Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-04 / 207. szám

feerda, 1968. szeptember 4. 4 SOMOGYI NÉPLAP RÖPLABDA Búcsú az NB I osztálytól? Jól vizsgázott a somogyi atlétika Az év csapata címet idei teljesít­ményei alapján bizonyára a somo­gyi atlélaválogatott kapná. Bizony manapság, amikor eléggé gyengél­kedik megyénkben a legtöbb sport­ág, jó tudni, hogy akad egy, amelyben a mieink az ország leg­jobbjai között is helytállnak. Atlétacsapatunk az országos baj­nokság küzdelmeiben derekasan kitesz magáért. Most az egyéni versenyek — köztük a legjelentő­sebb hazai verseny, a magyar baj­nokság — szólították küzdőtérre a somogyi versenyzőket. Maga az a tény, hogy tíz versenyzőnk méltó részt venni a legjobbak vetélkedő­jén, már sokat mond. Pamuki és Kovács G. neve. ma már ismert a magyar atlétikában. Pamuki országos bajnokként tért haza a fővárosból. Kovács G. »csak második« lett. E két klasszis versenyző szereplésével érdemes bővebben foglalkozni. vülálló okok miatt várakozáson alul szerepelt. Ezért nem került az olimpiai csapatba. Hogy mellő­zése nem volt jogos, arra most Pamuki csattanós választ adott. A magyar bajnokság döntőjében ott volt a teljes magyar élgárda. A Dózsa versenyzője most éppen azt az erényét bizonyította, amit korábban a szakvezetők kifogásol­tak nála. Ügy mondták, nem tud igazán küzdeni. Nos, most láttuk, hogy amikor Szabó a hajrá meg­kezdése előtt kétségbeesetten előz­ni próbált, Pamuki magabiztosan kontrázott. így csak egy klasszis versenyző tud versenyezni és győz­ni. Vajon ezek után még mindig áli-e a válogatóknak az a megál­lapítása, hogy tartalékként Jóny az olimpiára küldendő csapat tag­ja. Mert Jóny »képes a meglepe­tésekre«. Nos, Jóny messze a vert mezőny­ben végzett. Pamuki pedig újfent bizonyított. . . Kovács G. második helyet szer­zett az idei bajnokságon. Azt azonban a fiatal Dózsa-atléta is bizonyította, hogy ma Honti után ő a legjobb magyar középtávfutó. Pedig még alig húszéves, ö iga­zán ^a jövő embere. Kovács az olimpiai küldetésnél nem jöhetett szóba mostani eredményeivel, de hogyha a fiatal középtávfutó él azokkal a ragyogó lehetőségekkel, melyeket Kaposváron számára az egyesülete biztosított, akkor Mün­chenben, azaz a következő olim­pián Kovács G. a világ legjobbjai között is ott lehet majd az élme­zőnyben. Egy fecske nem csinál nyarat — tartja a közmondás. Hacsak ez a két versenyzője lenne á Dózsának, azt mondhatnánk, ez maga még nem minden. Azonban azt láttuk, hogy nemcsak ketten vannak a so­mogyiak. Acs Lajos maga is ré­szes volt abban, hogy Pamuki győztesként haladt át a célvonalon. 1500 méteren keresztül Acs vezet­te a mezőnyt, nem kévés áldoza­tot hozva klubtársa érdekében. A diszkoszvető Földi messze túl­szárnyalta egyéni csúcseredmé­nyét, 47 méter fölé szállt kezéből a diszkosz. Földi még csak tizen­nyolc éves, ebben az időben Tégla sem dobott nagyobbat. Czifra Mar­git a 400 m-es síkfutásban 5. lett. Ez maga nagyon sokat mond. És sorolhatnánk tovább. Befejez­ni azonban helytelen lenne, amíg nem szól a krónikás a sikerek ko- vácsolóiról. Fertői Fái, Stetlner Miklós, Kovács Ernő Kaposváron, Závecz Imre Barcson nagyon so­kat fáradozott azért, hogy a leg­jobb tíz derekasan helytáll!on a magyar bajnokságon. A felsorolt és a meg nem em’ített somogyi edzők jó munkájának gyümölcse, hogy ma a somogyi atlétika olyan helyen áll, amilyet a múltban még sosem sikerült elérnie. Talán az atléták példája ösztönző lesz. S néhány más sportágban, amelyek­ben e pillanatban itt Somogvbrn bizony szorít a cipő, megszívlelik majd az atléták példáját. Kovács Sándor Pamuki József itt nőtt fel. Ami­kor katonai szolgálata elszólítot­ta Somogyból, akkor az újpesti szí­nekben folytatta, majd ő maga je­lentkezett, hogy szeretne vissza­térni. — Kaposváron előbb lehetek én még országos bajnok is, mintha távol, attól a helytől, ahonnan el­indult a pályafutásom, versenyzek — mondta Pamuki és hazajött. A szemünk láttára vált kiforrott versenyzővé. Amikor a múlt évben edzője tanácsára úgy határozott, hogy a jövőben a 3000 méteres akadály lesz a fő száma, sokan hitték is meg nem is, hogy sikeres ez a választás. Fertői Pál, Pamuki edzője tudta, hogy a döntés he­lyes. Az idő az edzőt és Pamuki Józsefet igazolta. 1968-ban Pamu­ki Jóska futotta a legjobb időt a 3000 m-es akadályon. Kiküldték Je­revánba is a magaslati edzőtáboro­zásra. A magyar sport legfőbb ve­zetői azonban nem tudták megbo­csátani Pamukinak a hannoveri kisiklást, amikor — első váloga­tottsága alkalmával — rajta ki­Megyei II. osztály Nagyberény—Balatonlelle 2:2. Balatonfenyves—Fonyód 1:3. Buzsák—Somogyszentpál 0:0. Balatomkiliti—Balatonsze- mes 2:4. Karád—Táska 4:0. Gölle—Kadarkút 2:1. Nagyberki—Somogyjád 2:2. Tapsony—Toponár 1:0. Kutas—Marcali 5:1. Törökkoppány—Böhönye 6:1. Szentbalázs—Somogyszob 2:0. Potany—Gyékényes 5:5. Lábod—Iharosberény 8:5. Babócsa—Vése 6:3. Somogy tamóca—Csokonyá- visonta 6:2. A Kaposvári Lendület szem­pontjából nagyon fontos mér­kőzésre került sor a vasárnapi NB I-es röplabdafordulóban. A kaposváriak Szegeden szere­peltek. Ha ezen a mérkőzésen nyerni tudott volna a csapat, még versenyben marad abban a küzdelemben, amely lehető­séget tartogat a kiesés elkerü­lésére. Sajnos, a kórházi együttes vesztesként vonult ’e a szegedi pályáról. Bgy pilla­natra ugyán megcsillant a re­mény, de aztán a negyedik játszmában nem az egyenlítés sikerült, hanem bekövetkezett a vereség, amely valószínűleg véglegesen megpecsételte a kaposvári csapat sorsát. Szegedi Kender—K. Lendület 3:1 (9, 14, —8, 13) A kaposvári csapat az aláb­bi összeállításban szerepelt: Koncz, Kovács, Petrus, Koz­máné, Vermesné, Balogh. Cse­re: Esküdt, Krehán. Tehát a tavaszi csapattal rajtoltak a mieink, a szegediek viszont több poszton is erősítettek. Ez látszott a mérkőzés során is, amikor időnként jól játszott a Lendület, de a döntő pillanat­ban rendszerint elvesztették fejüket a mieink. Jók: Nagy- györgy, Miklós, Ribizsáné, ÜL Koncz, Kovács. A K. Ruhagyár kettős győzelme Budapesten Az MLSZ is tiltakozik A Magyar Labdarúgók Szövetsé­gének elnöksége legutóbbi ülésén foglalkozott az UEFA augusztus 30-án hozott döntésével, amely sze­rint a BEK és a KEK 1968—69. évi küzdelmeiben részlegesen új sor­solást készített. Ez a döntés mélyen sérti az UEFA alapszabályzat 2. cikkelyé­nek c) pontját, amely szerint az B GBNZ-MÁVAG ALKALMAZ: esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, öntő, kovács, galvanizáló (vegyész­technikus) szak- és betanított munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat A vidéki szakemberek részére díjmentes szállást biztosí­tunk. SZABAD SZOMBAT VAN! Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat munka­erőgazdálkodásán, Budapest, VIII., Vajda Péter u. 10. __________________________________________. (3456) F IGYELEM! FIGYELEM! Kényelmesen, gyorsan, pontosan utazhat autóbusszal Kaposvárról Igaion, Andocson, Siófokon keresztül Buda­pestre. Szeptember 2-től a járat Kaposvárról 5.25 órakor, Budapestről vissza 15.25 órakor indul. A menetidő 4 óra. A járat minden községben megáll. A jelentősebb meg­állóhelyeken autóbuszcsatlakozásokat biztosítunk. Utazzon autóbusszal Budapestre! 13. SZ. AKÖV. (10 786) Balatonszabadi—Sóstó H.-tábor részére 20 kV-os leágazási és VOTR transzformátorállomást létesítettünk. A létesítményt 1968. Vili 26-tól feszültség alá helyeztük A fenti időponttól a vezeték érintése életveszélyes. Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat (70062) ______________________________________ U EFA hivatása előmozdítani a lab­darúgósportot Európában oly mó­don, amelyet a tagok célszerűnek tartanak, vallási, faji vagy politi­kai megkülönböztetés nélkül. Az MLSZ elnöksége tiltakozik a sürgősségi bizottság ezen alapsza- bálysértö határozata ellen és kéri az UEFA végrehajtó bizottságának sürgős összehívását. (MTI) Az MTK-t verő s a fővárosban két raT Biczó, Arató, Hajas, Mátrai, Szombaton és vasárnap egy­aránt pályára lépett a Kapos­vári Ruhagyár röplabdacsapa­ta Budapesten. A szombati mérkőzés tulajdonképpen Fer­tődön játszódott volna. Fertőd és Kaposvár azonban közös megegyezés alapján Budapes­ten játszotta le a mérkőzést egy olyan időpontban, amikor mind a két csapat egyébként is a fővárosban szerepelt. A vasárnapi találkozón a Ruha­gyár a Bp. Építők ellen ját­szott. Szombaton és vasárnap is biztos győzelmet aratott az egyre jobban formába lendülő kaposvári együttes. K. Ruhagyár—Fertőd 3:0 '5, 2, 12) Az első két játszmában a Ruhagyár nagy iramot diktál­tős győzelmet arató K. Ruhagyár női röplabda csapata. Balról jobb- Unyatinszki, Kovács, Marosi, Pál, Molnár. va lelépte meglepődött ellen­felét. Csak amikor a kaposvá­ri együttes engedett a tempó­ból, akkor jött fel a lelkesen és jól játszó kiesőjelölt (amely egy nappal később 3:l-re le­győzte a jó középcsapatnak számító Bp. Postást). K. Ruhagyár—Bp. Építők 3:1 (4, 13, -14, 9) Hatalmas szélben került sor a találkozóra, amelyen igen jó játék alakult ki. Biczó, Mátrai, Hajas és Molnár kitűnő játé­kával a jól hajrázó Ruhagyár a végén biztosan nyert. A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR értesíti az őszi idényre fölvett dolgozóit, hogy a cukorgyártási kampány 1968. szeptember 10-én megkezdődik Ezért fölkérjük mindazokat a dolgozókat, akiket a ré- pafeldolgozési idényre fölvettek, műszakbeosztásuknak megfelelően munkára a következők szerint jelentkezzenek: az I. műszakra fölvett dolgozók 10-én reggel 5 órakor, a II. műszakra fölvett dolgozók 10-én délután 1 órára, a III. műszakra fölvett dolgozók 9-én este 9 órára. A fent közölt időponttól eltérően az »udvar« üzem­részhez fölvett réparakók és a tolatószemélyzet mű­szakbeosztásuknak megfelelően szeptember 6-án, az erőtelepre fölvett fűtők és salakosok ugyancsak beosz­tásuknak megfelelően szeptember 9-én jelentkezzenek munkára. Közöljük továbbá, hogy 1968. szeptember 8- án, vasárnap reggel 8 órai kezdettel a gyár alsó bejáratánál pótfelvételt tartunk Fölvételre jelentkezhet minden 18. évét betöltött férfi és női munkavállaló, aki a cukorgyártási idényre mun­kát kíván vállalni. KAPOSVÁRI CUKORGYÁR / (7532) 85 olimpiai győzelem 236 aranyérem 72 éve, 1896. április 5-én tizenhá­rom nemzet sportolóinak jelenlété­ben nyitották meg az I. olimpiai játékokat Athénban. Hetvenkét év alatt 85 olimpiai győzelmet arattak a magyar spor­tolók. A csapatsportokat figyelem­be véve ez 236 aranyérmet jelent, Azonnal (elveszünk beremendi munkáinkra kubikosokat és kubikos brigádokat, betonozókat, ítépítőket, csatornaépítő­iét, betanított munkáso- sat, férfi segédmunká­sokat. Bérezés teljesítménybérben, kiemelt munkahelyi pótlék, azonkívül napi háromszori étkezés és szállás biztosítva Szabad szombat Jelentkezés Pécs, hőerő­mű melletti 1. sz. barak­ban. " 26. sz. Építőipari Vállalat 63. sz. építésvezetőség PÉCS (7474) amelyen 171 női és férfi versenyző osztozott. Ezüstéremmel 63 alka­lommal tért haza magyar sportoló. Bronzérmeink száma pedig 70. Egyébként arany- és ezüstérmet minden nyári olimpián nyertünk. Bronzérmes sportolónk csak egyet­len alkalommal nem volt, mégpe­dig 1928-ban Amszterdamban. E.ső férfi bajnokunk Athénben Hajós Alfréd, női pedig a magasugró Csák Ibolya és a tőrvívó Elek Ilo­na volt; 1936-ban Berlinben győz­tek. A legtöbb arany-, ezüst- és bronzérmet, szám szerint 72-t, ví­vóink nyerték. Birkózásban 63, úszásban 56, atlétikában 55, torná­ban pedig 48 érmet szereztek spor­tolóink. Egyáltalán nem nyertek érmet a magyar kerékpárosok, ké­zi- és röplabdázók. Ezüstéremmel már dicsekedhetnek, arannyal azonban még nem a súlyemelők. Lovaglásban és evezésben pedig csak egy-egy bronzérmesünk van. Végezetül még egy adat: a legke­vesebb éremmel (4), st. Louisból tértek haza olimpikonjaink, még pedig 1904-ben. A legtöbb érmet 1952-ben nyerték a helsinki olim­pián: 16 arany, 10 ezüst, 16 bronz. Központi­fűtés­szerelőt vesz föl a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyáregysége. (10738) __________

Next

/
Oldalképek
Tartalom