Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-27 / 227. szám
VfL ÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 mér Somogg!Néplap AZ MSZMP MEGYEI B I Z OTTSÁGA ÉS, A M E G Y E I TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 227. szám__________________ _____________________1968. szeptember 27., péntek t • INJéZET J A vietnami kérdést nem lenét katonai eszközökkel megoldani U Thant az ENSZ közgyűlése éjé terjesztette jelentését V Thamf az- ENSZ közgyűlése elé terjesztett főtitkári jelentésében ismét sürgette a vietnami háború befejezését azzal, hogy a kezdeményező lépéseket »a katonailag erősebb félnek« kell megtennie. A világszervezet főtitkára ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy »fennáll a veszélye a hidegháború felújulásának, amely a világot visszavetheti az ötvenes évek hidegháborús korszakába«. A terjedelmes jelentés bevezetésében, amelyet csütörtökön tetteik közzé New Yorkban, a világszervezet főtitkára azt írja, hogy az elmúlt évben rosszabbodott a nemzetközi helyzet. «-Nem történt előrehaladás a vietnami béke irányában, s a katonai konfliktus rendkívüli kegyetlenséggel folytatódik annak ellenére, hogy meggyőződésem szerint ezt a konfliktust nem lehet katonai eszközökkel megoldani. Eltűnőben van az a reménység, amelyet a VDK és az USA képviselői között Párizsban megindult tárgyalások váltottak ki. A Közel-Keleten az elmúlt években is folytatódott a feszültség és nem jött létre megoldás« — jelenti ki U Thant, majd azt állítja, hogy a legutóbbi csehszlovákiai fejlemények »árnyékot vetnek a nemzetközi helyzetre és olyan kényelmetlen, bizonytalan érzést teremtenek, amelyet csak tgrtós, határozott erőfeszítésekkel lehet megszüntetni-«. A főtitkári jelentés leszögezi, hogy az európai helyzetet nem szabad ürügyként felhasználni a vietnami béke megteremtésének elhalasztására. »A Harcok folytatása Vietnam nemzeti fennmaradását veszélyezteti « — írja a főtitkár, hangoztatva, hogy változatlanul szükségesnek tartja »a minden oldal részéről végrehajtandó deeszkalá- c'iót, amelynek a VDK elleni légi háború és más hadműveletek teljes beszüntetésével kell kezdődnie-«. »Megismétlem, személyes véleményem az, hogy a légi háború beszüntetése olyan pozitív lépéseket eredményezhet, amelyek elvezethetnek a délkeletázsiai kérdés békés rendezéséhez az 1954-es genfi megállapodások szellemében«. U Thant jelentésében Vietnam két részének egyesítése és Délkelet-Ázsia semlegesítése mellett foglal állást és sürgeti a párizsi tárgyalások folytatását. U Thant ENSZ-főtitkár szokásos évi jelentése bevezetőjében javaslatot tett arra, hogy »a négy vezető nagyhatalom külügyminiszterei éljenek a közgyűlés ülésszaka által nyújtott alkalommal és találkozzanak a közös problémák megvitatása céljából«. Lehetséges — fűzte hozzá —, hogy a külügyminiszterek találkozója később elvezetne a négy nagyhatalom állama és kormányfőinek találkozójához. A közel-keleti helyzettel foglalkozva a főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az arab államok készek közvetett tárgyalásokra Izraellel. Felszólította Izraelt, hogy fogadja el a tárgyalásoknak ezt a módját Az európai helyzettel foglalkozva .U Thant a jelentésben megismétli korábbi megállapításait a csehszlovákiai eseményekről hangoztatva, hogy »olyan következményektől tart, amelyek károsan hathatnak ki a nemzetközi helyzetre«. Ezek között említi a háborús párti politikusok térnyerését a katonai szövetségiek rendszerének feléledését. Ma kezdődik De Gaulle bonni látogatása Megválasztották a közgyűlés alel nőkéit és a bizottságok elnökeit Togo, Uganda, a Fülöp-szigeNinos előre meghatározott napirendje De Gaulle tábornok ma kezdődő bonni tárgyalásainak, amelynek során ' -két ízben lesz a francia elnöknek négyszemközti megbeszélése Kiesinger kancellárral, egy ízben pedig Couve de Murville miniszterelnök és a két külügyminiszter jelenlétében tárgyalnak — írja Ta- bouis asszony a Paris Jourban és hozzáfűzi: valamennyi kérdés a legteljesebb mértékben politikai jellegű lesz. Ezt még aláhúzza — a cikkíró szerint — Pierre Messmer- hadügyminiszter távolmaradása is. Ezzel De Gaulle tábornok egyben azt is meg kívánja mutatni, hogy szerinte nincs szüksége stratégiájának »a pillanatnyi körülmények rhiatti« megváltoztatására. Az ENSZ-közgyűlés szerda délutáni ülésén, magyar idő szerint a késő esti órákban folytatódott a közgyűlés vezető tisztségviselőinek megválasztása. Az elnök tisztségének betöltése után 17 alelnököt is választottak. Ezek a következő országok képviselői: a Biztonsági Tanács öt állandó tagja, vágyás a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannta, Franciaország ás Tajvan, továbbá’ az ázsiai és afrikai! országok csoportjának képviseletében Irán, Libanon, tek, Guinea és Mauritania. Az európai szocialista országokat Bulgária, Latin-Amerikát Peru és Guayana képviseli, míg a -nyugat-európai és egyéb országok képviseletében Svédország és Kanada delegátusa került az alelnökok közé. A közgyűlés plenáris ülését pénteken délelőttig elnapolták. A közgyűlés irodája akkor foglal állást a napirendre vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban. (MTI) I Varsói Szerződés Inaranessekáitak és vezérkari főnökének megbeszélései a Honvédelmi Minisztérium vezetőivel Szerdán és csütörtökön har zánkhan tartózkodott Ivan Jakubovszkij, a Szovjetunió marsall ja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és ■Szergej Stemenko hadseregtá- bomok, az egyesített fegyveres erők vezérkari főnöke. Itt- tertózkodásuk alatt megbeszélést folytattak a Honvédelmi Minisztérium vezetőivel 1 a Varsói Szerződés, az egyesített fegyveres erők továbbfejlesztésének időszerű kérdéseiről. A megtárgyalt kérdésekben teljes egyetértés alakult ki. I. Jakubovszkijt és Sz. Ste- menkót főgadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságénak- első titkára. A fogadáson jelen volt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke, Czinege lLajos vezérezredes, a Politikai Bizottság póttagja, honvédelmi miniszter és Csórni Károly altábornagy, a magyar néphadsereg vezérkarának főnöke, a honvédelmi miniszter első helyettese. (MTI) Izrael elutasítja a szovjet figyelmeztetést Izrael mereven elutasítja a komoly figyelmeztetést, amelyet a szovjet külügyminisztérium szerdán intézett hozzá. Az izraeli feülügyrrdniszité- rium sérelmezd és »vádnak« minősíti az izraeli agresszióra vonatkozó utalást. Válaszában arra szólít, fel, hogy a Szovjetunió szüntesse be az arab kortnányok támogatását, mert azok szerinte »Izrael elpusztítására törekszenek«. Miközben a külügyminisztérium igyekszik az arab országokra hárítani minden felelősségei. elhangzott egy újabb nyilatkozat, amely rávilágít Izrael agressziós céljaira: Dajan hadügyminiszter szerdán nyilvános gyűlésen kijelentette: »A háború lehetősége ma reálisabbnak tűnik, mint néhány hónappal ezelőtt. Fel kell készülnünk egy újabb háború lehetőségére« — mondotta. Dajan tábornok lemondott a munkáspárt vezetőségében betöltött 'tisztségéről — erősítették meg csütörtökön Tel Avivban. A lemondás a párt központi bizottságáBan a műit héten lefolyt szavazással függ össze. A központi bizottság elvetette Dajan javaslatát arra. néz';» hogy a part országos kongresszusát előkészítő szavazásokat még az 1969 őszére kitűzött általános választások előtt tartsák meg, E szavazással a pártnak Es- kol miniszterelnök vezetése alatt álló »régi gárdája« aratott győzelmet a párt úgynevezett »ifjú törökök« csoportja felett. Dajan tábornok továbbra is tagja marad a párt központi bizottságának. (MTI) Caetano professzor Salazar utódja A nyugati hírügynökségek megbízható lisszaboni forrásokra hivatkozva jelentik, hogy Americo Rodriguez Thomaz portugál elnök szerdán Marcelo Caetano professzort bízta meg az új portugál kormány megalakításával, és a 62 éves államférfi jelenleg már kabinetjének összeállításán dolgozik — bár nem tervez nagyobb változtatásokat a Salazar-kor - Hiányban. A htot Portugáliában hivatalosan is közölték. Salazar miniszterelnök szeptember 16-a óta, amikor agyvérzést kapott, nem nyerte vissza eszméletét. Az orvosok megállapították, hogy Salazar többé nem nyerheti vissza munkaképességét, akkor sem, ha életben marad. Caetano professzor pályafutása szorosan összefonódott Salazar rendszerével. Az UPI szerint Caetanot tekintik Lisz- szabonban annak az embernek, aki »a leghívebben képes lesz folytatni Salazar konzervatív politikáját, idővel azonban bizonyos enyhén liberális módosításokat hozhat«, A hírügynökségek jelentése szerint a Caetano kinevezését tartalmazó rendeletet ma teszik közzé. (MTI) Újabb pártklildöttségek érkeztek Budapestre A Kommunista és Munkáspártok Nemzetközi Tanácskozását Előkészítő Bizottság ülésére csütörtökön Budapestre érkezett a Bolíviai Kommunista Párt, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, a Csehszlovák Kommunista Párt és a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttsége. (MTI) Közlemény Moszkvában szeptember 26- án M. A, Leszecsko, ,a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese találkozott T. Colovval, a BNK Minisztertanácsa elnökének helyettesével és Apró Antallal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének helyettesével. Leszecsko bejelentette a szovjet kormány azon elhatározását, hogy elfogadja a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság javaslatát . a Szovjetuniónak az AGROMAS társaság tevékenységében való részvételére vonatkozóan. Az AGROMAS feladata^ a zöldség-, gyümölcs- és szőlő- termelésnél alkalmazott gépek és eszközök műszaki fejlesztésének és gyártásának koordinálása. Apró Antal és T. Colov kormánya nevében megelégedéssel fogadta a szovjet kormány elhatározását. A "találkozás részvevői megállapodtak abban, hogy az AGROMAS-t bolgár—magyar —szovjet társasággá alakítják át és utasítják illetékes szerveiket: tegyék meg a Szovjetuniónak az AGROMAS tevékenységében való részvételével kapcsolatban szükségessé váló intézkedéseket. (MTI) Talajjavítási és talajvédelmi bemutató az Öreglaki Állami Gazdaságban Az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat az Öreglaki Állami Gazdasággal közösen bemutatót rendezett tegnap a gazdaság vityapusztai kerületében. Az ország különböző részeiből, de főként a vállalat, balatonboglári kirendeltségéhez tartozó körzetből — Tolna, Baranya, Zala és Ser mogy megyéből — érkezett szakembereket Völgyesi Jamos igazgató tájékoztatta a gazdaságban eddig végzett és jelenleg folyó talajvédelmi munkákról, majd Szőcs Pál, a vállalat főmérnöke mondott ismertetőt a vállalat tevékenységéről. Az országos vállalat hét ká- rendeltsége végzi el több ezer dolgozóval és munkagéppel a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban a kért meliorációs munkákat. Az utóbbi időben szilárd burkolatú bekötő utakat és üzemen belüli földutakat is készítenek a gazdaságoknak. Ezen felül a munkákkal kapcsolatos tervezést: halastavak építését, az építkezéseket megelőző tereprendezéseket is vállalnak. Az idén mintegy 30 millió forint értékű vízrendezés és 20 milliós útépítés vár a kirendeltségekre. A balatonboglári kirendeltség évek óta jelentős segrtsé* egy lengyel gyártmányú gép tízméteres sávot szőr be egyszerre laplmésszel, * karai eai helfe*» A, Jövő tavasszal cukorrépát vetnek ebbe a táblába. Kitűnő főldutat készítenek a nyaktörő kátyúk helyén a speciális gépek. Ennek az útnak kilométere 3000—4000 forintba kerül. Tartósságát rendszeres karbantartással biztosíthatja a gazdaság. get nyújt tevékenységevei az öreglaki Állami Gazdaságnak. Egyebek között 400—500 holdon végeznek meszézést. Ennek eredményeként köny- nyebbé vált ezen a területen a talajművelés, és a , haszon a hozamokban is megmutatkozik. Az utóbbi években a ki- rendeltség altalajlazítás: kísérleteket végez zömmel a vityapusztai kerületben, s az eróziós kártétel máris csökkent A tegnapi bemutatón a részvevők megnézték a Somogy- vár—Vityapuszta között készülő, szilárd burkolatú bekötő út építését Ä csaknem óst kilométer hosszú út — a múlt év őszén kezdték el a munkáit a jövő hónap végére készül eh s 5,2 millió forintba kerül — jelentősen megkönnyíti a gazdaság termónyszállítását és a pusztán élő emberek közlekedését. Itt mutatták be speciális gépekkel a földút készítését, a terepegyengetést, a tuskóirtást, az altalajlazítás kétféle módozatát, valamint a lá- pimésszel történő kémiai talajjavítást is. A különböző gé= pék a bemutató során kitű« nőén vizsgáztak, s méltán ér * demelték ki tejesítményükkeS a nagyszám« érdeklődő elisme-