Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-27 / 175. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK Ára: 70 fillér SomaiNéplap AZ MSZMP MEGYEI BÍZOTTÁ ÁGA ÉS ÁM EGYE I TA N Á C S LAPJA XXV. évfolyam, 175. szám ★ _______1968. július 27., szombat I smerkedés a Balatonboglári Állami Gazdasággal Tájékoztató a szakszervezeti üdültetés helyzetéről Látogatás Balaten-parti üdülőkben A szovjet pártmunkásküldöttség pénteki programja. A Balatonboglári AG rádpusztai szőlőjében. Losonczi Pál hazautazott Moszkvából Pénteken hazautazott Moszkvából Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki július 3-tól üdült a Szovjetunióban. Losonczi Pál találkozott Nyikolaj Podgornijjal, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével és több más szovjet párt- és állami vezetővel. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége ebédet adott a magyar államférfi tiszteletére. (MTI) Schröder kanadai sajtóértekezlete Kanadai látogatásának első napja után, csütörtökön este Schröder nyugatnémet hadügyminiszter sajtóértekezletet tartott, amelyen beszámolt amerikai útjának eddigi eredményeiről. A kanadai tárgyalásokkal kapcsolatban »reményét-« fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a kanadai kormány mindaddig nem vonja ki Nyu- gat-Németországból a csapatait, amíg ott-tartózkodásuk szükségesnek mutatkozik. A kanadai hadügyminiszterrel és a kanadai hadiipari miniszterrel is hosszan tárgyalt, és mint a sajtóértekezleten kijelenté** ., néhány hét múlva egy jj-Vj b bonni küldött érkezik Kanadába, hogy a német ^edianyagvásárlas részleteit * 'gbeszélje.. (MTI) Magyar államférfiak távirata Kim ír Szénnek KIM ÍR SZÉN elvtársnak, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének PHENJAN Az amerikai imperialista agresszoroknak és csatlósaiknak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen intézett támadása visszaverésének, a fegyverszünet létrejöttének 15. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya, valamint az egész magyar nép nevében szívből jövő jókívánságainkat küldjük a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának és a testvéri koreai népnek. A fegyverszüneti egyezmény megkötése meggyőzően bizonyította a koreai nép és a néphadsereg harcosainak hősiességét, demonstrálta a szocialista tábor internacionalista összefogásának erejét. Az azóta eltelt 15 év alatt a koreai nép a Koreai Munkapárt vezetésével helyreállította az amerikai imperialisták és csatlósaik által lerombolt hazáját, befejezte a népgazdaság szocialista átalakítását és szilárdan halad előre a .szocialista társadalom teljes felépítése felé. Meggyőződésünk, hogy e sikereik napról napra közelebb hozzák a haza egyesítéséért vívott igazságos harcuk gvőzel- nét. Biztosítjuk önt, hogy a szocialista társadalom építését, hazájuk egyesítései célzó nemes törekvéseikben mindig számíthatnak pártunk és kormányunk, dolgozó népünk egvetér- sére és szolidaritására. Budapest, 1958. július 26. Kádár János, Fock Jenő. a Magyar Szocialista Mun- a magyar forradalmi munkáspárt Központi Bizottsá- kás-paraszt kormány elnöke, gának első titkára. Czinege Lajos honvédelmi miniszter az évforduló alkalmából táviratban üdvözölte Kim Csatig Bongot, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi miniszterét. A SZOT, a KISZ, a nőtanács és más társadalmi szervezetek ugyancsak táviratot küldtek koreai testvérszervezeteiknek. A CSKP KB elnökségének ülése A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége ülést tartott, amelyen főképp a XIV. rendkívüli pártkongresszus előkészületeivel foglalkoztak. A kongresz- szust előkészítő pártkonferen- ciákon leszögezték, hogy Csehszlovákia a szocialista országok közösségéhez, a világot átfogó forradalmi kommunista és munkásmozgalomhoz tartozik. Határozottan kijelentették, i hogy a csehszlovák külpolitika tengelye a Szovjetunióhoz és a I többi szocialista országhoz fűződő barátság és együttműkö- I ciés. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy szuverén és független államnak megfelelő politikát kell folytatni. Az elnökség elhatározta, hogy megszünteti a központi bizottság államigazgata- si osztályát, amely a párt politikájának kérdéseivel foglalkozott az államhatalmi szervekben, a hadseregben, a biztonsági, az igazságügyi szervekben és az ügyészségen. Vaclav Prchiik, altábornagy, az említett osztály vezetője visz- szatér a csehszlovák néphadsereg állományába. (MTI) A megyei pártbizottság vem dégeként Somogybán tartózkodó kalinyim pártmunkásküldöttség tagjai tegnap Illés Dezsőnek, a megyei pártbizottság titkárának. Kocsis Lászlónak és Szikszai Lászlónak, a megyei pártbizottság osztályvezetőinek kíséretében tovább ismerkedtek megyénk politikai, gazdasági és társadalmi életével. Délelőtt a balatonboglári szőlő- és gyümölcstermelő állami gazdaság életét-, munkáját tanulmányoznák. A messzi északról — a Volga felső vidékéről — jött barátaink számára nagy élményt jelentett a gazdaságban tett körséta. A szemet gyönyörködtető szőlőtáblák és gyümölcstélepítések mindig rabul ejtik az ide érkező idegent. így jártak a sok ezer kilométerről 'jött - vendégeink is. — Nagyón szép ez a táj — állapították meg egyöntetűen. A látottakat Széli András igazgató részletes tájékoztatóval egészítette ki. Az üzemrészek megtekintése után fehér asztalnál találkoztak szovjet barátaink az állami gazdaság párt- és tömegszervezeti vezetőivel. — Mindaz, amit láttunk és tapasztaltunk, nagyon jó benyomást keltett bennünk — állapították meg a vendégek. A beszélgetés folyamán föltett kérdéseik elsősorban a dolgozók szociális, kulturális körülményeire, életszínvonalára vonatkoztak. — Milyen a gazdaság munkásainak a lakáshelyzete? — hangzott az egyik kérdés. Széli András elmondta, hogy a gazdaság 280 szolgálati • lakással rendelkezik. 450 .500 család pedig saját házába; lakik a környező községekben. Az egyedülálló dolgozók részére csekély térítés ellenében korszerű munkásszállást bizto sítanak. Majd az illetmény- föld felöl, az állattartás helyzetéről, a tejellátásról stb. érdeklődtek. Nagyra értékelték, hogy a gazdaságban szinte teljesen megszűnt a munkaerővándorlás. A délutáni órákban Balaton körüli sétára indultak. A körutazás során meglátogatták a SZOT leltei Május 1. üdülőjét, ahol dr. Szőke Pál, az SZMT megyei vezető titkára és dr. Káldossy Rudolf, a SZOT Dél- balatoni Üdültetési Igazgatóságának vezetője fogadta és tájékoztatta a vendégeket. Dr. Szőke Pál a magyar szakszervezeti mozgalomról, ezen belül a Somogy megyei szakszervezetek munkájáról és tevékenységéről számolt be: az érdekvédelemről, a társadalom- biztosítási rendszerről, a szak- szervezetek előtt álló feladatokról és célkitűzésekről. A delegáció tagjai érdeklődéssel hallgatták az információt. Különösen Ivan Ivanovics Bre- hov. a Szakszervezetek Kali- nyin .területi Tanácsának elnöke tett fel sok kérdést. Dr. Káldossy Rudolf a szakszervezetek üdültetési feladatairól tájékoztatta a vendégeket. Többek között elmondta, hogy évenként általában a szervezett dolgozók 20 százaléka részesül kedvezményes üdültetésben. Számokkal illusztrálta az üdültetés fejlődését. 1949-ben országosan mindössze 80 000 felnőttet tudtak üdültebni, most pedig már több mint 250 000 felnőtt és 40 000 gyermek számára biztosítanak pihenési lehetőséget. Ezután az üdültetés további fejlesztésével kapcsolatos tervekről, elképzelésekről és a balatoni üdültetés helyzetéről szólt. A tájékoztatókat követően Nemes János járási első titkár kalauzolásával megtekintettek több fonyódi járásbeli üdülőt, közöttük gyermeküdülőket és más hasonló rendeltetésű ob- lüfctumokftt. Elindult Szófiába a VLf-delegác Péntek reggel indult el Budapestről Szófiába a Világifjúsági Találkozó 400 magyar delegátusa. Néhány perccel S óra után gördült ki búcsút integető utasaival a buszkonvoj az Ajtósi Dürer sorról. Irány: Szegeden át, azután egyhuzamban a jugoszláv fővárosig; itt pihennek péntek éjjel küldötteink. A tizenegy Ikarus mindegyike úgynevezett repülöüléses. Mindegyik buszon gyorsbüfé található. Fővárosunk határáig motoros díszkísérettel utazott a küldöttség. s aztán két hétre szóló búcsút intettek a fiatalok: Viszontlátásra újra Budapesten, augusztus 8-án. A magyar delegáció Bács- Kiskun megyén áthaladva búcsúzott a vidék lakosságától. Kecskemét főterén az egyenruhás fiatalokat tapssal fogadta az egybegyűlt több ezer föAz indulás pillanataiban a kényelmes autóbuszban a Magyar Ifjúság öt nyelven megjelent különkiadásával ismerkednek a VIT-küldöttek. ; A távoli latin-amerikai megérkezett Szófiába. Képünkön: Táncoló, egy részé mar daloló chilei nyi tömeg. A megyei KISZ-tit- kár köszöntötte a delegációt, majd a város úttörőinek küldöttei és a megyében működő 15 mezőgazdasági építőtábor fiataljainak képviselői adták át jókívánságaikat. Kiskunfélegyházán hasonló, forró hangulatú fogadtatásban részesítették a V1T-delegációt. Szegeden a Széchenyi téren ugyancsak úttörők és KISZ- esek fogadták az autóbuszokkal érkező küldöttséget. Ott volt a fogadásukon Csongrád megye és a város számos vezetője. Áz ünnepség után a küldöttség autóbuszai útnak indultak a röszkei határátkelő helyhez. (MTIJ