Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-10 / 238. szám
Csütörtök, 1968. október 10. 3 80MOGTI NÉPLAP Nemes és sokat ígérő mozgalom A z elmúlt esztendőkben a szocialista munkaversenynek olyan életrevaló új kezdeményezései indultak szép és ígéretes fejlődésnek, amelyek a dolgozóknak a munkához, a társadalomhoz és egymáshoz való új viszonyának kialakítását, erősítését tűzték célul. E kezdeményezések legszámottevőbb szervezeti formája és közösséget összefogó kerete a szocialista brigádmozgalom. Részvevőik döntő többségéről képviselőik, vezetőik nemrég megrendezett idei megyei tanácskozása joggal állapította meg: forradalmi szellemükről tesznek, tanúbizonyságot azzal, hogy folyamatosan és meggyőződéssel küzdenek az újért, a haladóbbért, a korszerűbbért, s így másokat megelőzve a termelés föllendítésének élvonalában haladnak. • Megyénk termelőszövetkezeteiben — a mezőgazdaság állami szektora dolgozóinak példája és sok helyen közvetlen segítsége nyomán — három év alatt százhuszonöt közösség 2200 tagja kapcsolódott be ebbe a nemes célokért küzdő mozgalomba. Biztató kezdet ez, ám ennél sokkalta nagyobb lehetőségei vannak a mozgalom térhódításának. Működésük tapasztalatainak tanúsága szerint szocialista brigád csak ott alakulhatott ki, szilárdulhatott meg és dolgozhat eredményesen, ahol a termelőszövetkezet, a tsz-pártszervezet vezetői nagy gonddal törődnek vele. Ezt erősítette meg felszólalásában Farkas Lajos, a ráksi Üj Élet Tsz elnöke is. Mint elmondta, annak idején ő is traktoros volt, amikor — gépkezelők és szerelők, együttvéve huszonheten — brigádba tömörültek. Mind az induláshoz, mind munkájuk folytatásához állandó és hathatós támogatást kaptak a járási párt- bizottságtól is, az alapszerve- zettöl is. Tapasztalatból tudja, hogy nélkülözhetetlen ez a segítség. Úgy értékeli, hogy a szocialista brigád cím elnyerésében benne van ez a támogatás is. Párttitkárként is emlékezett a mozgalomnak erre az éltető elemére, most a szövetkezet elnökeként is tudja, milyen figyelmet érdemelnek meg egykori brigádtársai. Balatonszabadiban is traktorosok honosították meg a szocialista brigádmozgalmat. Nagy eredménynek tartja Vincze Imre párttitkár, hogy az idén már több mint kilencven lány és asszony is részt vesz a munkaversenynek ebben a kiteljesedő formájában. A nagybajomi Ács Jebektor József szerint egy-egy helyi brigád sikeres tevékenysége újabb közösségek eredményes szervezője. Náluk — a traktorosok mellett — a tehenészek első csoportjához egy másik brigád is csatlakozott már. Fontosnak tartják ők is, mások is, hogy a meggyőződés és elhatározás kellő önbizalomra épülhessen. Ezt a követelmények növelésének fokozatossága adja meg. A nagybajomi Zöldmező első tehenészbrigádja például az egyik évben 2500 liter tejet fejt egy-egy tehéntől átlagosan, s ennek az eredménynek az ismeretében vállalkozni mertek a következő évben a hozam 300 literes növelésére. T raktorosok, állatgondozók, általában huzamosabb időn keresztül együtt maradó közösségek szerveződtek eddig a szocialista címért küzdő brigádokba. Kertészeti munkacsapatok szintén csatlakoztak már a mozgalomhoz mint például Göllében. Bárhol dolgoznak is a szocialista brigádtagok, arra törekszenek, hogy ne csak nagyobb erőfeszítéssel, hanem növekvő hozzáértéssel, fokozódó szaktudással is végezhessék munkájukat Így válnak közülük mind többen és többen képzett szakmunkássá, azért nemcsak a munka élenjáróit, hanem a korszerű mezőgazda- sági szakműveltség hordozóit is megtalálhatjuk soraikban. Vállalkoztak arra, hogy példás, feddhetetlen egyéni életet élve megosztják egymással gondjukat, örömüket, s összetartozásuk érzésének elmélyí tésével hozzájárulnak a szövet kezeit tagság egész közösségétek erősítéséhez az egységes szocialista szövetkezeti paraszt- osztály kialakításához. A szövetkezeti falu gazdasági, politikai, társadalmi életének jelentős tényezői tehát a szocialista brigádok. T evékenységük mázsában, literben, forintban mérhető többlettel gyarapítja a szövetkezetét. Megérdemlik, hogy ebből a többletből anyagiakban részesedjenek. Az anyagi javadalmazás az erkölcsi-politikai elismeréssel párosulva újabb erőfeszítésekre serkenti őket. E mozgalom terjesztése, ki- bontatkoztatása megyeszerte jól felfogott közérdek. Ebben a pártszervezeteken kívül sokat tehetnek az immár egy éve működő területi tsz-szövétségek is. Kutas József Magtisztító gépsor A szovjet automatikus magtisztító gép és a hozzákapcsolt pneumatikus továbbító berendezés csaknem teljesen felszabadítja a kézi erőt a böhönyei Szabadság Tsz-ben. Mindössze néhány emberre van szükség, az ő feladatuk, hogy a felszedő lapátok közelébe tolják a gabonát. Egész nyáron gyerekek végezték ezt a munkát, annyira egyszerű. Most először a vetőbúzát tisztítják, aztán folytatják a még hátralevő mintegy negyven vagon kereskedelmi búza tisztítását. A géptől így egyenesen a magtárba kerül a gabona, sikerült kikapcsolni a nehéz zsákolási műveletet Nem csoda, hogy megszerették ezt a gépet A hosszú karon futó lapátocskák viszik, egyre viszik a gépre a búzát, estig négy-öt vagon gabonát tisztítanak meg Gyorsabb rakodást Közismert tény, hogy Tab új üzemeinek bővülésével, fejlődésével nem tartott lépést a helyi vasútállomás fejlesztése. A szűk, korszerűtlen állomás, különösen most az őszi csúcsforgalom időszakában, egyre nehezebben tud eleget tenni a személy- és áruforgalom mindinkább növekvő igényeinek. Takács István állomásfőnök erről Számolt be a Tabi Községi Tanács V. B. legutóbbi ülésén. Elmondta, hogy szeptemberben 16 624 utas váltott jegyet a tabi állomáson. Ennél azonban sokkal több volt az utasok száma, mivel sokan utaznak menettérti, illetve havi és hetijeggyel. A vasútállomáson a múlt hónapban 126 vagont raktak meg különféle árukkal, s ugyanakkor 356 érkező vagont fogadtak. Ez napi átlagban 16 érkező, illetve továbbítandó vagont jelent. Ha a forgalom egyenletesen oszlana meg, annak lebonyolítása nem is okozna különösebb fennakadást. Nemegyszer azonban súlyos gondot okoz a forgalom egyenetlen eloszlása. Gyakran előfordul ugyanis, hogy egyszerre 28—30 ki- és berakásra váró vagon torlódik össze a szűk állomáson, viszont számos más esetben csak 3—4 kocsi a napi forgalom. Sajnos a szállító üzemek és vállalatok különösen szombaton és vasárnap nem szívesen gondoskodnak az érkező vagonok gyors kirakásáról — emiatt csupán szeptemberben 5863 forintot kellett kocsiállás címén fizetniük. Az őszi csúcsforgalom zavartalan lebonyolítása végett a szállítások egyenletesebbé tételére a hét végi napok fokozottabb kihasználására van tehát szükség, ami a vállalatoknak és a népgazdaságnak egyaránt érdeke. p p LIPCSE! NAPLÓ (I.) Kéziréű a fafan Furcsa módon találkozik a valóság és a képzelet: ______________ Lipcse történetét lapozva az ember patinás épületekre, időrágta házakra gondol a város szívében. A valóság egészen más: a pályaudvar nagycsarnokából kilépve mondják, hogy ez Kö- zép-Európa legnagyobb vasútállomása — üvegpalota néz rám az apró parkon túlról: a város nevét viselő szálloda. Amikor elcammognak a megállóból a vajszínű villamosok, tovább tárulkozik a •kép: a háború után épült operaház nézőterén ezerhét- száz ember számára van hely — akaratlanul is egyre lejjebb csalogatja a látogatókat, s arra készteti, hogy a csaknem egynapi utazás fáradságát Medve sétára induljon. A z első képek mindig befolyásolják az embert, ha valahová megérkezik. A széles sugárút, a tiszta utcák lelkesíteni tudnak. Lelkesít az a lüktetés is, amivel ez a hatszázezer lelkes város fogadja a látogatót. Ráillik a szó: o megújuló Lipcse. Az utcán hatalmas tábla mutatja mindenkinek, milyen lesz a jövő Lipcséje. Az operaház mögött már dolgoznak a gépek: 1973- ig felhőkarcolókkal— átlagosan 110 méter magas házakkal — építik be ezt a részt. De nemcsak ezt, a városban mindenütt lehet találkozni félig lebontott épületekkel. Megöregedtek, történeti értékük nincs, újat, korszerűt építenek a helyükön. S a nagy hírű vásárváros egyre fiatalabb lesz. Olyan épületek nőnek ki a földből, mint az ablak nélküli, korszerűen fölszerelt, alumínium borítású áruház. A tervek is szépek. A műszaki vásár területe mellett kétezer lakás épül a közeljövőben s egy kétezer személyes kollégium. Kérdezés nélkül is említik Lipcsében a a három ne______________ vezetességet. v ásár. Híre túljutott már régen Európán. Jellemző rá, hogy a felszabadulás utáni első vásáron csupán egyetlen külföldi kiállító, a Szovjetunió vett részt, a legutóbbin pedig ötvenhat ország. Az egymásra állított két M-betű már szimbólum. Arról beszél, hogy évente kétszer megnyílik a tizenhét vásári ház s egyszer a műszaki kiállítás. Ilyenkor valóságos bábéi a város: a világ kereskedői találkoznak itt, mert Lipcsében kiállítani rangot jelent. Az idő során odaragadt a város neve mellé ez a jelző: Messestadt —- vásárváros. De Lipcse a diákok városa is. A Marx Károlyról elnevezett egyetem fakultásain nemcsak német, hanem a fejlődő afrikai országokból érkezett diákok is tanulnak. Mindennapi kép, hogy az őszi napsütésben könyvet forgató diákokkal találkozik a parkokban a látogató. S a könyv itt a város nevezetességeihez is tartozik. Nemcsak azért, mert a Német Könyvtár 3,5 milliós könyvállománya felbecsülhetetlen nemzeti kincs, hanem azért is, mert a nyolcszáz éves város iparának jelentős része valamilyen kapcsolatban áll az írással, a könyvvel. A Lipcsében készült, szép borítású könyvek nagyrészt az itteni kiadó gondozásában jelennek meg. A kirakatokban és az árusoknál éppen úgy meg lehet kapni Lengyel József köteteit, mint Jerzy Andrzejevski vagy So- lohov műveit. Az olcsó Universum sorozat nagy példányszámban jelenik meg. Igaz, ez a város nemcsak nyomdái révén kötelezte el magát a kultúrával Történelem — a mának A Tamás templom gótikus homlokzata mellett Bach szobra áll. A hajdani orgonista itt szerezte megszámlálhatatlan kantátáit. S a szobor kifordított zsebbel arra emlékeztet, hogy a nagy zeneköltő szegényen élte itt életét az egykori piactér zsivajától körülvéve. A piactér már eltűnt innen, de a kiskocsma megmaradt, s míg a pincér a jó rádebergi sört hozza, a falon Goethe nem éppen irodalmi értékű kézírását betűzge- tem, s hogy a Faust révén ez a hely mégis bekerült a világiirodalomba, az csak Geo- thének köszönhető. Másfajta történelmet is őriz ez a város. A mostani Dimitrov Múzeum a második világháború előtt a legfelsőbb bíróság épülete volt, itt folyt le a hírhedt Reichstag-per. Itt olvasta a fasiszták fejére Dimitrov a bűneiket. S ha az ember a múltat kérdezi, Schillert említik meg Beethovent, hiszen a muzsika és a dal mindig jól megfért egymással ebben a városban. És a Népek Csatája monumentális emlékműve is a múltat idézi. A Napóleon felett aratott győzelem évfordulójaként minden év október 16—19-ig ünnepségeket rendeznek itt Hálás az utókor. Az emlékezetes osata után a hősöknek éppen száz éVig kellett várni a hálára. Ennyi idő alatt gyűlt össze az a hatmillió márka, amiből felépítették azt a hatalmas fekete tömbnek tűnő mementót.' S a »népek csatája-“ itt napról napra megújul. Míg az ember felkapaszkodik az ötszáz lépcsőn, Európa csaknem valamennyi nyelvét hallja. Magyar szót idegenektől még sem itt hanem a város szívében hallottam először. Kercza Imre ffolytatjuk.) Széliegyzei ELŐKÉSZÍTÉS Nagyon rossz tapasztalatokat szereztem a munka előkészítésével kapcsolatban az elmúlt tiz év alatt. Bátran mondhatom, hogy a lemaradás, késedelem több mint felét az okozta, hogy kellő előkészítés nélkül láttak hozzá a termeléshez. Különösen az építkezéseknél ütött vissza kellemetlenül a hűbelebalázs szemlélet.- Változtatni kellett menet közben a terven? Kiderült, nem nézték át, nem tárgyalták meg alaposan, kezdetben. Nem volt anyag? Kapkodva láttak munkához, elfelejtettek kellő időben anyagot rendelni. Sok volt a selejt? Nem szerszámozták fel jól a gépeket és így tovább. Ezért volt jó hallani a minap a Somogy megyei Finommechanikai Vállalatnál, hogy addig nem kezdik meg az egyik új gyártmány sorozatgyártását, amíg alaposan elő nem készítették. Pedig most is sürgős volna a kezdés, a vállalatnak tehát érdeke fűződne ahhoz, hogy mielőbb megkezdje egy új kapcsolat létrejöttéből adódó új termék sorozatgyártását. Ám az igazgató kijelentette, nem ugranak fejest a vízbe. Betanulást nem igénylő bérmunkával lekötik egyelőre a szabad kapacitás egy részét, s közben alaposan előkészítik a hosszú távon munkát biztosító új cikk szalagszerű gyártását. Ügy látszik, ennél a vállalatnál már rájöttek, hogy a gyors kezdésnél is fontosabb a jó felkészülés. Hisz egy rosszul elindított munka összes káros következménye megrövidíti a nyereségrészesedést. Elsősorban ennek köszönhető hogy az előkészítés a helyére került a folyamatban. Biztos vagyok benne, hogy annál tudományosabban végzik ezt a fontos munkát, minél nagyobb lesz a becsülete a vállalati gazdálkodásban a bevételnek, s minél érzékenyebben érinti a zsebeket a kiadás. Sz. N. Megjelent a Nemzetközi Szemle októberi száma A Nemzetközi Szemle októberi számában két cikk foglalkozik a csehszlovák eseményekkel. A Ki akarta megváltoztatni az erőviszonyokat? című cikk a Novoje Vremjá- ban jelent meg. Á cikk elemzi a nyugati sajtó Csehszlovákiával kapcsolatos írásainak tükrében az augusztusra kialakult helyzetet Szorosan kapcsolódik ehhez Pincési Pál írása A csehszlovákiai események a kapitalista sajtóban. A szerző számtalan nyugatnémet lapot idéz, amelyekből kitűnik, hogy tendenciózusan készítették elő a csehszlovák eseményeket A Der Abend című nyugat-berlini lap például augusztus 21-én megállapította: »Ügy látszik, hogy ezáltal semmissé vált az új német keleti politika-“. A Varsói Szerződés tagállamainak kellő időben történt közbelépése megakadályozta az imént idézett megfontolt nyugatnémet terveket Ugyancsak két cikk foglalkozik a vietnami háborúval. Az egyik Chien Birth A vereségek útján, a másik .Hajdú János: Vietnam harca címmel jelent meg Mi,ndkét írás a Vietnamban folyó amerikai rablóháború mozgató rugóit részletezi. A továbbiakban J. Svedkov: A globális politika gyümölcsei című cikkében az Egyesült Államok gazdaságának és politikájának összefüggéseit és jelenlegi helyzetét értékeli. E émakör ideológiai vonatkozásairól szól Klaus Bollinger és Hans Martin Geier cikke, amely a Deutsche A&senpoli- tik-ban látott napvilágot. Az amerikai hetilap, _ T - me cikkét is közli a Nemzetközi Szemle, amely ezt a címet viseli: A pápa és á születésszabályozás: a katolikus tekintély válsága. A cikk az ismert pápai enciklika néhány kérdésével foglalkzik. A Nemzetközi Szemle októberi száma jelentős teret szentel az amerikai elnökválasztásnak is. ötmillió hektoliter Szeptember második felében a csapadékos időjárás miatt mindenhol meggyorsult a szőlőszüret: á rothadási folyamat a későbbi érésű fajtákra is átterjedt. Az ország 353 000 holdnyi termőszőlőterületéről szakemberek becslése szerint ötmillió hektoliter bortermésre lehet számítani.