Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-28 / 23. szám

Vasárnap, 1968. január 28. 3 aOMOGYI NÉPLAP Felkészülnek az indulásra Téglagyárak vezetőinek tanácskozása Fonyódon Az idén is összegyűltek So­mogy és Zala megyei tégla­gyárainak vezetői, aktívái Fo­nyódon a Tungsram Üdülő­ben, hogy tanácskozzanak a múlt évi tapasztalatokról és az idei feladatokról. Az új helyzetnek megfelelően két napot fordítottak az új gazda­sági mechanizmussal kapcso­latos legfontosabb tudnivalók elsajátítására, majd műszaki konferencián elemezték a munkát, s beszéltek a tenni­valókról. Ez utóbbihoz Fehér Józsefnek, a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatójának beszá­molója szolgált jó alapul. A téglára szükség van Tavaly a vállalat mintegy tízmillió téglát adott terven fe­lül a népgazdaságnak. A mű­szaki értekezlet előtt hallott megjegyzésekből arra lehetett következtetni, hogy néhány téglagyár vezetője úgy véli, meg lehet elégedni a tavalyi teljesítménnyel, a termelést nem szükséges tovább fokozni. Most elsősorban — gondolják — a gazdaságosságra kell tö­rekedni. A vállalat igazgatója szem­beszállt ezzel a nézettel. Ki­jelentette, hogy a népgazda­ságnak 1968-ban is nagy szük­sége van az építőanyagra. Eb­ből következik, hogy mindent meg kell tenni a termelés nö­veléséért Természetszerűen ott gyártanak több téglát, ahol az építőanyag gazdaságos elő­állításához megvannak az elő­feltételek. Azt hiszem, a gyárak veze­tői megszívlelték az igazgató szavait Szinte valamennyi fel­szólaló hangoztatta: mindent megtesz azért, hogy a tavalyi 210 millió helyett 231 millió téglát tudjon kiégetni a vál­lalat. Érdemes a nyereséget növelni A Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállala­tot az iparágban az.ország el­ső négy vállalata között em­legetik. Jó hírnevét nemcsak annak köszönheti, hogy a ju­bileumi' versenyben képes volt a tervezettnél tízmillió­val több téglát adni. Élvonal­ba jutását nagy mértékben előmozdította az, hogy gazda­ságosan termelt, kereste az önköltségcsökkentés útjait. Hogy nem sikertelenül, ezt bizonyítja többek között az is, hogy hamarosan mintegy 15 —20 napi fizetéssel fölérő nye­reséget oszthat dolgozóinak. Az új mechanizmusban még több mód van a nyereség nö­velésére. Az igazgató erről egyebek között ezt mondta: — Az idén önállóbbak a vál­lalatok. Kezükben van a hely­zet kulcsa, tőlük függ, ho­gyan használják ki a lehető­ségeket. A nyereség nagy ré­sze a gyárban marad, felhasz­nálható további fejlesztésre. Hogyan növelhető a nyere­ség? Ezzel a kérdéssel is fog­lalkoztak a tanácskozáson. Mindenekelőtt fegyelmezett munkával. — Fontos — hang­súlyozták —, hogy a téglagyá­ri munkások úgy dolgozzanak a gyárban, mint otthon, saját portájukon. Ügyeljenek a mi­nőségre, óvják meg az elemi kártól a nyers téglát. Figye­lembe kell venni a múlt év tapasztalatait is. 1967 ugyanis bebizonyította, hogy a kar­bantartásra érdemes nagy gondot fordítani. Hogy a múlt évben a kelleténél ko­rábban indulhattak a gyárak, az részben annak köszönhető, hogy Pulai József vezetésével a téli nagy karbantartást ide­jében elvégezték. Azt tapasztaltuk a tanács­kozáson, hogy a téglagyárak vezetői tudják, a nyereség nö­veléséhez az eddiginél lelkiis­meretesebb, jobb munkára van szükség. Az egyik gyár vezetője például elmondta, hogy tavaly igen rossz minő­ségű téglát szállítottak Pécs­ié. A gyárat emiatt különbö­ző szankciókkal — kötbér stb. — sújtották. Az idén ezt nem vállalhatom — jelentette ki határozottan, maid azzal fog­lalkozott, hogyan szüntethető meg a hiba forrása. Jövőre 44 órás lesz a munkahét A tanácskozáson szó esett a termelés mellett az emberről is. Az igazgató megállapította, hogy a szociális körülmények bizonyos fokú javulása elle­nére még igen rossz viszonyok között — s ennek következté­ben elég rossz hangulatban — dolgoznak a téglagyári mun­kások. Ezért tovább kell javí­tani a munkakörülményeket, csökkenteni a baleseti ve­szélyt, s szükséges előmozdí­tani a kulturális színvonal emelését. — A téglagyári munkások életének megkönnyítése végett — mondta Fehér József — 1969. január 1-én bevezetjük a 44 órás munkahetet a vál­lalatnál. A téglagyárak vezetői örül­tek a bejelentésnek. Remél­jük, megszívlelték azt is, hogy a munkaidőt csak akkor csökkenthetik, ha gazdaságos munkával megteremtik ennek előfeltételeit. A műszaki értekezleten nyilvánvalóvá vált, hogy na­gyobb optimizmussal tekint­hetnek a következő hónapok elé á két megye téglagyárai­nak vezetői, dolgozói, mint a múlt év januárjában. Bár jól zárták az 1967-es esztendőt, elbizakodottságra mégsincs oka senkinek. Az eredménye­ket a jó munkán kívül előse­gítette (a tanácskozáson nem­egyszer hallottuk) a kedvező időjárás is. Ha az idén nem lesz ennyire csapadékmentes az idő, már a tavalyi szint el­éréséért is többet kell tenni. Ám ha a maga posztján min­denki helytáll, akkor a válla­lat igazgatója jövő ilyenkor is­mét elmondhatja: amit vállal­tunk, teljesítettük. A jó munkához, amely en­nek előfeltétele, kívánt sok si­kert a Zala megyei Párt-vég­rehajtóbizottság nevében Ván­dor László, a Nagykanizsai Városi Pártbizottság első tit­kára, a Zala megyei párt-vb tagja. — A két megye célki­tűzései hasonlóak — mondta többek között — Somogy és Zala vezetői között ió elvtársi, baráti munkakapcsolat ala­kult ki e célok megvalósítását illetően is. Fontos, hogy az alapanyag-gyártó vállalat, a Somogy—Zala megyei tégla és cserépipar kellő mennyiségű, jó minőségű építőanyaggal já­ruljon hozzá e célkitűzések valóra váltásához, az üzemek, gyárak, lakások, kulturális in­tézmények építéséhez. Szegedi Nándor MENNYIT KÉSHET EGY GYORSVONAT? Elvben semmit, hiszen a menetrend percről percre tartalmazza, hogy mikor kell megérkeznie a szerelvény­nek. Más azonban a gya­korlat, s erre a legszembe­tűnőbb példa a január 26-i eset. A Budapestről 17 óra 18 perckor induló gyorsnak 20 óra 28 perc perckor kel­lett volna befutnia Kapos­várra, de csak 21 óra 12 perckor érkezett meg. Pedig nem volt hófúvás, nem volt mínusz húszfokos hideg — amit esetleg még elfogad az ember magyarázatul ilyen nagy késésre. »Csupán« az történt, hogy a szerelvény jó negyedórát várakozott Sza- kály-Hőgyész állomáson, az­V _____________________________ t ón megismétlődött mindez Döbröközön, míg a koronát erre az egészre egy Baté j előtti ácsorgás tette föl. Így aztán összejött az a 44 perc, a vonat utasainak nagy »örö­mére«. Sajnos nehéz az utóbbi időben Budapestről úgy Ka­posvárra utazni, hogy a vo­nat pontosan érkezzék. Va­lahol mindig »elcsúszik«. Általában öt-tíz perces ké­sések ezek, de még igy is bosszantóak, hiszen nem te­kinthetők »vis maiornak«, elháríthatatlan akadálynak. Jó volna, ha felfigyelne er­re a MÁV illetékes igazga­tósága. P. Gy. Kúszó és a morál A „RÉGI’ Az utóbbi időben — sok más kö­zött — eigy rendkívül izgalmas téma fog­lalkoztatja az embereket So­mogybán. Nem titkolom, ma­gam sem vagyok kivétel. Pe­dig nem országos ügy ez, csak a miénk — legalábbis úgy tet­szik, mintha hatása még nem jutott volna túl a megyeha­táron. Annyi azonban bizo­nyos, hogy nyugtalanság tölti el az embereket a szövetkeze­tekben, az üzemekben, a ki­sebb közösségekben, a hivata­los fórumokon, s nem titkolt fölháborodássaí mondanak vé­leményt. A rádió mellett ülve ugyanis megdöbbennek néha, és méltatlankodnak maguk­ban. Az irodalmi érdeklődé­sűek hetilapot forgatnak, de időnként fennakad a szemük, és minden idegszálukkal tilta­koznak. A folyóirat kedvelői megpróbálnak eligazodni bizo­nyos kérdésekben, de megüt­köznek, mert észre kell ven­niük, hogy egyre-másra feltű­nik egy «csillag« a zsurnalisz­tika egén. Nem titkolom soká: Kunsza­bó Ferenc cikkeiről, »rádiószó­zatairól«, szociográfiának jel­zett riportjairól van szó. Vele találkozunk az Élet és Iroda­lomban, a Valóságban, a Pa­lócföldben, a Magyarország­ban, a képes lapokban, csak­nem valamennyi országos fó­rumon. S ha ő maga nem je­lentkezik, hát cikkeit, kifica­modott »valóságlátását« bírál­ja a Tükör, a Népszava, a Tolna megyei Népújság. Szép karrier, igaz. Kevés embernek adatott meg az or­szágban, hogy »szabadúszó­ként« úgyszólván minden or­szágos lap és sajtósaerv pub­likálja írásait. Dehát tulajdon­képpen nem erről van szó. Megfordítok egy közmondást, s kitűnik a lényeg: nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy miről, mit és hogyan, milyen módszerékkel és mi­lyen morális alapról indíttat­va ...? BŰVÖLETÉBEN... Lekezelő hangon Hogy ki volt Kunszabó Ferenc tíz­egynéhány évvel ezelőtt, arra Somogy­bán igazán nem kell sok szót vesztegetni. »Szellemi fegyver­tárát«, eszmei hovatartozását jól ismertük akkoriban, viselt dolgait is őrzi még az emlé­kezet. Azóta természetesen megváltozhatott. Azért került börtönbe, mert bűnös volt, azért ítélkeztek fölötte a de­mokratikus államremd meg­döntésére irányuló szervezke­dés miatt, mert enyhén szólva elkalandozott korábban szo­cialistának vélt elveitől. Az ellenforradalom egyik vezér­alakja volt Somogybán, de MINI RUHAGYÁR HERESZNYÉN megbűnhődött érte. Nincs jo­gunk hát feltépni a társada­lom akkori sebét, nincs okunk a bűhhődés után bűnöket ró­ni fel... Hogy ma, 1968-ban kicsoda Kunszabó Ferenc? Ezt csak Írásaiból tudjuk, »szociográ­fiai« felméréseiből, riportjai­ból, amelyeket ma már — a szerkesztők jóvoltából — egy egész ország közvéleménye elé táx. S hogy ezeknek fölényes, lekezelő hangjából, a marxis­ta szociológiától teljesen ide­gen módszeréből, elnagyolt és hamis következtetéseiből fel­ismerjük a régen —Kúszó— aláírással jelzett, kezdő zsur­nalisztát, ez nem a véletlen műve... Szinte természetes, hogy nem vállalkozhatunk e munkák részletes elemzésére, ez kü­lönben is a szakemberek dol­ga. De néhány szembetűnő észrevételnél azért érdemes elidőzni. A marxista szociográfia ku­tatási módszere a marxista is­meretelméleten alapul, és a valóság részleteinek teljes be­mutatását követeli meg. Kun­szabó írásai azonban a félre; vezető műfajmeghaitározások ellenére sem közelítik meg a szociológia tudományát. Né­hány kérdés kiragadását tük­rözik csupán, reflexiókat tár­nak az olvasó elé, de véletle­nül sem találhatjuk meg ben­nük a társadalom fejlődési út­jának marxista elemzését. Igaz, az emberben önkénte­lenül is fölmerül a kérdés: számon ikérhetjük-e ezt tőle? Amennyiben írása nyilvános­ságot kap, azt hiszem, feltét­lenül. Látványos „igazságok14 A Textilipari Vállalat heresznyei konfekciórészlege havonta 720 000 forint termelési érté­ket állít elő. Zakókat és nadrágokat készítenek Nem ele- mez­________________hetem e munkák tartalmát, felet­tébb látványos »igazságait« sem, hisz nem Somogybán szü­lettek. Szerzőjük szemlélet- módjáról, állásfoglalásának hiányáról s a polgári szocio­lógiából átvett módszereiről, rosszindulatú és megalapozat­lan általánosításairól azonban kétséget kizáróan árulkodnak »müvei«. Ezért idegenek tő­lünk, ezért vált ki felháboro­dást és tiltakozást az embe­rekből: Ilyen szegények vol­nánk? Szükségünk van az ef­fajta fennhéjázó, önmutogató és hamis következtetésekbe fulladó »tanulmányokra«? Kunszabó Ferenc érdeklő­dési körét javarészt a paraszt­ság sorsa, életérzése, szokásai, átalakulása tölti ki, de ír a nógrádi iparmedencéről is, ahol a munkásokat választja vizsgálódása tárgyául. A pa­rasztság hivatott szószólója szerepében tetszeleg, miiközben a végsőkig lebecsüli, lekezeli a parasztokat (erre utalnak jel­zői: a »sunyiság, a nem egye­nesség« is), aztán leereszke­dik hozzájuk, s nemegyszer saját véleményét mondatja el velük. Itt van módszerének egyik buktatója. Interjút kö­zöl, s nem ez a baj. De saját szájaize szerint választja meg alanyait, akik mindenkor az egyedit, a negatív kivételt képviselik. E nyilatkozatokból általánosítani rosszindulatú félrevezetés. Pedig ő ezt te­szi. Megszólaltatja a tsz-elnök fiát, aki diplomás mezőgaz­dász, és fizikai munkásnak megy. Miért őt? A fiatalok egyetlen járásban húszasával szereznek diplomát a tsz-ek költségjén is. Erre a jellemző és általános vonásra nem ta­lál példát és alanyt a vizsgá­lódó? Jól ismert egyéniségéből fa­kadóan így ir a Nógrádi ipar­medencében: »Meglátogattuk a fiatal párt, mart kiváncsi vol­tam a proletárgógre a la 1966«. Parasztokról írja ezt is 1966- ban (!) Mi az ára címmel: »Ami még tíz' évvel ezelőtt is... földéhség volt, az mára az emberi életkörülmények megteremtésének vágyává lett bennük«. Most jutott volna el a mi parasztságunk az em­beri életkörülmények megte­remtésének vágyáig? Gondol­kodjunk csak egy kicsit! És ez áll a Szekszárdi kísérlet­ben (1967): A traktoros »... meglehetősen sok erkölcste­lenséget követ el, hiszen a tel­jesítményt nem csupán na­gyobb fizikai erővel... lehet növelni, hanem csalásokkal is«. A salgótarjáni üzemekben — mint másutt — csak a hi­bákat, az elmaradottságot haj­landó leírni, a »butik jelleg« érdekes a számára, a fejlődést véletlenül sem veszi észre. Ugyanígy szórványosan előfor­duló, de nem általános jelen­ségre mutat, amikor a nóg­rádi bányászok közül , csak olyanokat emel ki, akik nem akarnak tanulni, lebecsülik azt S közben nem veszi ész­re, hogy hány bányászból lett mérnök, technikus, művelt em­ber ... Ezernvi kérdés tör fel az emberből. Miért nem __________________veszi észre a z »elhivatott szociográfus«, hogy a múltból fakadó elma­radottság sajnálatos és szo­morú; miért nem érzi, éli át e jelenségekben az egyéni tragédiát, miért gúnyolódik fölöttük? Miért rója fel állan­dóan a kétkezi munkásoknak, hogy nem életszükségletük a presszó és a fekete? Miért hi­ányolja a hűtőszekrényt ott, ahol van hideg pince, s miért ezzel próbálja bizonyítani a kulturális elmaradottságot? Miért zavarja a »századeleji pöfögő automobil látványa«, amikor az aratásról ír — domb­tetőről? Miért kicsi és elma­radott mindenki e föld tekén, s miért »óriás« a kutató az igazmondás és a tudományos­ság palástjával álcázottan? De nem folytatom tovább. Mi következik mindebből? Kunszabó riportalanyainak nincs társadalmi kötődése. Mindig egyedi, extrém példá- dákat állít a középpontba, s mögéjük nem tud felsorakoz­tatni tényeket, bizonyító ada­tokat. Nem is kísérli meg. Az interjúikban véletlenül sincs pozitív alakja; egy-egy ember pszichikai tulajdonságaiból ál­talánosít, érzelmi motívumait próbálja átvinni a társadalmi csoportokra. Márpedig a lé­lektani tényezők túlhangsú­lyozása nem a marxista, ha­nem a polgári szociológia módszere. Azzal, hogy a nem általános jelenségeket általá­nosnak tünteti fel, s a nega­tív előjelűeket állítja a kö­zéppontba, ezzel meghamisít­ja a társadalmi valóságot. Talaj nélkül A marxista szociográfia feladata a konk­rét tények, a társadalmi élet új jelenségei­nek feltárása és tudományo­san elemző általánosítása. Egyszerűen azért, mert a konkrét vizsgálatból fakadó következtetéseket és javasla­tokat fel akarjuk használni az állami munkában a szoci­alizmus építésének gyakorla­tában. Kunszabó Ferenc írásainak azonban nincs társadalm i haszna. Részeredményei lóg­nak a levegőben, tudatosan megtévesztőek. O a régihez való ragaszkodás bűvöletében él és munkálkodik. Akkor is, amikor a parasztság régihez ragaszkodásáról, e korántsem általánosítható jelenségről be­szél, akkor is, amikor a pol­gári szociográfia módszerét követi, és akkor is, amikor régi önmagát adja... Az emberek — ki kell mon­danom — nem szívesen hall­ják, amikor a. szocializmusról, a gazdaságirányítás új rend­szeréről és más társadalmi­politikai kérdésről ágál. Nem szívesen, mert megérezték, hogy csak karrierista módjá­ra vállalhatta gátlástalanul a szocialista erkölcs prédikáto­rának tisztét, s írásaiból nem érzik a világnézeti hovatar­tozást, szilárdságot, a morá­lis talajt, az alapot ahhoz, hogy útmutatást adjon min­dennapi dolgainkhoz... Jávori Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom