Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-19 / 297. szám
SOMOGYI NB*»LAP 4 Csütörtök, 1968. december 111 Március 16-án: rajt a labdarúgóknál Még ez évben elkészül a sorsolás A z MLSZ-ben »nagyüzem'« | .an. Közzétették már a jövő I :vi bajnokság csoportbeosztá- i ;ait. Az NB II-est már mi is smer tettük. Az NB III nm I lozott a mieink számára újat j A K. Dózsa elárvult helyé e r I Délnyugati NB III-ba a Barcsi Meglepetéssel zárult a női asztaiitenisz-bajnokság Bizakodással várják az előosztályozót a kaposvári fiúk Hivatalosan már véget kellett volna érnie az asztalitenisz NB 1 osztályú bajnokságnak. A női csapatoknál azonban csak a megismételt mérkőzésen dőlt el a bajnoki dm sorsa — meglepetésre — a Statisztika javára. Az történt ugyanis, hogy azonos pontszámmal állt a bajnoki táblázat élén a sokáig vezető FTC és a kitűnően hajrázó Statisztáim csapata. Minthogy a bajnoki kiírás szerint a győzelmi arájiy azonos pontszám esetén nem dönt, így az 1—2. helyen álló két csapatnak újból meg kellett mérkőznie egymással. A megismételt, rangadó nem vári eredményt hozott. A Statisztika 1":5 arányban legyőzte az FTC-t, s ezzel új bajnokot avatott a női mezőny. A Kaposvári Vasas együttese az idej évben várakozáson felüli jó eredménnyel szerepelt. Némi szerencsével akár még előkelőbb helyen is végezhetett volna. A csapni húsz pontot gyűjtött, s így t'gy pillanatra sem volt kiesési gondja. Nem így zárta a bajnoki évet a K. Vasas férfi gárdája. Mint arról már hírt adtunk, a BGSC, a Dunaújváros és a Kaposvári Vasas azonos pontszámmal zárta az évet. Minthogy az idén a 12—14. helyezze tt csapat kiesik az NB I-ből, a / 12. hely eldöntése céljából előosz- tályozót rendez a szövetség. Az e hét végén sorra kerülő háromnapos viadalon tisztázódik majd a kérdés, hogy a gumtgyárlak, a Dunaújváros vagy a K. Vasas le6z-e kénytelen búcsúzni az NB I-ből. Az állva maradt két csapat sem várhalja nyugodtan a jövőt, hisz a kiírás szellemében a 10—11. helyezettek osztályozó mérkőzést vívnak majd a bennmaradásért az NB II második helyezettjeivel. A K. Vasasnál bizakodással várják az előosztályozót. Bár a sorsolás nem a legkedvezőbb, mégis derűlátó a csapat. Ügy mondják, Balázsék még egyszer nem játszhatnak olyan rosszul, mint a Postás elleni idényzáró mérkőzésen. A péntek—szombat—vasámaoi mérkőzéseket csak győzelemig kell iátszanl. Amelyik együttes eléri a l* pontot, az nyert. Összerakható modellek fából alkalmi áron! Hajómodell 150,— Ft helyett 70,— Ft Repülőmodell 96,— Ft „ 50,— Ft Megvásárolható a kaposvári sportszer-játék szaküzletben (7880) Pénteken a BGSC. szombaton a Dunaújváros lesz a kaposváriak ellenfele. A Vasas legénysége már csütörtökön Budapestre u.azlk. ahol a Népstadion edzőtermében kell az idei év kétségkívül legnehezebbnek ígérkező csatáját megvívnia a Vasasnak. Az 1368. évi asztalitenisz-bajnokság végeredménye: Férfiak 1. Bp. Spartacus 26 26505:145 32 2. BVSC 26 23 3 463:177 4 « 3. VM Közért 26 21 5 467:183 42 4. Csepel 26 21 5 437 :213 42 5. Aknamélyítő 26 15 11 361:289 30 6. Bp. Postás 26 14 12 336:314 2T. 7. Ganz-MAVAG 26 14 12 301:349 28 8. P. Ércbányász 26 12 14 313:337 24 9. Miskolc 26 10 16 272:378 20 10. BGSC 26 8 18 275:375 1« 11. Dunaújváros 26 3 18 260:390 16 12. K. Vasas 26 8 18 253:3‘»7 16 13. Szeged 26 1 25 162:488 8 14. Bp. v. Meteor 26 1 25 135:515 2 A Bp. Spartacus tehát pontveszteség nélkül nyerte az idei bajnokságot. Ez nem meglepetés. Az azonban igen. hogv a többszörös- bajnok Bp. Vörös Meteor Faháziék távozásával teljesen széthullott, sereghajtó lett és kiese-tt. Nők 1. Statisztika 26 24 2 527:123 48 2. FTC 26 24 2 512:138 48 3. 31. sz. Építők 26 21 5 500:150 42 4. Bp. Postás 26 20 6 437:213 40 5. Vatsútterv 26 20 6 418:232 40 6. Bp. V. Meteor 26 16 10 370:280 32 7. VM Közért 26 13 13 327 :323 26 8. Hídépítők 26 11 15 320:330 22 9. Helyiipar 26 10 16 315:325 20 10. K. Vasas 26 10 16 225:425 20 U. Eger 26 6 20 207:443 12 12. Külker. 26 5 21 158:492 10 12. Bp. Petőfi 26 2 24 110 :540 4 14. Dunakeszi 26 26 124:526 " Mim fentebb már elmondtuk, a megismételt bajnoki döntőn a Statisztika bizonyult jobbnak. A Sokszoros bajnok FTC-nek meg kellett elégednie a második hellyel. A Vörös Meteor női csapata is csak a középmezőnyben végzett. Abszolút gyenge volt a Dunakeszi és a Bp. Petőfi. AUTÓSOK! MOTOROSOK! Január hóban esedékes a KÖTELEZŐ GÉPMRMÜSZRYflíOSSRGI BIZTOSÍTÁS 1969. évi díja. A hó végéig pótlékmentesen fizethető. Befizetőlappal, felvilágosítással szívesen áll rendelkezésre az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ A Műszaki Anyag- és Gépkeres kedclmi Vállalat f. év december 19-én, ma, csütörtökön 10 órától műszaki becslést tart Kaposváron Írásbeli bejelentések a Magyar Hirdető Kirendeltsége címére (Kaposvár, Kossuth Lajos u. 15.) küldendőit. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, szerszámok, műszerek eladásával, vételével és közvetítésével. Budapesti címünk: Budapest V., Báthory u. 3. Telefon: 115-619., 310-924. (1143) Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy 196*. január /-tó7 televíziót is KÖLCSÖNZŐNK Megrendeléseket 1969. januar S-ig veszünk fel. Belkereskedelmi Kölcsönző Bolt. Kaposvár, Május 1. u. 7. sz. (1202) SC-t sorolták be. A Marcali VM változatlanul a Nyugati soportban küzd a bajnoid lordokért. 1969-ben már február 23-án egkezdődik az NB I-es idtny. A válogatót' csapat kötelezettsége miatt tavasszal négy, ősz- ,szel egy hétközi fordulót is lebonyolítanak az NB I-2Sck. Az élvonalbelieknél a korai kezdés ellenére is csak június 22-én ér véget a tavaszi idény aztán augusztus 3-án újra kezdődik a küzdelem és december 7-án zárul. Az NB II-escknél és az NB IJ.J-ban március 16-án indul a nagy gépezet. Itt is június 22-ig tart az első forduló. Az MLSZ az NB III-as ügyeket intéző szövetségek számára — most először — kötelezően előírta, hogy az NB Ill-ban is március 16-a és június 22-e között kell lebonyolítani a tavaszi bajnoki dényt. az őszi forduló pedig ’.ugusztus 17-én indul és november 23-án zárul. Üj az is, hogy most, amikor 'smertek a csoportbeosztások á a válogatott mérkőzések dőp'ntjai, sürgősen elkészítik s jövő évi sorsolást. A csapatok tehát a bajnoki felkészülés előtt már tudni fogják, hogy mikor kivel kell játszaniuk. Ennek megfelelően állíthatják össze az éves tervet. Ülést tart az MTS OT Az MTS Országos Tanácsa december 21-én és 22-én ülést tart. A napirendben szerepel a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttes ülésén a XIX. mexikói olimpiai játékokon részt vett magyar csapat felkészítésének és szereplésének a tapasztalatairól szóló jelentés. Tárgyalja a tanács az iskolai testnevelés és spo-rt fejlesztésének programját, az 1968. évi feladatterv végrehajtását és az 1969. évi mun- katervet, valamint tárgyal szabályzatmódosításokat is. (MTI) Elmaradta Sturm Graz —Vasas KK-niérkőzés Szerdán délután kellett volna lejátszani Grazban a Sturm Graz— Vasas KK-mérkőzés visszavágóját. Az időjárás azonban közbeszólt. .. A meccs előtt a kijelölt játékvezető, az olasz De Marchi játékra alkalmatlannak minősítette a csaknem 20 cm-es hóréteggel borított pályát. Eredetileg úgy volt, hogy a katonaságot mozgósítják a játéktér alkalmassá tételére, de ezt nem lehetett megvalósítani, s a mérkőzés így elmaradt. A két egyesület képviselői telefonbeszélgetést folytattak a KK- bizottság jugoszláv alelnökével, Sztojanoviccsal, amelyben bejelentették, hogy február 15-re vagy 16-ra halasztják a mérkőzést. A kupabizottság a február 16-i időpontot fogadta el. (MTI) Helybenhagyta a MOSZ az ökölvívók eltiltását A Magyar ökölvívó Szövetség elnöksége kedden ülést tartott, amelyen foglalkozott Badart Tibor. Szabó Gyula, Kajdi János. Gáli István és Gúla László ökölvívók fellebbezési ügyével. A MÖSZ elnöksége a fegyelmi bizottság határozatát valamennyi ökölvóvóra változatlanul helybenhagyta, így a fegyelmi határozat jogerőssé vált. A MÖSZ elnöksége a válogatott keret irányítására és vezetésére Papp Lászlót és Ádler Zsigmondot kéri fel. (MTI) Történt-e vesztegetési kísérlet? * Még egyik évben sem esett olyan sok szó a labdarúgó-bajnoksággal kapcsolatos »bundákról-«, mint az idén. Igaz, nagyon el is harapódzott az, hogy az utolsó fordulókban néhány mérkőzésen a sportszerűség bizony a háttérbe szorult... Korábban írtunk már a »bólyi esetről«. Azóta egy NB II-es ügy tartja izgalomban a sportág barátait. A Békéscsaba—Kistext mérkőzés után került napvilágra » dolog, s e héten az MLSZ-ben fegyelmi tárgyaláson foglalkoztak az NB II Keleti csoportjának »rázós ügyével«. Az történt, hogy a Kistext egyik vezetője az MLSZ-nél bejelentést tett, miszerint a bajnokság utolsó mérkőzése, a Békéscsaba—Kistext találkozó előtt á vidékiek bajnoki elsőségük bebiztosítása érdekében s sporterkölccsel ellentétes ajánlatot tettek. A vidéki együttes szerint viszont a Kistext jelentkezett, hogy bizonyos összeg ellenében átengedik a bajnokságot jelentő két bajnoki pontot. Érthetően nagy érdeklődés kísérte a hétközi tárgyalást. A fegyelmi bizottság tanácskozása során azonban nem került elő új dolog. A békéscsabaiak a Kistextet, a fővárosiak a csabaiakat vádolták. Az MLSZ-ben határozat született, hogy pontot tesznek e kínos ügy végére. Szombaton 15 órára újabb tárgyalást tűztek ki, amelyre megidézték mindazokat a személyeket, akiknek a neve a vesztegetési ügy kapcsán felmerül. Talán, ha az MLSZ előbb megfelelő eréllyel lépett volna fel az ilyenfajta sportszerűtlenségekkel szemben, akkor nem juthatott volna idáig a magyar labdarúgás Mert bizony az idei év semmiképp sem öregbítette a legnépszerűbb sportág jó hírnevét. Nem beszélve arról, hogy nemcsak az alsóbb osztályú csapatoknál tapasztalható ilyesmi... DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Lábotli Állami Gazdaság so- mogytarnócai kerülete felvételre keres tehenészeket és szakképzett tejházkezelőt. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Lakást biztosiunk. Jelentkezés a fenti címen. (9719) A Dalmandi Állami Gazdaság n. számú kerülete (Alsóleperd) keres tehenészeket felvételre. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni a II. sz. kerület alsóleperdi központjában. (7852) A Kaposvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet azonnal felvesz szakképzett boltvezetőt családtag alkalmazásával. Erkölcsi bizonyítvány, szakképesítést igazoló okmány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a kereskedelmi főosztályon, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. (1147) Az Állami Kostelep felvesz traktoros és fogatos dolgozókat. Fizetés megyezés szerint, Lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy levélben a telep vezetőjénél, Gálosfán. (1214) Mélyépítésben jártas mérnököt vagy technikust Somogy megye területére műszaki ellenőri beosztásba felveszünk. Jelentkezés a Vízgazdálkodási Társulatnál, Sely- lye, Dráva u. 4. (86866) Felveszünk villany, autogén vizsgával rendelkező hegesztőket. Lakatos szakmunkásokat, gépipari technikusokat jó fizetéssel. Óbudai Gépipari Ktsz. 1. sz. telepe, Marcali. (9700) Gép kocsirakodókat felveszünk. Jelentkezés a Kaposvári Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ipari osztályán. Kaposvár. Budái Nagy Antal u. 9. (7882) Érettségizett női munkaerőt keresünk nagyatádi raktárunkba anyagkiadónak Felvétel esetén betanítjuk. Jelentkezés a DUVIÉP- nél, Kaposvár, Jókai liget. (1132) A Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet fonyódi kosár fonótelepe felvesz, betanít, alkalmaz férfi és női munkaerőket. Jelentkezés a fonyódi telepen. (9713) APRÓHIRO FTf r* m ft ff A n JLr m E 4L- ■ Jó karban levő 150x 125-ös országos méretű melegágy i ablakokat vennék (60 db-ot). Ajánlatokat ármegjelöléssel. Konecsni László, Fiad, Petőfi Sándor u. 4. címre kérek. _______________(:<323) 2 50 kg-os hízott sertés eladó. Kaposvár, A rvaházu. _29._ (3322) Szép karácsonyfák legkisebbtől két méterig kaphatók. Kaposvár, Füredi út 145. Vinczééknél.______(3274) K eszthely határában, Alsógyenesen, közművesített területen villatelek eladó. Érdeklődni: Nádgazdasági Vállalat, Keszthely. Telefon: 27-29., dr. Riedl. ___________(7937) K ÖSÜNETNYILVANÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett férjem, illetve édesapánk temetésén részt vettek vagy részvétüket más módon nyilvánították, ezúton mondunk köszönetét. Horváth család, Kadarkút. ' (1206) * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Ürge Sándor, a szeretett férj és drága édesapa temetéséin fájdalmunkban osztoztak. Ürge család. (1217) * * * Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett drága feleségem, édesanyám, gyermekem, testvérem, menyünk és sógornőnk, Molnár Ferencné Haja- gos Zsuzsanna temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Molnár és Hajagos család. (1247) Kívül-belül zománcozott fürdőkád 781,— Ft-ért kapható Nagykanizsán, a Lenin úti vasboltbajú______(66577) Ü j állapotban eladó 2 db sarokrekamié, 2 fotel, 1 asztal. Kaposvár, Toldi Miklós u. 20._________________(ll3)) H álószobabútor és kombinált szekrény garnitúrával együtt eladó. Papp Lajosné, Kaposvár, Szántó Imre u. 3. sz. I. e. 15. ajtó.______________(1134) 100 kg-os sonkamala- ook eladók. Kaposvár, Magyar u. 13. sz. ___________________(1142) N ői 48-as irhabunda eladó. Kaposvár, Arany u. 73. (1141) Háztartási kalapácsos daráló, 80 basszu- sos tangóharmonika eladó. Kaposvár, Brassó u. 52.__________(1149) K omar henger dugattyú-főtengely új 13- as egy fázisú, új ké- fctfúró gép, Strand tranzisztoros rádió eladó. B. Balogh, Ka- poshomok. (1216) Családi ház eladó Szekszárdim, fürdőszobával, garázzsal, 290 n-öl gyümölcsöstelekkel, a tavasszal beköltözhető. Esetleg kisebb kaposvári csere lehetséges. Érdeklődni lehet: mindennap du. 5- től: Kaposvár, Szent István u. 17. (1210) 50 kbeentisnél”kisebb motort vennék. Bognár Kálmán, Felsőmocsolád. ____________(1204) K étszoba, hallos, összkomfortos társasházrész beköltözhetően belvárosban, OTP-köl- csönátvállalással is, eladó. Érdeklődni: 3-6- ig a 11-631-es telefo______________(1201) 100—110 kg-os fiatal bízott sertés eladó. Kaposvár, Buzsáki u. 24.________________(1?13_) S ertésperzselő és kézikocsi ejadó. Kaposvár, Cseri u. 25/b. ___________________(1211) E ladó kitűnő állapotban levő Fáklya kombinált szekrény. Kaposvár, Losonc u. 14. sz. alatt. Érdeklődni 8—16-ig a 11-294 számú telefonon._________(1208) A közeljövőben kisajátításra "kerülő családi ház beköltözhetően, részenként is, eladó. Kaposvár, Béke u. 15. ___________________(9721) F onyód belterületén, a vízparthoz 50 lépésre közművesített saroktelek eladó. Cseh Géza, Kaposvár, Sörház u. 13. (1224) Fényezett hármasszekrény, fürdőkád, jobbos teatűzhely, OTP-részletre is eladó. Kaposvár, Ezredév u 15, Kovács._______(3329) K aposvár, Sör ház u. 13. szám alatti ház kétszer szob a-k ony h á s, garázzsal, nagy műhellyel mellékhelyiségekkel eladó. (1225) Singer süllyesztés varrógép eladó megegyezéssel. Hízót beszámítok. Kaposvár, Kertész u. 48. (1228) Kaposvár, Som-hegyen gyümölcsös, szőlő lakószobával eladó, fizetési könnyítéssel. Érdeklődni: Tavasz u. 14,/a.______________(1137) B alatonon áriafürdőn 360 n-öles fiatal gyümölcsös a vízhez közel eladó, ikerház építésére is alkalmas. Ajánlatokat: Németh László, Keszthely, Kos- suth L. u. 30. (67118) Ka pos mérő, Kossuth u. 111. alatt azonnal beköltözhető családi ház melléképülettel 600 n-öl telken és a zártkertben 300 n-öl szőlő, gyümölcsös, présházzal eladó. Érdeklődni: Kossuth u. 104, (3308) Diófa hálószobabútor, ágybetéttel eladó. Kaposvár, Kisfaludy U. 96. (3313) Balatonfenyvesen 126 n-öl telek 7000 téglával és 14* m3 sóderral eladó. Cün a kiadóba. (3337) Nagyatád belterületén telket vagy házat vennék. Cím a kiadóban _______________(9722) B elterületen közel az állomáshoz házhely, szőlő gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Gorkij u. 20/c. _______________ (1241) E dde, Alsóbogáton a Fő u. 31. szám alatti kertes családi ház beköltözhetően eladó. 46-os méretre női ir- habuncia jó állapotban eladó. Szabó László szűcs. Kaposvár, Ady Endre u. 1._______(1252) K aposvár, Szigetvári u. 148. alatti házhely eladó fizetési könnyítéssel. Érdek- lődnj e^ész nap. (1249) Jó állapotban levő legnagyobb bakfis méretű irhabunda eladó. Kaposvár, Ady Endre u. 1. szám alatt. 380 kg-os hízott sertés eladó. Tóth, Kaposvár, Hunyadi János utca 88 (1230) Generálozott Danuvia motorkerékpár áron alul eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kanizsai u. 37. (1148) Eladó egy vízszintes gatter motorral, teljes fölszereléssel. Cím: Imre János, Homok- szentgyörgy.______(9716) S zürke Skoda Super Octavia eladó. Kaposvár, Petőfi u. 65. Tóth. (1250) Gépésztechnikus saját személygépkocsi j á- val elhelyezkedne anyagbeszerzői állásba. Leveleket 1207 számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (1207) Elvesztettem autóbusz- és vasúti igazolványomat, jeggyel együtt. Kérem a becsületes megtalálót, a kaposvári Magyar Hirdetőbe adja le. (1258) A Balaton déli részén, szép helyen, 14— 16 személyre nyári idényre üdülő kiadó. Ajánlatokat >► Vállalatok előnyben-« jeligére 1138 számra a hirdetőbe. ______________(1138) E lveszett egy fekete drótszőrű * őszülő puli kutya 9-én a városban. A megtalálót jutalomban részesítem. Cím: Kaposvár, Vasvári Pál u. 16. Bomfoayék. ___________________(1203) T ermelőszövetkezetek, figyelem! Üzemeltetési engedélyhez kavics- és homokbányáikra bányaüzem! tervüket elkészítem. Műszaki vezetést vállalok. Ajánlatokat 1099 számra a hirdetőbe.__(1099) H étfőn a rendelőintézettől a cseri sorompóig menet elvesztettem fekete számlapos karórámat. Kérem a becsületes megtalálót, bogy jutalom ellené- b.en a kiadóba adja le. Albérleti külön bejáratú szoba kiadó. Kaposvár, Maros u. 9. Garázs — azonnäfra is kiadó. Cím a kiadóban._______________(3293) Fiatal mérnök központi fűtéses albérleti szobát keres. Ajánlatokat 1223 számra a hirdetőbe._________(1223) Kicsi és nagy karácsonyfa kapható." Kaposvár, Damjanich u. 32. Telefon: 12-758. tAjándékozási gondján segítünk fotóalbum 52,50-től 120,— Ft-ig Emlékkönyv 26,30-tól 47,60 Ft-ig Bélyegberakú 24,----tői 2 00,— Ft-ig Golyóstollkészletek 25,—tői 273,— Ft-ig Kínai tollak 132,—tői 225,— Ft-ig 1 f Karácsonyra gazdag választékkal várják a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat kaposvári, barcsi, nagyatádi és Balaton-parti papír-írószer szaküzletei. • (7891)