Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-14 / 267. szám
Szerdán, a Lengyel Egyesült Munkáspárt V. kongresszusának harmadik napján folytatódott a vita a párt központi bizottságának és központi ellenőrző bizottságának jelentése fölött. Több testvérpárt küldöttségének vezetője is köszöntötte a lengyel kommunisták tanácskozását. Tegnap mondta el üdvözlő beszédét Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára is. Bevezetőben a magyar— lengyel barátság jelentőségét méltatta, útjaink, országaink együttműködéséről szólt, majd történelmi tanulságként megállapította: A Magyar Szocialista Munkáspárt arra az általánosan elismert igazságra építette politikáját, hogy egy marxista— leninista párt sem a jobboldali, sem a »■baloldali« opportunizmussal nem alkudhat meg. Két fronton vívtuk harcunkat: leszámoltunk mind a revizionista árulással, mind pedig azokkal a »-baloldali« szektariánus hibákkal, melyek döntő szerepet játszottak az 1956 előtti torzulásokban. Megszivleil-ük azt a lenini tanítást, hogy a jobb és »baloldali« elhajlások végső soron kölcsönhatásban vannak, erő- sitiik, újratermelik egymást. Ezért mindkettő ellen harcolnunk kell. E harcban erősödött a párt egysége, kapcsolata a néptömegekkel, elért eredményeink e politika gyümölcseként születhettek meg. Amikor pártunk megalakulásának közelgő 50. évfordulójára készülünk, s áttekintjük e fél évszázad tanulságait, a legfontosabbnak tartjuk közülük, hogy a nép valódi érdekeit csakis a munkásosztály és élcsapatának vezetésével, internacionalista alapon érvényesíthetők. A proletár nemzetköziség szellemében neveljük pártunk tagságát, népünket, s mindennél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a szocialista közösség egységének és összeforrottságának. Ugyanilyen feladatunknak tartjuk a nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítését. Jelentőseknek tekintjük a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő eddigi lépéseket, s pártunk ezután is mindent megtesz, hogy a széles nemzetközi találkozó is mihamarabb létrejöjjön. Tisztelt kongresszus! A szocialista közösség életében komoly megpróbáltatást jelentett, hogy az idén Csehszlovákiában bekövetkezett fejlemények, az ellenforradalmi erők támadásai veszélybe sodorták egy szocialista nép szocialista vívmányait, fenyegették az egész szocialista közösséget. Kezdettől fogva azt kívántuk csehszlovák elvtársainknak, hogy sikeresen küzdjék le azokat a hibákat és torzulásokat, melyek a korábbi korszakban hátráltatták a szocialista építés teljesebb kibontakozását, és ezáltal védjék meg és fejlesszék tovább a szocializmus alapvető vívmányait, s ne adjanak lehetőséget az osztályellenségnek, az imperialistáknak arra, hogy j kérdésessé tegyék az országban a szocializmus további sorsát. Ez a tiszta szándék vezette a Magyar Népköztársaságot éppen úgy, mint a többi szövetséges szocialista országot abban is, hogy amikor elkerülhetetlenné vált, csapataik felhasználásával is segítséget nyújtsanak a szocializmus csehszlovákiai erőinek. Ez a közös fellépésünk egyben internacionalista összefogásiünk próbaköve is volt. Ügy ítéljük meg, hogy pártjaink, országaink kiállták ezt a próbát. A szocialista közösség országait összekötő internacionalizmusnak korunkban mind nagyobb a nemzetközi szerepe — mondotta, majd ezzel összefüggésben rámutatott: — Internacionalista összefogásunk érvényesül az európai kontinens békéjének biztosításában- is. Önökkel együtt állást foglalunk a nyugatnémet revansista, újfasiszta erőkkel, az új háborúval fenyegető bonni politikával szemben. Együtt vagyunk lengyel testvéreinkkel, akik a második világháború alatt oiy mérhetetlenül sokat szenvedtek és áldoztak a fasizmus elleni harcban. Mi is azt valljuk, hogy az európai biztonság feltétele a fennálló határok elismertetése valamennyi állammal. Legfőbb ideje, hogy a nyugatnémet imperialisták lemondjanak az egyedüli képviselet elvéről, elismerjék a valóságot. a Német Demokratikus Köztársaság létezését. Elvtársak! Biztosíthatjuk önöket és az egész lengyel népet: a Magyar Szocialista Munkáspárt a jövőben is mindent megtesz, hogy erősödjék pártjaink, országaink, az egész szocialista közösség testvéri kapcsolata. További eredményes munkát kívánunk kongresszusuknak, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak, a szocializmust építő, a békét védelmező lengyel népnek. Éljen a Lengyel Egyesült Munkáspárt! Éljen népeink, pártjaink, kormányaink internacionalista testvérisége! Éljen a szocializmus és a béke! Az ENSZ tagállamainak New Yorkban hivatalos ENSZ dokumentumként átadták az NDK kormányának nyilatkozatát, melyben üdvözli, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 23. ülésszaka ismételten megvitatja a gyarmati sorban levő országok és népek függetlenségének biztosításáról szóló ENSZ-deklarációt Az NKD kormánya kifejezi reményét, hogy az ENSZ-köz- gyűlés megfelelő intézkedésekkel megakadályozza a gyarmatosító és fajüldöző imperialista hatalmak tevékenységének folytatódását. Vietnami jelentés Több repülőgépet megrongált a hazafias erők tüzérsége A dél-vietnami szabadság- harcosok a legutóbbi huszonnégy óra alatt hat fontos katonai célpont ellen intéztek támadásokat egyrészt a központi fennsíkon, továbbá a fegyvermentes övezettől délre és Saigon környékén. Szerdára virradó éjjel rakétáik az amerikai Camp Holloway támaszpontjának körzetében csapódtak be Pleiku közelében. Ezzel egy időben többtaBemutatkoztak az NDK legújabb mezőgazdasági gépei Tegnap a Kaposvári Állami Gazdaságban több mint száz érdeklődő előtt új mezőgazdasági gépeket mutatott be munka közben az NDK Mezőgépipari Egyesülés magyarországi vezérképviselete és a Somogy megyei AGROKER Vállalat. A megyei szakembereken, termelőszövetkezeti és állami gazdasági vezetőkön kívül az ország különböző részéből érkeztek érdeklődők a német mezőgazdasági gépbemutatóra. A vendégeket Urai Ferenc. a Somogy megyei AGROKER Vállalat igazgatója köszöntötte, majd megnézték a hazánkban nagyrészt először bemutatott erő- és munkagépeket. Az NDK mezőgazdasági gépgyártásából adott Ízelítő tetszést aratott mindjárt az első munkagépnél, a nálunk is használatos traktorra kapcsolt többvasú ekénél. Egyetlen eketípus négyféle változatát mutatták be munka közben. A B—200-as eke »képességei« a mi viszonyaink között is szembetűnőek, ugyanis igen nagy teljesítményre képes ez a munkagép a magyar gyártmányú Dutra traktorra kapcsolva, Kilencven lóerős traktort igényéi ahhoz, hogy 150— 198 centiméter széles sávban, 3—9 ekefejjel 20—30 centiméter mélységben szántson. Megyénk mezőgazdaságában ugyancsak hasznát vehetik az újdonságnak számító mütrá- gyaszóró teherautónak. Óránkénti teljesítménye 4—13 hektár, s átalakítás után a tehergépkocsi egyéb célra is használható. Ismert problémát segít megoldani a olykor összecsomósodik, kiszórása csak előzetes szétzúzás után lehetséges. Ezt a munkát végzi el ez a »malom« úgy, hogy óránként 3—50 tonna műtrágyát zúz össze. A gépsor teljességének bizonyítására az őrlő gép és a műtrágyaszóró közé rakodószerkezetet illesztettek, amely az emberi munkát a minimálisra csökkenti. Külön érdekessége volt a bemutatónak az NDK gyártmányú új, átalakítható gabonakombájn. Ebből a gépből egyelőre mindössze hat dolgozott az idén hazánkban, kísérletként, de a gyártó országban is csak tavaly adták át a mezőgazdaságnak. Figyelemre méltó előnye, hogy a már említett műtrágyaszórót és ezt a kombáint azonos motor haltja, tehát ez könnyíti a javítást, az alkatrészellátást. A kombájnnal elcsépelt gabona tisztasága meghaladja a 98 százalékot, a szemveszteség pedig 0,5 százalék alatt marad. A kalászosokon túl a herefélék, a hüvelyesek és a kukorica betakarítására is alkalmas. A bemutató tapasztalatait a részvevők a Latinka Sándor Művelődési Ház színháztermében értékelték, s itt adott tájékoztatót az NDK mezőgazdasági gépgyártásáról az NDK Mezőgépipari Egyesülés magyarországi vezérképviseletének vezetője, Jürgen Kästner és helyettese, Jozef Fratrits, valamint Lutz F'ingräf, a Lipcsei Mezőgépgyár kereskedelmi igazgatója. H F. lálat érte az amerikaiak egy lőszerraktárát Pleikutól 6 kilométernyire. A hazafias erők tüzérségének rakétái megsemmisítettek, illetve megrongáltak. több repülőgépet az amerikai támaszponthoz tartozó repülőtéren. Az amerikaiak B—52-es óriásbomibázái szerda éjjel négy bevetésben több mint ötszáz torma bombát zúdítottak le Saigon környékén és a kambodzsai határ közelében a szabadságharcosok feltételezett állásaira. Vádemelés a Nixon elleni merénylet-tervezet ügyében Egy brooklynl nagyesfeiidt- s2ék vádat emelt Ahmed Namer és két fia, Husszein, valamint Abdo ellen, akik merényletet készítettek elő az új elnök, Nixon ellen. A vád: összeesküvés, felbujtás és engedély nélküli fegyverbirtoklás Ha az esküdtszék bűnösnek találja őket a vádpontokban úgy 24 évi szabadságvesztés vár rájuk. Az amerikai szövetségi hatóságok vizsgálatot indítottak annak felderítésére is, vajon nem áll-e a Nixon ellen tervezett merénylet valamiképpen kapcsolatban Robert Kennedy szenátor meggyilkolásával. íözmegelégedésre dolgozik a félig függesztett eke és a taiajpornanyiio. A kukorica betakarítására is alkalmas az új NDK gabonakombájn. VILÁG PROLETÁR IÁI. EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér 1 Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA XXV. évfolyam, 267. szám M EGY El TANA C S LAPJA 1968. november 14., csütörtök Mindennél fontosabb feladatunk a szocialista közösség egységének és összeforrottságának erősítése Biszku Béla felszólalása a LEMP kongresszusán Kedden Prágában ülést tartott a CSKP KB Elnöksége. A központi bizottság csütörtökön összeülő tanácskozásával kapcsolatban javaslatokat tárgyaltak meg. A kb-ülésen a beszámolót Alexandr Dubcek tartja a párt jelenlegi fő feladatairól. Az elnökség elítélte a Prágában és más városokban a közelmúltban rendezett is- mert akciókat és azok kezde- ényezőit. Ezek szervezői a fiatalok politikai tapasztala- ágát, szovjetiellenes rendzavarásokra használták fel. Az elnökség megállapítja, hogy az államhatalom szervei a nyugalom és rend helyreállítása érdekében teljesítették kötelességüket. A CSKP KB Elnökségének ülése A kb elnöksége felhívja az állampolgárokat, főleg a fiatalokat, diákokat és ipari tanulókat, hogy a jövőben tartózkodjanak a hasonló megnyilvánulásoktól, amelyek sértik a törvényeket és amelyek a szélsőséges elemek, valamint az ország nyugodt szocialista fejlődése ellenségeiknek malmára hatják a vizet. A kb novemberi ülése — hangsúlyozza a párt elnöksége — meghatározza a CSKP további tendőit. Az elnökség végül úgy döntött, hogy a CSKP delegációt küld Budapestre a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő bizottság november 18-án kezdődő ülésére. NDK kormánynyilatkozat az ENSZ-ben