Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-06 / 81. szám

O Z. M S ZjM P M E GYE I ilZÖTTSÄG A XXV. évfolyam, 81. szám. Szombat, 1968. április 6. TSTB3HSZ Korszerű szakmiokásképzés Kiállítás nyílt az ipari tanulók munkáiból Hazánk felszabadulásának tiszteletére kiállítást rende­zett az 503. sz. Rippl-Rónai József Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet a Tanácsház utcai épületében a tanulók munkái­ból. A kiállítást tegnap dél­előtt Pintér Kálmán, az inté­zet igazgatója nyitotta meg. Az 1967/68-as tanévben má­sodízben rendezte meg a nagy nyilvánosságnak szánt kiállí­tását az intézet. A novemberi kiállítás a pályaválasztás előtt álló fiataloknak kívánt első­sorban segítséget nyújtani — egyrészt ennek eredménye, hogy ezren jelentkeztek a kö­vetkező tanévre a szakmun­kásképző intézetbe —, míg a mostani kiállítás inkább az intézet belső életét mutatja be. Nyolcféle ipar tanulóinak munkái állnak az érdeklődők előtt. Közülük a legfontosab­bak: a vas-, építő-, villany-, fa-, szolgáltató-, ruházati ipar. A kiállított munkadarabok és az elméleti oktatást repre­zentáló tankönyvek, tanulói— tanári munkák a szakmák sokféleségének bemutatásán túl azt is bizonyítják, hogy az oktatási reform és az emelt szintű képzés milyen hatéko­nyan segítette a szakmunkás- képzést. Az ipar egyre növek­vő igényeit csakis korszerű, igényes oktatással lehet Ki­elégíteni. A minőségi követel­mény éppen ezért nagyobb szerepet kapott a szakmun­kásképzésben. A kiállítás ezt kívánja hangsúlyozottan ki­emelni. Jól szerepeltek a somogyiak a dunántúli szavalóversenyen Zala megye egyik legrégibb községében, Egerváron ren­dezte meg a zalai KISZÖV a kisipari szövetkezetek első dunántúli szavalóversemyét. Az Árpád-kori várban hét megye ötven versmondója tolmácsolta József Attila és a mai magyar költők műveit. Somogyot hat szavaló képvi­selte. A megyei verseny győz­I tesei megállták a helyüket I Egerváron. A kaposvári Vida | Etelka első, a siófoki Fekete Judit második díjat nyert lí­rai melegségű, drámai erejű és nagy művészi átéléssel pá­rosult szavalásáért. Mind a ketten részt vesznek a jövő héten a balatonszárszói sza­valóversenyen. Napirenden a kollégiumi tanácsok munkája Tegnap délelőtt megkezdő­dött a kollégiumi tanácsok kétnapos tanácskozása a La­tinka Sándor középiskolai diákotthonban. Az első ízben összehívott tanácskozáson mintegy száz kollégiumi ta­nácstag jelenlétében rendez­tek vitát a csaknem ezerötszáz középiskolai és ipari tanuló kollégistát érintő kérdésekről. Tegnap délelőtt az iskola és a KISZ kapcsolatáról Papp János, a KISZ Somogy megyei bizottságának iskolai osztály- vezetője tartott előadást. Fel­tárta azt az eddigi ellentmon­dást, amely az iskolai és á kollégiumi KISZ-szervezetei: között volt, s megállapította, hogy az iskolai KlSZ-bizott­ságok irányítják alapvetően a kollégiumi szervezetek mun­káját. Az előadó ezután a munka tervkészítésről beszélt. Délután Cselők László kol­légiumi igazgató előadásával folytatódott a program. Cselők László a kollégiumokban folyó közösségi nevelésről beszélt, s részletesen szólt a kollégiu­mi tanácsok feladatairól. Ma délelőtt tovább folyta­tódnak a tanácskozások. A napirend első programjaként Hogyan szervezzük meg a kollégiumban a KlSZ-munkat címmel hangzik el referátum, majd délután a reszortfelelő­sök számolnak be a kollégiu­mi tanácsok kétnapos értekez­letén. w Uj üzemcsarnokot avattak Szerdán délután új üzem­csarnokot avattak a Kefe- anyag-ki készítő Vállalatnál. Az új csarnokban helyezik majd el a szörfeldolgozó egy részét. Az ötmillió forintos építési költségből a szociális létesítményeken kívül egy ka­zánházat is építettek. Kelemen Ferenc, a vállalat igazgatója elmondta, hogy az új üzem­csarnok lehetőséget teremtett bármilyen profilok gyors be­állítására. Az 1800 négyzet- méter alapterületű épület el­sősorban a távlati igényeket szolgálja. Az új mechanizmus gazdasági körülményei között egyetlen vállalat sem enged­heti meg magának, hogy ak­kor kezdjen építeni, amikor új igény jelentkezik a piacon. Az építkezések általában hosz- szú kivitelezési ideje lehetet­lenné teszi, hogy gyorsan, ru­galmasan igazodjon a vállalat a piac új igényeihez. Ezért tartják nagy jelentőségűnek a tegnap átadott csarnokot, mert a szőrfeldalgozó gépek helyett — ha a szükség úgy kívánja — más műveletek elvégzésére alkalmas berendezéseket is gyorsan üzembe tudnak állí­tani. Megkezdődtek Csurgón a Csokonai diákszínjátszó napok Nevezetes napra virradtak tegnap Csurgón. Tizenegy du­nántúli és egy debreceni kö­zépiskolás együttes részvételé­vel megkezdődtek a diákszín­játszó napok. Mintegy 200 diák gyűlt ösz- sze a hagyományok feleleve­nítésére a költő emlékére, egykori tanári működése szín­helyén. A járási pártbizottsá­gon a járási párt- és tanácsi vezetők nevében Svenda Ist­ván, a járási tanács vb-elnöke köszöntötte a KISZ központi bizottsága, a megyei tanács és a megyei KISZ-bizottság képviselőit, a részt vevő együttesek: Pécs, Székesfe­hérvár, Győr, Tatabánya, Ka­posvár, Marcali, Dombóvár, Kőszeg, Zirc és Csurgó egy- egy középiskolájának csoport- vezetőit, valamint a debreceni Csokonai Gimnázium küldött­ségét. Üdvözlésében utalt ar­ra, hogy ezt az eseményt a Somogyi napok, a Tegyünk többet Somogyértl-mozgalom keretében rendezik meg a diákszínjátszó mozgalom föl­lendítésére. Délelőtt 10 órakor a járási művelődési házban Stier Sán­dor, a KISZ Somogy megyei bizottságának első titkára ün­nepélyesen megnyitotta a há­romnapos rendezvénysoro­zatot. Beszédében méltatta Csokonai Vitéz Mihály peda­gógiai és diákszínjátszó tö­rekvéseit, írói munkásságát, amely új elemekkel gazdagí­totta a magyar drámairást. Csokonai példája a tudás, az alkotó munka megbecsülésére inti a ma diákjait. Művei pe­dig eleven, élő szatírái ma is a kritikátlan külföld-rajon­gásnak — mondotta a többi között. Ezután Debrecen kép­viseletében Parti Ernő városi tanácstag, a gimnázium igaz­gatója mondott köszönetét a találkozó lehetőségéért. Kife­jezte azt a reményét, hogy Debrecen és Csurgó találko­zása folytatódik. — Kívánom Somogy megyének — mondot­ta —, hogy minél eredménye­sebben találja meg kulturális életünkben azt a helyet, amelyre hivatott. A megnyitó után debreceni diáklányok mutatták be a ren­dezvény első műsorát. Invo­káció című összeállításukban azokat az írókat szólaltatták meg, akiket ez az alföldi vá­ros ihletett maradandó alko­tásra. Délután a városok küldött­ségei, a megyei és a járási ta­nács, a Népművelési Intézet és a KISZ képviselői megko- szorúzták a költő mellszobrát, majd négy színpadi, illetve pódiumbemutatóvaj folyta fö­dött a diákszínjátszó napok programja. A koszorúzás! ünnepségen megjelent Németh Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára, dr. Vár- konyi Imre és Sasi János, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tesei. W. E, Családi labirintus Bizonyos Mary Stein 15 évvel ezelőtt férjhez ment Jack Robbin 49 éves greenville-i özvegyember­hez, akinek első házassá­gából már volt két felnőtt gyereke, egy fia és egy lá­nya. Nem sokkal esküvő­jük után Mary asszony szülei elváltak. Apja azon­ban rövidesen újra megnő­sült, feleségül vette Rob­bin lányát de volt felesége sem maradt tétlen, ő meg újdonsült vejének fiát csábította eL Kibogozhatatlan családi labirintus: Mary asszony saját apjának és anyjának lett anyósa, férje gyereke­inek mostohaanyja, szülei leendő gyerekeinek nagy­anyja ... Aki szereti a fejtörőt, néhány napig elszórakoz­hat mire tiszta képet kap. Már nem kell ész A harwardi egyetem nemrég díszebédet adott Shirley Maclaine híres hollywoodi színésznő tisz­teletére. A filmvilág tün­döklő csillaga az érdemes tudósokhoz intézett pohár­köszöntőjében megköszön­te az iránta tanúsított figyelmet, majd elmondta, hogy nagyon jól érzi ma­gát náluk, szinte kedve volna örökre a tudás vilá­gát jelentő falak között maradni, annál is inkább, mert valószínűleg jót ten­ne kissé foghíjas művelt­ségének, ámbár nagy szüksége nincs már a tu­dományra, mert már ré­gen milliomos. Nudista mentőötlet A birtokán keresztül ve­zető úton veszett szágul­dással rohantak az autók, emiatt tömérdek port volt kénytelen nyéLni egy spa­nyol paraszt Mindent megpróbált, ezernyi ese­dező táblát helyezett fű az út mentén, de az úr­vezetők rá se figyeltek. Végül is korszakalkotó ötlete támadt az öregnek. Egy hatalmas táblára a következő szöveget irta: — Figyelem! Nudistate­lep. A gyors átkelés kőte­lező. Azóta kristálytiszta le­vegőt szív, mintha vala­hol az Alpesekben lakna. PINTÉR ISTVÁN: égőéin lett 26. FELPOFOZTA ECV ŐRNAGY... Horthy most már nem vár: újabb lépése­ket tesz dinasztia-alapítási terve érdekében. S ha ő maga tétovázna, ott van felesége és menye. A szokásos anyós-meny marakodás helyett összefognak, hogy férjeik révén meg­valósítsák álmaikat. Hű szövetségesük, Lu­kács Béla, a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja elnöke, Horthyné unokahúgának fér­je. Ha Bárdossy ellenezné vagy nem tudná keresztülvinni a törvényjavaslatot, Horthy Lukács Bélát nevezi majd ki utódjául, aki gondoskodik elfogadtatásáról. S hogy mi le­gyen a törvényjavaslatban, amely biztosítja, hogy Horthy Miklós utóda elsőszülött fia, István legyen? Horthy levelet intéz Bárdossyhoz, akkori miniszterei nőkéhez: »A királykérdést — legalább egyelőre — lehetetlen megoldani... A köztársasági for­ma a magyar nép lelkiségének nem felel meg, és minden negyedik, ötödik évben a választási harcok felfordítanák az ország rendjét. így nem marad más megoldás, mint a kormányzói intézmény további fenntartá­sa ... Kérem tehát, hogy Magyarország ország­gyűlésének mindkét háza közös egyetértés­ben, ajánlási jogom kikapcsolása mellett, sa­ját belátása szerint kormányzóhelyettest vá­lasszon. Az utódlási jog biztosítása által le­hetővé válnék halálom vagy netáni lemon­dásom esetére a változásnak minden izga­lom és választási harc nélküli, zökkenőmen­tes lebonyolítása. A választás eredményének megerősítési jogát még magam óhajtom gya­korolni, mert attól, hogy a választás megfe­lelő személyre esik vagy sem, hazánk jövő sorsa függhet. Talán nem is szerénytelen­ség, ha azt mondom, hogy több mint két év­tizedes tapasztalat után jobban m-eg tudom ítélni, mint más, hogy ki alkalmas, vagy in­kább még, hogy ki nem alkalmas a kormány­zói tiszt betöltésére. Aki aztán hivatva lesz ezen nehéz és terhes, bár megtisztelő örök­séget átvenni, feladatait és kötelességeit ide­jében megismerni, azonkívül nekem is se­gítségemre lehetne*. Az elképzelés az, hogy Horthy István le­gyen az Utódlási joggal felruházot kormány­zóhelyettes, aki apja halála vagy visszavo­nulása után automatikusan követné őt a kor­mányzói székben, s alkalmas időpantham VI. István néven királlyá koronázzák, akinek fia, a kormányzó unokája VII. Istvánként követné öt a trónon. A kormányzó utódlási jogával nem élne ugyan, hogy a látszatot megóvja és a támadások élét tompítsa, de a Lukács Béla elnöklete alatt álló kormány­párt gondoskodik róla, a kormányzóhelyet- test a kormányzó szándéka szerint, vagyis a fia szemétében válasszák meg. A tervet azonban sokan ellenzik. A kor­mányzónak mindenekelőtt az akkori herceg­prímás, Serédi Jusztin ián egyetértését kell megszereznie, hiszen a katolikus egyház nagyhatalom. Még mielőtt átadná Bárdossy- nak a kívánságát tartalmazó levelet, meg­mutatja azt Serédinek. Félreérthetetlenül tudomására hozza szándékát. — Akinek háza van — mondja neki — az azt akarja, hogy a ház holta után a gye­rekeié legyen... En is így vagyok kormány­zói tisztemmel, amelyet a fiamnak szán­tam ... Serédi igyekszik megakadályozni, hogy Horthy fiát utódjává tegye. Ellenállásának fő oka, hogy Horthy István apja vallását követve református és nem katolikus. A hercegprímás persze hallani sem akar re­formátus királyságról. Annál inkább tetszik a terv Ravasz László református püspök­nek. Hiszen, ha a magyar történelemben először református király lép majd a trón­ra, akkor a történelem kiemeli majd annak a püspöknek az érdemeit is, aki abban az időben a református egyház élén állt. Im- rédy és pártja, akárcsak a nyilasok, szintén igyekeznek megakadályozni a kormányzót szándéka végrehajtásában. Imédyék, mint a nyilasok, elfogadják Horilhyt, ahogy a nyi­las párt 1940 végén kiadott szervezeti sza­bályzata mondja: »-Magyarország Főméitó- ságú Kormányzója iránt való feltétlen ra­gaszkodás jegyében« tevékenykednek, de Imrédy és Szálasi saját maga szeretne majd Horthy Miklós örökébe lépni. Nagy kam­pányba kezdenek Horthy István kormányzó­helyettessé választása ellen. »A hungarista véderő« aláírással egyre- másra jelennek meg röpcéduláik, amelyek­ben Horthy István viselt dolgait szellőzte­tik. Azzal vádolják a Ids Horthyt, hogy an­golbarát, felidézik régi orgiáit, nőügyeit, például art az epizódot, amikor Székesfe­hérváron felpofozta egy őrnagy, mert része­gen sértegette a társaságában lévő nőket. Megírják, hogy Horthy Miklós másik fiával hatalmas értékeket csempészte tett Dél-Ame- ri kába. »Magyarok? A hazaáruló, angolbarát, szovjetekkel kacérkodó kormányzatunk nyílt támadásra készül ma már nemcsak a nem­zet érdekei ellen, hanem ... az alkotmány ellen is — írják. — Angolbarát politikájuk alátámasztására puccsszerűen kormányzó- helyettest akarnak választatni a magyar tör­vényhozással. Röviden: Horthy Istvánt akaT- ják becsempészni ebbe a magas közjogi méltóságba, Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós örökébe egy velejéig rom­lott, erkölcstelen, züllött, iszákos szoknya- bolondot akarnak ültetni új Dobzse László­ként . . . Ha ezt a sihedert elfogadják Leg­felsőbb Hadúrnak, akkor hazánkat olyan mélypontra süllyesztik, amilyenben a mo­hácsi vész ideje előtt volt...« (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom