Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-03 / 79. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1968. április S. Kétkedés, aggodalom a világ sajtójában Johnson elnök bejelentésének visszhangja A kedd reggeli francia la­pok szinte kivétel nélkül két­kedést és fenntartásokat han­goztattak Johnson céljainak őszinteségét illetően. A leg­több lap azonban azt is han­goztatja, hogy az eddigiek­hez képest kétségtelenül jelen­tős gesztus történt, és kifeje­zik azt a reményüket, hogy Hanoi elfogadhatónak tartja az amerikai ajánlatot annak ellenére, hogy az nem jelenti a VDK ál­tal támasztott legfonto­sabb követelménynek, a bombázások feltétel nél­küli megszüntetésének ma­radéktalan teljesítését. A Humanité vezércikkében 'Étienne Fajon hangsúlyozza: Egyesek az amerikai elnök lépésében Kennedy és Mc­Carthy szenátorok ellen irá­nyuló választási manővert, mások a bombázások későbbi fokozásának előkészítését lát­ják oly módon, hogy Hanoit tegyék felelőssé a háború sú­lyosbodásáért. Olyan szemé­lyiség esetében, mint John­son, minden lehetséges. Egy azonban tény: az amerikai elnök kényte­len volt bevallani gyá­szos háborújának nyilván­való kudarcát. A Combat vezércikke John­son dupla vagy semmi játsz­májának minősíti a vasárnap bejelentett döntést. A lap szerint Johnson gesztusa for­dulópont a háborúban. Bár­mi legyen is Hanoi válasza, a konfliktus adottságai megvál­toznak. Hanoi kétféleképpen felel­het — írja a lap —, elutasít­hatja az amerikai javaslatot, mivel a bombázások vasár­nap elhatározott megszünte­tése sem nem feltétlen, sem nem teljes, sem nem végle­ges. Ebben az esetben John­son szabad kezet kap az esz­kaláció folytatásához. John­son újra a háború embere, és senki sem állíthatja meg. Lefegyverezte politikai ellen­feleit, mindenekelőtt pártja soraiban a két pacifista el­nökjelöltet. Ez a feltételezés azonban, ha valósággá válik, a világot a legsúlyosabb ve­szélyekbe sodorhatja. A jugoszláv sajtó Johnson bejelentéséről egyrészt arra a véleményre jutott, hogy az kétségkívül a Johnson által képviselt politika csődjét je­lenti. Másrészt azonban va­lamennyi jugoszláv lap meg­állapítja, hogy Johnson beszédében, rend­kívül veszélyes elemek ta­lálhatók, s egyáltalán nem kizárt, hogy az amerikai elnök néhány kétségbe­esett sakkhúzásra készül, hogy mentse politikáját és presztízsét. A keddi angol polgári la­pok versengve dicsérik John­son »önzetlen, merész és nagylelkű« elhatározását, s nem vesznek tudomást arról, hogy Johnson tulajdonképpen nem szüntette meg a VDK bombázását Egyedül a Ti­mes közöl térképet, amelyből kiderült, hogy az amerikai légierő több mint 300 kilomé­terre a demilitarizált ővezet­Landcau-nekrológ Brezsnyev, Koszigin, Pod- gornij, valamint Keldis és Szemjonov akadémikusok ír­ták alá többek között Landau nekrológját, amely a Nobel-dí- jas szovjet fizikust a szovjet tudomány büszkeségeként, ko­Grecsko marsall Nasszer elnökkel tárgyalt Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter hétfőn Nasszer elnökkel tárgyalt. A hivatalos közlés szerint az arab—izraeli konfliktusról, va­lamint az EAK belpolitikai fejlődéséről folyt megbeszé­lés. Ernst Benda az új bonni belügyminiszter tarnst Benda CDU-képviseló, az eddigi belügyminisztériumi parlamenti államtitkár kedden átvette a köztársasági elnök kezéből az okmányt, amelyben KŐMŰVESEK MELLÉ segéd­munkásokat FELVESZÜNK Építőipari Ktsz- MARCALI runk egyik legnagyobb fiziku­saként méltatja. A kedden elhunyt Landau- nak igen nagy szerepe volt a szovjet elméleti fizika iskolá­jának megteremtésében. Az A1 Ahram keddi száma bejelentette, hogy Husszein jordániai király a közeli na­pokban Kairóba utazik, hogy Nasszer elnökkel tárgyaljon. A téma elsősorban a legutób­bi jordániai—izraeli incidens­sorozat lesz. közük belügyminiszterré való kinevezését. Benda a fiatalabb korosz­tályhoz tartozik, foglalkozásá­ra nézve ügyvéd. (MTI) tői északra is folytatja a bombázást Johnson »nagylel­kű békeajánlata« után. A Munkáspárthoz közelálló Sun nem hajlandó észreven­ni azt a nyilvánvaló tényt, hogy Ésaak-Vietnam bombá­zása egyáltalán nem maradt abba. Vezércikkében így ír: -A béke és a folytatódó viet­nami háború közötti válasz­tás most már teljes egészé­ben Hanoi kezében van«. Amerikai politikai körök­ben mind nagyobb kétke­déssel fogadják Johnson elnök vssárnap esti beje­lentését. a vietnami háború -részleges deeszkalációjáról«. A Wall Street Journal, az amerikai nagytőke vezető lapja nyíltan ki is mondja: az elnök »tu­lajdonképpen a nagy furkós- botot lengette meg«. A lap az amerikai főváros meg­bízható kormányköreire utal­va azt írja, hogy amennyi­ben a Johnson által újabban megszabott feltételek nem ve­zetnek a kívánt eredményre, úgy »Észak-Vitanamot olyan mértékben fogják elpusztíta­ni, ahogy eddig még nem próbálták«. Bizonyos aggodalomnak ad­nak hangot más lapok is. A New York Times keddi ve­zércikkében azt írja, ameny- nyiben »Hanoi és szövetsége­sei nem fogadják el Johnson békeajánlatát, úgy tragikus árat kell fizetniük«. A lap szerint Johnson a bombázá­sok részleges felfüggesztésé­vel »olyan messzire ment, amilyen messzire csak elme­het«. Visszautasítás esetén, a New York Times véleménye szerint, az Egyesült Államok­ban csökkenne az esélye an­nak, hogy a vietnami béke megteremtésére törekedő je­löltet választanak elnökké. Ami a johnson-beszéd tá­vol-keleti visszhangját illeti, az amerikai, brit és ausztrá­liai irányítás alatt álló rádió­állomások szünet nélkül su­gározzák kommentárjaikat, amelyeknek lényege: az Egyesült Államok »történelmi jelentőségű békegesztust« tett a bombázások részleges fel­függesztésének bejelentésével. E rádióállomások ugyanakkor egy szót sem szólnak arról, hogy a VDK már többször is le­szögezte: csakis az ellen­séges cselekmények teljes és feltétel nélküli befeje­zése után hajlandó tár­gyalni. Igyekeznek azt a benyomást kelteni, mintha Johnson be­széde tulajdonképpen megte­remtette volna a feltételeket a vietnami háború deeszka- lációjához, és állandóan azt ismételgetik, hogy ha a VDK most sem hajlandó a tárgya­lások megkezdésére, akkor végképp bebizonyítja a jó­akarat hiányát. (MTI) VÁLLALJUK DT—34-es, 413-as, D4K és D4K/B típusú erőgépek főjavításét traktorcserés rendszerben is. Egyenes és ferde fogazású kerekek és különféle lámckere- kek (1/2” 3/4” 5/8”) készítését vállalja rövid határidővel a körmendi gépjavító állomás (165 204) __________________________________________________ K őműves szakmunkásokat és segédmunkásokat fölvesz a Somogy megyei • Állanru Építőipari Vállalat. Átlagkeresetek: kőműves 1800 Ft-tói 3000 Ft-ig segédmunkás 1450 Ft-tól 2100 Ft-ig. Vidékieknek különélési pótlékot fizetünk. Üzemi kony­ha van, vidékieknek munkásszállót térítés ellenében biztosítunk. Indokolt esetben — megfelelő létszám ese tén — a kaposvári építkezésekre 60 km távolságon be­lül a dolgozókat naponta gépkocsival hazaszállítjuk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5. 2. sz. fő-építés veze'őség, Siófok, Fő u. 200. Építésvezető­ség, Nagyatád, Acs u. 1—3. (8495) A Khe Shanh-í ualálkatlan A légifelvétel az amerikai tengerészgyalogosok támaszpontjának környékét ábrázolja, ame-^ lyet a szabadságharcosok teljesen körülzártak. Az előtérben jobbról a megerősített 861-cs magaslat, balról a magaslat, ahonnan t/.mogatják a 861-es magaslaton harcolókat. A hát­térben a támaszpont repülőterének kifutópályája. pótlási bázisokkal. Mégis ezt mondják: »Nem is az az iga­zán veszélyes, hogy ebben a tűzkatlanban élünk, hanem az, amikor menekülni próbá­lunk innen ...« Nézzünk csak a képre, a Khe Sanh-i kifu­tópályán füstölgő repülőgép­roncsra — és megértjük, hogy miért beszélnek így. A Fans Match című fran­cia hetilap nagy fotóriport­sorozatban mutatja be a Khe Sanh-i halálkatlan hétköznap­jait. A sorozatnak ezt a cí­met adta: »A képek, amelyek Dien Bien Phu emlékét idé­zik«. Azét a másik völgy­katlanét, ahol a francia gyar­mati hadsereg az indokínai háborút annak idején elvesz­tette. Ha katonailag talán még nem is, politikailag minden­képpen »Dien Bien Phu« az Egyesült Államok számára Khe Sanh immár majd tíz hete tartó ostroma, amelynek gyűrűjéből — a legfrissebb jelentések szerint — még ki­sebb felderítő egységeknek sem sikerült kitörniük. Az amerikaiak nem urai a dél-vietnami vidéknek. A DNFF tavaszi offenzívója megmutatta, hogy nincsenek »otthon« a nagyvárosokban, sőt Saigonban, a fővárosban sem. A Khe Sanh-i csata igen szemléletesen példázza, hogy az intervenciósok hova­tovább nem tudnak mit kez­deni a saját támaszpontjaik­kal sem... »...az az lga-án veszélyes, amikor menekülni próbálunk innen ...« Lelőtt amerikai rep ülőgép Khe Sanhnál. Lassan tizedik hetébe lép a »Khe Sanh-i csata«. Tize­dik hete, hogy szorosra zá­rult a gyűrű az amerikaiak e dél-vietnami eüt támasz­pontja körül, és hatezer ten­gerészgyalogos csak a szállí­tórepülőgépek jóvoltából tud — már amikor — kapcsola­tot tartani az amerikai után­Tüntetések Brazíliában Tankokkal a Rio de Janeiro központjá­ban hétfőn több órás harcot folytatott egymással a tünte­tő diákság és a katonai rend­őrség. Mintegy 400 diák vo­nult fel, megszegve a brazil hatóságok egy korábbi rende­letét, amely betiltotta az ut­cai gyülekezést. A felvonulók egy 18 éves diáktársuk halála miatt tüntettek, aki a múlt heti összetűzések során vesz­tette életét. A diákok gépko­csikat borítottak fel és be­törték az üzletek kirakatait. A katonai rendőrség gumibo­tokkal és vízfecskendőkkel szállt szembe velük, később azonban már tankok is meg­Az olasz rendőrség, amely büszkén jelentette be, hogy sikerült lakat alá helyeznie Graziano Mesinát, a szardí­niái banditakirályt, most úgy érzi, hogy »törököt fogott«. Mesina bandája még már­ciusban elrabolt két vagyonos polgárt gazdag váltságdíj re­ményében. A »főnök« a bör­tönből rádióüzenetet küldött a bandának: »Könyörgöm, en­gedjétek szabadon a két el- fogottat, tegyétek ezt meg diákok ellen jelentek Rio de Janeiro ut­cáin. Egy személy meghalt — hovatartozása egyelőre isme­retlen —, többen pedig meg­sebesültek. Hasonló megmozdulásokat jelentettek néhány vidéki vá­rosból is. A diákok min­denütt baloldali jelszavakat hangoztattak. Politikai . meg­figyelők (jzerint a tüntetések közvetlen "oka Goulart elnök baloldali kormánya eltávolí­tásának negyedik évforduló­ja. Costa de Silva jelenlegi elnök hétfőn este kijelentet­te: »A rendet mindenáron fenn fogjuk tartani.« (MTI) nékem, az én érdekemben« — hangzott az üzenet. Egy hét után megérkezett a banda vá­lasza. »Mi vagyunk a Mesipa- banda tagjai. A következő ultimátumot közöljük: vagy kiengedik azonnal Mesinát, vagy megöljük a két foglyot«. A rendőrség természetesen nem gondolhat Mesina szaba­don bocsátására. Arra sincs biztosíték, hogy a két fogoly életben van-e még (MTI) Ez a kudarc — nem utol­só sorban éppen Khe Sanh figyelmeztetése — került Westmoreland tábornoknak a főparancsnoki állásába. Csak­hogy az ő »kényszerleszállá­sától« — még nem fognak könnyebben felszállni a Khe Sanh-i kifutópályán. guruló amerikai szállítórepülőgépek. (sp) KIEMELT BUDAPESTI MUNKÁRA, Kiemelt bérrel keresünk KŐMŰVESEKET, FÉRFI és NŐI segédmunkásokat kőműves mellé, KUBIKOSOKAT, ÁCSOKAT, ASZTALOSOKAT, TETŐFEDŐKET budapesti állandó munkára. Jelentkezés: Budapest, VIII., Aurára u. 23. Munkaügy. (5151) Az olasz rendőrség dilemmája

Next

/
Oldalképek
Tartalom