Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-16 / 140. szám

SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1868. június 16. Végleges döntés az asztalitenisz CSB ügyében Korábban már hírt adtunk ar­ról, hogy 1969-től kezdve az aszta­litenisz NB I-es csapatbajnokság részvevő együtteseinek a száma a jelenlegihez képest csökken majd. Most tizennégy együttes küzd hétről hétre a bajnoki pon­tokért, jövőre tizenkét csapatos lesz a CSB. Az ezzel kapcsolatos első döntés úgy intézkedett, hogy a« idei bajnokságban tíz csapat marad állva. Most végleges hatá­rozatot hozott a Magyar Asztalite­nisz Szövetség, s az alábbiakban határozott a kiesés és a feljutás kérdésében. Az NB I-es férfi bajnokságban ezúttal is három, a 12., 13. és 14. helyezett csapat esik ki. A 10. és 11. helyen végző együttesek osztá­lyozó mérkőzést játszanak az NB I-be jutásért az NB II három cso­portjának győztesével. Ugyanez az alapelv érvényesül az NB I női csoportban is, a különbség csuoán az, hogy a két utolsó helyen vég­zett csapat esik ki, s az NB II két csoportgyőztesével a 11. és 12. he­lyen végzett együttes játszik majd osztályozót. Az NB I mögött a jövőben két tízes létszámú NB Il-es csoport lesz a férfiak mezőnyében. Eoben helyet foglal a, jelenlegi NB II 2—6. helyen végzett csapata, az NB I-ből kieső három csapat, va­lamint az a két együttes, amely az osztályozókon nem kerül fel a magasabb osztályba. A nőknél két 12-es létszámú NB II- es csoport lesz. Kiesik a 11. és 12. helyezett, a 10. helyen végzett csapat osztályozót játszik a Buda­pest bajnokság 1. és 2. helyezett­jével, valamint a megyei bajnok­ságok győzteseivel. A férfiaknál bevezetik az NB III- as bajnokságot is, amelyet hat 10-es létszámú csoportban bonyo­lítanak le. Ebben szerepelnek az NB II-ből kiesett csapatok, to­vábbá a Budapest-bajnokság 1—4. és a megyei bajnokságok 1—2. he­lyezettjei. Az NB I-ben és az NB Il-ben ötös csapatok, az NB Ill-ban négy tagból álló együttesek küzdenek majd a bajnoki pontokért. Biztató eredmények a serdülő úszók megyei bajnokságán Népes mezőnyök rajtoltak szin­te valamennyi számban. A legfia­talabb úszónemzedék egyik-másik tagja már kezdi bontogatni szár­nyait. Erről tanúskodnak az idő­eredmények is. A serdülők 1968. évi bajnokságá­nak eredményei: Fiúk: 100 m gyors: 1. Mészáros (K. Ki­nizsi) 1:18.1, 2. Schlégl (K. Kinizsi) 1:30.0, 3. Kovács (IC. Kinizsi) 1:31.7. 2C0 m mell: l. Kolsói (K. Kini­zsi) 3:32, 2. Szili (K. Kinizsi) 3:33.2, 3. Fülöp (K. Kinizsi) 3:40.3. 100 m pillangó: 1. Mészáros (K. Kinizsi) 1:36.2, 2. Kőhalmi (K. Ki­nizsi) 2:00.8, 3. Giczi (K. Kinizsi) 2:03.7. 100 m hát: 1. Mészáros (K. Kini­zsi) 1:33.2, 2. Hegedűs (Sportisko­la) 1:47.5, 3. Bukaresti (K. Vas­utas) 1:49. 200 m vegyes úszás: 1. Mészáros (K. Kinizsi) 3:18, 2. Schlégl (K. Ki­nizsi) 3:48.5, 3. Szili (K. Kinizsi) 3:56.3. 400 m gyors: 1. Mészáros (K. Ki­nizsi) 6:03.8, 2. Schlégl (K. Kini­zsi) 7:15.5, 3. Szili (K. Kinizsi) 7:23.1. 4x100 m vegyes váltó: 1. K. Ki­nizsi 7:21.1. Lányok 109 m gyors: 1. Moór Katalin (K. Kinizsi) 1:31.9, 2. Ketskés Andrea <K. Kinizsi) 1:36.2, 3. Körmendi Zsuzsa (K. Vasutas) 1:41. 200 m mell: l. Horváth Mária (K. Vasutas) 3:42, 2. Takáts Ilona (K. Vasutas) 3:45.2, 3. Gallai Má­ria (K. Vasutas) 3:45.6. 100 m pillangó: 1. Takáts Ilona (K. Vasutas) 1:54.7, 2. Ketskés Andrea (K. Kinizsi) 1:55.6, 3. Kör­mendi Zsuzsa (K. Vasutas) 2:17.7. 100 m hát: 1. Ketskés Andrea (K. Kinizsi) 2:01.2, 2. Körmendi Zsu­zsa (K. Vasutas) 2:02, 3. Almási Katalin (K. Kinizsi) 2:16.8. 200 m vegyesüszás: 1. Kestkés Andrea (K. Kinizsi) 3:59.2, 2. Ta­kács Ilona (K. Vasutas) 4:07.2, 3. Moór Katalin (K. Kinizsi) 4:15.7. 4x100 m vegyes váltó: 1. K. Vas­utas 7:41.5. Pamuki és Kovács G. sikere a Népstadionban Ragyogó kaposvári siker szüle­tett a Népstadionban megrende­zett kétnapos nemzetközi atléti­kai verseny első napján. Pamuki József a 3000 m-es akadályver­senyben első, Kovács Géza az 1500 m-es síkfutásban második lett. A K. Dózsa két atlétája ne­ves külföldi futókat és a magyar élgárda tagjait utasította maga mögé. Befejeződött a röplabdabajnokság tavaszi fordulója Az idén sem jutott el zök­kenő nélkül a tavaszi fináléig a Somogy megyei röplabdabaj­nokság. Korábban már beszá­moltunk azokról a nehézségek­ről, amelyek a szervezés során felmerültek. Menet közben is adódtak problémák, de a So­mogy megyei Röplabda Szö­vetség vezetői végül is úrrá lettek a nehézségek fölött. Ez alkalommal a női csapa­tok bajnokságáról kívánunk szólni, amelyben tizenkét egye­sület vett részt. A K. Lendü­let és á K. Ruhagyár tartalék csapata versenyen kívül in­dult a bajnokságban. Két csoportban küzdöttek hétről hétre a bajnoki ponto­kért a női csapatok. A Közép­csoport bajnoka pontveszteség nélkül a nagy esélyes, a Taní­tóképző együttese lett. A kép­zős lányoknak ném akadt ko­moly ellenfelük. Dicséret ille­ti a büssüi meg a nagybajomi csapatot, amelyek a járási baj­nokságból léptek elő. Megle­petés, hogy a hatéi együttes most nem tudott komoly sze­repet játszani a bajnokságban, holott korábban egyiK egjoob vidéki csapatunknak számított. Az Északi csoport rangelső­je játszmaveszteség nélkül a tabi Rudnay Gimnázium együttese lett. A tabi gimna­zista lányok a képzősökhöz ha. or.lóan imponáló fölénnyel vezetnek a bajnokságban. Eb­ben a csoportban Somogvjád együttesét illeti ktTlön dicséret Vas Györgyné szakvezető mun­kája érződik a csapat játékán. A K. V. Lobogó azt nyújtotta, amit várni lehetett tőle. A megyei női röplabdabaj­nokság tavaszi végeredménye: Középcsoport 1. Tanítóképző 2. Büssü 3. Nagybajom 4. Felsőbogát 5. Baté 4 4 - 12:3 8 4 2 2 9:7 6 4 2 2 7:7 6 4 13 3:9 5 4 13 5:11 4 Ebben a csoportban szerepel versenyen kívül a K. Lendület II. Északi csoport 1. Tabi Rutínay Gimn. 4 4­12:0 3 2. K. V. Lobogó 4 3­9:3 7 3. Somogyjád 4 2 2 6:6 6 4. Balatonkiliti 4 13 3:9 5 5. Karád 4-4 0:9 4 Az Északi csoportban a K. Ru­hagyár tartalék csapata játszik. m • r r • A járási labdarúgó-bajnokságból jelentjük Fonyódi járás Siófoki járás A héten csaknem őrségváltás történt a táblázat élén. A listave­zető Vityapuszta ellen kétszer is vezetett a somogyvámosi csapat, a végén azonban nyert a rangelső. Hács—Balatonberény 1:1, SzöF- lősgyörök—Látrány 4:1, Somogy- vár—Balatonkeresztúr 5:2, Bala- tonszentgyörgy—Pamuk 4:0, So- mogyvámos—-Vityapuszta 2,:3. 1. Vityapuszta 8 7 - 1 29:9 14 2. Szöllősgyörök 8 6 1 1 26:8 13 3. Somogyvár 8 6 1 1 22:8 13 A forduló meglepetése, hogy sa­ját otthonában vereséget szenve­dett az eddig kitűnően szereplő Bálványos csapata. Kötcse—Pusztaszemes 2:1, Bál­ványos—Balatonfoldvár 1:2, Bala­tonszárszó—Balatonújhely 5:3, Ba- latonszabadi—Nagycsepely 8:0. 1. Balatonszabadi 2. Kőröshegy 3. Balatonújhely 4. Bálványos 5 3 1 1 14:3 7 5 2 3 - 10:4 7 5 3 1 1 18:9 7 5 3 11 9:7 7 Szigorú döntés a félbeszakadt Baja—Mohács mérkőzés ügyében Annak idején. 3:l-es állásnál félbemaradt a Baja—Mohács NB III-as mérkőzés. A Bara­nya megyei Labdarúgó Szövet­ség fegyelmi bizottsága hosszú vizsgálat után hozta meg ez­zel kapcsolatos határozatát. Eszerint a mérkőzést nem a pá­lyán elért eredménnyel, hanem 0:0 gólaránnyal igazolták úgy, hogy egyik csapat sem kap pontot. Ezenfelül mind a Ba­jától, mind pedig a mohácsi csapattól két-ket büntetőpon­tot levonnak azért, mert a BLSZ úgy találta, hogy a bot­rányért mindkét csapat egy­aránt felelős. KÉZILABDA Kikapott a listavezető Az e heti forduló legkiemel­kedőbb mérkőzése Marcaliban játszódott. A rangadó jellegű találkozón a Latinka SE egy gól különbséggel legyőzte az eddigi pontveszteség nélküli Nagyatádi Konzerv csapatát Az atádiak azonban vereségük ellenére is listavezetők ma­radtak. Kaposmérő—Taszár 7:35, M. Latinka SE—Nagyatád 19:18, K. Vasas—Siófok 25:21. Női mérkőzések Nagyatádi Konzerv—Felső- mocsolád 24:4, Kadarkút—K. Vasas 7:11, Tab—Marcali Gimn. 5:6, Kadarkút—Nagy­atádi Konzerv 6:12. Bp. Honvéd—Csepel 1:1 (1:0) Csepel, 7000 néző. A Csepel kezdett jobban, s a 2. percben Kalmár gólhelyzet­be került, de két lépésről hibá­zott. Eseménytelen, lanyha ira­mú volt a játék. A 22. perc­ben Tóth K. 8 méterről elég gyengén a jobb sarok felé fe­jélte a labdát, Fatér már-már megfogta, aztán meglepetésre a labda a válogatott kapus kezéből a hálóba került, 1:0. A hazaiak hevesen küzdöttek az egyenlítésért, mégis a Hon­véd előtt adódtak helyzetek. A második félidőben időn­ként nyomasztó volt a Csepel fölénye, csatárai azonban mér­sékelt formában játszottak. A 75. percben egy kapufáról ki­pattant labdát Kalmár 5 mé­terről a kapu közepébe fejelt, 1:1. A csapatok ezután mint­ha belenyugodtak volna a döntetlenbe. Ú. Dózsa—Dunaújváros 4:1 (4:0) Megyeri út. Góllövők: Fazekas (2), Dunai n. (2), ill. Mártha. I—MMH——WEMMIHIT APRÓHIRDETÉSEK II gyászjelentés A kiterjedt rokonság, a nagy család_ tagjai fájdalomtól mélyen megrendülve tudatják mindazok­kal, akik szerették, hogy özv. Kertész Lajosné Adelmann Erzsé­bet életének 84. évében meghalt. Temetése 18-án, kedden fél 4 óra­kor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (2368) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, id. Pál Jä- nos 64 éves korában, tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetése 1968. június 17-én du. fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (2366) AD*S- vétel Család ház kerttel, gyümölcsössel, azon­nali be költő zhetőség- gel eladó. Kaposvá.-, Kinizsi Pál u. 11. sz. Érdeklődni ugyanott egész nap. (2343) Kaposváron vennék, jó karban levő három- szobás .nagy kertes, állattartásra alkalmas családi házat mellék- épületekkel. Iván Fe­renc, Kaposvár, Fü­redi út 124. (kültelek). (2342) Sürgősen eladó egy házrész, azonnal be­költözhető egyszo'oa- összkomfort, kerttel, pincével Május 1. u. 69. sz. alatt. Érdek­lődni Kaposvár, Rá­kóczi tér 10. alatt, Vi- (9669) Balatonmáría-fürdőn jó fekvésű 9t)2 négy­szögöl villatelek egész­ben vagy három par­cellában is eladó. Ba- latonmáriai megbí­zott: Géczy Lajos. (A fővonali vasúti sorom­pónál.) (103939) Somogyaszalóban, Pödöripusztán, a Dó­zsa utca 10-es számú szoba-konyha-spájzos ház mellékhelyiséggel, szőlővel, gyümölcsös­sel, 800 n-öl telekke1 beköltözhetően el­adó. Érdeklődni egész nap Sótonyi Istvánnál. A vasútállomás 5 percre. (9631) Kaposvár, Bajcsy- Zsiiinszky u. 46. sz. alatt különálló udva­ri kétszoba-összkom- fortos ház eladó. Ér­deklődni 5—7-ig, Nagy. (9680) Négyhetes előnevelt Hampshire csirke ellenőrzött telepről kapható 1968. június 20-tól 30-ig, naponta 8 órától délután 4 óráig. Szigetvár, Zrínyi Tsz baromfitelepén. Telefon: 35. Ar: 17 Ft/db. 500 db-on felüli meny- nyiséget kiszállítjuk. (7194) Balatonbogíáron, a villasorban félkész vil­la eladó. Érdeklődni: Balatonlelle, Rákóczi út 250. (5657) Kaposváron beköl­tözhető ház eladó (a fonodához közel). Szent István u. 17. (2358) Balaton!ellen a m fi­út mellett, a Balaton­hoz közel 3 szobás családi ház eladó. Megtekinthető délután 5 óra után és vasár­naponként. Rákóczi Út 326. (5658) Balatonberény, Béke u. 28. sz., víz mellet­ti 3 szoba-komfortoá családi ház, gyümöl­csös telekkel eladó (kisebb vállalati üdü­lőnek alkalmas). (5560) Zamárdi, Fő u. 1ÍÖ. alatt 500 n-öl, építés­re alkalmas telek el­adó. Szép kilátás a Balatonra. Megtekint­hető bármelyik na- pon. (71-97) AUTÓ —MOTOR Príma 500-as Tra­bant, keveset futott, eladó. Kaposvár, Bem u. 40. (9616) 250-es kis kerekű Javva motor olcsón el­adó. Siófok, Fő út 222. Mayer László. (44022) 407-es vizsgázott Moszkvics sürgősen eladó. Kaposvár, Kos­suth Lajos u. 8. Kun. (9695) Trabant 601-es gép­kocsi eladó. Megte­kinthető mindennap, Henézi. Kaposvár, La­tinka Sándor u. 7. (9716) Tsz budapesti ügyin­tézését vállalja anyag- beszerző. Nagy László, Budapest, XV., Pest­újhelyi u. 4. (8222) Mg gépésztechnikus elhelyezkedne tsz-be. Címeket »Lakás« jel­igére a szombathelyi hirdetőbe. (175712) .'ÜEBSEWi Társasház épül. A Május 1. utca 86. szám alatt épül a legmoder­nebb társasház, ez évi kezdéssel. Társjelent­kezőket keresünk. Ér­deklődni a helyszínen, Antaléknál. (2329) Bérbevennénk rövid zongorát Ajánlatokat a Kaposvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet címére kérjük: Kaposvár, Budai N. Antal u. 9. _________________(7206) K őműves szakmunkásokat és segédmunkásokat fölvesz a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. Átlagkeresetek: kőműves 1800 Ft-tól 3000 Ft-ig , segédmunkás 1450 Ft-tól 2100 Ft-ig. Vidékieknek különélési pótlékot fizetünk. Üzemi kony­ha van, vidékieknek munkásszállót térítés ellenében biztosítunk. Indokolt esetben — megfelelő létszám ese­tén — a kaposvári építkezésekről 60 km távolságon be­lül a dolgozókat naponta gépkocsival hazaszállítjuk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúság útja ó. 3. sz. fő-építésvezetőség. Siófok, Fő u. 300. Építésvezető­ség, Nagyatád, Ács u. 1—3. (9524) I A VBKM 11. sz. Villamossági Gyára FÖLVÉTELRE KERES erősáramú mérésekben jártas villamosipari technikust műszaki ellenőri munkakör­be, valamint nagy gyakorlatú ipari könyvelőt (Mérlegképes előnyben.) Bérezés a gyár kollektív szerződése alapján, meg­egyezés szerint. ^ Jelentkezés a gyár személy- zeti osztályán, Kaposvár, Mező Imre út.* Kellemes környezetben szórakozhat BALATONBOGLÁRON A SZABADSÁG ÜDÜLŐTELEPI Halászcsárda Vendéglőben Közvetlen vízparti kerthelyiség. Kitűnő magyaros konyha, speciális halételek. Nyitva: 7 órától éjjel 1 óráig. Este 7 órától Aranyosi Imre és zenekara játszik. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A szentgáloskérl IX. Pártkong­resszus Mg. Tsz villamossági mo­torok, dinamók felújításában jár­tas műszerészt, szerelőt keres föl­vételre. Bizonyítvány szükséges. Jelentkezés a tsz-irodában a tsz elnökénél. Bérezés megegyezés szerint. (7192) Egészségügyi könyves megbízha­tó kézilányt és egy ügyes konyha- lányt fölvesz a Magyar Nemzeti Sank üdülője, Balatonvilágos. (44024) Könyvesbolti tanulónak két érett­ségizett fiút vagy leányt felve­szünk. Szövetkezeti Könyvszolgá­lat, Kaposvár, Tanácsház u. 11. (9671) Kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó fog­lalkoztatásra keres a Lakásépítő Ktsz, Bp., V., Aulich u. 8. sz. Munkásszállást, üzemi étkezést, szabad szombatot, munkaruhát biztosítunk, hazautazást költséget térítünk. Kiemelt fizetés! Társ’s- házépítési pótlék! Szorgalmas, megbízható dolgozók jelentkezését várjuk. (249) Alkalmi munkások részére ra­kodási lehetőség a nap bármely időszakában a körzeti pályaudva­ron. (Erzsébet rakodón). A vég­zett teljesítményekért járó díjakat azonnal, készpénzzel fizetjük. -Te- ientkezni lehet Kaposvár, Achim András u. 2. sz. alatt. (7157) A kaposvári körzeti pályaudvar­ra (Balatonboglár, Csurgó, Sió­fok) rakodómunkásokat veszünk föl állandó munkára. Kereseti le­hetőség teljesítmény alapján 23(R)— 3000 Ft-ig. Vidékről bejárók részé­re kedvezményes vasúti jegyet és •ngyenes MAVAUT-utazási jegyet biztosítunk lakóhelytől munka­helyig. Kaposváron napi egyszeri étkezést biztosítunk térítés ellené­ben. Fölvételre a 13. sz. Autóköz­lekedési Vállalatnál I.ehett jelen- kezni. Vidékiek a helyileg illeté­kes AKÖV-irodáinknál jelentkez­zenek. 13. sz. AKÖV. Kaposvár (7156) Magasnyomású kazánfűtői vagy kazánkezelöi vizsgát tett dolgozó­kat azonnal alkalmaz a Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.). Fölvétel személyes jelent­kezés esetén. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk. (134650) Kiemelt budapesti munkára, ki­emelt teljesítménybérrel kőműve­seket, kubikosokat, férfi- és női segédmunkásokat, komplett brigá­dokat, burkotokat, ácsokat, festő­ket, tetőfedőket, asztalosokat, 15 éves kortól fiatalkorú fiúkat is, azonnal keresünk. Szabad szom­batot, utazási jegyet, kőműves, ács, kubikos és segédmunkások részére szállást biztosítunk. Je­lentkezés: Budapest, VIII., Auróra u. 23. Április 4. Magasépítő- és Szerelőipari Ktsz, munkaügyi osz­tály. (5186) A Felső-Somogy megyei Halgaz­daság fölvételre keres egy kovács és egy motorszerelő szakníunkást — balatonlellei munkahellyel. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent« kezes: Halgazdaság, Ealatonielle, Trmapuszta. (7173) Üveges és festő szakmunkásokat felveszünk. Fölvételre jelentkez­hetnek a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szakipari épí­tésvezetőségen, Kaposvár, Szám?) Imre u. 11. sz. alatt. (9603) Nagy gyakorlatú géplakatost zzonnal felveszünk. Kaposvár, vaj- iizem, Cseri út 4. (7203) Férfi segédmunkásokat, autósze­relőt vesz föl a Baromfiipari Or­szágos Vállalat kaposvári gyár­egysége. (9679) Portást, segédmunkást, ablak­tisztítót keres a Kaposvári Ruha­gyár állandó munkára. Jelentke­zés a munkaügyi osztályon. (9699) Fölvételre keres változó vidéki munkahelyre ács, kőműves és se­gédmunkásokat a Kőolajvezeték 1 V. Siófok, Tanácsház u. 11. Je­lentkezés írásban vagy személye­sen a munkaügyi osztálynál. Meg­egyezés esetén útiköltséget, szál­lást és külszolgálati pótlékot biz­tosít. (7198) 15 éves korú, általános iskolai végzettségű fiatalokat felveszünk I éves fonó-szövő ipari tanulónak az 1968. szeptemberi csoporthoz. Előjegyzésbe vétel végett jelent­kezni lehet személyesen vagy le­vélben: Magyar Pamutipar, Buda- oest, IV., Erkel u. 30. Szakokta­tás. (5939) A Budapesti Szövőgyár azonnal fölvesz: 16 évet betöltött lányo­kat fonodái betanított munkára. Vidékiek részére jngyenes buda­pesti lakás, heti egyszeri haza­utazáshoz hozzájárulást biztosí­tunk. Jó kereseti lehetőség. Jelent­kezés: Kőbánjai Textilművek Fo­nótelepe, Bp., X. kér., Maglóeli út 25. Munkáerő-gazdáikodás. (115) AzonnáT felveszünk gyakorlott kőművest, festő-mázolóka t, he­gesztő-szerelőket., villany szerelőket, műhely-gépkocsi-vezetőket és se­gédmunkásokat. AFORT karban­tartó műhely, Kaposvár, Jutái' út. Fölvételre keresünk gyakorlott gépész- és elektrotechnikust, va- ’amlnt érettségizett és megfelelő gvakorlaíú gépíró-adminisztrátort. ÁFORT karbantartó műhely, Ka­posvár, Jutái út. T.: 12-506. (7209) Fizetővendégek részére külön bejáratú szobákat keresünk Ka­posváron fürdőszoba-használattal. Részletes felvilágosítást ad az Tdegenforgalmi Hivatal, Kaposvár, Lafinka tér. (7208) A 13. sz. AKÖV Darabáru Főnök­sége azonnal fölvesz árukezelőket és rakodókat. Jelentkezés: Ber­zsenyi u. 1. sz. alatt. (9625)

Next

/
Oldalképek
Tartalom