Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-04 / 129. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1968. június 4. Frankfrurt, NSZK: Egyetemisták május 30-án este behatoltak a város színházába, és az előadást megszakítva fejezték ki tiltakozásukat a szükségál lap ít-törvények elfogadása el­len. A képen: Fiatal egyetemista megafonon keresztül szól a tüntető fiatalokhoz és a színház közönségéhez. A CSKP Központi Bizottsága plénumának határozata «Nem lehetünk teljesen elégedettek belpolitikai hely­zetünk alakulásával az ápri­lisi plenum óta, mivel nem mindig értük el teljesen a ki­tűzött célokat-« — állapítja meg többek között a CSKP Központi Bizottságának plé­numán elfogadott határozat. A pártban és a csehszlovák társadalomban a konszolidá­ciós folyamat támogatására irányuló törekvések mellett aggodalmaskodó hangok is hallatszanak a szocialista de­mokrácia további fejlődésével kapcsolatban. Egyesek aggód­nak amiatt, hogy a szocialista demokrácia fejlődésének fo­lyamata anarchista tenden­ciákhoz vezethet és fenyeget­heti a szocializmus alapját, szabad utat engedve szocia- lizxnusellenes és kommunista- ellenes támadások számára. Mások amiatt aggódnak, hogy a fejlődés nem áll-e meg fél­úton, és nem történnek-e kí­Felgyújtották a zsinagógát A Párizsban hetek óta tartó súlyos válságtól függetlenül, vasárnap este heves verekedé­sek kezdődtek a főváros Bel­leville negyedében egymás mellett fekvő arab és ugyan­csak égzak-afrikai származású, nagyrészt tunéziai eredetű iz­raelita lakosok csoportja kö­zött. A kártyavitából támadt tömegverekedésnél sok kira­katot betörtek, több ember megsebesült. A verekedőket a rendőrség választotta szét. Hétfőn reggel az összetűzé­sek újra kezdődtek. Az arabok felgyújtották a zsinagógát és rrri ndkét negyedben több üzlet is kigyulladt A tűzoltók rend­őri erők fedezete mellett elol­tották a tüzeket, és jelenleg rendőrsorfal választja el egy­mástól a két harcias közössé­get. (MTI) Diákincidens Belgrádban Belgrad új városrészében, a Száva bal partján levő tJj-Belgrádban vasárnap es­te súlyos incidens robbant ki egyetemi hallgatók és rendőrök között A diák­megmozdulások hétfőn is szinte egész napot át foly­tatódtak. Már az első ösz- szetűzésnél több tucat diák, néhány rendőr és több új­ságíró megsérült, közülük néhányan súlyosabban. A rendőrség a vasárnap esti összetűzésért teljes mérték­ben az egyetemistákra hárí­totta a felelősséget, és Ni­kola Bugarcsics, a belügy­minisztérium belgrádi tit­kárságának vezetője külön hangsúlyozta: az a lövés,, amely az egyik tüntetőt megsebesítette, az egyete­misták és nem a rendőrök soraiban dördült el. Az incidens akkor robbant ki. amikor az Űj-Belgrádban levő munkásegyetem épületé­ben a belgrádi ifjúsági építő­tábor részére műsort rendez­tek, amire a közelben levő Választások Törökországban Törökországban vasárnap részleges szenátusi és község- tanácsi választásokat tartottak. A súlyos incidensekkel tarkí­tott szavazás során tizenöt sze­mély vesztette életét és közel félszázan sebesültek meg. A szavazóknak a 183 tagú szenátus 52, és a 450 tagú nem­zetgyűlés 5 megüresedett hely­re kellett új képviselőket vá­lasztaniuk. Ezenkívül több mint 215 000 polgármestert, városi és községtanácsi funk­cionáriust, városi és falusi ta­nácstagot választottak. A meg­lehetősen bonyolult szavazóla­pok miatt a végleges eredmé­nyeket csupán hétfőn este, vagy esetleg még később te­szik közzé. Az első nem hiva­talos jelentések szerint az Igazság Párt megszerezte a képviselőház mind az öt be­töltésre váró mandátumát. A szenátusi helyekből ugyanez a párt 37-et, a Köztársasági Néppárt 13-at szerzett. Két mandátum sorsa még nem dőlt el. A szavazásokat kísérő inci­densekben valóságos pisztoly­éi késpárharcokra került sor Törökország számos körzeté­ben. Egy anatóliai faluban az Igazság Párt képviselőjét sa­ját fivére szúrta'le, aki a Köz- társasági Néppárt színeiben in­dult. (MTI) diáikváros lakóit — hely­hiányra hivatkozva — nem engedték be. A diákok be akartak hatolni az épületbe, de közben a helyszínre érke­ző rendőrség visszaszorította őket. Később az egyetemisták a Száva-híd irányába akar­tak nyomulni, de akkor új­ból beleütköztek a rendőrök sorfalába. Felgyújtottak egy tűzoltó­kocsit, megrongáltak több személyautót, és az építő­tábor egyik épületét. Több diákot letartóztattak. A diákmegmozdulások hét­főn folytatódtak. Reggel több ezer egyetemista gyűlt össze az egyik új-belgrádi lakóépü­let előtt, feliratokon elítélve a rendőri szerveket. Az egye­temisták — akik között az előző napi incidens sok se­besültje is ott volt — tilta­koztak Bugarcsics nyilatkoza­ta ellen, s azt állították, nem került volna sor rendzavarás­ra. ha a rendőrség nem avat­kozik be az ügybe. Az egye­temisták követelték a letar­tóztatott diákok szabadon bo­csátását; azok felelősségre vo­nását, akik elrendelték a be­avatkozást; az eseményekről hétfőn közzétett tájékoztatás visszavonását és a sérültek kártalanítását. A diákok fel­vetették anyagi helyzetük megjavításának szükségessé­gét és többen követelték Bu­garcsics lemondását is. A gyűlésen Alija Hadzsics, az egyetemisták szervezetének képviselője felvetette, hogy az egyetemen mind kevesebb a munkás- és parasztfiatal. Miodrag Prodanovics, a belg­rádi építőtábor parancsnoksá­gának tagja azt hangoztatta, hogy a vasárnap esti félreér­tés az egyetemisták és a mun­kaakcióban részt vevő falusi fiatalok között nem jelent tényleges összeütközést. A gyűlés részvevői üdvözölték Jovan Gligorjevics professzor, Prorektor szavait, aki kije­lentette, hogy az egyetem szo­lidaritást vállal hallgatóival. A diákok bizottságot léte­sítettek akcióik irányííá- sára. A bizottságba főként azok kerültek be, akik vasárnap este megsérültek. A bizottság­ba beválasztották az egyetem egyik prorektorát is. Még a gyűlésen közölték, hogy az előző éjszaka letar­tóztatott diákokat a rendőrség szabadon bocsátotta. A gyűlés ennek ellenér e elhatározta, hogy folytatják a tüntetést. Az incidensek is folytatódtak. Amikor három-négyezres tömeg akarta megközelí­teni a kormány épületét, a rendőrség eltorlaszolta a székház felé vezető út­nál a vasúti aluljárót. A rendőrség határozott fellé­pésére a diákok újból gyűlést tartottak. A gyűlésre megér­kezett Veljko Vlahovics, a JKSZ elnökségének tagja, a JKSZ belgrádi bizottságának elnöke, Milos Minies, a szerb parlament elnöke, Branko Pe­sics, a belgrádi városi tanács elnöke is, akik felszólították a diákokat, hogy tüntetés he­lyett küldjenek delegációt a kormányhoz a felmerült prob­lémák tárgyalások útján való megoldására. A tüntetők a ja­vaslatot elutasították. A rend­őrség a tüntetés kezdete után három órával a csoportot visszaszorította az egyetemi városba. A Pest—Nőgrid—Komárom megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat (AGKIíKFR, BUDAPEST) ezúton is értesíti vevőit és szállítóit, hogy a vállalat budapesti központjának címe és telephelye folyó év június 3-tól megváltozott Ettől az időponttól a vállalat •# uj címe: Budapest, XV. Cservenka Miklós út 107. szám ' Központi telefonszáma: 637-800. Az áruforgalmi osztályok, illetőleg az egyes vállalati rész­legek közvetlen telefonszámait külön értesítésben meg­küldjük. Az új címen a vállalat továbbra is készségesen áll tisztelt vevői és szállítói rendelkezésére. (5855) BUDAPESTI AGROKER VÁLLALAT Kambodzsai tiltakozás Kambodzsa állandó ENSZ- képviselője három levelet in­tézett a Biztonsági Tanács e havi elnökéhez, s ezekben megbélyegzi az amerikai és a dél-vietnami fegyveres erők Kambodzsa ellen végrehajtott agresszív cselekményeit. A levelek tudomására hoz­zák Lord Caradonnak, hogy április 29-én amerikai és sai- gemi katonák kambodzsai te­rületről elhurcoltak 5 kam­bodzsai katonát. Április folya­mán amerikai és saigoni üte­gek több ízben ágyútűz alá vették a kambodzsai Bacnam falut és végül, hogy amerikai repülők 12 alkalommal sértet­ték meg Kambodzsa légiterét. A kambodzsai ENSZ-megbí- zott felkérte Lord Caradont, a Biztonsági Tanács soros elnö­két, hogy a fenti leveleket hi­vatalos okmányként juttassa el a tagállamok képviselőihez. (MTI) MINDENT EGY HELYEN MEGKAP: televízió, rádió, bútor, motorkerékpár a Bizományi Áruházban, Kaposvár, Noszlopy Gáspár n. 8. OTP-HITELRE IS! VÉTEL-EXAD ÁS. (»116) sértetek arra. hogy visszatér­jenek az 1968 január előtti időszakhoz. Ezen aggodalmakkal kap­csolatban a plénum megálla­pítja, hogy lényegében meg­vannak a csehszlovák belpo­litikai fejlődésben azok a ne­gatív irányzatok, amelyek mindkét irányban aggodalom­ra adnak okot. A szocialista demokrácia további sikeres fejlődésének előfeltétele, hogy a CSKP határozottan megerő­sítse politikai tekintélyét és új politikájának támogatására megnyerje a munkásosztályt, a szövetkezeti parasztságot, az értelmiséget, a dolgozók szé­les rétegeit. A CSKP meg kívánja győz­ni a dolgozók széles töme­geit, különösen a munkásokat, hogy Csehszlovákiában nem következhet be a visszatérés a dolgozó nép 1948 februárjá­ban aratott győzelme előtti osztály-, tulajdon-, társadal­mi és politikai viszonyokhoz, s hogy a társadalomnak a kommunista párt részéről új módszerekkel történő politi­kai vezetése erősödni fog és még hatékonyabbá válik. A jelenlegi politikai hely­zetben, a párt szeptemberi kongresszusa előkészítésének időszakában minden kommu­nistának szem előtt kell tar­tania a következő elveket: O Biztosítani kell a kom­munista párt vezető szerepét, és határozottan meg kell hiúsítani a párt diszikre- ditálására irányuló minden törekvést. A CSKP kijelenti, amennyiben kommunistaelle­nes elemek megkísérelnék Csehszlovákia népeinek fejlő­dését más útra vezetni, a párt, a nép és a szocialista állam minden erejét mozgósítja, visszaver és eltipor minden ilyen kalandor próbálkozást. O A csehszlovák demokrá­cia szocialista demok­rácia. A szocializmus fejlődé­sével elválaszthatatlanul ösz- szefügg a politikai demokrá­ciának, az állampolgárok sza­badságjogainak fejlődése is. A párt síkraszáll a vezetés de­mokratikus formáinak meg­valósításáért, a vezetés új rendszerét még ebben az év­ben meg kell valósítani, mi­vel ez biztosítja azt, hogy a szocialista demokrácia fejlődé­se nem jelent visszatérést a burzsoá típusú formális po­litikai demokráciához. O Az új politikai rend­szernek a szocializmus fejlődését kell szolgálnia, és nem jelenthet visszatérést a csupán formális politikai de­mokráciához. A párt sílrraszáll mind­azoknak a hatalomban való részvétele mellett, akik a nemzeti front programjának alapján állnak, de a fejlődés jelenlegi szakaszában elvileg elveti olyan ellenzéki politikai szervezet (párt) létrehozását, amely a nemzeti fronton kí­vül állna, mivel a jelenlegi körülmények között ez elke­rülhetetlenül olyan politikai erők kialakulásának törvénye- sítését jelentené, amelyek a nemzeti front szocialista po­litikai programja ellen foglal­nak állást. A csehszlovák politikai rendszer fejlődésének elide­geníthetetlen részét képezi az ország föderatív rendszere, amely a csehek és a szlová­kok egyenjogúságának a kö­vetkezetes érvényesítéséből indul ki és biztosítja vala­mennyi más nemzetiség nem­zeti fejlődését is. A határozat ezután rámutat a sajtó, a rádió és a televí­zió fontosságára a közvéle­mény politikai állásfoglalásá­nak kialakításában. A tájé­koztatás eszközeinek fő fel­adata, hogy pozitív politikai befolyást gyakoroljanak. ® A jelenlegi helyzetben a párt az egyik legfonto­sabb politikai feladatnak tartja, hogy szembeszálljon azokkal a törekvésekkel, ame­lyek a törvényes rend meg­sértésére és az államappará­tus szétbomlasztására irá­nyulnak. A párt ezért szem­beszáll azokkal a kísérletek­kel, hogy a szocialista de­mokrácia fejlődésével vissza­élve alaptalanul vádolják az államapparátus olyan fontos elemeit, mint a hadsereg, a biztonsági szervek, az ügyész­ség és a bíróságok. A kom­munistáknak egységesen visz- sza kell utasítaniuk a népi milícia diszkreditálását célzó törekvéseket is, mivel a népi milícia a munkások és a dol­gozók fegyvere a szocialista forradalom vívmányainak vé­delmére. A CSKP Központi Bizottsá­ga megállapítja, hogy a Szov­jetunió képviselőivel párt- és állami szinten folytatott és folyó tárgyalások pozitív eredményhez vezettek, és új lehetőségeket nyitnak meg az együttműködés és azon segít­ség elmélyítéséhez, amely rendkívül fontos néhány meg­levő gazdasági nehézség le­küzdéséhez. A plénum határozata fel­szólítja a kommunistákat; az akcióprogram szellemé­ben törekedjenek a párt poli­tikai befolyásának erősítésére, harcoljanak a kommunistael­lenes irányzatok ellen, ké­szítsék elő a párt XIV. kong­resszusát; törekedjenek arra, hogy a szocialista vállalatokon belül a munkásosztály befolyást gyakoroljon a vállalatok veze­tésére; törekedjenek arra, hogy a politikai rendszer fejlődését ne tekintsék visszatérésnek az 1948 előtti, illetve az 1938 előtti formális politilcai de­mokráciához; törekedjenek arra, hogy a jogrendet tiszteletben tart­sák, hogy a demokratikus fej­lődés alkotmányos reform le­gyen; törekedjenek arra, hogy semmi se árthasson a szocia­lista országokkal, a Szovjet­unióval és az egész nemzet­közi kommunista mozgalom­mal a belső problémák megol­dásánál élvezett teljes szu­verenitás tiszteletben tartásá­val fennálló szövetségest vi­szonynak. (MTI) KÖZÖLJÜK KEDVES FÜRDŐ VENDÉGEINKKEL. hogy a garanciális javítások miatt a termálfürdő közös medencéje június hó 4-től június hó 30-ig egynemű fürdőként üzemel Ezért páros napokon csak férfiak, páratlan napokon csak nők látogathatják a termál medencefürdőjét. A kádfürdő és a fedett uszoda üzemeltetésében nincs vál­tozás, Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (9542)

Next

/
Oldalképek
Tartalom