Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-24 / 95. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1908. április Ä Az F-111 tündöklése és bukása Minden csoda három napig tart, de van, amelyik csak kettőig. Mint az F—111 A típusú amerikai harci csodarepülőgép is, amelynek bevetését sürgősen felfüggesztették, miután az első hat példányból öt nap alatt kettőt lelőtt a VDK légelhárítása. A rosan utána pusztul a második —, a szenátus hadügyi bizottsága »megfúrta« az F— 111-esek B változatát, amely eredetileg a haditengerészet fámára készült. Az F—111 A-t Vietnam fölött és az F—111 B-t »Washington fölött« ért találat jó-HÉi Amikor a felvétel készült, még hatan voltak: azóta a kötelekből két gépet lelőtt a VDK légelhárítása, s ezzel füstbe ment a csodarepülőgép míto sza... füstölgő roncsokkal együtt í üstbe ment repülőgépenként b millió 300 ezer dollár — és íi legharcképesebbnek hitt amerikai csodabombázó legendája. Valóban, nem akármilyen repülőgépet semmisített meg a VDK tüzérsége. A washingtoni hadvezetés nagy reményeket fűzött az F—lll-esek- hez: ez a magyarázata annatc, hogy — egyes hírek szerint — kellő kipróbálás nélkül, »túlságosan korán« vetették be. Az F—111-es tervezésében és kivitelezésében hét esztendő munkája fekszik. »Swingving« típusú gép: ez a játékos csengésű elnevezés azt jelöli, hogy az F—111-es méret közben mozgatni, változtatni tudja a számyfelüle- tát, s így rendkívül ütőképes gyorsulásra, a hangsebesség kétszeresének elérésére képes. Hát ez az a csodarepülőgép, amelyet a VDK légelhá- ntása nemcsak lelőtt, hanem — ha ideiglenesen is — »kill tt« az amerikai arzenálból, t.gy látszik, a Pentagonnak nincs szerencséje az F—111- e «el. Mert alighogy az első p íldányt elveszítette — s n.ég nem tudták, hogy hamaalkalom volt a kommentátoroknak, hogy felelevenítsék a csodarepülőgép ' születésének — enyhén szólva — különös körülményeit. Tudni kell ugyanis, hogy az F—111 (régi típusnevén: TFX) annak idején, 1962-ben az Egyesült Államok legnagyobb értékű, 65 milliárd dolláros hadimegrendelésének ígérkezett A versenytárgyalásokon — illetá- Kes katonai tényezők kifogása ellenére — McNamara hadügyminiszter végül a Boeing előtt a General Dynamics cégnek adta a megbízást. McNamara sokat reklámozott »elektronikus számítógép«- agya ezúttal — a jelek szerint — tévedett Sokain még ma is azt emlegetik, hogy ezt a tévedést alighanem legközvetlenebb munkatársai •táplálták be« a hadügyminiszterbe. Az F—111-es (illetve még TFX) döntésben ugyanis kulcsszerepe volt helyettesének, Gilpatricknek. Ö pedig egy évvel korábban még annak a General Dyna- micsnak a jogi képviselőjeként működött, amely a mesés megrendelést végül is megkapta... — yp — Jégre te Anglia ügyét A francia és a nyugatnémet külügyminiszter hétfői bonni Megbeszélése azzal végződött, hogy Nagy-Britan- nia és a Közös Piac viszonyának végleges rendezését »jégre tették«. A Közös Piac miniszteri tanácsa május 9-én meg fogja vizsgálni e viszony »gyakorlati oldalait«. A két külügyminiszter azt a nézetet képviselte, hogy a Közös Piacban eddig túl sokat tárgyaltak »elméleti« kérdésekről. Ehelyett meg kell oldani egy ideiglenes rendezés gyakorlati problémáit. Kiesinger kancellár Baden- Würtenbergből, ahol választási körúton van, felhívta a francia kormányt, járjon el nagyvonalúan« a nyugatnémet javaslat vizsgálatánál. Ej: Piacba. (MTI) a javaslat tudvalevőleg egyfajta vámcsökkentési és egyéb vonatkozású kereskedelmi egyezmény megkötését indítványozta a Közös Fiac, valamint. Nagy-Britannia, Dánia, Norvégia és Írország között. A két külügyminiszter között — mint az MTI tudósítója értesült — komoly nézeteltérések támadtak a vámtételek csökkentésének mértékét és az egyezmény időtartamát illetően. A francia— nyugatnémet külügyminiszteri találkozó után Bonnban az a vélemény uralkodik, hogy a 'rancia kormány továbbra is vonakodik beleegyezni bármely olyan egyezmény megkötésébe, amely megkönnyítené Anglia belépését a Közös Zsákutcában a nyomozás King gyilkosa ügyében A Martin Luther King meggyilkolása körülményeinek tisztázására és az összeesküvők csoportjának felkutatására indított vizsgálat zsákutcába jutott. Az Egyesült Államok különböző városainak rend'ri szervei azzal vádolják az FBI ügynökeit, - hogy szándékoson elkcdö- sítik az ügyet és megakadályozzák a nyomozó szervek tevékenységét. A memphisi rendőrség azzal vádolja a Szövetségi Nyomozó Irodát, hogy a James Ray nevű feltételezett gyilkosnak az FBI által adott személyleírása élesen eltér Galt személyleírásától, bár mindkét nevet egy és ugyanazon személy használta. A memphisi rendőrség nyomozásában saját verziójához ragaszkodik, amelynek ... értelmében, . Galt személyét az összeesküvők csonortia gondolta ki abból a célból, hogv a gyilkos valódi nevét eltitkolnák. Nincs semmi kétség afelől — jelentette ki a memphisi rendőrfőnök —, hogy valaki »ködösít«. Hasonló vádakkal illeti az FBI-t Atlanta, Birmigham és Los Angeles rendőrsége. King meggyilkolása ugyanolyan talány maradhat, mint »az évszázad bűntette«, amelynek következtében életét vesztette Kennedy elnök. (MTI) Budapestre érkezett Mahmud Riad, az EAR külügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására kedd délután Budapestre érkezett Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere, aki előzőleg Moszkvában, illetőleg Prágában tett látogatást. Társaságában van Mohamed Shoukry rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter kabinetfőnöke, Mohamed Riad rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter Újabb támadás Khe Sanh ellen A harmadik F—111-est is elvesztette az amerikai légierő A DNFF fegyveres alakulatai továbbra is tűz alatt tartják az Egyesült Államok Khe Sanh-i támaszpontját. így a legutóbbi 24 óra leforgása alatt a Khe Sanhban létesített amerikai áll sokra 120 rakéta és aknalövedék csapódott be. A saigoni amerikai főparancsnokság bejelentette, hogy a partizánok fokozzák tevékenységüket a 9. számú út- \ c nal közelében, Ca Lu amerikai támaszpont térségében. A dél-vietnami hazafias % 3 sárnap meglepetésszerű támadást intéztek a 28. magas- 1 v: térségében egy amerikai s 2 állítmány ellen, öt amerikai katona meghalt, tizenöten megsebesültek. Az amerikaiak ismét saját állásaikat bombázták Saigontól északra. Mint az AFP és az AP közli, hétfőn a 101. amerikai ejtő- e -nyős hadosztály állásaiba tévedésből aknalövedékek csapódtak. Három ejtőernyős életei vesztette, huszonketten megsebesültek. Thich Tinh Khiet, a vietnami úgynevezett egyesült buddhista e'gyház patriarchá- ja levelet intézett Nguyen Van Thieu dél-vietnami elnökhöz, Ho Si Minhhez, a VDK elnökéhez, Johnson amerikai elnökhöz, U Thant ENSZ-főtitkárhoz és Nguyen Huu Thóhoz, a DNFF Központi Bizottságának elnökéhez. A patriarcha javasolja, hogy május 11-én, Buddha születésnapja alkalmából hirdessenek ki Vietnamban tűzszünetet. Az Egyesült Államok tovább kívánja növelni hadseregének létszámát. így júniusban újabb 29 500 személyt rendelnek be katonai szolgálatra, míg májusban az újonnan behívottak száma az eredetileg tervezett 44 000 helyett 45 900 lesz. Egy saigoni amerikai katonai szóvivő bejelentette, hogy az Egyesült Államok légiere- e újabb F—111-es gépet vesztett — egy hónapon belül immár a harmadikat. A hatmirió dolláros szupergép a szóvivő szerint Géplakatos, vízvezeték-szerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat AZONNAL FÖLVESZÜNK Balaton bogiári Vas-műszaki és Hűtőipari Ktsz, Balatonboglár, Szabadság u. 6. __________(5507) h étfő este zuhant le Thaiföld fölött. Mint ismeretes, az előző két gép elvesztésekor is ezt állították, nolott a VNA hír- ügynökség jelentése szerint a gépeket a VDK légelhárító egységei lőtték le, amikor támadást intéztek az ország ellen. Nigéria béketárgyalásökat kezdeményez Dr. Okot Arikpo nigériai külügyminiszter Londonba érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson a biafrai elszakadási probléma békés rendezésének lehetőségeiről. Ma Karold Wilson miniszterelnökkel tárgyal. Nigériai hivatalos forrás ez alkalommal emlékeztet rá, hogy a lagosi katonai kormányzat kész tárgyalásokat kezdeni a tűzszünetről, ha Ojukwu ezredes lemond Biafra elszakadásáról. A biafrai Abában dr. Ife- agvou Eke tájékoztatásügyi miniszter kétségt>e vonta, hogy a nigériai kormány komolyan venné a Biafrával való béketárgyalásökat. Szerinte a szövetségi kormány csak halogató politikát folytat annak meggátlására, hogy Tanzania példájára más afrikai országok is elismerjék Biafrát. Dr. Eke Nagy-Bri- tanniát azzal vádolta, hogy Nigériában gyarmati háborút folytat, és a szövetségi kormánynak nyújtott támogatása a helyzet helytelen felmérésén alapszik. titkárságának tagja, valamint Abdel Fattah Fouad, az EAK magyarországi nagykövete, aki Budapestén csatlakozott az Egyesült Arab Köztársaság küldöttségéhez. A vendégek fogadtatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külügyminiszter, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, Rócz Pál kairói magyar nagykövet, valamint a Külügyminisztérium több munkatársa. Megjelent F. J. Tyitov szovjet nagykövet, Josef Pucsik csehszlovák nagykövet és Khas- raw R. Jawdat, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Péter János üdvözölte Mahmud Riadót: — Köszönetét mondok önnek, hogy elfogadta meghívásunkat és szívélyes üdvözletemet fejezem ki kormányom nevében. Biztosak vagyunk abban, hogy tárgyalásaink a leghasznosabbak lesznek együttműködésünk erősítésére a mindkettőnket közösen érintő nemzetközi problémák megoldása terén. Mahmud Riadnak Péter Jánoshoz intézett válasza a "következőként hangzott: — Nagy örömömre szolgál, hogy elfogadhattam budapesti látogatásra szóló meghívásukat, mert ezzel a találkozással Is felújíthatjuk barátságunkat. Megragadom az alkalmat, hogy köszönetét mondjak a magyar kormánynak, a magyar népnek és vezetőinek azért a nagy segítségért, amelyet a közel-keleti válság idején nyújtottak nekünk, és segítségünkre vannak abban, hogy felszámoljuk az izraeli agresszió maradványait országunkban. A külügyminisztériumbon kedd délután megkezdődtek Magyarország és az Egyesült Arab Köztársaság külügyminiszteri tárgyalásai. (MTI) Tornádó az USA-ban Greenwood, Arkansas, USA: A kisvárosban tomboló vihar április 19-étn 300 —400 méter szélességben »folyosót« vágott magának és ebben a sárban minden házat romba döntött. A képen: Légi "elvétel a város elpusztított üzletnegyedéről. Rádiótelefoto — MTI külföldi képszolgálat. Figyelem! GAZ 51-es típusú elhasználódott tehergépkocsit felújítottal 33 000—35 000 forintért azonnal f Kívánságra a gépkocsit új gumiabroncsokkal és új akkumulátorral látjuk el. GAZ 51-es típusban II. szemlét vállalunk. Mezőgazdaság részére 50%-os kedvezményt biztosítunk! CÍM: A FIT XI. sz. Autójavító Vállalat, Szeged, Tolbuchin sgt. 9—1L Telefon: 15-491. (144 253) Az Országos Szakipari Vál- . lalat azonnali hatállyal FELVESZ áos-áll ány-zó, hideg- b rk i o, hí- és li-uíjszi- ge.cltí. Iá yszijeielo, festi—mázoló, üveges, kő- m vés, a zt .los szakmunAasoKai, vaumat xö even felüli sebedül. n ásókat, akiknek betanuá^at váraljuk. jv felvexet a uo.gv.vK Kívánsága szériáit oUua- pestre, változó munkahely-, re, vagy a lakhely szerinti íiitgye lerihetere szól. A teljesítménybéren kívül különélés! pótlékot, 15 % Idénypótlékot és közlekedési hozzájárulást fizetünk. Az előírt térítésen kívül szállást és étkezést biztosítunk. Minden második szombat szabad szombat. A felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Felvétel: Budapest, V. kér. Báthory u. 12. n. em. 2*9. szoba. (3323) A Villanys/erelő-ipari Vállalat vilianyiakatisokat és segédmunkásokat budapesti es vidéki mun-i helyekre. Bérezés: megemelt teljesítménybér, ke- reset korlátozás nélkül, ehhez 15 százalék idénypótlék. Egyéb járandóságok: munkaruha. étkezési hozzájárulás, saját lakóhelyen kivtili foglalkoztatás esetén jogosul txságtól függően különélés! pótlék, természetbeni szállás, vagy szállásdíj-térítés, négyhdtenkénti ingyenes és hetenkénti kedvezményes hazautazás! költségtérítés. Telentkezés személyesen : Budapest. VI., Mozsár u. 16. és Budapest. Vn., Síp u. 23. (főporta). (1711) \