Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

Csütörtök, 1968. április 1. 5 SOMOGYIWtrtAY A régiről Thrirzó László épí­tészmérnököt, a városi tanács építési osztályvezetőjét kérde­zem. A válasz előtt térképet terít az asztalra. Rajta barnás színnel megvan még mind­egyik régi ház. X papír hűen őrzi a múltat. Az új épülete­ket ábrázoló térkép mellett mementó is lehetne. szem, a kőművesek éppen úgy, mint az építésvezető azt né­tését a harmadik ötéves tervre irányozták elő. Az egész lakó­irta: Kercza Imre Fényképezte: Grábner Gyula — A földszintes épületek kommunális ellátottsága hiá­nyos volt. Csak a villany és a víz (ez sem mindenütt) jelen­tette a kényelmet és az egész­séges körülményeket. A csa­tornázás nagyrészt hiányzott Ezen a területen, amelyet a Kalinyin lakótelepnek szán­tunk, 960 földszintes lakásban kereken négyezer ember élt. Mert a földszintes házak elle­nére sok ember lakott itt. Volt olyan épület, ahol három-négy család is meghúzódott. A kö­rülményeket, azt hiszem, nem kell különösebben részletezni. A tervek szerint ennek a tm telep területe nagyobb ennél. Pontosan 50,9 hektár. Ezen az eredetinél jóval több lakást építünk majd. A Pécsi Ter­vező Intézet most módosít­ja az egész további programot. A számítások szerint — ha a lakótelepi beépítés helyett a városiast választjuk — ÍAzen- kettő-tizennégyezer ember szá­mára tudunk még kényelmes otthont biztosítani. Az építési osztályvezető a jövő embere. Az építésvezető a jelent akarja szebbé tenni. Ketten kísértek végig a Kali­nyin lakótelepen, hogy a múlt mellett a jelent és & jövőt-is megmutassák. A múltból az alkotó ember tenniakarása te­remtette meg a jelent, s erre a jelenre már építeni lehet a jövőt. A múltat senki sem ke­resi itt a színes épületek kö­zött, de a jelen könnyen viszi a gondolatot a jövő felé. Az új városrész megszületett. Gondjaival, örömeivel együtt immár évek óta Kaposváré, de úgy tűnik, a gondokban töb­ben is osztoznak, az öröm pe­dig mindenképpen az itt éU embereké. Hatása felismerhe­tő, hiszen az embereit, akik itt laknak, más körülmények kö­zött élnek. A galambősz épí­tésvezető is erre célzott, ami­kor így búcsúzott: — Mondtam, hogy nehezen hagyták ott az emberek a régi épületeket, amikor először szó­ba került az új lakótelep, de azt hiszem, lehetetlen lenne most visszaállítani a régit; el­tűnt végleg. S jó, hogy eltűnt rületnek a fele tizennégyezer embernek nyújt majd kényel­mes otthont. A régi térképet szó nélkül hajtjuk össze. A számok sej­tetnek valamit az öt évvel ez­előtti valóságból, de nem mondanak el mindent. Beszél­ni igazán csak a régi lakók tudnának. Egy részük most is itt él az új lakótelepen, más részük pedig házat épített, korszerűbbet, jobbat a régi he­lyett a város más helyén. Az új lakásokkal együtt új élet­formát is kezdtek. A régi há­zakhoz csak egyre szürkülő emlékek fűzik a volt lakókat. Az építésvezető már nem dolgozik a Kalinyin lakótele­pen. De a munka minden fá­zisát ismeri most is. A kor­szerű áruház előtt számolni kezd. Pontosan számolja a la­kásokat, aztán a végeredményt közli: — Eddig kilencszázhuszon- hat lakás épült fel. Meg Itt van az óvoda, és az új tizen­hat tantermes általános iskola is készülőfélben van már. A városrész házai között még inkább érződik a tavasz A színek kavalkádja, újra és újra rohamra induló gyerek­sereg, a fakadó fák visszavon­hatatlanul a tavaszt idézik Születése óta az ötödiket kö­szönti a Kalinyin lakótelep. Kívülről ezt látja az ember. A lakásokról pedig a volt épí­tésvezető mesél: — Az építész milyennek tartja a lakásokat? Azt hí­zik, ha ők laknának benne, hogyan tudnák berendezni. Jó elrendezésű, kényelmes házak ezek. Amikor az elsőket épí­tettük, még sláger volt a tég- la-középblokk. Azóta már sok­kal korszerűbb építési anyagok vannak. Középblokkból kevés ház készül már. A nagypanell járja. Es ebben a városrész­ben ebből is épült kettő. A kontraszt óriási: az új la­kótelepen — szinte emlékezte­tőként — ott áll néhány a ré­gi Honvéd utcai házakból. Napjaik már meg vannak számlálva. Olyanok, mint a múltból egy darab. A jövő egészen más. Hiszen a Kali­nyin lakótelep tovább épül. A tervek már készülnek. — Az eredeti terület beépi­DCmper morog bele a har­sogó tavaszba: tonnányi tör­melékkel fut végig a poros úton. Később gyermekcsapat tek? Az emberek sokáig ra­gaszkodtak ezekhez a házak­hoz meg ahhoz a néhány szil­ami az udvaron nőtt. tavaszán, ami­épületeket elkezd­a sár miatt. Azok is örültek, akik a régi házakból jöttek az újakba. Mert tudja, milye­nek voltak a régi házak? Csu­pa vályogfal, csupa hetven­nyolcvan éves épület. Meg ta­Távolabb munkások válogat­ják a vályog közül a téglát. — Tudja, mi volt itt öt év­vel ezelőtt? — kérdi kísérőm. A galambősz ember valaha építésvezető volt itt a lakóte­lepen. Minden házat ismer, minden lakásban járt. Tudja, melyik lakás alatt csúszott meg a föld, s azt is tudja, ho­gyan tömték el a frissen föl­fedezett pincét a munkások. Es látta, amikor halomra dőltek a régi házak. Az ősz embert Németh Józsefnek hívják. — A pincékkel nehéz volt boldogulni. Olyan dohosak vol­tak, akár a régi lakások. Mert néhánytól eltekintve nagyon öreg házak álltak itt a Honvéd utcában. És tudja, mit nem ér­tők falazni, még álltak Itt a régi házak. Mi mindig azt fi­gyeltük, hogy mikor nő az új a régi fölé, mert akkor hittük el először, hogy egy új város­rész születésénél vagyunk je­len. — Azt kérdi, nehéz volt? Aki szereti a szakmáját, annak nem lehet nehéz. Szép munka volt ez. Ahogy szaporodtak a házak, úgy nőtt a gyereksereg itt a régi épületek helyén. Tu­dom, ha újra kezdenénk, egy sor dolgot másként csinálnánk, dehát eddig még senki sem épített közülünk ekkora lakó­telepet. Az utcák, a járdák csak később készültek el. Az első lakók még sárban költöz­tek, és egyik sem mérgelődött Ián még több is. Nagy részét idegenek bontották le a cse­répért meg a fáért. Más érté­kük nem nagyon volt. Az ál­lam mégis jól megfizette mind­egyik házat, azért, hogy új vá­rosrészt építhessen a régi he­lyén. rtf? V«. nmyiia 1 ,1 r

Next

/
Oldalképek
Tartalom