Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-23 / 249. szám

C zületésemre már nem emlékszem vissza. Alaszkában vagy Szibériában láttam meg a napvilágot, de ez a történelem szempontjá­ból egyáltalán nem érdekes. Valahol Olaszországban ké­szítettek, testvéremmel együtt onnan származtunk el Len­gyelországba egy fiatal hölgy és egy úr ujjain. Jegygyűrűk voltunk mindketten, vastag, de sima, cifrázat nélküli arany karikák. A monda azt állítja: hogy a gyűrű valami­kor a szolgaság jelképe volt, s ez a szimbólum a házas­ságra is teljesen érvényes. Persze az ilyen mendemondá­kat az én történetem alapjai­ban ingatja meg, az én pá­rom is egy év után felrúgta a szolgaság béklyóját, testvé­rem a férfi ujján eltávozott, s azóta nem is tudok róla semmit. Szép idők voltak. Tulajdonosom hófehér, kar­csú ujjain, a fogadások és vacsorák pazar kivilágításá­ban szívesen pajkoskodtunk a fénnyel, s a sok drágakő sem homályositotta el tün­döklésünket. Hány, de hány forró csókot kaptam a szép kézzel én is; elegánsan koc­cantam az ezüst villákkal, amikor megszűnt egyedural­mam a jobb gyűrűsujjon. Fe­keteköves onyx pecsétgyűrű tolakodott elém, eltakart, ár­nyékában elvesztettem min­den varázsomat, asszonyom, védtelenül és kiszolgáltatva állta a szerelmes férfiak ro­hamait. Ebben az időben a tarkósimogatásökon kívül nem sok esemény színesítette életemet, amíg egy nap gaz­dát cseréltem. Szobalányunk, akit idáig egyetlen kézlegyintéssel irá­nyítottunk, férjhez ment, s az ő ujján nap mint nap egyre alantasabb tárgyakkal talál­koztam. Mérgesen toltam el magamtól a seprű 'érdes, fa­ragatlan nyelét, a tollazó bütykös nádderek&t, de bol­dogan csilingeltem a met­szett üvegpoharak oldalán, a pezsgősüvegek karcsú nyakán. Tulajdonosom ujjat nem A GYŰ voltak szépek, a munka eljor- mátlanította, állandóan vörös volt a sok mosakodástól, es­ténként mar nem is tudott le­húzni, együtt aludtam vele. Azt hiszem, elengedik ne­kem az éjszakai élmények to­vábbítását, s különben is egy jó házból való gyűrű, nem pletykálkodik. Tíz vagy húsz évig voltam az ujján? Már nem is tudom, de ez a pár esztendő az én életemben annyi, mint másnak egy nap. Régi úrnőm meghalt, a szoba­lány anyagi gondokkal küsz­ködött, s ebben az időben is­merkedtem meg a pokol ötö­dik bugyrával, a zálogházzal. Mocskos kezek tapogattak vé­gig, nagyítóval vizsgálták ér­tékeimet, mire néhány ezüst- pénz ellenében ott maradtam a zálogház vasfiókjában. Szarvasbőrbe takargatva, két gyémánt, néhány rubint és zafír társaságában vártam, hogy újabb gazdára találok. A fiók mélyén elveszett szá­momra az idő, a fény, az én kedves pajtásom. Még kábult voltam a süket sötétségtől, amikor előszedtek a fiókból, és hosszas vita, alkudozás után kettéfűrészeltek. Iszonya­tos fájdalom, megaláztaiott- ság jutott részemül, de a kedves vándorszínész házas­pár ujjain éltem tovább. Ál­landóan utaztunk. Esténként fel-felcsillogtam a színpadok fényében, de akkoriban is­merkedtem össze a gusztusta­lan zsircseppekkel, amint evés közben elakadtak ben­nem. Még visszagondolni is szörnyű, nemhogy átélni még egyszer. 'j Uitólag Frandaország­ban cseréltem gazdát immár negyedszer. A templo­mok levegőjét már megszok­tam, a gyúrűváltás szertartá­sa szórakoztatott, jól éreztem magam a kecses aranytálcán. Találgattam, hogy kinek a kezére kerülök? Férfi vagy nő lesz parancsolom? Erős, szimpatikus férfikéz ragadott meg, s próbált a törékeny női ujjacskára ráhúzni, de csak a második percig jutottam el. örültem, hogy határozott, uralkodásra termett kézre ke­rülök, ugyanis asszonyom be­görbítette az ujját a gyűrű- váltás aktusánál, ami azt je­lentette, hogy ő parancsol a háznál. Nem éreztem jól ma­gam. itt, és egy véletlen sze­rencse a férfi ujjara sodort. Reggel, fölkelésnél összeke­vertek bennünket. Hűvös, tekintélyárasztó papírokkal, könyvekkel érint­keztem, gazdám a tudományt szolgálta, nála ismerkedtem meg a tintával. Halála után kézen-közon ielkallódtam. Megjártam .. a szennyvízcsatornák kazama­táit, majd ismét a zálogháza­kat, hosszú ideig finom ezüst- láncocskán ráncos nyakat dí­szítettem, végül egy katona­tiszt kezén barna bőrkesztyű zárta el előlem a világot. égi csillogásom megko­pott, sokat fogytam, a rossz nyelvek szerint már csak kísérőgyűrűnek voltam jó, amikor következő gazdám­nak olyan ötlete támadt, hogy fülbevalót csináltat belőlem. Irgalmatlan kezű mester fog­ta munkába testemet, két he­lyen is eltört, csiszolt, ége­tett, és egy szép napon egy- egy parányi igazgyöngy tár­saságában ismét megjelentem a világ előtt. Határozottan jól éreztem magam a rózsaszín fülcimpákon, életemben új fe­jezet kezdődött. Mostanában kicsit irigylem gyűrűtársai­mat, akik nap mint .nap sze­repelhetnek, de itt a selyem­mel bélelt ékszerdobozban számot vethetek eddigi pá­lyafutásommal. Úgy tervez­tem, hogy megírom memoá­romat, állítólag ez most nagy divat. Sokkal nagyobb, mint a gyönggyel ékesített arany fülbevaló viselése ... Saly Géza. ÖKÖRNYÁL Üszik, csillog a levegőben. Az öregembert zavarja a hom­lokára tapadó ezüstszáL Szed­né le, de durva ujjai között el­veszik az a vékonyka fonál. Aztán megint ott lebeg előtte, incselkedve. Játszik az ökör­nyál ... Az öreg nem viaskodik to­vább. Meg egy utolsó mozdu­lattal próbálja elhessegetni magától, aztán visszaejti büty­kös kezét a fűre. A tehenek után néz. Ott legel körülötte mind a négy. Kettő az övé, kettő a szomszédé. Fölváltva legeltetnek. Így telnek az őszi napok. Átnéz a tehenek fölött a ma­jor felé. Mint egy ezüstgomb, úgy ragyog az épületek fölött a hidroglóbusz. Az öreg arra­felé néz, összehúzott szemek­kel, hunyorgatva. Összeveti magában a dolgokat» Ott, ahol most az a magas torony áll, ott volt neki két hold földje egy tagban. A Je- genyés dűlő középerejű földek­ből állt. Ha sokat kapott a trágyából, jó terméssel fize­tett. De olykor keservesen tud­ta csak megmunkálni. Egyszer egy éppen ilyen őszi napon» mint a mai, vetés alá szántott. Az egyik ló, a Lenke fölfordult a barázdában. Együtt volt az egész család, amikor kocsira rakták. Megsiratták .. • Amikor azt a tornyot feláll litották, ő is ott volt. Akkor már szép sorjában álltak a gazdasági épületek az új má- jorban. ö mondta a vezetőség­ben, hogy kellene egy olyan hogyishívják, mert nem győzi a, vizet húzni a kútből a jó­szágnak. Az elnök kiigazította és azt mondta, hogy az a hogyishívják nem más, nünt víztorony, és hidroglóbusz a neve. És amikor elkezdték a munkákat az idegenből jött emberek, ő Is odaállt nézni. És nézte, milyen mélyebben az a föld, aminek a tetején szánfcogatott régen. Szólt is az egyik munkásnak, hogy az is tudja. Aztán amikor minden elkészült, ők, az állattenyész­tők megünnepelték a tornyot. Sört ittak. És ő büszke volt, hogy az a torony éppen ott áll, ahol áll... A tehenek szuszogva tépik a füvet. Az öreg pipát vesz elő meg zacskót, és komótosan tömködi a dohányt. Amikor már a szájához venné a bosz- szű pipaszárat, megint oda- szemtelenkedik egy vékonyka ökörnyáL Az öreg elhessegeti magától, aztán gyufát kotor elő. Lobban a láng, és már rá­gyújtana, amikor szeme ismét a víztoronyra téved. Hogy csil­log az a gömb odaiönt! Mi­lyen szép szál tornyot építet­tek az istállók mellé! A gyufa a körmére égett. Nem bosszús, inkább büszke. A toronyra. HERNESZ FERENC Istállóból fialtató Égi7 régi it»tál- lóépületet újíta­nak fel és alakí­tanak át sertés­fia ztatóvá a Bár- dibükki Állami Gazdaság tiltvá- nyi üzemegysé­gében. Az épület padlásán huszon­öt vagon takar­mánygabona fér el, s ezzel meg­oldódik a gazda­ság régi gondja. A rossz útviszo­nyok miatt, fő­ként a téli idő­bén eddig min­dig nehez volt a mintegy három­ezer sertés ta­karmányának ideszállítása. A gazdaság építő- brigádja igyek­szik a munkával, mivel az év vé- $$n mar ebben 9z épületben Jqss&sk tííetití. Bemutattuk Négy évtized vidéken „Az embert hell ismerni. És főleg — megérteni“ A lexikon egyetlen . mon­dattal jellemzi: Solti Bertalan — a vidéki szí­nészet legjelen­tősebb alakja«. Az életben emberi maga­tartásából su­gárzó pózmen­tes egyszerű­ségében és ter­mészetességé­ben a legpuri­tánabb ázínész, akivel találkoz­tam. Kiegyen­súlyozottság, belső nyuga­lom és valami tiszteleteit pa­rancsoló csön­des komolyság arad egész lé­nyegéből. A hónap ele­je óta van Ka­posváron — pontosabban a színház falai között, hisz csekély kivétellel csak aludni tér a szállására. Azok között éli az életét, ahova hivatása elindította, pontosan negyven éve. Bejár­ta aiz ország valamennyi szín­padát, volt hét évig vándor- színész, rövid ideig, 45-ben fő­városi színész, majd ismét vidéki együtteseknél keresett szerződést. Oda húzta a szíve. Ott dolgozik ma is a győri Kisfaludy Színháznál, immár hat éve. Pestre csak az elég gyakori film- és tv-szerződé- sak szólítják el. Nevét az or­szágban elsősorban emlékezetek epizódalakításaá tették ismert­té. Kcssuth-diját az Életjel bányász- és Simon Menyhért születése című film Doktor bácsi alakításáért; az Érdemes művész címet pedig a mun­kás- és parasztábrázolások életszerűségéért kapta. így te­hát a film által ismerjük őt elsősorban. A színház klubjában talá­lom, tv-nézés közben zavarom meg. Egy félreeső sarokban beszélgetünk. — Annyi szép és hiteles ka­rakterszerep, epizódalakítás után, hadd kérdezzem meg: őket érzá-e sajátjának igazán, vagy színpadi főszerepeit? — Ez nehéz szakmai kér­dés ... Vannak színészek ugyanis, akik nem alkalma­sak, hogy három felvonáson keresztül építsenek főt egy fő­szerepet Ugyanakkor néhány mondatos villanásaikban ma­radandót, emlékezetest alkot­nak. S áll ez megfordítva is. Az előbbi a nehezebb. Kevés lehetőség az az egy-két mon­datnyi megjelenés a színpa­don ... Ez színészi alkat, vagy talán jobb szó, hogy belső adottság, mentalitás kérdése. — Engem színpadi vezető- színészként tartanak számon. Általában főszerepeket ját­szottam. Ha viszont epizódfel­adatot osztottak rám, elját­szottam azt is. A film persze más .:. »Ska­tulya*. Ott én vagyok a mun­kás-paraszt hős, a pozitív hős, ahogy mondják. És mint ilyen típusnak, a legfontosabb az ilyen emberek tiszta embersé­gét, humanizmusát kisugároz­ni. De ugyanakkor ez is je­lenti azt a bizonyos skatulyát a filmnél... — Más negatív szerepe nem is volt? — De, egyszer a tv Oly­korban éltem című filmjében egy horthysta vezérezredest játszottam. Mondtam is, meg­látjátok, bukás less. Ha egy­szer én negatív hős vagyok. i.! — Nem lett bukás, sőt.., — Hát persze, hogy nem, hi­szen tréfa volt. — Színpadi főszerepei kö­zöl melyikre emlékszik szíve­sen? — Mindre... Négy évtized alatt, elgondolhatja, mennyi volt. A klasszikusok közül kü­lönösen Shakespeare alakjait szeretem. A Hamlet királyát, a színészkirályt, a Romeo Lő­rinc barátját és más jellem- hősöket játszottam. A Leart viszont még nem. Most tűzték műsorra Győrben, a jubileum­ra. Töprengek azonban, hogy nem korai-e még? Ehhez ugyanis rendkívüli színészi érettség kell. S nem vagyok egészen bizonyos, hogy már megvan-e bennem mindaz hozzá ... Mert Hevesi Sándor­nak igaza van abban, hogy Shakespeare-t szabad jól és szabad rosszul eljátszani. De közepesen soha... — A mai hősök közül kiket szeret különösen? — A paraszt- és munkásfi­gurákat — Akkor bizonyára igen jól Ismeri a kétkezi dolgozók lel­kivilágát — Az embert keH ismerni. És főleg — megérteni ... Nem nevezheti magát színésznek az. akinek nincs mondanivalója az emberrőL És ismét Hevesit idézem: »Az ilyen nem a mű­vészetet szereti, hanem önma­gát a művészetben-«. Nem szí­nész az olyan ... — Megmondaná: hogyan lett színész? Vidéki színész? — Szerzett jogon. Apám, nagyapám is az volt, színész­dinasztia vagyunk. Temesvá­ron, Fiúméban és egyebütt működtek a híres Krecsányi társulatában. Én magam hu­szonnyolcban Miskolcon kezd­tem, kardalosként Azóta az ország sok-sok színházában — fokozatosan végigjárva a lép­csőfokokat — vidéki színész maradtam. Így érzem jól ma­gam és nem is kívánom más­ként. —- Vidéki bemutatókon gyakran látjuk a közönség so­raiban ; . . — Igen, ez a helyzeti előny nekem. A Színházművészeti Szövetség elnökségi tagjaként járom a vidéki városok szín­házait. Ez részben abból, hogy küldenek, részben pedig a vi­déki színészet nagy szereteté- ből adódik nálam. A premie­rek után beszélgetek a társu­lattal, a szereplőkkel. Egy ki­csit mindegyik az én színhá­zam is... Ritkán érzek megilletődött- séglet hasonló beszélgetéseken. Most igen. S azt hiszem, ok­kal. Búcsúzóul hadd köszöntsülc jubileumán Solti Bertalant először mi, annak a városnak a nézői, amelynek a színpa­dán Victor Hugo Hemani cí­mű tragédiájában megkezdi gazdag pályájának negyedik évtizedét. Számtan A nagymama így szól az unokájához: — Ügy tudom, hogy már a törteket tanuljátok, te­hát figyelj ide: ha egy tor­tát 12 részre vágok, és ne­ked egy szeletet adok, mennyit kaptál? — Keveset! — mondja az unoka. Nyelvtan Tanár: — Most minden­ki mond egy mondatot, amelyet majd átalakítunk felszólító módra. Jancsi: — A ló húzza a szekeret. Tanár: — Feri, mondd ezt a mondatot felszólító módban. Feri: — Gyi te! A feltaláló — Igaz, hogy az ön férje nagy feltaláló? — Igaz. — És miket talál ki? — Meséket. Hogy miért jött későn haza. Bővültek az ismereteim Sári korholja katonais­merősét: — Mostanáig azt mondtad, hogy az egész világot én jelentem neked! — Igen — válaszol a honvéd —, de a hadsereg­ben bővültek a földrajzi ismereteim.., H. S.-né Tömegben — Bocsánat, uram — kér­di Toto, aki eltévedt a tö­megben —, nem látott egy hölgyet nélkülem? Az elefánt meghűlt — Be kell csepegtetni az ormányába — mondja az állatorvos —, és meggyó­gyul. — Oh ... 4—5 liter elég lesz. Két bacilus beszélget — Az ember minden esetre nagy. — Igen — feleli a másik — főleg egy tudós óriási! — Természetes, mert ezt mindig a mikroszkópon át látod. Megnyugtatás Egy férfi, aki nagyon siet, beszáll egy taxiba. Csakhamar észreveszi me­net közben, hogy a kocsi öreg és kényelmetlen. Az ajtók nehezen csukódnak, a fék rosszul funkcionál, sőt zuhog az eső és a törlő pálcák sem működnek. — Mondja, uram — szol az utas a sofőrnek —, ho­gyan tud ebben a szakadó esőben vezetni, amikor két lépésre nem lehet semmit 6em látni? — Oh kérem, én rövid­látó vagyok, és a szemüve­gemet otthon felejtettem, így hát úgyis mindegy. Somost Néplap Az MSZMP sorawv megvet Bizottsága és a Somoey megy«® Tanács lapja. Főszerkesztő; WTRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár» Latinka Sándor »!. 2. Telefon? 11-510, 11-511­Kiadta a Somosy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár*» Latinka § ta. Telefon: 11-516# Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzüölc meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helii postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetés! díj egy hónapra 18 tnde*? 250*7 '<eszüh a Snmogv megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca f. Felelős Vcsető; Mautnee Jóissei. Waűínger Endre

Next

/
Oldalképek
Tartalom