Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

SOMOGYI NÉPLAP

8

Vasárnap, 1968. március Ml-NEM VOLNA

kedved este kijönni az apá- mékhoz? — kérdezte Orbán Kálmán, az új röntgenfőor- vos Ildikót, az egyik fiatat ápolónőt, aki kifejezetten nem szégyellősen tűrte a férfiúi bizalom gyengéd jelzéseit.

— Nem vagyok ügyeletes.

— Tehát kijössz?

— És mit csinálunk ott?

— Iszunk néhány pohár

bort. Az öregemnek még félig van egy hordója a tavalyiból. Megkóstolod, aztán

eszünk valamit, és ágyba

bújunk.

— Ott alszunk?

.— Természetes.

— De mit képzel rólam a főorvos úr?

— Csak amit a kezem szerény tapasztalata a dús fantáziájú képzeletemneK megenged.

— És a szülei mit szólnak?

— Na ne viccelj. Ez magától értetődő.

— Neked.

A kötöző ajtaja előtt álltak, és most kijött valaki. Rájuk nézett. Kálmánnak úgy tűnt mosolygott is

— Mondtam, hogy Itt a kórházban ne tegezz es főleg ne ilyen hangosan.

— Félsz talán?

— Ugyan, hogy tegező- dünk, abban igazán nincs semmi. De egy kicsit még új ember vagyok ahhoz, hogy a többiek gyanakvó figye'mét elkerülve mindenkivel össze- tegeződhessem...

— Hogyhogy mindenkivel?

— Jól van, ne idegeskedj. Este a hét-tizes busszal kimegyünk, de csak akkor, ha tartod az* a csöpp szádat, világos?

— Jó, de csak akkor, ha vigyáz a főorvos úr, nem szeretnék ... már volt néhány. Azzal Ildikó mosolyogva befordult a kötözőbe.

És este Kálmán épp olyan magáitól értedődően ment haza az öregekhez, mint gyerekkorában, mikor néhány környékbeli cigány pvolret cipelt magával, és rá parancsolt az anyjára.

hogy adjon nekik enni, mert

éhesek.

A cigánykölykök akkor er. - ni kaptak, most Ildikó következett.

EGY SZÖLÖtj 17 tövében épült

Él kJ I há2ban lakott Orbán röntgenfóorvos apja-anyja, azaz eredeti nevükön Ohmüllerék.

Svábosan faragott oszlopok díszítették a tornácot,, a konyhában német feliratú falvédők borították a tűzhely és a sarokban álló varkönyökhajlatában ... Velem is ezt csináltad. Tudtad, aki hagyja, arra lehet számítani.

— És volt, aki hagyta.

— Csak annyit sejtettünk rólad az asszonyokkal és lányokkal, hogy a környéken élnek a szüleid, és talán ezért jöttél ide a kórház ál tál hirdetett státusra.

— Ez persze nem lehetett volna indok,, ha az igazgató ellenzi.

— Szerencsére nem ellenezte — mondta Ildikó mosolyogva. Meg arra gondoltunk, hogy jól benne vagy már abban á korban, amikor

Györffy László:

rógép feletti faldarabot. Német feliratú szentképeket és házioltárt is talált Ildiire., a szobában pedig gót betűkkel írott színes szőnyegeket fedezett fel. Egy kicsit meglepődött, bár tudta, hogy a környékbeli svábok n.ind ilyen lakásokban élnek. Csak Orbánról nem sejtette, hogy sváb születésű. Hogy a bemutatkozás után egyedül maradtak a konyhában, az öreg Ohmüller borért menta pincébe, az asszony pedig hiába tessékelte őket a szobába, végül is bement va'a- mi harapnivalót keríteni az éléskamrába. Ildikó Ká1- mánhoz fordult:

— Te sváb vagy?

— Amint látod. Találsz benne valami kivetniva1ót?

— Nem, csak most már nekem is érthetőbb a megérkezésed utáni ravaszkodó tapogatózásod a nők körül.

— Mivelhogy a svábok ravasz emberek, mi?

— Ha valakit végigkísértél a folyosón, mintegy véletlenül belekaroHál, keztel külső részével a melléhez értél, mintha csak az ujjai- dat akarnád eligazítani a

az ember bízhat a saját tapasztalataiban.

Persze ami a szakmáját illeti, Kálmán vagy nem tudott mit kezdeni a tapaszla lataival, vagy egész egyszerűen buta volt. Hogy vaiaki nem tudja felhasználni tapasztalatait, vagy eredendően buta — ahogy Szúz Mária állítólag eredendően bűn nélkül fogantatott — ez egyre megy. Viszont mint férfi, mint sok szabad estére számítható férfi bízhatott a tapasztalataiban. Csak erre célozhatott Ildikó, mert Kálmán mint szakember valószínűleg eredendően buta volt

— Remélem, nem závar, hogy ezt mondtam? — kérdezte Ildikó.

— Ide figyelj, gyerek. Ha én titkolni akartam volna előtted a származásomat, korámat vagy a családomat, nem hoztalak volna ide, világos?

— És ha komolyabb szándékaid lennének velem, akkor is idehoztál volna?

— Milyen komolyabb szándékok?

— Hát azonkívül, hogv

BÁTYÁTÓL A HÍRNÉVIG

Portré Harangozó

f

Lírai hangvételű dalait az egész országban ismerik. A fülbemászó, kedves dallamok — s'á- gerek. Soroljam a címeket? Túl az első nagy szerelmen;

Minden ember boldog akar lenni;

Még iskolá - ba járok;

Mindenki rosszra gondol és a Minden nap. Ez a nagy slá ger, ez hozta meg a nagy elismerést.

Mert a Kalocsa környéki, bátyai kis- ’ánynak nagyon meg kellett küzdenie azért, hogy a hazai élcsoportba kerüljön. Ez az út korántsem olyan egyszerű, mint némelyek gondolnák. Nagyon sok kitartás, akaraterő kellett ahhoz, hogy a -Harangozó Teréz név fémjelezzen is valamit.

— Hogy tulajdonképpen mikor kezdődött? Még gyermekkoromban ... Zenei pályára készültem, zongora- művésznek. Érettségi után — időpontot nehogy írjon ám! — egyszer átjött hozzánk a szomszédasszonyunk és mondta, hogy hallotta a rádióban: a KISZ Központi Művészegyüttes felvételt hirdet. A családi tanácsko zás után jöttem fel Budapestre. Szüleim attól tettek függővé ittmaradásomat, hogy fölvesznek-e a művészegyüttesbe. Szerencsé re fölvettek, így maradtam ..,

S hogy milyen furcsa is az élet! Jelentkezett a Rádió tánczenei stúdiójába — nem vették föl. Nem sikerült az első bemutatkozása az Országos Rendező Irodánál sem. így hát — a Bartók Béla Zeneművészet5 Szakiskolába iratkozott be. Aztán jött az 1965-ös Ki mit tud?, s Tériké harmadik lett Utána egy évig megint semmi, csak a tanulás, a munka. Az akaraterő próbája.

Első ban glemezfelvéto I*

1966-ban volt: Dobos—Tar dós számát énekelte: »Túl az első nagy szerelmen« ... S túl jutott vele az első nagy akadályon, nevére ismét fölfigyeltek.

Az 1967-es Made in Hungary tánczenei bemutató

már nagy sikert hozott: a »Minden ember boldog akar lenni-« befutott. Egymás után születtek meg új felvételei, jött a táncdalfesztivál is: Jaj, de morcos vagy... És Tériké nem volt morcos, hanem boldog, nagyon is boldog.

Mint ahogy most is az, hiszen az idei Made in Hungary székesfehérvári bemutatkozásán vastapsot kapott Fényes—Szenes Mindenkinek van egy álma című számára. Egy másik friss felvétele ugyancsak »slágergyanús««: Dékány Saroltával énekli Körmendi Vilmos szerzeményét: Nincs olyan szerencsém ...

— Elégedett?

— Soha nem vagyok elégedett. A nagy célom már csaknem elérten, de a mi pályánk olyan, hogy soha nem lehet biztos az ember a dolgában. Örülök, mert úgy érzem, hogy itthon már szeretnek. Mo6t egy kicsit szeretnék azért világot is látni. Májusban Lengyel- országba indulok a Syriuc- együttessel, aztán ... Valahova még jó volna eljutni...

— Mit szólnak otthon,

Bátyán a sikerhez?

— Most már megnyugodtak, látják, hogy nem kallódtam el... Egy lányt különösen nagyon féltenek a szülei. Sajnos nagyon ritkán jutok . haza... Pedig el sem hiszi, milyen nagyszerű érzés a családi fészekben lenni, amikor a ház falán lógnak a piros paprikafüzérek...

Tériké ijedten körülnéz beszélgetésünk színhelyén: a Rádió »Pagodájából«« eltűntek énekestársai. Kezdődik a felvétel.

Üj sláger születik?

Polesz György

ma éjszaka.. . hát azonkívül valami, valami más is.

— Ejnye, nem szeretem, ha fiatal kislányok így beszélnek.

AZ ÖREG

bebotorkált az ajtón, üvegkancsóban bort tett az asztalra, az asz- szony is hozott 1"ihászt, ~on- kát, aztán leültek és nézték, hogy esznek a fiatalok néha kérdeztek valamit Kálmántól, aki a foga között, az étel mögül olykor válaszolt is.

— Kumm — mondta az öreg Ohmüller, a német komm egy svábos formáját rikkantva Kálmánnak, hogy vacsora végeztével elfogyott a bor. Lementek a pincébe, az asszony fent maradt Ildikóval.

— Maka is itt alszik az éccaka?

— Igen. lehet — válaszolta Ildikó gyorsan, mert váratlanul érte a kérdés.

— No és mit csinál maka a kórházpa?

— Ápolónő vagyok.

— Ábolónő? — kérdőn, a

szó végét felemelő hangsúllyal nézett ráncos arcából Ildikóra. — Asz se rossz. Az első S eh wie gertoch terem is ábolónő volt.

— A micsodája? — kérdezte Ildikó, mert ugyan megszokta, hogy a kórházban a betegek is gyakran svábos németet beszélne-k, de nem értett minden szót és most ezt sem értette.

— A fiam felesége, asz 5s ábolónő folt.

— A főorvos úr... akarom mondani, Kálmánnak volt már egy felesége"’

— Folt. Cirka két éve külön fannak. Maradt egy Kind. A Khálmán eljött ap- pól a kórházból, az asszony

mek maradt a kinddcl együtt. Most örülök, mert lekaláp a közelünkpen fan. Maka ezt

nem tudta?

— De, mintha mondott volna valamit. Ildikó ugyan nem számított semmire, de mégis meglepte, am5t az öregasszonytól hallott. Kellemetlenül becsapottnak érezte magát, anélkül, hogv erre különösebb jogot forrná1 - hatott volna magában. Talán épp ez dühítette. Kálmán néha már gyerekkorában is ilyen yolt; ' nem hazúSott, csak elhallgatott valamit, hogy aztán mást büntessenek meg helyette.

Visszajött az apjával Néhány pohárral lent is megittak, az öregen már látszott.- Aztán, hogy az üvegkancsó másodszor is kiürült, elnehezült pillákkal, piros . foltos arccal és homlokkal, egyre szaggatottakban beszéltek, hol németül, hol magyarul. Mert főként ők beszéltek, a két nő hallgatott.-NO KUMM

— mondta az öreg Ohmüller a feleségének vagy egyórai karatyolás után — gehn wir schlafíen.

Némi totyogás és búcsúzkodás után bementek a szobájukba.

Ildikó kifakadt.

— Miért nem mondtad, hogy máx van feleséged?

— Minek? Külön élünk.

— Azt hittem, nőtlen ember vagy.

— Ha akarod, újra az lehetek — és a bortól nehezülve nyújtózott a széken, ropogtatta az évetk során alattomosan lerakodott zsírszövetek alatt az izmait.

— A bor beszél belőled.

— Tulajdonképpen igazad van, az olyan kislányokat, mint te, nem szabad feleségül venni. Különbért is, az ember a szeretőjét ne vegye feleségül.

Ebből az egyszerű kijelentésből is látszott, hogy Orbán főorvos eléggé korlátolt ember volt, hisz nagyon gyatra következtetéseket von* le a tapasztalataiból. Ami kar óriási szerencsével majdnem kitűnően leérettségizett, akkor is elégedetten vágta zsebre az otthoni dl cséretet és pénzjutalmat, és úgy sétált a szobákban .men az udvaron, ahogy egy két- lábon járó példaképnek dukál. Nemcsak elhitette, de saját maga is elhitte, hog" megérdemli a dicséretet.

— Csakhogy én még n vagyok a szeretőd, és ahoi« most elnézlek, nem sok ke " vem van hozzád. Egyébkén hogy beszélsz velem? — oat- togott hirtelen Ildiké

I

Drága jó anyám

Több mint százhatvan művet mutat be a szovjet képzőművészet tárlata a Műcsarnokban. Képünkön L. J. Lice: Drága jó anyám.

(MTI-fotó — Szebellédy Géza felvétele.)

Az öregasszony a hangos szóra kidugta fejét az ajtónyíláson.

— Khálmán geh schlaffen?

A szobából hallatszott,

ahogy az öreg Ohmüller is dörmög valami olyasmit, hogy az előző asszonnyal is így kezdődött.

Három nappal később az öreg Ohmüller, ahogy a pincegrádicson totyogott lefelé, eltörte a lábát. Természetesen mentők szállították be a kórházba. Ott feküdt aztán vagy kilenc hétig a többi beteg között, és szórakoztatta őket.

— Asz én fiam ety naty kauna. — Már mint Gaunar, azaz zsivány. — Most eszel asz Ildikó vaty hoty hívják ábolónővel mászkál hozzánk. Ügy látszik, megint ety asz- szony kell neki. Mek gyerekkorában is ety kalna folt. Asz istennek se akart a serb- lin ülni, mindig mellé csinált.

Orbán mikor bement a kórterembe, napjában többször is,, hogy meglátogassa az afjját, a betegek mosolyogva beszéltek hozzá. A kollégák is, de ők inkább az ápoló kislány miatt. Aztán, hogy egy vizsgálat alkalmával a betegnek felszúrt tűt nem látta meg a röntgenernyőn — mer kinyitotta a szemét, míg a többiek igyekeztek legalább hunyorogni, mikor felkattintották egy pillanatra a villanyt, talán nagyképűségből, talán felületességből viselkedett így — amúgy is labilis szaktekintélye meglehetősen lecsökkent.

Két hónap múlva Orbán főorvos tekintélyét megőrizendő, sürgősen udvarolni kezdett egy pesti professzor lányának. Fél év múlva a fővárosba sikerült helyeztetni magát.

HOGY BARÁT’ O A/I vaRy inkább is^ merősom befejezte az elbeszélését, egy kicsit rosszallóan intettem őt; nyilván karrieristának tartja a vidéki orvosokat, vagy legalábbis olyan életmódot tulajdonít nekik, ö csak any- nyit mondott:

— Ehhez te nem értesz. Egyébként mit csináljanak azonkivül, hogy esznek, isznak és dolgoznak? Szél ellen nem lehet művelődni, pajtás. És persze nem mindig azoknak sikerül eljönni, akik megérdemlik.

Egy presszóban ültünk és feketét ittunk. Negyven év körüli, nem túl tetszetős férfi lépett hozzánk.

— Szervusztok, na mi van, öcskös?

— Hogyhogy mi van? A barátom — mutatott rám.

Kezet fogtunk.

— Nem ülsz le?

— Nem, rohanok tovább. Otthon mi újság?

— Majd ha eldugod a képed hozzánk, megtudod. Egyébként semmi.

— Nem túl tisztelettudóan beszélsz velem, hallod-e.

— Remélem nem csodálkozol.

— Csupán azt nem tudom, hogy általában ilyen szemtelenek a fiatalok, vagy csak engem tisztelsz meg ezzel? — kérdezte, és közben rám nézett.

— Megnyugtatlak — mondta az ismerősöm és közben ő is rám nézett — bizonyos esetekben a fiatalok általában ilyen szemtelenek. Erre nem szólt semmit, legyintett egyet, röhögéséit kicsit és kezet. fogott velünk, azután elment

— Ki volt ez? — kérdésiem.

— A bátyáim.

— Mi a foglalkozása?

— Röntgenorvos.

— Hogyan?

— Két hete elvette a professzor lányát. Ott lakik náluk. Ha nem tudnád, az én vezetéknevem: Orbán.

VAGO JANOS: VÁGÓ JANOS:

PIPÁZÓ FÉRFI EST