Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
TABt LÁSZLÓ* 0 Est a históriát nana azért aaesélem el első személyben, mert azt a látszatot akarom kelteni, hogy velem esett meg. Még csak azt sem állítom, hogy barátom, Jóska, sasnál szóra így mondta éL 2. Sióval, megettem as ebédet; s még volt tíz perc időm. Gondosan tnegpuhítottam egy Harmóniát, s rágyújtottam. Három percig dohányzom, utána egy büfében iszom egy rövid szimplát, az öt perc. Két perc alatt kényelmesen felsétálok a szobámba, s pont kettőkor dolgozom tovább — ez volt a tervem. Tízperces terveket egyébként nem szoktam készíteni. De akkor Annus már egy hete a Mátrában volt, úgy éreztem magara, mint egy ikitett csecsemő, s hogy jobban teljék az idő, minden percemet előre beosztottam. No, mindegy. Szóval ültem az ebédlőben és cigarettáztam, és Annusra gondoltam, hocv már egy hete a Mátrában van. Akkor jött Hantos Gyuszi és mellém ült. Én ezt a Hantos Gyuszit nem szeretem. Ez a Hantos Gyuszi, kérlek, egy fecsegő vén asszony, ez a legszívesebben a saját ügyedről is másoktól értesülne, ennék az a legfőbb öröme, hogy köz- ügyeket csinál az emberek magánügyeiből, nincs az az apró magánügy, amit Hantos Gyuszi hangyaszorgalommal át ne alakítana közüggyé. Hozza-viszi a híreket, mint méhecske a virágport E tekintetben hihetetlenül áldozatkész, gyakran látom, hogy ebédidődnek egy részét is közügyek létesítésére fordítja. Az egyik percben már a földszinten súg valamit Ke- nedinének, a következő percben már a harmadik emeleten látom félrevonulva sus- morogni Pap Jolival. Ez a Hantos Gyuszi, hogy mindenkinek elmondhasson mindent, olykor munkaidő titán is bent marad, persze másnap csúsztat Egyszer valamelyik kis moziban meglátta Borsost, a bérosztály vezetőjét Macával, a titkárnőjével. Ezt három nap alatt any- nyira átalakította közüggyé, hogy Fásiné a termelési értekezleten is szóvá tette, s szerte a városban Borsosról és Macáról beszéltek azok is, akik nem is ismerték őket. Hát szóval ilyen ember ez a Hantos Gyuszi. Kinyomoz, megfigyel, továbbad, megbeszél és tanácsol. Mondom, leült mellém. És a vállamra tette a kezét. — Te Jóska — mondta nagy bizalmasan —, lehangolt vagy te az utóbbi időben.— És nézett rám apró szürke szemével, mint aki azt mondja: öntsd hát ki előttem a szívedet, barátom, mitől se tarts, én majd gondoskodom arról, hogy huszonnégy órán belül rólad beszéljem az egész környék. Férfiak vagyunk, beszélj hát, körmyíts a telkeden, hogy konkrét tanácsot adhassak neked, te kedves barát... Én azonban csak bólogattam, hümroög- tem. Erre Hantos Gyuszi még közelebb hajolt s azt kérdezte: — Nőügy? Nem tudom, hogyan jutott eszembe, hogy beugratom. Nem vagyok valami tréfáskedvű ember, a beugrató tréfákat pedig egyenest megvetem. De olyan sok megértéssel nézett a szemembe, s már eleve annyira osztozni látszott életem nehéz pillanataiban, hogy elhatároztam: kedvét töltöm. — Nőügy — mondtam még halkabban, mint ő, és csak néztem a linóleumot a talpam alatt. Annus akkor már egy hete a Mátrában volt és nagyon hiányzott, nem tudom, mondtam-e már. Most néhány másodperces szünet következett, s szinte hallani véltem, mint telik meg Hantos Gyuszi villamos- feszültséggel. Idegesen rágyújtott, s nem törődött a gulyáslevessel, amely már ott hűlt az asztalon. — Lány? — kérdezte végre fojtott hangon, első kérdéseként az ismert társasjátéknak, abban reménykedve, hegy további néhány kérdés után tudni fogja az illető pontos nevét, címét s lényegesebb életrajzi adatait. — Asszony — mondtam —, férjes asszony. Megdöbbentőn nézett rám. Ekkora örömre nyilván nem számított. Alighanem a legszívesebben máris szaladt volna a vállalati megafonhoz, hogy egyszerre súgja a fülébe a HALIMPEX valameny- nyi dolgozójának: »Csornai József, a HALIMPEX tervosztályának harminchét éves, nős, de jelenleg szalmaőz- vegy dolgozója azért lehangolt már napok óta, mert szerelmes egy férjes asszonyba. Csornai József telkiválságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a sarki patikában nagy mennyiségű aszpirint vásárolt a napokban, a mérget azonban elősiető barátai az utolsó pillanatban kicsavarták a kezéből.-« Hantos persze nem szaladhatott a me- gafonhoz, már csak azért sem, mert még anyagot kellett gyűjtenie. — Nem könnyű neked, Jóska — mondta az együttérzésnek immár olyan magas fokán, amelyet nem tudtam megrendülés nélkül tudomásul venaá —5 nem könnyű neked. — Bizony nem. 11 — feleltem és a zsebkendőimmel megtérültem a szemem sarkát, hadd lássa, mi megy végbe bennem. — De ha titokban -marad a dolog... — szólt Hantos —, hát istenem... — Titokban?? — jajduJtam feL — Hiszen az asszony férje tud az egészről! — Az asszony férje tudja, hogy te szereted a feleségét? Hevesen bólintottam: — Igen. De ez még semmi... — folytattam megtörtem —, valahogyan a feleségemnek is a fülébe jutott a dolog... De köztünk marad, ugye Gyuszikám? — Hát nem ismersz? —• kérdezte enyhe nehezteléssel a hangjában. — Szomorú az élet... — tette hozzá sóhajtva, hogy további vallomásokra buzdítson. — Most már láthatod, hogy van okom a bánatra. Ez a helyzet valósággal őrjítő... Szeretek egy férjes asszonyt, akinek a férje tud a dolog- róL És tudja a feleségem is ... — És mft szól hozzá? — Igyekszik jó arcot vágm az egészhez. Meg aztán... Nem, ezt már neked sem mondhatom el... De nem, igenis tudd meg, hogy hova jutottam! A feleségem azért tud jó arcot vágni az egészhez, mert ő is szeret valakit. — Hát ez kétségbeejtő... — suttogta —, Jóskáim, el kell válnotok ... Nincs más kiút... Hiszen beleőrülsz! Ismered az asszony férjét? — Igen. — Milyen ember? — Rendes, tisztességes ember. Olyan, mint én. — Hát beszélj vele. Kérj tanácsot tőle. — Ugyap minek? Mit mondhat nekem, amit én nem tudok? Látván, hogy Hantos Gyuszi már egészen magánkívül van az örömtől, magára hagytam s roskadozó léptekkel utamra indultam. 3. Egy héttel később Araitts hazaérkezett végre. Megvártam az autóbusz végállomásánál. Kipihentnek láttam, hízott is valamicskét, de nem volt jó kedve. Boldogan cipeltem haza a bőröndjeit, de éreztem, hogy valami nincs rendiben közöttünk. Vacsora közben alig beszélt néhány szót, kérdéseimre röviden és szabatosan válaszolt, mintha kicserélték volna. Csak vártam, vártam, hogy majd előrukkol végre azzal, ami bántja. Előrukkolt Vacsora után tudniillik nagyon egyszerűen és raftewfeM todateft nőikül azt kérdezte: — Mikor költözöl el? Megdermedtem. Mi történhetett vele? Miiért költözzem el? — Mert nem élek egy olyan emberrel, aid a szép Lujza kedvese. — Ki az a szép Lujza? — Hogy lásd: mindent tadok, még ezt is megmondom. Kávéfőző a Váci ideában. Két gyereked van tőle. Egy fiú és egy lány. A vitát, amely most következett, nem ismertetem. Elképzelheted. Előbb nevettem, aztán dühöngtem. Veszekedtünk, sírtunk, esküdöztünk. A szomszédból át is szóltak, tudod, leválasztott lakás, minden esküdözés áthallat- szdk. Éjfelre végre megtudtam, hegy Annusnak egy nyaralótársa, bizonyos Szö- kényiné beszélte tele a fejét mindenféle badarsággal. Szökényinéröl sikerült megtudnom, hogy a Tél utca 72- ben lakik. Taxit hivattam. — Édes fiam — mondtam Annusnak — , azonnal megyünk Szökényinéhez. — Éjfélkor? Megbolondultál? Fél egykor fölcsengettem Szökényinét. Elnézést kértem a zavarásért, s megkértem, mondja meg, kitől értesült a szép Lujzáról. Szökényiné előbb kertelt, aztán látta, hogy emberölő ködvemben vagyok, hát megmondta, hogy hazajövetelünk előtt, vasárnap fent járt nála Tulpitz Erzsi nevű barátnője, tőle hallotta a dolgot. A írét gyereket Tulpitz Erzsi egyébként nem mondta, azt ő csak úgy gondolta, mint valószínűséget. Hol lakik Tulpitz Erzsi? Mar- ga utca 3. Reggel háromig nyomoztam. Jártam egy Benkovics nevű kőfaragó mesternél, egy Berhidai nevű precíziós műszerésznél Kőbányán, valami Sdhottmarm nevű iparművésznél a Sashegyen, s még egy-két helyen, melyekre már nem emlékszem. No, mindegy. Reggel háromkor egy bizonyos Tokodánéhoz értem, aki a Nagymező utcában lakott. — Kérem — mondtam el gépiesen a mondókámat itt is —, valaki egy gyalázatos pletykával feldúlta a házasságom nyugalmát A pletykát ön is terjesztette. Kitől hallotta, hogy én egy született Oppenheimer grófnővel folytatok viszonyt? (Közben ugyanis ide jutottunk.) S most elhangzott két szó, egy név, amitől azonnal kigyulladtak fejemben az ösz- szes lámpák. Tokodiné ugyanis Hantos Gyuszi nevét említette. Hát persze! Hantos Gyu- szi! Ä többi már csak kevésbé érdekes. Hajnali fél négyre hazaértünk, reggel hétre kibékültünk. Másnap azzal az elhatározással mentem be a hivatalba, hogy Hantos Gyuszit kihívom a folyosóra és meg- pofazom. Nem tettem meg, egyrészt azért, mert ki tudja, rrri mÉndsrat mesélt volna megveretésének okairól városszerte, de nem tettem meg azért sem, mert valójában okom se volt rá, Ö szegény, nem tehetett arról, ami történt A pletykát ugyanis én kezdtem. S így jöttem rá a tanulságra, amelyet ezennel átnyújtok neked: aki másról pletykát terjeszt, ostoba és megvetésre méltó. De annak sincs valami sok esze, aki önmagáról fecseg. w A történet nem rossz — mondtam Jóskának, amikor a végére ért —, talán lesz is valami haszna, ha megírom. — Nem bánom — mondta —, de ez esetben nagyon kértek, a neveket végig változtasd meg. Tudod, hogy mennyi mindenfélét beszélnek az emberek ... Minthogy úgy gondoltam, ebben kétségkívül igaza van, kérését készséggel teljesítettem. ESŐ UTÁNI HANGULAT KESZTHELYI qyörqy felvételei Művész - művészekről A közelmúltban túrosunkban járt az Állami Népi Együttes tagjaként Selmegzi Tóth János országos hírű fotóművész. Somogyi látogatása alkalmából mutatjuk be három alkotását olvasóinknak. ML, P. Festőművész portréja. Balett órán. Faragó.