Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-21 / 43. szám
Csütörtök, 1968. február 22. 3 SOMOGYI NÉPLAP Egy felszólalást megtapsoltak Mikor a szabási zárszámadó közgyűlés a felszólalásokhoz ért, néhány percnyi csönd lett. Szabó István fogatos ott ült a széksorban, gondolatban talán mérlegre tette még egyszer: mondja, ne mondja? Aztán, hogy megeredt a beszéd fonala, fölemelte a kezét, szót kért. — A vezetőség beszámolóját alaposnak, rész]elesnek, jónak tartom, s jómagam elfogadom. És most szeretnék köszönetét mondani a tagságnak, mindannyiuknak azért a szorgalmas munkáért, amit a múlt évben végeztek, és külön köszönetét mondok az elnökünknek, a főagronómu- sunknak, akik — tudhatja, láthatta mindenki — nemcsak nappal, hanem sokszor éjjel is dolgoztak azért, hogy ilyen szép eredménnyel zárhattuk a tavalyi évet. Még egyszer köszönöm a sok fáradozást Ezeket a szavakat a közgyűlésen nagy taps követte... Egész nap köd volt, sőt dél körül esett is. Mikorra hazaért az erdőről, kabátja kissé átázott, az arcát pirosra csípte a hideg, nyirkos levegő. — Nem is tudom, miért maradtál kinn annyi ideig ilyen időben — mondta neki az anyja. — Messze van az a rész. Nem futhat az ember mindenért haza, meg szeretném, ha mielőbb lefogyna. Az asztalom újság, hamutartó. Az előszobában virágok. — Jó ideje csak ezt csináljuk. Fát vágunk. Már a zárszámadás előtt megkezdtük. — Milyen volt a közgyűlés? — Szépen lezajlott. Bizony mostanában nemigen volt ilyen közgyűlés nálunk. Talán tizenkét évvel ezelőtt, amikor összeálltunk. De hát akkor csak huszonkét család volt. Cigarettára gyújt. Az anyja a tűzre dob egy darab fát, aztán a tűzhelynek támaszkodik. — Ha jó a gazdálkodás, más a közgyűlés is. — Mennyi volt a keresete? — 426 munkaegységem volt. Ügy ezerkilencszáz forint körül van a havi átlagom. Meg vagyok elégedve. De így van ezzel más is. — Miért szólalt fel a közgyűlésen? — Hát — egy pillanatra elgondolkodik — kikívánkozotí belőlem. (A szabási szövetkezetben 1965-ben 12 300 forint volt az egy dolgozóra jutó jövedelem.. A múlt évre 16 902 forintot terveztek. A zár- számadási beszámolóban pedig az áll, hogy 19 619 forintot keresett átlagosan a közösség egy dolgozó tagja.) Köszönet a tagságnak és a vezetőknek ... Nem egy közgyűlésen voltam mostanában, és nem egy helyen a hasonló erőfeszítések hasonló dicséretes javulást hoztak. Szó is esett sok okos, hasznos dologról, de valahogy úgy hiányzott ez a pár szavas megemlékezés. Azok szájából, akik a széksorokban ültek. Egy-egy felszólalásta az ember készülni szokott. Ha másképpen nem, hát legalább úgy, hogy jó előre elhatározza: ezt meg fogom mondani. Szabó István nem tudja pontosan, mikor született meg benne a gondolat. Talán akkor, amikor a nyár végi haj- rás időszakban megnyújtva a műszakot éjszaka is találkozott kinn a munkahelyen a vezetőkkel, vagy talán később, mikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a sok fáradozás milyen gyümölcsöt érlelt, vagy éppen FI OYELEM! üj cm és cégtáblákat, ÜZLETI BELSŐ FELIRATOKAT KÉSZÍTÜNK MINDEN MERETBEN ÉS KIVITELBEN DEKORATÍV, SZÍNEKBEN. Megrendelést felveszünk: Kaposvár és Vidéke Alt. Ért. és Fogy. Szövetkezet ipari osztályán, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. Tel.: 11-132. (188039) ott a közgyűlésen, a beszámolót hallgatva? Nem 'ehet ezt pontosan megmondani. Utolsó szavait elnyelte a taps. A taps, amely nem az ő személyének szólt, hanem annak, amit mondott, illetve azoknak, akikről szólott. — Jól beszéltél, Pista. — Igazad van. (A területi szövetség tapasztalatcserét szervezett Szabásra. Azt kutatták, vizs- gálgatták, hogy milyen módszerrel, milyen adottságokkal és gazdasági feltételekkel érhet el ekkora fejlődést rövid idő alatt egy mérleghiányosan gazdálkodó szövetkezet...) — Az ember látja, tudja, hogy itt ki hogyan dolgozik. A fáradozást másképpen hogyan lehetne viszonozni, mint így?! Édesanyja rábólint — Megillették ezt — Korban is meg egyébként is közel állok a vezetőkhöz. Nemigen volt nekem öszszekoccanásom velük. Ha találkozunk, beszélgetünk. Aztán jólesik, ha megkérdik: — Te, ezt meg akarjuk csinálni, mi a véleményed, jó lesz? ... — Valahogy úgy van — néhány pillanatig gondolkodva keresi a szavakat — úgy érzem, becsülnek engem. Én is becsülöm őket. — Miért? — Elsősorban talán azért, mert nagyon pártolják a közösséget Nem részrehajlók, mindenkivel egyformán beszélnek, mindenkit egyformán kezelnek. És amdrck van, ami a mienk, azt nagyon megbecsülik, nagyon vigyáznak rá. A jegyzőkönyvben mindösz- sze néhány sor Szabó István felszólalása- A betűtengerben elenyészően kevés néhány mondat De ha nem lenne ott — talán hiányozna... Vörös Márta KÜLÖNÖS „SZÓRAKOZÁS“ Ha a Mars-lakó Kaposvárra tévedne, ugyancsak elcsodálkozna, laa észrevenné, hogy itt vannak oiyaQ élőlények, akik a rombolásban, pusztításban lelik kedvüket. Külsőleg ugyan nem ütnek el azoktól az emberektől, akiknek az építés, a környezet csinosítása szerez örömet. Talán még a kérdést is föltenné: emberek ezek a tö- rő-zúzó elemek? Joggal vetődne föl benne ilyesmi. Hiszen válóban embertelenség, amit manapság egyre gyakrabban tapasztalhatunk. Láttuuk szórakozóhelyen ollóval kivágott drága függönyt, hallottuk a Corsó Cukrászda vezetőjének keserű kifakadását, amikor a mosdóban eléje tárult a letépett fogas, beszéltünk nemrég a textilművekben egy olyan fiatalemberrel, aki arról panaszkodott, hogy az üzemmel szemközti telepen — nem tudni, kik — megcsonkítják ait, amit a szorgalmas lakók társadalmi munkával létrehoztak. S most újabb jelzést kaptunk. Ugyanitt ismeretlen tettesek leszaggatták a házakban a villanycsengőket. Vajon mi következik ezután? Nem kellene megvárni az újabb akciót. Jó lenne »kiemelni a forgalomból-« azokat, akik a rombolást és pusztítást választották szórakozásul. A büntetés és a nevelés Itatására bízva írjuk le: reméljük, akik önmaguktó! nem jöttek rá, hogy az, amit csinálnak, ellenkezik a józan ésszel, a társadalom törekvéseivel, magukba szállnak, s nem csúfolják meg a nevet: ember . •. fsz. n.) Eredményes tápszeres kísérlet a malacnevelésben Megyénk néhány termelőszövetkezetében tavaly kísérletképpen tejpótló tápszerrel nevelték a malacokat. A kísérlet tapasztalatait azóta ösz- szegezték, s erről tájékoztatott bennünket Partos Nándor, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya szakfelügyeleti csoportjának munkatársa. A Filaxia által gyártott magyar tej pótló malactápszert BalatonkUitiben, Nagyberény- ben, Gollén, Vésén, Kéthe- lyen és Hetesen használták, összesen mintegy 200 koca szaporulatát nevelték vele. A módszert az Állattenyésztési Felügyelőség javaslatára és rendszeres szaktanácsadása mellett vezették be* a termelőszövetkezetek, miután megteremtették az ehhez szükséges technikai föltételeket. Az év végi értékelés szép eredményeket mutat. Nagybe- rényben például a korábbi malacnevelésd eljárással egy kiló malac önköltsége — az épületamartizációt nem számolva — 24 forint volt; most a tápszeres nevelés révén már az első malacozásból származó állatok 16 forintnál kevesebb költséggel értek el egy kiló súlygyarapodást. Az ösz- szes megtakarítás Nagybe- rényben 65 000 forint körül van. A Pilaxia gyártmányával párhuzamosan egy másik, importból származó tejpótló tápszerrel is folyt kísérlet a megyében. A Somogy megyei Al- latforgalmi Vállalat felügyelete alatt nevelték így a malacokat — mintegy 240 koca szaporulatát — Nagybajomban, Balatonszabadiban, To- ponáron, Segesden, Kapolyon, Göllében, Igáiban és Hetesen. Ehhez a munkához a szakmai felvilágosítást is a vállalat adta. S mint az előbbi, ez a kísérletsorozat is jó eredményeket hozott. A felügyelőség tervei szerint a megyében az idén még további mintegy húsz közös gazdaság alkalmazza a hazai gyártmányú tejpótló tápszert A felügyelőség külön tanácsadót bíz meg, aki ezekben a közös gazdaságokban szakmai felvilágosítással segíti a malacnevelést MINDIG JOBBAT Hogyan növelik a nyereséget a Finommechanika lakatosai? A termelés lelke a jó szerszám Huszonhatan dolgoznak Baranyai Béla vezetésével a Somogy megyei Finommechanikai Vállalat lakatosrészlegében. Itt a munka nagyon változatos; a lakatosok sokat hozhatnak a konyhára, de sokat el is vihetnek onnan. Tóth István főkönyvelő bízik benne, hogy a részleg növeli a nyereséget. A szakemberek úgy szokták mondani, hogy a szerszámozás a termelés lelke. Ha a szerszám nem jó, akkor halomra gyártják a selejtet A szerszámkészítés menete nagyjából a következő: a technológusok megállapítják, milyen szerszámok szükségesek egy-egy művelet elvégzéséhez, majd elkészítik a műszaki rajzot Ennek alapján csinálják meg a kivitelezők a szerszámokat, sablonokat, amelyeknek segítségével a sorozatgyártást elvégzik a munkások. Gyakran a szerkesztők elképzelése és a gyakorlat között kisebb-nagyobb eltérés van. Emiatt lesz rossz a szerszám. A Finommechanikánál nem. Itt a lakatósok szoros kapcsolatot alakítottak ki a technológusokkal, és elmondják nekik a véleményűiket. Sőt ennél egy-két lépéssel tovább is mentek. Tudták, hogy olyan szerszámokat is lehet készíteni, amelyek több művelet elvégzésére alkalmasak. Minél több ilyen szerszámot gyártanak, annál termelékenyebb a munka Mu attak a műhelyben egy darabolót. Korábban csali elvágták vele a kívánt méretre a lemezt. Amikor egy bizonyos mennyiség ösz- szegyűlt a feldarabolt anyagból, föltettek egy másik szerszámot, és elvégezték vele a következő műveletet. Most egy szerszámmal végzik mindezt Jó a vállalatnak, ha kevesebb szerszámot kell készíteni, hiszen egy szerszámra 200—300 munkaórát fordítanak. Elmondták, hogy nemrég az egyik termelési folyamat elvégzéséhez nyolc szerszámot terveztek. Mielőtt azonban a kivitelezésre sor került volna, összedugták a fejüket a munkások, műszakiak, s kiokoskodták, hogy öt is elég. A megtakarítás igen számottevő. Érdemes szólni arról a demokratikus szellemről, amely lehetővé tette, hogy a szerszámkészí- tésnek az előbb említett, a nyereséget jelentősen növelő módja kialakulhasson. Korra, beosztásra való tekintet nélkül mindenki hasznosíthatja ötletét, ha az valóban a közösség javát szolgálja Hallottam, hogy nagy mennyiségű acéldrótot kellett leszabni. A hagyományos, korszerűtlen eljárás veszélyeztette a jó tel- jesitményt Az egyik ipari tanuló ötlete nyomán nagyon gyorsan s kis költséggel el tudták végezni e fontos munkát. Mivel tág teret engednek a véleményeknek, javaslatoknál!, szinte egész ötletgárda alakult már ki. A fiatal Kovács István, aztán Kádár Miklós, Hirth József, Hacsek József és Koczka Péter különösen nevezetes ötletgazdagságáról. De nemcsak a demokratizmus, hanem az önképzés is a fő célt, a jobb szerszámozást, A korszerű termelést szolgálja. Az iskolát végzetteknek több a jó javaslatuk, s ők jobban megfelelnek majd a jelenlegi gyártmányváltozással járó nagyobb minőségi követelményeknek. A Zalaegerszegnek gyártott kályhákat ezután Marcaliban fogják készíteni, a részleg a budapesti Mekalor-gyámak dolgozik. t ^ |Az új gyártmány új felUj és új modszéreket ! adatok elé állítja a részkeresnek I leg dolgozóit Mihelyt ke!__________________________________I zükben lesz a terv, rögtön kielemzik, hogy milyen szerszámokat kell készíteniük, hogy, termelékenyebb legyen a munkájuk. Biztosak a dolgukban. A nagyobb feladatot átcsoportosítással kevesebb munkával akarják elvégezni. — Ha a jelenlegi módszert alkalmazzák, minden bizonnyal tovább nő a nyereség — mondtam a munkásokkal való beszélgetés közben. Erre Nagy János megjegyezte: Addig alkalmazzuk a régi módszert, míg jobbat nem találunk. Ennek a szemléletnek köszönhetik, hogy idáig eljutottak. Szegedi Nándor Demokratikus szellemben * mentőöv a falon a ha- jót jelképezi. Alatta ül a parancsnok, és koccintásra nyújtja poharát. — Nem akarom elhinni, hogy engem búcsúztatnak. Most olyan fiatalnak érzem magam. Igaz, a jókedv engem sohasem hagyott el. Sűrű füst üli meg a termet. Olyan ez, mint őszi estéken a kékesszürke pára a Balaton felett. Itt a vízparton, a vendéglővé átalakított ebédlőben nem nehéz idézni a régi történeteket. Mandolin meg harmonika szól. A matrózok énekelnek. Édes-bús dallamok töltik be a termet. A fiatalok maguk költötte énekkel búcsúztatják a nyugdíjba indulókat. — Hej, kis Balaton, de sokszor megringattál bennünket — mondja inkább csak úgy magának Papp Gyula, a Kelén kapitánya. — Egyszer tíz mázsa kukoricát meg száz utast vittem. A vihar olyan vízfüggönyt csinált, hogy csak a badacsonyi hegytetőt láttam. A menőtcsónak leszakadt. Az utasokat leküldtem a hajóba, mi pedig szembeszálltunk a viharral, és tartottuk magunkat. Amikor elült a vihar, mi akkor futottunk kikötőbe. Fordítok a szón. Az életben mindig van kikötő? — erre kérek választ tőle. Sokáig hallgat. Most nem mosolyog a szeme sem. — Én megjártam a frontot. Ott is azt mondtqk rám, hogy vicces gyerek vagyok, de én Ukrajnában csak egyre tudtam gondolni: haza kell jönni, mert kikötő nekem csak itt, a Balaton-parton van. Itt le'lúájtőifL ejnbeß elb útsúzőtt hetett akármilyen nagy vihar, én sohasem féltem. Számoljuk az éveket. A katonaidőt nem számítva harminchetet töltött el a Balatonon. Egy fél emberöltő. Zavarba jövök, hiszen én a szakmáját se igen ismerem. Mit kérdezhetek hát tőle? Az ösz- szetartozás érzéséről pedig nem ö beszél nekem, hanem az ünnepség. A Kelén parancsnokán kívül itt ül az asztalnál a Beloiannisz gépésze, Mend- rek József, meg Varga János is, a Helka kapitánya. Együtt búcsúznak, s a kollégák most együtt éneklik azt a dalt, amelyet az öreg hajósok tanítottak még. Az öregeknek éneklik, amikor abba marad a zene, fiatal matróz áll az asztal elé. Poharat hoz meg egy üveg bort. És ezt mondja: — És most koccintani akarok magukkal, és szeretném megköszönni azt, hogy megtanították velem: a. legszebb dolog a munka. Józsi bácsi, ha úgy érzi, hogy nem tesz jót a gyomrának, ne igya meg, de kérem, koccintson velem. Hallgatom a jókívánságokat. Amikor újra nótába kezdenek az emberek, az öreg gépész nekem mesél: — Csak ez a munkahelyem volt. Negyven éve, nagyon fiatalon kezdtem itt. S ha nem volna ez a hajósbetegség — a gyomrára mutat —, még nem mennék el. Most elmegyek, de nem tudom, hogyan leszek meg enélkül a víz nélkül. Higgye el, sokat szidtam a negyven év alatt, de ha most arra gondolok, hogy nélkülem fut ki a Beloiannisz, egy kicsit elszorul a szívem. Egy hajón a gép olyan, mint a szív. És én nagyon megszoktam érmék a szívnek minden dübörgését. Az én szívem csak kétszer fájt. A háború után, amikor megláttam, hogy a viz alatt vannak a hajók, meg most A Szigliget kiemelésénél ott voltam. — Feltúri a kabát ujját és egy hosszú forradást mutat: — Ezt akkor kaptam, amikor a viz alatt a tartályt szereltük le róla. Amit akkor éreztem, azt már nem tudom elbeszélni. — Aít volt a legszebb élménye? — Amikor a háború után ismét kifutott az első hajónk. Azt éreztem akkor, hogy újra kezdünk élni. Az ünnep volt nekünk. Aztán jöttek a hétköznapok. Nehogy azt higgye, hogy a negyven év alatt nem volt rossz. Akadt belőle bőven. — Például? Hosszan hallgat, aztán visz- szakérdex: — Rossz, kérem szépen? Hát nem tudnék mást mondani. A rossz előbb kimegy az ember fejéből, mint a szép. A szép meg akkor jön, amikor az ember igazán megszereti a szakmáját. En negyven évvel ezelőtt idejöttem, s most innen búcsúztatnak. Ezalatt a negyven év alatt egyszer sem adtak fegyelmit. Most azt mondják, hogy pihenjek jól. — En is ezt kívánom — mondtam. A nyugodt és derűs nyugdíjas évekre koccintottunk. Aztán megkérdeztem: a hajósok mindig ilyen vidám emberek? Varga János, a Helka búcsúzó kapitánya válaszol: — Azokat nemigen lehet látni szomorkodni. Ilyenkor isznak is. Amikor üzemben vannak, akkor úgysem lehet. Az utasok előtt a hajós csak korrekt, jó kedélyű és • udvarias ember lehet. A hajón sok ember táncol, de a hajós ezt csak a hajósbálon engedheti meg magának. — Maga hányon vett részt? — A negyvenegy év alatt volt jó néhány. , . — Hosszú idő ez. — Hosszú, de én azt kívánom minden kollégámnak, hogy ilyen erőben, egészségben érje meg. Az asztalon apró kormány- kerék meg egy alumíniumból öntött vitorlás. Ez volt az ajándék a nyugdíjba vonulóknak. — Akik ezt hozták, mind a matrózaim voltak. Nem egy közülük most ugyanolyan rangban van, mint én. A munkájukat becsülték meg ezzel. Hogy melyik volt közülük a legkedvesebb tanítványom? Mindegyik. És mindig az, amelyikkel éppen foglalkoztam. A tanítványok után a negyvenegy esztendőről fűzzük a szót. A beszélgetésnek egy öreg nyugdíjas vet véget. Ezt mondja: — A nyugdíjban az első félév a nehéz. Amikor én elmentem, úgy éreztem, hogy az egyik felemet szakították le. Ez volt az, amivel hozzánőttem a hajókhoz. Kcrcza Imre TársasiiáZ' építkezésre felveszünk kőműveseket, kőművesek mellé segédmunkásokat és kubikosokat. Társasházi pótlékot, jó kereseti lehetőséget, vidékieknek szállást biztosítunk. Jelentkezés: Általános Építő és Javító Ktsz Bp. VI. Zichi O J. u. 24-26. munkaügy, g