Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-21 / 93. szám
Vasárnap. 1968. április 21. 7 SOMOGYI NÉPLAP CSERES TIBOR: ^tjúl a Cf-erílin átid kap um TÖRTÉNELMI GROTESZK A Szarvas térre nyíló ka- pucskát II. József törette a könnyebb közlekedés végett. Nevezték Palota-kapunak, Üj-, meg Tabáni-kapunak, a hivatalos neve azonban Ferdinand kapu volt. Bizonyára a felirat miatt, amelyet ott viselt a homlokán. Ezen a kapun járt le a vár- oidalból Schwartner Alajos főkertész mindennap, csaknem félévszázadon át. Bevásárolni és sört inni s néha spnccert hörpinteni a Fehér Sasba, föl a Fehér sas térre — később, már a vége felé, a Szarvas vendéglőbe. És ezen a kapun át vitte Schwartner sétálni Bellát a háború alatt. Nem sokkal a háború kezdete után, de jóval a bombázások előtt szerezte az asszony, megbetegedvén, ezt a rövid szőrű tacskót. Alajos nehezen egyezett bele a kutyába, s végül csakis azért, hogy megkönnyítse fe- küvő magányát, amikor már végleg bebizonyosodott, hogv végleg nem lehet gyermekük, ez asszony hibájából- Hát legyen Bella — legyintett az ember — társnak, gyereknek, szórakozásnak. A főkertésznő számított Bella hűségére. Ügy tudta, a kanyik mindjárt serdülés után elcsatangolók, de a szukákat jobban megőrizheti. Schwartner előbb bosszankodott, de végezte dolgát, a háború a palotában nem csökkentette a virágszükségletet — s végül a maga módján meg is kedvelte Bellát, talán éppen tapogatni való, feszes sima szőre miatt. Utóbb szakértővel is megvizsgáltatta: »Nyúlt testű, feszes állású, kemény izomzatú, hetyke fejtartósú intelligens állat« — jegyezte meg a szakértő. A fSksrtészék nagyon elégedettek voltak a szakértői véleménnyel. Az asszony is szerette, hogy fajkutya őrzi betegségét Schwartner kellemes kocsmai társalgó és jó megfigyelő volt, későig megőrizte buja gondolkodását, és ebből származó alamuszi humorát. Kedves árulkodással szokta volt mesélni, hogy az öreg király, hetvenen jóval felül, szívesen lesegette meg a bokrok közül a gyomláló és fűnyíró perbáli lányok lábikráját s rengő szoknyájuk alól hajoltukban előfehérlő horgasinukat. Mert füvet nyírni Perbálról szegöd- tették mindig a lányokat A kormányzó, Horthy szigorúbban viselkedett erkölcsileg: nem lehetett rajtakapni leselkedésen. Talán a felesége miatt, Purgly Magda nagy fegyelmet tartott a házban. Attól még a fűnyíró lányok is féltek. Bújtak is előle, ha meglátták délelőttönként, mert délután kettőkor mentek haza Perbálra a lányok. Hanem a fiúk, a fenti fiúk tették a csínyeket az üvegházban. Nemegyszer fordult elő: — — Lajzj bácsi, azt a piros szalagos barnát küldje be ge- reblyéért a pálmák közé! Különösen a kisebbik, a Miklóska volt a nagy kujon. A nagyobbik, a Pisti az hamar abbahagyta, az előkelőbben csinálta, nem az üvegházban. De a Mi ki az nem bírt leszokni róla. Kiderült közben, hogy Schwartner sem volt kisebb kujon a Mikinél, feledni nem tudta mindezt vénségére sem, amikor parkot-kertet régen nem gyomlálta-nyírta már senki, a bambatölcsérek szélét laboda verte föl, s a pálmaház törmelékeit hó lepte, és eső súlytotta és nap égette. S a szegény beteg asszonynak kellett megsínylenie, hogy nincsenek gyomlálók. De az még az ostrom alatt volt, a főméltóságáék utolsó hónapjaiban. A palota és a kert pusztulása láttán csaknem megháborodott Schwartner. Azért is nem menekült; nem hagyhatta negyvenévi fáradozását. Es minden elpusztult! Nem akarta elhinni a pusztulást, a semmit, a kertetdenséget. Hetekig bénán bámult le a Szarvas térre. Bella meg az asszony betegágyát őrizte Nagy nehezen kapott rá újra az ember, hogy pórázon megint sétálni vigye a tacskót Amint életkedve mégis visz- szatért Eleinte délutánonként mentek sétálni, mint régiente. Aztán egyszerre délelőtt is rákaptak a járkálásra. A változás, a gyűlöletből a megszokásba tovább, olyan lassú átmenettel történt, hogy az asszony jóformán észre sem vette. Igazában csak a kétszeri sétálásokra figyelt föL — Elég annak egyszer is napjában — nem szerette a magányt. — Ne irigyeld tőle — csitította a férje Még az ostrom előtt megfigyelték, hogy félévenként nagyon nyugtalanná válik Bella. Az asszony úgy vélte, párt kellene keresni számára. Alajos fülének felháborító volt a gondolat: nem akart mocskot a lakásban. Hosszú téli estéken, míg a főkertész petróleumlámpa mellett a demokratikus lapokat olvasta fennhangon feleségének, meg Jókai ösnnoe műveit — Bella ott szunyókált térdén simogató keze elatt s csak akkor neszeit föl, ha a kéz lapozott. A beteg egyre zsémbesebben figyelte őket: — Hagyd már azt a kutyát, Alajos! — De az ember nem engedte most már a beteghez, meg is mondta miért: — Nem Szeretném, ha megfertőznéd! Történt, még az asszony utolsó napjai egyikén, mikor levegőért sóhajtozott — kinyitotta számára az ablakot, s nyomban elfutott egy csepp vörös borért Alajos a Krisztinába, a Zöldfába, mert azt is kívánt hirtelen a beteg. mumj&ihtßai O lyan színész, akinél gyakorta úgy érzi az ember: ezt meg azt a szerepet egyenesen neki írták, például Dürrenmatt Romulus császárét, a Liliom fi Szellemfijét,; Azdak bírót Brecht Kaukázusi krétaköréből. Játékának sajátos íze, arculata van. Különlegesen egyéni, mégsem »sk»tu- tulya--.szÍTiész. A sajtószentpéteri üveggyár egykori vasesztergályosának fia már hatesztendős korában színpadon volt: az elemi iskolában ő játszotta a tanító úr színdarabjának főszerepét. A sárospataki kollégiumban töltött nyolc esztendő alatt a diák önképzőkörben számlál- hatalan szerepet kapott. Az érettségi után az ő családjukban is lezajlott az a dráma, amely csaknem minden művészpályára igyekvő fiatalembert elér: édesapja hallani sem akart a színészek mesterségéről, tisztes megélhetést, hivatalt szánt a fiának. De a tehetség fölkelti és táplálja az elhivatottság érzését az ifjú művészjelöltben. Néhány hónap múlva Pécsi Sándor rendezőasszisztens a Magyar Filmirodánál, s röviddel később alkalma nyílik, hogy bizonyítson: a Színiakadémián első éves korában már a végzősök darabjában kap szerepet, végigjátsza a főiskolás éveket, a háború után hónapokat tölt a sátoraljaújhelyi, majd a szombat- helyi színtársulatnál, egy évadot Miskolcon. Egerben, s végül a budapesti Művész Színház színpadán 1946-ban elérkezik az első, országos visszhangot kiváltó siker. — Amikor felvételre jelentkeztem Várkonyi Zoltánnál, a Művész Színház igazgatójánál, azzal fogadott, hogy inkább elbocsátana színészeket, mintsem hogy újakat vegyen föl. Valahogy mégis rábírtam, hogy meghallgasson, s ennek eredménye lett az azonnali szerződés Jean Anouilh Eurydiké- jében a vidéki színigazgató szerepére. Szép sikerem volt valóban, s ennél nagyobbat talán csak egy másik darab hozott: Girodeaux »Trójában nem volt háború«-ja, melyben én mondtam el az ár- bóckosárban ülő, névtelen, becsapott és kisemmizett hajós háborúellenes monológját. A változatos szerepeket kínáló két művész színházi év után, 1948 nyarán Pécsi Sándort áthívták a Madách Színházhoz . Ott van azóta is, immár húsz esztendeje. Ugyanekkor indult el a Talpalatnyi földdel filmkarrierje is, mely hamarosan a magasba iveit: máig egyik legemlékezetesebb alakítása a vásznon a Különleges házasság Medve doktora, s ennél is jelentősebb az »Erkel« címszerepe, melyért 1953-ban, harmincéves korában Kossuth-díjat kapott. Filmszerepeinek számát maga se tudja már, csakúgy, mint szín-acfi alakításaiét, s e gazdag pálya állomásait a mi emlékezetünkben sem számok jelzik: arra emlékszünk, hogy az Aranysárkány epizódalakját, a jómódú boltost éppoly remekül formálta, mint a Pénz- hamisítók főszerepét, "a Sellő a pecsétgyűrűn Salgó őrnagyát épp olyan tapintható közelségbe hozta, mint a Kis Katalin házassága tapasztalt, józan párttitkárát. Színpadi szerepei még a filmszerepeknél is változatosabbak. Nem foglalkozása, szenvedélye a színészet, s mégsem zaklatott lelkű ember: talán azért, mert ez a szenvedélyes szerelem sosem reménytelen. Szereti és páratlan tökély- lyel játssza a harsogó, vérbő komédiákat Maliere Sca- penjétől a mai bolondos ftá- polyi történetig, a Kaviár és lencséig Ha vidéken jár »gyűjtő úton«, (mert kedveli és gyűjti a népművészeti tárgyakat régiségeket), felismerik, betessékelik, barátként fogadják az emberek. Most a Kiváló művész cím elnyerése a Uralmával a táviratok ellepik asztalát kiemel közülük egyet, és azt mutatja meg büszkén: »Kitüntetéséhez sok boldogságot kívánunk. A sajószent- péteri földiek«. Alig távozott borért a fő-' kertész, egy csikasz, hadviselt farkaskutya ugrott be a kert felől az ablakon, ki tudja milyen szél hozta s milyen illat... A nagybeteg elébb majdnem szörnyeit halt rémületében, de aztán jót szórakozott ... Felesége halála után férfias józanul, könnyek nélkül fogadta a változtathatatlant, mégj óbban vigyázott Bellára a főkertész. S úgy másfél hónap múltán nagyon meglepődött Bella gömbölyödése láttán. Napokig ki sem mozdultak a házból a megdöbbenés miatt. Az éhség mégis kihajszolta vásárolni aztán. Előbb a kutya nélkül, majd vállalva az emberekkel való nyílt szembenézést — Bellával. Sőt azt is megtette, amit soha eddig, a várkert kioszk felé sétált, ott leült egy vas lábú asztalhoz, rendelt, Bellának is egy pár virslit, s a pincéreknek hosszan magyarázta a hajdani szakértői véleményt: »A homlokdudor tipikus ...« A pincérek a fejüket csóválták. Bella négy kölyköt vetett. Korcsok voltak az istenadták, de kedvesek, vaksik, s Alajos furcsállotta volna, ha másként sikerülnek. Finom táplálékkal tömte az anyát, ott tüsténkedett körülötte, vendégeket hívott látására. Két héttel a boldog nap után, kivitte a napfényre a nyiladozó szemű jószágocská- kat. Egész nap hancuroztak. Akkor eszébe jutott Alajosnak, hogy mindjárt: öt óra, a tejcsarnok bezár. S egy üveggel lefutott a térre. Nem feledkezett meg Belláról, de a kicsinyeket bízta rá. A szuka azonban néhány perc múlva nyüszítve gazdája után futott s egyenest a Döbrentei tér felől közlekedő villamos kerekei alá. Jött vissza a tejjel Schwartner hamarosan, látta a csődületet, de nem ment oda, sietett hazafelé, végül mégis odahívták. Elájult. Fölélesztették. Zokogva a véres testre borult, majd karjában vitte föl az élettelen kutyaanyát. Felnőttek és gyerekek álltak késő estig a Ferdinand kapuban, s nézték azt az iszonyú fájdalmat — Édeseim — borult a kicsinyekre az s ember. Ezzel a hírrel oszlott ♦ a nép. í Schwartner csak másnap í temette el Bellát. S nagy bá- j natában csak harmadnap ju- f tott eszébe, hogy a kicsiknek ♦ még nem adott nevet. Meg- | keresztelte őket, mégpedig í elég tiszteletlen nevekkel. Az $ ebecsikék szűköltek, nyüszí- f tettek: — Csak sírjatok — J biztatta őket az ember —, 1 van okotok sírni. Csakhogy a kutyák éheztek, : Kettő el is pusztult még azon I a héten, kettőt azonban, ész- j bekapva, serdülésig fölnevelt | Alajos. Nagy kötelességtu- X dattal s állandó emlékezések ; között Ragaszkodtak hozzá, t de nem hálálták meg eléggé * gondosságát A kis könnyel- | mű szukát, Augusztát ellopta | valaki még azon az őszön, j Albrecht pedig az első tava- | szí napok egyikén csatangolt | el a háztól, ki a nyitva felej-X tett Ferdinand kapun, hogy x soha többé ne térjen vissza. | Nem is élte sokkal túl a t sorozatos csapásokat szegény j főkertész, s vele a monarchia f két utolsó korszakának hite- | les szavú tanúja szállt a sírba. I Zorkaja: ARCKÉPEK (Gondolat)} A jeles szovjet filmesztéta köte- X te gazdagon árnyalt emberi és mű- X vészi portrét rajzol olyan egye- f dülálló és úttörő filmművészekről, X mint Szergej Eisenstein, Mihail X Romm és Grigorij Csuhraj, de aj nálunk is jól ismert nagyságokon t kívül kevésbbé emlegetett filmmű- | vészek életművéről is hűt ad, t akik mind hozzájárultak a maguk | idejében a szovjet filmművészet ♦ ; kivirágoztatásához. Számos meg- X lepő hatású fotó tükrözi a kötet- ♦ ben a szovjet filmművészet oly J sokat ígérő kezdetének leg jellég- J zetesebb alkotásaié, « Fodor József: SEMMI SE KÉSŐ Hetven tett I díjas mert utak énekei; Szertelen ünnep) és tanulmány-, portrékőtet (A történelem sodrában; Emlékek a hőskorszakokból) szerzője. Szeretettel köszöntjük születésnapján. Még itt jársz e földön; még semmi sem Késő; egy nap jó emlékkel vigyen, Hogy nem rosszul használtad itt időd: Több vagy, mint mikor lábad idejött. Ha nem gondoltál rá, tedd ezután, Szörnyű, későn bánkódni volt hibán — S még nem késő. Míg fürgén mozgasz itt, Hát tedd rendbe, barátom, dolgaid; Mert száll az élet, fogy a fürgeség, Még minden itt: éld, küzdve, tűrve még, És itt még annyi nagyra alkalom, Jaj, ha fecsérled, nincsen irgalom. Mulasztás kínja jön csak, bűntudat, Hogy megmutasd, ki vagy, ez itt utad; Talán csak ez: hát álld, mint állhatod, Okulva, míg rejtélyét itt lakod, A nyüzsgő mindent, ami itt van. éld, Mi tant — s benned a lázt, a szenvedélyt S mit hoznak bőven kis és nagy csaták, Ám másnak tett, neked tárgy e világ, S amit megérsz, mi sújt vagy lelkesít, Mert miért élsz valóban: verseid. Versbe rótt élet: hát ezt jól csináld, Erőid fogd, vezesd avagy ziláld, Fő, hogy jól írd meg, mi izzít, betölt, Tartam: az élet — tartalom: a föld, S e szörnyű szép létben mi megragad — S mely mindennél több még: mit hordsz megad. De mondj ki mindent, míg időd van itt; Más szánt, épít, te írd meg álmaid, Almoknak nyelvén egy nagyobb valót, Mit i'sz, jól: él — (ki él, holnap halott) — Versbementett élet. Csak jól csináld. Így hívd porondra az időt, halált. Orley István: FLOCSEK BUKÁSA (Magvető) Vajon ki ismeri nálunk örley István nevét? Szűk írói körön kívül senki. Pedig a második világháború végén a Magyar Csillag egyik szerkesztője volt, s írásaira annak idején nagyon is felfigyeltek a betűértők. Ebben a kötetben rövid élete valamennyi műve helyet kapott, s így is ízelítőt adott abból, milyen tehetségeket vetélt ei a világháborús balsors, hisz az írót a felszabadulás előtti napon ölte meg egy eltévedt aknalövedék. Néhány, gyermekkoráról szóló meleg hangulatú kisregény és novella s magas értékű kritika ad bizonyságot szépfrói és kritikusi elhivatottságáról. Vállalati ti elv féleség Ide-oda bandukoltam a társadalmi életben. Hirtelen egy ormótlan alak toppant elém. — Kicsoda maga? — leérdeztem. — Én a Vállalati és Közéleti Nyelv vagyok! — dörögte faragatlanul. Arcán ragyafoltok, a füle koszos, körmei hosszúra nőttek. Átható szag terjengett körülötte. — De hiszen maga romlott! — ráncoltam, homlokom. — Viszont be vagyok ütemezve —r vont vállat az alak — No és ma ga kicsoda? Tudom, hogy vannak hiányosságaim, nem vagyok maradéktalan. Szólcin- csem illetőleg szűk a keresztmetszetem, abból nincsenek ) elfekvő készleteim. Ezek csak hiánycikként állnak rendelkezésemre. — Jaj, állnak rendelkezésemre... — Egyfelől mindegy, másfelől úgyszintén. A szép és helyes vállalati, közéleti nyelv mostanság hiánycikként jelentkezik. mm híffftycikk, hanem hiányzó cikk! Ami pedig hiányzik, az nem jelentkezhet — Elvben, kérem. De gyakorlatilag a megoldatlan problémák, is jelentkeznek, pedig hát ugye, ami megoldatlan, az nincs, és ami nincs, az nem is jelentkezhet. És mégis jelentkezik. Ez az, ami az én romlottságomat jelenti.' — Mi az megint, hogy »jelenti«? — Micsoda ok- vetetlenkedés! Manapság már nem azt mondják: a kutya ugat, hanem azt, hogy ez a ricsaj a kutya csa- holását jelenti. — Azt mondják — szólaltam meg töprengve —, maga valamikor épkézláb volt. — Hát... ez egy bonyolult probléma. , Csupán egy problémás kérdést: azt tudja, milyen sokan tűzték ki célul, hogy idegen nyelveket sajátítanak el. Hát ki ér rá itt magyarul tanulni? És ne felejtse el, hogy ez a mai vállalati nyelvféleség már diadalmaskodott. Azért ne aggódjon, én perspektívákban gondolkodom, és tudom, hogy jö- vőm lehatárolt, elmúlásomra a megfelelő időben sor l. érül. — Borzalom... elmúlásra sor körül? — Naponta olvashatja, hogy »a megboldogult temetésére szerdán kerül sor.« — Mintha ez már régen be leit volna ütemezve, mintha mindenki ezt várta volna ... — Jól van, öreg fiú, maga fejlődő- képes. Ügy tűnik, nem hiába tárgyalunk itten, ezen keresztül kezd en- gemet megérteni. — Ezen keresztül ... — Űsak hátrább a mutatókkal, öreg fiú. Elvégre én, aki valaha dolgozó nő voltam, most már női dolgozó vagyok. — Még ez is? —> szóltam, és faképnél hagytam. És eltökéltem: kialakítom harcomat azért, hogy ennek a rémségnek /áj* számolását bizté* sitsam. Segítség! Zilahi Judit B. X
