Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 1 forint Somogyi Néplap AZ M S ZM P MEGYEI BIZ OTTSÁGÁ É S A M EGYE! TANÁCS LAPJA XXV. évfolyam, 17. szám * 1968. január 21., vasárnap Diplomáciai kapcsolat a Szovjetunió és Kolumbia között A Szovjetunió és Kolumbia január 19-én felújította diplomáciai kapcsolatait A Moszkvában pénteken kiadott szovjet—kolumbiai közlemény többek között megállapítja: mindkét kormánynak az a meggyőződése, hogy a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása erősíteni fogja a két ország kereskedelmi, kulturális és diplomáciai kapcsol»* tát A TASZSZ bogotai tudósítójának jelentése szerint a kolumbiai közvélemény üdvözli a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. A két ország között 1948- ban szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok. (MTI) Befejezte tanácskozását a tsz-fíataSok parlamentje Felhívás a mezőgazdaságban dolgozó ifjúsághoz (. INTÉZEl ■ A termelőszövetkezeti fiatalok háromnapos országos parlamentje szombaton befejezte munkáját. A délelőtti plenáris ülésen dr. Molnár Imre, a MÉM igazgatási és jogügyi főosztályának vezetője tartott vitaindító előadást a termelőszövetkezeti ifjúság érdekvédelmi problémáiról, a termelőszövetkezeti taggá nevelés kérdéseiről. A vitaindító előadás után a termelőszövetkezeti fiatalok küldöttei számoltak be helyi tapasztalataikról, s számos javaslatot tettek a sok helyütt még megoldatlan érdekképviseleti problémák rendezésére. Ezután a pénteki szekcióülések vezetői összegezték az üléseken lezajlott viták tapasztalatait, majd dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter válaszolt a felmerült kérdésekre.' Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években megnőtt a mezőgazdasági munka becsülete, a paraszti munka mindinkább szakmunkává válik. A jövőben fokozottabban segítik a fiatalokat, hogy ne csupán egy szakmát, de- egész szakmacsoportokat tanuljanak. Szükségesnek látszik, hogy a termelőszövetkezetek még szorosabb együttműködést építsenek ki a környezetükben levő állami vállalatok és egyéb intézmények munkájával, s éljenek bátrabban az üzemi önállóság kezdett. A szocialista átalakulás elsősorban a mi érdekünk: munkánk gyümölcseit mi élvezzük legtovább. Nagy munkánkban nem vagyunk egyedül: nemcsak szüléink segítenek, de az egész felnőtt társadalom. Pártunk agrárpolitikájának szellemében, az új gazdaságirányítási rendszerben nagyszerű lehetőség nyílik az alkotásra. Az teleket teremtenek termelőszövetkezeti gazdálkodásunk továbbfejlesztéséhez. Készüljünk fel arra, hogy élni is tudjunk majd az adott lehetőségekkel! Kezdeményezzünk! Tegyünk javaslatokat, segítsük a termelőszövetkezetek. vezetőit az önálló, vállalatszerű gazdálkodásban! Működjünk közre a folyamatosabb foglalkoztatás, a kedyeszonyok, a korszerű munkaszervezet kialakításában, az ifjúság élet- és munkakörülményeinek további javításában! — A korszerű nagyüzemi társasgazdálkodás követelménye: szocialista szellemben élő, szakmailag képzett, művelt és edzett ifjúság. Társadalmunknak is, az egyes gazdaságoknak is, nekünk Bonn a régi úton jár A Neues Deutschland cikke Tájékozott NDK politikai körök szériáit a Német Demokratikus Köztársaság az elkövetkező időszakban miég nagyobb hangsúllyal fogja kifejezésre juttatni a bonni állam jellegiére vonatkozó álláspontját Ezzel kapcsolatban az NDK külügyminisztériumának egyik vezető munkatársa meg- íegyezte: Sajnos, annak idején is igaznak bizonyult a kommunisták figyelmeztetése: aki Hitlert választja, a háborúra szavaz. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódik a Neues Deutschland szombati kommentárja Kiesinger nyugatnémet kancellár pénteki nyugat-berlini fellépéséről. A lap Kiesinger személyéről írva megállapítja: »Ribbentrop és Göbbels munkatársa, Németország 1937-es határainak szószólója. A CDUba és a bonni minisztériumokba kipróbált nácikat vetetett fel, akiknek hűsége Hitler fasiszta nagyhatalmi terveihez egy pillanatra sem ingott meg.« Kiemeli: «Aki, akárcsak egy órára is hitt Bonn új keleti politikájában, azt most Kiesinger látogatása ismét megtanítja, hogy ez az új keleti politika nem létezik.« Még átfogóbban érinti az említett témát Gerhard Kegel elméleti jellegű cikke ugyancsak a szombati Neues Deutschlandban. A cikk megállapítja, hogy a nyugatnémet közhivatalok tele vannak volt aktív nár cikkal, SS-ekkel és háborús bűnösökkel, akiknek most már nem kell véka alá rejteniük elképzeléseiket, hanem »megkezdhetik nemzeti szocialista felfogásuk nyílt átültetését a gyakorlatba«. Az új hadügyminiszter Johnson közeli bizalmasa adta lehetőségekkel. TanuTja- törvények kedvező félté- aöbb jövedelemelosztási vi- személy szerint * egyaránt nak a fiatalok még többet könyvből, az «-egektől és egymástól. Váljanak szakmájuk mestereivé. Végezetül Molnár György, a KISZ központi bizottságának titkára foglalta össze a termelőszövetkezeti fiatalok országos parlamentjének tanulságait. Közölte, hogy az ifjúsági parlament plenáris és szekcióülésein 92 küldött kapott szót. A fölvetett problémák többségét már most meg lehet oldani a termelőüzemekben, az üzemek hatáskörét meghaladó kérdések pedig a vezető szervek munkaprogramjában szerepelnek. A parlament is bizonyította, hogy termelőszövetkezet^ fiataljaink együtt fejlődtek a szocialista mezőgazdasági üzemekkel. Befejezésül a termelőszövetkezeti fiatalok parlamentje felhívással fordult a mezőgazdaságban dolgozó ifjúsághoz. A felhívás megállapítja, hogy a szövetkezetekben dolgozó fiatalok most első ízben beszélhették meg országos fórumon a párt, az állam, a KISZ és a termelőszövetkezeti mozgalom vezetőivel közös dolgaikat. A tanácskozás nemcsak annak a negyedmillió fiatalnak az ügye volt, akiket képviselt, hanem alkalom volt arra is, hogy a teiTnelőszövetkezeti ifjúságot bemutassa az egész magyar ifjúságnak, az egész társadalomnak. A tanácskozás megerősítette azt a meggyőződést, hogy a felnövekvő falusi ifjúság többségének helye a mind jobb körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezetekben van, ahol a fiatalokra a szó nemes értelmében történelmi feladat vár. A felhívás a továbbiakban hangsúlyozta: — A jövőben rajtunk, fiatalokon a sor, hogy továbbfejlesszük mindazt, amit az •lőttünk jaró nemzetlek •!Fiatal építőipari szakmunkások tanácskozása 1966-bam tizenegy, 1967- ben már huszonnégy, jelenleg pedig negyven építőipari brigád nevezett be a megyei ifjúsági brigádversenybe — hallottuk tegnap a fiatal építőipari szakmunkások tanácskozásán, amit az Építőipari KISZ-bizottság a KGST megalakulása 19. évfordulójának tiszteletére rendezett. A tanácskozáson, melyet Kiss Béla, az Építőipari KISZ-bi- zottság titkára vezetett, a Baranya megyei Építőipari KISZ-bizottság, valamint a megyei és városi KISZ-bi- zottság munkatársai is részt vettek. Vitaindító előadást Zelez- nik Sándor, a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója tartott. Bevezetőben a KGST szerepéről, feladatairól szólt, majd rátért a fiatalokat érintő kérdések elemzésére. Somogy megye építőipara az országos átlag alatt van. Az új gazdaságirányítási rendszerben a feladat tehát kettős; behozni a lemaradást, sőt túlszárnyalni más megyéket. Fokozottabban ki kell használni a korszerű mun kőeszközöket, meg kell szüntetni a munkaerő-vándorlást. A Somogy megyei építőiparban dolgozók 50 száazléka fiatal. Nagyszerű feladatok végrehajtása áll előttük. Merjenek hát kezdeményezni, újítani, vállalják a korszerű építésszervezést. Az ifjúság lendülete, az idősebbek tapasztalata és a kölcsönös bizalom hozzásegíti xi ©jütoigaxt a nagyobb mérvű fejlődéshez. A KISZ- szervezet is foglalkozzon többet és eredményesebben a szakiskolákban tanuló diákokkal. Egy-egy turnusban ötszáz fiatalt iskoláznak be. Nem szabad megengedni, hogy az építőiparban tanult szakemberek elkallódjanak, vagy elvándoroljanak más ipari területre. Az új gazdaságirányítási rendszerben rendezik a fiatal szakmunkások bérezését, új munka- verseny-szabályzatot dolgoznak ki — mondta Zeleznik elvtárs. Az építőipari brigádmozgalom eddigi eredményei biztatóak, szépek; az idősebb szakemberekből álló brigádok is elismeréssel szóltak a fiatalok munkájáról. Matics István lakatos brigádja például a megyei verseny első helyezettje lett. Závecz Tibor kőműves brigádjának éves átlagteljesítménye 135 százalék volt. De a Ki minek mestere'.’-versenyben is megáll ták a helyüket az építőipar fiataljai. Kőműves szakmában a megyei vetélkedőről Somogyi József az I., Semperger István pedig a XI. díjat vitte el. A Szakma ifjú mestere-mozgalomban harminchat indulóból tizennyolc teljesítette a követelményeket Arany, ezüst és bronz fokozatú jelvényeket kaptak. A társadalmi munka óraszámait is teljesítették. A város vízügyi programjában személyenként húsz órát dolgoztak. érdekünk, hogy minél több fiatal képezze magát, tanuljon szakmát. A korszerű mezőgazdaság kialakításában mindenütt nagy szükség van az ifjúság friss erejére és alkotó fantáziájára. E feladatok megoldása egyúttal azt is jelenti, hogy megteremtClark Clifford, az új hadügyminiszter, aki Robert McNamarát néhány hét múlva felváltja a Pentagon élén, Jonson közeli bizalamasa. Mint az AFP írja, Cliffox-d Lyndon Johnson hatalomátvétele óta az amerikai elnök legszívesebben hallgatott hivatalos tanácsadója. Clifford mór Harry Truman és John Kennedy idején is »szürke eminenciásnak« számított. Ugyanakikor azt tartották róla, hogy a választási-politikai és a nemzetközi kérdések egyik legszakavatottabb ismerője. A Reuter hangsúlyozza, hogy Clifford komoly szerepet játszott a vietnami háború kiszélesítésével kapcsolatos döntések meghozatalában. Megfigyelők azon a véleményen vannak, hogy Clifford kinevezése az Egyesült Államok jelenlegi vietnami politikájának folytatására enged következtetni. (MTI) A kétszázadik Kozmosz Szombaton a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—200-at. A szputnyikon tudományos műszereket helyeztek ei a kozmikus térség 1962-ben bejük a szocializmus teljes fel- jelentett kutatási programjáépítésének falusi feltételeit hazánkban — fejeződik be a termelőszövetkezeti fiatalok parlamentjének felhívása. (MTI) nak megfelelő tudományos munka folytatására. A tudományos műszereken kívül a szputnyikon elhelyeztek; rádiórendszert a pályaelemek pontos mérésére, rádióberendezést a műszerek és a tudományos berendezések munkájára vonatkozó adatok továbbítására. A műhold valamennyi berendezése normálisan működik. A földi szárp(tóközpontban megkezdődött a kapott információk feldolgozása. (MTI) JÁTÉK — NAG YBA N A Márkiin-rendszerű összerakható játékok régi kedvencei a gyerekeknek. Az elv (előre elkészített elemek gyors összeszerelése) azonban az építőiparban is hasznosítható: a VEGYTERV tervező kollektívájának újítása alapján most Márklin-rendszerü acélszerkezetű csarnok épül Borsod megyében, a gyógyszeripar megrendelésére Képünkön: összecsavarozzák a helyszínre szállított acáiváz-szerkezetekek