Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-02 / 128. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1368. Jántas 2. Munkásőrök reflektorfényben: Az „acélkígyó építői U A gázt, olajat szállító acélcsövek átfogját az országot. Városok új és régi lakásait, ipartelepeit látják el energiával. Kevés igazgató mondhatja el azt, amit Dohány Imre a Siófoki Kőolaj-vezeték Vállalat igazgatója: — Nyíregyházától Sopronig, Szegedtől Budapestig szinte az egész országban mindenütt dolgoztunk. Építjük az új gáz- és olajvezetéket, kezeljük a töltőállomásokat, gondoskodunk a városok ipartelepeinek energitellátásáról, a lakások fűtéséről, a lakosság propánbutángáz szükségleteinek kielégítéséről. A térképen is nehéz követni szavait, hallgatni magyarázatát az elmúlt csaknem Két évtized alatti munkáról — amióta igazgatója a vállalatnak — és terveikről. Amikor 1952-ben az egykori hajdúsági kovács elvégezte a Vörös Akadémiát és igazgatónak nevezték ki mai helyére, alig több, mint négyszáz munkása volt. Ma háromezer dolgozójuk van, s olyan nagy fontosságú munkákat végeznek, mint például a Barátság Olajvezeték magyarországi szakaszának megépítése, melynek most készül a 460 kilométeres második szakasza. Negyvenkilenc éves, de munkatempóján nem látszik éveinek száma. A beszélgetésünk előtti napon hajnali két órakor kelt, s reggel hatkor már Hajdúszoboszlón, délután pedig Nyíregyházán vett részt termelési tanácskozáson, s még az éjszaka visszatért Siófokra, mert más fontos elintéznivalói várták. Emlékszem a siófoki József Attila munkásőrszázad megalakulásakor 1957-ben mondott szavaira, amikor vállalata dolgozóinak nevében csapaí- zászlót ajándékozott a munkásőrségnek, amelynek ő is alapító tagja volt: — Legyetek hűek a zászlóhoz ... Őrizzétek azt is meg országunkat is becsülettel... Mi, a Kőolajvezeték Vállalat dolgozói ugyanezt ígérjük, s azt, hogy mindenkor biztosítjuk a munkásőrségbe szükséges utánpótlást... Tizenegy éve ennek, s Dohány Imre ma is munkásőr. Kiváló parancsnok jelvénnyel tüntették ki, azonkívül a gépipar kiváló dolgozója, két alkalommal kapta meg a Szocialista Munkáért Érdemérmet, s nemrégen a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának magas kitüntetését nyerte el a Barátság Olajvezeték építésében végzett kimagasló munkájáért: a Becsület jele Érdemrendet. Az ő érdeme is, hogy válla- ta nyolc alkalommal volt élüzem; az új gazdasági mechanizmus elő negyedévében 250 százalékra teljesítették tervüket, s 36 millió forint tiszta eredményt értek el. Technikusként kezdte, ma főosztályvezető a kőolajosoknál Schneider János munkás - őr. — Nyughatatlan ember, mindig valami újításon töpreng, legtöbb szabad idejét ennek szenteli — mondják társai. Húsz éve foglalkozik újítással. Még Csepelen kezdte, s folytatta Kőbányán —, ahol sztahanovista lett —, majd Siófokon is. Hány újítást fogadtak el tőle és vezettek be, ma már nem is tudja. Az azokból eredő népgazdasági megtakarítás ötmillió forintnál is több. Most egy hegesztő automatán dolgozik, amivel meg- kön-nyíthetnék, gazdaságosabbá tehetnék a csövek hegesztését. Ha a kísérlet sikerül, ezt az újítást is hamarosan bevezetik. Megérdemelte ,i kapta meg két alkalommal is' a Szocialista Munkáért Érdemérmet, a kiváló újítóknak járó aranyjelvényt, a munkásőrségnél pedig a vízi ellenőrzésben végzet tevékenységével érdemelte ki a kiváló jelvényt. Tavaly november 7-én a Munka É"demrend bronz fokozata kitüntetést adományozták neki. Három;és fél mill'árd forint értékű vagyona van a vállaI ‘íí • | ... . ■< WMM ff ' ■/ A térképen mulatja munka helyeiket az igazgató. sági berendezéseinek javítását, hanem fiatalok nevelését is rám bízzák. Pedig ö is fiatal. Hét éve van a vállalatnál,. ipari tanulóként kezdte. Közben elvégezte a Körmendi Felsőfokú Mezőgazdasági Gépipari Technikumot s most munkája mellett ipari tanulókat nevel. Eddig hét- fiatallal szerettette meg azt a szakmát, amit nem hajlandó más munkával fölcserélni. Harminchatan dolgoznak a Kőolaj-vezeték Vállalatnál olyanok, akik jelenleg is tagjai a siófoki József Attila munkásőrszázadnak. Dézsényi Ferenc, Horváth László, Sápi János, idős Szabó János és még többen kiváló parancsnokok, illetve kiváló munkásőrök. S ugyanolyan becsülettel állnak helyt termelőmunkájukban is, m:nt a szolgálatban. Szalai László A villamossági berendezést ellenőrzi Csajági Sándor. latnak. Ennek védelme, megőrzése minden dolgozóra, de különösen Tamás Imre rendészre igen nagy felelősséget hárít. — Társadalmi rendészekkel végezzük munkánkat, s bevontuk ebbe a vállalat munkásőreit is. ők hívták fed a figyelmünket több esetben is a lopásokra, a nagymértékű üzemanyag-fogyasztásra és más szabálytalanságokra. Segítségükkel értük el, hogy az 1966. évi 250 ezer forintnyi kár összege a múlt évben 50 ezer forintra csökkent — mondja. Az elsők között került a vállalathoz még 1954-ben, s társaival együtt a munkásőrségbe is annak megalakulásakor. Kiváló parancsnok. Kiváló bányász és a Közbiztonsági Érem arany és ezüst fokozatának tulajdonosa. Schneider János újításán dolgozik. „MEGKÓSTOLTUK MAGYARORSZÁGOT" Érdekes, eredeti ötlete támadt Pablo Neruda chilei költőnek és Miquel Angel Asturias guatemalai Nobel- dijas költőnek magyarországi látogatásuk alkalmáí al. Miközben ismerkedtek a tájakkal, emberekkel, irodalmi megörökítésre ihlették őket a. magyar szakácsmüveszet elragadtatva ízlelt remekei. -Megkóstoltuk Magyarországot« címmel a könyvhéten lát napvilágot a Corvina kiadásában magyar és idegen nyelven prózában, versben papírra vetett, színesen illusztrált élmények gyűjteménye. Pihenni jöttek a tengereken ál magyar barátaikhoz, és már az első napon a Várban, az Alabárdos Étteremben megszületett az elgcmdo- lás. Szórakoztató, játékos könnyedségű stílusban közzétenni a magyar gasztronómia nyújtotta élvezeteket, hangulatokat. Pablo Neruda, korunk egyik kiemelkedő poétája és Miquel Asturias, a modern spanyol próza mestere az ősi évezredes tradíciókon alapuló pásztorételek, fűszerek, a tüzes magyar borok ízét, zamatét eredetük történetével együtt kóstolgatták. Heteken keresztül utaztak az országban, hogy megismerjék a termővé tett futóhomokon termett szőlők borát, a lankás hegyoldalakat, a búzatermő síkságot, a híres paprikaföldeket, a gyümölcsösöket, kiskocsmákat... »Magyarország jöízűriek látszott és mi megízleltük, mert nagybendöjűek vagyunk, messziről jöttünk, még ma is lobogva égő, forró földekről meg hóval élő hideg tájakról« — írták közös művük prológusában. »■Éhes szemmel néztük Magyarországot, alkonyaikor sülő húsok hazáját, alföldje ezer konyhájának füstjét, a földet, ahol vacsorára kondul a templomok esti harangszava.« »E könyvecskét (költők szórakozását, szentivánéji valóságos álmot) magyar házak, cigányballadák, ellenál Ihatatlan mágnesességű tűzhelyek között öt lőttük ki és hoztuk létre. Az egész földkerekség minden fűszerszáma benne található e nagy lélekkel megáldott fazekakban, mert a magyarok tudják, hogy együtt élni annyit tesz: együtt enni.-« A különös »könyvcsemegéhez« Boldizsár Ivan irt aperitifként előszót. S hogy folytatják az étlapot a szerzők? .A levesek rehabilitálásával! »Nekem Magyarország a levesek országa. Reszkessetek porcogok!« — mondja Asturias. Mennybéli hierarchiába, az arkangyalok szférájába utalják a gulyást. Szellemes poémákat zengenek a főzelékek, halak, vadak, sültek, borok megdicsőüléséről. A káposztáról megállapítják, hogy az ősi konyhaművészet fejedelmi átlényegülésekre kényszeríti. Falun a paraszti asztalok parancsnoka, városban a tökéletes díszítő elemig, a fényűzésig kelleti magát. A kolozsvári változatáról pedig azt állítják, hogy az az úristen műve. Az Aranyszarvas Étteremben elköltött ebéd után mondották: »... ezeket a Cumberland mártásban tálalt őzgida hengerkéket az űrhajós Valentyina elvihetné a Marsra, Hengerkék és Valentyi- nák, együtt úgy elszédítenék a Tejút-lakókat, hogy hirtelen egy vasárnap azt látnánk: bolygóntüli ínyencek rohamozzák meg az Aranyszarvast. A vidám, gasztronómiai játéknak is beillő alkotásukat eképpen kínálják: >>Ha létezik boldog könyv, ez azok közül való. Nem csupán azért, mert evés közben írtuk, azért is, mert szavakkal akartuk megadni a kellő tiszteletet a bőkezű és ízletes barátságnak .. . Azt mondjuk el a világnak, amivel boldogan belaktunk. Víg és szeretetteljes kötelesség ez. És a jó ízeket megosztjuk. Üljünk hát mind. a világ népe az asztal köré, üljünk le a boldog asztalhoz, Magyarország asztalához«. E. M. Felkészülten várják a A megye legnagyobb fogyasztási, értékesítő szövetkezete lett a balatonboglárd azzal, hogy január 1-től egyesült a fonyódi, a bogiári és a ga- mási szövetkezet. Megszaporodott a gond is, hiszen a nagy forgalmú balatoni üdülőhelyeken kívül számos belterületi község lakóinak ellátásáról gondoskodnia kell. — Legnagyobb feladatunk most, hogy a szezont, az érkező vendégeket felkészülten várjuk, illetve fogadjuk. Dolgozóink száma a nyáron a kétszeresére emelkedik, az idényalkalmazottak — háromszáz Június közepén nyit a Panoráma Étterem Háromszáz idénydolgozót szerződtettek Kéthetenként föllép a Buzsáki Népi Együttes Mozgóárusok, ügyeletes gépkocsik ember — szerződtetése rendben történt, s ahogyan egységeink nyitnak, folyamatosan munkába állnak. Gondoltunk arra is, hogy a lebontott Boglárka ne okozzon zavart a Ba- latonbogláron nyaralóknak, ezért a Hullámba három zeTöbhször hívták vállalatának központjába magasabb beosztásba Csajági Sándor munkásőrt, autóvillamossági műszerészt, de nem ment. <— Szeretem a szakmámat, s nem tudom elképzelni, hogy másutt dolgozzam, mint ezen a helyen. Olyan jó érzés, hogy elismerik munkámat, s nemcsak a gépjárművek villamosA Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat 40 tonnás Träilerrel vállalja az ország területén nehézgépek és tárgyak fuvarozását A megrendelést Kaposvár, Berzsenyi út 41. szám (szállítási csoport). Telefon: 12-136. Ügyintéző: Horváth József címére szíveskedjenek leadni. (9467) A MÁV Dombóvári Építési Főnökség felvesz segédmunkásokat a nagy Kanizsa—balatonszentgyörgy—fonyód—balatonbog- lár—siófoki vonalon folyó felépítményi munkákra, a Kaposváron Somogyjádon, Balatonszemesen folyó magasépítési munkákra pedig kőműveseket és segédmunkásokat Továbbá felveszünk építőipari technikusokat, művezetőket és munkavezetőket. Teljesítménybér! Szállás! Téli-nyári munkaruha! Utazási kedvezmény külföldre is, családtagoknak is. Jelentkezni lehet: Dombóváron az építési főnökség személyzeti és ügyviteli csoportjánál, valamint Balatonfenyve- sen, a felépítményi építésvezetőségen. (7106) nekart szerződtettünk. Szinte valamennyi egységünkben négy-öt felszolgálóval többet alkalmaztunk a kiszolgálás gyorsítására, hogy vendégeinknek ne kelljen várakozniuk — mondta Cseri Ferenc, a szövetkezet elnöke. Befejezés előtt áll Fonyódon a Panoráma Étterem építése a Kossuth erdőben. A több mint kétmillió forint költséggel épülő, ötszáz személyes vendéglőt és kerthelyiséget június közepén nyitják meg, s télen is üzemeltetik majd. Egyúttal az elavult fonyódi Hullám vendéglőt bezárják. Baiatonfeny- vesen két új élelmiszerbolt épül másfél millió forintból, a jelenlegi élelmiszerüzleteket átalakítják tej boltokká. Bala- tonlellén emeletes iparcikk áruház épül — költsége 1,6 millió forint. Fonyódon, Fenyvesen zöldség-gyümölcs üzletet nyitnak. Élelmiszereket és üdítő-hűsítő italokat árusító pavilonokat is állítanak fel több helyen. Sok gondot okozott a szövetkezetnek a múlt évben, hogy fagylaltkészítő üzeme kicsi, korszerűtlen, hogy a térítőkét, konyharuhákat, köpenyeket nem kapták elég gyorsan vissza a Patyolattól. Üj fagylaltüzemet létesítettek, s naponta 15 mázsa, többféle fagylaltot készítenek. Berendeztek egy házi mosodát, vásároltak gépekét, vasalókat, úgy gyorsabban és fele költséggel mosnak, vasalnak. A körzetükbe tartozó strandokon és a bogiári vasútállomás előtt mozgóárusok kínálják nyáron a szendvicset, a fagylaltot, a cukorkát és az üdítő italokat. S hogy a forgalmas hétvégén, szombaton és vasárnap ne legyen fennakadás a strandok és más vendéglők ellátásában, öt ügyeletes gépkocsi szállítja majd a sört, az üdítő italt stb. Tizenegy zenekart — ebből kilenc tánc-, kettő pedig népi zenekar — szerződtettek egységeikbe, köztük az országos hírű Buzsáki Népi Együttes zenekarát, amely a fenyvesi Pettyes Vendéglőben játszik a nyáron. Megállapodtak a buzsáki együtts vezetőivel: az együttes kéthetenként díjtalan műsort ad a szövetkezet Ba- laton-parti vendéglátóhelyein. Helyesen alkalmazva az új üzletpolitikai elveket megállapodtak az IBÜSZ vezetőivel, hogy a bogiári Halászkertbe érkező hazai kirándulócsoportok ételfogyasztása után öt százalékot visszatérítenek az étkezési költségből. A szövetkezet bogiári Hullám Szállójába már megérkeztek az első külföldi vendégek, ötven szovjet nyaraló. Szeptemberig itt csak külföldiek laknak majd. Az Express Ifjúsági Utazási Iroda naponta 30—35 fiatalt küld Balaton- boglárra, ők penzióel 1 átásban részesülnek a mikromotel mellett levő épületekben. A szövetkezet nyári idény- dolgozói rendszeresen visszatérnek, s szinte kivétel nélkül lehet rájuk számítani. A becsületesen dolgozók munkáját levélben is megköszönték, s megírták, hogy továbbra is számítanak munkájukra, egyúttal elküldték nekik a nyári hónapok után járó nyereségrészesedés összegét