Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-30 / 100. szám

T^'tolíf4 Allergiás a keki színre ' J. Graim 1966 májusé­ban önkéntesként bevo­nult az angol hadseregbe. Az egyik tüzérezredhez osztották be. Am a keki színű egyenruha kellemet­len meglepetéseket ho­zott neki. Megbetegedett, s az orvosok megállapí­tották. hogy a fiatalem­ber allergiás erre a szín­re. így hát elbocsátották öt a hadsereg kötelékéből, és némi nyugdíjat állapí­tottak meg számára. Ke­vesen vannak, akik azzal »büszkélkedhetnek«, hogy 16 éves korukban nyugdí­jat kapnak. Az esettel kapcsolatban egyébként az angolok azt mondogatják, hogy az or­szágban még sokan van­nak, akik nem bírják el­viselni az egyenruhát. Silány az istenek ellátása Indiában a rajasthani törvényhozó testület tag­jai közül néhányan amiatt keseregnek, hogy a hindu templomokban nagyon si- lányan öltöztetik és élel­mezik az isteneket. A Yan Sangh párt egyik képvi­selője a törvényhozó tes­tület ülésén felmutatott egy rongyos köpenyt, amelybe a papok egy is­tennőt öltöztettek. Az is- leneKneic jeiajantou ele­iem pedig olyan silány — mondta a képvselő —, hogy hozzá sem nyúlnak. Jaj a ,,mini“-nek A Mali Köztársaságban széles körű kampány in­dult a közerkölcs védel­mére. A bamakói népi milícia tagjai a napokban szigorúan ellenőrizték a leányiskolákbn a növen­dékek szoknyájának hosz- saát. A szerintük túl rö­vid szoknyákat a hely­színen meghosszabbítják. Nem akadt sok dolguk, mert a mali lányok a he­lyi szokásokhoz híven többnyire bokáig érő tu­nikát viselnek. Válogatós Egy 35 éves maláj fér­fi elhatározta, ha mosta­ni 16 éves feleségével sem lesz boldog, akkor har­minchetedszer is megnő­sül. A derék maláj — Nik Abdul Bahman Vindzsi Nik Kadir — először 15 éves korában nősült. Első feleségével 3 évig élt. Az­után 3 héttől 3 évig terje­dő ideig bírta ki a há­zasélet nyűgét. Csupán egy dél-thaifoldi hercegnő ért nyilván többet a fele­ségek seregénél, mivel az­zal 8 évig élt együtt. * * * Viz Taylor ígéretet tett, férjének, Richard Burton- nak, hogy annyiszor vá­sárol neki öltönyt, ahány­szor jelenlétében az előző férfiak valamelyikére gondol. A férj szekrényében ma már 80 öltöny díszeleg. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510. 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca 5. Nyomdáért felel: Mautner Józsefc Főt«''(állítás nyílt a Latinka Művelődési Hátban Megdöbbentően kevesen jöt­tek el vasárnap délelőtt a So­mogyi Foto- és Filmklub tava­szi tárlatának megnyitójára. Jobbára csak a fotós kollégák jelentek meg. bár azok közül :s sokan — fő’.eg, akik nem szerepeltek a kiállításon — tá­vol maradtak. A mintegy 200 meghívóra és a plakátokra nem reagált a közönség. Lehet, hogy a közelmúltban megren­dezett fotó- és képzőművésze­ti kiáll!'ások tették érdekte­lenné városunk lakóit az újabb kiállítással szemben de az is lehet, hogy, ezt a tárlatot már nem soroltak be az »illő meg­nézni, más is ott van« kategó­riába. Sainosi számos olyan hely; kezdeményezés lángja lobban el vagv alszik ki, ame­lyet a közönség pa-sivitása öl meg. Sok helyt művészeti cso­port fejlődését gátolja vag« lassítja az, hogy közvetlen környezete közömbös munká­ja iránt. A Somogyi Foto- és Film­klubnak külföldön és az or­szág különböző részein is rang­ja Van. Azt hiszem anélkül is, hogy a kaposváriak tolonganá- nak a kiállításaikon. Skóciá­ban. Kanadában, a Szovjet­unióban és az USA-ban. vala­mint Németországban állít’ák ki alkotásaikat. Jólesne mégis ha városunk — ahonnan nphéz munka árán kinőttek a foto­klub már elismert ta_.ja. — véleményével, jelenlétével ser­kentené a lelkes csoport tevé­kenységét. Hogy azok. akikről és akiknek elkészítették képei­ket a szépet és a harrró iát keresve, legalább »betévedné­nek« és végignéznék a kiá’lí- tást. Az idei tavaszi tárlaton har­minchárom képet állítottak ki a klub tagjai. Találkozunk a hagyományos képekkel, de néhány művészi kompozíció éppen újszerűségé­vel lep meg és gyönyörködtet. Mint minden kiállításon, itt is vannak jól sikerült és kevés­bé értékes alkotások. Kiemel­kedően jó a három díjazott kép: Nagy Lajos Seregélyes tája (1.), Jávori Béla Hófehér ifjúság (II)., valamint Rozslay Géza Legénytánc (III.) című képe. Az említett három alkotás mellett azonban mindenki ta­lál még jó néhány, saját ízlé­sének is megfelelő művészi képet, ha csak Zágon Berta­lan A sikátor végén és Portré Csíkos Gáborral, Cservenka Ferenc Víz, tér, levegő. Csonka Béla Látomás, vagy Balogh József Angéla című képeire gondol utói is. összességében elgondolkodtat és művészi él­ményt nyújt a tárlat megte­kintése. B. Zs. Szívéfillfefési műtét Tízezer KISZ-fialal jus 1-i ünnepségre. és 2500 színes melegítőbe öltözött sportoló készül Budapesten a má- Képiinkön: A KISZ-f iatalok felvonulás-próbája a Djzsa György úton Élefmód es a Orvostudományi újdonságok egy kongresszuson Ma már nyilvánvaló, hogy egyes betegségek kifejlődésé­ben nagy szerepük van a környezeti tényezőknek, il­letve az ember idegrendsze­rére ható ártalmaknak. Ezek­ről a kérdésekről tanácsko­zott nemrégiben az Orvosi Továbbképző Kongresszus Berlinben. A gyomor- és a nyombélíe- kéllyel kapcsolatban is fölfe­dezték az örökletes tényezők jelentőségét, a nyom bélfe­kély főleg a 0-ás, a gyomor­fekély pedig általában az A- vércsoporthoz tartozóknál lép fel, de ezek a betegségek — a kongresszus előadói szerint — gyakran a hajszás, izgatott életmódú egyénekben talál­nak kedvező talajra. Az újabb adatok szerint a civilizált or­szágok lakosságának legalább 10 százaléka esik át életében egyszer gyomor- és nyombél- fekélyen. A kongresszuson úgy vélekedtek, hogy a gyo- morfekélyes betegeket feltét­lenül kórházakban, fekvőbe­tegként kell kezelni, a nyonr- bélfekélyes eseteknél azon­ban legtöbbször a járóbeteg kezelés is eredményre vezet­het, tehát a beteg keresőké­pes. A kongresszus foglalkozott a cukorbetegséggel is. Sokan szenvednek benne, de leg­alább ennyien nincsenek tu­datában betegségüknek. Né­hány újabb diagnosztikai el­járástól eltekintve, a beteg­ség kezelésében alig mutat­kozott fejlődés az utóbbi években. Annál jelentősebb eredmények születtek a be­tegség okainak kutatásában. Ennek a súlyos anyagcsere­betegségnek a kialakulásá­ban nagy szerepe van az öröklésnek és számos más tényezőnek. Az inzulinos és néhány egyéb gyógyeljárás például negatív kiválasztást idézett elő. Nagy eredmény, hogy amíg az inzulin 1921- ben történt felfedezése előtt cukorbeteg, a várandós asz- szonyok fele meghalt, ma 2,8 százalékra csökkent a ha­landóság. Ebből viszont az következik, hogy több cu­korbetegséggel terhelt gyer­mek jön világra, s így tovább öröklődik a be egség. Külö­nösen a normálisnál nagyobb tes tsúlyúakat fenyegeti a cu­korbetegség veszélye. Érdeklődést keltett a kong­resszuson az angolok fejtege­tése a nátha kórokozójáról. Kezdetben egy bizonyos spe­ciális náthavirus létezését fel­tételezték, később azonban bebizonyosodott: a legkülön­félébb vírusok idézhetnek elő náthát, többek között1 termé­szetesen az influenzavírus is. A közönséges »megfázást,« is különféle vírusok, főleg az A és B grippe-törzsek kár­okozói! idézik elő. Azt a követ­keztetést vonták le. hogy az ilyen vírusos fertőzések leg­hatékonyabb ellenszere a megelőző kezelés. Azt ajánlották a kongresz- szus részvevői, hogy tegyék általánossá a kanyaró elleni tömeges oltást, hiszen 1951— 59 között a tbc után ez a be­tegség követelte a legtöbb ha­lálos áldozatot. Mivel az ele­ven, de legyengített vírussal történő oltás a tapasztalat szerint csak 90 százalékos biztonságot nyújt, a tudósok állást foglaltak a megölt ví­rusokkal történő oltás mellett, amelynek még az az előnvé is megvan, hogy más o’fő­anyaggal kombinálva ugyan­csak alkalmazható. A megfá­zásos betegségek megelőző kezelésében azonban nem tar­tották célszerűnek az oltás­sal történő kísérletezést. Ezek a betegségek ugyanis olyan sok vírus közreműkö­désével jönnek létre, hogy el­hárításuk egyetlen oltással aligha lehetséges. Szívátültetési műtétet haj­tottak végre vasárnapra vir­radó éjjel a párizsi Pitié- kórházban. A műtétet a 40 éves Christian Cabrol szívse­bész professzor végezte. Az átültetés Clovis Roblain 66 éves tehergépkocsi-fuvarozón hajtották végre. Az átültetett szívet egy súlyos agysérülés következtében meghalt 23 éves fiatalember holttestéből emel­ték ki. A műtét végrehajtása előtt a francia kormány múlt szerdán elfogadott szabályza­tának megfelelően, többszörö­sen is ellenőrizve megállapí­tották az agy tevékenységé­nek teljes megszűnését. A szívműtétet szombat este 23.30 órakor kezdték és va­sárnap hajnalban 4.00 óra kö­rül fejezték be. Cabrol pro­fesszor régóta készült szívát­ültetés végrehajtására, kutyá­kon már sikerrel hajtott vég­re ilyen műtéteket. A szívát­ültetésnek a Pitié-kórházban való végrehajtása azonban né­mi meglepetést keltett, mert a kórház nem rendelkezik olyan steril kórteremmel, amilyenben Dél-Afrikában dr. Blaiberget heteken át tartották. Maurice Mercaider profesz- szor, a párizsi Fitié-kórház sebészeti osztályának vezetője hétfőn nyilatkozott Roblain állapotáról. A professzor szavai szerint a beteg a műtét után 40 órá­val még nem nyerte vissza ugyan eszméletét, de elektro- kardiogrammja normális. a vérnyomás állandó és érveré­se is szabályos. Ugyanakkor hangoztatta, hogy a páciens állapota — mindenekelőtt a beteg előrehaladott korára való tekintettel — »bizonyos nvugtalanságra ad okot«. — Kettős halál. Örtilos ha­tárában gondatlanul vezette a traktort Kovács Mihály mura­keresztúri laikos, ennék követ­keztében a tralktor felborult, a vezető, valamint Gadányi József murakeresztúri lakos a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrségi vizsgálat megin­dult. ^(izdá&zluíL OCapőwáron Négyféle zene szűrődött ki szombaton este a Kapos sa­roképületéből. A második so­mogyi gazdászbál vendégei le­foglalták a Kapos összes he­lyiségét: fent az emeleten a nagyteremben beatzene szólt, az étteremben magyarnótáz- tak, a presszóban zongora mel­lett, a bárban a bárzenekar zenéjére szórakozhattak a bá- lozók. A gazdászok báljára a fő­városból is érkeztek vendégek: eljött Kaposvárra Szirmai Je­nő, a SZÖVOSZ elnöke, megje­lentek a bál fővédnökei: dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyet­tes, Németh Ferenc, az MSZMP Somogy megyei Bi­el­végrehajtó bizottságának nőké. Az étteremben, az asztalok­nál a jó vacsora és a jó bor mellett vidám hangulatban folyt a beszélgetés, anekdotá- zás. Aztán rövid időre üre­sebbé vált a terem, táncolni mentek a párok. Az ifjabbak föd az emeletre, a »régóta fia­talok« pedig a bárba. Nagy forgalom volt a bárpultnál, egy-egy tánc után jólesett a néhány korty gin vagy cinza- no. A jó hangulatú vendégse­regben ott láttuk a délutáni mezőgazdasági Ki mát tud? győzteseit is. A verseny után átadták magukat a jól megér­demelt szórakozásnak. Éjfél után tetőzött a hangu­lat hangerőben is. Az étterem zenekara kísérte a gazdásznó- tákat énekelgető vendégeket; egy társaság elkezdte a nótá- zást, aztán átvette a többi is. Koccantak a poharak egymás egészségére, a gazdászokra. Mi fogyott el ezen az estén és éjszakán? Képet ad erről a Kapos fölmérése: több mint 33 000 forint forgalmat bonyo­lítottak le, 48 adag gazdásztál, 85 adag halászlé. 80 tányér extra kocsonya, 120 pár virsli, 110 liter szürkebarát, 48 üveg kéknyelű, 75 üveg tokaji, 25 üveg vermuth, 12 palack pezs­gő fogyott el a többi között. A Kapos ezt rekordforga­lomnak tartja, egyetlen zárt­körű rendezvényen sem bonyo­lítottak le ekkora forgalmat. Gazdászbál volt tehát, a ja­vából ... S. 1L XXV. évfolyam, 100. szám. Kedd, 1968. április 30. Párizsban Próba a felvonulási téren

Next

/
Oldalképek
Tartalom