Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-20 / 67. szám

Grcrűn, 1958. március 2®. 3 SOMOGYI NÉPLAP SIÓFOK FEJLESZTÉSÉÉRT Siófokon sokfelé találkozunk épülő házakkal, felárkolt ut­cákkal. Az egyik jelentős épületet, a negyvennyolc lakásos házat jövőre adják át. A lakóház földszintjén a szolgáltató ktsz és egy élelmiszerüzlet is helyet kap. A Batthyány utcában csatornáznak: huszonhétmillió forintba kerül Siófok csatornáinak felújítása. Valamennyi fogyasztási szövetkezet nyereséggel zárta a múlt évet (Tudósítónktól.) Megyénk fogyasztási szövet­kezeti mozgalma múlt évi munkájával — a MÉK-kel, és a takarékszövetkezetekkel együtt — több mint 50 millió forint nyereséget ért el. Ebből az összegből nem kevesebb mint 47 millió forintot a fo­gyasztási szövetkezetek mond­hatnak magukénak. Megyénk mind a 30 szövetkezete nyere­séggel zárta a múlt évet. A fogyasztási szövetkezetek me­gyei szinten a kiskereskedel­mi, vendéglátóipari, felvásár­lási és ipari tevékenységben egyaránt túlszárnyalták az elő­ző évi forgalmat, és ez magá­val hozta a nyereség növeke­dését is. Megtörtént a 47 millió fo­rint felosztása, s ezt a most zajló küldöttgyűlések hagyják jóvá. A nyereség eléréséért a legtöbbet a szövetkezetek 5000 dolgozója tette. Megérdemlik tehát azt az 5 450 003 forintot, amelyet nyereségrészesedés­ként kapnak. Általában 15—24 napi fizetésnek megfelelő ösz- szeget osztanak az alkalmazot­taknak. A rendelkezések sze­rint a nyereségből 1 866 000 forintot községfejlesztési cé­lokra adnak a tanácsoknak a fogyasztási szövetkezetek. A tagság részjegyei után 7 szá­zalék kamat jár, és kifizetik a vásárlás meg az értékesítés utáni részesedést is. A vissza­térítés céljaira vásárlási utal­ványokban 3 248 000 forintot adnak a szövetkezetek. A fogyasztási szövetkezetek a választott vezetőségi tagok tiszteletdíjának kifizetése után több mint 12 millió forintot tartalékalapba helyeznek. Négyaasástíxen diót törnek Négyszáftíz beclegkéri, kapolyi, kányái és ácsi termelő­szövetkezeti, illetve daránypu sztai és okrádpusztai állami gazdasági asszony számára bi ztosított munkát a télen a Ta- bi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet diótörő üzeme. Az asszonyok mindaddig foglalkozhatnak a mogyoró és dió törésével, amíg a közös és háztáji gazdaságokba a ta­vaszi munkák el nem szólítják őket. TAKARÉKOSSÁG—ELŐRELÁTÁS BIZTOSÍTÁS-BIZTONSÁG A váratlan kár — elemi csapás — baleset — súlyos anyagi gondokat okozhat. A biztosítás jó gon­doskodás a család anyagi biztonságáról Takarékszövetkezeti biztosítási iiouap március 1-tól március 31-ig. A takarékszövetkezetek és az Állami Biztosító fiókjai készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére TAKÁRÉKSZiíVETKEZETI BIZTOSÍTÁSI HÚHDP március 1-tól március 31-ig. (6853) A lakosság is előmozdíthatja Kaposvár gázellátását TANULSÁGOS LAKÓGYŰLÉS A NÉPFRONTKLUBBAN Sokat írtunk már a kapos­vári gázprogrammal kapcsola­tos tudnivalókról, de mégsem eleget. Ezt bizonyította a La­tinka Sándor utca 8. számú ház lakóinak a népfrontklub- ban megtartott tanácskozása is. Az értekezletet azért hív­ta össze az Ingatlankezelő Köz­vetítő és Felújító Vállalat, hogy tárgyaljanak a propán­butángáz tűzhelyek átalakítá­sáról. Ám most is sok olyan kérdés merült fel, amelyre már töbször válaszoltak az il­letékesek. így többek között: melyik helyiségben milyen fű­tőberendezést szerelnek föl: mennyibe kerül a gáz besze­relése, a fűtési költség. Hogyan takarítható meg három és fél millió? De tartsunk sor-rendet. A la­kóbizottság elnöke elmondta, hogy a Latinka Sándor utca 8. számú ház 57 lakója ahhoz az ezerhatszáz kaposvári csa­ládhoz tartozik, amelynek ott­honában október 1-én meg­gyújtják a gázt Lakótömbjük­ben szerelték be először a gáz­vezetéket. Az a terv, amely­ről néhány hónappal ezelőtt az IKV vezetői beszélgettek ve­lük, nagy lépéssel került kö­zelebb a megvalósításhoz. A gázprogram végrehajtása te­hát folyamatban van. Németh Gyula, az IKV igaz­gatója mindjárt rátért arra, amiért a lakókat összehívták, vagyis a tűzhelyek átalakítá­sára. Elmondta, hogy a nép­gazdaságnak mintegy 25—30 millió forintjába kerül Kapos­váron a gáz bevezetése. A La­tinka Sándor utca 8. számú házra pl. mintegy 650 000 fo­rintot fordítanak ebből az ösz- szegből. A pénzt nem könnyű előteremteni. Jelenleg mind­össze négymillió forint áll rendelkezésre a szükséges nyolcból. Ebből következik, hogy minden fillért meg keli fogni. Takarékoskodni lehet úgy is, hogy a lakosság tulaj­donában levő propán-butángáz tűzhelyeket átalakítják. Ez nagyon sok új tűzhely vásárlá­sától menti meg az IKV-t. Ha a mintegy háromezer kaposvá­ri fogyasztóból legalább 1500 hozzájárulna ahhoz, hogy tűz­helyét vezetékes gáz tüzelésé­re alkalmassá tegyék, három és fél millió forintot lehetne megtakarítani. Az átalakítás egyébként nem kíván a tulaj­donostól különösebb áldoza­tot. A költségeket az állam áll­ja, s a tűzhely a lakó tulajdo­na marad. Elköltözés esetén eladhatja, vagy magával vi­heti. Mennyibe kerül? Németh Gyula ezután arról szólt, milyen módon állapodik meg az Ingatlankezelő, Közve­títő és Felújító Vállalat a bér­lőkkel a bevezetési költségeket és a propán-butángáz tűzhely átalakítását illetően. Ismertet­te a megállapodás szövegét, s bemutatta azokat a nyomtat­ványokat, amelyek a gázbeve­zetéssel kapcsolatban kézen forognak. (Megrendelőt, elő- számlát, a tűzhelyátalakításra vonatkozó megállapodást.) Az előszámlát a szerelő vállalat készíti el, miután felmérte, melyik helyiségbe milyen be­rendezés szerelhető fel, s el­készítette a műszaki tervet. Az előszámlából pontosan ki­tűnik, hogy a háromféle gázfű­tő készülékből — F—6. F—5, és T—4 — hányat kap a lakó, s azok a szerelési költséggel együtt mennyibe kerülnek. (Az első 2965, a második 2685, a harmadik 2751 forintba ke­rül. Az F—5-öshöz és az F—6- hoz nem kell kémény, a T—4- hez igen.) Ezután a lakó el­dönti, megvan-e a fedezete. Ha nincs, hitelkérelmet nyújt­hat he az OTP-hez. Ha a hi­telt megkapta, befizeti a tel­jes szerelési költség 25 száza­lékát, és az OTP-től kapott hi­telfedezeti igazolással vissza­megy a gázszolgáltatóhoz. Azok ezután hozzákezdenek a berendezések fölszereléséhez. Sok kérdést tettek föl még ezek után is a lakók. Bár mar jó néhányszor elhangzott rá­juk a válasz, nem árt megem­líteni, hogy az állami lakások konyhájába tűzhelyet, faliba­bát, a fürdőszobába gázbojlert, falibabát ingyen szerelnek föl. A szobába azonban mindenki­nek saját költségén kell az em­lített három féle tűzhely közül a műszaki szakemberek által kijelöltet megvásárolná. Ha a ház lakói egyszerre szereltetik be a lakásokba a gázt, keveseb­be kerül ez a munka. Egyéb­ként mintegy 10 százalékkal kea-ül többe a gázbevezetés azoknak, akik akkor rendelik meg a szerelést, amikor a vál­lalat már elvonult onnan. Csak egy csapot kell elfordítani... A legtöbb kérdés a szerelés kapcsán merült fel. Érződött, hogy a lakosság tapogatódzik, tájékozatlan még, bizalmatlan is egynémely tekintetben, s olyan jelenségek is nyugtala­nítják, amilyenek a gázhoz szokott fővárosi embert nem izgatnák. Ám csak azt mond­hatjuk, amit a gázszolgáltató vállalat képviselője mondott, amilkor a nehézségekről, a zök­kenőkről szólt: vagyis, hogy a gáz bevezettetése megéri a gondot, áldozatot, még a kez­deti zökkenőkkel járó bosszú­ságot is. Az az áldás ugyanis, amelyet hoz, kárpótol minden rosszért. Egy kétszoba-össz- komfortós lakás tulajdonosa csak akkor tudja igazán mi. a szén- és a gáztüzelés között a különbség, amikor télen ha­vonta csupán 230 forintba ke­rül az egész lakás fűtése, s egy csap elf ordításából áll a tűzrakás. A Latinka Sándor utca 8. számú ház lakói min­den bizonnyal — a problémák, gondok ellenéi-e is, — értéke­lik ezt, hiszen nem ellenezték az IKV-nak a propán-bután­gáz tűzhelyek átalakítására vonatkozó tervét. Szegedi Nándor Több mint hatmilliós termelés a Rinyamenti Vízgazdálkodási Társulatnál AZ IDÉN GÉPESÍTIK A MUNKÁT Nagyatád székhellyel 1961- ben alakult meg a Rinyamen­ti Vízgazdálkodási Társulat. A múlt év végéig a megye több járásában mintegy 345 kilométer hosszú árokrend­szert készített a társulat. Kö­rülbelül ezer kilométernyi közcélú vízfolyás tartozik a kezelésükbe. Tizenegyezer hold olyan szántóterületet mentesí­tettek, amelyet korábban száz- százalékos vízkár sújtott. Eb­ben sokat segítettek nekik a szövetkezetek saját vízrende­ző brigádjai, különösen a bö- hönyei és a taranyi brigád. Azokat a gazdaságokat sorol­ták előre, ahol a legveszélyez­tetettebb területek vannak, így végeztek eredményes kár- mentesítést Taranyban, Seges­„MUNKÁMBAN MINDIG TALÁLOK ÚJAT, VONZÓT...“ A megyebizottság titkára PAP SÁNDORNÉT. • KPVDSZ megyei titkárát gyakran hallottam felszólalni tanácsüléseken, szakszervezeti és más értekezleteken, ahol a kereskedők, vendéglátóipari dolgozók munkájáról tárgyal­tak. Tárgyilagosan, de szén ve- délyesen szólt munkájukról, védte érdekeiket — Csaknem tíz évig álltam a pult mögött, így tudom, mit jelent kereskedőnek, eladónak lenni ... Két évtizede vagyok tagja a szakszervezetnek, 1951- ben lettem függetlenített szakszervezeti vezető, és némi megszakítással azóta látom el a megyei titkári tisztséget... A második legnagyobb szak- szervezet a megyében a Ke­reskedelmi Pénzügyi Vendég­látó Dolgozók Szakszervezete, csaknem tízezer — nyáron en­nél is több — tagja van. Sok a munkája, sok a gondja a megyebizottság titkárának. — Annyi szép és jó oldala van ennek a munkának, szin­te naponta találok benne újat, vonzót. Az elmúlt évek alatt sikerült személyes, jó kapcsolatot kialakítani a MÉ­SZÖV és a Vendéglátó Válla­lat, az Iparcikk-kiskereskedel­mi Vállalat és az Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat veze­tőivel. Ez nemcsak az én dol­gomat könnyíti meg, hanem elősegíti szakszervezeti aktí­váink tevékenységét is — mondja Pap Sándoraé. J | Persze azt sem hallgatja el, hogy néhány helyen még nem értik vagy nem akarják meg­érteni, hogy a szakszervezet­nek jogai vannak, különben nem hagynák figyelmen kívül a munkakörülmények javítá­sát, a balesetek megelőzését szolgáló javaslataikat. Javas­latukra a múlt évben hat gaz­dasági vezetőt sújtottak pénz­bírsággal. Az egyik szövetke­zeti vezető például tekintély­féltésből nem helyeselte, hogy a segélykérelmet a szakszer­vezet bírálja el. Pedig ahol több százan dolgoznak, csak könnyít saját munkáján a ve­zető, ha bízik a szakszervezet­ben, s megosztja vele a fel­adatokat. A KPVDSZ hatvan somo­gyi alapszervezetében is tag­gyűléseket tartottak február­ban, hogy megfelelően előké­szítsek a márciusi termelési tanácskozásokat. Különösen nagy gondot fordítanak a szo­cialista brigádok munkájának javítására. Kétszáznál több ilyen brigád volt már a múlt esztendő első felében. Űjakat most nem hoznak létre, ha­nem megerősítik a meglevő­ket. Érthető büszkeséggel be­szél a megye bizottság titkára arról, hogy tagságuk 75—80 százaiéba vesz részt szocialis­ta munkaversenyben. Kevesli viszont, hogy a szakszervezeti politikai iskolákon, a TIT tan­folyamain alig ezernél többen tanulnak. Ezen a jövőben vál­toztatni is akarnak. — Egyik nagyon fontos fel­adatunk most annak elősegí­tése, hogy a szakszervezeti bizottságok önállósága növe­kedjék, s olyan kollektív tes­tületekké váljanak, amelyek határozottan védik a tagság érdekeit és segítenek a gazda­sági vezetésnek. A kollektív szerződések elő­készítése lekötötte erőiket, más munkára nemigen jutott idő, ezért most sok a pótolni­való. Hogy feladataikkal jól megbirkózhassanak, növelik aktíváik számát, és több meg­bízatást is adnak számukra, de ügyelnek arra is, hogy ne terheljék túl őket MUNKÁJÁRÓL felada­tairól, ezernyi gondjáról öröm­mel és szeretettel beszéL Fá­radhatatlanságáért nemrégi­ben aranyjelvénnyel tüntet­ték ki. Szalai László den, Lábodon, Háromfán és egyebütt. Hegedűs Lászlóval, a társu­lat elnökével, Sántha Lajos műszaki vezetővel és Kov-^c Ferenc főkönyvelővel az új cé­lokról beszélgettünk. Megtud­tuk, hogy az idén 120 000 hold­ra terjed ki a működési terü­letük, de jövőre ez már 182 000 holdra emelkedik. Tavaly még hagyományos módszerrel, mintegy 120 kubikossal dol­goztak, A múlt évben 114 000 köbméter földet termeltek ki — négyezer köbméterrel töb­bet a tervezettnél —, és az összes termelésük értéke 6,1 millió forint volt, mintegy másfél millióval több az elő­irányzottnál. Az idén jelentő­sen növekszenek a feladatok. Bővül a tevékenységi terület, körülbelül 90 kilométernyi víz­folyást rendeznek. Egyebek mellett rendezik a szabási Ri- nya-szakaszt, ezenkívül Lábo­don és Csokonyavisontán vé­geznek számottevő munkát. Az idei terv 197 000 köbméter föld kitermelését írja elő, eb­ben az évben a korszerű gé­pek is szóhoz jutnak: mintegy kétmillió forintért vásárolnak kotrógépeket, lánctalpas trak­torokat, s a kővetkező évek­ben tovább fokozzák a gépesí­tés ütemét. A társulat jelentős munká­kat vett át a területileg ille­tékes vízügyi igazgatóságtól. Ezenkívül a jövőben a műkö­dési területen levő mezőgaz­dasági üzemeket a társulat szakemberei látják el felvilá­gosítással: öntözési, víztárolási ás -hasznosítási szaktanács­csal. Sok gondot okozott — gátolta a területhasznosítást — a korábbi években, hogy a társulat által kitermelt földet nem mindegyik gazdaság egyengette el. Á múlt évtől ezt a munkát is a társulat végzi, s így az árkok tisztítá­sa során és az új árkok léte­sítésekor partra került föld nem zavarja majd a mező- gazdasági termelést. A társulat eredményes te­vékenységének feltétele, hogy a termelőszövetkezetek és az állami mezőgazdasági nagy­üzemek a maguk területén rendszeresen tisztítsák azokat a kisebb vízfolyásokat, ame­lyek nem tartoznak a társulat tevékenységi körébe. Enélkül ugyanis a legnagyobb alapos­sággal végzett társulati víz­rendezés sem hozhatja meg a kívánt eredményt jj,

Next

/
Oldalképek
Tartalom