Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-05 / 260. szám
••WOGTI NÉPLAP Hagy a harc a bajnoki címért és a kiesés elkerüléséért az N8 l-ben A hathetes olimpiai szünet után folytatódott a bajnoki küzdelem a labdarúgó NB I- ben. A szombati mérkőzésekről — amelyeken valamennyi esélyes csapat nyert — már beszámoltunk. A vasárnapi öl találkozón elsősorban a kiesés ellen küzdő csapatok harca volt érdekes. A veszélyes zónában tartózkodók közül a Győri ETO nagyon fontos mérkőzésen legyőzte a Videotont, talán azért, mert küzdő- képesebb volt. Értékes ké' pontot szerzett a Szombathely is a Diósgyőr ellenében. Salgótarjánban a bányász rangadón nem esett gól, s igazságos döntetlen született annak ellenére, hogy a Salgótarján óriási fölényben játszott. Ügy fest, a sereghajtó Szeged még nem adta föl. A Bp. Honvéd ellen döntetlent értek el a Tisza- partiak, s ők álltak közelebb a győzelemhez. Elég »békés döntetlent« hozott a soroksári találkozó, amelyen az MTK és az Egyetértés egyaránt egy-egy gólt rúgott. Gólszegény volt a 24. bajnoki forduló. Szombaton az újpesti meg a ferencvárosi csatárok még csak ontották a gólokat, a vasárnapi meccseken azonban gyenge volt a gólszüret. Csupán a Szombathely és a Győr rúgott egy-egy gólt, négy csapat egyet sem. A bajnoki táblázat élén változatlanul a »három nagy-« áll. Az Ü. Dózsa jobb gólarányával vezet a Ferencváros előtt A Vasas hátránya két pont. A 4—9. hely birtokosai viszonylag nyugodtan szemlélik a következő hetek eseményeit. A 10. helyezett- Egyetértéstől lefelé azonban senki nem érezteti magát biztonságban, MTK—Egyetértés 1:1 (1:0) Soroksár, 6003 néző. V.: Dalia Gy. G.: Kiss, ill. Vári. Győri—Videoton 2:1 (2:1). Győr, 5030 néző. V.: Ksdó. G. Szabó, II. (öngól), Magyar, ill. Balogh. Szombathely—Diósgyőr 2:1 (2:1) Szombathely. 10 000 néző. V.: Vadas Gy. G.: Szabó S„ Gyarmati, ill. Vass. Salgótarján—Tatabánya 0:0 Salgótarján, 6000 néző. Vezette: Müncz. Szeged—Bp, Honvéd 0:0 Szeged, 2O0O néző. V.: ger. EmsberEz történt az NB I B-ben Ügy látszik, a Komlo és az Eger visszaküzdi magát a legjobbak közé. A Kecskemét, amely sokáig esélyes volt a felfutása, a bajnoki hajrára elfáradt. Eredmények: GANZ-MAVAG—Bp. Spartacus 1:1, Pécsi Bányász—Szállítók 1:0, Oroszlány—Egri Dózsa 1:1. Győri Dézsa—Budafok 2:1, Özdi Kohász— Szolnok 1:1, Bp. Előre—BVSC 2:1, Miskolc—Kecskemét 1:0, Nyíregyháza—Nagybátony 3:2, Komló— Várpalota 2:1. BAJNOKI ÍÁBLÁZAIDK NB I 1. Ü. Dózsa 24 15 7 2 75:22 37 2. Ferencváros 24 15 7 2 49:22 37 3. Vasas 24 16 4 4 54 :28 36 4. Bp. Honvéd 24 10 9 5 39:26 29 5. Csepel 24 10 7 7 29:23 27 6. Pécs 24 9 5 10 28:34 23 7. Dunaújváros 24 9 5 10 27:34 23 8. MTK 24 7 8 3 31:32 22 9. Tatabánya 24 6 10 8 24:28 22 10. Egyetértés 24 5 10 9 28 :35 20 11. Győr 24 4 11 9 27:34 19 12. Salgótarján 24 6 7 11 31:43 19 13. Szombathely 24 6 7 11 25:40 19 14. Diósgyőr 24 6 6 12 30 :42 18 15. Videoton 24 7 3 14 24:45 17 16. Szeged 24 5 6 13 22:55 16 NB I B L Komló 81 17 1« 4 44:18 44 2. Eger 31 16 : 10 5 41:27 42 3. Kecskemét 31 15 9 7 39:28 39 4. Bp. Előne 31 ii : L2 8 32:23 34 5. Oroszlány 31 13 8 10 47:38 34 6. Nagybátony 31 14 6 11 45:39 34 7. Várpalota 31 12 9 10 37:30 33 8. Győri Dózsa 31 11 9 11 43:43 31 9. MÁV A G 31 11 9 11 30:31 31 10. Miskolc 31 10 : 11 10 29:35 31 11. P. Bányász 31 12 6 13 32:38 30 12. Szállítók 31 12 5 14 41:36 29 13. Bp. Spart. 31 8 : 13 10 35:41 29 14. Szolnok 31 11 7 13 35:43 29 15. ózd 31 7 : 10 14 24:33 24 16. BVSC 31 8 7 16 35:44 23 17. Nyíregyháza 31 7 8 16 26:41 22 18. Budafok 31 6 7 18 28:55 19 NB n NYUGATI CSOPORT 1. ZTE 27 15 8 4 60:24 38 2. MÁV DAC 27 17 4 6 63:36 38 3. Dorog 27 ' 16 5 6 69:24 37 4. Pécsi Ércb. 27 ’ 15 6 6 48:26 36 5. Pápa 27 12 6 9 36:32 30 6. Siófok 27 ' 10 8 9 38 :45 28 7. Veszprém 27 ’ 9 9 9 37:37 27 8. PVSK 27 11 5 11 38:39 27 9. M.-Szászvár 27 ' 9 9 9 35:38 27 10. K. Táncsics 27 ’ 9 3 10 31:32 26 11. N. Bányász 27 ’ 11 3 13 35:48 25 12. Sz. Cipó 27 ' 8 7 12 36 :41 23 13. K. Kinizsi 27 8 7 12 32:41 23 14. Z Dózsa 27 ’ 6 4 17 35:63 16 15. NVTE 27 ’ 4 8 15 21:48 16 16. Moson 27 5 5 17 23:63 15 NB m DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Szekszárd 27 17 7 3 63:27 41 2. PBTC 27 14 8 5 58:29 36 3. PEAC 27 13 6 8 48:28 32 4. Baja 27 13 7 7 46:29 31 5. DVSE 27 11 8 8 45:29 30 6. P. Volán 27 12 6 g 36:27 30 7. Sárbogárd 27 11 6 10 50:40 28 3. P. Steinmetz 27 11 6 10 43:38 28 9. Bonyhád 27 10 7 10 43 .47 27 10. Lábod 27 11 4 12 55:40 26 11. K. Vasas 27 10 5 12 41:56 25 12. Mohács 27 10 5 it 41:45 23 13. P. Spartacus 27 6 11 10 29:36 23 14. P. Helyt!par 27 7 7 13 35:43 21 15. K. Dózsa 27 6 8 12 27:59 20 16. Szigetvár 275 22 23:105 3 Szűcs, Albert és Farkas a Világválogatott kezdő csapatában — Túl sok esélyünk nincs Brazília válogatottja ellen — mondotta Dettmar Cramer, a Világválogatott nyugatnémet edzője, amikor nyilatkozatait kérték a szerdai jubileumi mérkőzés esélyeiről. Aztán így folytatta: — A számításba jövő játékosok csak az utolsó pillanatban találkoznak és ez igen nagy hátányt jelent, hiszen bármennyire is »futballsztárok- nak« számítanak, az összeszokottság kérdése egyáltalán nem mellékes ilyen találkozókon. A világválogatott tagjai hétfőn találkoztak Rio de Janei- róban, kedden és szerdán könnyebb edzés lesz számukra. A találkozó a Maracana Stadionban helyi idő szerint 21.30 órakor (közép-európai idő szerint csütörtökön 1.30 órakor) kezdődik. A kezdő csapatban szerepel Szűcs, Albert és Farkas is. A Világválogatott első félidei valószínű összeállítása: Jasin (szovjet) — Perfumo (argentin), Sesztyemyev (szovjet), Schulz (nyugatnémet). Marzolini (argentin), Szűcs F. (magvar), Beckenbauer (nyugatnémet), Albert (magyar), Overath (nyugatnémet). Farkas ( magvar), Dzsajics (jugoszláv). Előreláthatólag Ja- sint a második félidőben az uruguayi Mazurkiewicz váltja fel a kamuban. Az észak-ír George Best sérülése miatt nem játszhat. (MTI) NB in NYUGATI CSOPORT 1. Bauxitbány. 27 16 6 3 53:28 .38 2. Ajka 27 15 5 7 47:28 35 3. Kőszeg 27 15 4 8 56:25 34 4. Sárvár 27 15 4 8 46:25 34 5. N Sáska 27 14 3 10 47:45 31 6. Keszthely 27, 12 6 9 36:37 30 7. SZSF 37 11 7 9 42:41 29 8. Sz. Vasas 27 12 5 10 47:48 29 9. Tapolca 27 13 3 12 46:50 27 10. Marcali 27 11 4 12 42:57 26 11. Körmend 27 8 9 30 32:40 25 12. N. Dózsa 27 9 6 12 43:52 24 13. Sz. Dózsa 27 8 8 11 30:4i *>4 14. Letenye 27 8 6 13 30:44 22 15. Sz. Spartacus 27 6 4 17 38:65 1« 16. Katona J. SE 27 2 4 21 25:35 8 MRGYEI BAJNOKSÁG 1. Earcs 28 17 5 6 72:28 39 2. Csurgó 28 16 6 6 58:29 38 3. Nagyatád •>P 15 3 10 63:41 33 4 Somogyi SE 27 12 8 7 45:32 32 5. Marcali 28 13 6 9 51:47 32 6. Tab 28 10 11 7 55 :45 31 7. K. Vasutas 27 13 4 10 40:24 30 8. B.-boglár 28 12 6 10 60:42 39 9. Kapoly 27 12 6 9 59:46 30 10. K. V. Lobogó 28 10 7 11 54:48 27 11. H.-sztgyörgv 28 9 9 10 42 :39 27 12. Zamárdi 28 11 5 12 58 :57 27 13. I.eneveltóti *>8 17 3 3 3 45:57 27 14. Taszár 28 9 5 14 41 :55 23 35. Ordacsehi «L K. SpMk 2» SÍIT 33:73 16 «••#U0:1M 2 Két győzelem, egy vereség a somogyi NB ll-esek mérlege A 27. bajnoki forduló mérkőz seit játszották az NB II Nyugat csoportjában. A bajnoki hajrában három somogyi együttes kő kettő győztesként vonult le a ná- lyáról. A siófokiak megnyerték a Máza-Szászvár elleni meccset, s ezzel a bajnoki táblázat 6. helyére törtek fel. Elismerést lue^ao bányász csapat kitűnő szereplése. A K. Táncsics ismét bemuta a labdarúgás minden szépsé- l Nagykanizsán, aztán vcs/.tes- U vonult le. A K. Kinizsi a árakozásnak megfelelően nyert, i ezzel a csapat végleg elvetette kiesési gondokat. V bajnoki címért ádáz harc dúl Nyugati csoportban'. Sok kérdést tisztáz majd a jövő vasárnapi ZTE —Dorog rangadó. A kiesés kérdése eldőlt. A Z. Dózsa, az NVTE és a Mosoni Vasas a hátralevő három fordulóban nem változtathat a tényen, mindhárom együttes elbúcsúzik az NB II-től. Siófok—Máza-Szászvár 1:0 (1:0) NB III... NB III... Gyengén ment a somogyi csapatoknak A labdarúgó NB III bajnoki hajrájában nem valami jól szerepelnek a somogyi együttesek. A vasárnapi fordulóban mindössze a Marcali Vörös Meteor tudott pontot szerezni. Váratlanul súlyos vereséget szenvedett a K. Dózsa és a K Vasas is. A Dózsa ezzel a vereségével nagyon nehéz helyzetbe került. Vesztedként vonult le a pályáról a Lábodi MEDOSZ is. DÉLNYUGATI CSOPORT Sárbogárd K. Vasas 6:2 (3:0) Székesfehérvár, 200 néző. V.: Sümegi. Sárbogárd: Hernádi — Marton, Fekete (Farkas), Kócz, Herda, Bo- dai, Horváth, Dénes, Ko ács, Szeip, Bodó. Edző: Steinicz Adám. K. Vasas: Szentesi — Itvás, Bagi, Kovács, Barta, Szentgróti, Bíró, Balázs, Matics, Fülöp, Székács (Tóth). Edző: Tóth József. A találkozóra a sárbogárdi pálya hotiltása miatt Székesfehérváron került sor, ahol nagyon otthonosan mozgott a Volán, amelynek csatárai az első percekben sorra zavarba hozták a kanosvári védőket. Az 5., a 6., majd a 7. percben Márton gólt ért el. A 3:0-ás vezetés birtokában a Volán nyugodtan, a Vasas idegesen játszott. Ezért hagyta ki Matics is meg Fülöp is a kínálkozó helyzeteket. A 46. percben Bodai egy les gyanús gólt ért el. ekkor a Vasas feladta. A RO.. mai'-’ a 82. percben Bodai. illetve Mártin lő*t úiabb gólt, s lett 6:1. A 87. percben Balázs állította be a végeredményt, 6:2. A sárbogárdi csapatnak minden sikerült, a Vasasnak semmi. A mezőnyben a kaposvári együttes legalább o«van jól futballozott, mint ellenfele. Jók: Hernádi, Márton. Bodai, ill. Kovács, Szentgróti, Balázs. Baja—K. Dózsa 5:0 (4:0) Kaposvár, 50 néző. V.: Király. Baja: Kiss — Bisztrovics, Reich, Viszmeg, Bódi, Miklós, Bálity, Pet- rity, Bartulov, Mirity (Márton), Gyurkity. K. Dózsa: Mészáros — Nagy I., Csima, Fodor, Ball, Nagy II., Haracsi, Bódis, Nagyréti, Farkas, Fábián. Edző: Radnal István. A bajaiak a szél segítségével kezdték a játékot. Negyedóra múltán sorra ..rövidzárlatot« kapott a kaposvári védelem, öt perc alatt három gólt rúgtak a vendégek. Szünet után feltámadt a Dózsa, ekkor azonban a négygólos előny birtokában a bajai csapat már ki- bekkelte a kaposvári támadásokat. Igazi helyzetet is csak egyet tudott teremteni a Dózsa erőtlen csatársora. G.: Bartulov (2), Bisztrovics. Petrity. Márton. Jók: Bisztrovics. Reich, Bálity, ill. Nagy I-, Fábián. PEAC—Lábod 1:0 (0:0) Lábod, 200 néző. V.: Gabi. PEAC: Bánk — Rideg, Várbíró, Vulok, Loinbosi, Nagy, Szalai, Füle, Bodnár (Renkó), Kosár, Szlo- janovics. Edző: Kertész Tibor. Lábod: Mohácsi — Németh (Nagy), Filiszár, Wirth, Luczek, Ilosfai, Borzas, Csór, Takács, Hadi, Lehár. Edző: András József. Hazai támadások vezették be a mérkőzést, aztán a 24. percben váratlan gólt értek el a vendégek. Kosár a saját térfeléről indult el a labdával, beverekedte magát a 16-osra, s védhetetlenül bombázott a hálóba, 1:0. Ekkor még aligha hitték a szurkolók, hogy ez a gól eldönti a találkozó sorsát. Szünet után óriási fölénybe került a L4- bod. öt ízben a lábodi csatárok már csak Bánk kapussal álltak szemben, a volt kaposvári kapuvédőnek azonban egvszerűen nem lehetett gólt lőni. .lók: Bánk, a mezőnv Jeeiobbia. Várbíró. Tulok, Bodnár, ill. Filiszár. Wirth, Üos- fai. További eredmények a Délnyugati csoportban: Pécsi Helyiipar—Pécsi Volán 1:1. Bonyhád—Dombóvári Spartacus 1:1. Szigetvár—Pécsi BTC 0:4. P. Steinmetz—Szekszárd 2:3, Dombóvári VSE—Mohács 4:0. NYUGATI CSOPORT Marcali VM—N. Sáska 1:1 (1:1) Marcali, 400 néző. V.: Szabó III. Marcali: Szántó I. (Bogdán) — Polgár. Hosszú. Rigó, Pék, Kósi, Rene. Molnár, Szántó II., Lázár, Horváth (Bácsit. Edző: Bősz Adám. Nagykanizsa: Németh I. — Horváth I., Bokán, Vlasits, Vörös, Flumbord. Gimesi, Horváth II., Németh TT., Bátor. Lervencz. Edző: Hegedűs József. 10. perc: Jobb oldali támadás végén Szántó II. kapáslövéssel szerezte meg a vezetést, 1:0. 30. perc: Horváth II. elfutott, s bal oldalról a meglepett védők mellett kiegyenlített. 1:1. Szünet után inkább a marcali támadott. A 85. percben t á^ár két méterről a kapufát találta el. Két ellentétes félidőt holott a találkozó, amelvet sok s^abályta- ’anság tarkított. A játékvezető olykor a kíméletlen belemenés0- k°t is elnézte Jók: Szántó I.. üol- gár. Kósi. Szántó n.. ill. Németh L, Bokán, Németh II., Lervencz. További eredmények a Nyugati csoportban: Letenye—Tapolca 5:0. Szombat- helyi SE—Sárvár 2:0. Ajka—Keszthely 1:0, Szombathelyi Dózsa— Szombathelyi Spartacus 5:1. Nagy- kanizsai Dózsa—Szombathelyi Vasas 0:0. Bauxitbányász—Kőszeg 3:1. Siófok. 800 néző. V.: Gyimesi. Siófok: Istvándi — Szilágyi, Fehér, Babán, Győrfi, Csupor, Erdei, Schádl. Kerényi, Takács (Németh)', Pusztai. Edző: Papo Gyula. Máza: Bodnár — Bocz, Róth, Szeles, Kővári (Balogh), Bakó, Szőcs, Németh, Nagy II., Herbei, Jónás. Edző: Palafinusz János. Lanyha iramban kezdődött a játék, kölcsönös tapogatózás jellemezte az első negyedórát. A 20. percben Pusztai előtt nyílt alkalom a gólszerzésre, a fiatal csatár azonban kapu mellé küldte a labdát. A 21. percben Erdei ejtett labdája a kapufa tetejére hullt. A 22. percben Schádl volt jó helyzetben. A vendégek is rákapcsoltak. a 25. percben Istvándi csak nehezen mentett Herbei elő’. Aztán a volt kaposvári csatár kapáslövését hárította szögletre a siófoki kanus. A 40. percben Erdei beverekedte magát a 16-oson belülre. s már csak a kapussal állt szemben, amikor Róth elkaszálta. Vitathatatlan 11-es, a büntetőt Schádl értékesítette úgy, hogy a jobb alsó sarokba vágta a Labdát, 1:0. Szünet után a vendégek kezdtek jobban. Istvándi gyakran volt munkában. Az 5. percben Szőcs labdája a kapufáról vágódott visz- sza, másodszorra Jónás ismét a kapufát találta el, a visszaperdülő labdát azonban Istvándi most már fölszedte. Húsz perc múltán ismét a siófokiak vették át a játék irányítását, de a bányász csapat inkább az egygólos előny tartására törekedett. A vártnál gyengébb színvonalú mérkőzést hozott a találkozó. Időnként ugyan mindkét oldalon mulattak valamit a csatárok, de inkább a két védelem uralta a játékteret. A siófoki Bányász a látottak alapján feltétlenül rászolgált a győzelemre, noha nem sok hiányzott abból, hogy a vendég csapat kiegyenlítsen. Jók: Istvándi, Szilágyi, Erdei, Schádl, ill. fiocz, Róth, Nagy II., Herbei. N. Kanizsai Bányász—Táncsics SE 2:1 (0:1) Nagykanizsa, 1500 néző. V.: Tapolczai. Nagykanizsa: Róth — Beke, Holla, Németh, Takács II., Simon, Harcz (Baranyai), Bogdán, Boda, Major, Szigeti. Edző: Bán Nándor. Kaposvár: Dohány — Káhlesz, Kamarás, Verovszkl, Mészáros, Letenyei, Sebők, Selenka, Szabó, Tátrai, Kovács. Edző: Váradi Lajos. Széllel hátban kezdte a játékot a Kaposvári Táncsics. Rögtön fölénybe is került a csapat, s ez a 6. percben góllá érett. Elég lassan gördült a Táncsics támadása, amelvnek végén Mészáros mintegy 25 méterről megcélozta a jobb felső sarkot, s a labda védhetetlenül vágódott a hálóba, 0:1. Válaszként Szigeti nyolc méterről bombázott kapura. Dohány azonban a helyén volt. Aztán ismét a kaposvári együttes támad ga+ott. Szinte állandóan a Bányász térfelén folyt a iáték. A jól záró kanizsai védelem azonban rendre közbe tudott lépni. Szünet után a szél még erősebbé vált. s az első percekben bizony a kanizsai csapat beszorította a Táncsicsot. Az 5. percben Szabó ^°zette a kaposváriak támadását. a Táncsics csatárát a 16-oson belül felvágták, a bíró sípja azonban néma maradt. A 14. percben váratlanul egyenlített a Bányász. Bal oldali támadás végén Major csukafejessel küldte a hálóba az egyenlítő gólt, 1:1. Továbbra is a Táncsics diktálta a tempót. Az utolsó negyedóra azt mutatta, mintha a csapatok beletörődtek volna a döntetlenbe. A 40. perc azonban mégis meghozta a döntést. A játékvezető mintegy há- romméteres lesről engedte el Baranyait, aki a leálló kaposvári védelem mellett a hálóba küldte a labdát, 2:1. A kaposváriak reklamáltak, a bíró azonban hajthatatlan maradt. Kellemes, jó időben helyenként szén játékot hozott a tét nélküli mérkőzésen a két csapat találkozója. A kaposvári együttes ’átszőtt korszerűbben, színesebben. Fredménvessé*» doleában azonban a hazaiak felülmúlták a Táncsi- "so*. IgaT. hogv *»bben a játékvezető is körre játszott, aki a második kanizsai gólnál nagvot hi- bé-rott Táncsics terhére. Jók: T’óth, Beke, Bolla. Szigeti, ill. Do- bánxr. Kamarás, Mészáros, Lete- nvei. K. Kinizsi - Nagykanizsai VTE 3:1 (2:1) MEGYEI BAJNOKSÁG Pontot vesztettek az éllovasok Sakkolimpia Luganóban a 10- fordulóval folytatódott az olimpiai sakkcsapatbajnokság. A magyar válogatott 3:1 arányban győzött Lengyelország ellen. A viadal állása: Szovjetunió 30 pont (2), Jugoszlávia 24 (1), Bulgária 21 (2), Magyarország 21, Egj'esült Államok 20,5 (3), NSZK 20 (3), Argentína 19 (3). Lengyelország 18,5, NDK 18 (2) , Románia 18 (1), Dánia 17,5 (3) , Csehszlovákia 16,5 (2), Kanada 11,5 (2), Fülöp-szigetek 10,5 (4). TOTO A totó 13+1 taláUtos szelvénye : x 1 l| x x a 1 x 2 2121 +2. 13 találatot 28 fogado ért el, szelvényenként! nyereményük 14 958 forint. Ezek közül 23 fogadó a 13 plusz 1 mérkőzés eredményét is eltalálta, szelvényenként.! nyereményük jutalommal együtt 21 702 forint. A 12 találatosokra 392 forintot, a 11 találatosokra 46 forintot, a 10 találatosokra 17 forintot fizetned A megyei labdarúgó-bajnokság hajrája sok váratlan eredményt hozott. A legmeglepőbb, hogy az éllovas Barcs és az őt kővető Csurgó egyaránt pontot vesztett. A listavezető otthonában nem tudott nyerni. Meglepetésnek számít az Ordacsehi győzelme a K. Vasutas ellen. ORDACSEHI—K. VASUTAS 1:0 (0:0) Ordacsehi, 200 néző. V.: Bognár. Végig jó mérkőzés volt, a lelkesebb hazaiak Androsovits góljával kicsikarták a győzelmet. Jók: Kollár, Fenyves. Kiss. Beke. ill. Tö- röcsik, Laki, Tallián. Déghy Zoltán LENGYELTÓTI—HOMOK- SZENTGYÖRGY 2:0 (0:0) Lengyeltóti, 300 néző. V.: Horváth L. Végig a hazai csapat játszott fölényben, de csak szünet után sikerült csatárainak a fölényt gólra váltani. G.: Tölli, Nyers. Jók- Jozsó, Tölli, Dezső, ill. Szubotics, Botka. Kovács Ferenc TASZÄR—TAB 0:0 Taszár, 100 néző. V.: Bálint. Igen sportszerű mérkőzésen szinte végig a két 16-os között folyt a játék. A döntetlen igazságos. Jók: Lahó, Novák, ill. Szabó, Johann. Kocsis. Vadas Tibor K. V. LOBOGÓ—K. ÉPÍTŐK 4:0 (2:0) Kaposvár. 50 néző. Alacsony szín- mérkóiéa, » pat viszonylag könnyen nyert. G.: Balázs (2), Radax (2). Kaiser Béla BARCS—N. SOMOGYI B. SE 0:0 Barcs, 400 néző. V.: Műdig. A vendég csapat jól szervezte meg védelmét, a hazai csatárok az ala- . csony színvonalú mérkőzésen képtelenek voltak gólt lőni. A barcsi csapatból senkit nem lehet kiemelni, a vendégeknél Rideg és Székács játéka dicsérhető. Pandúr Ferenc KÁPOLY—BALATONBOGLAR 5:0 (2:0) Kapoly. 300 néző. V.: Szerecz. A jól játszó hazai csapat ellen kevés volt a vendégek lelkesedése. G.: Székely (2). Dróth. Marton, Ván- csa (ll-esből). Jók: Váncsa. Dróth, Marton, ill. Magyar. Kocsis György ZAMARDI—CSURGÓ 2:2 (2:2) Zamárdi, 150 néző. V.: Bakonyi. A sportszerű mérkőzésen mind a két oldalon sok helyzet adódott. A hazaiak álltak közelebb a győzelemhez. G.: Püspöki, Zsiemond. ill. Soltész, Dolescsányi. Jók: Huszár, Kertész, Püspöki, ill. Soltész. Dr. Fazekas Mihály MARCALI—NAGYATÁD 4:0 (3:0) Marcali. 150 néző. V.: Horváth Z. Váratlanul könnyen győzte le élmezőnyben tanyázó ellenfelét az egyre jobban belelendülő Marcali Latinka csapata. G.: Gál (2), Kövi (ll-esből). Morvái. Jók: Gál. Ku- pecz, Kövi, ill. Oláh. Márkus. Kisborsó Imre Kaposvár. 800 néző. V.: Félix. K. Kinizsi: Kovács — Balogh, Ball, Németh, Csaba, Horváth, Sa- vanyó, Szőllősi L, Göncz, Téglás (Szöllősi n.), Lac/kovics. Edző: Szentannai József. NVTE: Papp — Fazekas, Saengyörgyvölgyi, Kovács L., Németh II., Varga, Mar- tonfalvi, Németh I., Kovács J., Józsi, Söjtör, Csepregi. Edző: Sárkány! Tibor. Már az első percben Göncz előtt gólszerzési alkalom adódott, de a csatár kivárt. A 6. percben Csepregi mintegy harminc méterről lövésre szánta magát, a labdát Kovács már-már meafogta, de kezéről a hálóba perdült. 1:0 a Nagykanizsa javára. Heves Kinizsi-rohamok következtek válaszként. Az egyenlítés a 22. percben sikerült, amikor Téglás mintegy 12 méterről bombázott a hálóba, 1:1. Aztán a fiatal Savanyó célozta meg a kaput, a kapus azonban védett. A 26. percben Téglás öt lépésről a kapufát találta el. A 38. perc hozta meg a vezető gólt, Göncz az előretörő Horváth elé tálalt, akinek lövésébe Németh II. belenvülf, s a labda a kanizsai játékos lábáról vágódott a hálóba, 2:1. Aztán Mlartonfalvi bombáját védte szépen Kovács. Szünet után a 3. percben eldőlt a mérkőzés. Laczkovics váratlan bombája Pano kezéről vágódott a '’'ólvonal mögé. 3:1. A vendégek feladták, a cukorgyári csapat a hátralevő időszakban akár több gólt is lőhetett, volna. Az 57. percben Göncz, később Horváth lövése kecsegtetett sikerrel. Tgaz. hoey egv veszélyes kaposvári h^zaadás után majdnem a Kinizsi kapujába került a labda. A 71 nercben Göncz a kapufát találta el. Kö^enes iramú mérkőzést hozott a találkozó. A vendégek első gyors támadásai meglepték a Kinizsit, s a kaposvári csapat a gól után elég nehezen tért magához. Az egyenlítés, maid a szünet után sokkal ’óbban játszott a cukorgyár! csapat. mint a vasutas együttes. Győzelme egy pillanatig sem volt vitás. Jók: Balogh, Németh, Göncz, ill. Fazekas, Martonfalvi, Józsi. További eredmények a Nyugati csoportban: PVSK—Mosoni Vasas 2:1, G'-őri MÁV DAC—Veszprém 3:1, Zalaegerszegi TE—Szombathelyi Cipő 2:1, Pécsi Ércbányász- **tpai Textiles 4:2, Dorogi Bányócz— Zalaegerszegi Dózsa 8:1. A VBKM. Kaposvári Villamossági Gyára azonnali belépéssel felvételre keres gépbeállítókat Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre út. (71014) A 13. sz. AKÖV kaposvári és vidéki telephelyre rakodómunkásokat vesz fel Bérezés: teljesítmény alapján. Kereseti lehetőség: 2000 Ft-tói 2500 Ft-ig. Jelentkezés a vállalat Füredi úti telepén. (7727) 13. SZ. AKÖV