Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

Péntek, 1968. március 1. 3 SOMOGYI NÉPLAP Kőröshegy új téglagyára TÍZ ÓRA VICINÁLISON... p‘ lei ►Okos szerkezet emeli a présből kijött nyers téglát egy »emeletes« ko­csira. E G MÄR A XtíZ az új, harmincmillió forintos költséggel épült kőrös­hegyi téglagyár mintegy száz méter hosszú alagútkemencé- jében. A téglák szikráznak, izza­nak. Megkezdődött a próba­üzem ... E korszerű gyár szimbólum is. Egy vidéki vállalat, a So­mogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat életké­pességének és. a Tegyünk töb­bet Somogyért mozgalom eredményességének a szimbó­luma. Az új gyár történetéről be­szélgettünk Földi Lajossal, az új üzem tőszomszédságában levő régi gyár vezetőjével. — Kezdetben az én gondom volt itt a legnagyobb — mond­ja. — Helyet kellett biztosí­tanom a mintegy nyolcezer négyzetméter alapterületű gyárnak s a hozzá szükséges elemeknek. De gondoskodnom kellett arról is, hogy termeljen a régi üzem. De nemcsak neki okozott sok álmatlan éjszakát ez a nagy munka. Nála jóval előbb ízzasz- totta meg a vállalat veze­tőit, szakembe­reit. Nagyrészt külföldi ta­pasztalatok alapján, szinte úgy kellett ösz- szehordaniuk a műszaki terve­ket Ennek a gyárnak a föl­építése Ma­gyarországon még úttörő jel­legű vállalko­zásnak számít. A hagyomá­nyostól eltérő, úgynevezett alagútkemencés égetéssel ké­szül benne a tégla. A bányá­ból érkező föld a szekrényes adagolóba, majd a hengerek­be, a teknőskeverőbe, a prés­be kerül. Innen már szép, formás nyers tégla jön ki. A nyers téglát egy automatikus szerkezet »emeletes« kocsira rakja; a kocsit betolják a szárítófolyosóba. Innen az alagútkemencébe kerül, s on­nan teljesen készen jön ki az építőanyag. Építőipari kapacitás hiányá­ban a gyárépítést nagyrészt a vállalatnak saját magának kellett vállalnia. Voltak, akik megtorpantak az első napok­ban. Fehér József igazgató azonban azt mondja: a Kor­mányprogram előirányozta, hogy mintegy negyven kor­szerű téglagyárat kell építeni az országban. A fedezetet azok kapják elsősorban a be­ruházásra, akik vállalják, hogy fölépítik az új üzeme­ket. Somogy iparban szegény. Vállalnunk kell a gyárépítést. A LELKESEDÉS, a bizako­dás átragadt másokra is. A központiakon kívül hatott a kőröshegyiekre is. Takács András építésvezető (most már gyárvezető) és Lo­vas Elek művezető ennek a biztatásnak és rendszeres se­gítségnyújtásnak is köszönhe­tik, hogy fiatal koruk ellené­re sikeresen fölépítették az üzemet. Az elmúlt hónapok küzdelméről beszélgettünk ve­lük. Lovas Elek szíVesebben szól segítőtársairól, Erdélyi László elektrotechnikusról, Gál László gépésztechnikus­ról és a környékről való épí­tőmunkásokról. Az utóbbiak egy része itt marad a gyárban. Kettővel közülük a nagy ablakon ót beszűrődő, hátat melengető napsütésben beszélgetek. Iz­gatottan szemlélik, hogyan indulnak meg, dolgoznak ösz- sze a magyar, a szovjet és az NDK gépek. Sata Borbála Balatonföldváron, Gulmann oda a munká­sok. A két gyár között óriási különbség van. tt annak el- enére, hogy a felszabadulás után gépesítet­tünk, még na­gyon nehéz a munka. Itt automaták vé­geznek el szin­te mindent. A téglához kéz­zel csak akkor kell nyúlni, amikor a szá­rítófolyosóból kijön. — Nekem a két gyárról a régi és a mos­tani világ jut eszembe — te­szi hozzá. — Gyerekkorom­ban a téglagyá­rakban szin­te embertelen munkát kellett végezni. Em­lékszem, már hároméves ko­romban téglát adogattam. Rá­vitt a szükség bennünket er­re ■ is. Cigányoknak nevezték a téglagyári munkásokat. Nem tanulhattak, nem fejlődhettek. A világ azóta nagyot válto­zott. A lányom orvos. Én ve­zető voltam. Most nagyon emberségesen bocsátanak nyugdíjba. És ahogy a világ, úgy a téglagyárépítés is vál­tozott. A kicsit megfáradt Földi Lajos nagyon örül az újszü­löttnek. — Nem tudom kifejezni — mondja —, mit érzek, amikor benne járok. Nagyon boldog vagyok. Nem sajnálom rá a fáradságot. Ha elmentem nyugdíjba, azt hiszem, gyak­ran eljövök ide. KOPOTT NAGYKABÁT­JA BAN jár-kél az új üzem­ben. Mindent megnéz, min- 'denütt ott van, aiiol szükség Egy részlet az alagútkemencés, modern téglagyárból. Julianna pedig Kőröshegyen lakik. Mindketten az ősszel jöttek ide dolgozni. — Most már itt is mara­dunk — mondja Gutmann Jú­lia. — Már könnyű munkást kapni ide, van elég jelentke­ző — jegyzi meg Földi Lajos, a régi gyár vezetője. — Bez­zeg a régi üzembe csalogatni kellett az embereket. Foly­ton munkaerőhiánnyal küz­döttünk. Nem csodálom, hogy ide szívesebben jönnek, mint ( lehet rá. Elnézem, amint ar­rafelé ballag, ahonnan az új tégla jön ki. A monumentá­lis gyár meg ő együtt sokat mondanak. Szegedi Nándor Munkatársaink a napokban a barcsi, a szigetvári és a siófoki vonalon tíz órát döcögtek. S na­gyon megértettek azokat az em­bereket, akik ezt az utazást fá*~ rasztóhbnak tartják az egész na­pi munkánál. Amíg Barcsig vagy Siófokig eljut a vonat, majd kétszer megtehetnék az uíat Budapestre. S repülőn négy óra alatt oda-vissza megteheti Moszk­váig bárki az utat. A mai roha­nó életben ez a századeleji las­súság kétségbeejtő . .. „Száguld“ a siófoki expressz... — Aludjon egyet nyugod­tan, mire célhoz ér, kipiheni a fáradalmait — vígasztalnak szomszédai egy türelmetlen utast, aki alig másfél órai út után, óráját nézegetve, Sió­fok iránt érdeklődik. Azt a másik utast viszont egyenesen kinevetik, aki bü­fé vagy étszolgálat után kí­váncsiskodik. — Büfé? Hallja, hol él ma­ga? . .. Majd Felsőmocsoládon előáll az étszolgálat — ka­csintanak egymásra cinkosan, Felsőmocsoládon aztán meg­rohanják az állomás kútját, ti vegekikel, poharakkal viszik a vizet, akadnak néhányan, akik a vödörből isznak. A bátrabbak meg futnak az alig száz méterre levő ven­déglőhöz egy pohár sörre, fröccsre. A helyzetet nem ismerők, hallva a mozdony füttyét, s látva, hogy a sze­relvény megindul, kétségbe­esetten rohannak vissza. Pe­dig a siófoki csak elórehúz, itt várja meg az ellenvona­tot. Végig a szerelvényen majd azonos kép fogad. Minden szakaszban kártyáznak, szól­nak a táskarádiók, egy fia­tal kislány A kék hegyek kapitánya című regényt ol­vassa elmerülte n. Orsodits Gyula jegyvizsgáló megszokottan végzi munká­ját — tizenöt éve csinálja ezt —. a régi utasokat isme­ri, tudja, kinek van bérlete s örömmel jegyzi meg, hogy fegyelmezettek az utasok, vi­gyáznak a kocsik tisztaságá­ra. Lassan kiürül a szerel­vény. Tabhoz közeledve alig- alig maradnak. Szinte egy hosszú napnak, műszaknak tetszik, mire vég­re az utas ezt hallja a jegy­vizsgálóktól: — Végállomás,. Siófok következik ... Hajnalban — Kaposvár fe­lé — semmi sem változik. Nőmelyek kártyáznak, szól­nak a rádióik, a fáradtabbak szundikálnak, s néha-néha mozdulnak egyet, ha a táncze­nerajongók a szükségesnél han­gosabban működtetik készülé­küket. Egy Somogymeggye- sen leszálló fiatal tanárnő munkája szépségét ecseteli ismerősének — büszkén mondja, hogy »gyerekei« fe­nyítés nélkül is szót fogad­nak, tisztelik, de eredmé­nyesebb lehetne munkája, ha a szülők egy kicsit többet foglalkoznának csemetéikkel. Ez a véleménye Nagy János jegykezelőnek is, aki most a tanulókocsik rendjéért fele­lős, és a középiskolásokat — főleg a fiúkat — tisztelet- lennek, fegyelmezetlennek tartja, akik gyakran az életü­ket is kockáztatják ... Nehézkesen döcög a, sze­relvény, néha attól 'félni, hogy szétrázódnak a kocsik. Állítólag ezen a vonalon történt. Egy türelmetlen utas Szakmunkástanuló-képzés kisiparosoknál A kisiparosok 90 szakmában képeznek tanulókat. Ez évben a magánkisiparban 6500 szakmun­kástanulót kívánnak szerződtetni, s ennek csaknem egyharmada elő­reláthatólag lány lesz. Területen­A KŐOLAJVEZETÉK VÁLLALAT SÜRGŐSEN könyvjóváírással átvesz kb 200 m2 alapterületű MODULBARAKKOKAT Cím: Kőolajvezeték Vállalat beruházási főosztálya, Siófok, Tanácsház utca 11. Telefon: Siófok 144. (6835) ként és szakmánként a felvételi igények igen váltakozóak; vannak szakmák, ahol a tanítómester, van­nak, ahol a jelentkező fiatal ke­vés, de különösen szívesen fogad­ták a jelentkezőket a cipész, kő­műves, tetőfedő, központifűtés- szerelő, vízvezetékszerelő, lakatos, bádogos, kovács, bognár, épület­burkoló, aranyozó, címfestő, asz­talos, villanyszerelő szakmákban. A magánkisiparban a tanu- lószierződtetés feltételei azo­nosak az állami iparéval, a képzési idő a nyolc általánost végzetteknél a választott szakmától függően két-három év, az érettségizetteknél egy, másfél vagy két év. A tanu­lók a munkaruhát és a védő­öltözetet a munkáltatótól kap­ják. A jelentkezéseket a KlOSZ-szervezetek március 1- től elfogadják. — a megyeszékhelyre iparko­dott volna — az egyik állo­máson odakiáltott a moz­donyvezetőnek : — Mondja, nem lehetne gyorsabban ? . . . — De igen ...! Csak nem hagyhatom itt a szerelvényt... Száz kilométer távolság — csaknem ötórai menetidő. Bi­zony nagyon sok. Sz. L. veszi a feje fölött elhúzó szuperszonikus repülőgépeket. Mind a kettőt megszokta... Hazafelé szaporázza inkább lépteit. B. Zs. Hélmérföld Volt, amikor szerettem vol­na egy hétmérföldes, rézsar- kantyús csizmát. Hogy bejár­Indul a siófoki »expressz«. Döcögő álmok Hideg volt a hajnal. A sö­tétben mindig hidegebb van. Ezekben a korai órákban na­ponta kopognak ugyanazok a léptek a járdán. Munkába igyekeznek. Bódultán indul­nak az otthon melegéből a vonatokhoz, az meg döcögve viszi tovább álmaikat a pir­kadatig. Barcs és Kaposvár között 66 kilométer a távol­ság. Háromórás út. Hazafelé mindig könnyebb. Az embe­reket tüzeli a gondolat: ha­za. Aztán ismét útra kelnek, dolgozni kell. Négy órát üt­hetett az óra. amikor jegyet váltottam. A váróteremben egy csoport fiú drukkolt, ki mondja ki előbb a terített bettlit. A vonat, az apró sze­mű, pöfögő vonat néptelen volt. Pedig már kitakarítot­ták, a kerekeit is végigtapo­gatták. Ketten ülünk a ko­csiban. Egy szerelő munkás­ember a szomszédom. — Mindig ilyen üresek a kocsik? — Attól függ, honnét szá­mítjuk. Barcsról nem sok az utas, de Szülök, Lad között már kezd megtelni a vonat, Kadarkúttól meg még állni is fognak. — Régóta utazik? — Van néhány páros esz­tendeje. No, persze most új rendelet jött ki a bejáró dol­gozók jegyeire, tán ez csök­kenti a létszámot. A kalauz csukja be az aj­tót. Elindultunk. — Szép jó reggelt! — kö­szön — vagy még nincs is reggel? — Tényleg csökkent az utazók száma? — kérdezem. — Nem csökkent az, ké­rem, semmivel. Az igaz, hogy a párnás kocsikban nincs annyi utas. De a töb­bi... Nemsokára lapjával kell állítanom az embere­ket. — Van dolga a kalauznak? — Kilyukasztom a jegye­ket, kinézek az állomáson, az utóbbi években már csak ennyi. Néha-néha meg, ha unatkozom, elbeszélgetek az ismerősökkel. Már látszanak a dombok, telnek a kocsik. Beszédeseb­bek az emberek. Van, aki tanul. Egy öreg néni a me­zőgazdasági technikumról ér­deklődik. Három órát döcög a vo­nat. Aki naponta teszi meg ezt a távolságot, észre sem jam mindazt a vidéket, amit képzeletem teremt Az Ópe­renciás tengerein innen és ezen a mesetengeren túl... Hogy mekkora is a hétmér­föld, ki tudja? — Zsír! — Hol a bütykös? — Te csókoltad utoljára szájon, na te is vagy ám egy, akit úgy hagy el a babája, ahogy néki tetszik. — Alsót rá. — Ütöd? — Na! — Kell ám gondolkodni is. — Hallod? Abba izzad bele... Négyen játsszák, arrébb másik parti, térdükhöz nőtt már a táska, erre verik a lapokat. Utazás. Nekem az. Az uta­zás a madarak repülését utá­nozza. Nekem. De nekik, akik napjában kétszer utaz­nak zötyögő vicinálison, hogy először is dolgozzanak, az­tán hazamenjenek, nem az a hétmérföld, amire egyszer ők is biztosan gondoltak. — Zsír! — Hová lett a Jani? — Megnézi, legelnek-e már az elefántok. — Szálljon be addig, tit­kár elvtárs. — Már nem érdemes, ott­hon leszünk. — Hétmérföldre vagyunk attól. Két megálló után leszáll­tak. A magyarországi vasúttör­ténet ezekkel a kocsikkal kezdődhetett. A mozdony, a kis kávéda­ráló még hasznos, mondják, mint a ló... Kaposvárhoz Szigetvár 60 kilométer, s két óra a menetidő. Talán sose volt még ilyen drága az idő, mint ma. És ennek az ára csak nő. Miként a sebesség. Ahol a sebesség nem nő, azért az idő értéke még emelkedhet. Viszont valami­nek ebben az esetben csök­kennie kell. 196S. február 28. A nap kelt 6 óra 29 perckor, és 17 óra 25-kor nyugodott. A nap­palok naponta hosszabbod­nak. H. &

Next

/
Oldalképek
Tartalom