Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

TABt LÁSZLÓ* 0 Est a históriát nana azért aaesélem el első személyben, mert azt a látszatot akarom kelteni, hogy velem esett meg. Még csak azt sem állí­tom, hogy barátom, Jóska, sasnál szóra így mondta éL 2. Sióval, megettem as ebé­det; s még volt tíz perc időm. Gondosan tnegpuhítottam egy Harmóniát, s rágyújtottam. Három percig dohányzom, utána egy büfében iszom egy rövid szimplát, az öt perc. Két perc alatt kényelmesen felsétálok a szobámba, s pont kettőkor dolgozom tovább — ez volt a tervem. Tízperces terveket egyébként nem szok­tam készíteni. De akkor An­nus már egy hete a Mátrá­ban volt, úgy éreztem ma­gara, mint egy ikitett csecse­mő, s hogy jobban teljék az idő, minden percemet előre beosztottam. No, mindegy. Szóval ültem az ebédlőben és cigarettáztam, és Annusra gondoltam, hocv már egy he­te a Mátrában van. Akkor jött Hantos Gyuszi és mel­lém ült. Én ezt a Hantos Gyuszit nem szeretem. Ez a Hantos Gyuszi, kérlek, egy fecsegő vén asszony, ez a legszíve­sebben a saját ügyedről is másoktól értesülne, ennék az a legfőbb öröme, hogy köz- ügyeket csinál az emberek magánügyeiből, nincs az az apró magánügy, amit Hantos Gyuszi hangyaszorgalommal át ne alakítana közüggyé. Hozza-viszi a híreket, mint méhecske a virágport E te­kintetben hihetetlenül áldo­zatkész, gyakran látom, hogy ebédidődnek egy részét is közügyek létesítésére fordít­ja. Az egyik percben már a földszinten súg valamit Ke- nedinének, a következő perc­ben már a harmadik emele­ten látom félrevonulva sus- morogni Pap Jolival. Ez a Hantos Gyuszi, hogy min­denkinek elmondhasson min­dent, olykor munkaidő titán is bent marad, persze más­nap csúsztat Egyszer vala­melyik kis moziban meglát­ta Borsost, a bérosztály veze­tőjét Macával, a titkárnőjé­vel. Ezt három nap alatt any- nyira átalakította közüggyé, hogy Fásiné a termelési érte­kezleten is szóvá tette, s szer­te a városban Borsosról és Macáról beszéltek azok is, akik nem is ismerték őket. Hát szóval ilyen ember ez a Hantos Gyuszi. Kinyomoz, megfigyel, továbbad, megbe­szél és tanácsol. Mondom, le­ült mellém. És a vállamra tette a kezét. — Te Jóska — mondta nagy bizalmasan —, lehan­golt vagy te az utóbbi idő­ben.— És nézett rám apró szürke szemével, mint aki azt mond­ja: öntsd hát ki előttem a szívedet, barátom, mitől se tarts, én majd gondoskodom arról, hogy huszonnégy órán belül rólad beszéljem az egész környék. Férfiak vagyunk, beszélj hát, körmyíts a tel­keden, hogy konkrét taná­csot adhassak neked, te ked­ves barát... Én azonban csak bólogattam, hümroög- tem. Erre Hantos Gyuszi még közelebb hajolt s azt kérdez­te: — Nőügy? Nem tudom, hogyan ju­tott eszembe, hogy beugra­tom. Nem vagyok valami tréfáskedvű ember, a beug­rató tréfákat pedig egyenest megvetem. De olyan sok megértéssel nézett a szemem­be, s már eleve annyira osz­tozni látszott életem nehéz pillanataiban, hogy elhatá­roztam: kedvét töltöm. — Nőügy — mondtam még halkabban, mint ő, és csak néztem a linóleumot a tal­pam alatt. Annus akkor már egy hete a Mátrában volt és nagyon hiányzott, nem tu­dom, mondtam-e már. Most néhány másodperces szünet következett, s szinte hallani véltem, mint telik meg Hantos Gyuszi villamos- feszültséggel. Idegesen rá­gyújtott, s nem törődött a gulyáslevessel, amely már ott hűlt az asztalon. — Lány? — kérdezte vég­re fojtott hangon, első kérdé­seként az ismert társasjáték­nak, abban reménykedve, hegy további néhány kérdés után tudni fogja az illető pontos nevét, címét s lénye­gesebb életrajzi adatait. — Asszony — mondtam —, férjes asszony. Megdöbbentőn nézett rám. Ekkora örömre nyilván nem számított. Alighanem a leg­szívesebben máris szaladt volna a vállalati megafonhoz, hogy egyszerre súgja a fülé­be a HALIMPEX valameny- nyi dolgozójának: »Csornai József, a HALIMPEX terv­osztályának harminchét éves, nős, de jelenleg szalmaőz- vegy dolgozója azért lehan­golt már napok óta, mert sze­relmes egy férjes asszonyba. Csornai József telkiválságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a sarki patikában nagy mennyiségű aszpirint vásá­rolt a napokban, a mérget azonban elősiető barátai az utolsó pillanatban kicsavar­ták a kezéből.-« Hantos per­sze nem szaladhatott a me- gafonhoz, már csak azért sem, mert még anyagot kel­lett gyűjtenie. — Nem könnyű neked, Jóska — mondta az együtt­érzésnek immár olyan magas fokán, amelyet nem tudtam megrendülés nélkül tudomá­sul venaá —5 nem könnyű neked. — Bizony nem. 11 — felel­tem és a zsebkendőimmel megtérültem a szemem sar­kát, hadd lássa, mi megy végbe bennem. — De ha titokban -marad a dolog... — szólt Hantos —, hát istenem... — Titokban?? — jajduJtam feL — Hiszen az asszony fér­je tud az egészről! — Az asszony férje tudja, hogy te szereted a feleségét? Hevesen bólintottam: — Igen. De ez még sem­mi... — folytattam megtör­tem —, valahogyan a fele­ségemnek is a fülébe jutott a dolog... De köztünk ma­rad, ugye Gyuszikám? — Hát nem ismersz? —• kérdezte enyhe nehezteléssel a hangjában. — Szomorú az élet... — tette hozzá sóhajt­va, hogy további vallomások­ra buzdítson. — Most már láthatod, hogy van okom a bánatra. Ez a helyzet valósággal őrjítő... Szeretek egy férjes asszonyt, akinek a férje tud a dolog- róL És tudja a feleségem is ... — És mft szól hozzá? — Igyekszik jó arcot vágm az egészhez. Meg aztán... Nem, ezt már neked sem mondhatom el... De nem, igenis tudd meg, hogy hova jutottam! A feleségem azért tud jó arcot vágni az egész­hez, mert ő is szeret valakit. — Hát ez kétségbeejtő... — suttogta —, Jóskáim, el kell válnotok ... Nincs más kiút... Hiszen beleőrülsz! Ismered az asszony férjét? — Igen. — Milyen ember? — Rendes, tisztességes ember. Olyan, mint én. — Hát beszélj vele. Kérj tanácsot tőle. — Ugyap minek? Mit mondhat nekem, amit én nem tudok? Látván, hogy Hantos Gyu­szi már egészen magánkívül van az örömtől, magára hagytam s roskadozó léptek­kel utamra indultam. 3. Egy héttel később Araitts hazaérkezett végre. Megvár­tam az autóbusz végállomá­sánál. Kipihentnek láttam, hízott is valamicskét, de nem volt jó kedve. Boldogan ci­peltem haza a bőröndjeit, de éreztem, hogy valami nincs rendiben közöttünk. Vacsora közben alig beszélt néhány szót, kérdéseimre röviden és szabatosan válaszolt, mintha kicserélték volna. Csak vár­tam, vártam, hogy majd elő­rukkol végre azzal, ami bánt­ja. Előrukkolt Vacsora után tudniillik nagyon egyszerűen és raftewfeM todateft nőikül azt kérdezte: — Mikor költözöl el? Megdermedtem. Mi történ­hetett vele? Miiért költözzem el? — Mert nem élek egy olyan emberrel, aid a szép Lujza kedvese. — Ki az a szép Lujza? — Hogy lásd: mindent ta­dok, még ezt is megmon­dom. Kávéfőző a Váci ideá­ban. Két gyereked van tőle. Egy fiú és egy lány. A vitát, amely most követ­kezett, nem ismertetem. El­képzelheted. Előbb nevettem, aztán dühöngtem. Veszeked­tünk, sírtunk, esküdöztünk. A szomszédból át is szóltak, tudod, leválasztott lakás, minden esküdözés áthallat- szdk. Éjfelre végre megtud­tam, hegy Annusnak egy nyaralótársa, bizonyos Szö- kényiné beszélte tele a fejét mindenféle badarsággal. Szökényinéröl sikerült meg­tudnom, hogy a Tél utca 72- ben lakik. Taxit hivattam. — Édes fiam — mondtam Annusnak — , azonnal me­gyünk Szökényinéhez. — Éjfélkor? Megbolondul­tál? Fél egykor fölcsengettem Szökényinét. Elnézést kértem a zavarásért, s megkértem, mondja meg, kitől értesült a szép Lujzáról. Szökényiné előbb kertelt, aztán látta, hogy emberölő ködvemben vagyok, hát megmondta, hogy hazajövetelünk előtt, vasár­nap fent járt nála Tulpitz Er­zsi nevű barátnője, tőle hal­lotta a dolgot. A írét gyereket Tulpitz Erzsi egyébként nem mondta, azt ő csak úgy gon­dolta, mint valószínűséget. Hol lakik Tulpitz Erzsi? Mar- ga utca 3. Reggel háromig nyomoz­tam. Jártam egy Benkovics nevű kőfaragó mesternél, egy Berhidai nevű precíziós mű­szerésznél Kőbányán, valami Sdhottmarm nevű iparmű­vésznél a Sashegyen, s még egy-két helyen, melyekre már nem emlékszem. No, mindegy. Reggel háromkor egy bizo­nyos Tokodánéhoz értem, aki a Nagymező utcában lakott. — Kérem — mondtam el gépiesen a mondókámat itt is —, valaki egy gyalázatos pletykával feldúlta a házassá­gom nyugalmát A pletykát ön is terjesztette. Kitől hallotta, hogy én egy született Oppen­heimer grófnővel folytatok vi­szonyt? (Közben ugyanis ide jutottunk.) S most elhangzott két szó, egy név, amitől azonnal ki­gyulladtak fejemben az ösz- szes lámpák. Tokodiné ugyan­is Hantos Gyuszi nevét emlí­tette. Hát persze! Hantos Gyu- szi! Ä többi már csak kevésbé érdekes. Hajnali fél négyre hazaértünk, reggel hétre kibé­kültünk. Másnap azzal az el­határozással mentem be a hi­vatalba, hogy Hantos Gyuszit kihívom a folyosóra és meg- pofazom. Nem tettem meg, egyrészt azért, mert ki tudja, rrri mÉndsrat mesélt volna megveretésének okairól város­szerte, de nem tettem meg azért sem, mert valójában okom se volt rá, Ö szegény, nem tehetett arról, ami tör­tént A pletykát ugyanis én kezdtem. S így jöttem rá a ta­nulságra, amelyet ezennel át­nyújtok neked: aki másról pletykát terjeszt, ostoba és megvetésre méltó. De annak sincs valami sok esze, aki ön­magáról fecseg. w A történet nem rossz — mondtam Jóskának, amikor a végére ért —, talán lesz is va­lami haszna, ha megírom. — Nem bánom — mondta —, de ez esetben nagyon kértek, a neveket végig változtasd meg. Tudod, hogy mennyi mindenfélét beszélnek az em­berek ... Minthogy úgy gondoltam, ebben kétségkívül igaza van, kérését készséggel teljesítet­tem. ESŐ UTÁNI HANGULAT KESZTHELYI qyörqy felvételei Művész - művészekről A közelmúltban túrosunkban járt az Állami Népi Együttes tagjaként Selmegzi Tóth János országos hírű fotóművész. So­mogyi látogatása alkalmából mutatjuk be három alkotását olvasóinknak. ML, P. Festőművész portréja. Balett órán. Faragó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom