Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-06 / 30. szám
SOMOGYI SÍPLAP 4 Kedd, 1968. február 8, Az l\B I-es Videoton sem bírt a Ke Kinizsivel K. Kinizsi—Videoton 0:0 Kaposvár, 1000 néző. V.: Szilvási. Kaposvár: Korsós — Balogh, Horváth (Segesdi), Németh — Szabó I., Csaba — Márton, Göncz. Téglás (Horváth), Szöllősi (Szabó n.), Molnár (Laczkovics). Székes- fehérvár: Tímár (Varga) — Temesvári, Posch, Kerecsényi, Fejes (Horváth) — Bobori (Burka), Karsai — Balogh, Kü (Pintér), Bodnár, Ispaics. A Kinizsi kapott Jobban lábra. Néhány formás támadást és egy- egy kecsegtető lövést meg is tapsoltak a szurkolók, akiknek tetszett ebben az időben a Kinizsi játéka. Félóra múltán azonban változott a kép, most már az NB I-es székesfehérvári csapat is több ízben veszélyeztetett. Kétszer a szerencse, majd a kapufa mentette meg Korsós kapuját a góltól. Egyszer Bodnár öt lépésről az üres kapu fölé emelt. Szünet után kezdetben a Videoton diktálta a tempót^ aztán negyedórára ismét a Kinizsi vette ál a kezdeményezést. A csatárok azonban egyik oldalon sem jeleskedtek. A hajrában újra a fehérvári együttes rohamozott, de a jól védő Korsós kapuját nem sikerüli Ispaicséknak bevenniük. Jó edzőmérkőzés volt — mondták mindkét oldalon a szakvezetők. Károáti Béla, az NB T-es csa- oat edzőle azzal magyaréitn csapatának gyengébb játékát, hogy a nagy megterhelés miatt pillanatnyilag még fáradt az együttes. — Fogunk mi ennél jobban és eredményesebben is játszani — így a fehérvári edző. A Kinizsinél Szent- annai trénernek nyilván a csatársor jelent gondot. A védelem egyre magabiztosabb lesz a cukorgyári csapatnál, A támadósor játéka olykor tetszetős, de úgy fest, hogy nincs befej ezső csatár. Legalábbis egyelőre. Elsöprő kaposvári siker a vidéki asztalitenisz-bajnokságon Várpalota—Siófok 2:1 (2:1) Racing — Vasas 1:1 (1:0) Befejezéshez közeleg a chilei Ok- tcgonal torna. Vasárnap hajnalban a Vasas együttese a Világ-Kupa győztes Racing csapatával mérkőzött. Az első félidőben a Bueno- Aires-i együttes vezetett, de szünet után hamarosan kiegyenlített a Vasas. A tornán csak az utolsó fordulóban dől el az elsőség az azonos pontszámú Santos és r? NDK válogatottja között. A San- tosnak — minthogy jobb a gól aránya — már a döntetlen is elég A magyar csapat, ha befejezte - küzdelmeket, még nem tér haza, hanem tovább utazik Argentináb ' ahol újabb nemzetközi tornán vesz részt. Siófok, 500 néző. V.: Molnár. A siófoki csapat az első nyilvános mérkőzésén az alábbi összeállításban szerepelt: Iszak (Istvándi) — Györ- fi, Fehér, Babán (Németh) — Schádl (Somogyi), Csupor — Erdei, Szép, Kerényi (Pelyva), Takács, Pusztai (Kárpáti). Jó talajú pályán került sor a mérkőzésre, amelyre mint a nézőszám mutatja, a nem éppen kedvező idő ellenére is sokan voltak kíváncsiak. Az NB II-es siófoki csapat egyenrangú ellenfele volt az NB I B-s együttesnek. Talán a várpalotaiak valamivel gyorsabban és pontosabban adogattak. Szünet után mindkét csapat kissé elfáradt. G.: Berta, Tárnok, ill. Takács. K. Táncsics—Tászár 3:1 (1:0) A Somogyi Kupa keretében lejátszott mérkőzésen a vártnál nehezebben győzött az NB Il-es Táncsics SE a megyei baiuokságban szereplő Tas zár ellen. A csapatok az alábbi összeállításban szerepeltek. Táncsics: Kucsa (Papp) — Németi, Tallósi, Fegyvesi — Tátrai, Zsebeházi — Márton, Kaszás 11. (Tapsonyi), Makiári, Letenyei, Kaszás I. (Kovács II.). Taszár: Poto- csár — Hubai, Novák, Szekeres — Schifler, Szalai — Páti, Haracsi, Cziczek, Simitska, Kiszli. G.: Márton, Letenyei, Makiári, ill. Kiszli. Négy ízben avattak kaposvári bajnokot, egyszer pedig az egri Szigeti neve után csattant a megérdemelt vastaps vasárnap délelőtt Kaposváron, a vidéki asztaliteniszbajnokság döntőinek befejezése után. Szombaton már beszámoltunk arról, hogy az egri, de főleg a kaposvári asztali teniszezők sikeresen vették az első akadályokat. A szombati késő esti versenyeken még egy kellemetlen meglepetést tudomásul kellett vennünk. A szombathelyi Tarlacz heves kontracsatában legyőzte Horváthnét. Ezzel oda lett az a reményünk, hogy a női egyesben kaposvári bajnokot ünnepelhetünk majd. Vasárnap aztán kárpótoltak bennünket a döntőbe jutott somogyi pingpongozok. A női párossal kezdődőt'. A Horváthné, dr. Vinczéné kaposvári kettős Imponáló győzelmet aratott a Szigeti, Lajerné Páros fölött. Dr. Vinczéné is, Horváthné is mintha itt akarta volna feledtetni azt, hogy az egyéni számokban egyiküknek sem sikerült. Aztán a nap legszebb, legszínvonalasabb. legérdekesebb döntője következett: a férfi párosoké. A Balázs, Ivusza pár a pécsi Balázs, Koronics kettőst kapta ellenfeléül. Ezen a mérkőzésen szinte mindenBefejeződött a FIFA végrehajtó bizottságának ülése- Több napos tanácskozás után Casablancában befejeződött a FIFA végrehajtó bizottságának ülése. A nemzetközi labdarúgó élet vezetői közölték, hogy legközelebb október 9-én Mexikóban tanácskoznak, amikor sor kerül a FIFA kongresszusára. A végrehajtó bizottság elismerte az Egyesült Államok labdarúgó szövetségét, amely az amerikai labdarúgást képviseli. Visszatérve a botrányos körülmények között befejeződött Racing—Celtic Világ Kupa-döntőre úgy döntöttek, hogy két argentin játékost eltiltanak a kupamérkőzésektől. A Buenos Aires-i csapatból Rully három, Basüet pedig egy nemzetközi kupatalálkozón nem szerepelhet. Lábod—K. Dózsa 3:3 (3:0) Lábod. 300 néző. V.: Bálint. Az első félidőben hamarosan jelentős előnyre Tett szert Takács (2) és Lebár góljaival a hazai csapat. Szünet után mindkét csapatban több csere volt, s ez a vendégeknek sikerült jobban. Előbb Negyréti ért el 11-esből gólt, aztán Füle volt a gólszerző, majd pedig Vörös kiegyenlített. Így született meg az igazságos döntetlen. egyes akciót vjistaps követett. Joggal. A kaposváriak, de a pécsi fiúk is bemutatták az asztalitenisz párosjáték minden szépségét. A kaposvári bajnokpár ezzel a játékával nagyobb ellenfeleket is képes lenne megadásra késztetni. A női egyéni döntő a várakozásnak megfelelően végül is az egri Szigeti győzelmével ért véget. Az egri kislány taktikai harcban győz-1 te le a Horváthnét verő szombat- helyi Tarlaczot: nem állt be kontrázni. Mint az várható volt, óriási taktikai csatát hozott a férfi egyéni döntő is. A két nagy vetélytárs, a kaposvári Balázs és a pécsi Horváth dr. állt az asztal két oldalán. Balázs jól látta, hogy az elődöntőben Horváth dr. »kiütötte« Ivuszát, annak ellenére, hogy a kaposvári fiú remekül kontrázott. Balázs egy pillanatra sem lépett el az asztaltól, aztán erőltette Horváth- nál a fonákot tudva, hogy a pécsi fiúnak ez a gyengéje. Idegölő küzdelemben három szettben Balázsé lett a bajnoki érem. Ezzel az eá eme ben levő kaposvári versenyző még nem zárta siker- sorozatát Kis szünet után a vegyes párosban ismét ott láttuk Balázs Miklóst Horváthné oldalán. Velük szemben a Katona, Lajerné egri páros próbálta meg kicsikarni a győzelmet. Az első könnyű szettgyőzelem után ugyan az egri páros nyert egy játszmát, de aztán a döntőben ellenállhatatlannak bizonyultak Balázsék. öt bajnokságból négy került Kaposvárra. Sokat mondó tény ez. Az a körülmény, hogy egyedül a kaposváriaknak van NB I-es férfi és női asztalitenisz csapatuk, már maga bizonyítja, hogy e pillanatban ebben a sportágban Kaposváré a vidéki hegemónia. Hogy nem véletlenül, azt most a vidékbajnokság is tükrözte. A négy bajnokság elsöprő kaposvári sikert jelent. Ha netán dr. Vinczénének vagy Hor- váthnénak is sikerült volna a női egyes, az már túl szép lett volna. Első ízben rendeztek hivatalos egyesületi pontversenyt a vtdék- bajnckságon. A négy bajnokság mellett számos értékes helyezés is jutott a mieinknek, így természetesen nagy fölénnyel Kaposvár kapta a serleget. Az 1968. évi vidéki asztalitenisz bajnokság végeredménye: Férfi egyéni. Bajnok: Balázs (K. Vasas), edzője: Androsits Imre, 2. dr. Horváth (P. Ércbányász), S. Ivusza és Nagy (K. Vasas). Női egyéni. Bajnok: Szigeti (Egri VM), edzője: Ruttkai Vilmos, 2. Tarlacz (Szombathelyi Cipő), 3. Horváthné (K. Vasas) és Hartainé (Pécsi BTC). Férfi páros. Bajnok: Balázs, Ivu- sza (K. Vasas), edzőjük: Androsits Imre, 2. Balázs, Koronics (Pécsi Ércbányász), 3. Kiss, Nagy (K. Vas3í>) és Kovács, Semsei (Dunaújvárosi Kohászf. Női páros. Bajnok: dr. Vinczéné, Horváthné (K. Vasas), edzőjük: Androsits Imre, 2. Szigeti, Lajerné (Egri VM), 3. Hartainé, Kígyósiné (Pécsi BTC) és Tarlacz, Oszkó (Szombathelyi Cipő). Vegyes páros. Bajnok: Balázs> Horváthné (K. Vasas), edzőjük: Androsits Imre, 2. Katona, Lajerné (Eger), 3. Nagy, Szereczné (K. Vasas) és dr. Horváth, Kígyósiné (P. Ércbányász—PBTC). As egyesületi pontverseny végeredmény e: 1. K. Vasas *3,5 pont 2. Egri VM 14 pont 3. Pécsi Ércbányász 10 pont — A totó 13+1 találatos szelvénye: 121212111X11X +x. 13 plusz 1 és 13 találatom szelvény nem volt. A 12 találatosok 96 708, a 11-esek 1842, a 10-esek 248 Ft-ot fizetnek. APRÓHIRDETÉSEK GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, após, nagyapa, Juhász Antal jutái lakos rövid szenvedés után 4-én (vasárnap) elhunyt. Temetése f. hó 6-án 14 órakor lesz a jutái temetőben. A gyászoló család. (1588) köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága édesapánk, testvérünk, nagyapánk, férjein és apósunk, Bojtor Lajos elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították. A gyászoló család: leánya, fia, testvérei, unokái, felesége, menye és vője. (168119) Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága férjem, Balázs Géza temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (168139) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a szeretett feleség, édesanya és nagyanya, Pellérdi Józsefné temetésén részt vettek, és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (168142) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dr. Glós Géza temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (168152) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik férjem, édesapánk, és nagyapánk, Szabó István barcsi lakos temetésén részt vettek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (168157) Bekerített villatelek eladó vagy elcserélhető kaposvári szoba- konyhás házrészért. Cím: Bárány ék, Bala- toníenyves, Egri utca 31. ________(4715) F ehér kétajtós szekrény elació. Kaposvár, Szent László u. 36. Két hízott sertés (150—200 kg-os) eladó. Kaposvár, Cseri-hegy 60. Bencéék. __(1574) B alaton déli partján villát, telket vennék. Nagy, Csokonyavison- ta, 255. (1576) Egyszobás Kaposvár belváro-si utcai házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet Fő u. 3. (raktárvezetőnél.) (4713) Alsóbélatelepi állomásnál 125 n-öles telek eladó. Cím »Gyümölcsös« jeligén a kiadóban. (1579) 35o kéve balatoni nád eladó. Parrák Ágoston, Balatonfeny- ves, Mária út 44. Autórendszerú szalagfűrész sürgősen eladó. Lad, Alsótapazd, italbolt. (168116) Príma olaj kályha eladó. Kaposvár, Hársfa u. 11. sz. (168140; Mezőesokonya, Dózsa u. 19. sz. kétszobás, kétkonyhás, kamrás ház beköltözhetően, 1517 n-öl kerttel eladó, ugyanott 200 szaluiénak való berekfa is eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Jutái u. 1. (168135) Bövid bécsi zongora tíadó. Kaposvár, Rippl-Rónai u. 1/a. II. Nagybajom, Pálmakor 54-es számú családi ház eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. (4712) Kétszobás családi ház eladó, Kaposvár, 9. (1564) Erdősor utca 105. sz. Üj csomagolásban kétszáz literes villanybojler 4800,— Ft-os áron átvehető. Cím: Tóth László, Balaton- boglár, Petőfi Sándor u. XI. (1581) 30 mázsa takarmány- répa eladó. Varga Imre, Kaposvár, Micsurin U. 56. _____(168153) K eveset használt konyhabútor eladó. Cím: Kaposvár, Füredi úti lakóházak, n. épület, II. emelet 10. Nagyobb mennyiségű akácrönköt vásárolnék (30 cm-től felfelé) Balázs György, Tab._____________(168161) S omogyjád, Táncsics Mihály utca 11. szám alatti ház beköltözhetően eladó. ____(168106) H ordozható cserépkályha eladó. Kaposvár. Berzsenyi u. 12. Pálfi. Érdeklődni 4 óra után. (168131) Házhelyek, 1000-es Wartburg, villanytűzhely. irány váltókapcsoló eladó. Kaposvár, Róma-hegy 23. Egresék. (168164) Elcserélném kétszobás, összkomfortos, kertes, OTP-kölcsönös társasházrészemet belvárosiért. Schuster Gyuláné Kaposvár. Kőszeg u. i. ri 68166) 10 éves gyakorlattal vasesztergályos elhelyezkedne Kaposváron, vagy környékére. Lakás szükséges. Ajánlatokat 168126 számra a hirdetőbe. (168126) Bútorozott szoba- konyha kiadó. Kaposvár, Kölcsey u. 47. (168141) Elhalálozás miatt negatív állományból számlázó 9 hónapos vemhes. hasasüsező sürgősen eladó. Cím: Kisgyalán, Kossuth u. 14. * (168167) Moszkvics 407-es karbantartott, garazsíro- zott gépkocsi eladó. Megtekinthető a siófoki Ügyvédi munkaközösségnél. ♦ (6728) Skoda-Felicia műszaki vizsgán megfelelt, kifogástalan állapotban eladó. Gölle, Gyógyszertár. Telefon 2. (168136) 601-es CL-es Trabant Limousine eladó. Kutas, Petőfi u. 12. (1681*51 Elcserélném szegedi háromszobás házamat balatoni hasonló házért Fonyód és Siófok között. Faragó, Szeged, Hajnal u. 35. (4720) Elcserélném központban levő kétszobás, konyhás. előszobád, cserépkályhás lakásomat kisebb pincehelyiért vagy kaposváriért, Dombóvár, Szabadság utca 17. Bukovszki István. (168144) Keresek pedigrés puli kant fedeztetéshez. Címeket a kiadóba kérek. (1573) Külön bejáratú bútorozott szoba férfi részére kiadó. Kaposvár, Katona J. u. 32. (1577) Zongora eladó, vagy bérbe adó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 116. (4711) Bég elveszett farkaskutya siratja gazdáját, jöjjön érte. Kaposvár, Róma-hegy 94. Kovácsék. (168149) Épületfa, léc, deszka, parketta kapható. Gyi- rnesi József fakereskedő, Kaposvár, Sállal u. 3. (168154) Külön bejáratú, üres albérleti szoba kiadó. Kaposvár, Laborfalvi Róza u. 75. (168155) Bérbe adó 2 kh föld Csökölyben, főfodyó- nál. Balogh Imréné, Kaposvár, Béke u. 91. (168113) Bélyeggyűjteményeket külföldit, belföldit veszek és cserélek. Ajánlatokat »Gyűjtő« jeligére 168127 számra a hirdetőbe. (168127) Egy nő részére a belvárosban bútorozott albérleti szobát keresek. Kaposvár, Bartók Béla u. 15. (168132) Elveszett egy fekete puliícutya, Buksi névre hallgat. Kérjük a megtalálót, szíveskedjék elhozni a Kaposvár, Temesvári u. 9. szám- alá. (168145) Lakásomra 2 * éves kisgyermek mellé idősebb nőt keresek. Ajánlatokat 168147 számra a hirdetőbe. (168147) Zongora eladó vagy bérbe adó. Kaposvár, Pázmány Péter utca 116. (4711) Általános iskolát végzett fiúkat szabóipari tanulónak fölvesz a Kaposvári Ruhagyár. Jelentkezés: a munkaügyi őszA Balázs, Ivusza férfi párosnak dr. Vincze Tibor, a Somogy megyei Asztalitenisz Szakszövetség elnöke adja át • tiszteletdíjakat. Balázs ekkor meg nem tudta, hogy a kezében őrzött tiszteletdíj mellé még újabb kettő is 'erűi majd. A kitűnő játékos ellenállhatatlan volt szombaton és vasárnap egyaránt. tályon. (188138) JÖN A TAVASZ! Építkezésheztatarozáshoz már most szerezze be a szükséges ÉPÍTŐANYAGOT a TÜZÉIvtelepein: Kaposvár, Siófok, Balatonboglár, Tab, Marcali, Nagyatád, Balatonfenyves, Csurgó, Barcs, Homokszentgyörgy. Dr. Vinczéné és Horváthné remek páros játéka ellen senkinek nem volt ellenszere a vidéki asztalitenisz-bajnokságon. Ez a kitűnő páros remek formában játszott. Kíváncsian várjuk, hogy a magyar bajnokságon két hét múiva sikerül-e majd a bajnok párnak megismételnie a vasárnapi nagyszerű játékot. DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK A nagycsepelyi Kossuth Tsz (Balatontól 10 km-re) nagy gyakorlatú, xoiskolai végzettségű fő- agronómust keres. Lakást biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. (6733) A Barcsi Községi Tanács V. B. építőipari vállalkozása fölvételre keres egy műszaki vezetőt, építőipari technikumi végzettséggel és egy művezetőt, építőipari technikumi végzettséggel vagy művezetői vizsgával. Részletes tájékozta- ást az építőipari vállalkozás ad. Barcs, Hősök tere 2. sz. (6739) Kaposvári vállalat gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt keres fölvételre. Ajánlatokat »Leinformálható« jeligére, működési helyek és életkor közlésével 168114 számra a Magyar Hirdetőbe kérünk. (168114) Gyakorlott gyors- és gépírót, villamosipari technikust, villany- szerelőket és segédmunkásokat keres fölvételre az Áramszolgáltató Vállalat igazgatósága, Kaposvár, Latinka Sándor utca 5/b. (168143) Kontírozó értékkönyvelőt keresünk, több éves gyakorlattal. Ajánlatot képesítés, eddigi munkakör és fizetésmegjelöléssel 168163 számra a hirdetőbe. (168183) Szakképzett traktorosokat keresünk fölvételre. A Lábodi Állami Gazdaság nagybaráti kerületénél (Somogyszob vasútállomástól 4 km-re) lehet jelentkezni. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Munkásszállást, étkezést biztosítunk. (6748) \ FELHÍVÁS! Az Influenzás megbetegedések száma Somogy megyében fokozatosan emelkedik. A járvány megelőzése érdekében a Somogy megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás a megye összes fekvőbeteg-gyógyintézetében 1968. február 5-től a további intézkedésig teljes látogatási tilalmat rendelt el. (168179)