Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-24 / 19. szám
fawrda, 1968. január 34. SOMOGYI NÉPtAF PROGRAM ÉS POLITIZÁLÁS Az elnök és a párttitkár régi ismerősöm. Először telefonon beszéltem velük, s meg egyeztünk a találkozó időpontjában. — Titkár elvtárs, az érdekelne, mit tesznek a kaposvári Asztalosipari Ktsz kommunistái a munkafegyelem megszilárdításáért ... Nagy csönd a telefonkagylóban. Aztán megszólal a párttitkár a vonal túlsó végén. — Csak jöjjön, ha éjszaka fölébresztenek, akkor is mindent el tudnék sorolni minderről ... Másnap délelőtt a szűk elnöki irodában ülünk hármasban. Vincze Károly ktsz- elnök és Vadas József párttitkár rögtön belekezd a témába. — Szövetkezetünkben olyan módszert alakított ki a párt- szervezet, hogy minden kommunista felelős a munkafegyelemért a maga területén. Taggyűléseken beszámolnak mindnyájan a megbízatás teljesítéséről. A tagság kilencven százaléka fizikai dolgozó, inkább cselekedni szeret, mint beszélni. Megesik, hogy én kérdezem meg valamelyiktől: »Jóska, te még nem mondtad él, mi van a brigádodban azzal a fenegyerekkel. Még mindig elkésik, még mindig kijár ötpercenként dohányozni?« — mondja a párttitkár a feketekávéját kavargatva. — Sajnos a ktsz több helyen termel, egyik telepről a másikra szállítjuk az anyagot, a félkész terméket. Ez azt jelenti, hogy nálunk nagyon^ nagy a kommunisták felelőssége. Az ő ellenőrző, nevelő munkájuk nélkül nem lehet meg a gazdasági vezetés. Csak egy példát mondanék: prémiumosztáskor minden brigádban a szemébe mondják annak, aki nem kapott: »Te, barátom, nem érdemelted meg. Majd, ha olyan becsületesen dolgozol, mint a társaid, akkor igen« — veszi át a szót az elnök. Megint a párttitkár beszél: — A kommunisták példát mutatnak a munkahelyükön. Nem késnek el, kihasználják a munkaidőt. Például az ő kezdeményezésükre vezettük be az önmeózást. A BÚTORÉRT már nem küld hozzánk minőségi ellenőrt. A kommunisták javasolták, hogy maguk a szakmunkások rakják fel a teherkocsikra az egyik telepről a másikra szállítandó félkész termékeket. Egy brigád három-négy perc alatt végez vele, a segédmunkás legalább egy óráig bajlódna. Kék műanyag borítású dossziét tesz az asztalra Vincze Károly, s látható büszkeséggel magyarázza: — 1965 óta tizen hárommillióval nőtt a. ktsz termelése. Tavaly már huszonhétmillió forint értékű bútort gyártot■ tunk. Az idei tervünk olyan harmincmilliós. Az egy főre jutó termelés harmincezer forinttal emelkedett a múlt évben. A termelés emelkedését nyolcvan százalékban a termelékenység növelésével biztosítottuk ... Nézze, tizen- négymilliós termelésig még csak lehet »fejből« vezetni, most már nem. Mind termelésben, mind gépesítésben elértük a középvállalat szintjét. Ez a program, amelyet ebben a dossziéban lát, fél évig készült az OKISZ . Szervező Iroda támogatásával. Eddig hetvenezer forintba került. A Budapesti Bútoripari Vállalat műszaki vezető mérnöke készítette nagy gonddal és szaktudással. Ennek alapján teljesen átszerveztük a szövetkezetét. Különválasztottuk a termelést és az előkészítést. A legnagyobb megtakarítás itt jelentkezik még pedig forintban. Ennek a tervezetnek köszönhetjük, hogy nálunk már január 2- án hajrá volt, már ezen a napon szállítottunk bútort, s egész évben ütemesen terme- *lünk és szállítunk. — Ehhez én annyit tennék — szólal meg a párttitkár —, hogy a kommunisták az első lépéstől támogatták az elképzeléseket. Aztán töviről hegyire megvitattunk mindent a taggyűlésen. Most napi gondunk a program megtartása ellenőrzése. Az egyik kulcspozíciójú kommunista Somogyvári János, az előkészítő csoport vezetője. Vele lent a műhelyben találkoztam. Ezzel kézié: — Ha megtartjuk a programot, a fegyelmet is megtartottuk. Az én feladatom, hogy a részlegek idejében megkapják a programot, ne várjanak az anyagra. Nagyon sok vitánk volt tavaly, mindenkinek magyaráztuk, miért szerveztük át a szövetkezetét, miért vezettük be a programozást, az országos normákat. Az eredmény máris mérhető. A lakköntő például most öt ember helyett hárommal annyi bútorlapot von be három nap alatt poliészterrel, mint azelőtt hat nap alatt. Cselik József, az 1-es műhely kommunista vezetője: — A program megkönnyíti a munkát. S nem lehet pazarolni, egy darab fát sem lehet levágni a gyártáselőkészítő iroda utalványa nélkül. Minden nap beszélünk az új rendszerről, megtárgyaljuk a felbontott programot Ifj. Hampuk Ferenc, a gépműhely brigádvezetője: — Az első két hétben ösz- szedugtuk a fejünket — nálunk nagyon jó a kollektíva, öt kommunista dolgozik a műhelyben —, s meghánytuk- vetettük az új normát. Megegyeztünk, hogy elsősorban ésszel termelünk többet, új megoldásokat keresünk, ész- szerűsítéseket vezetünk be. Ágh György, az előkészítő csoportvezetője: — Az emberek kíváncsiak, szükség volt a beszélgetésekre. Ez is, az is magyarázatot kért az előtte homályos kérdésekre. A pártszervezetben a dolgozók java tevékenyke-, dik ... mindenki hitt a szavuknak. Sokan és sok mindenről be széliek még a zúgó gépek mellett. Ugyanaz csendült ki minden kommunista véleményéből: csak akkor kelhet versenyre a. ktsz a piacon az új gazdasági mechanizmusban, ha a bevezetett program megvalósul. Lajos Géza GÉPJAVÍTÁS Ankét a Mennyibe kerül majd köbmétere? — Melyik utcák kapnak az idén és jövőre gázt? — Atalakíthatók-e gáztüzelésre a tűzhelyek, kályhák? Kaposvár gázellátásai h/zfosito elosztóhálózat terve. /. ütem/v96& -1969/ A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat 2. sz. csofconyavison- tai gépjavító állomásán megkezdték a RAFITOX növényvédő gépek kijavítását. Jelmagyarázat A TIT és a városi tanács végrehajtó bizottsága pénteken ankétet rendezett Kaposvár gázszolgáltatásának előkészítéséről s mindazokról a kérdésekről, amelyek a lakosságot érdeklik. Olyan nagyfokú volt az érdeklődés, hogy az ankét részvevőinek egy része csak az előadóterem ajtajából hallgathatta a tájékoztatót, odabenn már állóhely sem volt. Bencze László, az Országos Kőolajipari és. Gázipari Tröszt vezérigazgató-helyettese, Benczc József, a városi tanács vb-elnök- helyettese és a Közép-dunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vallalat képviselői válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. A filmvetítéssel illusztrált előadásból és a kérdésekre adott válaszokból megtudhattuk egyebek között, hogy a szolgáltató vállalat gondoskodott elegendő földgázt hasznosító fűtő- és egyéb készülékről. A választék bővítése — I960-bon k/épitendó ■ - ^£9-ben kiépítendő kisnyomású Fezeiéi kisnyomású vezeték végett pályázatot hirdetnek megfelelő készülékek szerkesztésére. Ezer kilokalóriánként 20 fillérbe kerül a főzésre és 16 fillérbe a fűtésre felhasznált földgáz. Egyébként átlagosan 1,50 forint alatt marad a díja a felhasznált gáz köbméterének. Ott, ahol jelenleg központi fűtőberendezés működik — körülbelül 500—600 ilyen lakás van a városban —, egyelőre csak a konyhába szerelik be A gázt, később kerül sor a központi fűtés kazántelepének átalakítására. A Kalinyin városrész központi fűtéssel ellátott lakásaiban megmarad a villanybojler, és csak a konyhába kötik be a gázt. Ha azonban a bérlő kívánja, saját költségére gázmelegítőt is szereltethet a fürdőszobájába. Egyébként a bekötés már isSZEMBE A HAJNALLAL Az éjszaka csöndje elnyeli a kisebb neszeket. A városszéli sötét sűrű és puha, mint a bársony. Éjfél után a már hazaért esti műszakosok és a rossz alvók is elkattintják a villanykapcsolót. A városban már csak egy-két ablak világít. Amikorra minden lakásban kialszik a fény, akkor kel Szász Károly gépkocsivezető és Traub József rakodó. Kék fényű neonok égnek az utcán, ők befelé igyekeznek a munkahelyükre. 2 óra 30 perc A nagyberénvi Új Barázda MG TSZ szappanfőző részlege minőségi áru termelésével az üzemeltetését megkezdte. Cseretelepei — köztük a Siófok, Somogyi út 12. szám alatti is — változatlanul működik! A vajgyár kapuján megcsördül a lánc, megérkezett az Ikarus-termosz. Néhány perces rakodás, gyors forduló a sajtüzembe, és hozzáfognak a város reggelijének kiszállításához. Egy éve múlt, hogy nem a magas teherautókra kell emelgetni a 25 literes tejeskannákat, a teljesen zárt termoszkocsi megkönnyíti a rakodók munkáját. A reggeli órák a leghidegebbek, a palack könnyen szétfagyhat a boltnyitásig. Zajtalanul rakodnak, csak a szapora lépések gyors ütemét ismétli az üzem visszhavgos betonja. — Tíz év óta együtt járjuk a várost — fordul felém Traub József, mikor fellép az ülésbe. Két bolt között egyetlen szót sem váltanak. — Másleor sem beszélgetnek útközben? A gépkocsivezető az utat figyeli. Traub kérdéssel válaszol. — Tíz év után? Ha valami mondanivalónk van, a túra végén megbeszéljük. Visszafelé az út másik oldalán rakják le az árut. arca titokzatos lesz. Aztán mégis ö fedi fel a rejtélyt — Mielőtt este lefekszem, átfutom őket. — De hát a megrendelések boltonként és naponként változnak, és eddig már vagy húsz helyen megálltunk. — Ezzel alszom el, és megmarad a fejemben. Reggel még egyszer sorba veszem a papírlapokat, ellenőrzőm magam, hogy jól emlékszem-e. — Emiatt még nem reklamáltak — teszi hozzá röviden Szász Károly. 4 óra 40 perc 5 óra 30 perc mertetett, úgynevezett eszmei költségében — lakásonként Iklb. 15 000 forint — benne van egy kétszaba-konyhás, fürdőszobás magánház bekapcsolásának díja és a berendezések — fűtő és főző-melegítő szerkezeitek — ára is. Lehetőség lesz rá, hogy az anyagi erőtől függően a lakók a gáz beszerelése után folyamatosan kérjek az egyes helyiségek bekapcsolását, tehát évről évre fokozatosan térhetnek át az egész lakáéban a gázfogyasztásra. • Többen kérdezték, mi lesz a meglevő propán-butángáz tűzhelyekkel és a cserépkályhákkal. Az ankéten megtudtuk, hogy a gáztűzhelyek több típusa átalakítható földgáz- használatra. A cserépkályhák ugyancsak füthetek gázzal, ha: 1. A cserépkályhának nem termofor- kéménye van; 2. a közös kéményre csatlakozó valameny- nyi kályha gáztüzelésű. Természetesen minden ilyen átalakítás esetén szükség van biztonsági berendezésekre, amelyekkel megelőzhetők a balesetek. S itt kell megjegyezni: ha néni új, hanem átalakított készülékeket üzemeltet a laíkó, kevesebbe kerül a bekapcsolás utáni berendezés. Az itt közölt térkép részletes tájékoztatást ad a város lakosságának arról, hogy a gázszolgáltatás első ütemében — az idén és 1969-ben — mely utcákban szerelik be a gázvezetékeket, illetve a berendezéseket. H. F. 3 óra 25 perc Elindulnak az első rakománnyal az Ady Endre utcán, a Május 1. utcán egészen a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumig, majd visszafordulnak. Ahogy megáll a kocsi, az ajtók jobb- ról-balról egyszerre nyitódnak, csukódnak. Két percig tart húsz-huszonkét kanna lerakása. Beidegzett gyors mozdulatok, kapkodás nélkül. — Órát lehetne igazítani hozzájuk — mondja az éjjeliőr. — Figyelje meg, egy percen belül indulnak másodszor. Az órára nézünk. Szász Károly int, fölberreg a motor. Palackozott tejjel, kakaóval, tejfellel tele a guruló termosz óriás gyomra. Üresen most hajt befelé a másik kocsi. A vezetők üdvözlik egymást. A gyalogjárókon megjelennek a legkorábban kelő kaposváriak, az első járókelők. Mögöttünk a hideg termosz, kint fagyos a levegő. A kocsiban meleg van. A gépkocsi- vezető és a rakodó egyszerre csukja be maga mögött az ajtót, és ördöngös gyorsasággal rámolja ki a rekeszeket. Traub mellett a motorház tetején sárga papírcsíkokon a megrendelések. Ritkán veszik kézbe, csak rakodnak. Nem tudom szó nélkül megállni. A gépkocsivezető elneveti magát, Iratát A város reggelije ott van a tej- és élelmiszerboltok ajtajában. A harmadik fordulóban már a nyitott üzletek kapjak meg a napi sajt-, vaf-, túró- és tejszínme n-ny iséget. Az éjszakai szolgálat délután egy óráig tart. Járják a boltokat, viszik a friss tejtermékeket. Szász Károly fiatalember, Traub József jóval idősebb nála, mégis úgy hasonlítanak egymásra, mintha testvérek volnának. Nem az arcuk vagy az alkatuk után, hanem egyébként. Csöndben, egymást segítve dolgoznak tíz év óta minden éjjel. Még a mozdulataik is ugyanazok, sőt a beszédük is. Még valamiben hasonlítanak: régen nem tudják, milyen alvás esik éjféltől reggel hétig. Azt pedig éppen ők tudják legjobban, milyen szép, kivált nyári éjjeleken szembe menni a hajnallal. Nacv József Tízezer művészeti előadás A TIT népművelő szakembe- : rei elkészítették a legutóbbi négy esztendőben kifejtett mű- ! vészeli ismeretterjesztő mun- : ka mérlegét. Az 1964-ben tar- ; tett legutóbbi TIT-közgyűlés • óta 648 000 hallgatója, részve- ; vője volt a kevés híján tízezer • művészeti előadásnak, rendez- ! vénynek. Asztalosipari üzem vezetésében, adminisztrációjában és árkalkulációban gyakorlattal bíró faipari technikust vagy asztalosmestert felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Csurgói Járási Napsugár Ktsz Csurgó.