Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
Vasárnap, 1968. augusztus 11. SOMOGYI NÉPLAP MÓRICZ VIRÁG: KVÍLT KÁRTYÁVAL Felhívott telefonon egy asszony. Családi kapcsolatokra hivatkozott. Izgatottan könyörgött, bizonyára fontos oka lehet a találkozásunkra. Jd, elmegyek az általa megjelölt presszóba, a pályaudvar közelébe. Hogyan ismerjük meg egymást? A kávéfőzőnő majd eligazít Hőbb érkeztem, be kellett mutatkoznom a kávéfőzőnőnek. Pár perc múlva felém Irányította a piros kabátos, húsos, két tömött sporttáskás »rokont«. Az egyik táskából rögtön kiemelt egy vastag kötetet, egy múltszázadbeli lap évfolyamát, melynek bekötő táblája belső oldalán régimódi írás igazolta, hogy ezt az irodalmi terméket anyám nagyanyai bátyja ajándékozta a piroskabátos nagyapjának. Innen a rokonság. Elfogadtam. Most már könnyen elmélyítette: szüleim gyakran nyaraltak az ő szüleinél abban a gömöri faluban, ahol anyámnak rokonai éltek. Apám az ő apját Janikámnak nevezte: »Janikéra, írósvajat kérek«. Mire Janikéin art felelte: »Röpülj magadnak«. Fehér kötényt adott apámra, aki anyámmal felváltva megkö- pülte és megette az írósva» jat, azután a fűbe hevere- dett. Később fölkelt és megírta, ott náluk, a legszebb regényét. Apám szerette az írósvajat, a fűbe heveredés is elképzelhető, halljuk az adomát. Nincs, a történetnek vége! Ebből akar regényt írni apámról. Férjének ugyanis csekély a fizetése, három nagy lányuk van, neki is jövedelem után kell néznie. Az írásra érez tehetséget, már nem kezdő, mintát hozott az eddigi eredményekről. Egyik műve egy külföldi orvosról és nejéről szól, akikkel 5 vásárlás közben kötött életre szóló barátságot, a másik Munkácsy Mi- hályról és csodálatos karrierjéről. Mindkét cikk külföldön jelenik majd meg, hiszen ő csak férjhez jött Magyarországra. önálló üzlet- tulajdonos volt. — Értem, kereskedő. — Bizony, egész ötvenegyig. Vagontételekben dolgoztam. Mikor a forint beállt, almát hoztunk Gömör- ből. Fillérekért vettem és ötszörös áron adtam el. Űj forintért! Családi házat vettünk és használt kocsit, egy teniszbajnoktól. Istenem, akkoriban fillérekért mindenhez hozzá lehetett jutni. — És most? — Most Skodánk van. — Miből? Mit csinál a férje? — Kereskedő. Kitanulta a villanyszerelő szakmát az ötvenes évek elején, de nem bírta a strapát az állami vállalatnál. — Maga mennyit keres? — Semmit, csak az a kis hazai anyámtól. Most is olyan hízót nevel nekünk, ha áthozom, elég lesz egy évre. — A Skodát is tőle kapta? — Az ő révén. Tőle nem, mert neki csak az a kis öregségi segélye van. De mikor meghalt az apám, az örökségemből építettük a balatoni nyaralót. — Ügyes. — Igen, én ügyes vagyok. És energikus. Ma is fél mázsa birsalmából sajtot főztem. Belevágtam hároaji kiló diót. Jönnek az ismerősök, hoznak áfonyát meg somot, szörpöt főzök belőle, akaroni mondani, lekvárt. Nagy munka, de megéri, bármilyen mennyiségben el lehet adni. Mindenből pénzt csinál ? — Mindenből. Akkora kertem van, mint ez a presz- szó. Száz tő rózsám van benne, két forintjával árultam nyáron szálját. Most gladio- lusz hagymát árulok, gyönyörű a gladioluszom, veszik, mint a cukrot. A begóniát tegnap kiszedtem, cserépbe raktam, majd mind eladom. Ismerősöknek, iskolának. Én mindent el tudok adni. Ma is eladtam egy szomszéd zöldségét az üzemi étkezdében. — Mennyit keresett rajta? — Higgye el, sokszor a barátság a legjobb üzlet. A szívesség. Mondom a lányoknak, menjetek, vegyetek jegyet a meccsre, milyen jó lesz készre várni a külföldieket. Meghálálják. Csak értem kell hozzá... — mosolyog. — A határon jön a magyar finánc. Már mindet ismerem, ők is engem. Kérdi, mi van a szatyorban? Tessék, zöldpaprika, gyönyörű, art Gömörben nagyon szeretik. És alatta? Ott is paprika. No igen, pirospaprika, öt kilő erős. Egy kicsit sok, azt mondja a vámos. Kérem szépen, az én rokonaim rögtön art kérdezik, paprikát' hoztál? De milyen kicsinyes a vámos, három kilót kivett a szatyorból. És minden csomagomat feltúrta. Hogy ez több a megengedett kiviteli értéknél. Ilyen balszerencse ért, szinte az egész fuvaromat be kellett rakni egy nagy papírzsákba, visszafelé megkaptam és szégyenszemre hazahoztam. — Nem olyan nagy a vám, miért nem fizette ki? — Én? Vámot elvből nem fizetek. Kocsin egyszerűbb, azt meg lehet pakolni, de méB megyünk az idén a disznóért, hát nem akartam kockáztatni. Így viszont hozni se igen tudtam most semmit. Vannak ilyen kockázatok, azért gondoltam, hogy mégiscsak könnvebb lesz írni. Igazán nem olyan nagy dolog masának, melyik újságba tudná betenni a regényemet? — Esvikbe se. Hány kész regénve van? — Nekem? Még nincs, csak nem dolgozom valamin, mielőtt piacot nem teremtek neki? Beszéljünk magyarul, mit kér érte, ha lediktálom a papája gömöri kapcsolatait? Van egv öreg ismerős néni, ő is találkozott vele néha, majd én kikérdezem. Pár üveg hecsedlilekvárral beéri. — Miért? — Hát az adatszolgáltatásért. Art tudom, az a legfontosabb. No, lesz üzlet vagy nem? Van magának családja? Az ember mindent tegyen meg a családjáért. — A lányai is ilyen ügyesek? — Majd lesznek. Még hiányzik nekik a gyakorlat. Gyakorlat kell és jó barátok. Isten segedelmével. Én. kérem, a külvilágban materiális vagyok, ahogy az ma kell, de a gyermekeimet valláserkölcsi nevelésben részesítem. Otthon fáradhatatlan családanya vagyok. Tudnék szerezni extra minőségű diót és bármilyen színű kordbársonyt. Érdekli? Bármit, decemberben kocsival megyek a disznómért. — Mindenkivel ilyen nyíltan beszél az üzeltről? — Látja, a bizalom fontos. A~ őf»!r»teség. Nvílt kártyákéra! játszom. Különben Is, eav rokonban, pláne kollégában ne bízhatnék? ■— Hol vagyunk mi kollégák? — Hát az irodaiam! Nevettem. Megsértődött, dobolni kezdett az asztalon. — Most sajnos dolgom van, de póntéken újra bejövök a városba. Addig gondolkozzon az ajánlatomon, nem bánja meg. Kitette a szűrömet de ő maradt. Bizonyára még mással is volt tárgyalása a presszóban. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon világhírű vendégművészek közreműködésével játsz- szák Puccini Pillangókisasszony című operáját. A képen Luisa Malagrida, Svéd Sándor és Rcnato Cioni. (Fotó. Dolezsdl.) Vallató Gém: SOMOQYI KÖLTŐK VERSEI KÖSZÖNTLEK, WALT 1892. március 26-án a camdeni temetőbe költöztél, de én 1819. május Sí-ét idézem, mert látlak, Walt. Látom látó szemed sugarát a felkelő Nap fényében, látom termeted szálfáján a Végtelen kék köpönyegét szárnyalni, amint átgyalogolsz a Téren, és belépsz az Idő kapuján. Hallom halhatatlan énekeidet, melyek a madarak torkából éppúgy áradnak felém, mint a zakatoló gépek zihálásából, vagy toliam percenéséböl. Hallom a Jövő szép ritmusú érverését, a Szabadság, a Testvériség és az Egyenlőség Modern Emberének kozmikus méretű énekét — a Te éneked, Walt. Érzem a teremtő erőt karomban, amelyért lelkesedtél, és amelyre áldásod adt ad. Érzem a teremtő erőt ágyékomban, amelyből erős kezű és erős ágyékú utódok indulnak talán utolsó rohamra, a népek közé tákolt sorompók el len. A Te méltó utódaid ők, akárcsak sok millió testvérem. Mindnyájuk névé ben köszontlek evvel a verssel, Whitman. KERÉK IMRE: Virágok nyílnak virágok nyílnak csukódnak a fogyó holddal fogynak a kelő nappal kelnek fényes délben delelnek virágok nyílnak csukódnak tündöklőnek lobognak réteken töltés mentén fiatal lányok mellén virágok nyílnak csukódnak csillagot harmatoznak díszítik csinosítják apám jeltelen sírját virágok nyílnak csukódnak nyüzsögnek sokasodnak s hajnal az éji álmot elnyelik a világot VÁGYAKOZÁS Avori Béla felvétele^ Szimat/ Endre: SZEDERINDA Amikor születtél feketén függtek a képek a falon, vért izzadott az akác tüskéje, duhogva hullt a völgybe a közuhatag, törött szárnnyal vergődött a madár a vizen, és a szájnak nem volt ereje síkoltani sem. Most, hogy férfi lettél ragyognak a házfalak az éjben, ezüst források zuhognak a mélyből, mének patája dübög a legelőkön, a galambok versenyt turbékolnak a fényben, s szívünk bizakodással szárnyal a holnap elé. Ha majd megöregszel új képek helye tüzel a falon, kevesen járnak az éjben az úton, csak a szem keresi a hegycsúcs magasát, szikla a mohával szelíden összesimul, s a szederinda tovább kúszik az árokparton. BERTÓK LÁSZLÓI Első napok a városban Minek jöttél? Senkise hívott! Elegen vagyunk. Sziszegik szemek kertjébe idomított kígyók, megvadul t idegek, párologják idegen arcok közönyös állóvizei, rekedt, nem is létező hangosbemondó repeszti vele az eget, kipufogócsövek g omolygó bűze böködi orrlyukadba, lelkiismereted árv ize agyad gátjaira sodorja, és bámulsz a tegnapi partra... Minek jöttél? Senkise hívott! Húsvétra gyűjtött álmaidra ráül kotolni a valóság, s költ majd arcodra rideg függönyt, füledbe hangtompító vattát, szeges ideget, könyököt, vágynak meleg falusi estétj jó szagú erdőt, üdezöld ä sóskázó rétet, friss vizű gyerekkort... jf Kakukkfiók! Kaku kkfiók! r Ordítod majd, ha megpillantod.
