Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

Vasárnap. 1968. január 31. 3 SOMOGYI NÉPLAP A POLITIKA HELYI TOLMÁCSA — Ha jó pártpropagandis­táról akarsz írni, akkor ke­resd meg hátrányban Frank Sándor iskolaigazgatót. Rendkívül jó előadó, kitűnő irodalmi idézetekkel fűsze­rezi a foglalkozásokat... Tréfából azt szokták rá mondani, hogy jobb, mint egy film. Keresd föl, s be­szélgess vele — indított út­ra Juhász Mihály, a járási pártbizottság munkatársa. Nem a legjobbkor nyitot­tam be 'az igazgatóhoz, ép­pen egy sereg pedagógussal tárgyalt. Elnézést kért, még néhány följegyzéssel végez­nie kell. Jó negyedóra múl­va végzett a munkájával, a tanulmányi felügyelők is el­búcsúztak. Odaült mellém az asztalhoz, cigarettára gyújtott. — Vgy hallottam, hogy tíz éve propagandista. — Régebben ... Negyven­öt óta. — Hogy értsem? — Szó szerint. Akkor let­tem a pártnak tagja. Elő­ször a MADISZ-ban, majd a pártban voltam propagan­dista. Mindig vezettem ok­tatást, nagyon szeretem ezt a munkát. Tudja, ha vala­hol meg lehet ismerni az embereket, akkor itt mód van rá. S olyan jó érzés nekem, nevelőnek, ha sike­rül a hallgatókat a mi vi­lágnézetünkre formálni. Ok észre sem veszik, mennyit változtak, mire lesznek ké­pesek ... Azok közül, akik politikai oktatásra jártak, sokan lettek később párt- és állami vezetők. Például a mostani tsz-elnökünk is... — Mi a módszere? — Falun nagyon lényeges a beszélő módszer, az em­berek életéből vett példa. A propagandistának mindig kapcsolatban kell lennie a faluval, a termelőszövetke­zettel, a községi vezetőkkel. Ha sikerül az ország fejlő­dését összevetni a helybeli fejlődéssel, akkor minden téma közelebb kerül az em­berek szivéhez és gondola­tához. Itt; van például a gazdaságirányítás új rend­szere. Ha úgy beszél erről a propagandista, hogy mit jelent ez a termelőszövet­kezetben minálunk, akkor hamarabb megértik az em­berek a feladatukat. Több előadás hangzott el erről a kérdésről a marxizmus-le- ninizmus tanfolyamunkon, s aminek nagyon örülök, a hallgatók megértették, hogy többtermelés nélkül nem le­het többet adni. Például megkérdezem: No, János bácsi, a maga véleménye szerint hogyan befolyásolja a munkaegység értekét az állattenyésztés. A takar­mányfelhasználás, a szapo­rulat stb. Az én hallgatóm sorolja, hogy hol és mivel lehetne takarékoskodni, mi­lyen bajokat lát. Vagyok olyan őszinte, rögtön rákér­dezek, hogy ő mit tesz ezért. Kapom a választ: igaz, éngém háromszor hív­tak silózni, de csak egyszer mentem el. — Tehát a beszélgetések és viták hatása érződik az emberek gondolkodásában és magatartásában? — Akik jó pár év óta részt vesznek az oktatáson, azok hasznosabb tagjaivá válnak társadalmunknak. A munkafegyelmen, az őszin­tébb légkörön mérhető. Bát­rabban megmondják egy­másnak a véleményüket... Ma már rengeteg eszköze van a propagandának a saj­tótól a televízióig. Ott azon­ban általában beszélnek a távlatokról. ‘Mi itt, a falu­ban lefordítjuk a saját nyel­vünkre. Általában húsz-har­minc perces előadást tartok, aztán beszélgetünk..'. Kis családhoz hasonlíthatnám a tanfolyamot... Galambősz férfi nyit be. Varga László tanító. Hallja, högy a politikai oktatásról beszélgetünk. Megjegyzi: — Én is járok, csak any- nyit mondhatok, nagyon ér­dekes problémákat vitatunk meg ott. — Hogyan készül az elő­adásokra? — Hát a fölkészülés elég hosszú. Először elolvasom a tananyagot, nézegetem az irodalmat, a helyi példáidat is összegyűjtöm... Sokat olvasok, s így a foglalkozá­sokon mindig idézek. S nem a kijelölt irodalomból. Na­gyon érdekes, hogy az em­berek most már nemcsak az újságot olvassák, hanem könyveket hoznak ki a könyvtárból, meghallgatják a rádiót, megnézik a televí­ziót. Előfordul, hogy olyan kérdést tesznek föl, amire nem tudok azonnal vála­szolni. — S minek örül a pro­pagandista? — Ha nem sokan hiá­nyoznak, s előadás után nem kívánnak hazamenni, ottmaradunk öten-hatan, s még jó három órát beszél­getünk, vitatkozunk. Előre tudom., hogy a következő foglalkozáson parázs vitánk lesz a televízióban sugár­zott Hideg napok című filmről. Hát ennek örü­lök ... Lajos Géza AZ IBUSZ új, önálló KAPOSVÁRI utazási irodái a KAPOS SZÁLLÓBAN és a TANÁCSHÁZ U. I. alatt működnek. Bel- es külföldi vasúti jegyek. Az irodák ezen felül minden utazása ügyben készség­gel állnak a t. Utazóközönség rendelkezésére. Kívá­natra szállodai vagy fizetővendég-szobát biztosítanak Budapesten, és az ország számtalan helyén, valamint küllöldön is. Keresse fel irodáinkat. (270) EGY TRAGÉDIA HÁTTERE Lelkiismeret-furdalás nélkül • • • A tabi temetőben két sir van egymás mellett, apa és fia, if­jú és idősebb Kasza József nyugszanak benne. Mindket­ten önkezükkel vetettek vége. életüknek. Előbb a 13 éves fiú, s nem sokkal utána bánatában a 44 esztendős apa. A kettős, megdöbbentő tx-agédia, amely 1965 nyaaán játszódott le, még ma is foglalkoztatja az em­bereket, keresik, kutatják a tragédia hátterét... 1 A Tabon lakó hozzátartozó­kat, a kisfiú nagyszüleit, az apa szüleit, Kasza Lajosékai keresem. Az utcán 12—14 év körüli gyerekeket szólítok, meg. Mondom a nevet. • — Akinek az unokáját a mostohája halálba kergette? Ismerjük, hiszen egy iskolába jártunk, csak egy osztállyal lejjebb. Tetszik tudni, hogy az édesapja is öngyilkos lett? Sírás, magányos öregasz- szony fogad. A tragédia ide­jén még élt a férje is, de nemsokára az is meghalt. Lá­nya Pesten él. Teljesén egye­dül van, a tanácstól kap havi 200 forintot, abból éldegél... — Dx’ága kis bogaram. Mennyire szerettem, jobban mint a saját gyerekeimet — zokogja, amikor unokája és fia féltve őrzött fényképeit mutatja. — A mostohája, az kerget­te sírba, mert nem állhatta. Mindig csak csúfolta, ütötte, a maga gyerekét meg ké­nyeztette. De engem sem hagy békén, bíróságra idézget, peiri. indított ellenem, követeli a fiam itthagyott holmijait, szerszámait. Hogy van-e mit ennem, azzal nem törődik, csak a maga hasznát lesi. Hát mit adjak neki? Nézem a földes, hideg szo- bácskát, a szegényes bútort, s én is azt kérdezem: valóban, mit adjon .. .? 2 A járásbíróságán levő ira­tokat tanulmányozom. 1966 elején, hat hónappal a tragé­dia után fordult bírósághoz özvegy Kasza Józsefné. Anyó­sától mintegy 8—10 000 forint értékű ingóságot követelt, mert szerinte abból akart fér­jének síremléket állítani. Kö­vetelte a kisfiú karóráját is, amelyet a bérmaszülók pénzé­ből vettek, aztán egy 26 fo­rint értékű eternit asztallapos s meg akarta téríttetni azt az összeget, amit férje a szülei konyhájának cementlapozásá- ra adott hogy az öregek ne fagyoskodjanak... A múlt év végéig húzódott az ügy, noha a bíróságon — ismerve a közhangulatot — azt tanácsolták neki, hogy áll­jon el a pereskedéstől. Erre nem volt hajlandó. Végül megegyeztek 3700 forint érté­kű ingóság átadásában. De közben meghalt az após, s a magára maradt öregasszony el­adogatta, fölélte a fölösleges, még értékesíthető holmikat, s az így szerzett pénzen csinál­tatta meg unokája sírját is. 1967 decemberében végre­hajtó járt az öregasszony la­kásán, hogy a mostoha kíván­ságának eleget tegyen. Jelen­tésében azonban sikertelen­ségről kellett számot adnia, mert nem volt mit végrehaj­tani. 3 Majd két órán át hallgattam siófoki otthonában a másik öz­vegyet, a mostohát, Kasza Jó­zsefnél. Kénytelen voltam hallgatni, mert ritkán enge­dett szóhoz jutni. Ömlött be­lőle a szó, a magyarázkodás még a vádaskodás. — Anyósom, az a rafinált 1 teremtés az oka mindennek. Majamszeretetével fétrenevel- te a gyereket, s annak lett ál­dozata az én szép uram is. Meg aztán a közhangulatot is ellenem fordította, engem hi­báztatnak, holott semmiről sem tehetek. Azt hiresztelték, hogy az apja iránti szeretet, illetve az anyai szeretet hiá­nya kényszerítette a gyereket erre a lépésre. Nem igaz, a rossz bizonyítvány miatt tet­te, félt az apai felelősségre vonástól. Dolgozni nem akart, csak a könyveket bújta, bez­zeg az én lányom segített ba­bot és kukoricát ültetni, pe­dig jóval kisebb ... Ö pedig a tükrömet is összetörte, s ami­kor emiatt eszelősnek nevez­tem, a férjem engem mondott el cafatnak ... Egy ilyen gye­rek miatt. Különben is csak néhány évet élt volna, mert a boncolás azt állapította meg, hogy víz volt a fejében és cukros volt, mint az anyja. Az is azért halt meg fiatalon ... 4 Részvét és megilletődés nél­kül beszél a halott gyerekről, »■szép, drága férje-« első házas­ságából származó fiáról. Nem mondja, de szavaiból és a bí­rósághoz meg szerkesztősé­günkhöz korábban irt levelé­ből is az érződik: örült, hogy a gyereket nagyanyja gondoz­ta, s annak is, hogy véget ve­tett életének. A bírósághoz például így írt: »Férjem is belátta, hogy mindig csinál valamit a gye­rek, amiért nincs közöttünk békesség ...« Idézet a szerkesztőséghez írt leveléből: »Annyi bánat, veszekedés volt a gyerek miatt. De kár volt drága férjemnek egy ön­fejű, szeszélyes és hanyag gye­rek miatt eldobnia az életét.« Nyolc óra. A Villamossági Bolt rácsain a lakatok en­gedelmeskedtek a kulcsok fo­gainak. Kinyitottunk. Gyor­san föl a köpenyekkel. Jó­formán még el se foglalta mindenki megszokott poszt­ját, máris csengett a telefon. A boltvezetőt kérték. — Nem, kérem, nem vál­tozott, maradt a régi — hangzott a válasz. Pár percig csend volt. Az­tán nyílott az ajtó, megér­kezett az első vendég, s mi­re kiszolgáltuk volna, jött a második, a harmadik. Egy­másnak adták a kilincset. Kucsmás, bőrkabátos, közép­korú férfi áll meg a pult előtt. — Rádiót szeretnék, egy jó kis készüléket. — Wartburg 5160-as 125-7 forintért. Tessék, szép kivi­telű világos, világvevő. — Van rá garancia? — Hogyne. Egy évig. Villámgyorsan illeszti be­le »kollégám« a földelést, be­kapcsolja, hangerőt ad. Rö­vid szünet után nyolc óra húsz perckor... — Príma, marad — szól a vevő. — Neve, lakcíme — kitöltésre várnak a rubrikák. Ezt le kell írni három pa­pírra, majd tíz helyen lebé-. lyegezni és dátummal ellát­ni. Dupla spárgával átkötöt­tük a dobozt. — Parancsoljon. A vevő elköszönt. — Látja, a legtöbb idő a fölösleges irogatással megy el. Egyszerűbben kellene ezt a sok pecsételést megoldani — jegyzi meg a »-kolléga«, miközben a pulton rendet tesz. Két nénike, nagy ko­sarakkal fordul be az ajtón. (Hetipiaci nap van). Kifújják magukat, majd közelebb jön­nek. — Zseblámpaelemet vin­nénk, ha van. — Van hát, mennyit leér­nek? — Hát vagy hatót. — Arra, magúk felé talán nincs? — mosolyogva kérdi egy másik eladó. — Nincs sajnos. — Merre laknak? — Mi Daránypusztán. Hat darab az annyi mint — várjon, fiam, kettőt kü­5 «-Elvetemült«, »sápítozó«, »hazug« anyósát hibáztatja, hogy az nem engedte hozzá­juk költözni a kisfiút, csupán anyagi okok miatt. De minden szavából részvétlenség s az érződik, hogy elsősorban ő az, aki főleg az anyagiak miatt bánkódik: — Féljem 109 kilós disznót vett néhány évvel ezelőtt a tő­lem kölcsönkért pénzből szü­leinek, mert azok dolgozni sem akartak, és arra is res­tek voltak, hogy egy kis hí­zót tartsanak. Az én anyám 76 éves korában is nevelt hí­zókat és eladta őket. Még a bátyám is. tőle vett, igaz nem fizette ki. A férjem pénzéből cérnán:tlapozták le a konyháju­kat, az ő keresetéből csináltat­tak ezer forintért hordót, mert az sem volt nénik. S néhány sor a szerkesztő­séghez írt levélből: »Két temetés költségeit kellett fizetnem, mert különben nem kaptam volna meg férjem le­foglalt keresetét... (Először egyik temetést sem akarta vál­lalni, csak a tanács vezetődnek felszólítására intézkedett és fizetett.) S ami pénzt, meg élelmet a tragédiakor összead­tak, biztosan anyósoméknak juttatták, majd eléldegélnek belőle egy darabig ...« 6 Önmagát sajnáltatja. Pa­naszkodik mondván, beteges, keresetképtelen; lakója nem megy ki házából — négyszo­bás, szép lakásában bérlő van, lön kérek számolni a szom­szédasszonyomnak. Egy cigány házaspár szól oda a pult végéről. — Táskarádiót leheit-e kap­ni? — Lehet — Olyan négyszáz forinto­sat is? — Négyszázért nincs tás­karádió. — No, akkor mennyiért van? — Ezeregyszázötvenért, ezer- háromszáznegyvenért, ezer- hétszázért. — Üsse kő, eladtam né­hány malackát, már csak megengedhetem magamnak. Ez lesz az asszony karácso­nyi ajándéka — mondja a bajuszos férj. Nevetve kérdezzük: — Már az idei? — Affenét! A tavalyi. Ak­kor még nem híztak eladás alá a malacok. Kifizették, elvitték. A televíziók előtt mindig csoportosan beszélgetnek. Egy családból öten-hatan is eljönnek megnézni a nagy vásári;. — Tévét szeretnék, a leg­jobbat Ár nem számít — Mégis milyet? Favoritot, Sztárt, Mórra Lisát? — Mona Lisát, ha van. — Van. ötezer-kettőért. Ketten már szaladnak is a raktárba (sajnos az egyik bolton kívül van), s amint meghozták, kipróbálják. Fél tíztől van adás. — Ejnye, de szép kép — csettint az egyik nézegető. — No megvan a nagy öröm, mi? Az asszony megy fizet­ni, a többiek dicsérik a ké­szüléket. Boltvezetőnk reggeli szavai jutnak eszembe. Csendes nap­nak ígérkezik a mai. Pedig ma is nagy a sürgés-forgás. Mosógépvásárlás. Csak min­dig előre a gombot, asszo­nyom — hallhatjuk. Igen, csak mindig előre — a vá­lasz. — Angyalom — hajol át a pulton egy nénike —, kér­nék én, no mit is? No mit... lopót.... Vezetékeket kap­csolnak hozzá, olyat Nem tudtuk elképzelni, mi lehet az. Egy vevő segített ki, mondván, ő megértette a így vették a házat —, inkább kiadja nyáron az üdülőknek, s abból könnyedén fizeti a néhány forint lakbért. S még őt akarta megveretni a cseléd­jével! Szomszédai sem különbek. Egyikük, egy pénzügyőr — úgymond — följelentette, mert vállalt ruhajavítgatást Persze neki el szabad fogadni az ajándékba kapott baromfi I, bort, gyümölcsöt meg egyebe­ket ...! így ontja két órán keresztül a szavakat S mindez fényes bizonyíték arra, milyen sorsa lehetett a kisfiúnak, amíg ná­luk volt, mennyi szeretetet kaphatott tőle! Így érthető, miért kellett a temetésre rend­őrök kíséretében mennie, ne­hogy megverjék a felháboro­dott emberek. De neki erről is megvan a véleménye: — Anyósom fölingerelt egy pár állati gondolkodású, al­jas, a csürhéhez tartozó em­bert. Vagy talán c-k kapták meg férjem ingóságait. Az em­berek szemete, állati lelkületű emberek voltak, agyon akar­tak verni, nekem kellett a rendőrség segítségét,1 védelmét kérni... — így mondja, szó szerint. * * * Mennék, menekülnék, hogy ne kelljen hallgatnom tovább. De nehéz tőle szabadulni. Hí­zelegni kezd. 'Mit tanácsol: a Rádióhoz forduljak . ..? Nem hagyhatom, hogy az a rafinált anyósom kijátsszon, és ne jus­sak hozzá ahhoz, ami engem illet szeretett férjem után ...! Szalai László kérést, de már régen kivon­ták forgalomból a »lopót«. Hangos beszédre lettünk figyelmesek. — Mit teszik bolonddá az embert! Azt mondták, hoz­zam be a termoszt, és ki­cserélik. — Mi azt mondtuk, kérem, hozza be, hogy egyáltalán van-e bele való betét A mérges, nagymamakorú hölgy meg sem várta a vé­gét távozott Sajnos több dologra kellett azt válaszol­nunk, hogy nem kapható. Hatvanas villanykörte, zseb- rádióelem, kávéfőző, mosó­gépalkatrészek ... A nagy­kereskedelmi vállalatok lel­tároznak, még nem kezdték meg a folyamatos áruszállí­tást. Nincs, hát nincs. Milyen más minden innen a pult mögül. Ajánlani, csomagolni, blokkolni. Bánni az embe­rekkel, akik néha határozat­lanok, néha értetlenek, de többségében kedvesek. Vagy itt az árrendezés. Mint a cukrot, úgy viszik a rádió­kat A rádió újra sláger. A mosógépből is többet adtak el néhány százalékkal, mint az előző év januárjában. Dél múlt. Csökkent a for­galom, s a csendes déléről- tön tizenhárom televíziót, ki­lenc rádiót, egy lemezjátszót, egy-egy mosógépet és por­szívót, tucatnyi elemet ad­tunk el. Búcsúzóul az asz­talra sorakoztatott kotyogó t, televízióeltérítő tekercset, elektroncsövet, karácsonyfa­égőket nézem. Mind elrom­lott. Behozták, hogy kijavít­va vihessék majd haza. Bán Zsuzsa 14. életévüket betöltött lányokat könnyű nappali mun­kára Magyar Pamutipar, Bu­dapest, IV. kér., Erkel u. 30. Tel.: 293-820. (5364) ELADÓ VOLTAM

Next

/
Oldalképek
Tartalom