Somogyi Néplap, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-02 / 27. szám
{ XXV. évfolyam, 37. szám. Péntek, 1968. február 3. MEDDIG TŰR3ÜK? Nagy jelenet következik a filmen. Dosztojevszkij hőse, a fiatal lány lázad. Mindenkinek szemére olvassa bűnét. A nem éppen nagyszámú közönség szinte együtt lélegzik a hősnővel. S a csendbe valami utánozhatatlan üvöltés hasít bele. Aztán néhány másodperc múlva hisztérikus röhögés hallatszik a földszinti padsorok valamelyikéből. A válasz rá széknyikorgás, aztán megint kezdődik minden elölről. Azzal a különbséggel, hogy egy-egy nem éppen magas fokú kulturáltságra valló megjegyzés is elhangzik. A vásznon a színésznő, mintha az ismeretlen hang tulajdonosával nézne szembe, ezt kérdi: Miért bújsz a függöny mögé? Talán szégyelled magad? A válasz megint a padsorokból jön, hangos röhögés kíséretében: — Nem. — Aztán egy megjegyzés, amely már nem tűri el a nyomdafestéket. A kéjenc háziúr, akinek a hősnő megjegyzése szól, lesüti a fejét. A kandúrok, akik immár ki tudja hányadszor fűznek megjegyzést a filmhez, aligha. Néhány csititó sziszegés után újabb bosszantás következik. A tettesek — ismeretlenek. Amikor a film végén felgyullad a villany, a tömegben az ajtó felé sodródnak azok is, akik nem hagyták, hogy nyugodtan végignézzük a filmet. Pedig azt hiszem, sokkal többen voltunk, akik nem ».kommentálni«, hanem élvezni akartuk. Ügy érzem, mi maradtunk alul, hiszen az utolsó képsorok alatt a trojkák után küldenek még egy megjegyzést is: — No mi lesz most, kicsi? Meddig tűrjük még, hogy néhányon csak azért ülnek be a nézőtérre, hogy megjegyzéseikkel bosszantsák a többieket? Megnevelni őket a film alatt aligha lehet. De megjegyzéseik után kitenni érdemes lenne őket addig, amíg otthon — vagy másutt? — megtanulják, hogyan kell viselkedni. K. I. Művészi magyar filmek — két forintért Csak örömmel számolhatunk be a textilművek Dalos Ida Leányotthonának kezdeményezéséről: januártól aszerint fizetnek a munkáslányok az üzemi filmszínházban, hogy csak szórakoztató vagy művésd szempontból ajánlott müvet vetítenek. Tavaly még egységáron járhattak a módba, minden jegy négy forintba került A gyári kultúrpolitika megváltoztatta ezt az egyenlősddt Az otthonban lakó lányok csupán két forintot fizetnek akkor, ha teszem azt a Hideg napokat, a Csillagosok, katonákat, a Tízezer napot, a Húsz órát vagy a Szegény legenyeket mutatják be. A mérsékelt, helyárakkal azt szeretnék elérni, hogy minél többen kapjanak 'kedvet a magyar filmművészet kiemelkedő alkotásainak megtekintésére. A következő kategóriába sorolt filmek vetítésekor négy forint a belépődíj. Hat forintba kerül egy jegy a csak szórakoztató művek bemutatásakor. Nem kétséges, hogy ezt az összeget is leszurkolják a lányok, ha a Fantomast, a Folytassa, Jack-et, a Csendőrök New Yorkban című vígjátékot tűd műsorra a gyár mozija. A drágább jegyek bevételéből azonban kipótolhatják a társadalmi kérdésekkel, a magyar nép közelmúltjával foglalkozó művésd alkotások bemutatásakor kieső összeget. Mert a textilművek fonónőinek nevelése, formálása szempontjából az utóbbi a fontosabb. S ha a két forintos jegy hozzásegíti az otthont ahhoz, hogy azok is megnézzék ’ a Hogy szaladnak a fák, a Nyár a hegyen című filmeket, akik enélkül erre nem gondoltak volna, minden kétséget kizáróan gyümölcsöző lesz a jegyek ilyenforma kategorizálása. Ebben az esetben ugyanis a filmek értékével fordított arányban csökken a jegyek ára, a legkevesebbet kereső ipari tanulók zsebét sem terheli a modba- járás akkor, ha valóban jó film lesz műsoron. ft.. G.) m l ■* "1 r-közgyűlés Nagyatádon (Tudósítónktól.) A napokban közgyűlést tartott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nagyatádi járási szervezete. Bállá Lőrinc titkár számolt be a TIT járási szervezetének négyéves tevékenységéről. A beszámoló önkritikusan feltárta a hibákat, megjelölte azok kijavításának módját, Az elmúlt években az elnökségi ülések rendszertelenek voltak, a járási székhelyen nem sikerült megteremteni az értelmiségi klubéletet, elhanyagolták az előadók felkészítését. A közgyűlés valamennyi felszólalásából az csendült, ki, hogy a jelenlevők szívügyüknek , tekintik a tudományos ismeretterjesztő munkát, és szorgalmazzák az értelmiségi klubélet megteremtését is. Gémesi Sándor, a járási párt- bizottság titkára az ismeret- terjesztés problémájáról szólva hangoztatta, hogy az egyik legfontosabb feladat az előadók módszertani felkészítése. Az előadóknak tudniuk kellj hogy a községekben milyen ismeretekre kíváncsiak, és arra is, hogy hogyan tér jesz- szék azokat. Kovács Ferenc, a járási tanács vb-elnöke arra hívta föl a figyelmet, hogy változatos módszerekre van szükség az ismeretterjesztésben, és előtérbe kell állítani a természettudományos témákat. A közgyűlésen elhangzottak és az eddigi tapasztalatok alapján a TIT járási elnökségének a jövőben meg kell szervezni az előadóképzést. Hasznos és szükséges ,a legjobb előadói tapasztalatok összegyűjtése, elemzése, esetleg mintafoglalkozások tartása. Fontos feladat a TTT taglétszámának növelése is, ugyanis a jelenlegi félszáz TIT-tag a járás értelmiségének csak egy kis hányadát képviseli. Kibővített ülést tartott tegnap Barcson a járási nőita- nács. A választott testületen kívül a községi nőtanácselnö- kók és -titkárok is részt vettek. Az ülésen a tsz-törvény- nyel és az aktuális nőmozgalmi feladatokkal foglalkoztak. HOTEL BUDAPEST fABM Szilveszterkor adták át Budapest egyik büszkeségét, a henger alakú 19 szintes Budapest Szállodát. A toronyszálló a főváros budai oldalán, a Rózsadomb és a Szabadság-hegy között emelkedik, minden szobából panorámaablakok biztosítják a csodálatos kilátást. Néhány adat a szállodáról: kétesztendeí munkával készült el, 380 kétágyas szobája van, az étteremben egyszerre hétszáz vendég ülhet asztalhoz, a személyzet életkora harminc év alatt van. Viszont minden igyekezetükkel öreg, patinás hírnévre vágynak.,. Bíróság előtt a tömegszerencsétlenséget okozó sofőr Halál az autóbuszban Ikarusz a mezőn — Huszonnégy sebesült, a kár 46 000 forint A múlt év novemberében megírlak lapunkban, bogy Hon ad közelében egy utasokkal tömött autóbusz belerohant egy álíó tehergépkocsiba- Az ügyet a napokban tárgyalta a Kaposvári Járásbíróság dr. Papp Tamás tanácsa. A tárgyaláson fény derült minden részletre, bebizonyosodott az Ikarusz vezetőjének, Győrök György 38 éves székesfehérvári lakosnak a bűnösségeHárom évre szóló szerződés a zsebben ANGLIAI ÚT ELŐTT .í.i.i i 'l ." ( 'b" ;‘'Ay. laízt.isom szerzödsét írt rag JäPrta. V \ Nemzetközi^Kwicertirodával. fáradt is, a színpadon föl kell Beszélgetésünk elején — két engednie,' mosolyognia kell es előadás ut.án, egy harmadik rnégerak nem » előtt — a fárasztó programról hanem a lanwalaz leküzdése^ volt szó, s akkor elmondta — Ha eddtg lampála^as Zaiatnay, hogy ha meg oly maradtam, akkor ameddig csak énekelni fogok, esz is maradok — mondta —, majd hozzátette: — Az első ket-hßrom perc a nehéz, amíg megtudom, hogy kik ülnek a nézőtéren: fiatalok-e vagy idősebbek- Ez a ból is kiderül... — Hamarosan elindul Angliába. Hol és mi lesz az első programja? — Nyolcadtkán, csütörtökön érkezem meg Londonérettségiztem. úgy érzem, ez a tudás kevés lesz. Ezenkívül egy-két hazai számot is viszek magammal, amelyekre ott angol szöveget imák. — Milyen programot ígér a hosszú út? — Májusig, valószAnüleg csak Londonban lépek föl. Ott kell megalapoznom, hogy valamit is elérjek. Hetente 1967. november 27-én Bala- ton keresztár külterületén a 7-os számú főközlekedési úton 55 kilométer körüli óránkénti sebességgel Fonyód felé haladt a 14. sz. AKÖV Győrök György vezette autóbusza. Győrök többször fényt váltott, a sebességet azonban nem csökkentette kellőképpen. Emiatt késön vette észre az úttest szélén álló kivilágított tehergépkocsit. Mivel megállná már nem voilt ideje, hirtelen balra rántotta a kormányt, de a veszteglő tehergépkocsit kikerülni már nem tudta, hanem belehajtott. Az autóbusz ezután keresztülrohant az árkon, és az utat szegélyező mezon állt meg. A baleset következtében Pusztai József 42 éves lete- nyei lakos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt Három utas nyolc napon lok-e négy-öt Show-műsorban ve- gyógyuló sérüléseket szen- taps- szék reszt. Ez azt jelenti, | vecjebt huszonegyen könnyebhogy több énekes és együttes t* szerepel a műsorban, de nékem önállóan húszhúsz percem lesz, — Menedzsere milyen leheba. és hétfőn az A. Record tőségeket villantott fel? cégnél lesz fölvételem. Egy hetet kaptam két fölvételre. Két hét múlva visszajövök Budapestre, ahol a Made in Hungary-müsorban szerepelek, s négy nap múlva ismét visszarepülök Londonba. Itt ekkor már várnak rám a kész lemezek. Ezután megkezdődnek a bemutatkozások. A tévében, a rádióban és a koncerteken. Egy héten négy-öt koncertem lesz Londonban. — Hogyan készült tel a turnéra? — Meg kellett tanulnom agy sereg különleges angol kifejezést. Bár augolbát — A szerződés kiterjedhet Nyugat-Európára, így Franciaországra, Skandináviára, Nyugat-Németországra, sőt Amerikára is. Ez attól függ, milyen sikerem lesz. Sok jó zenekarral és énekessel kell fölvennem a versenyt. Nagyon nehéz lesz, és nagyon fogok örülni, ha valami sikerül. — Mikor találkozunk itthon legközelebb? — A nyáron. A Metro-ze- nekarral lépek föl a Bala- ton-parton, majd a fesztiválon . — EL B. vedett, huszonegyen könnyebben megsebesültek. Az anyagi kár 46 000 forintra rúg. A bíróság megállapította, hogy Győrök nem tartotta meg a KRESZ egyik előírását, melynek értelmében a jármű sebességét úgy kell megválasztani, hogy az megfeleljen a látási, forgalmi, és útviszonyoknak, továbbá ne igényeljen nagyobb féktávolságot, mint amekkora a belátható útszakasz hossza. A bíróság Győrök Gyöjgyöt foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés és társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálás miatt halmazati büntetésül nem jogerősen kétévi szabadságvesztésre ítélte. A szabadságvesztést büntetés-végrehajtási munkahelyen kell le- i töltrniq F* D. Városi iskolában A tanító néni feleltet: — Mit vetnek ősszel a parasztemberek a mezőn? — Búzát, rozsot, árpát és cukrot — felel az egyik kisdiák. — A növények felsoro- . lása helyes, de a cukrot miért vetik el? — teszi fel újból a kérdést a tanító néni. —■ Abból kel ki a cukorrépa — vágja ki magát a diák. Zsebmetszők találkoznak A bárba beáJlrt egy zsebmetsző és találkozik szaktársával. — Szervusz. Mi újság? — Bocsáss meg, majd máskor beszélgetünk. Most sietek. Okvetlenül részt kell vennem a cft- vatbem utatón. — Mi az, etmenst az eszed? Nincs egyéb dolgod? — Éppen eüenkezőteg. Ez merőben szakmai érdeklődés. — Nem értem. — Tudnom kelt, hol fogják elhelyezni a jövőben a zsebeket. A dohányról elfeledkezett Egy öreg favágó háza előtt gyönyörű luxusautó áll meg. Elegánsan öltözött fiatalember száll ki belőle, és a ház felé indul. — Apám? —i kiáltja a fiatalember, megpillantva az ajtóban a feléje igyekvő öreget. Nem ismersz meg? Én vagyok a fiad, akit tíz évvel ezelőtt a városba küldtél dohányért. Ott maradtam, jó munkát találtam, remekül nősültem. Van saját házam, kocsim. Mit szólsz hozzá? t—* Hol van a dohány? Bölcs mondás Max Frisch, az ismert író a modem társadalomban elharapózó bürokráciáról folytatott beszélgetés közben a többi között ezeket mondotta: ’A tisztviselők olyanok, mint a könyvek a könyvespolcon: minél magasabbra helyezik őket, annál nehezebb hozzájuk férkőznie. A döntő érv Georg Brown brit fcSl- ügyminiszter kissé talán faragatlan és túl szabad viselkedése állandóan céltáblául szolgál a szenzációra éhes újságíróknak. Nem sokra mentek azonban a karakán államférfival, így hűtötte le őket: — Uraim, nincs más megoldás, mint hogy elfogadnak ilyennek, amilyen vagyok! Vagy talán már elfelejtették, hogy Churchillnek is engedményeket tettek és hallgatólagosan eltűrték neki, hogy időnként túllépte a megengedett alkoholmeny- nyiséget? Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefoni 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-518. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. index: 25067 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Laiinka Sándor utca 6. Nyomdáért felel: Mautner József.