Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-23 / 275. szám

c ? ( o VfLÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK' Ára: 70 fillér AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 375. SZÄM. SZOMBAT, 1968. NOVEMBER 23. A Központi Bizottság ünnepi ülésére tizenkilenc somogyit hívtak meg A KMP megalakulásának öt­venedik évfordulója alkalmá­ból ma délelőtt ünnepi ülést tart a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Házában Az ünnepi ülé­sen ott lesznek a megyéből meghívott elvtársak is. A já­rási pártbizottságok első titká­rai: Süveges Sándor Barcsról, Bertalan József Csurgóról, Ne­mes János Fonyódról, Dombó­vári László Kaposvárról, Gaj­dos László Nagyatádról, Király Ferenc Marcaliból, Juhász Ist­ván Siófokról, Gadanecz György Tabról. Somogyi Jó­zsef, a városi pártbizottság el­ső titkára, Bene Nándor, a Villamossági Gyár, Betlehem. László, a MÁV, Mihalics Ist­Versengő kirakatok Zsűri járta végiig tegnap Ka­posváron az üzletek kirakatait. A városi pártbizottság, a me­gyei tanács és a KPVDSZ kép­viselőiből alakult bíráló bizott­ság arra keresett választ, hogy a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja megalakulásának öt­venedik évfordulója tiszteleté­re melyik boltnak sikerült leg­inkább ünneplőbe öltöztetni kirakatát, melyik tükrözi leg­inkább az ország és a megye fejlődését, hogyan propagálja a boltban levő árukészletet, s nem utolsó szempont volt: me­lyik kirakat rendezőinek volt a legtöbb új ötlete. A zsűri előtt maguk a vál­lalatok is elbírálták, vélemé­nyük szerint melyik kirakatuk a legjobb. Az élelmiszer-kiske­reskedelem az Állami Gazda­ságok Mintaboltját, az Ipar­cikk-kiskereskedelmi Vállalat pedig a Csibi Gyermekruháza­ti Áruházat tartotta a legjobb­nak. A tegnapi zsűri a Latinka téri Divatsarok meg a Rádió- és Villamossági Bolt kirakatát értékelte a legjobbnak. Ezek­ről a kirakatokról készült szí­nes fénykép országos verse­nyen is részt vesz. A helyezések mellett érde­mes még valamit megemlíteni: egy évvel ezelőtt — amikor utoljára értékelték a kirakato­kat — könnyű dolga volt a zsűrinek. Most annál nehe­zebb, hiszen jól megrendezett, gondolatokat ébresztő munkák sorakoztak egymás mellett. vári, a textiiművek pártbizott­ságának titkára a megyeszék­helyet képviseli. Részt vesz a Központi Bizottság ünnepi ülé­sén az az öt elvtárs is, akit a megyei pártbizottság szerdai kibővített ünnepi ülésén tün­tettek ki: Kispeti Géza, Somo­gyi Pál, Szvath Imre és Vin- cze János nyugdíjasok és dr. Kerekes Andrásné, a megyei .tanács osztályvezető-helyette­se. Meghívtak két szocialista brigádvezétőt is a fővárosba. A textilművekből Badics Já­nosáét, a Villamossági Gyárból Gellért Lajosnét. A somogyi elvtársak me­gyénket képviselik mind az ünnepi ülésen, mind az ország- házbeli fogadáson. Tudósítás a KB ünnepi üléséről A rádió és a televízió rész­letes tudósítást ad az MSZMP Központi Bizottságának ün­nepi üléséről. A Kossuth adó szombaton az Esti Króniká­ban 19 és 20 óra között hang­képekben, a televízió pedig 19 óra 20 perckor kezdődő adásában számol be az ese­ményről. (MTI) Vádolnak a vádlottak Panagulisz Aegina börtönében A görög katonai rezsim a világszerte megnyilvánuló tiltakozási hullám hatására úgy tűnik, hogy lemondott Panagulisz kivégzéséről. Nyu­gati hírügynökségek a görög kormányhoz közelálló forrá­sokra hivatkozva jelentették, hogy a kabinet csütörtök esti rendkívüli ülésén ilyen értel­mű döntés született. Hírek szerint a dezertálás és Papa- dopulosz elleni merényletkí­sérlet vádjával halálra ítélt katonatisztet szigorú őrizet mellett az Athéntől mintegy 25 kilométerre fekvő Aegina- sziget börtönébe szállították. Mint ismeretes, a semmitő- szék csütörtökön elutasította Panagulisz ügyvédjének sem­miségi kérelmét. Egyelőre nem világos, hogy milyen jo­gi formulát találnak a halál- büntetés megváltoztatására. Egyes informátorok szerint az igazságügyminiszter vagy a főállamügyész nyújtja be s kegyelmi kérvényt Zoitakisz régensnek. Az AP hírügynökség jelen­tése szerint Athénban nagy megkönnyebbüléssel fogadták az egyelőre hivatalosan még meg nem erősített hírt. Athénben csütörtökön egy újabb per kezdődött, amely­nek 16 vádlottját a fennál­ló rendszer megdöntésére szőtt összeesküvéssel gyanúsí­tanak. A tárgyalás első nap­ján Athanasziosz Athanasziu, egy 23 éves egyetemista bí­rálnak szemébe vágta: »Nem az én szándékom volt a gö­rögországi társadalmi rend­szer megváltoztatása. Nem én, hanem a hadsereg támogatta kormány volt az, amély szám­űzte a királyt és így megvál­toztatta az ország rendszerét. Kommunista vagyok, meri haladást akarok és egy sza­bad, demokratikus és függet­len Görögországért harcolok«. A katonai junta csütörtö­kön személyi változtatásokat hajtott végre négy miniszté­riumi poszton. A kinevezett négy új tisztségviselő közül ketten azonnal lemondtak tisztségükről és elhagyták a kormányt. A lemondott poli­tikusok: Sztamatolopulosz, a közlekedésügyi minisztérium főtitkára és Palopulosz, az idegenforgalmi ügyek mfnisz- tériurnána.k főtitkára. Mind­kettőjüket a fennálló rend­szer szilárd támogatóinak is­merték, mivel részt vettek a 19 hónapijai ezelőtti puccs- ban. Joannisz Ladaszt, a köz- rendvédelmi minisztérium fő­titkári tisztségéből a belügy­minisztérium élére állították. (MTI) VALUTAVÁLSÁG Kétmilliárd dolláros hite! Franciaországnak Leértékelik a frankot? — Véget ért a „tízek“ maratoni tanácskozása A háromnapos tanácskozás után pénteken 15.15 óra­kor véget ért a tőkés világ tíz legerősebb állama képvi­selőinek, az úgynevezett »tizek klubjának« bonni tanács­kozása. A tanácskozás befejeztével kiadott záróközleményből ki­derül, hogy a frank megingott helyzetének alátámasztására kétmilliárd dollár kölcsönt nyújtanak Franciaországnak. A »tizek« jóváhagyták a nyu­gatnémet kormánynak a spe­kuláció megakadályozása cél­jából hozott intézkedését, az export négy százalékos meg­adóztatását és az import ugyanilyen arányú kedvez­ményben részesítését. Ez gya­korlatilag azt jelenti, hogy a bonni kormánynak sikerült álhárítania a márka felérté­kelésére irányuló követelése­ket. A záróközlemény a frank esetleges leértékeléséről nem tesz említést, de Strauss nyu­gatnémet pénzügyminiszter­nek abból a kijelentéséből, hogy a párizsi kormány joga a frank-leértékelés mértéké­nek megállapítása, arra kö­vetkeztethetnek, hogy a frank leértékelése küszöbön áll. A nyugatnémetek képviselői — hírügynökségi jelentések szerint — »határozottan visszautasí­tották« Angliának és Franciaországnak a nyu­gatnémet márka felérté­kelésére vonatkozó javas­latát. A nyugatnémet kormány szó­vivője közölte a sajtó képvi­selőivel, hogy Wilson minisz­terelnök személyesen kérte Kiesinger kancellárt, járuljon hozzá a márka újraértékelé­séhez, és Franciaország is csatlakozott a brit javaslat­hoz. A bonni kormány azon­ban, ahelyett, hogy eleget tett volna ennek az óhajnak, mindössze azzal válaszolt, hogy intézkedéseket tett az export és az import módosí­tására. A bonni export-korláto­zási intézkedések ideigle­nes jellegűek és csak 15 hónapos időszakra vonat­koznak. Emellett csupán az iparcik­keket érintik, a mezőgazdasá­gi termékeket nem. Mindezen túlmenően az export bizonyos mértékű csökkenését Bonn feltétlenül kompenzálhatja a tőkekivitel növelésével, hiszen arra a korlátozások nem vo­natkoznak. Teljesen nyilván­való tehát a nyugatnémetek iFolytatás a 2, oldalon) A KMP 50. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL DíszÉnepség a Latinka Művelődési Házban Pattogó indulókkal fogadta a város fúvószenekara tegnap este azokat, akik az MSZMP megyei és városi bizottságá­nak díszünnepségére igyekez­tek a Latinka Sándor Megyei Művelődési Házba. A nézőteret a munkásmoz­galom régi harcosai, a város társadalmi, politikai, gazdasá­gi és kulturális életének kép­viselői töltötték meg. Amikor fölment a függöny, egyszerű­ségében is fölemelő és az alka­lomhoz illő dekoráció emlé­keztetett a párt fél évszázados jubileumára. Az ötágú csillag­ban ott világított vörösen az 50-es szám. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött, ame­lyet a Vikár Béla kórus adott elő Zákányi Zsolt vezényleté­vel. Ezután Szigeti István, a me­gyei párt-vb tagja, a megyei pártbizottság titkára lépett a szónoki emelvényhez, s ünne­pi megemlékezést mondott a párt megalapításának jubileu­ma alkalmából. — 1918. november 24-ét pi" ros betűkkel jegyezte föl a ma­gyar történelem, ekkor alakult meg a Kommunisták Magyar- országi Pártja. Létrejötte új szakasz kezdetét jelezte Ma­gyarország népének életében. A megyei pártbizottság tit­kára Kun Béláné visszaemlé­kezése alapján felidézte a párt megalapítását, rámutatott tör­ténelmi jelentőségére, s fel­villantotta az öt évtized har­cainak keresztmetszetét. Tisz­telettel és kegyelettel emléke­zett meg azokról a somogyi harcosokról, akiknek az életét az ellenség golyója oltotta ki. — Köszöntjük ötven éve született pártunkat, a magyar dolgozó nép vezető erejét, győ­zelmeinek szervezőjét. E gon­dolatok jegyében nyitom meg Szigeti István. az alkalomhoz méltó ünnepsé­günket — fejezte be megem­lékezését Szigeti István elv­társ. 1 A díszünnepség meghívója Majakovszkijt idézte: Aka­rom, hogy mindig frissen ég­jen / A legmagasztosabb szó — a párt. S A tűz éneke című irodalmi összeállítás ugyancsak Majakovszkij, Paul Eluard, Ady, Radnóti, József Attila, Gyóni Géza, Tóth Árpád és Illyés Gyula verssoraival idéz­te meg öt évtized történelmét: háborút, forradalmakat és a felszabadulást. A műsor, ame­lyet Krasznai Lajos állított össze és a Latinka Művelődé­si Ház Táncsics Ifjúsági Szín­pada tolmácsolt, elsősorban a kiváló válogatásért, a költe­mények és a dalok hangulati és tartalmi egym ásbafonódá­sáért, s az összeállítás nemes gondolatát mindig előbbre és magasabbra szárnyaltatásáért dicsérhetjük, a szavalás isko­lás hangvétele azonban sokat elvett az összhatásból. A díszünnepséget sokáig emlékezetessé teszi a Munkás­őrség Szocialista kultúráért jelvénnyel kitüntetett, kétsze­res Kiváló központi férfi kó­rusának föllépése. A rádióból jól ismert kórus hírnevéhez méltóan szerepelt a műsor má­sodik részében. Dalban eleve­nítette föl a munkásmozgalom harcainak öt évtizedét. Egy- egy történelmi időszakot a leg­jellemzőbb kórusmű megszó­laltatásával mutattak be. Ré* vész László Liszt-díjas kar­nagy mindent kihozott ezen az esten a férfi kórus zengő, tömör és acélos hanganyagá­ból. Legnagyobb sikert a Le­nin dallal, Madrid védőivel, Alekszandrov Ukrajnáról §zq- ló poémájának előadásával* Juhász—Kapuvári Pártház cí­mű dalával, s Borgulya And­rás Munkásőrdalával aratta. Megszólaltatta a kórus Győré Imre—Lóránd István Menet című szerzeményét is, amely a KMP és a Tanácsköztársaság jubileuma tiszteletére kiírt pá­lyázaton díjat nyert. A kö­zönség szűnni nem akaró vas-* tapssal ünnepelte a felejthe­tetlen élményért a karnagyon és a kóruson kívül Sárdi Já­nos műsorközlőt, Kovács Pé­ter szólistát, a Magyar Állami Operaház magánénekesét, s a kétszeres VIT-díjas dr. Fenyő Pétert, aki az orgona minden színét felcsillantotta a műsor­ban. A díszünnepség az Intema- cionáléval fejeződött be, ame­lyet a vendég kórus tolmá­csolt Lajos Géza "W «*»#■»* Nagy sikerrel szerepelt a Munkásőrség központi férfi kórusa. A kormány és a SZOT vezetőinek megbeszélése Gazdasági eredmények és tennivalók A kormány és a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának vezetőd megbeszélést tartottak. Fock Jenő, a kormány elnö­ke időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről adott tájékoztatót. Elmondta, hogy az 1968. évi népgazdasági terv célkitűzései lényegében az elgondolások­nak megfelelően valósulnak meg. Az ipari és előrelátha­tóan a mezőgazdasági terme­lés, a nemzeti jövedelem, en­nek megfelelően a lakosság fogyasztása, a dolgozók reál­bére és reáljövedelme a terve­zettnek megfelelően alakul. Az elért eredményekhez nagymér­tékben hozzájárult a január elsejével bevezetett gazdaság- irányítási rendszer. A továbbiakban tájékozta­tást adott az 1969. évi népgaz­dasági terv főbb célkitűzései­ről. Hangsúlyozta, hogy a jö­vő évben is az ez évihez ha^ sonlóan növekszik a dolgozók életszínvonala, nő a foglalko** tatottság, emelkedik a reálbéÁ és a reáljövedelem. A gazdaságirányítás szabáe lyozó rendszeréről szólva w kormány elnöke elmondta äf szabályozó rendszer módosítá­(Folytatás, a 2. oldalon) , A párizsi tárgyalás még nem elismerés Nguyen Thanh Le, a párizsi megbeszéléseken részt vevő VDK-küldöttség szóvivője pén­teken kijelentette: mivel a saigond kormány elutasító vá­laszt adott, a tanácskozásokat a VDK, a Egyesült Államok és a DNFF részvételével kel­lene megtartani. »Úgy véljük, hogy a háromoldalú tárgyalá­sok azonnal, még ma délután megkezdődhetnének« — mon­dotta, majd hozzáfűzte: »Az a tény, hogy elfogadjuk a sai- goni kormányzat részvételét, semmi esetre sem foglalja ma­gában e kormányzat elismeré­sét«. A szóvivő hangsúlyozta, a Thieu—K{/-féle bábok haloga­tó taktikájukkal bebizonyítot­ták, hogy a béke ellenségei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom