Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-27 / 149. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1968. június 27. Eddig csak eredményei nyomán ismertük. A róla érkező hírek nyomán azonban az atlétabarátok Somogybán is szivükbe zárták az egyik legkitűnőbb magyar atlétát, Kulcsár Gergelyt. Tudtuk róla, hogy a világ leg jobbjaival is képes fölvenni a versenyt. E sorok írója annak idején Rómában az olimpián szemé­lyesen is meggyőződhetett az akkor még elég névtelen magyar ge­relyhajító nagyszerű küzdőképességéről. Kulcsár a nagy nemzetközi viadalokon sosem vallott szégyent. A sportember igazi példaképe ő. Amikor fölötte kezdett eljárni az idő és feltört mellette a jövő generáció, majd a jövő gerely vető reménysége, Németh M klós tűid obta — nem hagyta abba. Nem sokkal később visszavágott fiatal ellenfelének, akit közben tanított is. Szerény sportember Frről meggyőződhettünk Kaposváron is. Szombaton csapata érdekében súlyt dobott, vasárnap azonban az igaz* Kulcsárt lé ti :k, akinek a kezéből könnyedén szállt messze a gerely. A somogyi l ármás viadalon igazában csak egyet dobott. Ekkor azon­ban mintegy húsz méterrel túlszárnyalta a többieket. 75 méteres gerelyhajítást nem láttak még a kaposváriak, ezért csattant fel a vastaps. Kulcsár Gergely, akit minden tekintésben oda állíthatunk példa­képül a fiatal atléták elé, meg is érdemelte a vastapsot. — ács — Újpesti Dózsa— Marcali VM 8:3 (4:1) Marcali, 2000 néző. V.: Szil­váéi. Szerdáin délután nagy érdek­lődéstől kísérve mutatkozott be Marcaliban az Ü. Dózsa NB I-es labdarúgó-csapata. A kö­zönségnek teszett az újpestiek gólratörő és a hazaiak lelkes játéka. Ez utóbbiak bebizonyí­tották, hogy a góllövéshez is értenek. Kitűnő levezető edző­mérkőzés volt. G. Bene (4), Du­nai II. (2), Dunai III, Molnár (öngól), ill. Bene, Szántó II., Lázár. Az Ű. Dózsa az alábbi össze­állításban szerepelt: Szentmi- hályi (Borbély) — Káposzta, Solymosi (Várhidi). Sóvári — Dunai III., Noskó (Színi) — Fazekas, Göröcs (Bánkúti), Be­ne, Dunai II., Nagy L. Ráfér a pihenő labdarúgóinkra A függöny legördült. Most hosz- szabb-rövidebb szünet következik a labdarúgó-bajnokságban a leg­magasabb osztályban éppúgy, mine a kisebb csapatoknál. Korábban megoszlottak a véle­mények a nyári szünetet illetően. Voltak, akik a hosszú vakáció mel­lett törtek lándzsát. Mások az át­menet nélküli labdarúgó-bajnoksá­got követelték mondván, ilyenkor lehet futballozni, nem pedig a té­li sárban, fagyban. Az idő igazol­Modellezők országos bajnoksága Balatonszemesen Fekete Miklós (Somogy) az L kategória győztese Balatonszemesen rendezte, meg a vitorláshajó modellek országos bajnokságát. Háron kategóriában versenyeztek az ország minden részéből össze gyűlt modellezők, köztük So mogy megye legjobbjai is. Me gyénk színeit a Dunántúl-baj- aokságban legjobban szerepel, /ersenyzők képviselték. A két versenynapon az or szág mintegy száz legjobb ha jómodeJijének vitorláját da­gasztotta a szél a 100x100 mó nires kijelölt pályán. Rendkívül nagy küzdelme, hozott az L-kategória. Itt Do- íowsehiák (Somogy), Vönöczky .Baranya), Fekete (Somogy) és Petrik (Budapest) hajói egy­forma pontszámmal jutottak a középdöntőbe. Fej-fej melletti küzdelem volt a folytatásban. Először Dolovvschiák hibázott, majd ugyanerre a sorsra ju tott a Baranya megye bajnok :s. Fekete Miklós viszont mind­végig hibátlanul versenyzett. A hármas döntőből rossz vi­torlabeállítás miatt kiesett Petrik. Feketéé lett a bajnoki :ím, aki mögött Vönőczky, Pet­rik és Dolowschiák foglalta el a helyeket. Az M kategóriában a fiatal Kovács Pál (szintén a somogy Latinka versenyzője) újból bi­zonyította, hogy a Dunántúlon 5 a legjobb M-hajós. Kovács öt budapesti versenyző közé küzdötte be magát mint a leg­jobb vidéki. Végül is a negye­dik helyen végzett. Sikeresen szerepeltek a mieink az X kategóriában is, ahol Memlauer Sándor (K. V. MK Somogy) a 4. helyen vég­zett- Tóth István pedig 6. lett. ta, illetve megcáfolta a különbö­ző nézeteket. Nem vitás, hogy hosszú szünetet helytelen lenne tartani a bajnokság közepén. Ne az is igaz, hogy a pihenő nélküli átmenet káros. Éppen az idei baj­nokságban láttuk, a mi csapa­tainknál éppúgy, mint az élvonal­belieknél, hogy egyre inkább ki­ütközik a fáradtság. Érthető ez, hisz a követelmények megnőttek. Egy-egy mérkőzés olykor igen sok energiát követel a sportolóktól. Aki jól alapozott, annak hosszabb ideig vannak tartalékai, de még így is jelentkezhet visszaesés. Hát még aiht'l az alapozás nem a leg- tökeletesebbben sikerült. A hosszú szünet kétségkívül kizökkenti a ritmusból a Játékosokat. De ugyan­ilyen káros vagy talán még inkább az, ha nem adunk pihenőt a spor­tolóknak. Akinek manapság az útja a Ba­laton felé vezet, úton-útfélen él­vonalbeli labdarúgó-csapatokkal találkozhat. Itt van a somogyi ol­dalon csaknem az egész NB I. Az NB I B-s és az NB Il-es csapatok közül Is többen töltik itt a nyári szünidőt. Hogy mondotta Lakat Károly dr. a minap Kaposváron? Sparíahiád döntő a marcali járásban Ebben az évben döcögve indult el a falusi spartakiádok gépezete. Nem kivétel a marcali járás sem, ahol pedug korábban már a köz­ségi dón tők is nagy tömegeket mozgattak meg. Az ídpn a jelen­tősek szerint ugyan üzenhet köz­ségben &03 részvevővel lezajlottak a spartakiádok, ennek eilenére hanyatlást mutatnak a számada­tok. Az indulók jóval kevesebben voltak, mint az előző években. Olyan községekben, mint Vése; Somogyszentpál, Nemesdéd meg Gadány, az idén nem rendeztek őpartakiádot. Ilyen előzmények után nem le­hetett sokat remélni a járási dön­tőtől sem. A kézilabdázók, a röp- iabdázók meg a tekézök versenyei még úgy ahogy sikerültek. AZ at­létikai döntőt az első alkálommal el kellett halasztani. Másodszorra olyan terminust tűzött ki a JTS. amikor egyéb sportágak verse­nyei nem zavarták a járási spar- takiádot. Ez sem segített. Iiyes vérszegény spartakiád még nem volt Marcaliban. Mindössze húsz induló akadt a járás atlétáinak versenyén. A történteket feltétlenül meg kell vizsgálni, és meg kell találni a módot, hogy a spartakiádok vis­szanyerjék régi rangjukat. A marcali járásból egyébként Sinkó Ella, Sinkó Ibolya (Nagy- szakácsi), Czigány Júlia, Pécsek Zsuzsanna (Böhönye), Molnár László (Nemesvid), Rótt Endre, Kálmán József, Balogh Béla és Varjú Éva (Marcali) atléták sze­reztek Jogot a megyei döntőn va­ló részvételre. Kézilabdában Mar- tonpuszta női, Böhönye férfi, röp­labdában Böhönye női, Ma re a1 i férfi csapata, továbbá a csákányi férfi tekézők képviselik a járási színeket a megyei spartakiádon. Kisgyura Károly Az igazi Takács Ági örvendeztünk a hírnek: Takács Agnes, a barcsiak kiváló sokolda­lú atlétanője mint ötpróbázó ko­moly eredményt ért el. Azt akar­tuk, hogy mások is velünk örvend­jenek. Ezért keresgéltünk a- sport­fotók között. Sajnos tévedésből a barcsi kislány sikereit méltató cik­künkbe egy másik kiváló barcsi atlétanő, Kővári »Hugi« képe ke­rült. Hogy tévedésünket jóvátegytik, bemutatjuk az igazi ötpróbázót, Takács Ágnest, akitől újabb csúcs­javítást várunk új' számában. — Az elkövetkező két hétben játékosaink sem szerelést, sem labdát neai kapnak. Pihenniük kell, persze nem henyélni. A kiváló szakember röviden, pontosan és tömören fogalmazta meg a tennivalókat. Igen, pihen­ni kell a szervezetnek, ha újból maximumot követelünk tőle az Őszi fordulóban. Újabb erőtartalé­kokat kell gyűjteni. A szerelés és a labda mellőzése nem érten­dő ugyan szó szerint, áe megter­helő edzéseket folytatni nem cél­szerű. Szeretnénk aláhúzni a ki­hangsúlyozott henyélni szót. A pihenő nem jelenthet kilengést Az alapozás után a szervezet be* állítódott egy munkaritmusba, eb­ből kizökkenni helytelen lenne. A sportorvos is megmendja, hogy mennyit engedhet meg magának a Balaton mentén üdülő sportoló. Sajnos nem jut neki annyi a nap-» fényből, a vízből, mint másnak. De a sportsikerek érdekében igen sokszor le kell mondani sok min­denről. Persze nem adatik meg vala­mennyi csapatnak, hogy most akár a Balatonnál, akár másutt kollektiv vakációt töltsön. Pihen­ni otthon, a hazai környezetben is lehet. Az az edző teszi helyesen, aki egy megszabott határon belül vakációt ad a játékosainak, ez ál­talában két hét körül van. Ennél hosszabb pihenő már zavart okoz­hatna az őszi felkészülésben, amely az idén elég rövid lesz. hisz az élvonalbelieknél már augusztus elején, a bennünket közelebbről érdeklő NB II és NB III osztályok­ban augusztus 18-án kezdődik az őszi idény. Azt mondhatná valaki, helyte­len az, hogy egyes csapatok pL nálunk Somogybán is — ítészt vesz­nek a különböző nyári kupa küz­delmekben. Erről nincs szó, bár e kupákkal kapcsolatban kétség­telenül szükség van óvatosságra. A korábbi évek tapasztalata bizo­nyítja, hogy azok a csapatok, ame­lyek »kihajtották« magukat egy- egy kupasiker érdekében, a baj­nokságban már megközelítően sem tudtak százszázalékos teljesít­ményt nyújtani. Azok az egyesü­letek teszik helyesen, amelyek a nyári kupa küzdelmeit amolyan játékos edzésnek tartják, s lehe­tőségnek, hogy a standard csapat­tagok mellett fiatal, tehetséges Já­tékosok épüljenek be a csapatba. Sablont készíteni e téren nem egyszerű. Más a helyzet azoknál a csapatoknál, ahol heti hét-kilenc edzés a bajnokság idején a »nor­ma« és más, ahol h» venként két­szer, esetleg háromszor tudnak edzeni Nem azonosítnató az eset, ha egy olyan együttesről van szó, amely a bajnokságban húsz-hu- szonnégy mérkőzést Játszik, a má­sik pedig a harminc bajnoki mér­kőzés mellett esetleg különböző nemzetközi kötelezettségeket is vállal. Egy azonban bizonyos, rá­fér a pihenő labdarúgóinkra. Szakvezetőink éljenek a lehetőség­gel, hogy az őszi forduló várha­tóan nehezebb csatáiban kipihent, felfrissült játékosok léphessenek majd a pályára. Kovács Sándor V'\',vV APRÓHIRDETÉSEK % V: ADÁJ —VÉTEL Két db más-más Két­ajtós fényezett szek­rény olcsón eladó. Kaposvár, Laboi falvi Róza u. 61. (9776) Nagyatádon, a Ki- szely utca 12. számú kétszobás családi ház, nagy kerttel, gazda­sági épülettel beköl­tözhetően eladó. ___________________(2397) S zoba-konyha-kam- rás ház, 6Ó0 n-öl te­lekkel eladó. Fülöp, Nemesvid, József A. U. 18. ____________(7243) K étszobás, konyhás. spájzos, fürdőszobás ház mellékhelyiségek­kel, szőlővel, gyümöl­csössel eladó. Kapos­váriért elcserélnénk. Büssü, Petőfi út 48. SZ. (9777) Balatonmária alsón vlzparti telek kis nyoj-alóval eladó. Ér­deklődni : Boros La­jos. Kaposvár, Tán­csics Mihály u. 46. __________________(9785) E ladó Kaposvár. Ke cel-hegy elején n-g családi ház, gazdas gi épülettel, 1400 n-öl szőlő, gyümölcsös. Esetleg 2 db 4C€ n- oTes házhelv, külön is Bejárat a Kanizsai út felől. Érdeklődni: Ke- cel-hegy 52. Fehér. (9856) Beköltözhető családi ház fizetési könnyí­tessél eladó. Kapos­vár, Dimitrov u. ilö. ___________________(97 y 9) K is családi ház be­költözhetően eladó. Kaposvár, Vöröstelek U. 47. (9753) Eladó két szoba, konyha több meilek- épülettel 600 n-öl jól rendezett telekkel So- mogyaszaló, Kossuth u. 30. szám. Bite Jó­zsef._______________(1J8Ü9| Kombinált szocabú- tor jó állapotban — hitellevélre is — el­adó. Kaposvár, József Attila u. 17. Varga. _______________• (2400) A Pápai Járási Ta­mes V. B. Közületi Szóig. Üzeme könyv- jóváírással átvenne Csepel tehergépkocsit. ________________ (151321) 8 0 kg-os süldő — le­vágásra — eladó. Ka­posvár, Füredi u. 92. Szabó. (24iö) Egy szoba-összkom­fortos házrész beköl­tözhetően eladó. Ka­posvár, Május 1. u. 38. Hegedűs. (3899) Eladó egy 7/80-as sfkköíőgép. Kapos­vár, Táncsics Mihá y u. 33._____________(9898) B öhöns^e, Bethlen út 50. szám alatt csa­ládi ház eladó. (35791) Eladó egy nyolchó­napos vemhes, jó fe­jős tehén, és egy két­hónapos előhasi anya­koca. Kaposvár, Ke- cel-hegy 5£. Fehér. ___________________(9853) T ársasházrész hitel- átvállalással eladó. Kaposvár, Kőszeg u. 4. Kapitány. (9954) A 13. SZ. AKÖV határidőre vállal tömegáru­szállítást gépi felrakással és bil- lentéssel történő lera­kással. Vállal továbbá földbontást autóbag- gerrel is. 1CO0 tonnán felüli mennyiség ese­tén díjkedvezményt biztosítunk. 13. sz. AKÖV (7211) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó fog­lalkoztatásra keres a LaiíásepHÖ Ktsz. Budapest, V., Aulich u. 8. Munkásszállást, üzemi érkezést, szabad szombatot, munkaruhát biztosítunk, ha^autazási költséget térítünk. Kiemelt fizetés: társas­házépítési pótlék. Szorgalmas, megbízható dolgozók jelentkezésé) várjuk. (683) Kocsikísérőt azonnal felve­szünk a ityári idényre. Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat terü­leti irodája, Balatonlelié, Kossuth Lajos út 5. (7247) Gyakorlott vízvezeték-szerelőt alkalmaz állandó munkára a Ku- tasi Állami Gazdaság kutasi köz­pontja. Jelentkezni lehet hétköz­nap de. 10 óráig Bogyó Mihály építésvezetőnél, Kutason. (7227) Az Építőipari Szállítási Vállalat (ÉPFU) kőröshegy! munkálatok­hoz felvesz gépkocsirakodokat, kaposvári mumtahelyre rakodó­kat, valamint gépkocsivezetői jo­gosítvánnyal dömpeiTakodógép- kezelőket. Kereseti lehetőség 2000—3000 Ft-ig. Jelentkezni lehet: rvaposvár, Vásártér u. 10., a ki­rendeltségvezetőnél. (9614) Üveges és festő szakmunkásokat felveszünk. Felvételre jelen, kez- hetnek a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szakipari épí­tésvezetőségen. Kaposvár, Szántó Imre u. 11. sz. alatt. (9603) Az ÉLGÉP 6. sz. gyáregysége (Bp., XIV. kér. Fogarasi út 2—6.) felvesz vidéki változó munka­helyre kőműves, ács, vasbeton- szerelő, hegesztő, lakatos, cső­szerelő, festő szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben. Szállást bizto­sítunk. Külszolgálati költséget té­rítünk. (19 Ft.) (820) Kazánlakatosokat jö kereseti lehetőséggel azonnal felveszünk. Jelentkezes: Kaposvár, Május I. u. 30. sz. matt a Somogy megyei Finommechanikai v « álnál. (9781) Műszaki ügyvitelben jártas gép­ipari és építőipari technikusodat művezetői beosztásba azonnal fel­vessünk. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a bomogy gyei Vegyesipari Vállalat köz­pontjában. Kaposvár, Petőfi tér 3. (9861) A Vetőmag Vállalat Dél-dunán­túli Alközpontja (Dombóvár) fel­vételre keres számvitelben jártas mérlegképes könyvelőt, admi­nisztrációban jártas gyors-gep­írót, és szakképesített autó-mo­torszerelőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban: Dom­bóvár, Engels u. 2. címen. (9862) A Somogy megyei Húsipari Vállalat (Kaposvár) nyugdíjas ál­talános gépészt alkalmaz. Jelent­kezés a munkaügyi osztályon. (9858) Traktorosokat felveszünk. Fize­tés megegyezés szerint. Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetke­zet, Kaposfő. (9885) A Tapsonyi Gépjavító Állomás villany- és autógéphegesztot fel­vesz. Jelentkezés a gépjavító állo­más igazgatójánál. Fizetés meg­egyezés szerint. (7249) Azonnal felveszünk propán-bu­tán gázszerelői vizsgát tett gáz­szerelőt, és egy hűtőgépszerelőt. Jelentkezni lehet a Belvárosi Üzemi Vállalat területi irodáján, Balatonlelle, Kossuth L. u. 7. (7250) Gépésztechnikust felvesz kapos­vári székhellyel a Somogy me­gyei Állami Építőipari Vállalat. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés személyesen vagy levél­ben a vállalat személyzeti osztá­lyán, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5. sz. alatt. (9739) A somogyvámosi Törekvés Mg Tsz a most induló gumijavitó mű­helyébe gumija vitásban jártas szakembert vezetőnek fölvesz. Fizetés megegyezés szerint. (7243) Állandó munkára szalmabálázás­hoz és -szállításhoz Somogy me­gye területére munkásokat fölve­szünk. Fizetés: teljesítmény sze­rint. Kiküldetési költségátalányt fizetünk. Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet felvá­sárlási főosztálya, Kaposvár, Bn.- dai Nagy Antal u. 5. Telefon: 13-096. (7254) Az Országos Talajjavító Vállalat baiatonboglári kirendeltsége fel­vesz ács, kotrómester, vb.-szerelő, úthengergépész, betonozó, kőmű­ves és katonai idejét betöltött, mélyépítési munkákban jártas fel­mérőket cs művezetőket Bar. nya cs Somogy megyei munkákra. Fizetés megegyezés szerint, fölvé­tel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Balatonboglár, Szabadság u. 69. (4525) A 13. sz. AKÖV azonnal fel­vesz gyakorlott gyors-gépírót — titkárnői beosztásba —, közgazda­ság! technikumi végzettségű dol­gozókat, valamint bérgazdálkodási munkakörbe középfokú képzett­ségű és nagy gyakorlatú munka­erőt. Jelentkezés a vállalat Füre­di úti központjában. (9956) Az Óbudai Gépipari Ktsz 1. sz. telepe (Marcali) azonnal felvesz több éves üzemi gyakorlatot szerzett üzemvezetőt, esztergá­lyos, marós, festő és szerszám­beállító szakmunkásokat. Jelent­kezés : Széchenyi u. 11. alatt. (5661) A Somogy megyei Tanács Épí­tőipari Vállalat az iskolai szünet­ben felvesz 14—18 éves fiatalokat kaposvári munkahellyel, 4.— Ft-os órabérrel 8 órás munkaidőre. Je­lentkezés: Kaposvár, Május 1. u. í>2. sz. alatt. (3793) Az Építőgép-javító és Gépg>ártó Yaiiaiai 7. sz. Gyárának oaicsi telepe wbb éves gyakonauai gépipari technikusokat vesz fel, •.ecnnoiógusi és szerazámszerkesz- iö municakörbe. Bérezés: váiia.at bérszabalyzata szerint, megegye­zés alapján. Jelentkezés: a gyár­egység munkaügyi osztályán, na­ponta 8—16 óráig. Lakást biziosl- Liini nem tudunk. Vidékről bejáró dolgozok részére a 31/1967. KiJM. sz. utasítás alapján havijegyet biztosítunk. (7251) Azonnal felveszünk több éves munkára kőműves, ács, betonozó- elore gyártó, épüietas^alos szak­munkásokat, kubikosokat es se­gédmunkásokat herceghalomi, mó­ri, martonvásári, velencei, vertes- acsai, iovasberényi, székesfehérvá­ri munkahelyeinkre. Bérezés, tel­jesítménybér, emelt alapbérrel. Szállást és étkezést vállalati hoz­zájárulással — megfelelő térítés el­lenében biztosítunk. Vidéki dolgo­zók részére különélési pótlékot biztosítunk és az utazási költség vállalati hozzájárulását a jogosul­tak részére fizetjük! Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat, Székes- fehérvár, Ady Endre u. 1. (7131) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felvesz kőműves, belső villanyszerelő, vízvezeték­szerelő, vasbetonszerelő, aszfaltburkoló, tetőfedő, szigetelő és kályhás szakmunkásokat, betanított munkásokat, építőipari segédmunkásokat és könnyűgép-kezelőket. Jelentkezés : Kaposvár, Május I. u. 52. sz. alatt. (9599) ölesón eladó fénye­zett hálóbútor ágybe­téttel bizományin ke­resztül részletre is. Érdeklődni egész nap: Kaposvár, Losonc köz m. ép. I. e. 8. Kiss. (9955) Belvárosban lakot­tan házat jutányos áron vennék lakás­cserével, ár- és hely­megjelöléssel. Ajánla­tokat »Igényes« jeli­gére 9897 számra a hirdetőbe. £897) Szoba-konyhás, spáj­zos, udvari házrész cserelakással eladó. Kaposvár, Kanizsai u. 31. (9952) AUTÓ —MOTOR Trabant 500-as, Jawa 250-es eladó. Tászár, 29/A épület fsz. 2. ___________________(9787) 5Ö0-as Trabant el­adó. Kaposmérő, Rá­kóczi u. 57. Érdeklőd­ni 5 után. <*8T7) ’vegyes Keresek bérbe la­katosműhelynek he­lyiséget és szoba, konyhás lakást. Lehet külön is. Két évre bért előre fizetek. Siófoki l-es posta. Postafiók 88. (3175) íkervilla építéséhez társat keresek Alsó­bélatelep, Kölesei u. 224. alatti 153 n-öles telkemre. A Balaton és az állomás 150 m. Tipli János, Kapos­vár, Katona József U. 22. Harminchat éves, 175 magas, elvált gépko­csivezető házasság céljából megismerked ne barna, teltkarcsú hölggyel 30-ig. Egy kislány nem akadtly. Lakás szükséges. Részletes, lehetőleg fényképpel ellátott le­veleket kérek »Kleo­pátra« jeligére 9770 számra a kaposvári Magyar Hirdetőbe. 48770) 50 éves intelligens özvegyasszony, isme­retség hiányában meg­ismerkedne korban hozzáillő, szenvedély­mentes üzemi dolgo­zóval vagy nyugdí­jassal házasság cél­jából. Lakás van. Csak fényképes le­velekre válaszolok. Leveleket: «Nem jó egyedül« jeligére a kiadóba kérek. (2398) Építtetek figyelem! Kiskorpádi TÜ- ZÉP-telepünkon ajtóból, cserép­kályhából, nád­palló, nádszövet, betonoszlop, ce­ment, mozaiklap és összes szénfé­leségekből az igé­nyeket ki tudjuk elégíteni. FMSZ, KAPOSFÖ. (364#

Next

/
Oldalképek
Tartalom