Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-02 / 231. szám
Vit ÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fíflér Sommal Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 231. szám 1968. október 2., szerda . INTÍiTT ■ legyei Bizottságának ülése KÖZLEMÉNY a kommunista és munkáspártok nemsetköxi tanácskozását előkészítő bizottság és munkacsoport üléseiről A Magyar Szocialista. Mun- káspárt Somogy megyei Bizottsága tegnap Németh Ferenc elvtársnak, a KB tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével kibővített ülést tartott. Ezen részt vetitek a megyei pártbizottság tagjain kívül a járási pártbizottságok első titkárai, a megyei pártbizottság apparátusának politikai munkatársai, a megyei tanács, a tömegszervezetek és -mozgalmak megyei vezetői; az ülésen megjelent és felszólalt Tóth Mátyás elvtárs, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője. A megyei pártbizottság megtárgyalta az MSZMP Politikai Bizottsága 1965. január 12-i, Somogy megye általános helyzetéről és fejlődésének irányairól szóló határozata végrehajtásának állásáról készített beszámolót, amelyet a megyei párt-végrehajtóbizottság nevében és megbízásából Böhm József elvtárs, a megyei Couve de Murvillc francia miniszterelnök, aki Kanadába utazott, hogy részt vegyen a váratlanul elhunyt Dániel Johnson québeci miniszterelnök temetésén, kedd reggel repülőgépen visszaérkezett Párizsba. Hétfőn Quebecben több mint másfél órás megbeszélést folytatott Trudeau kanadai miniszterelnökkel. A megbeszélést követően újságíróknak kijelentette, hogy Kanada és Franciaország között nincs »•hidegháború«. A De Gaulle látogatása óta feszültté vált viszonnyal kapcsolatban hanpárt-vb tagja, a megyei tanács vb-elnöke terjesztett elő. A vitában felszólalt: Kovács Béla elvtárs, a megyei pártbizottság ipari osztályvezetője, Szerecz László elvtárs, a Kaposvári Villamossági Gyár igazgatója, Tihanyi Zoltán elvtárs, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságának vezetője, Radnóti László elvtárs, a Csurgói Napsugár Kisipari Termelőszövetkezet elnöke, Csek József elvtárs, a Kaposvári Járási Tanács vb-elnöke. Rostás Károly elvtárs, a Kaposvári Városi Tanács vb-elnöke és Gál József elvtárs, a sávolyi Új Élet Termelőszövetkezet tagja. A vita tanulságainak összegezése után a megyei pártbizottság a napirend anyagát elfogadta; a megtárgyalt témát a Somogyi Néplap vasárnapi számában részletesen ismerteti. Ezután a megyei pártbizottság zárt ülésen folytatta tagoztatta: kanadai politikusokkal folytatott megbeszélései azt mutatták, hogy ha varrnak is némi nehézségek, ezek nem olyan drámaiak, ahogyan azt egyesek hiszik. Elutasította azt a feltételezést, hogy Francia- ország québeci politikája a kanadai államszövetség felbomlásához vezethetne. A francia miniszterelnök végül kijelentette, hogy a québeci miniszterelnök párizsi látogatására vonatkozó meghívás továbbra is érvényben van, és reméli, hogy Dániel Johnson utóda ennek a meghívásnak eleget fog tenni. (MTI) nácskozását; Kocsis László elvtárs. a párt-vb tagja, a megyei pártbizottság művelődési és propagandaosztályának vezetője beszámolt a végrehajtó bizottság május óta — a megyebizottság legutóbbi rendes ülése óta — végzett munkájáról. A beszámoló jelentést a megyei pártbizottság jóváhagyóin tudomásul vette. Gromiko New Yorkba utazott Kedden Moszkvából elutazott New Yorkba a szovjet küldöttség, amely részt vesz az ENSZ közgyűlésének 23. ülésszakán. A delegációt Andrej Gromiko külügyminiszter vezeti. Ugyanazzal a repülőgéppel utazott. New Yorkba Ukrajna és Belorusszia küldöttsége is. (MTI) A tanácskozás témaköréről hivatalosan semmit sem közöltek, az ülésre nem engedték be az újságírókat sem. Annyi ismeretes, hogy a találkozó eredményeit október 7-én terjesztik a NATO külügyminiszterei elé New Yorkban. Illetékes források szerint az állandó tanács ajánlásokat tesz a megfelelő »ellenintézkedésekre«, amelyeket a NATO-or- szágok »védelme« szempontjából szükségesnek tart. (MTI) esolatok. Jonas kedd este Ljubljanáiba utazott, s a hivatalos megbeszélések zárószakaszára a hét végén Brioni szigetén kerül sor. A tárgyalásokról és a látogatásról Brio- nin adnak ki közös közleményt. (MTI) 1968. szeptember 27-től október 1-ig Budapesten ülésezett a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő bizottság és munkacsoport. Az üléseken a következő kommunista és munkáspártok képviselői vettek részt: Algéria Szocialista Elcsapat Pártja, Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja, Argentin Kommunista Párt, Ausztráliai Kommunista Párt, Ausztria Kommunista Pártja, Belga Kommunista Párt, Bolgár Kommunista Párt, Bolíviai Kommunista Párt, Brazil Kommunista Párt, Chilei Kommunista Párt, Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, Costa , Rica Népi Elcsapai Pártja, Csehszlovák Kommunista Párt, Dán Kommunista Párt, Dél-afrikai Kommunista Párt, Ecuadori Kommunista Párt Észak-írország Kommunista Pártja, Finn Kommunista Párt, Francia Kommunista Párt, Görög Kommunista Párt, Guadeloupe! Kommunista Párt, Guatemala! Munkapárt, Haiti Népi Egység Pártja, Hondurasi Kommunista Párt, Indiai Kommunista Párt, Ír Dolgozók Pártja, Iraki Kommunista Párt, Iráni Néppárt, Izraeli Kommunista Párt, Kolumbiai Kommunista Párt, Lengyel Egyesült Munkáspárt, Libanoni Kommunista Párt, Luxemburgi Kommunista Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt, Felszabadulás és a Szocializmus Pártja (Marokkó), Martinique-! Kommunista Párt, Mexikói Kommunista Párt, Mongol Népi Forradalmi Párt, Nagy-Britannia Kommunista Pártja, Német Szocialista Egységpárt, Nyugat-Berlini Német Szocialista Egységpárt, Német Kommunista Párt, Olasz Kommunista Párt, Paraguayi Kommunista Párt, Peru Kommunista Pártja, Réunioni Kommunista Párt, Román Kommunista Párt, Salvadort Kommuninia Párt. San-Marino Kommunista Pártja, Spanyol Kommunista Párt, Svájci Munkapárt, Szíria Kommunista Pártja, Szovjetunió Kommunista Pártja, Szudán Kommunista Pártja, Török Kommunista Párt, Tunézia Kommunista Pártja, Uruguayi Kommunista Párt, Venezuelai Kommunista Párt, Több párt levélben tájékoztatta az előkészítő bizottságot, hogy képviselői különböző okokból nem jöhettek el az ülésre. Az előkészítő bizottság meghallgatta a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő munkáról szóló tájékoztatót, amelyet helyeslőén tudomásul vett. 1 Az ülésen véleménycserét folytattak a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásával kapcsolaios kérdésekről. Az előkészítő bizottság ülésének részvevői egyöntetűen megerősítették, szükséges a nemzetközi tanácskozás, hogy megvizsgálja az imperializmus eilen, a kommunista és munkáspártok, valamint az összes anti- imperialista erők akcióegységének megteremtéséért vívott harc időszerű feladatait. Az előkészítő bizottság ülésének részvevői célszerűnek tartják újból megvizsgálni a nemzetközi tanácskozás időpontját. Ügy döntöttek, hogy e kérdésben kérik pártjuk központi bizottságának véleményét. Az előkészítő bizottság ülésének részvevői megállapodtak, hogy az előkészítő bizottság soron következő ülését ez év november 17-re összehívják Budapesten. Ezen az ülésen megvizsgálják a tanácskozás összehívásának időpontját, és további előkészítésének módját. A munkacsoport és az előkészítő bizottság ülései a nyílt, elvtársi véleménycsere légkörében folytak le, és azokon újból kifejezésre jutott a testvérpártok törekvése, hogy továbbfejlesztik az együttműködést a marxizmus—leuiniz- mus és a proletár nemzetköziség alapján. (MTI) Összeült a NATO állandó tanácsa Kedden délután a NATO központjában összeült a szervezet állandó tanácsa, hogy jóváhagyja azokat az intézkedéseket, amelyeknek megtételére a szervezet felhívja majd a tagállamok kormányait a csehszlovákiai fejleményekkel kapcsolatban. A nagyköveti szinten megtartott ülésen Manlio Brosio főtitkár elnökölt és mind a 15 tagország képviseltette magát. Jugoszláv — osztrák tárgyalások Belgrádban kedd délelőtt — Franz Jonas osztrák köztársasági elnök jugoszláviai látogatásának második napján — megkezdődtek a hivatalos jugoszláv—osztrák tárgyalások. A tanácskozások napirendié: időszerű nemzetközi kérdések és a jugoszláv—osztrák kapFeltételekkel körűit ástyázott javaslat Humphrey négypontos vietnami programja Couve de Murville: Kanada és Franciaország között nincs „hidegháború “ Betoncsövek határidő előtt A KISZ-védnökséggel épülő Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárában hát hónappal a tervezett határidő előtt megkezdődött a beton- csőgyártás. Jól halad a mozaíklapgyártó üzem építése is, amelyben előreláthatóan — a tervezettnél két hónappal korábban — még ez év végén megindul a próbagyártás. Kiss Csaita jelenti Washingtonból: Hubert Humphrey, az amerikai Demokrata Parit elnökjelöltje hétfőn este tv-beszédé- ben ki jelen,tette, megválasztása esetén kész abbahagyni a VDK elleni légi háborút a vietnami rendezés érdekében. Az alelnök ugyanakkor leszögezte, nem hajlandó az egyoldalú visszavonulásra Vietnamból. A Reuter alapján ismertetjük a bombázások felfüggesztésével kapcsolatos kijelentéseinek szó szerinti szövegét Humhrey ezt mondotta: »Mint elnök, hajlandó lennék megszüntetni Észak bombázását, s ezt a béke érdekében elfogadható kockázatnak tekinteném, mivel azt hiszem, hogy sikerre vezethetne a tárgyalásokban és megrövidíthetné a háborút Ez lenne a legjobb védelem katonáink számára. Mérlegelve ezt a kockázatot, és mielőtt cselekednék, alapvető súlyt helyeznek a kommunisták arra való készségének közvetlen vagy közvetett, tettek vagy szavak által történő bizonyítékára, hogy visszaállítsák a demilitarizált övezetet Észak- és Dél-Vietnam között«. Humphrey ezután megismételte, hogy kész kockázatokat vállalni, majd kijelentette, hogy amit ajánl, az »Észak bombázásának leállítása, figyelembe véve Hanoi tetteit és biztosítékait az azonnali jóhiszemű tárgyalásokról, és annak a lehetőségnek fenntartása, hogy a bombázásokat felújítjuk, ha a kommunisták rosszhiszeműséget tanúsítanak«. Második lépés az alelpök szerint a háború »de-ameri- kanizálása« lehet. Az amerikai csapatokat Humphrey programjában esetleg már jövőre kivonnák a dél-vietnami kormánnyal megállapított előirányzatnak megfelelően, a katonai feladatokat pedig a saigoni kormány csapatai vennék át. Humphrey javaslatának harmadik pontja: »Azonnali fegyverszünet az Egyesült Nemzetek, vagy más nemzetközi szervezet ellenőrzése alatt, valamennyi külföldi csapat kivonása Dél- Vietnam területéről«. Az alelnök azt mondta, hogy amennyiben -Észak-Vietnam visszavonja katonai egységeit, az amerikai csapatok is kivonulnak«. A rendezés utolsó pontja Humphrey programjában a dél-vietnami »szabad választások« megtartása, amelyben minőién párt és csoport részt vehet, beleértve a Nemzeti Felszabadítási Frontot is, feltéve, ha kötelezettséget vállal arra, hogy aláveti magát a békés döntésnek.« Humphrey félórás tv-beszé- dének második részét a fegyverkezési verseny megszüntetésével kapcsolatos kérdéseknek szentelte. Az alelnök azzal indokolta programját, hogy a Churchill által megfogalmazott »félelem egyensúlya« ma már nem elegendő a veszélyek kiküszöböléséhez. Véget keli veted a veszélyes és költséges fegyverkezési versenynek, mert »ellenkező esetben megtörténhet, hogy a mi nemzedékünk lesz az utolsó«. Humphrey bírálta republikánus ellenfelét, Nixont és a harmadik párt elnökjelöltjét, George Wallacet, akiket azzal vádolt, hogy a vietnami háború eszkalációját és a fegyverkezési verseny fokozását akarják. Az alelnök nyilvános vitára szólította fel ellenfeleit. Humphrey tv-beszéde fizetett hirdetés volt. Az alelnök utalt arra, hogy »felelőtlen tüntetések« miaitt nem tudta kifejteni programját, s ezért választotta ezt a módszert. Humphrey négypontos vietnami programja egy csapásra az amerikai választási kampány fő témájává vált. Edmard Kennedy szenátor, aki a Demokrata Párt »galambjai« közé tartozik, s koraibban maga is egy vietnami béke tervet ismertetett, táv-' iratban gratulált az alel nőknek. A nagy nyugati hírügynökségek kommentátorai világpolitikai összefüggésekben is elemzik Humphrey beszédét. Az AFP értékeli talán a legpozitívabban Humphrey szavait. A hírügynökség szartett az alelnök »»döntő fordulatot« tett választási kampányában» Hosszú hetek habozásai istán »»először repülve saját szárnyain« a demokrata jelölt kísérletet tett arra, hogy »»legalább részlegesen megszabaduljon Johnson elnök megsemmisítő árnyékától«. Az UPI és a Reuter mér jóval kisebb méretűitek tekinti a »fordulatot«. A washingtoni megfigyelők szemében Humphrey végső soron, nem hajtott végre komolyabb szakítást a kormány politikájával. A Reuter kiemeli, hogy Humphrey alaposan körülbástyázta feltételekkel javaslatát. A különbség Johnson és alelnöke között inkább csak az, hogy Humphrey általánosabb és határozatlanabb feltételeket szabott, amelyek szemmel láthatóan arra szolgáljak, hogy nagyobb manőverezési lehetőséget biztosítsanak számára bel- és külpolitikai téren. * Ékre az alelnök nak feltétlenül szüksége van, hiszen a statisztikák szerint alaposan lemaradt Nixonnal, a köztársasági párti jelölttel szemben. Nixon kedden rosszallását fejezte ki Humphrey Vietnamra vonatkozó beszéde miatt, s annak a véleményének adott hangot, hogy ellenfelének állásfoglalása — úgymond — károsan befolyásolhatja az amerikai—észak-vietnami előzetes megbeszéléselsefc.