Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-25 / 47. szám

▼asárnap, 1?S8, február SS. SOMOGYI SÉPLA? Molnár József: MÚZEUM PARK MIKES GYÖRGY: Nikotinéhség Éjféltájba* észrevettem, hogy elfogyott a pipadohá­nyom. Átkutattam az íróasz­talom fiókját, beletúrtam né­hány régi dohánytasakba, de még egy pipára valót sem tudtam összeszedni. Mitevő legyek? Olvastam valahol, hogy egyes őserdei indián törzsek kukoricalevelet szív­nak dohány helyett. De hon­nan vegyek késő éjszaka ku­koricalevelet? De legalább egy cigarettám lenne! Egyetlenegy. Átvizs­gáltam minden öltönyömet, zakómat, de hiába. Sehol semmi, és még milyen hosszú az éjszaka! Visszaültem az asztalomhoz, és elkeseredet­ten tovább írtam, de a hu­moros elbeszélésem hősei —* mintha csak bosszantani akartak volna — állandóan dohányoztak és fújták a füs­töt az orrom alá. Honnan vegyek egy cigit? Csöngessek be a szomszéd la­kásba, hogy: »Jó éjszakát szomszéd! Nincs véletlenül egy cigarettája?­Aztán eszembe jutott, hogy a második emeleten lakik egy mérnök, aki pipázik. Mi lenne, ha bemázolnám az ar­comat különböző színű fes­tékkel, és a hónom alatt egy húsvágó bárddal beállítanék ^ hozzá: »Üdv, törzsfönök!» Azért jöttem, hogy ássuk el a f csatabárdot, és szívjunk el 4 egy békepipát! Vagy legalább } adjon egy kis pipadohányt.- f Ez sem jó ötlet. Lehet, 4 hogy a pasasnak nincs hu- j morérzéke, és nem kedveli az f indián történeteket. f Nem volt más hátra, éjnek ( évadján fel kellett öltöznöm ^ és ki kellett mennem az éj- f szakába. Ezen az istenverte } környéken azonban még egy f vacak vendéglő sincs nyitva, a Mindegy. Elindultam. Futva, j Aztán lelassítottam a léptei- met és arra gondoltam: le­mondok a dohányzásról, a pi­páról és a cigarettáról is. Igen, itt a soha vissza nem térő alkalom. Az órámra néz- ^ lem, hogy megjegyezzem ezt 4 a történelmi időpontot. Haj- a nali háromnegyed egy. j S akkor feltűnt előttem a j kis köpcös férfi. Körülbelül 4 húsz méterrel ment előttem, > kacsázó léptekkel, jókedvűen 4 fütyörészve. Megpillantottam, í és máris tudtam, hogyan fo- 4 gok cigarettát szerezni. Meg- f közelítettem, és a'fülébe súg- a tarn: A — Ne nézzen hátra! 4 A kis köpcös rémülten né- j zett rám: — Mi. .. miért... mi tör­tént?! — Egy szakállas őrült kö­vet minket... Óriási kés van a kezében!... — Szentisten! a — Most már ketten va- a gyünk. Nem történhet sem- Jj mi baj, de ne nézzen hátra! a Elmegyünk a következő utca- i sarokig, aztán balra befordu- j lünk. Hallja a lépteit? j — Nem hallok semmit. j — Ne nézzen hátra! Azt hi- a izem, megállt Csak semmi ‘ Hol van ilyenkor rend­KomaiO István nfza­pánik? A következő »ároknál balra be! — Szólni kéne egy rendőr­nek—. Midőn elértük a sarkot, vil­lámgyorsan befordultunk és a falhoz tapadva, riadtan hall­gatóztunk. — Követ minket? — kér­dezte vacogva a kis köpcös. — Én nem hallok semmit.,. — Pszt! Maradjon csend­ben! Hosszú ideig mozdulatlanul füleltünk, aztán suttogva azt mondtam: — Nagy, fekete szakálla van, és egy félméteres kony­hakést szorongat a mancsá­ban ... — PofcoK helyzet.ti-r Ne veszítsük el a fejűn­ket1 — bátorítottam a társa­mét. — Gyújtsunk rá, és gon- dolgozzunk. Talán eszünkbe jut, hogyan lehetne lerázni az üldözőnket... Elővette a cigarettatárcá­ját, és remegő kézzel felém nyújtotta. Végre! Mohón kivettem egy cigit, rágyújtottam, és elége­detten nagyot slükkaltam be­lőle. A kis köpcös a falhoz ta­padva feszült figyelemmel hallgatózott. „ BUDAPESTRE ÉRKEZIK a dzsessz királynője Yves Montand, Lucienne Bo­yer, Louis Armstrong,. Juliette Greco után, tovább növelve a világhírességek sorát, csupán egyetlen, a február 29-i hang­versenyére fővárosunkba érke­zik Ella Fitzgerald, a dzsessz koronázatlan királynője. A magyar publikum előtt neon ismeretlenek a művésznő már klasszikus számba menő dalai, róla azonban még nem sokat tudunk. Táncosnőnek indult. A szak­emberek akkor úgy véleked­tek: jó táncosnő lesz, és mint tánosztárra bizonyára nagy karrier vár rá. De a Harlemi Apolló Hallban első fellépé­sekor már nemcsak táncolt, hanem énekelt is. Ezután Chick Webb zenekarához szer­ződött mint énekesnő. Webb először hallani sem akart ró­la, hiszen volt már egy éne­kese. Csak barátai unszolásá­ra hallgatta meg Ellát, és — azonnal szerződtette. Chick Webb 1939-ben bekövetkezett halála után az addig már köz­ismert és népszerű énekesnő, mint »karmestemö« átvette az elárvult zenekart, miközben egyik diadalt a másik étán aratta. Az egyéni hangú, kitűnő művésznő áprilisban lesz öt­venéves. Repertoárjában meg­találhatjuk az örökzöld meló­diákat, musicale-ket, songokat és a modem számok közül is néhányat Ezzel összefüggés­ben egy alkalommal így nyi­latkozott: — Szeretem a beafleseket és melódiáikat Természetesein mindenekelőtt azokat amelyek beleillenek repertoáromba. Bár Ella Fitzgerald sikert sikerre halmoz, a nehézségek őt sem kerülik eL Legutóbbi európai koncertturnéján pél­dául orvosai tanácsára kény­telen volt egész sor kötelezett­ségét lemondani. Bár orvosai legföljebb csak háromnegyed órás műsort engedélyeznek ne­ki, ez egyik legutóbbi hang­versenyén 120 percig állt a ri­valdafényben egyfolytában. S amikor figyelmeztették őt or­vosai utasítására, a kővetke­zőket válaszolta: »Nekem szük­ségem van a közönségemre, ha nem koncertezhetek, boldogta­lannak érzem magam.­Vietnami költők versei Le Anh Suan: TALÁLKOZÁS Széllel birkózva lépkedett az esőben a raj, a csupasz rizsfóldek felett dühöngött a vihar. Mennydörgés dorgált cikázó kis villámköly köket, s mi mentünk mentünk szótlanul, álmodva tűzhelyet, duruzsoló, jó meleget, s mellette pihenőt, — de tűzhely nem volt, s tűz se. vólt, s csak tűrtük az esőt. Aztán elállt, s hirtelen reánk szakadt az éj, s az éjben könnyed lépteket hallottam akkor én. Szembejött velünk vidáman egy harsány kis csaixit, s — mint röpke fénysugár — egy fürge lány szaladt. Épp csak a hangját hatlottam: — »Előre! Vár a harc! Gyorsabban! Rajta, küzdeni, ha veszni nem akarsz!- — és elnyelte a vak sötétség, — mint bennünket a csend — mi Dong thap felé tartottunk, ő meg keletre ment... Ahogy visszagondolok — a neved sem tudom. Rövid kabátban, puskával mentél az úton, s messze vagy, mint a hajnaltól a késő alkonyat, — fényt látok, fényt a távolban, vagy inkább arcodat? — S újra hallom a hangod is: ■— »Előre! Vár a harc! Gyorsabban! Rajta, küzdeni, ha veszni nem akarsz!­Van Day: MENETELÉS Három teljes éje, hogy folyton csak megyünk, megyünk, menetelünk. Mily jó, ha a zöld dzsungelben egy kicsit megpihenünk, s lábunknál futva kanyarog a selymes, gyíkfürge patak, s fenn a fiatal ágakon millió daloló zsenge rügy fakad. Banánvirágok fehér lepedőjét húzza magára a távoli domb, s lenn az ösvényen tavaszi szirmok, tavaszi illatok dallama zsong. Virágok! Ha tudnátok, mily veszélyes és mily nehéz útra megyünk! — Várjátok ránk, és akkor nyíljatok mini, ha visszajövünk!... Krecsmári László fordításai MIHÁLYI MARGIT: f lmosan üldögélek a lép- csőn. Békésen erjed az ősz a forróságban. Poros illa­tok terjengenek a vibráló levegő­ben. Az időjárás fittyet hány a naptárra. Akkora a hőség, mintha ismét nyár volna készülőben. A két negyedikes őrs először vesz részt nyomolvasásban. Lelkesedésük ha­tártalan. Már itt van valamennyi gyöngyvirág és mókus piros nyak- kendősen. A fiúk a lírai lelkek, övék a gyöngyvirágos őrsi zászló. Példásan sorba állnak. Bóbiskolok és időnként félszen- mel rájuk hunyorgok. Három óráig még igen sok az idő, de csak áll­dogáljanak, ha kedvük tartja. Jó­formán bele sem melegedhetnek, mert Zana Laci vágtázik be a ka­pun egy dagadtra fújt disznóhó- lyaggal. Kényszervágás volt ma náluk. A fiúk sora azonnal meg­bomlik. A gyöngyvirágok körbeve­szik a hólyagot. Tapogatják, tana­kodnak, aztán földbe ütik a zász­lójuk nyelét, és rohannak a fut- ballpályára. A lányok feje utánuk fordul. A mókusok is követik a példát, labdázni kezdenek. A fiúk már rúgják a hólyagot. Nagyobb a sikere, mint egy valódi futball- labdának. Szundikálok. Van időm. Nekem csak annyi a feladatom, hogy há­rom órától ötperces időközökben útjukra eregessem az őrsöket. A kartársak már ebéd után elindul­tak, hogy a jelzéseket kirakják a Bagó-dombig. Kinyitom a szemem. Zana I^aci akkor bújik be az or­gonabokorba a disznóhólyaggal. Mit keres ez ott? Mire gondola­tom akadhatna, már elő is jön. Rúgják tovább a hólyagot lelke­sen. Aztán Gál András pocorkodik vele a bokorba. Kevés idő múltán meg Kasza Jóska. Álmosan tűnődöm. Vajon miféle futballszabály ez? Mert szabályo­san játszanak. Van bírójuk és két partjelzőjük is. Futballista nemzet vagyunk, mélázok. Ezeknek a to­jáshéj még a fenekükön, de már megőrülnek a futballért Most a kis szőke Bene Sanyi megy be a bokorba. Érthetetlen. Nem tudok arról, hogy a stadio­nunkban is lenne ilyesféle bokor, ahova a játékosok időnként szin­tén bebújnának a labdával. Lusta vagyok még megmozdulni is, de a kíváncsiságom nagyobb. A hólyag és Bene Sanyi között folydogáló művelet azonnal meg­világosítja az elmém. Mivel az Ilyen hólyagféle összetöpped a na­pon, és elveszti rugalmasságát, ezárt kellően nedves állapotban tartandó! Ehhez ugyan nem bokor kell, de szemérmetesség is vem a világon. K özeledik az időnk, így a maszatos hólyagot kivonha­tom a forgalomból, mielőtt világszabadalom lenne a haszná­latából, de érzésem szerint vérmes reményeket táplálhatnak ezután ná­lunk minden eljövendő disznóhó­lyagok. Az udvar zsibong. Lengenek a zászlók. Virítanak a nyakkendők, mint a kései pipacsok. Rendezge­tik népeiket az őrsvezetők. Igazán nincs sok dolgom. Csak eléjük kell állnotn, már fed is harsan a vigyázz Máltás és sorban jelente­nek az őrsvezetők. Nagy az izga­lom. Összeigazítjuk az órákat. Minden szem rajtam, az enyém az órámon, intek, na most! A nyolcadikos fiúk indulnak el­sőnek. Kisorjáznak a kapun, és el­tűnnek. A sorok meglazulnak. Min­denki egyszerre beszéL Igen muta­tósak a látcsövek, és még irány­tű is akad az alaposabb lelkeknél. Én meg nem akarok hinni a sze­memnek. Elképedve bámulok a tsz kőfalára. A tetején libasorban ott egyensúlyoz az egész Párduc őrs. Lengedez a zászlójuk a magasban. Elönt a szentantaltüze. Hát ez gyönyörű! Alig két perce vannak egyedül, máris oda a fegyelem. Ha így kezdik, megmásszák ezek még a háztetőket is, mire kiérnek a Bagó-dombra Azonnal futtatok egy gyereket. Le onnan, de gyorsan! Ezért még számolunk. A többiek lelkesen bá­mészkodnak mellettem. Ragyog a szemük. Micsoda példamutatás! A sor megáll a fed tetején. Most érhetett oda a küldött. Tárgyal­nak. Csak nyakuk ne törjön, míg lejönnek. De nem jönnek. Tovább indulnak. Mi ez? A hírnök pedig már nyargal is felénk pihegve. — A falon kell menni! — kiált­ja messziről. — Ne beszélj bolondokat? — ri­pakodok rá. — Ez lehetetlen! — De igen! — bizonygatja bol­dogan, és csupa gyönyör a feje búbjáig. — A nyomok a kőfalra vezetnek. Ott a jelzés, megtalál­ták, végig kell menni a falon min­denkinek! E lnémulok a döbbenettől. A gyereksereg meg üvölt ha­tártalan boldogságában, mint egy falka veszett sakál. Hát én nyilván nem értek eh­hez. Ez valami ügyességi gyakor­lat akar lenni, talán folyó híddal, vagy efféle. Ez mind rendben is volna, de ha egy is le talál onnan veszekedni és szemem láttára töri ki a nyakát? Akkor mi lesz? Ki agyalhatta ezt M. Lefújjam, ne fújjam — gyötrődök. Esetleg tönk­reteszem vele' az egész nyomolva­sási versenyt. Nem köszönnék meg nekem. A párducok már a kőfal végé­re is érnek. Egyenként leugrálnak túlfelén az útra, és ismét eltűnnek. A nyolcadikos lányok türelmet­lenül várakoznak. Régen letelt az öt perc, kiabálják méltatlankodva. Még csak az kell, hogy az időből is Mfussunk. Mit tehetnék, indí­tom őket. Szedik is a lábukat, hogy minél előbb megrohamozhas­sák a Mvánatos magasságot. Rezeg bennem még a lélek is. Csak pis­logni tudok, amikor megjelennek a falon. Billegnek, imbolyog'nak odafent, és lánytermószetükhöz hí­ven visítanak, mint a malacok. Hi­deg futkároz a gerincemen, legszí­vesebben hátat fordítanék nekik. A sor közepén valamelyik meg­áll, befogja a szemét. Ez Spanics Anna! Ez még a svédpadon is szé­dül. A gyerekek önkívületben üvöl- tenek körülöttem. Rajta, harsog­ják. rajta! Spanicsot ketten közre­fogják, vonszolják a falon, az egyik tolja, a másik húzza, az meg be* ífolytatás a S. oldakmi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom