Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

Vasárnap, 1968. december 1. 3 SOMOGYI NÉPLAP KAPOSVÁRÉRT HARCOLTAK... A barcsi munkásmozgalom heb zete az őszirózsás forradalom után Demarkációs vonal a Drávánál — Barcs valósággal éhezett Munkásotthon községi pénzen «■Hol a Don robog, Onnan jöttek ok, Hol a Volga ragyog —» A halálba menők, Adj nekik., magyar rög, Lágy pihenőt...« (Fodor Jóasef: Piros fejfák) Végóráit éli a fasiszta fene­vad. Hazáinkat változtatja rom­halmazzá, hogy utolsó perceit meghosszabbítsa. Mindenütt rabol, fosztogat. Kíméletlenül üldözik, elhurcolják az eszte­len háború elleni harc szószó­lóit, a magyar nép legjobbjait. S közben egyre jobban hal­latszik a közeledő front ágyú­dörgése. Menekülnek a fasisz­ták, nyilas pribékjeik is men­tik az irhájukat, Kaposvár vé­delmét éretlen leventékre bíz­zák. Elrendelik a város kiürí­tését, de alig 300 ember telje­síti ezt a parancsot. A kapos­váriak nem hajlandók sorskö­zösséget vállalni azokkal, akik százezreket, milliókat küldtek a halálba és hazánkat is rom­halmazzá változtatták... Moszkvai díszsortűz Kaposvárnak... A 3. Ukrán Front 57. hadse­rege Sarohin vezérezredes pa­rancsnoksága alatt kapta azt a feladatot, hogy átkelve a Du­nán foglalja el Budapestet, s támadjon tovább nyugat felé. 1944. november 14-én indul meg a harc Batina, Apatin és Mohács térségében az igen ne­héz, mocsaras, érős tűz alatt tartott, elaknásított telepen. Ám hiába a fasiszták kétség- beesett védekezése, november 28-án felszabadul Bátaszék, másnap Pécs, Nagykanizsa, s a 6. gárdahadtest 10. gárdalövész hadosztályának katonái tovább nyomulnak előre Kaposvár fe­lé. December 1-én lépnek az első szovjet katonák Somogy földjére, és másnap már Ka­posváron vannak. S e napon írják alá a szovjet hadsereg Legfelső Parancsnokságának parancsát, amely így szól: »A 3. Ukrán Front csapatai kifejlesztve a támadást, két nap alatt elfoglalták Szekszár- dot. Kaposvárt. Paksot, Bonv- hódot és Dombói'á.rt.. . továb­bi harcok árán birtokba vet­tek több mint 300 helysedet... Ma. december 2-án 20 órakor hazánk tővárosa. Moszkva a haza nevében kétsrázknsznn- •térni áovú húsz össztüzével kö- asöntse n 3 Ukrán Front dicső . . .« Élete árán is... Kaposvár lakói barátként, telszabadítóként fogadták a városba bevonuló egységek katonáit. A németek most arra összpontosították erőiket, hogy a 3. Ukrán Front katonáit visszavessék a Duna mögé, föl­mentsék a Budapest térségé­ben körülzárt csapataikat, s visszafoglalják Kaposvárt és a számukra igen jelentős Nagy­kanizsát, illetve az ott leyő olajmezőket. Csaknem 63 0Ö0 embert, nyolcszáznál több ágyút és aknavetőt, 150 harc­kocsit vontak-, össze, s ily ha­talmas erővel indítottak ellen­támadást a Balaton déli part­Cfnnepélyesen fogadják 1945 elején Kaposváron a város védelmében, a német fasiszták visszaverésében részt vevő szovjet katonákat. (Egykori kép.) ja, Balatonkeresztúr, Mesz- tegnyő, Nagybajom vonalában védelemre berendezkedő 57. szovjet hadsereg ellen. Közben a szovjet csapatok is elkészítették védelmi állá­saikat, fölkészültek a fasiszták visszavetésére, Kaposvár és a többi felszabadított város, köz­ség lakói szabadságának meg­védésére. 1945. március 6. Hajnali 6 órakor bömbölni kezdenek az ágyúk, s egyórás tüzérségi elő­készítés után megkezdődött a támadás. Többszörös túlerő támadta a szovjet csapatokat: négy zászlóaljnyi gyalogság 25—30 rohamlöveggel, harcko­csival, aknavetőkkel megerő­sítve ... Itt küzdött szakaszá­val Andrej Fjodorovics Ivan- csenko főhadnagy is. Kétszáz fasisztát, több rohamlöveget, géppuskát semmisítettek meg ágyúikkal. — Barátaim! Mi sztálingrá- diak vagyunk... Ügy fonunk harcolni, ahogy tüzérekhez, Sztálingrád védőihez illik — kiáltotta harcosainak, s a ka­tonák élén pisztollyal, kézi­gránáttal rohant az ellenség­re. Hősi halált halt. Botorsá­gáért, hősiességéért halála után a Szovjetunió Hőse cím­mel tüntették ki. köszönő nép sohasem lehet eléggé hálás felszabadítóinak. S ma, amikor városunk fel- szabadulásának 24. évforduló­ján ismét a hősök dicső tet­teit idézzük, a költővel együtt mondjuk: »Méla, furcsa daluk nem remeg Többé ajkukon, És nem mennek, ha megy a sereg Hazafelé az úton. Hiába várja honi meleg, A Dnyeszter, a Volga, Don. Hiába várja honi meleg, Mert elnyelte a halál — De áldott emlékű a seTeg, Mely a szabadságért kiáll. Kik meghaltak a rögökért, Onts értük könnyet, mint ők a vért! Szalal László 1918 őszén a monarchia ősz- szeomlott, a háború véget ért. Jó hírek érkeztek Budapestről, Kaposvárról. El van temetve a rendszer, amely a népre erő­szakolta a háborút, vége van a háborúnak, mely annyi szenve­dést zúdított az országra. És várták Barcson a híreket a változásról, az új rendről, amelynek megvalósulásában oly sokan bíztak. Károlyi Mi­hály BeLgrádba utazott, hogy az antantfőparancsnoksággal megtárgyalja a fegyverszüneti föltételeket. Hamarosan nagyon nyugtalanító hírek jöttek on­nan. A 18 pontból álló katonai egyezmény demarkációs vona­lul a Beszterce, Maros, Sza­badka, Baja, Pécs, Dráva vo­nalat jelölte meg. A Károlyi kormány az egyezményt némi huzavona után 1918. november 13-án aláírta. November 16-án, azon a na­pon, amikor Budapesten kiki­áltják a köztársaságot, 160 fő­nyi szerb katonaság érkezett Verőce felől a barcsi hídhoz. A megszálló katonaságot a fő­szolgabíró, Huber Gyula apát­plébános és a községi képvise­lőtestület tagjai fogadták. A parancsnok kijelentette, hogy az antant parancsára jött Barcsra, teljesen békés szán­dékkal, kizárólag a rend bizto­sítása végett. Majd a nemzet­őrség tisztelgését fogadva be­vonult a községbe. A kezdeti időszakban a szerb katonaság a nemzetőrök­kel együtt cirkált, az élelmi- szerkészletekhez nem nyúlt. Ez az állapot azonban nem sokáig tartott. Már november 23-án lefegy­verezték és távozásra kónysze- ritették a rend fenntartására kirendelt magyar nemzetőrsé­get. Bár a község elöljárósága ellátta a csapatokat, a szerb ■katonaság december elején mégis lefoglalta az Union ma­lom, a belcsai malom, a Krem- zir szeszgyár készleteit. Egyre nyilvánvalóbbá vált az a tö­rekvés, hogy a megszállt terü­leteket Szerbia részeként ke­zeljék. A belgrádi egyezmény elő­írta, hogy a megszállt területe­ken a magyar közigazgatás to­vábbra is fennmarad. Ennek ellenére a szerb parancsnok a gyülekezési jog teljes korláto­zását rendeli el, a gyűlések megtartását a pécsi szerb pa­rancsnokság engedélyéhez köti. 1919. március 10-én pedig dr. Scheidl Árpád szerb szolgabí­ró megjelent a hivatalban és átvette annak vezetését. A já­rási és községi tisztviselők a helyükön maradtak és végre­hajtották a szolgabíró, a Szerb- Horvát-Szlovén Királyság ren­delkezéseit. A demarkációs vonalon ál­landó szerb őrséget helyeztek el, az átjárást szigorúan meg­tiltották. Engedélyt csak a Barcson dolgozó, de a demar- káción túl lakó munkások, tisztviselők kaptak. A termelésben különösebb fennakadást nem okozott a megszállás, az üzleti kapcsolat a régi maradt. A búza, a fa továbbra is érkezett Szlavóni­ából és a megszállt területek­ről. „Irányítsátok rám a tüzet... Háromszáznál több ellensé­ges katonát és tisztet, négy harckocsit és rohamlöveget semmisített meg egységével Anton Fjodorovics Muravjev gárdahadnagy, amikor már- már úgy látszott, hogy nem bírják visszaverni a németek támadását, s azok áttörik vo­nalaikat. — Irányítsátok rám a tüzet — kérte telefonon a tüzérek­től a segítséget, s amikor Hul­lani kezdett a szovjet tüzéreik által odairányított lövedék, a fasiszták kétségbeesetten me­nekültek. A hős gárdahadna­gyot Vörös Zászló Kenddel tüntették ki. Ilyen kitüntetést kapott Mihail Mihajlovics Krancsenkó gárdaszázados is’ mert tüzéreivel hat rohamlö­veget és harckocsit, négy üte­get és ugyanannyi géppuskát semmisített meg. Súlyos veszteségeket szen­vedtek a németek: a 44. gya­loghadosztály, a 31. SS-gyalog- hadosztály, a 13. SS-muzulmán gyaloghadosztály, az 1. és a 2. brandenburgi SS-hadosztály szinte * teljesein megsemmisült fölszerelésével együtt, s velük pusztult több más kisebb-na- gyobb egység. Kaposvárért is harcoltak az 57. hadsereg katonái, amikor a fasiszták ellentámadásait ver­ték vissza, s nagyon sok szov­jet ember hullatta vérét, ál­dozta életét a somogyi embe­rek új életéért. Huszonnégy esztendő telt el azóta, hogy az első szovjet katonák városunk földjére léptek. Hősi tetteikről példamutatásukról nagyon sok­szor beszéltünk már eddig is. Ám a szabadságát» új életét TA NITVA ÜLT Jubileumi e ml ékplakettet adnak át holnap dél­előtt a megyei pártbizottság új székhazának nagytermében a marxizmus-leni,nizmus kiváló oktatóinak. Ezen az ünnepségen veszi át az emlékplakettet két évtizedes propagandista tevékenységéért Fodor Imre, a barcsi fogyasz­tási szövetkezet igazgatóságának helyettes elnöke is. 1947-BEN KIUTAZOTT KÖRÚTRA a ka­posvári járási pártbizottság egyik munkatársa. Fodor Imrét kereste, a tizennyolc tagú párt- szervezet legfiatalabb tagját. A huszonhat éves fiatalember meglepődve hallgatta a ka­posvári alvtáns szavait: — Kőkúton is meg kellene kezdem a párt­oktatást Téged jelöltünk ki, Fodor elvtárs, a szeminárium vezetésére. — Dehát én még soha életemben nem ok­tattam ... csak hat elemim van, meg a köz- igazgatási tanfolyamom, amit tavaly végeztem! — Ne nyugtalankodj, behozunk Kapósba egyhetes előképzöre, s ott fölkészülhetsz erre a pártmunkádra. így indult el Fodor Imre azon az úton, ame­lyen azóta is jár. A kőkúti szemináriumokon mindenki nagy figyelemmel hallgatta a fiatal szövetkezeti ügyvezetőt és pártvezetőségi ta­got S ez az érdeklődés bátorságot öntött Fo­dor Imrébe, önbizalommal töltötte el, s szí­vesen vállalta újra és újra a szemináriumvezetést S két év­tized után bátran fogalmazha­tok úgy, hogy örökre eljegyezte magát a marxizmus—leniniz- mus oktatásával. Amikor Marcaliba, majd Barcsra került, ott is folytatta a megkezdett munkát. Járta a falvakat, tartotta a szeminá­riumokat. — Erőt adott nekem, hogy nem únják az anyagot az em­berek, Most, hogy így vissza- emlékszem a marcali járás falvaiban szerzett tapasztala­taimra, egyet emelné® ki. Na­gyon nagy volt mindenhol a tanulási vágy a párttagok­ban. .. Több évig oktatott Barcson, majd megkérték, ellenőrizze a községekben az oktatást. Este fölült a vonatra, s hajnalban döcögött vissza a járási szék­helyre. Szülök, Kálmáncsa, Drávagárdony, Kastélyos- dombó propagandistái nak adott át gazdag tapasztalatá­ból. AMIKOR MEGNYÍLT a megyeszékhelyen az esti egye­tem, hamarosan jelen tkezetit hallgatónak. Amikor elvé­gezte, elhatározta, hogy nem hagyja abba a tanulást, to­vább mélyíti megszerzett is­mereteit. Elvégezte a szako­sítót filozófiából, politiai gaz­daságtanból és tudományos szocializmusból. Pártmunkája midig volt bő­ven. Hat évig tagja volt a barcsi járási párt-Vb-nek, s a pártbizottságnak a községbe való helyezése óta tagja. Egyik felszólalásában éppen ő szorgalmazta, hogy a járásban magasabb szintéin szervezzék meg a pártoktatást. S nem so­káig kellett várni erre. Meg­nyílt Barcson a marxizmus- leninizmus középiskolája. Az első perctől tart ott előadá­sokat, s vezet foglalkozásokat. 1964 óta az esti egyetem ki­helyezett tagozatán filozófiát tanít. Ä kőkúti szemináriumtól az esti egyetemi tanárságig hatalmas ívet írt le Fodor Imre pályája. A tanulás és a tanítás a negyvenhét éves fér­fi éleiében meghatározó sze­repet töltött ba. — En az önképzés egyik módjának fogtam fel az okta­tást ... A foglalkozásokra il­lik felkészülni, a vita közben szántén tanul az ember. Noha nagy elkötelezettség is egy­ben, én ilyen előnyét láttam annak, ha oktatom a marxiz­mus-leni nizmust. A propagandista hitvallá­sának éreztem, amit búcsú­záskor mondott nekem: — VALLOM ÉS HISZEM, hogy nélkülözhetetlen a po­litikai ismeretek megszerzése. Az a téves felfogás, amelyet sokan szeretnek hangoztatni, hogy ez nem ad szakmai is­mereteket, véleményem sze­rint nem állja meg a helyét. Semmit sem lehet az ember­től elvonatkoztatva vizsgálni. A politikai ismereteket min­denben lehet kamatoztatni. Persze ehhez valóban az szük­séges, hogy az ember az el­méletet át tudja ültetni a gyakorlati munkába. L.G. Az élelmezés terén azonban a háborús nehézségek folyta­tódtak. ». . . ott mindent rekvi- rálnak, adókat vetnek ki és amit lehet, elvisznek. Az ott lakók hangulata az erőszakos­kodások miatt nagyon elkese­redett« — írja egy decemberi megyei jelentés. A megszálló hatóságok száz vagon lisztet szállítottak el, a községnek nem maradi lisztje. A belgrádi kor­mányhoz fordultak segítségért, de csak csekély mennyiséget utaltak ki, s így Barcs való­sággal éhezett. A megszálló hatóság nem engedélyezte a Nemzeti Ta­nács, majd később a munkás- ianács megalakulását. A mun­kásság a községi képviselőtes­tületbe küldte megbízottait, de jelentkezett az új politikai erő is. A háború befejezése után sorra érkeztek haza katonák orosz hadifogságból, többek kö­zülük vezetői lesznek a külön- böző szakcsoportoknak. Visz- szatémek a mozgalomba a bar­csi munkásság légi vezetői, kiknek kezét megkötötték a haditörvénye.k. és jelentkeznek a háború poklát megjárt, min­den újra fogékony fiatalok is. Barcs, a somogyi munkásmoz­galom egyik század eleji fel­legvára, újra a régi. Sorra alakulnak a szakcso­portok. Novemberben az asz­talos szakcsoport, vezetőjük Végh József, a fűrészüzemi fa- munkás szakcsoport, vezetőjük Reutenkranz János (orosz ha­difogságból érkezett haza, ké­sőbb egyik vezetője lesz a S o- ciáldemokrata Pártnak), a föld­munkások, építőmunkások, ga­bonamunkások, szabómunká­sok, cipészmunkások szakcso­portjai. 1918. november 24-én, vasár­nap délután népgyűlést hívtak össze Barcson, megtartásához a szeirb parancsnok hozzájá­rult. A kaposvári Szociálde­mokrata Pártot Schneller Béla és Szabó Károly képviselték, s beszédeikben a forradalom eredményeit méltatták. Ezen a ’apón alakult meg Barcson a Szociáldemokrata Párt, veze­tőiknek Vörös Ferencet es Or­gonán Józsefet választották meg. A párt magját a barcsi mun­kásság legforradalmibb része, a gabonamunkások alkották; Vörös Ferenc és Orgován Jó­zsef az 1907-bem alakult Ga- bonamunkáis Szövetségnek, va­lamint a Szociáldemokrata Párt 1911-bem alakult barcsi szervezetének is vezetői vol­tak. Az élénkülő mozgalom hatá­sára a barcsi munkásság Mun­kásotthon felállítását határozza el. Dr. Fusch Ferenc ügyvéd, az SZDP barcsi szervezetének vezetőségi tagja, községi kép­viselő előterjesztésére a mun­kásotthon költségeit a községi pénztárból fedezik. »Barcs köz­ségben az összes szakmabeli munkások egy közös cél érde­kében egyesültek és hogy a fel­állítandó munkásotthon kivétel nélkül minden munkás részé­re nyitva áll, hogy nem szol­gál pártérdekeket, így a kére­lem minden munkás nevében adatott be.« A barcsi munkásság erejét bizonyítja a Munkásotthon lé­tesítése, megkezdődhetett a szervezeti élet, az oktatás. Erre az időszakra tehető a Munkás önképző Egylet megalakulása is, mely szintén a munkásott­honban kapott helyet A párt munkájához nagy se­gítséget nyújtott a Drávavidék, a »barcsi és szigetvári szo­cialista pártok lapja«. 1919. március 9-én indult és a szerb megszállás alatt végig megje­lent Főszerkesztője Farkas Frigyes volt, aki nagyon meg­győzően tudott írni a bérhar­cokról, a munkásokon esett se­rei meKről. A lap cikkei nagy szenvedélyességgel igyekeztek megmozgatni a tömegeket. A Magyar Tanácsköztársaság időszakában a barcsi munká­sok tömegesen jelentkeztek a Vörös Hadseregbe. De ez már újabb fejezetét jelenti a köz­ség és a barcsi munkásság tör­ténetének. Kovács József, a Barcsi Járási Könyvtár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom