Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-04 / 284. szám
‘X'U VfLÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér fcfr halott, SÚ/yOS Sebesültek AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM. Kjr SZERDA, 1968. DECEMBER 4. Ülést tart az MSZ Központi Bizottsága December 4-re, szerdára összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését. (MTI) Szovjet—amerikai csúcs ? Áa amerikai külügyminisztérium a hét elején ismét cáfolta, hogy tényleges előkészületek folynának egy szovjet—amerikai csúcstalálkozó megtartására. Magas rangú mmisztériuini tisztviselők azonban aizt mondották, hogy a kérdéssel természetesen foglalkoznak. Felvetődött egy olyan megbeszélés lehetősége, amely a nukfeáris rakéta- rendszerek kérdésével foglalkoznék. Mint ismeretes, a Szovjetunió korábban hivatalosan is kinyilvánította, hogy kész az ilyen megbeszélésre. Az amerikai magatartás következtében azonban nem került sor érdemi előkészületekre. Sajtókörökben most lehetségesnek tartják, hogy a tárgyalássorozat megnyitásaként sor kerüljön egy magas szintű eszmecserére, még a John- son-kormánv hivatali idején. Az elmúlt hónapokban egyes amerikai körök támadták a leszerelési intézkedések tervét, az amerikai törvényhozás pedig bizonytalan időre elhalasztotta az atomsorom- pó-szerződós ratifikálását. (MTI) Theodorakisz ismét bíróság elé áll Börtönéből Athénba szállították Mikisz Theodorakisz görög zeneszerzőt, a balodali EDA volt képviselőjét, aki december 4-én bíróság elé áll egy olyan vád miatt, amelyet 19G6 novemberében emeltek ellene. Theodorakiszt azzal vádolják, hogy az akkori Sztefano- pu lösz-k ormányhoz intézett levelében összeesküvéssel gyanúsította a hadsereget Ezzel — állapítja meg a vádirat — »megsértette a katonatiszteket«. A Görögországban azóta uralomra került Katonai junta Theodorakisz mellett még más volt baloldali politikusokat is perbe fogott ugyanezzel az üggyel kapcsolatban. (AFP) A honvédelmi miniszter fogadása Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, honvédelmi miniszter kedden a közelgő sajtónap alkalmából fogadta a katonai lapok és folyóiratok főszerkesztőit.. Elismerését fejezte ki a főszerkesztőknek a lapok eredményes tevékenységéért, jókívánságait • tolmácsolta a szerkesztőségek munkatársainak, köztük a megjelenése 20. évfordulóját ünneplő Néphadsereg és a tízéves Folgári védelem újságíróinak. (MTI) tiintető szicíliai ea mosókra Általános felháborodás Olaszországban Tiltakozó sztrájkok — Semmi sem indokolta az agressziót Aligha sietteti az olasz kormányválságot a Szicíliábai kirobbant feszültség: hétfőn a rendőrség sortüzet adott le Avolában a béremelést követelő napszámosokra. A siracu- sa -közelében fekvő város fontos mezőgazdasági központ. Néhány napja a szakszervezetek tárgyalásokat kezdtek az avolai munkál tatókKal a mezőgazdaságban foglalkoztatott segédmunkások jogoé bérkövetelésedről. Miután a tárgyalások nem jártak eredménnyel, hétfőn gyűlésre hívták • össze a szakszervezetek a napszámosokat. Kissinger professzor lett Nixon külpolitikai tanácsadója Jordánia panaszt tett a Biztonsági Tanácsban Richard Nixon külpolitikájának előterében elsősorban az európai kérdések állnak majd — politikai körökben így értékelik azt a tényt, hogy az új elnök Henry Kissinger professzort, a Harvard egyetem tanárát nevezte ki nemzetbiztonsági tanácsadójául. A német származású Kissinger, aki az amerikai külpolitikai szakértők fiatalabb ! nemzedékéhez tartozik — most 45 éves — több tanulmányában foglalkozott az Egyesült Államok és Európa viszonyával, tanulmányokat és könyveket írt a NATO kérdéseiről és a nukleáris fegyverek hatásáról a külpolitikára. Legnagyobb érdeklődést keltett tanulmányai: A nukleáris fegyverek és a külpolitika, valamint A bajba 'jutott társasviszony című műve, amely a NATO kérdéseit elemezte. Kissinger professzor eredetileg Nelson Rockefeller New York-i kormányzó fő külpolitikai szakértője volt a vá- fesszor helyettese Richard Allen egyetemi tanár lesz. aki viszont Nixon fő külpolitikai szakértőjéé volt a választási kampány során. Kissinger egyébként Ni- xonhoz hasonlóan korábban azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak fejlesztenie kell nukleáris erejét, s csak ezen az alapon bocsátkozhat leszerelési tárgyalásokba. A szétoszlatásukra kivezényelt rendőrök durván pi'ovokálták a tömeget, majd belelőttek. A sortűz következménye: két halott, továbbá négy súlyos és 44 könnyebb sebesült. Giuseppe Scibilia és Angelo Sigona nyomban az első lövéseik után holtan maradt a kövezeten, a tömeg pedig jajve- székelve próbált menedéket keresni. Szemtanúk elbeszélése szerint a rendőrség valóságos hajtővadászatot rendezett és perceken át géppisztolysorozatokkal lőtte a menekülőket. i Jellemző a vérengzés méreteire, hogy a helyszínen mintegy három kilogram üres töltény- hüvelyt szedtek össze Legfrissebb jelentések szerint az olasz belügyminisztérium magas rangú tisztviselőkből álló bizottságot küldött a helyszínre, hogy tisztázzák, kit terhel a felelősség a tegnapi tűzparancs kiadásáért. Az olasz közvélemény felháborodása általános. Még a köztársasági elnöki hivatal is közleményt adott ki, amelyben megdöbbenését fejezi ki és bejelenti, hogy felvilágosítást kért Leone miniszterelnöktől, aki lemondott ugyan, de az új kormány kinevezéséig továbbra is hivatalban marad. Restivo belügyminiszter a maga részéről beismerte a rendőrhatóságok felelősségét hangoztatva, hogy a rendőrök tüzeltek először, és hogy az agressziót semmi sem indokolta. Kedden délben a szicíliai munkások általános tiltakozó sztrájkba léptek. Felvonulásokat és gyűléseket rendeztek a sziget valamennyi nagyobb és kisebb városában. Szerdán a bérmunkások 24 órás tiltakozó sztrájkba lépnek Olaszország egész területén, más dolgozók pedig négyórás országos általános tiltakozó sztrájkot rendeznek. Kedden délelőtt Rómában, ■Ílíiilánóban, Torinóban, Paler- móban, Nápolyban és sok más városban munkások és diákok nagyszabású felvonulásokat és tiltakozó tüntetéseket tartottak. Kedden délelőtt — különösen a központi negyedekben .— csaknem teljesen megbénult az olasz főváros forgalma a középiskolások tüntetésének következményeként. A közép- iskolásokhoz — szolidaritásból — sok egyetemi hallgató is csatlakozott. A római középiskolások két hónapon át eredménytelenül kísérelték meg az iskolai hatóságokkal jogaik elismertetését. Kedd esti jelentés szerint a Szicíliában sztrájkoló mezőgazdasági munkások nagy győzelmet arattak; a földbirtokosok beleegyeztek munkabérük tízszázalékos emelésébe. A szicíliai földbirtokosok ezzel egyidejűleg a mezőgazdasági munkások egyéb követeléseit is elfogadták. A Biztonsági Tanácsban Jordánia azzal vádolta Izraelt, hogy súlyos és előre kitervelt támadásokat hajt végre területe ellen. A hétfői támadásról szólva, amelynek során az izraeli fegyveres erők géppuskákat, tankokat, tüzérséget és repülőgépeket vetettek be polgári települések ellen a Jordán völgyének északi felében, a jordaniai küldött kijelentette: »Nem ez az első eset, hogy Izrael szándékosan és rosszindulatú cselekményekkel igyekszik aláaknázni Gun- nar Jarring ENSZ megbízott közvetítő tevékenységét«. Hétfőn este az ENSZ-köz- gyűlés 85 szavazattal 2 ellenében és 14 tartózkodás mellett elfogadott egy afroázsiai határozati javaslatot, amely sürgős és erélyes lépésekre szólítja fel a Biztonsági Tanácsot a dél-afrikai fajüldöző politika felszámolására. A határozat ellen Dél-Afri- ka és Portugália szavazott, tartózkodott a többi között az Egyesült Államok és Nagy- Britannia. A határozat felhívja a Biztonsági Tanács figyelmét, hogy fontolja meg az ENSZ- alapokmány 7. paragrafusának alkalmazását, amely erőszak alkalmazását is kilátásba helyezi a nemzetközi béke helyreállítása érdekében, ha más módszerek hatástalannak bizonyulnak. A közgyűlés egyidejűleg 102 szavazattal 2 ellenében elfogadott egy másik határozati javaslatot, mely felhívja az államokat, hogy továbbra is nyújtsanak anyagi segítséget az ENSZ szervein keresztül a dél-afrikai apartheid áldozatainak. Az BNSZ-köagyűlés egyhangúlag elfogadott egy határozatot, amely felhívást intéz a tagországokhoz, hogy tanulmányozzák a halálbüntetés ‘eltörlésének, illetve a halál-, büntetéssel járó bűncselekmények korlátozásának kérdését. A közgyűlés egyben felszólítja a tagállamokat, hassanak oda, hogy minden halálra ítélt lehetőséget kapjon a fellebbezésre, a kegyelemre, illetve az ítélet megváltoztatására. mielőtt az ítéletet végrehajtják. „Munkás életüket példaként tiszteljük” Veterártok baráti találkozója a Somogyi Néplap Szerkesztőségében Az NSZK i provokációs kísérlete Nem sikerült Nyugat-Németországnak az a provokációs kísérlete, hogy revansista •4) vetéléseinek hirdetésére Visszaéljen a nemzetközi földrajzi kongresszus alkalmából Üj -Delhiben megrendezett kiállítással. A vendéglátó ország közvéleményének nyomására a kiállítás vezetősége eltávolította azt a térképet, amely az NDK-t »szovjet megszállási övezetként« és a volt német keleti területeket szovjet, illetve lengyel »közigazgatás« alatt álló területként tüntette fel. A MÁV közleménye az arcképes Igazolványok cseréjéről A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy 1969. január 1.— március 31. között cserélik ki a közalkalmazottak 50 százalékos utazási kedvezményre jogosító arcképes igazolványéit. Az új igazolványhoz 4x5 cm méretű 'fénykép szükséges. Az igazolvány térítési és kiállítási díja változatlanul 25 forint. Az 1968. évre érvényesített közalkalmazotti igazolványok 1969. március 31-ig jogosítanak 50 százalékos utazási kedvezményre. (MTI) December 7-én lesz 50 éve annak, hogy megjelent a Vörös Újság, s megkezdte harcát a párt ügyének terjesztéséért, a magyar nép felsorakoztatásáért a párt mögött. 1918. december 7. ünnepe nemcsak a magyar kommunista sajtónak, hanem az egész magyar népnek is, hiszen ez az újság kezdte meg elsőnek terjeszteni azt az eszmét, amelynek folytatója ma a szocialista sajtó. Az ünnepre való készülődés jegyében hívta meg baráti találkozóra a Somogyi Néplap Szerkesztőségének vezetősége és pártszervezete azokat az elvtársakat, nyomdászokat, írót és újságírót, akik tevékeny szerepet vállaltak az első somogyi kommunista sajtó megjelentetésében, majd később a felszabadulás után éppen olyan lelkesedéssel dolgoztak a szocialista sajtóért is. A lap dolgozóinak nevében Wirth Lajos főszerkesztő köszöntötte a kedves vendégeket, hangsúlyozva: — Munkás életüket példaként tiszteljük; tanultunk és tanulunk is az idős elvtársaktól, hogy a lapnál végzett munkánkat minél hasznosabban végezhessük.;. Tisztelettel köszöntötte a vendégeket: Somogyi Pál mun/kásírót, újságírót, akinek novelláit, elbeszéléseit, verseit, a munkásmozgalomról szóló írásait hazánk határain túl Is jól ismerik; Galina János, Horváth Pál, Mautner József idős nyomdászokat, akik 1919-ben a Somogyi Vörös Újság, a Voluntas, az Ifjúmunkás, a Somogyi Munkás lapok szedését, tördelését végezték, s szenvedték el utána az üldöztetést; a fiatalabb nemzedékhez tartozó, de jelentős munkásmozgalmi tapasztalattal rendelkező Oro- si Gyula. Farkas Mihály nyomdászokat, akik közül né- hányan — érdemeik ellsmet»fcséül — más jelentős beosztásban vagy nyugdíjban vannak. — 1946-ban Nyál- a kastélyban címmel írtam — a Szovjetunióból való hazatérésem után — itthon az első riportomat, amelyben azt mutattam be, hogyan üdülnek, pihennek a szovjet munkások. Azóta nagyon sokat írok, így segítem a szocialista sajtót — mondja Somogyi" Pál. Horváth Pali bácsi — csaknem hatvan éve nyomdász: s még ma is dolgozik — egykori fényképeiket hozott magával: régi nyomdászokat, vöröskatonákat ábrázol, akiknek soraiban tevékenykedett1 ő is a Tanácsköztársaság győzelméért. . Galina János munkakönyvét mutatja: 1914-ben, éppen egy héttel az első világháború kitörése előtt lett tanomé az Üj- Somogy Nyomda Lapkiadó Részvénytársaságnál. Farkas Mihály, Orosd Gyula és Mautner József munkásotthoni élményeiket sorolják, ahol művelődtek, s politikailag is képezték magukat, ami akkor bizony nem volt veszélytelen vállalkozás. — Itt halottam először a Tőkéről. Spitz Rezső, egy nagyon képzett marxista nyomdász volt a szemináriumvezetőm — mondja Farkas elvtárs. Megil- letődve említik, hogy ezt a harcos nyomdászt a második világháborúban kivégezték. — Állítsunk neki emléket, írjen róla a lap — kérték valameny- nyien. Fiatalos hangulatban, derűsem teltek az órák, hiszen akadt jo néhány olyan pillanat is, amely még ma is mosolyra derítette őket. Sokan emlékeznek, hogyan szakadt rá a Kép és a felette lógó bunda az akkori rendőrség hírhedt politikai nyomozójára, Hegedűsre, aki azért ment a munkások közé, hogy ellenőrizze, leleplezze őket. — Köszönjük a meghívást, a baráti találkozást. Kérjük, állítson a lap méltó emléket a somogyi munkásmozgalomnak és az ebben jelentős szerepet vállalóknak — kérte elvtársai névében Mautner József. Erre Wirth Lajos főszerkesztő ígéretet tett, egyúttal kérte ehhez a veteránok, a szerkesztőig kedves vendégeinek segítségét is. a A