Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-06 / 4. szám
»OMOGTI NÉPLAP 2 Szombat, 1968. január ft. Tűzp árbaj a Jordán A jordániai katonai szóvivő bejelentette pénteken, hogy izraeli és Jordániái erők között kétórás tűzpár- baj folyt a Jordán folyónál. A lövöldözés színtere az a térség volt, ahol november 21-én a júniusi háború óta az első nagyobb arányú harc lefolyt: a Damya-híd- tól délre. A lövöldözés később kiterjedt a Jordán folyó hosszában levő különböző katonai állásokra is. A jordániai szóvivő szerint a tűzharc az izraeliek támadása következtében indult meg. A Tel Aviv-i katonai szóvivő azt jelentette, hogy a kezdetben könnyűfegyverekkel indult tűzharcot, amelybe később a tüzérség is beavató kozott, a jordániaiak kezdték. A nyugalom — a hírügynökségi jelentések szerint— — helyi idő szerint 11 órakor helyreállt. A Tel Aviv-i jelentés szerint három izraeli katona megsebesült. Az irzaeli szóvivő beszámolt egy másik incidensről is, amely a margalioti szivattyú- állomásnál történt. Az állomást állítólag Libanonból jött »sza botőrök« felrobbantották. Ez az első eset, hogy Izrael Libanont vádolja az incidensben való közvetlen részvétellel. Az izraeli hadsereg Tulka- remben, a Jordán folyó nyugati partján fekvő városban három házat felrobbantott, mert lakói állítólag menedéket nyújtottak »arab terroristáknak-». (MTI) 0 jemeni royalisták célja A Pi'avda kairói tudósítója a jemeni harcokról írva megállapítja: Minden alap megvan annak feltételezésére, hogy az ellenforradalmárok célja — amennyiben ez lehetséges — január 12-ig elfoglal ni Szanaát. Ezea a napon k?l ugyanis Bejrútban összeülnie a jemeni köztársasági és a királypárhi erők képviselőinek. A jemeni royalisták mögött álló erők arra törekednek, Wilson Moszkvába látogat Harold Wilson brit miniszterelnök január 22-től 24-ig a szovjet kormány vendégeként hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. Wilsonmak a viszontlátogatásfa szóló meg hívást Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök adta át tavalyi februári londoni látogatása alkalmával. (MTI) Dollármentés Rómában ás Canberrában Katzenbach, Johnson elnök külőnmegbízottja, aki csütörtök este érkezett Rómába, pénteken délelőtt megbeszélést folytatott Moro miniszter- elnökkel, Fanfani külügyminiszterrel, a kormány más tagjaival, valamint az olasz tank kormányzójával. Katzenbach kifejtette tárgyalópartnerei előtt a washingtoni kormány által a közelmúltban hozott rendszabályokat a dollár válságának megakadályozása érdekében és kérte az olasz kormány támogatását Johnson másik megbízottja, Rostov} külügvminiszter-he- lyettes Ausztráliában tárgyal McEwen miniszterelnökkel a »dollárerősítő program-« ausztráliai hatásáról. Eskol New Yorkban Lévi Eskol izraeli miniszter- elnök csütörtökön az esti ói'ákban megérkezett tengerentúli útjának első állomására, New Yorkba. A repülőtéren megérkezése után nyilatkozatot olvasott fel kormánya politikájáról. Azt állította, hogy az 1967-es év eseményei először teremtettek lehetőséget a béke biztosítására • a közel-keleti térségben, de az ellenségeskedések veszélye változatlanul fennáll. Eskol azt bizonygatta, hogy az újabb közel-keleti háború veszélyét csak a közvetlen izraeli—arab tárgyalások háríthatják el. Az izraeli miniszterelnök végül kifejezte azt a reményét, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Izraelt. (MTI) Bevált régi márka Űj, korszerű forma Éles, tiszta kép Kiváló hang! & hogy bármi áron megakadályozzák a január 12Tre kitűzött bejrúti találkozót, amely kedvező eredményekkel járhat. Az A1 Ahram pénteki számában egyébként visszautasítja azt a szaúd-arábiai vádat, hogy a Szovjetunió a köztársasági erők oldalán beavatkozik a jemeni polgárháborúba. A lap leszögezi, hogy Jemen és a Szovjetunió együttműködése »sohasem lépte túl a fegyverszállítások kereteit«. A cikk írója hangsúlyozza, hogy minden arab ország olyan forrásból szerzi be fegyvereit, ahonnan tudja. Ez vonatkozik Szaúd-Arabiára is, amely az Egyesült Államoktól és Nagy- Britanniától vásárol fegyvereket. A kairói félhivatalos lap szerint Fejszal szaúd-arábiai király és Nasszer, az EAK elnöke a héten üzenetet váltott a jemeni helyzetről. (MTI) Szovjet kormányküldöttség utazik az EAK-ba Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Kirill Mazu- rovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének vezetésével kormányküldöttség utazik az Egyesült Arab Köztársaságba. A delegáció Nasszer elnök és az EAK kormányának meghívására ja nuár 9-én részt vesz az asszuá- ni gátépítés 8. évfordulójának ünnepségein és a vízi erőmű első részlegének üzembe he lyezésén. (MTI) Elutazott Jugoszláviából a román párt- és kormányküldöttség A román párt- és kormányküldöttség, amely Joszip Broz Tito jugoszláv államfőnek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének meghívására baráti látogatáson Jugoszláviában tartózkodott, csütörtöI kön késő este hazautazott. A eszéki pályaudvaron a Nicol ■ I Caeusescu vezette román kül - döttséget Tito, Edvard Kardelj. Mika Spiljak és más jugoszlá vezetők búcsúztatták. (MTI) Cipruson felfüggesztik a törökökkel szembeni korlátozásokat A ciprusi kormány csütörtökön este minisztertanácsi határozatot hozott, amelyet Ma- kariosz elnök közölt a sajtóval. Ennek értelmében a ciprusi kormány jövő héttől kezdődően a szigetország egész te rületén felfüggeszti a török lakossággal szembeni korlátozásokat. A török közösség tagjai a jövőben szabadon, ellenőrzés nélkül mozoghatnak bárhol Cipruson, kivéve Nicosia török negyedét. A főváros török lakta területére vonatkozó korlátozást azzal indokolta Makari ősz, hogy itt tevékenykedik a nemrégiben önhatal múlag létesült ideiglenes török közigazgatási szerv, amely az állam egységét ássa alá. „maoiiíák^ kudarca Franciaországban A Pekin gből irányított sza- kadár mozgalom Franciaországban bekövetkezett bukásáról ír Georges Marchais, az FKP Központi Bizottságának titkára a Humanité pénteki számában. Marchais emlékeztet rá, Mao Ce -tung csoportja először 1963 októberében szólította fel nyíltan híveit arra hogy fejlesszék ki szakadár tevékenységüket a kommunista és munkáspártokban. Felhívásukat 1965-ben a Zsenmin Zsibaoban megismételték. Franciaországban ezt a feladatot a pártból kizártak^ renegátok és kalandorok maroknyi csoportja vállalta magára. Legtöbbjük a Francia—Kína! Baráti Társaság marseille-i bizottságához tartozott. Mao Ce- tung csoportja tekintélyes anyagi eszközöket is bocsátott rendelkezésükre. Hatalmas összegeket fordítottak propagandacélokra és arra, hogy megkíséreljenek megvesztegetni becsületes munkásaktivistá- kát. Kína berni, majd párizsi nagykövetsége útján állandóan támogatta a maroknyi csoport tevékenységét. A csoport tagjai sűrűn utazgattak Pekingbe, ahol utasításokat kaptak. A francia burzsoázia is tevékenyen támogatta a »maoista« csoportot, ahhoz a hagyományos taktikájához híven, hogy kis szakadár csoportocskák létesítésével küzdjön az FKP politikája ellen és rágalmazza a kommunista párt vezetőit. A szakadárok Bouche du Rhone megyében most'megtartott úgynevezett kongresszusa, amely a rendőrség védelme alatt egy elszigetelt tanyán folyt le, csak megerősítette kudarcukat Olyannyira nyilvánvaló a kudarcuk, hogy még a polgári sajtó is hosszasan foglalkozik vele. Míg két esztendővel ezelőtt egyik gyűlé sükön csaknem kétszázan vettek részt, ezúttal már alig harmincán voltak jelen. Ráadásul maguk között is megoszlottak. A titkár beszámolóját nem egyhangúlag, hanem »nagy többséggel« fogadták el. A lelépő vezetőség nem titkolhatta, hogy egész Franciaországban még 500 tagjuk sincsen. Hetilapjuk két évvel ezelőtt még 45 000 példányban jelent meg. most már csak 18 000-ben, és ennek 93 százaléka eladatlan. Ez nyílt bevallása annak ■— írja cikkében Marchais —, hogy a kétkezi dolgozók és érAz Idegenforgalmi Hivatal Kaposvári Utazási Irodája (Latinka-ház) közli, hogy a leltározási inunkákat befejezte, s újból készséggel áll a t. Utazóközönség rendelkezésére (6661) A Kaposvári Híradástechnikai Vállalat fölvételre keres gépészmérnököt legalább 3—5 éve^ gyakorlatba! üzemvezetői munkakörbe. Jelentkezni lehet Kaposvár, Dimitrov utca 127. (Fénycső üzem) (0648) telmiségiek elutasítják a kalandorokat, akik semmi mást nem javasolnak nekik, mint azt, hogy kövessék Mao Ce- tung, »a nagy nevelő, a nagy vezér, a nagy főparancsnok és a nagy iránymutató« gondolatait. A kétkezi dolgozóknak és értelmiségieknek Francia- országban van kommunista pártjuk, amelyben bíznak, mert meggyőződtek, hogy érdekeik legjobb védelmezője. Ez az alapvető oka a »maoisták« bukásának Franciaországban — állapítja meg r cikkíró. (MTI) ! ELEX li A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága testvéri üdvözletét küldte a Brazil Kommunista Párt VI. kongresszusának Tcdor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt első titkára csütörtökön fogadta Meir Vil- nert, az Izraeli Kommunista Fárt Politikai Bizottságának titkárát. Eszmecserét folytattak a közel-keleti helyzetről és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom néhány Problémájáról. Tüntetők ezrei vonultak fel sütörtök este az argentin főváros utcáin, hogy megünnepeljék az Argentin Kommunista Párt megalakulásának 50. évfordulóját és egvben tüntessenek a diktatúra ellen. A tüntetők demokratikus kormányt, békét és munkát követelve a oárt alakítóinak fénykénéit, argentin, vietnami és kubai zászlókat vittek. A rendőrség több tüntetőt letartóztatott. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter a hét végén körútra indul Libanonba. Szíriába, Irakba, Kmvaitba és Szaúd-Arábíába. A látogatásokról szóló jelentés alánján dolgozzák ki az EAK 'álláspontját a január- 17-re kitűzött rabati csúcstalálkozóra. Olaszország mindaddig fenntartja az Ausztria és a Közös Piac tárgyalása ellen bejelentett vétóját, amíg Bécs nem tesz »komoly intézkedéseket« az osztrák területről Olaszország ellen tevékenykedő terroristákkal szemben — közölte csütörtökön este a római külügyminisztérium. Gowon tábornok, a nigériai szövetségi kormány elnöke sajtóértekezletet tartott, amelyen bejelentette, hogy fokozni kívánják a Biafra ellen irányuló katonai akciókat. Hozzátette azonban, hogy a hadműveleteket azonnal beszüntetik, ha a szakadár tartomány vezetői pozitívan reagálnak a szövetségi kormány tárgyalási javallataira. Jugoszláviában felháborodást keltett az a hír, hogy szabadon bocsátották az Egyesült Államokban levő jugoszláv képviseletek ellen 1967. január 29-én végrehajtott merényletsorozat egyetlen, eddig letartóztatásban levő gyanúsítottját. Saját érdekében kérjük, olvassa el! 1968. január l-től érvényes újsághirdetési tarifánk: a) Szövegoldali keretes hirdetések: hasáb/mm hétköznap 4,— Ft vasárnap és ünnepnap 5,— Ft b) Kiskeretes hirdetések: apróhirdetések között hasáb/mm hétköznap 3,— Ft vasárnap és ünnepnap 4,— Ft c) Soros közlemények: közületi és üzleti hirdetések hasáb/sör hétköznap és ünnepnap 18,— Ft Lakosságnak: hasáb/sor hétköznap 6,— Ft vasárnap és ünnepnap 12,— Ft d; Apróhirdetések: közületi és üzleti hirdetések szavanként hétköznap 2,— Ft vasárnap és ünnepnap 4,— Ft Lakosságnak: szavanként hétköznap 1,— Ft vasárnap és ünnepnap 2,— Ft Apróhirdetéseknél az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számít a díjfelszámításánál. A legkisebb apróhirdetés 10 szónak számít Jeligés hirdetések kezelési díja: 5,— Ft. Kérjük, hogy a hirdetéseket címünkre küldjék be: Somogy megyei Lapkiadó V. Kaposvár, Latinka Sándor u. 8. Hirdetéssel kapcsolatos felvilágosítást telefonon is adunk. Telefon: 11-516 vagy 11-512/3-as mellék.