Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-20 / 42. szám
CsuH, a „pótmama“ . '.A a MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA,ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXV. évfolyam, 43. szám. Szerda, 1968. február 21, EGY ÍGÉRET NYOMÁBAN... Száz munkás dolgozik a szakmunkástanuló intézni építkezésén Tavaly november 18-án »A kivitelező ígéri: az új tanévre elkészül a szakmunkás- képző intézet« címmel cikket közöltünk. Ebben megírtuk többek között, hogy a Virág és a Beloiannisz utca találkozásánál épülő új szakmunkásképző intézetnél 1967. december 31-ig mintegy hatmillió forint lesz a lemaradás. Ez a Mü.M.-iskola nagyon nehéz körülmények között oktató pedagógusai körében aggodalmat keltett... A kivitelezőnél, az ÉVM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál azonban azt ígérték, hogy az új tanév kezdetére elkészül az iskola. Nem bizalmatlanságból, csupán azért, hogy előmozdítsuk az esetleges akadályok elhárítását — megírtuk azt is, hogy ismét megnézzük majd, hogyan alakul a megye fejlődése szempontjából igen fontos építkezés sorsa. A napokban fölkerestük Zeleznik Sándort, az ÉVM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatóját, és megkértük, számoljon be arról, mi történt november 18-a óta. A múlt év hátralevő részében az építők túlteljesítették vállalásukat. Kétmillió forint helyett 2 200 000 forint értékű építőmesteri munkát végeztek el. A szakipari részlegek teljesítménye is elérte az egymillió forintot; beszerelték az összes lakatossaer- kezetet. a szerelőcsarnok négy nagy tartóját bebetonozták. Február közepéig az építő- mesteri munkának 35 százalékát elvégezték. Jól halad a szakipari munka is, ahogy az építők mondják, kész már a villany, a víz és a fűtésalapozás. Megkezdődött továbbá a hidegburkolás és a trafó területének elrendezése. Az alvállalkozókkal megbeszélték a tennivalókat és ütemezték a munkát. A jó együttműködés eredményeként az egyik legnagyobb alvállalkozó, a Fémmunkás Vállalat március végéig festésre, üvegezésre alkalmassá teszi a nyílászáró szerkezeteket. Jelenleg száz ember dolgozik a szakmunkástanuló intézetben. Az építkezést a létszám növelésén kívül gyorsítja a korszerű munkaszervezés is. Így többek között a villanyszerelők itt is alkalmazzák a kaposvári pártszékháznál jól bevált programozást, s kiváló eredményt érnek el vele. Bár a beruházó az iskola villamostervének módosításával veszélyes helyzetet teremtett, mégsem csúsztak meg a határidővel. (Egymillió forint értékű többletmunkát jelentett a tervmódosítás.) Az igazgató kijelentette, hogy ha csak különösen súlyos anyaghiány nem lesz, a jövendő somogyi szakmunkások az ősszel már a korszerű — építészetileg is szép — új szakmunkásképző intézetben kezdhetik meg a tanulást. Sz. N. HARMINCEZER LABDÁVAL TÖBB Ellenőrzik a Svájc számára készülő labdákat. (Tudósítónktól.) Jó év eredményeit rögzíti a mérleg a Kaposvári Szíjgyártó és Nyerges Ktsz-nél. A termékeinek 96 százalékát exportáló szövetkezet tavaly fő gyártmányából, a labdából 30 000-rel többet készített, mint 1966-ban. A kaposvári műhelyből messze útra kelnek a labdák: eljutnak Jugoszlávia, Dánia, Norvégia, Franciaország sporttelepeire is. Jelenleg éppen egy svájci megrendelésen dolgoznak; ifjúsági labdákat készítenek a megállapodás értelmében. A termelési érték 1966-hoz képest 239 százalékkal, az export 187 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan javult a gazdaságosság is, s nyereségrészesedésként szép summát kapnak a dolgozók. (1 forint kifizetett munkabér után 12 fillér nyereség jut) Árujuk minőségére nagyon vigyáztak Ennek legjobb bizonyítéka, hogy a múlt évi 48 000 exportlabdából az átvevő csak 108-at kifogásolt. Ebben az évben is nagyok a feladatok. Ehhez mar kicsi a zsúfolt Május 1. utcai üzem. Ezért a Vöröshadsereg úton levő romos, volt Heigl-malmot átalakítják üzem- házzá. A hárommilliós költséggel felújított üzemben még ebben az évben megindul a termelés. Az üzem majd 60—70 új dolgozónak ad munkalehetőséget. A ktsz a múlt évben munkásvédelmi felszereléseket is készített új gyártmányként. Mivel ezeknek a cikkeknek a gyártása is gazdaságos és további igény van rájuk, az idén még többel készítenek. Építik az utakat A kedvező időjárás lehetővé tette, hogy a Kaposvári Közúti ’Üzemi Vállalat újra felvonuljon a munkahelyekre. Jelenleg többek között a 6-os és 7-es úton, a gálosfai és a táskái bekötő úton dolgoznak nagyabb erővel. VHllCA Az Állatkert újszülött párduckölykét anyja nem vette védőszárnyai alá, ezért a magára hagyott kis párducot Csuli, a fekéte puli neveli föl. Képünkön: Huszár Sándor főápoló a párduckölyökkel és a »pótmamával«. (MTI-fotó) Ifjúsági klubok és programok AZ ELMÚLT ÉVEKBEN az ifjúsági klubok gyors szaporodásának lehettünk tanúi. A klub kiváló művelődési fórum, biztosíthatja a fiatalok művelődési és szórakozási igényeinek kielégítését. A fiatalok elvárják, hogy a kluboknak olyan programjuk, munikatervük legyen, amely érdekes, változatos és egyezik a közösség érdeklődésével. A nagyatádi járásban néhány . évvel ezelőtt csak három ifjúsági klubot tartottak nyilván; jelenleg tizenkettő működik a községekben. Valamennyien munkaterv szerint dolgoznak. Az ez évi terveket böngésztük, tanulmányoztuk a napokban. A háromfai ifjúsági klubban kéthetente tartanak kötött foglalkozást. Sajnos ez a lelkes társaság sokszor még helyiséghiánnyal is küszködik (nincs állandó klubhelyiség, mégis van klubélet!). A programban irodalmi előadások, műsorok, könyvismertetések, szellemi vetélkedők szerepelnek. Ezt közös film- és tv-nézés, a látottak vitája egészíti ki. A segesdi művelődési ház ifjúsági klubja havonta csak egy alkalommal tart kötött foglalkozást, pedig ennél többre is képes lenne. Itt a személyi és tárgyi föltételek lehetővé tették volna, hogy benevezzenek a II. kiváló ifjúsági klubpályázatra is, de hát ennek egyik alapföltétele a heti egy kötött foglalkozás. Az irodalmi jellegű taranyi ifjúsági klub — olyan ötven fiatal művelődik itt —, a könyvtárban kapott helyet. A könyvismertetéseken, irodalmi előadásokon és szellemi vetélkedőkön kívül egyéb rendezvény nem szerepel munikatervükben. Viszonylag igen tartalmas és sokoldalú programot állítottak össze a rinyabesenyői fiatalok, pedig itt nem régen alakult meg a klub. Az a benyomásunk, hogy a programok kissé egyoldalúak, pedig sokkal gazdagabbak, változatosabbak is lehetnének. A járási KISZ-bizottság és a járási művelődési ház Ady Endre Ifjúsági Klubjának tagsága szeretne a programok kialakításához segítséget adni. Ennek szellemében került sor a közelmúltban a községi klubok vezetőinek továbbképzésére és tapasztalatcseréjére a nagyatádi klubban. A JAVASLATAINK közül talán nem lesz haszontalan néhányat felsorolni. Nagyobb szerephez juthatnának a tv- készülékek, az olyan adásokat, amelyek elsősorban a fiatalságnak szólnak, kövesse vita, megbeszélés. Hasznosaknak bizonyulnak a község vezetőivel rendezett találkozások, kerekasztal-konferen- ciák. Érdeklik a fiatalokat a nemzetközi eseményekről szóló tájékoztatók. Az előadások sorát bővíteni lehetne az ifjúságot érintő jogi, erkölcsi és természettudományos előadásokkal, külföldi útibeszá- molókkal is. A klub családias hangulatát szolgálhatják a közös névnapok, egyéb családi jellegű ünnepségek, megemlékezések is. Nem sorolom tovább. Ügy gondolom, nem lenne haszontalan, ha minden klubban évközben többször is átnéznék, kibővítenék munkatervüket A (klubtagok tehetségükhöz mérten maguk igyekezzenek tartalommal megtölteni a foglalkozásokat r>. s. Szétterjedőben az influenza egész Somogybán Az influenzás megbetegedések száma lassan, de fokozatosan kiterjed az egész megyére. A múlt héten a járványtól kevésbé érintett néhány északi, pl. a siófoki és a tabi járásban is ugrásszerűen emelkedést mutatott a statisztika mind az influenza, mind a szövődményes komplikációk szempontjából. A megyei KÖJÁL igazgatójától kapott tájékoztatás szerint a korábbiakhoz viszonyítva megközelítően négyezerrel többen betegedtek meg az A—2 vírus okozta járványban a múlt héten. Számuk 20 436 volt a hét végén, azóta ez is magasabb. Sajnáiatc», hogy a nemegyszer veszélyes szövődményes esetek száma is 28-ról 113-ra emelkedett. Kórházba harmincnyolcán kerültek: három hatvan éven felüli szívgyenge beteg meghalt. . A hatáirmenti járásokban, ahol már két hete megkezdődött a járvány terjedése, nincs jelentékeny változás. A barcsi járásban még mindig csaknem 2700, a nagyatádi és a csurgói járásban pedig több mint ezerrel gyarapodott a betegek száma. A hét végi összesítés szerint Kaposváron a gócokban jelentkező betegség szétterjedt. Több mint háromezren jelentkeztek körzeti orvosnál az előző héten. Változatlanul jelentékeny a tizennégy éven aluliak, illetve az iskoláskorú influenzások Az iskolai hiányzás 38— 40 százalék között volt február 11—18 között. Hétfőn a kaposvári süketnéma intézetből jelezték, hogy mind a tanárok, mind a tanulók fele influenzás. Lezártak, illetve a járvány szűné- sével helyenként megnyitottak néhány újabb óvodát és iskolát. A közegészségügyi szervek arra kérik a lakosságot, hogy vegye komolyan az A—2 vírus jelentkezését. A tünetekben. a betegség viszonylag enyhe lefolyásában nincs ugyan változás, a szövődményes esetek megnégyszerező- dése azonban óvatosságra int. Különösen óvniuk kell magukat azoknak, akiknek keringési vagy más szervi (tüdőasztma, szív- és érrendszeri stb.) megbetegedésük van. Lázas állapotban ne keljünk fel, ‘ hanem hívjunk a beteghoz azonnal orvost! Megelőzésre a korábbi jó tanácsok: öltözködjünk az időjárásnak megfelelően, legyünk sokat a friss levegőn, és kerüljük a zsúfoltságot. Fogyasszunk nyers házi hordóskáposztát, csipkebogyó-készítményeket és egyéb C-vi- tamin tartalmú gyógyszereket, cukorkákat. Az influenza változatlanul terjed, és várhatóan a következő két hétben nem is csökken lényegesen. W. E. Hogyan lehet fogyni? »Akar ön fogyni? Semmi sem egyszerűbb.« A párizsi üzletekben megjelent egy új varázsszer azok számára, akik fölösleges kilóikat akarják leadni, gyógyszer, éhezés, tornázás nélkül. Hazaérve a vevő kinyitja a »csodatevő termék« dobozát, és talál benne a közepén kilyukasztott kanalat, egy fogatlan Trillát és egy penge nélküli kést, a következő szavak kíséretében: Jó étvágyat. Árleszállítás Leszállított áron kínálta eladásra egy New York-i könyvkereskedés a raktárában heverő bibliákat: »A sátán maga is megrémül, ha látja majd, hogy milyen olcsón adjuk a bibliát.« Jósnőnél A jósnő tíz márkáért két kérdést engedélyezett ügyfeleinek. »Tíz márka két kérdésért» — csodálkozott a férfi. »Nem lesz ez talán túl sok?» »Igen — válaszolta egykedvűen a jósnő —, és mi a második kérdése?» Hatásos reklám Atlantic City egyik kiadóvállalata 300 dollár jutalmat helyezett kilátásba annak az olvasónak, aki a kiadó gondozásában megjelent egyik új regényben szándékosan elhelyezett nyomdahibára rábukkan. 14 nap alatt 20 000 példányban elfogyott a könyv, de a »hibát« mind a mai napig senki sem találta meg. A kegyetlen végrendelet Az angliai Brocken- hurstban 66 éves korában elhalálozott Francis Pinkney kisasszony. Az állatbarátokat roppant felháborította végrendelete, mert utolsó kívánsága így hangzott: »Az én drága állataimat, a pónilovat és a három csacsit öljék meg. Senki se tud róluk többé olyan szeretettel gondoskodni, mint ahogy én tettem». Túl nagy meglepetés Ion Trockmorton St. Paul-i lakost sokat szekálta a felesége. Az asz- szony csaknem naponta emlékeztette: »Milyen szép voltál, amikor még megvolt a hullámos hajad«. A férj meglepetést akart az asszonynak szerezni, és vett egy »göndörszőrű« parókát. Amikor váratlanul betoppant a lakásába, felesége elájult, és röviddel utána szívinfarktusban meghalt Társasutazás — Magyarországra A hazai társasutazások iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg, ezért a Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatalnál olyan túraterveket készítettek, amelyek Sopronba, Szegedre. Nagyvázsonyba, Siklósra, Harkányba és Aggtelekre invitálják az utazni szándékozókat. Az első csoportos külföldi társasutazás végcélja az Adriai-tenger. Somogffi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WLRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Teletöm 11-510, 11-5U. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem orzünH meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Eid« fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesilöknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 2506’7. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár. Latinka Sándor utca 6. Nyomdáért felel: Mautner Józsefe