Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-03 / 181. szám
SOMOGYI TíBPLAP 4 Szombat, 1968. augusztus £ LABDARÚGÁS Megkezdődött a teke Balaton Kupa döntője Igen gazdag műsor várja e hét végén a teke sport barátait Kaposváron. Péntektől hétfőig ki lehet akasztani a pályákra a »megtelt-« táblát. A különböző versenyek mozgósítják a sportág legjobbjait. Tegnap már meg is kezdődött a gazdag hétvégi program. A Balaton Kupa döntőjének első mérkőzését a két somogyi csapat, a K. Spartacus és a K. Fáklya vívta a Spartacus pályáján. Ma és holnap folytatódik a Balaton Kupa. Most már természetesen bekapcsolódnak a vidéki győztesek is. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz ez a hagyományos verseny, tartogat-e meglepetést, mint oly sokszor a múltban. iVß //-es csapataink könnyű ellenfelek ellen A Balaton Kupával párhuzamosan indult egy minősítő ifjúsági meghívásos verseny is. A vasutas sporttelepen tegEzen a héten mind a három somogyi NB Il-es csapat viszonylag könnyű ellenfelet választott. Hazai pályán mutatkozik be a Kaposvári Kinizsi és a Siófoki Bányász. Idegenben szerepel a K. Táncsics legénysége. A Siófoki Bányász hét közben a Veszprémi Vasas csapatával játszott edzőmérkőzést, s 1:0 arányban győzött A mezőnyben jól játszottak a siófokiak, de a gól- lövéssel hadilábon álltak a csatárok. Most vasárnap a Balatonszemes megyei II. osztályú együttese látogat az S. Bányászhoz. A jövő szerdán a magyar utánpótlás válogatott lesz a siófokiak ellenfele. A K. Kinizsi hét közben Komlón szerepelt. Itt bizony nem nagyon ment a cukorgyári csapatnak. Az együttes meg sem tudta közelíteni a Nyári Kupában mutatott formát. Most vasárnap a cukorgyáriak a Kaposvári Dózsa együttesét látják vendégül. SZOMBAT Teke Balaton Kupa dőntő. K. Fáklya— Magyar Optikai Müvek, Kaposvár, Epitők-pálya, 12.15 6. (Demeter). Pápai Textiles—K. Spartacus, Épi- tök-pálya, 16.30 ó. (Ládonyi J.). Soproni Textiles—Pápai Vasas, Spartacus-pálya, 14.30 6 (Gerse). Minősítő ifjúsági meghívásos egyéni csapatverseny, Kaposvár, Vasutas-pálya, 13 ó. vasabnap Teke Balaton Kupa döntő: Pápai Vasas—Soproni Textiles, Kaposvár, Epitők-pálya, 7.30 ó (Ládonyi J.). MOM—Pápai Textiles, Spartacus- pálya, 8 ó (Gerse). Minősítő felnőtt csapatverseny: K. Vasutas, K. Helyiipar vegyes— A K. Táncsics SE hét közben a Kaposvári Vasutas ellen játszott a cseri pályán. A 6:0 nem tükrözte az erőviszonyokat A »nullás« Honvéd védelem nem játszott megnyugtatóan. A vasutasok is könnyen rúghattak volna néhány gólt. A Táncsics ma délután Keszthelyen vendégszerepei, ahol az NB III-as Keszthelyi Haladás ellen lép a csapat pályára. Hét egyesület mintegy másfélszáz versenyzője állt rajthoz Barcson az idei Dráva Kupa úszóviadalon. A somogyi úszók mellett megjelentek a pécsi, a nagykanizsai és a fűzfői versenyzők is. A kupát végül is a nagyszámú versenyzőt felvonultató Pécsi Dózsa csapata nyerte. Eredmények Felnőttek 100 m gyors: 1. Sik (P. Dózsa) 1:04.9, 2. Riegler (K. Kinizsi) Debreceni Vasas, Vasutas-pálya, 8 ó. Kerékpár Lator-emlékverseny, a Somogy megyei kerékpáros szakszövetség rendezésében a kaposvár—nagyatádi országúton. Rajt: 8 órakor a nagykanizsai országút 127-es kilométerkövénél, befutó ugyanitt. Labdarúgás Barátságos mérkőzések: Siófoki Bányász—Balatonszemes, Siófok, 17 ó. K. Kinizsi—K. Dózsa. Kaposvár, Kinizsi-pálya, 17 6. K. Vasas— Máza-Szászvárj Bányász, Kaposvár, Vasas-pálya, 17 ő. hétfő Teke Minősítő felnőtt csapatverseny. K. Építők—Debreceni Vasas, Kaposvár, Epitők-pálya, 16 ó. K. Spartacus—Debreceni Vasas vegyes, Spartacus-pálya, 16.15 6. nap öt pár lépett a küzdőtérre. Ma délután ugyanitt vidéki és budapesti ifjúsági versenyzők kapcsolódnak be a versenybe. Vasárnap és hétfőn minősítő felnőtt csapatverseny teszi színessé a tekeprogramot. Ennek keretében a K. Vasutas a K. Helyiipar, a K. Építők, a K. Spartacus versenyzői küzdenek a vendég Debreceni Vasas ellenében. 1:15.5. 200 m mell: 1. Szilárd (P. Dózsa) 2:58.4, 3. Kiss (K. Vasutas) 3:06.4. 100 m pillangó: 1. Sik (P. Dózsa) 1:14.8, 3. Riegler (K. Kinizsi) 1:27.2. 100 m hát: 1. Sik (P. Dózsa) 1:20, 3. Riegler (K. Kinizsi) 1:24.6. Ifjúságiak Fiúk. 100 m gyors: (A): 1. Balogh (P. Dózsa) 1:02.8, 2. Hiczó (K. kinizsi) 1:07). 100 m gyors (B): 1. Hunyadi (P. Ércbányász) 1:09.9. 200 m meU (A): 1. Varga (P. Dózsa) 3:01, 2. Pálfi (K. Vasutas) 3:05.2. 200 m mell (B): 1. Novák (P. Dózsa) 3:03, 2. Baj zik (K. Vasutas) 3:09.2. 1Ó0 m pillangó (A): 1. Balogh (P. Dózsa) 1:10.8, 3. Hiczó (K. Kinizsi) 1:16.6. 100 m hát (A): 1. Balogh (P. Dózsa) 1,:11, 3. Azari (K. Kinizsi) 1:20.3. 66% hát: 1. Juhász (P. Ércbányász) 49.2, 3. Bárdos (K. Vasutas) 52.2. 66% pillangó (B): 1. Hunyadi (P. Ércbányász) 48:5. 4x66% gyorsváltó: 1. P. Ércbányász 2:59.1. Lányok. IDŐ m gyors (A) : 1. Molnár (P. Dózsa) 1:19.8. 200 m mell (A): 1. Lapos (K. Vasutas) 3:22. 200 m mell (B): 1. Bruczk (P. Dózsa) 3:11. 33% serdülő leány mellúszás: 1. Berta (P. Dózsa) 28:6, 2. Király (K. Kinizsi) 29:8, 3. Takács (K. Vasutas) 30.2. 33% gyermek fiú gyors: 1. Vlncze (Barcs) 22:2, 2. Giczi (K. Kinizsi) 23.7, 3. Pailal (K. Kinizsi) 27 . 33% gyérmek leány mellúszás: 1. Keszthelyi (P. Dózsa) 30.4, 2. Gyaraki (K. Kinizsi) 32.9. A Dráva Kupa 1968. évi csapat pontversenyének végeredménye: 1. Pécsi Dózsa 237 pont 2. Pécsi Ércbányász 144 pont 3. Kaposvári Vasutas 77 pont 4. Kaposvári Kinizsi 70 pont 5. Fűzfő 52 pont 6. Nagykanizsai VTE 41 pont 7. Barcsi SC 11 pont SPORTMŰSOR CSZAS II Pécsi Dózsa a Dráva Kupa győztese AUGUSZTUS 3 SZOMBAT i Hermina A Nap kél 4.23, nyugszik 19.16 órakor. A Hold kél 15.13, nyugszik 23.13 órakor. Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Nyugat felől időnként megnő- vekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon esők, zivatarok. Mérsékelt, helyenként élénk déli, délnyugati szél. A zivatarok idején a szél átmenetileg megerősödik és nyugati, észak- nyugati irányba fordul. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között lesz. J1 loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Siófokon a szabadtéri színpadon megtartott 31. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 12, 15, 25, 38, 61. — A befejezett munkák értéke meghaladta a harmincmillió forintot a múlt hónapban a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál. Az első félévben összesen 69 millió forint értékű munkát fejezett be a vállalat — Hűtőszekrény minden üzemrészben. A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyárában minden üzemrészben hűtőszekrényt helyeztek el. Ezekben a dolgozók élelmiszereket és hűsítő italokat tarthatnak. — TŰZ ÜTÖTT KI péntekre virradó éjszaka a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának tisztítóüzemében. Egy gép szikrájától tüzet fogott az üzemrészben termelésre előkészített bála. A kár 30 000 forint. — Szerződés csereüdülésre. A 13. sz. Kaposvári Autóközlekedési Vállalat szerződést kötött a 4. sz. Egri AKÖV-vel csereüdülésre. A 4-es AKÖV Hajdúszoboszlón a 13-as számú AKÖV dolgozóinak a következő év minden napján három szobát, fürdőszobát bocsát rendelkezésére. Az utóbbi viszonzásul Balatonszárszón teremt kedvező üdülési lehetőséget az egri AKÖV dolgozóinak. A szerződés előnye a kaposváriak számára az, hogy kulturált körülmények között gyógy itta thatják a közúti közlekedésben szerzett gyakori reumás megbetegedéseket. — Tíz község népfrontve- zetői tanácskoztak tegnap Hetesen. A körzeti tanácskozás részvevői a népfrontmozgalom soron következő feladatairól tárgyaltak. — Egymillió forint bevétel. A nyitástól — június 20-tól — egymillió forint bevételt ért el a fonyódi Lidó és Gyöngyhalász étterem július 31-ig. MA MOZI Vörös Csillag: OSZKÁR. Színes francia fiimbohózat. Előadások: 5, 7 és 9 órakor. (VIII. 4-ig.) Szabad Ifjúság: A KALÓZKAPI- TANY üjra tengerre száll. Színes francia—olasz—spanyol ka- landfilm. Előadások: 4, 6 és 8 órakor. Bartók kertmozi: A HAMIS IZABELLA. Magyar bűnügyi film. Dózsa kertmozi: KANKAN I—II. Színes zenés-táncos amerikai film. Balatonboglár: A FELÜGYELŐ ÉS A HÁLÁL. Román bűnügyi film. Balatonföldvár fedett kert: SZERZŐDÉS AZ ÖRDÖGGEL. Magyarul beszélő csehszlovák filmkomédia. Csak 16 éven felülieknek! Balatonfenyves kert: A MAKRANCOS HÖLGY. Színes olasz- angol—amerikai fűm Shakespeare vígjátékéból. Balatonszárszó: TÜNDÉRI NŐK. Színes olasz—francia film. Csak 16 éven felülieknek! Balatonlelle fedett kert: ESKÜVŐ ISTENIGAZÁBAN. Magyarul beszélő csehszlovák film. Csak 16 éven felülieknek! Balatonszemes fedett kert: FAN- TOMAS A SCOTLAND YARD ELLEN. Színes francia—olasz film. Fonyód fedett kert: ÉGIHABO- RÜ. Magyarul beszélő francia- olasz—nyugatnémet film. Fonyód teremmozi: FOLYTASSA, JACK! Magyarul beszélő színes angol film. Siófok kertmozi: AZ ELRABOLT EXPRESSZ VON AT. Színes amerikai film. Siófok teremmozi: MELYIK ÜTŐN JÁRJAK? Színes amerikai film víg játék. Zamárdi fedett kert: EGY REMETE ROMÁBAN. Színes olasz filmszatíra. Csak 16 éven felülieknek! — ÜJ ZSÁKOK. Az ősz# betakarítási munkákhoz, illetve a mezőgazdasági termékek szállításához, tárolásához ebben az évben ad először nagy mennyiségű polypropilén szalagzsákot a kender-jutagyár. A vállalat tavaly rendezkedett be az új alapanyag feldolgozására. A polypropilén szalagból szőtt zsák világviszonylatoan is új gyártmány. A vállalat egy osztrák cég részére most 150 000 ilyen újfajta zsákot gyárt, és számos országba küldött mintasorozatokat kipróbálás végett — Még egy kaposvári dal a táncdalfesztiválon. A harmadik elődöntőben kaposvári szerző dala csendül fel ma este a Madách Színházban Egyszer vagy fiatal címmel a Hungária zenekar előadásában. — ÜNNEPÉLYES KISZ- ESKUVOT rendeznek ma este 6 órakor Buzsákon a pártházban. Zóka István és Miseid Anna házasságkötésén a híres buzsáki népi együttes köszönti a fiatal párt. TELEVÍZIÓ Budapest 9.00: Cook kapitány nyomában. Magyarul beszélő olasz filmsorozat. V. befejező rész. (Ism.J — 9.50: Nótaszó. (Xsm.) — 10.10: Tíz hét Vietnamban. 4. Moung és Hoa Loc. (Ism.) — 10.40: Támasz nélkül. Riportfilm. (Ism.) — 11.05: Angyal kalandjai. A kék nyakék. (Ism.) (14 éven felülieknek!) — 11.55: A kapitóliumi Vénusz története. NDK rövidjátékfilm. — 15.18: Tüskevár. 5. Hárman a berekben. (Ism.) — 15.50: Délutáni előadás: A négy páncélos és a kutya. Lengyel fUrjisorozat. 2. Öröm és bánat. — 16.45: A Centrum Áruházak kirakata. — 16.50: Hírek. — 16.55: Vasas—Győri Vasas ETO. Bsinoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Fáy utcából. — 18.50: A Tv jelenti. — 19.35: Cicavízió. — 19.45: A sziklás folyó. Szovjet mm. — 20.20: Sport, humor, költészet. Részletek az Irodalmi Színpad műsorából, felvételről. — 21.10: Tánc- dalfesztivál 68. A Magyar Rádió és Televízió táncdalversenye a Madách Színházból. IH. elődöntő. — 22.50: Tv-hiradó, 2. kiadás. — 23.10: Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv idegen toliakkal. Zágráb 17.45: Elsősegély. — 18.20: Dlse- ney-land. — 19.20: Felvevőgéppel a világon át. — 20.35: Jugoszlávia énekel és táncol. — 21.35: Videoton. —" 21.50: Karaván. Osztrák Tv 18.30: Rövid hírek. — 18.35: Hétről hétre. — 18.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.00: A Geuerstein család. — 19.27: Sporthírek. — 19.45: Tv-híradó. — 20.00: Kommentár. — 20.15: Jó estét, Ausztriai — 21.30: Sporthírek. — 22.00: Tv- híradó. — 22.10: Éjszakai filmműsor. 1 I O t? fiit lAf] jr a gr ms 1 1 ri\Utt IKu '£ I tot ti /- ■' * ''“A ■’ ADÁS- VÉTEL Kaposváron, a Pázmány Péter u. 2. számú családi ház azonnal beköltözhetően eladó. (2563) Háromszobás családi ház, (két szoba, mellékhelyiségekkel beköltözhető) a Cserihegyben 980 n-öl szőlő. présházzal, szántó, fűrészgép készítéséhez alkatrészek eladók. Pintér, Kaposvár, Pe- tőfi u. 49. _______(2565) J utában (Szabadság utca) beköltözhető kétszobás, konyhás ház, 280 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Juta. Rákóczi út 42. alatt 12567' I. osztályú fenyődeszka eladó. Marcali, Berzsenyi utca 68. A szentgáloskéri tsz eladásra felajánl fc db vegyes ivari) hásfél éves hidegvérű Jsikót és 6 db 3—7 éves hidegvérű heréit lovat. Érdeklődni a tsz irodán ___________________(lo399) B alatonfenyves alsón, a Fő út 222. számú kis családi ház 3x5 m-es mellékhelyiséggel, 800 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. _______________(2582) E ladó kétszobás családi ház 750 n-öl telekkel (ebb 'i 400 n-öl szép oliványszőlő). A ház külön is eladó. Bala- lonberény, Kossuth u. 53. Lánczl. (6800) Kupa környékén 150 négyszögöl bekerített jugoszláv telek sürgősen eladó. Érdeklődni Baiatonfenyvesen, Vörösmarty u. 93. (7380) Büssü községben, főút mentén a 71. sz. ház, 1670 n-öl területtel eladó. (Két szoba veranda, meleg- és hidegkonyha, 400 n-öl szőlő, góré, disznóólak, téglaistálló, pajta, pince, gyümölcsös.) (7402) Nagyatád, Szabadkai u. 17. alatti házrész (szoba, konyha, apájz, nyárikonyha, mellék- helyiségek) nagy telekkel beire ltözhetően, olcsón eladó (57ft0) A Toponá”, Lenin u. 23. szám alatti ház azonnali beköttözhető- séggel eladó. (5783) Boronkán szoba, konyha, 400 n-öl telekkel eladó. Kossuth U. 4. (5786) Termelőszövetkezetünk eladásra Kínál 4000 db 12 hetes Hampshire iércét Ár: megegyezés szerint, Rákóczi Mg. Termelőszövetkezet, Csoko- nyavisonta 33. (7401) Nemesdéden, Május utca 80. alatti négyszobás ház azonnal beköltözhetően, nagy belsőséggel, olcsón eladó. Érdeklődni: Gelencsér Györgyné, Marcali, Kis altábornagy u. 3. (5787) Lengyeltóti központjában beköltözhető kétszobás, konyhás családi ház melléképületekkel, 600 n-öl kerttel eladó. Ugyanott szoba- és konyhabútor is eladó. Érdeklődni: Petőfi Sándor u. 14. ___________________(5789) A Csurgói szőlőhegyben két szoba, konyha, kamra, présház, istálló, sertésól, kert, 400 n-öl szőlő, 2 hold szántóföld eladó. Buszmegálló 800 m, a vasútállomás 1 km. Horváth István, Csur- gó, szőlőhegy. (5794) Kisipari cseresznyefa-stílbútorok, diófa háló, nagy iratszekrény, Singer varrógép, márkás festmények és étkészlet eladó. Cím a kiadóban._______(2591) Fényezett kombinált szekrény eladó. Kaposvár, Damjanich u. 52; _________________(2593) J ó állapotban levő boroshordók és egy konyhaszekrény eladó. Kaposvár. Erkel F. u. 21.__________(5798) K ét igás bivaly (fejősek) eladó. Törzsök István, Lad, Dózsa köz 9.__________(2595) K étszoba-összkom- fort + két szuterén- szobás családi ház beköltözhetően, fizetési kedvezménnyel eladó. Fonyódfürdőtelep, Szent István u. 58. 00332) A Balatonhoz 30 km-re (67-es főútvonal mellett) azonnal beköltözhető családi ház (3 szoba, több mellék- helyiség, padlós szobák, tégla épület palatetővel, nagy méretű gazdasági épülettel) 1600 n-öl telken eladó. Kertészkedésre, méhészkedésre, kisiparosnak kiválóan alkalmas. Ara: 150 000 Ft. Érdeklődni 476-862 telefonon vagy a helyszínen. Cím: Mer- nye, Lenin u. 110. Né- methné. (6983) Kisebb családi ház eladó mellékhelyiséggel. Kaposvár, Béke u. 65/a. Horváth Pálné. (10317) Bontásból 5 és fél méteres szalufa, 3 és fél méteres gerenda, egy telepes rádió eladó. Kaposvár, Szent László U. 39. (10392) King, római és Strasszer galambok, valamint egy db kézikocsi és egy db lepketarka anyanyúl olcsón eladók. Kaposvár, Béke u. 49. (10305) Somogyjádon, Baj- csy-Zsilinszky u. 30. sz. ház eladó. Érdeklődni: Franki Józsefnél, mindennap délután. (10403) Kaposszerdahely, Dózsa-tolep 13. sz. családi ház 600 n-öl telekkel 30 000 Ft-ért azonnali beköltözhetőség- gel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Pálvarga dűlő 1. ___________(10417) K aposvár, Sallai u. 8 .sz. alatti egyszobás házrész kerttel beköl- tőzhetően eladó. (10422) 370 n-öl házhely eladó Kaposváron, a Vikar Béla utcában. Érdeklődni: Ró ma-hegy 66. sz, Mrávék. (10424) Kaposvár környéki faluban főbérleti házat vagy lakást bérbe vennék 2—3 évi használatra, a teljes bért előre fizetem. Ajánlatokat 10340. számra a hirdetőbe.________(10340) N agy családi ház, közművesített, 1800 n- öl földdel sürgősen eladó. Kaposmérő, Kos- suth Lajos U. 48. (10350) Kétszobás családi ház mellékhelyiségekkel, szép kerttel eladó. Kaposvár, Vöröshad- sereg u. 33. (10360) Kétszoba-összkom- fortos új családi ház szabadkézből eladó, azonnal elfoglalható. Bernáth József, Kaposvár, Balogh Adám u. 6. (Erdősor utcából nyílik). (10384) Eladó Kaposfüreden a műút mellett 1300 n- öl hazai szőlő és gyümölcsös. Érdeklődni: Kaposvár, Kecel-hegy 52. Fehér, ugyanott családi ház és 1000 n- ö házhely megosztva is (10425) Eladó konyhabútor, lemezjátszós rádió és egy kétszemélyes re- kamié. Kaposvár, Szigetvári u. 135. (10430) Balatonlelle felsőn 200 n-öl telek (közel vízhez, vasúthoz) eladó. Érdeklődni: Illés Sándor, Hídépítő Vállalat. Rákóczi u. 4. (10435) Balatonhoz 5 km-re, Látrányban, azonnal beköltözhető kétszobás családi ház melléképületekkel (kert, gyümölcsfák, szőlő) eladó. Érdeklődni: Czigány József fodrász. (10438) Balatonfenyves alsón 156 n-öl vízparti telek eladó. Érdeklődni: helyszínen: Kaposvári u. 1. sz. alatt, szombat délután és vasárnaponként. (14487) Nagyobb korszerű vándor méhészet eladó, Hévízen telek eladó. Kaposvár, Géza u 32. Bia. (10460) Fonyódfürdötelepen 550 n-öl szép telek megosztva is eladó, újszerű Wartburgot beszámítok. Érdeklődni: Fonyód, Dobó István u. 1. (10461) Tánczenekari dobfelszerelés és egy »F« Helikon eladó. Kefeüzem, Kaposvár, Ben- cze. (10474) Kaposvár, Vikár Béla u. 40. sz. alatti házhelyek eladók. Mikocsi. (10475) Zasztava 750-es CP rendszámú, világosszürke, 20 000 krn-rel 63 000 Ft-ért eladó. Dr. Tódor, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 69. (hétfőtől.) (2600) Pannónia motorkerékpár 14 000 km-rel kitűnő állapotban eladó. Bedegkér, Vöröshadsereg u. 98. (5773) Wartburg de Luxe 1000-es eladó. Telefon: 11-709. (2592) Moszkvics 407 vizsgázott, kifogástalan állapotban, olcsón eladó. Balatonszepezd, fényképész. (164685) fl torvaji tsz 69 szarvszámú pirostarka 4 éves TEHENE ELVESZETT A tsz vezetősége kéri a lakosságot, hogy aki látta a tehenet, illetve hollétéről tud, értesítse a vezetőséget. Táncsics Tsz Torvaj. (7404) ' Cic SERE J Miskolctapolcán levő víkendházamat átengedném 1—2 hétre hasonló balatonira. Miskolc, Laborfalvi u. 13. Tel.: 13-147. özv. Farkasné. ________(31780) B udapesti szoba- konyhás félkomfortos lakásomat elcserélném hasonló kaposvárival megegyezéssel. Levélcím: Szőnyi Zoltán, Budapest IX., Aszódi u. 27. (6949) ■PBi Üres külön bejáratú albérleti szoba kiadó. Ugyanott mély gyermekkocsi eladó. Kaposvár. Virág utca 93. ________s__________(2596) Ü res albérleti szoba gyermektelen házaspárnak (15-től). kiadó. Kaposvár, Kinizsi Pál utca 10. ________(2579) K aposvár, Május 1 utca 86. alatt épülő modern társasházhoz keresünk még társakat. Jelentkezni lehet naponta a helyszínen. ________________(2513) B útorozott szoba kiadó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 72. sz. __________________(10445) K ülön bejáratú szoba kiadó. Kaposvár, Kertész u. 93. (10428) Külön bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kaposvár, Duna u. 13. _____________(10429) K ülön bejáratú bútorozott szoba házaspárnak kiadó. Kapos- vár. Jutni út 14. n 04*3' Külön bejáratú bútorozott szoba gyermektelen házaspárnak albérletbe kiadó. Kaposvár, Kis-Róma-hegv 3. sz. (A szigetvári utcai téglagyár felett.) U0459) VITORLÁSOK, CSÓNAKOK, LADIKOK ES MINDENFAJTA VlZIJÁRMÜ javítását, karbantartását, bértárolását vállaljuk Vegyesipari Ktsz Balatonlelle, Szabadság üt 23. _______________________________________________(7279) B útorozott szobába két diákot vagy ipari tanulót fölveszek. Kaposvár, Rippl-Rónai u. 17. (Udvari lakás.) (10477) iiinszmii Harminchét éves gazdálkodó lány férjhez menne. Leveleket »■ Dolgos« jeligére a kiadóba kérek.__(5790) M egismerkednék házasság céljából átlagon felüli intelligenciájú, jó megjelenésű, őszinte, kultúrigényes, jellemes, megértő, jó kedélyű, sokoldalú érdeklődésű, irodalom-, művészetkedvelő, rendezett körülményű férfival 50 évesig, aki harmonikus, kiegyensúlyozott házaséletre vágyik csinos, intelligens, mély érzésű, független asszony oldalán. Legteljesebb diszkréció biztosítva. Ajánlatokat »Megértés-« jeligére 10365. számra a Magyar Hirdetőbe. (10365) Hirdetőink figyelmébe! Hirdetéseiket feladhatják Nagyatádon Megbízottunk címe: Paczek Miiiályné könyvesbolt.