Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-01 / 179. szám

BALATONI APRÓSÁGOK I vAlNI nrr\UJA\JVJÍN ^ Tejszínhab és kánikula i »I« Tikettek a halászlét kedvelőknek — Lassúsági „verseny" felszolgálóknak 1. Bronz színűre barnult, egy kicsit magyarul is beszélő len­gyelek ülnek mellettem a sió­foki Fogas Presszóban. Tanul­mányozzák az órlapot, aztán rendelnek: kávét, csokoládés süteményeket kérnek. — Kérem, kérem, tejszínha­bot is szíveskedjék ... — szól­nak a felszolgáló után — lát­va, hogy az árlapon az is sze­repel. — Sajnos, ilyen melegben nem tartunk, hamar megrom­lik — hangzik a válasz. Az utóbbi napokat aligha ne­vezhetnénk kánikulainak, min­denesetre a magyarázatot nem kis mevleoődéssel fogadták. Odébhálltak hát, s nem sok­kal később a Balaton presszó­ban a felszolgáló kérés nélkül is kínálta nekik a frissen ké­szített tejszínhabot. A két szó­rakozóhely közötti távolság alig kétszáz méter. 2. Sokan betérnek Balatonlel- lén a vasúti átjárónál levő Pi­pacs Bisztróba olyanok, akik reggelizni szándékoznak. S leg­többen megkérdezik: — Miért bisztró és miért nem tejbolt? — Tej, kávé, kifli és zsem­le kapható, de nincs: hideg étel, virsli, debreceni, sült kol­bász, bélelt zsemle, kocsonya, francia saláta. Egyszóval hiá­nyoznak azok az ételek, ame­lyek a legtöbb bisztróban kap­hatók. De van bor, sör, pálin­ka és minden néven nevezendő rövid ital, fekete. Apropó: tojásrántottát és pörköltet kérhetnek az »-igé­nyesebbek-“. 3. — Finom volt a halászlé, máskor is eljövünk ide — mondja fizetéskor a vendég a balatonberényi Határ Csárdá­ban. — örülünk az elismerésnek, szíveskedjék ezt a tikettett megőrizni. Ha tizet felmutat belőle kedves vendégünk, ak­kor egy halászlét díjtalanul fo­gyaszthat el nálunk — hang­zik a válasz. Különösebb kommentár nem szükséges éhhez. Egy jó, köve­tendő ötlet, kezdeményezés a vendég megnyerésére. 4. Hatalmas borospincéje van a balatonszemesi Kistücsök Étteremnek. Vezetője, Sipos József sokáig törte a fejét, ho­gyan hasznosítsák ezt a föld alatti helyiséget, míg megszü­letett az ötlet. Százezer forin­tos költséggel hangulatos bor­kóstolóvá alakították át. A Kistücsök lyuk — ezt a nevet kapta a borharapó — már az első néhány nap alatt beváltotta a hozzá fűzött re­ményéket. Nyitástól záróráig szinte sorban állnak a vendé­gek, hogy ülőhelyet, asztalt kapjanak. Ebben a jó ételek­nek, italoknak is nagy érdeme van. Naponta 3—5000 forint forgalmat érnek el. De a legnagyobb vonzóerő Geriher István hangulatos hár­fás zenekara és a cigány-, va­lamint a népdalokat átérzéssel. temperamentumosán éneklő, kedves hangú Gerther Mária. 5. Bukdácsolnak, bosszankod­nak a sétálók Siófok legforgal­masabb részén, a Mártírok te­rén. Néhány héttel ezelőtt ugyanis valamilyen okból fel­szedték a járdát, ám a bitu­menhalmokat otthagyták. Fo­lyik, olvadt a melegben a kát­rány, kapargatják cipőjüket, nadrágjukat a sétálók, s köz­ben számtalan »jókívánságot« küldenek az ismeretlen vét­kesnek. Azok is, akik a pocso­lyába, vízbe taposnak bele, és sáros lesz a ruhájuk. Nem lehetne eltüntetni a bi­tumenhalmokat és a teret ap­ró kaviccsal felszórni? 6. Lassúsági verseny foyik igen sok balatoni szórakozóhelyen, »öröm nézni«, milyen lelkesen vesznek részt ebben a felszol­gálók. A Matróz Étterem si­kerrel pályázhat az elsőségre, ugyanis pontosan egy óráig tartott, amíg a resztéit májat — állítólag készétel — a ven­dég asztalára tették. Álmodozva, a távolba nézve ballag, sétálgat a Balaton Eszpresszó fiatal, göndör hajú felszolgálója, ki tudja mire gondolhat! (Munkájára bizo­nyára nem!) Percek telnek el, amíg unottan megteszi aszta­lunkig a néhány métert. Bont­ja a sört, s közben a zenekart, a sétálókat nézegeti. Le is ejt egy teli üveget, az ital és a szilánkok szertefröccsennek Ez a kislány is sikerrel pályáz­hat a lassúsági cím elnyerésé­re. Nem kellene egy gyorsasági versenyt is szervezni? Szalai László PÓT VIZSGÁZÓK TÁBORA (Boros Béla rajza) Pillanatképek Valamikor Hajóállomás. A szél állan­dóan port kavar, s a látogatók szemébe szórja. Egy ember kérdi a hajóst: — Meg tudná mondani, mi­kor indul a túlsó partra hajó? Az az elektromos utaatájé- koztatóra pillant. — Mindig. — Menetrend szerint? — Nem, különjáratként. — A komp is? — Igen, csak az új nem szál­lít autóbuszolcat. — Miért? — Mert még csalt próba jára­ton van. — Ilyen sokáig? — Ja. kérem, előbb vagy utóbb, de meg kell csinálni. Ez a hajó az átadás óta is gyakran látogatja a füredi hajógyárat. Pech Egy pár áll a Balaton cuk­rászda előtt. Dideregnek. A fiú ezt mondja a lánynak: — Üljünk le egy kávéra. — Nem merek. — Miért? Autóbörze Siófokon Mindenki csodálkozik egy Skodán. Alig másfél éve adták ki, s már het­venegyezer kilométert futott. — Ez tényleg ennyi, uram — mond­ja a tulajdonos. Apró, jó beszédű em­ber. — Es mind a három fő alkatrésze új. En hajlandó vagyok az ön társa­ságában tízezer kilométert futni Eu­rópában. Egyébként ennyire garanciát is adok. Sokan megnézik, aztán megkérdik az árát. — Ötvenezer forint. Néhány órával később még egyszer megismétli ezt a számot, s amikor lát­ja, hogy nem válaszolok, megkérdi: — Mondja meg, mennyit ér meg önnek? Megrándítom a vállam. Tulajdon­képpen kétszáz forint az összes pénzem. Érdeklődő vagyok, nem vá­sárló. — En nem állítom, hogy ez a het­venegyezer nem látszik meg rajta. De vegye tekintetbe azt is, hogy ennek csillaggarázsa volt. Mennyit ér meg önnek? Negyvenötöt? Negyvenkilen­cet? Egy garnitúra új alkatrészt is adok hozzá. — Maga szerelő, nem? — Honnan tudja? — A szerelők beszélnek így a kocsi­jukról. — Ha akarja, üljön be és nézzük meg, mit tud a kocsi. Utazzunk együtt tíz vagy ezer kilométert. Természete­sen, ha sokat megyünk, a benzint ön fizeti. Nos, r°ndben? Velem nem, de később mégis csak elindult a Skoda. Kollégám szaladt a kijárathoz, hogy meghallgassa, hogyan működik a motor. Visszajön, s ezt mondja: príma. Es ez a szó nagyon sokszor elhang­zott vasárnap Siófokon, az első autó­börzén. Száztíz kocsit hoztak ide a vá­sártérre. Hány cserélt gazdát? Nem sok. A rendezők maguk is elcsodálkoz­tak, azt mondják, tizennyolc-húsz ko­csira számítottak. Járom a börzét. Ismerős arcokkal találkozom. Érdeklődünk, beszélge­tünk — s közben figyeljük, hogyan zajlik a vásár. Egy Wartburgot több­ször is megnéztünk. Valaki meg is kérdezte, amikor már nagyon megdi­csérte a tulajdonos: — Ez a kocsi nem Tabról jött? Kényszeredett a válasz: — Miért fontos ez? Aztán gyorsan másra tereli a tulaj­donos a figyelmet. Nyolcvanezret kér­nek érte, rendszáma CR-es. Alig több mint tízezer kilométert futott. Jól fest, de az ára is szép. — Ha jó, miért adja el? — Kell a pénz. — Nem is rossz Holt megvenni az új kocsit, aztán továbbadni — mondja al­kalmi ismerősöm. Akik mégis alkud­nak rá, nem törődnek a közbeszólás­sal. Beülnek, próbaútra indulnak. — Azt hiszi, figyelik ilyenkor a mo­tort? Repülni tudnának a boldogság­tól, hogy kocsijuk lesz. — Ezért kelt el a Simca is? — kér­dem. — Lehet. A Simca mellett így zajlott le a be­szélgetés: — Űj fölszerelést kínálok vele. Ne­kem másik kocsi nem is kellene. Olyan príma ez. — Akkor miért adja el? — Az a szerencse ért, hogy kapok egy másikat.-» Ezért WkeuuuU kéri — Hatvanezret. — Hétéves kocsiért nem sok ez? — Ez Simca, nem bóvli. A megállapítást tudomásul vettük, és mentünk tovább kocsit nézni. Addig nem szólt senki, amíg próbaútra nem indultak. A tulajdonos után valaki még ezt a mondatot küldte: — Rohad a karosszériája, ha nem vigyáz rá, az új tulaj két év múlva kidobhatja. Azt hiszem, a számok leptek meg elsősorban mindenkit. Mert árusítot­tak ötszáz kilométert futott Wartbur­got — kilencvenezerért. Es nyolcvan­hetet meg is ígértek érte. (Csak azt nem értem, miért értékesebb az ötszáz kilométert futott az újnál.) Kilencven- százezer kilométert futott Volkswage­nért ötvenezer forintot kértek, s volt egy öreg Mercedes is. A tulajdonos büszkén mutogatta. Igazi vásárló nem nagyon akadt, inkább csak a matuzsá­lemi kort megért kocsinak kijáró rész­vétlátogatás volt az érdeklődés. — Mennyit kér érte? — Hatvanezret. Szájhúzás a válasz: — Higgye el nekem, nem adnám el, ha nem jönne az új. A jövő héten re­pülök a másikért Svájcba. Erre többen otthagyják, s mennek az öreg, meggyszínű Renault-hoz. — Maga árulja? — kérdezzük egy sapkás férfitől. — Meg akarja venni? — Nem. — Ha volna pénzem, lovat vennék. Azt legalább látom, ha csökönyös. A sapkásnak sikere van, a kocsi a vásár végén a régi gazdájával távozik. Kercza Imre — így állva jobb. — De bent legalább nem fúj a szél. — Nem tudok leülni, mert nagyon vizes. — Csak nem? — Olyan rossz volt a csó­nakban. Bevágott a víz. Konkurrencia Soha nem fogom megérteni, miért zárják le a vonatokon a vagonok közötti átjárókat. A minap a Balatonról Pécsre in­duló vonaton jártam így. Men­tem volna tovább, de az ajtó nem engedett. A diákok részé­re lefoglalt kocsi peronján nyurga fiatalember szólít meg: — A bácsi nem vasutas? — Nem. — És nagyon át akar men­ni? — Ügy látom, a másik ko­csiban van hely. — És nem tetszik szólni sen­kinek? — Nem én? Miért szólnék? — Itt a lányoknak sem? — Azoknak se. — Akkor én átengedem. Kivett a zsebéből egy kul­csot, kinyitotta az ajtót. — Neked honnan van Kul­csod? — Azt tetszett mondani, hogy nem kérdez semmit. — Jó, rendben van, köszö­nöm. Mögöttem gondosan bezárta az ajtót, és én meg helyet fog­laltam a pádon. K. I. NYUGDÍJAS A PARTON A strand zsúfolásig telve fürdözökkel. Mindenki izzad a tűző nap sugarai alatt. Idős bácsika kemény szárú csizmá­ban, bal szemére húzott feke­te kalapban és kiskabátban a messzeséget kémleli. — Nincs meleg egy kicsit ilyen öltözékben? — kérde­zem. — Megszoktam én már ezt, fiam. — A csizma nem lehet va­lami kellemes ilyen meleg­ben. Miért nem húz inkább félcipőt? — En? — kérdezi meglepet­ten. — Még soha nem volt félcipő a lábamon. Amikor a kalapra terelem a szót, kissé megemelve, csak ennyit mond. — Nem szeretek én fedetlen fejjel járni. Meg hát ilyen melegben hűsöt is ad ... Metykó Imre, a Csákvári Állami Gazdaság nyugdíjasa már hatvankettő óta nyugdí­jas. Nyolctagú család feje, s ahogy mondja, most várja a huszadik unokát. Már volt egyszer a Balatonon, fürödni azonban nem nagyon szeret. — Járt-e Badacsonyban? — Voltam már, de csak a megérkezésre emlékszem .., — mondja mosolyogva. A beszélgetés végén ismét szemére húzza fekete kalap­ját, és fürkészve figyeli a kö­zelgő hajó körvonalait. K. V. J. JAJ. DE JÓ! Nagy népszerűségnek örvend a csúszda a siófoki strandolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom