Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-12 / 110. szám
Vasárnap, 1968. május ti. 7 SOMOGYI NÉPLAP Szabó Iván: PAR KAK RÉGI IRODALOM — ÜJ OLVASÓ J (A XI, Magyar Képzőművészeti Kiállítás anyagából.) (Szebellédy Géza felvétele.) elzések érkeznek: irodalmunk klasszikusai kiszorulnak az olvasók érdeklődéséből. Ahelyett, hogy a könyv hódításával egy ütemben új rétegek és nemzedékek szívét-értelmét gazdagítanák, korábban kiküzdött 'hatásukban is gyengülni látszanak. Vajon nem természetes-e a közönség választása, a kortárs művészet és a közvetlen előzmények előtérbe állítása? Jogos-e az aggodalom, amit ez a jelenség kivált? De további kérdések is adódnak: valóban csak az olvasói ízlés alakulása figyelhető meg a klasszikusok térvesztésében? Játszanak-e szerepet más tényezők? S főleg: mit tehetne a könyvkiadás, az ismeret- terjesztés, a tömegszórakoztató- és nevelő apparátus azért, hogy a közönség elé állítsa a magyar irodalmi múlt kallódó vagy félreszorult értékalt? Elvileg aligha vitatja valaki, hogy a szocialista kultúra magába fogadja és gazdagsága egyik fontos tényezőjeként tiszteli, fejlődésében hasznosítani kívánja ezeket az értékeket, őrzi a folyamatosságot, amiben a kritikának és az elfogadásnak, a különbözésnek és az azonosságnak időben változó arányait igyekszik kialakítani. Nem árt azonban újra elmondani, a közgondolkodás alakulása szorosan összefügg azzal, milyen helyet kapnak klasszikusaink a nemzeti kultúra emelkedő- formálódó épületében. Az önismeret és a rá épülő öntudat, a félrevetni valót megtagadó, de a tiszteletre méltó példát emelő és ápoló nemzeti büszkeség aliglja mondhat le a művészet, az irodalom forrásairól. Ha például valaki ismerkedni akar a régi magyarság életével, a nemzeti emlékezet költői rangú alkotásait hívhatja segítségül. Nagy versek és korfestő regények közelebb viszik céljához: a mai nemzedékek életével. terveivel, gondjaival elszakíthatatlan szálakor összefüggő régebbi korok felméréséhez. Illúziók és torzítások nélküli kép kialakításához. I lyen igénye, persze, csak annak van, aki a maga és családja, szű- kebb környezete és az országos közösség mindennapjait a történelem összefüggéseiben látja. Aki tud és akar népben, nemzetben gondolkodni, aki keresi és megtalálja tennivalóit a jövő felelős Alapozásában, az egymást váltó nemzedékek láncában. Sok ilyen ember él MagyarorszáSzeberényi Lehel: A. F A CSALÁD együtt va- sámapozott _________________a gyepen, a m ájusi ég alatt. A családfőnek régien volt vasárnapja a túlmunka miatt. Elhatározta, hogy ezentúl másképp lesz, változtat a ritmuson. Ezzel a vasárnappal kezdte. Pihent. Belevetette magát családja békés és nyugalmas körébe, mint egy langyos vízbe, ami csak azért nem jó hasonlat, mert hűs fűszálak cirógatták orcáját Csodálatosan érezte magát. Nagyon-nagyon régen érzett így. öregedő izmain a gyors fiatalodás futamai bizseregtek, agysejtjei könnyű lebegés közepett kicserélődtek. Furcsa ötlete támadt. — Fejeljünk! — rikkantott bele a méhzümmögéses légbe, mintha most is akkor lenne, amikor még ifjú volt, és felpattant a fűről. A lányok tapsoltak és nevettek. A csupa kézláb keresztfiú artikulátlan hangokat adott, s eldobta magát. A családfő táncos mozdulatokat tett, mintha hajdani réteken a táskák és a kabátok kupacával megjelölt kapuban. Aláállt a feldobott labdának, mely ősz fejére huppant. Ügy érezte, a régi mozidulat kecsessége mit se fakult. Hajdan volt édes áramok végigfutották tagjait. A LÁNYOK NEVETTEK. — Odanéz- zetek, a »■főnök«! A családfőnek _________________I tetszett, h ogy a bandába bevették. A keresztfiú botokat döfött a fűbe kapufának. Kurjongatott, s ormótlan lábait hol itt, hol ott lehetett látni a mezőben, mintha egyszerre többfelé dobta volna. Mikor a családfő utoljára focizott a keresztfiúval egy erdei kiránduláson, könnyedén kicselezte. A keresztfiú elfáradt benne, hogy körbe- szaladgálta. A bátyja is rájött, semmi se volt leráznia őket. Éppencsak megizzadt egy kicsit, s egy könnyű fei- hőcske átfutott az agyán, eszébe jutott, hogy harmincöt éves. Ez tegnap volt; vagyishogy tíz éve. A keresztfiú hatéves volt, a bátyja nyolc. — Millió, éve nem fejeltem — mondta, mikor homloka helyett feje búbjával találta el a lasztit. A lányok kiabáltak: — Hajrá, főnök! A kereszítfiú szövegeit; kapus, csatár és szpíker volt egyszerre. — Csúztatott fejese a kapu közepébe ... Óriási védés! — A keresztfiú félkézzel elmarkolta a pettyes labdát, mert a labda nem akart magától eljutni hozzá. — Fene vigye el — dörmö- gött a családfő. — Egészen kijöttem ebiből. — Nem baj, majd belejössz — vigasztalta a kereszt- fiú, lezseren félrecsapta kissé a fejét, mitől a labda elindult a másik kapu felé, s a családfő háta mögé került, karja és dereka között. Micsoda reflexek! De a vód- hetetlen labda a léc alatt bevágódik a hálóba! — No megállj! — szedte össze magát a családfő. Minden igyekezetét összeszedte. Pillanatok alatt hat gól, s valamennyit a családfő szedte be. Csüggedten lógatta karját, derekát megtapogatta. Elnehezedtem — mondta magában, — Nem vagyok már a régi. A hetedik gól a tenyere alatt zúgott el. — cukkolták a lányok. A főnök rájuk emelte pállan- FŐNŐK! HÁT MI VAN!? Ténagy Sándor: H AROM PASZTE LL DIDERGŐ KERT Tágas lett, kiüresedett a kert. Húzódna összébb, meleget remélve, mint az öregek, rejtve szégyenét: ősz ringy-rongyát, kórót, korhadó levelet. S gyöngeségét, hogy didereg. Elfeledte, hogy tavaly is kitelelt. KÖMÍVESEK Vakolnak; lötlyentik, csapják a mű sarat. S hogy tűrik a pofonokat a nyers falak, sót: várják, kérik, követelik! Pofon után a simogatás jobban esik. LUGAS Klorofil- s cukor alagút: a dombra föl lugas vezet. János bácsi, a mórikás varázsló fogad s nyújt kezet, derekán rafiaszakáV.. Tavasztól őszig — kedve szerint — kötözgeti a természetet. tását Szakadt róla a víz, szí ve a nyakában ugrált. — öreg vagyok — mondta vigyorogva. Ügy gondolta, ha kimondja, a dolog már nem ás igaz. Lopva figyelte az arcokat, vajon elhiszik-e. Az arcokon semmi se látszott, csak az előbbi nevetés, és ez kétségeket támasztott a családfőben. A keresztSú megfcBpyörült rajta, s maga szaladgált a labdák után, melyek rendre a családfő mögé hulltak. — Van úgy, hogy az ember nincs formában — mondta a keresztfiúi Kedves volt a gyerek és tapintatos. A családfő is úgy gondolta, hogy nincs formában, de nem nagyon örült neki. — Valamikor tízből egyet se kaptam be — mondta. Többször is elmondta, mert úgy tűnt neki, nem hallották meg, miközben a labdák után kapdosott. De meghallották, mert a lányok egy táncdallal feledtek. — Nyári mese — csacsogták. Na, most összeszedem magam — határozta el. Ügy érezte, elég akarnia, s össze tudja fogni minden izmát. Az első labda visszapattant az előrelökött homlokáról. A keresztfiú felúszott a levegőbe érte. — Nagyon jó — örvendezett a keresztfiú. — Csukafejes. — Már vágta is vissza. A családfő a sarokba tartó labda után vetette magát, a szenvedély önfeledtségével. Ujja- hegye el is érte. De ujjai fájdalmasan hátranyaklottak, térdét egy kőbe verte, s a labda mégis bement. De ez már nem volt játék. Düh volt és fejvesztett- ség. A tárgyak elvesztették helyüket, s ő elvesztette érzékeny kapcsolatát velük. A földbe fejelt a laposan közelítő labda helyett. Egy pillanatra meg is szédült. Hátul az agyában érezte a tompa ütést. Orra, homloka csúnyán lehor- zeolódott, s nyelvébe harapott. Hallotta, hogy nevetnek. Lüktetett, táncolt e nevetés a dobhártyáján. S mind e keserv tetejébe beleállt fogába az ismert sajgás. Nyögött, és érzéketlenül nézte, mint gurul a fáradt labda a kapuvonal mögé. Aztán legyintett. Szívét figyelte, ijesztő összevisszasággal ugrált. — Hiába, meg keffl csináltatni a fogaimat — szólott kedvetlenül. — Ezért van minden. gon, és számuk egyre nö. Rájuk gondolunk, amikor irodalmunk klasszikus értékeinek nagyobb megbecsülést és céltudatosabb propagálását említjük. Nem élettől elrugaszkodó értéktisztélét emelt szót ebben az ügyben. A cél éppen az volna, hogy az iskolában szinte elkerülhetetlenül tananyaggá vált szerzők és művek aktuális érdekű, a mai ember kíváncsiságát, fantáziáját, érzelmi-gondolati követelményeit kielégítő szellemi tápanyaggá váljanak. Történelmi szemléletre, lelki nemességre, emelkedett ízlésre, a műformák és a nyelv szépségére tanítsanak. Ma az a helyzet, hogy az ilyen szintű és érdeklődésű olvasók zöme sem merít a XX. század előtti magyar irodalom kincseskútjából. A hasonlatot folytatva, túlzás nélkül írhatjuk:: alig történik- mostanában erőfeszítés, hogy ez a kút és környéke vonzóvá váljék. Pedig arra nem számíthatunk, hogy a kultúra zsúfolódó választási lehetőségei közepette, a kínálat nem is mindig szerény változatai mellett, a sokféle hatást befogadó közönség spontán fordulattal. önmagától keresni kezdi ezt a kutat. Ehhez okos szóra, jó tanácsokra, átgondolt és tárgyához méltó színvonalú propagandára volna szükség. A tévé, a rádió, a képes regényekkel operáló újságok és magazinok, a film és a lektűr vonzásában élő olvasónak szüksége van útbaigazításra, tájékozódását könnyítő, irodalmi—szellemi térképlapok felrajzolására. N éhány évvel ezelőtt az új magyar irodalom népszerűségének kivívására fogtak össze az érdekeltek. A vállalkozás sikere nem maradt el. A TIT, a rádió, a televízió, a sajtó, a könyvtárosok fáradozása nélkül nemigen lehetett volna elérni az új magyar regény 20 000-es átlagpéldányszámát. Van tehát lehetőség az érdeklődés irányítására, a vásárló és olvasó közvélemény befolyásolására. Helyes volt a 60- as évek elején az élő próza és líra bemutatására összpontosítani az erőt. Nem volna helyes azonban a változott körülmények, az elért eredmények fölött szemet hunyni, s változatlanul hagyni az irodalmi ismeretterjesztés programját. A tervekben és a kivitelben is nagyobb súlyt és helyet kíván a XIX. század és a korábbi századok magyar költészete, prózája, emlékirat-irodalma. Ennek az irodalomnak a népszerűsítése megköveteli a módszerek finomítását, az ányag megfelelő válogatását és csoportosítását. Nem könnyű hidat építeni egy táskarádióval, gyorsvonaton utazó fiatalember és Balassi . Bálint vagy Berzsenyi Dániel költészete között. S zerencsére nem kell elődök nélküli áttörésre vállalkozni, aminthogy a probléma: régi irodalom és új olvasó között eleven kapcsolatot teremteni, ugyancsak ismert a korábbi évtizedekből. Az irodalmi hagyomány feltárásának és széles körű népszerűsítésének igénye a két világháború közötti időben írói program is volt. Móricz Zsi gmond például antológiát állított össze. Gyűjteményét a fiataloknak és a kevés pénzű érdeklődőknek szánta. Így lett a 320 oldalas, egy pengőért kapható Magvető című válogatás tízezrek nevelője, gyönyörködtetője. Móricz példája és módszere ma is követhető. Antológia- összeállítása olyan írásokkal, versekkel, amelyek alkalmasak a figyelemébresztésre. Móricz úgy vett át részleteket például Anonymus postájából, »mintha az ember felolvas egy munkát a közönségnek, s kihagyja, ami fölöslegesnek tűnik fel előtte«. Mó- ricznak és írótársainak egy megkövesedetten konzervatív irodalomszemlélet , béklyóit kellett annak idején tördelnie. A mai szerkesztőnek sokkal könnyebb a dolga. Soha még annyi erőfeszítés nem történt a régi századok költészetének és drámairodalmának feltárására, kiadására, mint az utóbbi két évtizedben. Nagyszerű tudományos szöveggyűjteményeik, monográfiák. kritikai kiadások sorakoznak a szakemberek ool- cain. Méltatlanul elfeledett vagy mellőzött szerzők és irányzatok foglalták el méltó helyüket az irodalomtörténetben. Mindez nemcsak megkönnyíti, hanem meg is követeli most már a klasszikus irodalom népszerű bemutatását, helyének és hatásának biztosítását a nemzeti műveltségben és az irodalmi közgondolkodásban. Jó lenne kiadni új, mai Magvetőt. Ez a könyv eljuthatna azokhoz, akik még nem rendszeres olvasók, de akiket elsősorban éppen a nemzeti klasszikusok nyerhetnének meg a betűnek. Dersi Tamás kiállításon 1 & ÍSft ;mrn ■■ fj , ' ' .tó .•^S.
