Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-18 / 167. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1968. július 18. „Nemcsak az eredmény, hanem az emberi jellemvonás is döntő tényező lesz“ Kik utaznak Mexikóba? Ezt az utóbbi kérdést nem azzal a céllal tettük fel dr. Szatmári Istvánnak, az MTS OT elnökhe­lyettesének, hogy neveket sorol­jon. A magyar sportfőhatóság egyik irányítója mégis készséggel válaszolt. Ügy mondta, két hónap­pal az indulás előtt már lehet az olimpiai küldetésről beszélgetni. — A Magyar Olimpiai Bizottság augusztus elején tárgyalja majd, kik érdemlik meg azt, hogy nem­zeti színeinket a távoli földrészen képviseljék. A magyar sport szak­vezetői már hosszú idő óta figye­lik a sportolók egyéni vagy csa­patteljesítményeit. Az olimpiai ke­ret nagyjából megvan. A MOB döntése tesz majd pontot az ed­digi latolgatások végére. Nagy létszámú csapattal leszünk ott Mexikóban. Az előző olimpiai játékokon elért eredmények kö­telezően hatnak -a. magyar sportra. Ez indokolja a népes sportküldött­séget. Válogatási alapelv, hogy olyan versenyzők jussanak ki, akik az 1—6. hely valamelyikére esélyesek. Ez talán nem is új elv. Az azon­ban már igen, hogy nemcsupán az eredmények szabják meg azt, ki öltse magára a címeres mezt. Akadnak »-egyéb szempontok« is. Elsődleges a sportolók emberi ma­gatartása, jellembeli értéke. Sen­ki se csodálkozzék, ha az egyéb­ként olimpiai szintet elért verseny­zők közül néhány itthon marad. Ezt a küldetést, amely tetemes költséget ró a magyar államra, a magyar sportra, ki kell érdemel­ni. Eredményekkel és magatartás­sal. Az 1—6. hely elérésének kiköté­se nem lehet és nem is lesz me­rev. Ismeretes, hogy egyes ver­senyszámokban szükség van úgy­nevezett segítőtársakra. Legjobb­jainkat nem hagyjuk magukra. Aztán nem lehet ugyanezen elv alapján válogatni valamennyi sportágban. Ahol kieséses rendszer van, mint például az ökölvívók­nál. ott a kevésbé esélyesnek tar­tott sportoló némi szerencsével el­juthat a dobogó valamelyik foká­ra. Ezért tervezzük népes ökölví­vócsapat kiküldését. Hangsúlyoz­zuk azonban, hogy valamennyi küldetést ki kell érdemelni — mondta az MTS OT elnökhelyette­se. majd szólt az esélyeket ille­tően is. A mexikói olimpia a jelekből ítélve felülmúlja majd az igen si­keres tokióit is. Már csaknem száz­tíz nemzet nevezett a mexikói já­tékokra. Az országok és a ver­senyzők számának növekedése magával hozza, hogy mind nehe­zebb lesz eljutni a dobogókig. A tokiói tíz aranvérem megtartása majdnem lehetetlen feladatnak látszik. Reálisabb az a számvetés, amelv szerint az 1—6. helveket fi­gyelembe véve 180—200 pontra ér­tékelhetjük kiküldendő csapatun­kat. •** Két hónap múlva, szeptember 14-én indul Mexikóba a magyar olimpiai küldöttség első csoport­ja. Az előjelekből ítélve tizenkét sportágban (atlétika, birkózás, ka­jak-kenu, labdarúgás, lövészet, öt­tusa, ökölvívás, súlyemelés, tor­na, úszás, vívás és vízilabda) kel­nek versenyre majd a mieink a világ legjobbjaival. Egyelőre csak az a biztos, hogy a lovaglásban, gyeplabdában, kosárlabdában és röplabdázásban korábbi gyenge eredményeik miatt nem indulnak majd Mexikóban magyar sporto­lók. K. S. Hajrá a labdarúgó Nyári Kupában Még egy hét és véget ér az el­ső ízben kiírt somogyi labdarúgó Nyári Kupa. Csak az biztos, hogy Somogytarnóca a Dráva B csoport­jában — függetlenül az utolsó for­duló eredményétől — már kupa­nyertes. A többi csoportban csak az utolsó játékhét hoz döntést. Balaton A csoport Nyílt lett a torna, mert a bu- zsákiak legyőzték az éllovas So- mogyjádot. A balatonfeny vesiek idegenben tudtak nyerni. Balatonszemes—Balatoni enyves 0:2, Buzsák—Somogyjád 3:2. 1. Somogyjád 5 3 1 1 13:7 7 2. Buzsák 5 2 2 1 5:4 6 3. B.-fenyves 5 2 2 1 8:8 6 4. Balatonszemes 5-14 1:7 1 Balaton B csoport A karádiak legyőzték az eddigi éllovast és az élre kerüllek. Dön­tetlenül végződött a toponári »kis rangadó«. Karád—Nagyberény 6:1, Toponár —Gölle 1:1. noha e héten csak döntetlenre fu­totta erejükből. Csokonyavisonta—Somogytarnó­ca 0:2, Babócsa—Berzence 2:2. 1. Somogytarnóca 5 5 — 17:4 lö 2. Babócsa 5 2 2 1 21:8 6 3. Cs.-visonta 5 113 5:15 3 4. Berzence 5 - 1 4 4:20 1 A legyőzhetetlen ötezren — az előzmények alap­ján — Loudon természetesen Za- topek győzelmét várta. Közbeszólt azonban az időjárás, a pályán állt a víz. A sáros, nehéz talajon a könnyebb léptű, kisebb termetű belga Reiff legyőzte a csehszlo­vák atlétát, ha nem is többel, de egy méterrel. Négy esztendővel később, Hel­sinkiben a nagy előd, Nurmi, a lelátóról nézte, hogy mit tudnak az utódok: a csehszlovák Zátopek, az angol Pirié, a francia Mimoun 5 3 - 2 13:7 6 5 3 - 2 9:10 6 5 2 1 2 11:9 5 5 113 7:14 3 1. Karád 2. Nagyberény 3. Toponár 4. Gölle Dráva A csoport Döntetlent hozott az első és má­sodik helyezett összecsapása. Jobb gólarányával a kutasi csapat áll az élen. Meglepetés a gyékénye- siek súlyos veresége Tapsonyban. Felsőbogát—Kutas 2:2, Tapsony —Gyékényes 7:0. 5 2 2 1 18:11 6 5 2 2 1 15:14 6 5 2 - 3 22:18 4 5 1 2 2 11:23 4 1. Kutas 2. Felsőbogát 3. Tapsony 4. Gyékényes Dráva B csoport Somogytarnóca idegenben is győzött, ezzeJ már kupagyőztes. Jól szerepeltek a babócsaiak is, Somogyi ifjúsági atléták sikere Veszprémben két napon keresz­tül ötven sportegyesület csak -em ötszáz atlétája vett részt az ifjú atléták országos seregszemléjén. Nem a legkedvezőbb körülmények között versengtek a 16—18 éves fiúk, lányok, néhány eredmény mégis figyelmet érdemlő. A somogyi sportolók közül Er­dős, Földi és Takács Ágnes hívta fel magára a figyelmet. Erdős a 17 évesek versenyében 400-on és 800-on egyaránt '-iső lett 51.4, il­letve 1:56.9-es jó idővel. Földi Mi­hály ismét bizonyította kivételes képességeit. Kezéből 52.26 méterre szállt a másfél kilós diszkosz. Ez az eredmény új megyei ifjúsági csúcs. A barcsi Takács Agnes két első és egy negyedik helyet ért el, 18 éves lányok között. A magasug­rásban 145-tel lett első, gerelyha- .Űtásban 43,70 méteres új megyei csúccsal győzött. A 80 méteres női gátfutásban 12.6 mp-cel lett ne­gyedik. A helyezettek között találjuk Farkas Jánost aki a diszkoszve­tésben harmadik, súlylökésben ne­gyedik helyen végzett. Ugyancsak negyedik hely jutott a távolugró Hecz Gábornak, a gyalogló Nagy Lászlónak és a kalapácsvetők közt is rajthoz állt Földi Mihálynak. kiugusztus 13-án általános rajt az m iil-ban A legjobbak már augusztus 4-én metz elkezdik, az NB II és NB III ősz- * tályban pedig augusztus 18-án in­dul a bajnokság. Most kaptuk meg az NB III őszi programját. A DÉLNYUGATI CSOPORTBAN a somogyi csapatok közül a Ka­posvári Dózsa hazai pályán kezdi az őszi idényt. A kaposváriak a Dombóvári Spartacust látják ven­dégül. Ugyancsak dombóvári el­lenfél jut a K. Vasasnak: A VSE- hez utazik. Nehéz ellenfelet kap­nak a lábodiak -is. A Pécsi ßtein­r‘ '■ •' SE ellen kell kezdeniük augusztus 18-án az idényt. A NYUGATI CSOPORT első fordulójában az itt szereplő egyetlen somogyi csapat, a Mar­cali Vörös Meteor szintén nehéz ellenféllel találja magát szemben már az első fordulóban. A mar­caliak a Kőszegi Textiles csapa­tát látják majd vendégül az őszi nyitányon. Az NB III-as bajnokság vala­mennyi csoportban november 24-én ér véget. ;' s Li' Wik A ‘■z* Tat-' PRi Qp IIRDC TESEK \ ">.Y'.>vgtifr§S,a !**;. ’ ‘ ‘ ■■ r -• • r ■ < » '-V ... ADÁS—VÉTEl Zamárdi felsőn a siófoki úton a 120-as km-kőnél beköltözhe­tő szoba-konyhás csa­ládi ház 204 n-öl tel­ken. Érdeklődni a helyszínen, Berecz Ár­pádnál. (80 000 Ft.) __________________(44043) S iófokon a kenyér­gyárral szemben 180 n-les telek gyümölcs­fákkal és szőlővel el­adó. Leveleket »Sió­fok« jeligére a siófo­ki Magyar Hirdetőbe. ______________(44044) B alatonmária, Rá­kóczi utca 213. alatt, vízhez közel 125 n-öles telkek n-ölenként 200 Ft-ért eladók. Meg­osztáshoz, építéshez hozzájárulás van. Ér­deklődni : a helyszí­nen és Kaposvár, Ad- u. 17. 1. ajtó. (243-7) A Ságvár, Kossuth u. 29. sz. alatti be­költözhető családi ház 1600 n-öl kerttel el­adó. Érdeklődni lehet mindennap a fenti cí­men. özv. Tütős Ká- ro lyné. ___________(44045) H asznált boroshor­dót és kádat vennék (10 hl-ig). Értesítést kérek: Kámán Andor, Marcali, Kossuth u. 9. ___________________(5732) K étszobás-konyhás családi ház mellék- epületekkel eladó. So- mogyfajsz, Petőfi u. 24. (5736) 6 és fél éves (9 hó­napos vemhes) tehén költözködés miatt el­adó. Osztopán, Petőfi utca 23.___________(2506) Beköltözhető családi ház beépíthető telek­kel, fizetési könnyí­téssel eladó. Kapos­vár, Dimitrov u. 116. (10096) Termelőszövetkeze­tek, állami agzdasá- gok! A balatonma- gyaródi termelőszö­vetkezetben 1 db (egy évben keveset hasz­nált) burgonyaváloga­tó olcsón eladó. Meg­egyezés megtekaiu-.. után a helyszínen. Patalom, Kossuth Lajos u. 25. szám alatt kétszoba-konyhás, nyárikonyhás lakó­ház gazdasági épület­tel, 700 n-öl telekkel olcsón, sürgősen el­adó.______________(10106) Somogyváron, a Bar­tók Béla utcában új családi ház -1 kát. hold belsőséggel eladó. Ér­deklődni ugyanott, Fodor Sándornál. Háromszobás társas­házrész önköltségi áron eladó a Marx Károly u. 18. számú, építés alatt levő ház­ban. Érdeklődni: 14-530/27-es melléken. n o EL O Minden eddiginél előnyösebb árban és feltételekkel vállaljuk a víztornyok szállítását raktárról is! Kívánságra a helyszíni szerelést, felállítást is elvégezzük Üj (tájékoztató) áraink felszereléssel együtt: 50 m'-es 18 m magas: 330 000 Ft 100 m'-es 23 m magas: 530 000 Ft 200 m3-es 30,5 m magas: 830 000 Ft Ha az 1969. évre szóló megrendelését már most feladja, az árakbál 5 % engedményt adunk. Fel­világosítás, szakmai tanácsadás. A megrendeléseket kérjük szíveskedjék az aláb­bi címre küldeni: fémmunkás”vÁ llalat Központ: Budapest, XIII., Frangepán u.7-11. Telefon: 206-397. Ügyintéző: Murányi. (5216) Mezőcsokonyán el­fo-glalhatóan eladó kétszobás, konyhás, veiandás ház, alatta pincével, istállóval, pajtával, egyéb mel­lékhelyiséggel. 1300 n- öl telekkel. Érdeklőd­nl: Petőfi u. 84. ______ A Fonyódiiget, Eg- ressy u. 12. számú egyszoba komfortos villa eűadó. Érdeklőd­ni a helyszínen, vala­mint Kaposvár, Vö- röshadsereg u. 107. sz. alatt. ___________ (10141) V ilágos hálószoba­bútor olcsón eladó. Kaposvár, Árok u. 1. Teljesen új állapot­ban levő konvhabú- tor olcsón eladó. Ka­posvár, Hunyadi u. 77. sz. 2. ajtó alatt.______ A lig használt teatűz­hely eladó. Kiss Jó­zsef, ötvöslkónyi. Pe­tőfi u. 11. (1018D gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy forrón szeretett fiúnk, (estvérünk, sógorunk, ifJ* Réder József 32 éves korában vá­ratlanul elhunyt. Temetése f. hó 18-án, csütörtökön 17 órakor lesz a hencsei temetőben. A gyászoló család. (10254) Eladó szobából, konyhából, spájzbó], mosdőfülkéből álló házrész kis udvarral azonnali beköltözhető- sécgel. Érdeklődni: 5 után, Gyanis, Kapos­vár, Sallai u. 3. II AUT$ —MOTOR Wartburg de Luxe kitűnő állapotban, 30 000 km-t futott, el­adó. Telefon: 14-120/12 mellék. (10164) Műszaki vizsgázott Skoda sürgősen eladó. Nagyatád, Szabó De­zső U. 27. ; _____(10162) W artburg, CP rend­számú, új fehér szí­nű 20 000 km-rel el­adó. Pápai József, Marcali, Kaposvári u. 10. Megtekinthető mindennap délután 3- tól. 601-es Trabantot beszámítok._______(5735) S koda 440-es sürgő­sen eladó. Marcali, Kiss altábornagy u. 2. 407-es műszaki vizs­gázott Moszkvics el­adó. Érdeklődni Far­kas Ferenc, Ságvár, Kossuth u. 29. sz. Jó karban levő mű­szaki vizsgán átment Moszkvics 407-es el­adó. Érdeklődni du. 16 óra után, Kapos­vár, Zalka Máté u. 7. 1000-es Wartburg de Luxe személygépkocsi igényesnek július 15- től eladó. Csertő, ne­velőotthon. (10122) Bútorozott szoba konyhával, fiatal há­zaspárnak kiadó. Ka- posfüred, Kossuth u. 56._______________(2499) A sztalos ipari tanu­lót felveszek. Bíró Sándor, Kaposfüred, Petőfi u. 14. (5729) Villanyszerelő iparj tanulót fölveszek. Ka­tona József villany- szerelő mester. _ Ka­posvár, Kossuth Lajos u. 2. Tel.: 13-846. . .«A*as säg 37 éves, jól kereső tsz-tag megismerked­ne házasság céljából korban hozzáillő lány­nyal vagy özvegyasz- szoxinyal. Égy gyer­mek nem akadály. Leveleket »Házam van 2496« jeligére a kiadóba kérek. (2496) 15 éves korú fiatalokat felveszünk általános Iskolai végzettséggel 1 éves fonó-szövő Ipari ta­nulónak, az 1968. évi IX. csoportba. Előjegyzésbe vétel vé­gett jelentkezni lehet személyeién vagy levélben: Magyar Pa- mutipar, Budapest IV., Erkel u. 30., szakoktatás (1265) A Műszak! Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat f. hó 22-én hétfőn műszaki becslést tart Kaposváron. Az írásbeli bejelentéseket szíveskedjenek a Magyar Hirdető Kirendeltsége, Kaposvár címre küldeni. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, szerszámok, műsze­rek eladásával, vételével és közvetítésével. Budapesti címünk: Budapest, VI., Népköztársaság útja 28. Telefon: 127-731. (9744) és a többiek. Ezen az olimpián a csehszlovák futó már teljesen ki­forrott versenyző volt, és a kül­földi lapok egymással versengve dicsérték és keresték a kivételes tudását legjobban jellemző mon­datot. Az egyik így hangzott: — Lejönnek a zergék a hegyek­ből, hogy futni két. .. lássák Zatope­Az 1952-es olimpia napjaiban a csehszlovák futót egyszerűen nem lehetett legyőzni. Pedig nagy el­lenfelekkel került szembe; az an­gol Pirié kitűnő tempóérzókkel rendelkezett, a francia Mimoun pedig nem ismert elveszett ver­senyt. Zatopekkel szemben azon­ban tehetetlenek voltak. Tízezer méteren a táv elején az angol futó vezetett, de azután a csehszlovák atléta elviharzott mel­lette. Később Mimoun próbálta utolérni Zatopeket, de teljesen re­ménytelenül. A győztes »csehszlo­vák lokomotív« ideje: 29 perc 17 másodperc, tehát több mint negy­ven másodperccel futott jobbat, mint négy esztendővel előbb Lon­donban. Ez is jelzi, hogyan növe­kedett tudása. Helsinkiben való­sággal ostrom alá vették a szak­értők, az újságírók. — Hogyan edz? Mi sikereinek a titka? Szenved-e a futás közben? A »nagy Emil« türelmesen vála­szolt és nemcsak gyorsabb, hanem barátságosabb is volt, mint annak idején Nurmi. — Semmi különös nincs az ed­zésmódszeremben. Néha nehéz ka- tonabakancsban futok száraz, ne­héz terepen, mert utána a sala­kon, a könnyű szöges futócipő­ben úgy érzem, mintha repülnék. Gyakran végzem az edzéseimet hegynek föl, völgynek le. Ami a szenvedést illeti... az arcom nem azért turzul el, mintha különös­képpen gyötrődnék. A szokatlan fintor az arcomon az eléggé egyé­ni légzéstechnika miatt jelenik meg. Zátopek sikereinek egyik fő oka rendkívüli akaratereje, ezt ta­lálóan jelzi a róla megjelent könyv címe Is: »Az akarat diada­la«. És a rengeteg edzés .. . Futás reggel, futás délután, futás söté- tesedésig. Futás mindig. Az ötve­nes esztendőkben már ilyen tem­póban edzettek azok, akik hosszú távon akartak sikert elérni. Aki nem bírta, az abbahagyta a ver­senyzést. A világ azonban csak a győztesek és a helyezettele nevét jegyezte meg. Minden előző olimpia hosszú­távfutó versenyének izgalmát fe­lülmúlta az, ami Helsinkibein 4600 és 5000 méter között történt. Záto­pek hajrázni kezdett, de három nagy ellenfele meglepetésre követ­ni tudta. A stadionban mindenki felállt a helyéről. Egy amerikai újságíró semmi mást nem tett, csak Nurmi mellé ült és őt figyel­te. Az egykori híres futó némán,- de sápadtan nézte az ötezresek hajráját. Senki sem akart hinni a sze­mének. Chataway tört előre. Az üldözőverseny folytatódott, csak a szerepek cserélődtek. Az angol at­létát a célegyenes bejáratánál Schade, Zátopek és Mimoun utol­érte. Chataway ekkor kiesett a ritmusból és elvágódott. Dráma volt ez a javából. Lélegzetelállító pillámat követke­zett: Zátopek úgy kezdett vágtat­ni, mintha akkor kezdődött volna a verseny. Óriási tapsvihar. A csehszlovák futó tempóját ellenfe­lei nem tudták átvenni, 14:06.6-os idővel győzött és szerezte meg Helsinkiben a második aranyér­mét. Zátopek a harmadikat a mara­toni futásban nyerte és ezzel egyedülálló bravúrt ért el. Se előtte, se utána senkinek sem si­került ugyanazon az olimpián megnyernie az öt-, a tízezer mé­tert és a maratoni futást. (Folytatjuk.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposvári Gépjavító Vállalat segédmunkásokat felvesz jó kere­seti lehetőséggel. Jelentkezni le­het az anyag- és áruforgalmi osz­tályon: Kaposvár, Jutái út 7. szám alatt. (10060) Zöldség-gyümölcsboltba vezető­ket és kiszolgáló személyzetet ke­resünk. Szakképzettek vagy gya­korlottak előnyben. Jelentkezés: MÉK értékesítési osztálya, Kapos­vár, Noszlopy Gáspár u. 12. A 13. sz. AKÖV felvesz autósze­relő, karosszérialakatos szakmun­kásokat és betanított segédmun­kásokat. Jelentkezés: a 13. számú AKÖV, Kaposvár, Füredi úti te­lepén. (10061) A Somogy megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat vizs­gázott kazánfűtőt keres balaton- szemesi telephellyel állandó mun­kára. Jelentkezés a vállalat üze­meltetési osztályán: Kaposvár, Fü­redi u. 1. Felvételre keresünk to­vábbá asztalosokat és lakatosokat. Jelentkezés: Kaposvár, Malom u. 10. Karbantartó üzem. (10117) Konyhai dolgozókat azonnal föl­vesz az Építők, Gépjavítók Üdü­lője Balatonszemesen. Esetleg éves alkalmazásra. Jelentkezni A hely­színen: Semmelweiss u. 37. Tel.: 171. (44049) A Csurgói Járási Napsugár Ve­gyesipari Ktsz azonnal felvesz rá­dió, televízió, elektromos háztar­tási gépek javításában jártas, el­sőrendűen képzett szakembert. Fizetés megállapodás szerint. Esztergályosokat felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Finom- mechanikai Vállalat, Kaposvár, Május L U. 30. (10087) A fonyódi Magyar Tenger Mg Tsz azonnal alkalmaz rakodó­munkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Szállást biztosítunk. Sze­mélyes jelentkezés a tsz-irodán. A csurgói Zrínyi Miklós Mg Tsz csurgói üzemegységébe állatte­nyésztői és fogatos munkakörbe dolgozókat fölvesz. Jelentkezés a tsz irodájában, Kossuth u. 58. Fel­vétel esetén útiköltséget térítünk. Lakást biztosítunk. (5742) Férfi segédmunkásokat állandó alkalmazásra azonnal felvesz a MÉH Vállalat. Kaposvár, Archim András u. 24. (10182) Plakátragasztót állandó munkára felveszünk. Magyar Hirdető, Ka­posvár, Kossuth Lajos u. 15. (10251) A böhönyei fogyasztási szövet­kezet azonnal felvesz boltvezetőt (besegítő családtaggal is) havi 100 000 forintos forgalmú böhö­nyei kultúrcikkboltjába. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a kér. osztályvezetőnél. Er­kölcsi és működési bizonyítvány szükséges. (7357) Az MGV Kaposvár, 7. sz. Gép­javító Állomás (Tab) felvételre keres műszaki rajzolót. Fizetés a kollektív szerződés szerint, felvé­tel esetén útiköltséget terítünk. Jelentkezés a gépjavító állomás igazgatójánál, Tabon. (7332) FELHÍVJUK az érdekeltek figyelmét, hogy a Balaton partján szeptember 15-ig folyamato­san vegyszeres szúnyogirtás folyik. (44047) LAKOSSÁG ÉS KÖZÜLET RÉSZÉRE szobafestő és mázoló munkát rövid határidőre vállal az Építőipari Ktsz Kaposvár, Ady E. u. 23. (10039)

Next

/
Oldalképek
Tartalom