Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-24 / 224. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Kedd, 1968. szeptember 24G-cBtinlca-emlélcmenet A történelmi évfordulók nyitánya — 5000 fiatal vonult a város utcáin XT. asámap ’ a rossz idő ellenére is megyénk több mint ötezer if- júkomm un istája gyülekezett Kaposvár utcáin, hogy emlékezzen a Tanácsköztársaság mártírjaira, tiltakozzon a fasizmus, az elnyomás és az agresszió ellen, kifejezze internacionalista érzését a vietnami és más testvéri népekkel. A KISZ-fiatalok impozáns demonstrációja azonban sokkal több volt a hagyományos, előző évi emlékünnepélyeknél. A nagy évfordulók nyitánya volt ez. A vasárnapi ünnepséget a KMF és a kommunista ifjúsági mozgalom, valamint a Komszomol megalakulásának ötvenedik évfordulója jegyében is szervezték. Amikor megváltozott szabad hazánkban Latinka Sándorra és harcostársaira emlékezünk, jött emlékezni. Ernyőerdő alatt, ötezer ifjúkomunista szórót helyeztek el a Latín- ka-emlékhelyéknél: a Latinka laktanya falára és a Kossuth téri emléktáblánál. A nagygyűlés záróakkordjaként galambok szálltak fel a magasba. B. Zs. ÓVODA társadalmi munkáral A balatonszabadi óvoda harmincnyolc helyére nyolcvanat! jelentkeztek az idén. Jelenleg ötven apróságnak adnak otthont, de a többieket — pedig azok is rá volnának szorulva — képtelenek voltak felvenni. Ez a nehéz helyzet adta a község vezetőinek, a KISZ- tagoknak és a szülőknek azt a gondolatot, hogy építeni kellene egy újat, korszerűbbet. A községfejlesztési alapból biztosítottak is százharmincezer forintot a beruházásra, de ez nem elegendő. Matyikó Mária KISZ-titkár, Kellár Imre vb- tdtkár és Fehér Lászlóné óvodavezető örömmel beszélnek a falu összefogásáról. Szeptember negyedikén kezdték meg a munkát a társadalmi munkával készült a terv alapján. Jöttek a szülők, a termelőszövetkezet fiataljai, a pedagógusok, kisiparosok, hogy felajánlják segítségüket. A sió- juti Búzakalász Termelőszövetkezet fuvarost a helyi tsz Pártközvéleményünk kutatói Tl/T inden pártszervezetben megkezdődtek a vezető- ségválasztás előkészületei, a legtöbb helyen már megválasztották a jelölő bizottságot, s tagjai sorban meghallgatják a kommunisták véleményét arról, milyen hatékonysággal dolgozott az alapszervezet az elmúlt két évben, hogyan valósult meg a párt politikája, miként érvényesült a párt vezető szerepe. S ennek az értékelésnek a tükrében kutatják a vezetőség munkájáról alkotott közvéleményt. Sok függ a jelölő bizottságok alapos, körültekintő munkájától, hiszen az október 1-e és november 16-a közötti időben minden pártszervezetnek az a feladata, hogy a legrátermettebb kommunistákat válassza be a pártvezetőségbe. Azokat, akik helyesen értik és eredményesen képesek érvényesíteni a párt politikáját. Ha a jelölő bizottságok tagjai úgy fogják fel a taggyűléstől kapott megbízatásukat, hogy az fontos politikai feladat, s lelkiismeretesen teljesítik: hozzájárulnak a vezetőségválasztó taggyűlés sikeréhez. Éppen ezért nem helyes, ha a megválasztott jelölő bizottság az utolsó hetekre halasztja a beszélgetéseket. Ez az idő- veszteség esetleg éppen a gondos kiválasztást hátráltatja, nem jut rá elegendő idő, hogy a kommunisták alaposan kifejthessék a véleményüket. Arra is fölfigyeltek a megyei pártbizottság munkatársai, hogy helyenként nem jó a jelölő bizottság munkamódszere. A megválasztott párttagok nem arra törekedtek, hogy meghallgassák a kommunisták véleményét, hanem e helyett a saját elképzelésüket próbálták »-megértetni« beszélgető társaikkal. A gondos jelölés azonban csak a párttagság nyílt, felelősségteljes és önálló véleményén alapulhat. Csak ez teszi lehetővé a megfelelő kommunisták kiválasztását. A pártélet jelentős eseménye a vezetőségválasztás, amelynek politikai célja, hogy az eddiginél hatékonyabban érvényesüljenek a IX. kongresszus határozatai, tovább erősödjön a párt vezető szerepe és a párttagság eszmei, politikai és cselekvési egysége. Pártköz- véleiményünk kutatói, a jelölő bizottságok tagjai ehhez a tartalmi célhoz járulnak hozzá gondos előkészítő munkájukkal. Minden pártszervezet rendelkezik annyi tapasztalattal a megelőző választás időszakából, hogy ezt a nagyon fontos politikai munkát jelentőségének megfelelően végezze el. L. G. Galvanizáló berendezés Vietnamnak A Csurgói Napsugár Vegyesipari Kisipari Szövetkezet a Budapesti Nemzetközi Vásáron az idén mutatta be új Vietnam másfél millió forint értékű automatikus galvanizálót rendelt a- ktsz-től, Az új gyártmány hamarosan Vietnamban az imperializmus pusztít, gyilkol. A mi nemzedékünknek is megvan a maga élete, halálra menő küzdelme — mondta beszédében Nádasdí elvtárs. Megemlékezett még a magyar kommunistamozgalom zászlóbontásának, a KMP megalakulásának 50. évfordulójáról, valamint a lenini Komjszramol jubileumi ünnep- péről is. Az ünnepi beszéd után Sóir- di Gyula, a Nádasdd erdőben járt küldöttség vezetője jelentette: lerótták kegyeletüket Latinka Sándor és a Tanács- köztársaság mártírjainak emlékművénél, majd Győri Attila elszavalta a LatinkaNádas József a mikrofonnál. önkéntelenül is eszünkbe juit, hogy a világ számos részén ma is ugyanolyan kegyetlen módszerekkel és előre megfontolt tervek alapján gyilkolják a haladó embereket, mint nálunk 1919-ben a fehérterroristák vagy a negyvenes években a fasiszták. »Békét, jogot, biztonságot Vietnamnak!« »Veletek vagyunk a végső győzelemig!« Agcsernyö, Pozsony, Moszkva-«, Éljen a Csehszlovák Kommunista Párt!« he az agresszorokkal!« »Éljen az ötvenéves KMP!«, »Köszöntjük az ötvenéves lenini Komszomolt!«, »Köszöntjük az ötvenéves ifjúsági mozgalmat!«, »Latinka, nem felejtünk!« — tolmácsolták a transzparensek is, hirdetve a fiatalok békevágyát, éberségét és elszántságát, hogy védelmezik a hazafias és internacionalista eszméket. A világ haladó ifjúsága tiltakozik a háború, az embertelenség ellen. Ezt, szimbolizálták a menettel együtt haladó szovjet, vietnami, görög és jugoszláv diákok is. Erről beszelt az ünnepség szónoka, Nádasdi József, a KISZ központi bizottságának titkára is a megyei tanács előtt összegyűlt fiatalok ezreinek. — Emlékezni jöttünk öszsze. Emlékezünk Latinka Sándorra és mártírtársaira. Emlékezünk a magyar kommunistamozgalom nagyszerű ötvenéves múltjára. A történelem bizonyította, hogy a balladát. A munkás gyászánduló hangjánál az MSZMP Somogy megyei és kaposvári városi bizottsága nevében Szikszai László és Csapó Sándor helyezte el a béke koszorúját Latinka Sándor szobránál. A KISZ központi bizottságának és a Somogy megyei bizottságának nevaben Nádasdi József, Stier Sándor és Varga Teréz koszorúzott A megyei és városi tanács koszorúját dr. Tóth Sándor, valamint Tóth János vitte. Koszorút helyezett el a KISZ városi bizottsága és a budapesti IX. kerületi KISZ-bizottság, valamint a KISZ Baranya megyei bizottsága is. Elhozták a hála virágait a járási KISZ-bizottságok és a Latinka Sándor úttörőcsapat, küldöttei is. A fiatalok koA transzparensek a fiatalok békevágyát hirdették. mi pártunk volt a vörös jel, s nekünk nem szabad soha felejteni. Fejünk fölött egyre erősödik a kiáltás: Európa, vigyázz! Nyugat-Németországban ismét feltámadt a hitleri fasizmus. Legyünk éberek! pedig betonkeverőt adott. Hét végeken húsz—harminc ember dolgozott az óvoda udvarán, hogy minél előbb tető alá kerüljön a tantermes, foglalkoztató helyiséges, összkomfortos épület. A község történetében már akadt példa a lakosság összefogására és aktivitására. A gyártmányát, a galvanizáló berendezést.. A szövetkezet vasipari részlege által készített gyártmánynak nagy sikere volt, a BNV-n aranyplakettet kapott. a világ más részére utazik. A Gépipari Fővállalkozó Szövetkezet ugyanis Afrikába és a Közel-Keletre is ajánlatta a berendezést és annak, szerelését. Növényvédelmi tájékoztató Pusztít a iiiezeipocok és a mocskospajor Dózsa György utcában hat- százhúsz méter hosszú járdát építettek, de az eddigi legnagyobb vállalkozás az óvoda felépítése. Ä régi épület mellett sóderdombok és téglarakások jelzik, hogy rövidesen már egyetlen szülőt sem kell elutasítani, ha óvodába akarja járatni gyermekét. Kétezer könyvtári tag Göliében Elérte a kétezret a könyvtári tagok száma Göliében. A községben ennél jóval többen olvasnak rendszeresen., hiszen állanSoan emelkedik a vásárolt könyvek száma is. A Somogy megyei Növényvédő Állomás tájékoztatása szerint a jelenlegi időszakban a mezeipocok a pillangóstáblákban, az utak és az árokpartok mentén okoz károkat. Ezek a területek a jövő évi fertőzés kiinduló gócai. Kedvező körülmények között innen vándorol át az őszi vetésekre is. Az őszi felméréseket ezeken a területeken kell elvégezni. Egy-egy őszi gabonatáblában, pillangósföldön és útszegélyen, árokparton meg erdőszélen célszerű 10x10 méteres megfigyelő helyet kijelölni. Itt az összes pocoklyu- kat be kell taposni és a következő nap a kibontott lyukakat megszámolni. Ha 100 négyzetméter átlagában a járt lyukaK száma az őszi idő- shho-íii 2, akkor már védekezni kell. A védekezésre Ar- valin vagy Thiodán használható. Jó eredmény várható a Thiodánnal dúsított Arvalin kombinációtól. A mocskospajor az őszi vetésű növényeken — repcén, őszi káposztán, kelő gabonavetéseken — károsít. Ajánlatos a táblákon megvizsgálni a fertőzöttséget. Veszélyességi létszám négyzetméterenként 2—3 fiatal hernyó. Védekezésre 300—400 liter vízben ki- permetezve 1,5 kg Wofatox és 1,2 kg Hungária DL—40 keverékét vagy 1,5 kg Thiodánt lehet használni holdanként. Termelőszövetkezetek és egyéni iuhtenyésztttkl Az Állatforgalmi Vállalalat rendkívül előnyös vételárakon köt szerződést nz 1969. ÉVI EXPORT VflGÓJUH-SZALLÍTflSRfl Értékesítési árak 1969. I. negyedben: Tejesbárány húsexportra Extrém 1. 0. 10—14 kg 22 Ft/kg — Tejesbárány élő exportra 14—25 kg 21 Ft/kg 18 Ft/kg Gyors hizlalású pecsenyebárány 27 kg-tól 22 Ft/kg 19 Ft; kg 35 kg-tól 23 Ft/kg 20 Ft/kg Növendék hizlalt juh 23—35 kg 20 Ft kg 18 Ft kg 35 kg-tól 22 Ft/kg 19 Ft kg Kifejlett hízott juh ürü 40 kg-tól 17 Ft kg 14 Ft/kg anya 40 kg-tól 15 Ft/kg 13 Ft/kg Gyors hizlalású pecsenyebárány különleges (imp. zsírfarkú kosoktól származó) 25 kg-tól 26 Ft/kg 23 Ft/kg Ezenkívül minimálisan 3 Ft export felárat biztosítunk kg-onként. Bővebb felvilágosítást a szerződéskötéssel kapcsolatban járási kirendeltségeink és körzeti felvásárlóink adnak. (7609) Somogy megyei Állatforgalm: Vállalat