Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-13 / 137. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök. 196?. Június IS. Nem volt meggyőző a Bp. Honvéd játéka Bp. Honvéd — K. Kinizsi 2:0 (1:0) Kaposvár, 4500 néző. V.: Fátii. Horvéd: Bicskei — Kelemen, íiu- zsinszyi, Marosi — Tűid Gy., \ Ági — Kocsis, Szendrei, Tichy (Feke­te), Komor a, Tóth K. Edző: Prei- ner Kálmán. Kinizsi: Korsós — Ba­logh, Báli, Horváth, Németh — Szöllősi, Csaba (Téglás) — Márton, Oglizán, Göncz, Laczkovics. Edző: Szentannai József. Az első támadásokat a kaposvá­riak vezették. Az első percben Ruzsinszki csak másodszorra men­tett szögletre. Aztán Oglizán és Laczkovics veszélyeztette a Hon­véd kapuját. Negyed óra múltán jött csak fel az NB I-es csapat. Ekkor Tóth K. három lépésről a lécet találta el. Két perc múlva Kocsis abszolút helyzetben lyukat rúgott, majd egy újabb Tóth K. lövés csattant a kapufán. A másik oldalon a 40. percben adódott al­kalom a kaposváriak előtt. Bics­kei kiütötte a labdát, Szollő i egy­ből fölé durrantott. Már úgy lát­szott, hogy az első 45 percben nem lesz gól, amikor Kocsis az utolsó percben az alapvonalig sodródott, onnan Komora elé gurított, s a csatár 2 lépésről nem hibázott. 1:0. Szünet után a felfutó Kelemen találta el a lécet, majd Szendrei elől mentett nehezen Bali. A 23. percben Tichy helyére Fekete jött be, majd Csabát Téglás váltotta fel. A levonuló játékosok nagy tapsot kaptak. Most már a Hon­véd irányított. Állandóan a Kinizsi térfelén folyt a játék. A 37. perc­ben Kocsis szép indításával Tóth K. futott ei § a kiinduló Korsód löiött a hálóoa emelt. 2:0. A hétköznap enenere is nagyszá­mú közönség várta a szerda dél­utáni Kapus vari MNK mcraözést, toleg az NB i bajnokságban kitü­nően szereplő Bp. Honved játékát. Nos a Honvéd eicinte bizony nem sokat mulattot abból, amit ez a csapat valójában tud. A?, c.ső idő­szakban a vendégek kissé k..ny- nyeimüen vették a játékot, s jizony majdnem megbosszulta ma­gát. Az első 45 percben a Kmi/sl semmivel sem volt gyengébb el­lenfelénél. Igaz, hogy helyzete in­kább a budapesti csapatnak volt. 3zünet után már valamelyest ja­ult az NB I-esek játéka. Ekkor már több volt az el’o.uio á* a Honvédnél, á góllövés azonban eb­ben az időszakban is csak nehe­zen sikerült. Végredeménybcn a Bp. Honvéd ezen a mérkőzésen csak annyit adott ki magából, amennyi a to­vábbjutáshoz elegendő volt. A K. Kinizsi lelkes és időnként egészen korszerű játékával sokáig nyiiitá tudta tenni a mérkőzést. A Hon­véd csapatából Kelemen, Ruzsinsz- ki, Vágl és Kocsis játszott végig jól. Tichyn látszott, hogv ><i * a- zsonglőr, de érződött a hosszú ki­hagyás is. A kaposváriarcnál Kor­sós, Báli, Szöllősí, Csaba jeles­kedett. Elöl Laczkov'cs és Oglizán •gyekezete volt dicsérhet). Fáth játékvezető nem vo’t NB T-os formában. Vo'tak vi»ntueJó Héletci. Kovács Sándor IS K. Építők tekecsapata a tavaszi első Befejezték a tavaszi idényt a te- kézök. Az utolsó bajnoki forduló­ban rangadóra került sor. A K. Építők a K. Spartacus csapatát fo­gadta, s a megyei bajnokság két éllovasa vezetőkhöz méltó játék­kal rukkolt ki. Az Építők 2G30 fát ütött, a Spartacus is 2352-t. Vég­eredményben azonban az Építők fölényes 6:2 arányú győzelmet aratott. Ez a győzelem egyúttal azt is jelentette, hogy a K. Építők csapata öt pont előnnyel zárja a tavaszi idényt. Az évadzáró többi mérkőzés kö­zül a K. Fáklya—K. Vasutas talál­kozón a pedagógusok szintén biz­tosan nyertek. Ugyancsak 6:2-cs győzelemmel zárta a félévet a K. Közút. A kórházi csapatot győzte le. Nagy harc után — elég mérsé­kelt eredménnyel — a Helyiipar két vállra fektette a K. Vasas csa­patát. Az utolsó tavaszi forduló eredmé­nyei: K. Építek—K. Spartacus 6:2 (2630:2552). K. Fáklya—K. Vasutas 6:2 (2479:2325). K. Helyiipar—K. Vasas 5:3 (2337:2332). K. Közút—K. Lendület 6:2 (2360:2335). A vaszi bajnoki táblázat mérkőzéssorozat állása a után: ta­1. K. Építők 14 35 492 81 2. K. Spartacus 14 34 435 7ü 3. K. Fáklya 14 34 734 69 4. K. Vasutas 14 32 952 50 5. K. Vasas MTE 14 33 201 49 6. K. Helyiipar 14 32 959 45 7. K. Lendület 14 32 992 39 8. K. Közút 14 32 475 39 A forduló tekeválogatoüja: Ker­tész (K. Fáklya) 458, Buni (K. Spartacus) 456, dr. Németh (K. Építők) 453, Szemes (K. Építők) 453, Ládonyi Cs. (K. Építők) 449, Burcsa (K. Építők) 448. Ez a hat játékos összesen 2717 fát ütött. Mérsékelt eredmények a megyei ifibajnokságon Vasárnap bonyolították le Ka­posváron a megyei ifjúsági egyéni bajnokságot, amelyen a vártnál gyengébb eredmények születtek. Az esélyesnek tartott versenyzők ßorra csődöt mondtak. Az első szá­mú esélyesnek tartott Kutor S. például nem került a legjobb há­rom közé. A bajnokság 1—3. he­lyezettje szerzett jogot, hogy jú­nius 16-án Szolnokon részt vegyen az országos vidékbajnokságon. Az ifibajnokság legjobbjai: 1. Niklai Tibor (K. Építők) 392 fa 2. Hóman Lajos (K. Spart.) 380 i'a 3. Horváth László (Építők) 376 fa 4. Hóman Zoltán (K. Spart.) 372 fa 5. Gergely L. (Tipográfia) 362 fa 6. Kutor Sándor (K. Spart.) 357 ía apróhirdetések ADÁS.-VÉTEL Somogysárd» Tán­csics Minály u. 24. sz. ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni a helyszínen minden­nap. özv. Emyes Gé­záné. _______ (9Q15) E ladó a Böhönye, József Attila út 19. sz. ház. Érdeklődni min­dennap 18 órától, va­sárnap egész nap. ____________(9575) * ~Kútgyűrűt, kútkávát vennék. Kaposvár, Cseri út 29. Kassai. (9602) Kaposváron, a Bu­zs.áki utca végén 1000 n-öl bekerített gyü­mölcsös, szoba-kony- hás épülettel eladó. Érdeklődni: M ->gvar U. 29. (9603) Cseh sportkocsi jó állapotban és egy bé­csi keres7thúros, pán­céltőkés, rövid zongo­ra olcsón eladó. Sza­bó. Kaposvár, Bajcsy- Zsilinszky u. 14. (9606) Családi ház beköl­tözhetően ela^ó. Ér­deklődni: GöH°, Rá­kóczi út 9. alatt. 850 n-öl szántó az Egyen^si út msliett sürgősen eladó, epí- íésre is alkalmas. Érdeklődni: Kaposvár, Április 4. u. 15. Papp. A Kaposvár, Iszak u. 14. sz. alatti három- szobás házrész, fize­tési könnyítéssel be­költözhetően eladó. __________________(9613) Ü zemképes Fiat 1100, munkagépnek kiváló­an alkalmas, príma gumikkal, olcsón el­adó. Nagykanizsa, Stromfeld u. 7.. Dé­vényi. ________ (156463) B alatonberényben a vízparttól 100 m-re egy kétS7oba-hallcs, üv°g- verandás villa eladó. Érdeklődni lehet Nagykanizsa, Bolgár hadsereg u. 5/b 1/4. Telefon: 12-153. (17 óra után vagv nap­közben a Magyar ut­cai TÜZÉP-telenen.) (1561*2' Balatonmária-fürdőn jó fekvésű 902 n-Öl villatelek egészben vagy három parcellá­ban is eladó. Ba’a- +onmári.ai megbízott- Oérzv Laios. (A fővo­nali vasúti sorompó­nál.) (103939) Jó fejős tehén és ki lene malac olcsón el­adó. Gölle, Kossuth u. 7. sz. (960J) Majdnem kész álla­potban levő kétszin­tes balatoni villa 400 n-ölön eladó a Fonyó­dé úton. Érdeklődni: Luptákné, Balaton- boglár, Dózsa Gy. u. 75. (5645) Kaposvár, Kecel- hegy 25. számú két­szobás, összkomfortos családi ház 425 n-öl telekkel eladó. Érdek­lődni ugyanott Torma Jánosnál 5 órától. Keresek Kaposvár belterületén kétszo­bás. összkomfortos családi házat. Aján­latokat 9626 szómra a hirdetőbe kérek. __ E ladó Balatonszár­szón 10O n-öl telek. Petőfi Sándor út 47. Érdeklődni lehet Ba­logh Vince, Szólád, öszödi út 2. sz. Sok jó eredmény születeti az atlétikai pályahaj nokságon Lábad—PBTC uüjUitAl UltíiaOítS áVa/j UiU Jbuuuuuíl ■n-reatLiieg V'uoji.iap kmu.ii^ *M a Xjauouj. JtíLcanooZ—x eos* JJ.i.-£S OajilOivJ. xl iduouicui az^u^aii lac.ujicűt Iti czt.ii, a x-tcsi xjx\J v..­zetoscóci,, iio^y iiujianuo it-Huc-e - pécsi csapat m.t Kuzutn öOioii koveciicA) uajiiuiu mec-so a pecsifck vaiiaitaK. a i-a.a..^ a megyei Labdarugó szövetség szvi­ten Hozzájárult a LiciKo^tS emre- iiozataiahoz. így ma aeiuta n o órai Kezdettel oaj no ki la.cuitozo szmheiye lesz a iáöoai p.riya. A PjcíTC jeiemeg eliOvas a dél­nyugati Nű Lii-uan. A lábocli csa­pat — legalaöois ieguinooi ered­ményei ezt jelzik — javul, igen ér­dekes, jó mérkőzésre van .mátas. Nem eixepzelhetetten a labouiak pontszerzése. Birkózó EB A svédországi Vaesterasban pén­teken kezdődő háromnapos kötött­fogású birkózó Europa-bajnokság­ra szerdán reggel elutazott a ma­gyar sporlküidocuég. A i eiinegyi repülőtéren jó hangulatban gyü­lekezett a- 8 versenyző — Alker, Varja J., Baracsi, Steer, Bajkó, Sillai, Kiss F. és Kozma. A csapat Berlin és Koppenhága érintésével már a kora délutáni órákban meg­érkezett a svéd fővárosba. Itt az együttes társasgépkocsin folytatta útját az alig száz kilométerre le­vő Vaesterasig. (MTI) Megyei atlétikai pályabajnoksá­got tartottak két napon át Kapos­váron. Ezen felvonultak a kapos­vári versenyzők rrleliett a legjobb vidéki aléták is. Mindkét napon számos nagyszerű eredménynek tapsolhattak a nézők. Először a siófoki Lippai 15.4-es gátfutása hívta lel magára a figyelmet. Az­tán a 400 méteres ifjúsági verse­nyen hárman futottak 53 mp-en belül. Erre még nem volt példa a somogyi atlétika történetében. Ja­vulnak a női magasugrók is, ak k közül négyen jutottak túl a 145 cm-cs magasságon. Peresa Mag­dolna (K. Dózsa) eredménye új serdülő csúcs. Ugyancsak megyei rekord született a férfiak 400 mé­teres gátfutásában is, ahol Végvá­ri Attila (Barcsi SC) ellenfél nél­kül is átadta a múltnak a megyei rekordot. Jól futottak a 800-as iiiX is. A férfiaknál a K. Dózsa szerezte a legtöbb pontot, 234-et. A siófo­kiak 145, a barcsiak és a csur­góiak 5‘.—54 pontot gyűjtöttek. A nőknél a Siófoki Bányász sze­repelt a legeredményesebben 1-8 nont+al. A K. Dózsának 109, a Bar­csi SC irk 94 pontja gyűlt össze. M:nd a férfiaknál, mind a nőknél hat egyesület iratkozott fel a pont­listára. A bajnokság jobb eredményei: 110 m gat, ifjúsági: 1. Lippai (Siófok) 15.4. 2. Hecz (K. Dózsa) 16.7. 100 m síkfutás, ifjúsági: 1. Együd (Siófok) 11.3, 2. Lippai (Sió­fok) 11.4, 3. Pfeiffer (Csurgó) 11.6. Serdülők: 1. Horváth (Csurgó) 13.1, 2. Zslborás- (K. Dózsa) 13.7. Magasugrás, ifjúságiak: 1. Ma- gyér (K. Dózsa) 175. 2. Junászka (Siófok) 165. 1500 m: 1. Acs (K. Dózsa) 4:07.4 Ifjúságiak: i. Vermes (K. Dózsa) 4:10.8, 2. Pajor (Siófok) 4:34. 400 m síkfutás: 1. Vég\ári (B^rcs) 52.4. Ifjúságiak: 1. Pfeiffer (Csur­gó) 52.3. 2. Együd (Siófok) 52.4, 3. Farkas (K. Dózsa) 52.7. 400 m serdülő: 1. Kis-Tóth (K. Dózsa) 56.2, 2. Gondclovics (K. Gazdász) 58.6. G09 m síkfutás, serdülő: 1. Varga 'K. Dózsa) 1:32.5, 2. Dinka (Barcs) 1:37.4. 100 m síkfutás: 1. Bálint (Siófok) 11.9, 2. Tóth (Siófok) 12. Távolugrás, ifjúságiak: 1. Hecz (K. Dózsa) 6,22, 2. Lippai (Siófok) 6,15. Súlylökés: l. Németh (K. Dózsa) 12,22, 2. Tóth (Barcsi SC) 11.94. ifjúságiak: l. Farkas (K. Dózsa) 12,59. Serdülök: 1. Kálmán (K. Dó­zsa) 13,13. 5 km gyaloglás: 1. Nagy László (K. Dózsa) 26:07.6. 400 m gát: l. Végvári (Barcs) 58.4. 200 m síkfutás: 1. Végvári (Barcs) 24.4. Ifjúságiak: 1. Együd (Siófok) 23.3, 2. Pfeiffer (Csurgó) 24.2, 3. Lippai (Siófok) 24.3. Diszkoszvetés: 1. Földi (K. Dó­zsa) 43,81, 2. Faludi (K. Dózsa) 35,91. Ifjúságiak: 1. Farkas (K. Dózsa) 40,05. 800 m síkfutás, ifjúságiak: 1. Farkas (K. Dózsa) 1:58.6, 2. Pfeif­fer (Csurgó) 1:59.9, 3. Vermes (K. Dózsa) 2:01.2. Hármasugrás, ifjúságiak: 1. Hecz (K. Dózsa) 13,40. 2. Junászka (Siófok) 12.10. Gerely: l. Németh (K. Dózsái 53.05. 2. Kővári (Barcs) 47.52. If­júságiak: l. Farkas (K. Dózsa) 48,72. Nők 80 m gátfutás, ifjúsági: 1. Takács (Barcs) 12.6. Súlylökés: 1. Takács (Barcs) 10.17. 100 m síkfutás, serdülő: l. Hecz (K. Dózsa) 13.8, 2. Szepesi (K. Dó­zsa) 14.5. 400 m: 1. Czifra CK. Dózsa) 1:01.6. 2. Gál Judit (K. Dózsa) 1:05. Ifjú­ságiak: 1. Bojtor (Nagyatád) 1:08.®, 2. Bánhegyi (Siófok). 3:05.4. Magasugrás: l. Mészáros (Barcs) 145 cm. Ifjúságiak: 1. Takács Ág­nes (Barcs) 150 cm, 2. Pallér (Sió­fok) 145 cm. Serdülők: 1. Peresa (K. Dózsa) 145 cm. 200 m síkfutás: 1. Czifra (K. Dó­zsa) 27.2. Ifjúságiak: 1. Bánhegyi (Siófok) 29.5. 300 m síkfutás, serdülő: l. Hecz (K. Dózsa) 44.9, 2. Bánkúti (Siófok) 47.1. Távolugrás: 1. Mészáros. (Barcs) 456 cm. Ifjúságiak: 1. Pallér (Sió­fok) 480 Serdülők: 1. ígér (Nagy-* atád) 430. Gerely: l. dr. Szigetiné (Siófok) 37,69. Ifjúságiak: 1. Takács (Barcs) 39.54. 800 m síkfutás: 1. Gál (K. Dó­zsa) 2:29.4. Ifjúságiak: 1. Bojtor (Nagyatád) 2:28.8, 2. Bánhegyi (Siófok) 2:32.5. Diszkosz: 1. Budavári (Siófok) 22.30. Ifjúságiak: 1. Takács (Barcs) 27,40, 2. Joó (Siófok) 26,36. Serdü­lők: 1. Halászi (K. Dózsa) 21,14. Az összesített pontverseny a kő­vetkező képet mutatja: 1. K. Dózsa 2. Siófok 3. Barcs 4. Csurgó 5. K. Gazdász SK 6. Nagyatád 343 pont 273 pont 148 pont 77 pont 52 pont 25 pont |yilV!B€-merScözeselc Nagyberki helyett a Nyári Hírül adtuk már, hogy a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályá­nak tizenhat csapata a nyári .szün­időben részt vesz az SLSZ által kiírt Nyári Kupa küzdelmekben. Elkészült már e torna csoportbe; osztása és sorsolása is. Az utolsó pillanatban egy változás történt. Á nagyberkiek más irányú köte­lezettségük miatt lemondták a részvételt, így a kissé késve je­lentkezett felsőbogátiak nevezését mégis el tudta fogadni az SLSZ. A nagyberkiek helyén tehát a fel- söbogátiak játszanak a Nyári Ku­pában, amelynek első fordulójára már most vasárnap sor kerül. Az első kupafordulóban a következő mérkőzéseket játsszák majd: Balatonszemes—Buzsák, Balaton- f enyves—Somogy jád, Karád—To­Felsőbogát játszik Kupában ponár, Nagyberény—Gölle, Felsfl- bogát—Görgeteg, Kutas—Gyéké­nyes, Csckonyav^sonta—Bábóesa, Somogy tarnóoa—Berzenee. Szerdán újabb 14 mérkőzés­re került sor a labdarúgó MNK-ért és ezzel kialakult a legjobb tizenhat mezőnye. Eredmények: Ü. Dózsa—Debreceni VSC 4:0 (2:0). Salgótarján—Kisterenye 6:2 (3:1). Pécsi Dózsa—Pécsi Ércbányász 3:0 (1:0) Vasas—Úzd 2:1 (0:0). BVSC—Videoton 1:0 (0:0). Csepel—Budafok 5:1 (3:0). Ferencváros—Eger 1:0 (0:0). Győr—Várpalota 1:1 (0:0). Tatabánya—Kapuvár 4:0 (1:0). Végeredményben a legjobb 16 közé az alábbi együttesek kerültek: NB I.: 9. (MTK, Ű. Dózsa, Salgótarján, Vasas, Bp. Hon­véd, Ferencváros, Csepel, Pécs, Tatabánya). NB I B.: 2. (BVSC, Várpalo­ta). NB II.: 3. (Debreceni Elekt­romos, Dorog, Szegedi VSE). Megyei I. o.: 1. (Szombathe­lyi Autó). Megyei II. o.: 1. (Orosházi Határőr). 6S (UDP szakmunkásonai felveszünk! Bútorasztalosok előnyben. KAPOSMÉRŐ-KADARKÚT ÉPÍTŐ KTSZ KaposmérS, Rákóczi u. 76. Fiatal házaspárnak bútorozott szoba konyhával kiadó. Ka- posfüred, Kossuth u. 56. (2328) Üreges és festő szakmunkásokat FELVESZÜNK Felvételre lehet jelentkezni a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szakipari építésvezetőségén, Kaposvár, Szántó Imre u. 11. szám. (9009} 15 éves korú, általános iskolai vég­zettségű fiatalokat felveszünk 1 éves fonó-szövő ipari tanulónak az 1968. szeptemberi cso­porthoz. Előjegyzésbe vétel végett jelentkezni lehet személyesen vagy levélben: Magyar Pa­mutipar, Budapest, IV., Erkel u. 30. Szakokta­tás. (5999) Énit wmim, A Bólyi Állami Gazdaság 60 kg-tól 190 kg-ig bikaborjakat vásárol. Értesítést az alábbi címre kér: Bólyi Állami Gazdaság, 1 Bóly. Tel.: Boly 32. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Magasnyomású kazánfűtői vagy kazáiAkezciói Vizsgát tett uolgozo- kat azonnal aikatinaz a Beton- e- Vasbetonipari Müvek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.). Felvétel személyes je»ent- kezés eseten. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk. Kiemelt budapesti munkára, ki­emelt teljesítménybérrel kőmű­veseket, kubikosokat, férfi és nőt segédmunkásokat, komplett bri­gádokat, burkolókőt, ácsokat, festőket, tetőfedőket, aszta­losokat, 15 éves kortól fiatalkorú fiúkat is, azonnal felveszünk. Szabad szombatot, utazási jegyet, kőműves, ács, kubikos és segéd­munkások részére szállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Bp. Vili., Auróra u. 23. Április 4. Magasépí­tő- és Szerelőipari Ktsz munka­ügyi osztály. (5186) Az Építőipari Szállítási Vállalat (EPFU) kőröshegy! munkálatok­hoz felvesz gépkocsirakodókat, kaposvári munkahelyre rakodó­kat, valamint gépkocsivezető jogo­sítvánnyal dömperrakodógép-ke- zelőket. Kereseti lehetőség 2090— 3000 Ft-ig. Jelentkezni lehet: Ka­posvár, Vásártér u. 10. alatt a ki­rendeltségvezetőnél. (9614) Lisztleszedéshez fiatal férfi mun­kaerőt keresünk. Nagymalom, Ka­posvár. (9620) Gépkocsirakodókat felvesz a Somogy a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, Kaposvár. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés : Telep-szállítás — Berzsenyi u. 41. sz. (9619) Lóápolót alkalmaz október l-ig a siófoki sportistálió lovasiskola-ve­zetősége. Jelentkezés a helyszínen. A Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Székesfehérvár, Dunaújváros, Almásfüzitő, Diósgyőr, Kazinc­barcika) lakatos, csőszerelő, he­gesztő, kovács szakmunkásokat, segédmunkásokat. A külszolgálat­ra vonatkozó összes juttatást biz­tosítjuk. Jelentkezés: Bp. VI., Paulay Ede u. 52., személyzeti osztály. (5991) A Budapesti Szövőgyár azonnal felvesz: 16 évet betöltött lányo­kat fonodái betanított munkára. Vidékiek részére ingyenes buda­pesti lakás, heti egyszeri hazauta­záshoz hozzájárulást biztosítunk. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés: Kőbányai Textilművek Fonótelepe Bp., X. kér., Maglód! út 25. Mun­kaerő-gazdálkodás. (115) A Felső-Somogy megyei Halgaz­daság felvételre keres egy kovács és egy motorszerelő szakmunkást — balatonlellei munkahellyel. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés: Halgazdaság, Balatoril'üle, IrmapuszUu (7179) Kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó íog- xaikoz tatásra keres a Lakasépnő Ktsz., Budapest, V., Aulich u. á. Munkásszállást, üzemi étkezés»,, szabad szombatot, hazautuzási költségtérítést, munkaruhát bizto­sítunk. Kiemelt fizetés — külön­élés! pótlék. Szorgalmas, megb ir.- nató dolgozók jelentkezését vár­juk! ______________________(5139) Kőműves szakmunkásokat es se­gédmunkásokat fölvesz a Somogy megyei Építőipari Vállalat. Át­lagkeresetek: kőműves 1800 Et­től 3000 Ft-ig, segédmunkás 1450 Ft-tól 2100 Ft-ig. Vidékieknek kü- iönélési pótlékot fizetünk. Üzemi konyha van, vidékieknek munkás- szállót térítés ellenében biztosí­tunk. Indokolt esetben — megfe e- lő létszám esetén — a kaposvári építkezésekről 60 km távolságon belül a dolgozókat naponta gépko­csival hazaszállítjuk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúság út­ja 5., főépítésvezetőség, Siófok, Fő u. 200., építésvezetőség, Nagy­atád, Acs u. 1—3. ____________ (9524) F érfi dolgozókat keresünk fizi­kai állandó munkára, jó kereseti lehetőséggel. Agyagipari Szövet­kezet, Kaposvár. (9621) A Csurgói Járási Napsugár Vegyesipari Kisipari Termelőszövetkelet fölvesz vasbetonszerelőket, fémeszterplycsckat, marós szakmunkásokat. (7170) A VB KM 11. sz. Villamossági Gyára FÖLVÉTELRE KERES erősáramú mérésekben jártas villamoslpari iecbnikust műszaki ellenőri munkakör­be, valamint- nagy gyakorlatú ipari könyvelőt (Mérlegképes előnyben.) Bérezés a gyár kollektív szerződése alapján, meg­egyezés szerint. ~ Jelentkezés a gyár személy- £ zeti osztályán, Kaposvár, C. Mező Imre út. A Mecseki Ércbányászati Vállalat III. sz. bányaüzeme föld alatti munkára 18—40 éves korú férfiakat keres /j vájár, segédvájár, csapafcsitlés. lakatos és villa nif szerelő szakmunkásnak továbbá fúrási, szállítási segé dmunkásnak Csökkentett munkaidő! Kereseti lehe'őség havi 2000—4500 Ft között. Évenként növekvő összegű hűségjutalom. Napi egyszeri ingyenes étkezés. Pécsen modem, kényelmes munkásszálló. Je­lentkezés: Kővágószöllős, III-as üzem munkaügyi cso­portjánál (autóbusszal 20 percnyire Pécstől). (1537)

Next

/
Oldalképek
Tartalom