Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-04 / 129. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1968. június A Nagy győzelme! aratott a Ferencváros és a Vasas Fokozódó érdeklődés előzte meg a labdarúgó NB I tizenkettedik fordulóját. Ennek során a Vasas már szombaton bebizonyította, hogy javuló formában van. Vasárnap a Ferencváros jeleskedett Szegeden. A zöld-fehérek meg sem álltak hatig. Ez volt a szegediek legnagyobb veresége az utóbbi időben. A szívósan védekező Tatabányai Bányász Diósgyőrben újabb pontot szerzett. A diósgyőriek csak döntetlent értek el otthonukban. Dunaújvárosban küzdelmes mérkőzésen született meg a hazai csapat győzelme a Salgótarján ellen. Kispesten a Bp. Honvéd a várakozásnak megfelelően — bár kemény küzdelemben — megszerezte mind a két bajnoki pontot. Bizonyos fokig meglepetésnek számít, hogy a Csepel könnyen nyert Székesfehérváron. Az nemkülönben, hogy az Üjpesti Dózsa erejéből csak egy pontra futotta a Győr ellen. A bajnoki táblázaton változatlanul a Vasas csapata veASZTALITENISZ NB I zet, a Ferencváros javít pozí cióján, ha megnyeri a Szombathely elleni korábban elmaradt mérkőzését. Ferencváros—Szeged C :1 (2:0) Szeged, 20 000 néző. V.: Petri. G.: Varga (4), Juhász, Albert, ill. Csömör. Dunaújváros—Salgótarján 2:1 (1:1). Dunaújváros. 7000 néző. V.: Münch. G.: Csörgő, Takács, ill. Bástí. Diósgyőr—Tatabánya 0:0. Diósgyőr, 18 000 néző. V.: Schopp. Üjpesti Dózsa—Győr 1:1 (1:0) Győr, 3000 néző. V.: Bircsák. G.: Fazekas, ill. Győrfi. Csepel—Videoton 3:1 (1:0) Székesfehérvár. 10 000 néző. V.: Fehérvári. G.: Kalmár (2), Baló, ill. Kovács. Bp. Honvéd—MTK 2:0 (1:0) Kispest, 10 000 néző. V.: Hegyes. G.: Kocsis (2). EZ TÖRTÉNT AZ NB I B-BEN Kecskemét—Eger 2:2, Pécsi Bányász—Budafok 4:0. Ganz-MÁVAG —Győri Dózsa 3:1, Oroszlány—Várpalota 0:0, Szállítók—Komló 0:0, Nagybátony—Miskolc 1:1. BGSC—K. Vasas 13:12 Kaposváron óriási küzdelemben maradt alul a gumigya- riakkal szemben a hazai együttes. Döntő volt az, hogy a kaposvári Dómján egyetlen mérkőzést sem tudott nyerni. Gy.: Börzsed (5), Kocsis (3), Braun (3) , Kanizsai, Tóth, ill. Balázs (4) , Nagy (3), Ivusza (3), Kiss (2). Nem megy a K. Lendület röplabdázóinak Szombaton és vasárnap Budapesten szerepelt a Kaposvári Lendület NB I-es női röplabdacsapata. Bajnoki táblázatok NB I 1. Vasas 12 9 1 2 36:15 19 2. Bp. Honvéd 12 7 4 1 22:8 18 i. V. Dózsa 12 6 4 2 26:13 16 4. Ferencváros 11 6 3 2 24:14 15 5. Csepel 12 6 3 3 16:10 15 6. Szeged 12 4 5 3 15:22 13 7. Egyetértés 12 2 7 3 13:15 11 8. Dunaújváros 12 4 3 5 13:17 11 9. Szombathely 11 3 5 3 12:16 11 10. Pécs 12 3 5 4 7:16 11 11. MTK 12 3 4 5 13:15 10 12. Salgótarján 12 3 4 5 15:20 10 13. Videoton 12 3 2 7 12:23 8 14. Tatabánya 12 1 6 5 6:13 8 15. Győr 12 1 5 6 8:13 7 16. Diósgyőr 12 1 5 6 10:18 7 NB n Nyugati csoport 1. ZTE 12 6 5 1 28:9 17 2. Sz. Cipő 12 6 4 2 22:15 16 3. Dorog 12 5 5 2 21:9 15 4. P. Ércbányász 12 6 3 3 20:12 15 5. K. Táncsics 12 5 4 3 18:14 14 6. Siófok 12 6 2 4 22:18 14 7. Pápa 12 5 3 4 9:7 13 8. MÁV DAC 12 8 1 5 20:18 13 9. N. Bányász 12 5 2 5 20:17 12 10. M.-Szászvár 12 4 4 4 17:21 12 11. PVSK 12 66 15:19 12 12. K. Kinizsi 12 4 3 5 17:18 11 13. Veszprém 12 3 4 5 17:21 10 14. Moson 12 3 1 8 12:33 7 15. NVTE 12 2 2 8 10:24 6 16. Z. Dózsa 12 2 1 9 13:26 5 NB III Délnyugati csoport 1. PBTC 12 8 3 1 30:13 19 2. PEAC 12 6 4 2 22:9 16 3. Szekszárd 12 6 4 2 26:13 16 4. Steinmetz SE 12 7 2 3 21:13 16 5. Baja 11 7 2 2 18:14 16 6. DVSE 12 6 3 3 18:15 15 7. Mohács 11 6 1 4 23 :18 13 8. Bonyhád 12 5 3 4 23:23 13 9. Lábod 12 66 28:20 12 10. P. Volán 12 4 2 6 13:14 10 11. D Spartacus 12 •* 4 5 14:19 10 12. Sárbogárd 12 4 1 7 22:24 9 13. K. Vasas 12 3 2 7 14:25 R 14. K. Dózsa 12 2 3 7 12:33 7 35. P. Helyiipar 12 4 7 15:22 6 16. Szigetvár 12 4 8 12:36 4 NB III Nyugati csoport 1. Sárvár 12 8 1 3 23:12 17 2. N. Sáska 12 7 1 4 24 :20 15 3. Kőszeg 12 6 2 4 18:10 14 4. Tapolca 12 6 2 4 28:22 14 5. Nyírád 12 5 4 3 19:14 14 6. Sz. Vasas 12 6 2 4 26:23 14 7. Ajka 12 5 3 4 17:12 13 8. Marcali 12 6 1 5 23:21 13 9. Körmend 12 4 4 4 14:15 12 10. Keszthely 12 4 3 5 16:19 11 11. SZSE 12 3 4 5 19:19 10 12. Letenye 12 3 4 5 9:17 10 13. N. Dózsa 12 3 3 6 16:24 9 14. Sz. Spartacus 12 3 3 6 17.25 9 15. Sz. Dózsa 12 2 5 5 11:24 9 16. Katona J. SE 12 2 4 6 24:27 8 Megyei bajnokság Mindkét napon vereséget szenvedtek a mieink, akik ezzel egyre inkább lejjebb csúsznak a bajnoki táblázaton. Mindkét nap az alábbi összeállításban játszott a csapat: Koncz, Petrus, Balogh, Kozmá- né, Vermesné, Kovács. Csere: Krehán, Lovas, Esküdt. Vasas Turbó—K. Lendület 3:1 (—11, 3, 4, 9) Meglepő biztosan nyerte az első játszmát a kórházi csapat, amely azonban ezzel el is lőtte puskaporát. Koncz és Kovács játéka volt csak dicsérhető. Vasas Izzó—K. Lendület 3:0 (12, 14, 5) A bajnokesélyes elleni mérkőzésen jól kezdett a Lendület. Az első és második játszmában egyenrangú ellenfelek voltak a pályán. A harmadik szettben már fáradtan mozogtak a mieink, s az Izzó tetszés szerint érte el pontjait. A Lendületből Vermesné és Kozmá- né játéka dicsérhető. A rőplabdda NB I második csoportjának bajnoki táblázata: 9. Vasas Izzó 11 10 1 31:10 21 10. V. Turbó 11 9 2 30:12 20 11. Almásfüzitő 11 7 4 26:16 18 12. Szeged 11 6 5 23:20 17 13. Miskolc 11 5 6 21:21 16 14. Dunaújváros 11 4 7 16:27 15 15. K. Lendület 11 3 8 16:27 14 16. Bp. VTSK 1111 3:33 11 Csütörtökön KK-visszavágó Belgrádban Végleges, hogy csütörtökön kerül sor Belgrádban a Crve- na Zvezda—Ü. Dózsa labdarúgó Közép-európai Kupa elődöntő visszavágó mérkőzésre. A jugoszláv fővárosban a KK- bizottságnak azt a döntését, miszerint ezt a mérkőzést június 6-ig le kell játszani, nem fogadták nagy örömmel — éspedig azért, mert a belgrádi csapat két legjobb játékosa, Dzsajics és Pavlovics a válogatott keret tagjaként Olaszországban szerepel az EB elődöntőjében. 1. Csurgó 2. Barcs 3. Kapoly 4. K. Vasutas 5. Somogyi B. SE 6. Zamárdi 7. Tab 8. Nagyatád 9. Balatonboglár 10. K. V. Lobogó 11. H.-szentgyörgy 12. Lengyeltóti 13. Taszár 14. Ordacsehi 15. Marcali «. K. Építők 12 7 3 1 26:7 19 12 9 1 2 35:13 19 12 6 3 3 31:17 15 12 6 2 4 21:10 14 13 6 2 4 23:17 14 12 75 26:23 14 12 5 4 3 21:19 14 12 5 2 5 19:19 12 12 4 3 5 34 :22 11 12 3 5 4 21:20 11 12 3 5 4 18:13 11 12 4 2 6 18:26 10 12 4 2 6 17:27 10 12 2 4 6 15:29 8 12 2 4 6 10:24 8 12 1 — 11 2 A Crvena Zvezda mindezek ellenére erősen készül a magyarok elleni újabb találkozóra, és a szakvezetés él azzal a lehetőséggel, hogy két idegen csapatbeli játékost szerepeltethet. Dzsajics és Pavlovics pótlására meghívták Belint a Zágrábi Dinamótól és Krivo- csukát az OFK BelgrádbóL Űt pontot szereztek a somogyi NB ll-esek A Siófok pontszámban beérte a K. Táncsicsot Ilyen jól még egyik fordulóban sem ment a somogyi NB II-es csapatoknak. Két győzelem, egy döntetlen a mérleg. Megnyerte mérkőzé- zét a K. Kinizsi és a Siófok, idegenben szerzett egy pontot a Táncsics. A bajnoki táblázaton változatlanul a ZTE vezet az Sz. Cipőgyár és a Dorog előtt A siófokiak, akiket pedig egy kisebb megingás után sokan elparentáltak, pontszámban beérték a Táncsics együttesét. Ez már maga bravúrnak számít. A táblázat alján egyre inkább leszakad a Z. Dózsa, az NVTE és a Mosoni Vasas. Ez is a három leggyengébb csapat a Nyugati csoportban. NB III... NB III... Négy mérkőzés, négy pont Ez a somogyi NB 111-as csapatok mérlege a 12. bajnoki fordulóban. Igaz, nem azok gyűjtötték csak a pontokat, akikre számítottunk. A Lábod meglepetésszerű győzelmet aratott szombaton Pécsen. Viszont a K. Vasas váratlan vereséget szenvedett hazai pályán. A Dózsa a vártnál dere- kasabban küzdött, s nagy küzdelemben maradt alul. A marcaliak igazolták a papírformát DÉLNYUGATI CSOPORT Baja - K. Dózsa 2:0 (0:0) Baja, 1200 néző. V.: Kassal. Baja: Mejlinger — Bisztrovics, Bálity, Viszmeg — Csanik őr., Miklós (Petrity) — Boskovics, Bodai, Rizsányi, Márity, Barfculov. Kaposvár: Homyák — Nagy I., Csi- ma, Fodor — Máté, Sipos — Boti, Ilalvax, Nagy II., Bódis, Füle* Amikor a kaposváriak látták, hogy nem is. olyan veszélyesek a bajai rohamok, meg-megpróbál- koztak egy-egy támadással. Füle két ízben is jó helyzetbe került, a befejezés azonban nem sikerült. Szünet után is változatos mezőnyjáték folyt, s az első gól a 78. percben született, amikor egy átívelt labdából Petrity lőtt gólt, 1:0. A 89. percben Rizsányi állította be a végeredményt, 2:0. Sportszerű, szép mérkőzés volt, amelyen a K. Dózsa a mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfele volt a bajnoki táblázaton igen előkelő helyet elfoglaló ellenfelének. Egy kis szerencsével a Dózsa vaskos meglepetést okozhatott volna. Jók: Bálity, Boskovics, Rizsányi, ill. Hornyák, Csima, Füle. Sárboffárrl—K. Vasas 3:1 (2:0) Kaposvár, 300 néző. V.: Vecsera. Sárbogárd: Hernádi — Kéri, Kovács, Kócz — Kis, Orosvári — Marton, Jakab, Bodó, Tatár, Bodai. Edző: Illó István. Vasas: Bogdán — 1 akács, Székács, Csapó — Szentgróti, Barta — Bartos, Fülöp, Balázs, Czeczeli, Fersch. Edző: Tóth József. Kaposvári fölény vezette be a mérkőzést, aztán a 15. percben Bodai használta ki a Vasas-védelem megingását, 1:0. Továbbra is a Vasas támadott, viszont ismét a vendégek értek el gólt. A 4(). percben az előretörő Orosvári talált a hálóba, 2:0. A kétgólos vezetés birtokában nyugodtabbá, tervszerűbbé vált a vendégek játéka, akik a 65. percben ll-eshez jutottak. Ezt Kovács értékesítette, 3:0. A teljesen szétesően játszó Vasas tíz perccel a befejezés előtt Balázs 11-es góljával szépített, 3:1. Az aiacsony színvonalú mérkőzésen ötletesebben, jobban futballozott a vendég csapat, s a látottak alapján rá is szolgált a győzelemre. A Vasas kiábrándító játékára nem lehet magyarázatot találni. * * * További eredmények a Délnyugati csoportban: Volán—Pécsi Helyiipai 2:0, Dombóvári Spartacus—Bonyhád 1:1, Pécsi BTC—Szigetvár 5:0, Szek- szárd—P. Steinmetz SE 2:1, Mohács —Dombóvári VSE 0:0. NYUGATI CSOPORT Marcali VM—Letenye Siófok—Veszprém 4:1 (4:0) 3:1 (1:0) Marcali, 500 néző. V.: Döbröntei. Marcali: Hodorics — Dunkler, Hosszú, Polgár — Jakab, Kósi — Bene, Molnár, Szántó II., Lázár, Horváth. Edző: Bősz Adám. Lete- nye: Bazsó — Tóth, Mirkó, Török — Tamás, Ma3'er — Remez, Bicsák, Adorján, Belez, Závodi. Edző: M»- halecz Boldizsár. A hazai fölény a 30. percben érett góllá, amikor Szántó H.—Molnár összjáték után az utóbbi lőtt gólt, 1:0. Az 50. percben egy kapu előtti kavarodásnál Bicsár kiegyenlített, 1:1. Erősített a Marcali, s a 63. percben Lázár szerzett vezetést, 2:1, majd a 68. percben beállította a végeredményt, 3:1. Változatos, jó iramú mérkőzés volt, a mezőnyben egyenrangii csapatok küzdöttek. A helyzeteket a hazaiak használták ki jobban. Jók: Hodorics, a mezőny legjobbja, Hosszú, Kósi, Molnár, ill. Mirkó, Mayer, Bicsár. * * * Tavábbi eredmények a Nyugati csoportban: SZSE—Ajka 2:1, Tapolca—Sz. Dózsa 6:1, Sárvár—N. Dózsa 2:0, Nagykanizsai Sáska—Nyírád 0:0, Keszthely—Katona J. SE 4:2, Sz. Spartacus—Körmend 1:0, Sz. Vasas-Kőszeg 2:1. Megyei bajnokság Siófok, 1200 néző. V.; Halász. Síoiok: Aszak — GyÖrxi, Feuér, Bábán — p, Csupor — Erdei, Németh, Kercnyi, Scnaul, Pusztai. Edző: Papp Gyuia. Veszprém: Karsai (Hamar) — Hegyi, Hiava/, Németh — Czakler, Harcz — Csukás, Egyházi, üazsó, Loth, Fájd. Edző: KaJocsay Aba dr. Szemerkélő esőben, lendületes játékkal kezdődött a mérkőzés. Németh elől csak szöglet árán mentettek a vendégek. A 8. percben Csukás bombáját Iszak védte nehezen. A 16. percben vezetést szerzett a Bányász. Kerényi csavart szögletrúgása után a kapus kiütötte a labdát, s a berohanó Erdei nem hibázott, 1:0. újrakezdés után Babán a gólvonalról mentett. A 34. percben Pusztai szólózott. Két csel után már csak a kapussal állt szemben, a szélső azt is kicselezte, és a hálóba gurított, 2:0. Megzavarodtak a vendégek. A 38. percben Szép 25 méterről célozta meg a kaput, a gólba tartó labdába Hlavai beletette a lábát, de csak beljebb tudta segíteni azt, 3:0. A 43. percben újabb hazai gólnak tapsolhatott a hazai közönség. Németh átadását Kerényi kapta, aki 25 méterről hatalmas gólt lőtt, 4:0. Szünet után a vendégek kíméletlen játékba kezdtek. Először Hegyi terítette le Pusztait. A 10. percben Erdei lefutásánál Hlavai kézzel ütötte el a labdát a 16-oson belül, a büntető azonban elmaradt. A 15. percben Csukás szögletét Egyházi a megdermedt védők mellett a felső sarokba fejelte, 4:1. Most a vendégek voltak a többet támadók, több veszélyes helyzetet is teremtettek, a siófoki védelem azonbaai jól állta a rohamokat, s az eredmény már nem változott. Végig jó iramú, változatos, helyenként színvonalas mérkőzésen igen értékes győzelmet aratott a Bányász. Elsősorban azért, mert a siófoki csatárok az első félidőben nemcsak lendületesen, hanem igen eredményesen is játszottak. No meg a szerencse is a mieink mellé szegődött. Szühet után mintha kifáradt volna a hazai csapat a maga által diktált nagy tempótól. Ebben az időszakban a Bányász védelme bizonyította, hogy képes nagyobb feladatok megoldására is. A siófoki győzelem teljesen megérdemelt, még ha a gólarány kissé túlzott is. Jók: Fehér, *?a^»án, Csupor, Németh, Pusztai, ill. Hegyi, Czakler, Csukás, Egyházi. Táncsics SE—Máza-Szászvár 1:1 (0:0) Szászvár, 1800 néző. V.: Vörös. Kaposvár: Kucsa — Kelemen, Tallósi, Farkas, Horváth — Tátrai, Letenyei — Ivanics, Selenka, Kaszás II., Kaszás 1. Edző: Váradi Lajos: Máza- Szászvár: Süveges — Hucker, Kővári, Bakó, Bocz — Németh, Nagy II. — Róth (Szőcs), Szabó, Herbei, Balogh. Edző: Pa- latinusz János. Ideális, jó talajú pályán, kitűnő labdarúgóidőben játszódott a mérkőzés. Az első tíz percben kölcsönös erőfelmérés folyt. Aztán a 12. percben Herbei bombájánál már verve volt a kaposvári kapus, a kapufa azonban menteit. Az ellentámadásnál Letenyei huszonöt méteres szabadrúgását ütötte ki Süveges Kaszás I. elé, aki három méterről fölé lőtt. Inkább a Szászvár tá- madgatott, veszélyt azonban csak két szabadrúgás jelentett. Ezeket Bocz lőtte nagy erővel. A 43. percben Kaszás II. kapott jó labdát, azonban az ötösről kapásból fölé lőtt. A második félidő hamarosan meghozta a Táncsics vezető gólját. A 9. percben Selenka nagyszerű labdával ugratta ki Kaszás I-et, aki megvárta, amíg a kapus kimozdul, aztán fölötte a hálóba emelt, 1:0. A vezető gól érthetetlenül a Táncsicsot zavarta meg, amely ettől az időtől kezdve teljesen beállt védekezni. Hosszú időn át úgy látszott, hogy Kucsának nem lehet gólt lőmi. A 32. percben viszont Tallósi mellett Herbei kilépett, s amikor a Táncsics-kapus kimozdult, a hálóba lőtt, 1:1. Még egy-két hazai roham következett, aztán mindkét csapat beletörődött a döntetlenbe. Közepes iramú mérkőzés, helyenként jó színvonal. A játékidő első szakaszában a hazai csapat támadott többet aztán kaposvári félóra következett. Ha a vezető gól után a Táncsics játéka nem válik passzívvá, talán győztesként is hazatérhetett volna a mérkőzésről. Jók: Kelemen, Tátrai, Letenyei, Kaszás I., HL Kővári, Bocz, Herbei. K. Kinizsi—Z. Dózsa 2:0 (1:0) ORDACSEHI—K. V. LOBOGÓ 1:1 (0:1) Ordacsehi, 200 néző. V.: Kocsis. Igen alacsony szinten mozgott a találkozó, mindkét oldalon a csatárok játszottak kiábrándítóan. Egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Szünet után a 20. percben Androsovicsot és Radaxot a játékvezető kiállította. G.: Kiss, ill. Bene. Jók: Kiss, Beke, Czár II., ill. Kósi, Bene, Zacommer. NAGYATÁDI KONZERV—TASZAR 4:1 (3:0) Taszár, 100 néző. V.: Vajda. A lelkes vendégek nagyon ügyesen használták ki a hazaiak sorozatos, sokszor bosszantó hibáit. A 75. percben a játékvezető Haracsit (Taszár) kiállította. G.: Torma (2), Birkás, Bazsó, ill. Cziczer. Jók: Németh, Tanis, Nezdei, ill. Horváth, Kónya. Vadas Tibor SOMOGYI B. SE—CSURGÓ 2:1 (1:1). Nagyatád, 300 néző. V.: Németh. Sportszerű mérkőzésen szenvedte el első vereségét a csurgói csapat. Ha a hazai csatárok jobban kihasználják helyzeteiket, akár nagyobb arányú is lehetett volna az atádi győzelem. Székács pl. l:0-nál egy ll-est is elhibázott. G/: Tanai, Vörös. ill. Horváth. Jók: Erdős, Fekete, ill. Boros. Varga Tibor BALATONBOGLAR—ZAMARDI 2:0 (2:0) Zamárdi, 200 néző. V.: Pesti. Eléggé alacsony szinten mozgott a mérkőzés. Az erőfutballt játszó vendégek megérdemelték a győzelmet. Döntőnek bizonyult az, hogy a hazaiak apró termetű játékosai nem bírtak a magas testalkatú vendégekkel. G.: Csere, Kenéz. Jók: Pordán. Piros, Kékesi, ill. Huszár, Kertész. Dr. Fazekas Mihály BARCS—MARCALI 9:1 (6:0) Barcs, 500 néző. V.: Hardi. Egyszerűen ellenállhatatlan volt • barcsi támadósor. A vendégek sportszerűen küzdöttek, de ere- I j ükből csak ennyire futotta. G.: Kertész (5), Kuczkó (3), Lang, ill. Hudra. Jó az egész barcsi csapat, ill. Mendi, Páli. Pandúr Ferenc KAPOLY—K. VASUTAS 2:1 (1:0) Kapoly, 300 néző. V.: Tóth L. Közepes színvonalú mérkőzésen a vendég csapat csak védekezett. A hazai csatárok sok helyzetet kihagytak. G.: Váncsa, Kőszegi, ill. Vendl. Jók: Szilágyi, Kőszegi, Váncsa, ill. Laki, Vendl. Kocsis György LENGYELTÓTI—TAB 1:0 (0:0) Lengyeltóti, 400 néző. V.: Darázsi. Kemény, sőt helyenként durva mérkőzés volt. Szünet után feljöttek a vendégek, s ekkor csak Benkő nagyszerű védése révén sikerült megőrizni a Miletics góljával szerzett hazai előnyt. Jók: Benkő, Miletics, Horváth, ill. Keszthelyi, Simon, Szabó. Kovács Ferenc HOMOKSZ ENTGYÖRGY— K. ÉPÍTŐK 4:0 (3:0) Kaposvár, 50 néző. V.: Bálint. A vendég csapat minden részében jobb volt, mint az ifjúságiakkal teletűzdelt, igen gyenge K. Építők együttese. TOTO A totó 13+1 találatos szelvénye: xl221xxxx211x +1. 13 találatot 11 pályázó ért el a nyeremény szelvényenként 46 630 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos 9 db, ezekre a nyeremény és a jutalom egyenként 107 548 forint. A 12 találatosok 1320, a 11 találatosok 103, a 10 találatosok 25 forintot nyertek. Kaposvár, 1000 néző. V.: Alberti. K. Kinizsi: Korsós — Balogh, Németh, Horváth — Szöllősi, Csaba — Márton, Szabó II., Szabó I. (Molnár), Göncz, Laczkovics. Edző: Szenlannai József. Zalaegerszeg: Hamp — Szalai, Varga, Braun — Pavlicz, Németh — Farkas, Kovács, Sipos, Dervalics, Szakonyi. Edző: Gáspár László. Mindjárt a Kinizsi lendült bele. Néhány szöglet jelezte a kaposváriak fölényét, majd az egyik sarokrúgás után Márton csúsztatott fejese nyomán a labda a hálóba került. Előzőleg azonban a kaposvári szélső »-Hagyd el, nekem jó« kiáltással zavarta a védelmet, ezért a bíró nem adta meg a gólt. A 19. percben góllá érett a Kinizsi fölénye. Formás támadás gördült a pályán. Márton az alapvonalig futott el, onnan visszajátszott, és Szabó II. látványos gólt lőtt, 1:0. A 22. percben Korsósnak akadt munkája. Aztán újból Kinizsi-szöglet következett. Gördültek a támadások is, eredménytelenül. A 34. percben Göncz, a 38. percben Szabó a kifutó kapusba lőtte a labdát. A 45. percben ismét Göncz került gólhelyzetbe, de megint a kapust találta el. Szünet után sem változott a kép. Először az újonnan beállt Molnár durrantott mellé. Aztán Márton és Göncz labdái tévesztettek célt. A másik oldalon Kovács meg Dervalics adott gondot Korsósnak. A 22. percben Göncz futott el, most í adott Szabó II. elé, aki most sem hibázott, 2:0. Ezt követően kitámadtak a vendégek, akik mindjárt fölénybe is kerültek. Percekre beszorult a Kinizsi. Kovács, Dervalics nagy lövéseit kellett védenie Korsósnak. Az utolsó percekben még Mártonnak kínálkozott alkalma a gólszerzésre, de a befejezéssel adós maradt a szélső. Kezdetben a szemerkélő eső számlájára írtuk azt, hogy mindkét csapat igen sok hibával játszott. Szünet után azonban már szinte ideális labdarúgóidő és jé talajú pálya várta a csapatokat. Az iram és a színvonal ezt követően is alacsony maradt. Nagyon sok hibával játszott a Kinizsi támadósora, amelynek balszárnya olykor teljesen eltűnt. Helyzetet ugyan teremtettek a csatárok, de Szabó Il-t kivéve nem volt ebben a sorban befejező játékos. A zalaegerszegiek későn jöttek hogy ezen a meccsen esetleg lehet valamit keresni is. Amikor támadtak, bizony zavarba jött a Kinizsi védelme. Jók: Korsós, Szöllősi, Csaba, Hl. Szalai, Varga* Dervalics. * * * További eredmények a Nyugati csoportban: Nagykanizsai Bányász—MÁV DAC 0:0, Pécsi Ércbányász—Szombathelyi Cipő 2:2, Zalaegerszegi TE —Pápai Textiles 0:0, Dorogi Bányász—Mosonmagyaróvári Vasas 1:0. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat 40 tonnás Träilerrel vállalja az ország területén nehézgépek és tárgyak fuvarozását A megrendelést Kaposvár, Berzsenyi út 41. szám (szállítási csoport). Telefon: 12-136. Ügyintéző: Horváth József címére szíveskedjenek leadni. (9467)