Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)
1967-12-31 / 309. szám
SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1967. december SÍ Olimpiai esztendő -1968 Az olimpiász négvesztendős időszaka 19í>8-ban lejár. A világ legjobb sportolói a X. téli játékokon és a XIX. nyári olimpián ismét összemérik erejüket. Az olimpiai gondolatot jelképező láng már fellobbant a görögországi Olympia »szent« ligetében, a hajdani ókori olimpiai játékok színhelyén, és napjainkban Franciaország útjait járja. Terjeszti az olimpiai eszmét, a békés sportversengés szép gondolatát és február 4-ra ér Grenoölé-ba, a X. téli játékok színhelyére. S amikor a téli olimpia záróünnepélyének utolsó aktusaként kioltják a tüzet, akkor is csak átmeneti »pihenőre« tér, hiszen a nyár végén újra útra kei a távoli Mexikóba, a nyári játékok színhelyére. Az olimpiai esztendő csak mos' kezdődik, de már hosszú hónapok éta lázban tartja a sportvilágot. Egy pillanatig sem kétséges, hogy a bennünket elsősorban érdeklő nyári olimpián minden eddigit felülmúló küzdelem alakul majd ki a legtöbb sportágban. A szakemberek úgy határozzák ezt meg, hogy a nemzetközi erőviszonyok kiegyenlítődésének folyamata tovább tart, sőí az utolsó esztendőkben meggyorsult. Tokióban, minden idők legszervezettebb olimpiáján még M ország alig több mint ötezer versenyzője indult. Pedro Ramirez Vázques, a mexikói játékok szervező bizottságának elnöke büszkén közölhette, hogy eddigi felméréseik alapján a XIX. olimpián részt vevő országok száma alaposan túl fogja haladni s száaat és arra számítanak, hogy körülbelül SOÓŰ sportold és sportvezető less október 12-e és 26-i között a vendégük. Annak Idején, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Mexikó városának adta a rendezés Jogát, Igen sok kifogás hangzott el. Elsősorban az angolok és a svédek adtak hangot ama véleményüknek, hogy 2300 méter magasan a tengerszint felett nem lehet olimpiai versenyeket rendezni, és a mexikói versenyzés veszélyezteti a sportolók egészségét. Az olimpiász ideje alatt Mexikóban rendezett próbajátékok bebizonyították, hogy ezek a vélemények eltúlzottak voltak. Ma már elmondhatjuk: a sajátos mexikói feltételek nem rlasztólag, hanem — éppen ellenkezőleg — inkább serkentőleg hatottak a nemzetközi sportéletre. Kísérletezések kezdődtek, hogyan lehet alkalmazkodni legjobban a magaslaton való versenyzéshez. Ezek a kísérletek tormékenyitöleg hatottak az egész sportéletre, és szinte ugrásszerű fejlődést hoztak magukkal. Ma már nyilvánvaló, a XIX. nyárt olimpián a legtöbb sportágban minden eddiginél magasabb színvonalú küzdelmekben gyönyörködhetnek majd a nézők. A legjobb magyar sportolók részt vesznek miiül a téli, mind pedig a nyári olimpián. Ez hozzátartozik a magyar sport hagyományaihoz. A magyar sportemberek közreműködtek a modern olimpiai játékok létrehozásában, s azóta a magynr sport mindig Jelentős szerepet játszott a világ sportolóinak nagy vetélkedésén. Sportolóink előkészületei részletesen kidolgozott program szerint haladnak, a előreláthatóan 10-1-12 sportágban Indulnak az olimpián. A végleges csapat kijelölésekor csak azokat a versenyzőket veszik figyelembe, akik elért eredményeik alapján helyezésre esélyesek. Augusztus elejére kialakítják minden sportágban az utazók névsorát, • a magyar sportolók két csoportban, négy, illetve két héttel a Játékok kezdete előtt utaznak a mexikói fővárosba. A. A. I Az év legjobb magyar sportolói A Magyar Sportújságírók Szövetsége az leién is megszavaztatta tágjait abban a kérdésben, hogy kik voltaik az év legjobb magyar sportolói. A szavazás eredménye a következő: 1967. év legjobb női sportolója: Tóthné Kovács Annamária atlétanő, 309 pont, 2. Turóczy Judit úszónő, 204 pont, 3. Bóbis Ildikó Vívónő, 96 pont, 4. Almássy Zsuzsa műkorcsoiyá- zónő, 41 pont, 5. Gyarmati Andrea úszónő, 12 pont, 6. Bánfai Agnes tornásznő, 7 pont. 1967. év legjobbI férfi sportolója: Kozma István nehézsúlyú birkózó, 235 pont, 2. Balczó András öttusázó, 220 pont, 3. Albert Flórián labdarúgó, 137 pont, 4. Németh Miklós atléta, 20 pont, s. sillái László birkózó, 12 pont, 6. Portisch Lajos sakkozó, 11 pont. 1967. év legjobb együttese: A magyar Öttusa-válogatott, 319 pont, 2. a Ittbdardgó^válogatatt, 147 pont, 3. a női tőrválofgiatofct, 136 pont, 4. a Ferencváros labdarúgó-csapata, 75 pont, 5. az ifjúsági latodarűgó-válogatott, 6 pont, 6. a kötöttfogású birfkózóváloga- toVt, 9 pont. Egy olimpiai ezüstérem és 10000 karikatúra Kevés szerencsésnek adntutt meg az, ami Szepes Bélának. AZ elmúlt negyven esztendő leghíresebb sportolóival személyeven találkozott, eleinte mint sívé*» senyző é* gerelyhajító, később pedig mint karllcaturiata. Négy évtizedes pályafutásának eredménye: egy ezüstérem, amelyet 1028-ban az amszterdami olimpián a gerelyhajításban nyert é* 10 000 sportkarikatúra, amelyeket Itthon és külföldön rajzolt. — Nyolcféle gerelyvet óirtílust próbáltam ki a* olimpiai verseny (Szepes Béla rajza, előtt — emlékezik vissza Szepes Béla. — Végre a sok előkészület után elérkezett a nagy amszterdami nap. 1020. augusztus másodika, a gereLyhajítás napja. A versenyen, éppen úgy, mint máskor, kimértem a rohamot és beosztottam erőmet a dobásokhoz. A második sikerült a legjobban, 63 méter 20 cejttimétct- re szállt a gerely, ezzel szereztem meg a második helyet. — Mikor kezdett rendszeresen karikatúrát rajzolni? — Már az amszterdami olimpián. Ott találkoztam például Nurmival Is, a legendás finn futóval. Érdekes, őt minden külföldi szó liánnak és barátságtalannak tartotta. Egyszerű az oka, hogy nőm beszélt az Idegenekkel. Csak finnül tudott, ezenkívül csupán két-három angol szót ismert. Ami pedig a barát- ségtalanságát illeti, a finnek az olimpia után méghívtak annak a hajónak fedélzetére, amelyen az amszterdami kikötőben laktak. Ott találkoztam Nurmival is. Mosolygott és gratulált, amikor társai közölték vele, itt van az a magyar, aki megelőzte a finn ge- relyhajltókat. — A karikatúra a sportolók szeme láttára készül. Hogyan fogadják a »modellek«, hogy a rajzoló arcvonásaik közül éppen a nevetségest emeli ki, erre hívja fel a nézők figyelmét? — Minél Jobb és híresebb a sportoló, annál könnyedebben viseli el a karikatúrát. A szovnok súlyemelő csak annyit kérdezett, amikor a rajzomat elé tettem, hogy aláírja: »Gondolja, hogy egyszer ilyen erős Inuae-k, hogy a Földet is eUbirom? Én 650 kilóval is megelégednék. Azt tapasztaltain, hogy minden igazán nagy versenyzői valami jelaegaatessége, versenyzőnek van »melyet könnyű megrajzolni. — Mit tapasztalt a mostani magyar sportolók rajzolása közben? — Albert Flóriánnal még tizenhat esztendős korában találkoztam, amikor ifjúsági válogatott volt. Társai lámpalázasan, Izgatottan várták, hogy mikor kerül rájuk sor, Albert viszont olyan természetesen ült médelll, mintha ez nem is az első, hanem már a századik alkalom lett volna. — Milyen tervek megvalósítására készül? — Régóta foglalkoztat, hogy a versenyeken a győztesek miért csaknem mindig serlegeket, kupákat kapnak. Mit csináljanak vele? Igyanak belőle bort? Inkább sport- lémájú szobrokat kellene kapniuk a győzteseiknek. Az egyesületek vitrinjeiben és otthon is jobban mutatnának az ilyen tis2- teletciijak. Próbáiképpen, eleinte csak szórakozásképpen, azután már módszeresen csaknem minden sportágból elkészítettem néhány szobrot. A legdrámaibb pillanatot választottam, Így például a sprinteméi a célbaérkezést, a távolugrónál a holtpontot, amikor 8jZ atléta éppen a legmagasabbra emelkedik föl a levegőben . . M. K. ' A TŰIÉS A FŰTÉS GONDJA EGYÜTT JÁR. AZ IBUSZ Nem minden lakásban van központi vagy távfűtés. Családi házakban általában kályhával tüzelnek. új önálló A kályha kezelése óvatosságot igényel. Az őrizetlenül hagyott tűz, a kipattanó szikra mér sok lakáetüzet KAPOSVÁRI okozott. ' utazási irodái a TANULSÁG: amíg a kályha nem zárható le, nem tanácsos a lakást elhagyni; KAPOS SZÁLLÓBAN gyúlékony anyagot a kályha közelében tartani nem szabad ; i és a tűzgyújtásnál a benzin vagy petróleum használata robbanást idézhet elő; TANÁCSHÁZ U. 1. gyufa gyerek kézbe nem való. alatt működnek. A LAKÁS VAGY A CSALÁDI HÁZ BIZTOSÍTÁSA kár esetén anyagi segítségeit nyújt, de ez nem mentesít a károk megelőzését célzó elővigyázatosság alól! Az irodák minden utazási ügyben készséggel állnak a t. Utazóközönség rendelkezésére. Kívánatra szállodai vagy fizetővendég-szobát biztosítanak Budapesten, és az ország számtalan helyén, valamint külföldön is. Ker resse fel irodáinkat! (6f>17) Állami Biztosító ■ 1 (5084) DOLGt ZÖKAT FÖLVESZNEK Gyakorlott v&rrógép-müa zerészt keresünk vidéki munkahelyre. Cim a kiadóban. »(1433; A Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat rácllócsŐüzerftébe fölvesz. 13“25 életévig női dolgozókat. Jelentkezni lehet a Vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre utca 22. (6636) A MÁV Dömbóvári Építési Főa nöksóg fölvételre keres általános mérnököt, technikust kitűzői, illetve tervezői munkakörbe, valamint műszaki rajzolót. Jelentkezni lehet Dombóváron, az építési főnökség személyzeti csoportjánál. (6577) A Somogy megyéd Épületszakipari Szolgáltató és Betonipari Vállalat lehetőleg gyakorlattá rendelkező építésztechnikust keres előkészítői munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kaposvár, Petőfi tér 3. (1494.20) A 13. sz. Autóközlekedési Vállalat takarítónőket ftZOfftfiMl belépésre fölvesz. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi utcai 1—3. sz, telepen. (143412) Építőipari számlázásban jártas dolgozót keresünk számlázó munkakörbe, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Építőipari Ktsz, Adáihd. (140392) Fölveszünk hálózati és gépjármű-villamos ági gyakorlattal rendelkező szerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Lakást -biztosítani nem tudunk. Jelentkezés a tsz elnökénél, Kiskorpádon, telefon: 0. (143393) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz kőműveseket és segédmunkásokat bala- tonlollel előregyártó telepére, valamint Balatonból ár és Siófok környéki munkahelyeire. Jelentkezés Balatont) ogláiT, Dózsa György u. 9. é Siófok, Sió u. 3. sz. alatt. (149317) A Beton Útépítő Vállalat azonnal felvesz Fejér megye körzetébe a 7-es autópálya építéséhez kubikosokat, segédmunkásokat. Je- entkezés a vállalat limrtonvftsári '■oítés vezetőségén. (149 143) Fölvételre keresünk lakatos zekmunkásf, valamint gép- és gyorsírót. Jelentkezés: Kaposvári Ruhagyár, Május 1. utca 45. munkaügyi osztály. (149,170) Érettségizett férfit fölveszünk normás munkakörbe. Somogy megyei Tanácsi Építőipari Váltál at. Kaposvár. Május 1. utca 52. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (149496) Kisegítőnek gépírót felveszünk. Magyar Hirdető, Kaposvár. Kossuth Lajos utca 15. (149443) fllf APRÓHIRDETÉSEK ip» "«v • --„v i„- gyászjelentés Fáj dalommal tudatj uik, hogy szüretelt etíosapiuik, Pálínsas Béla december 26-aái elhunyt. Temetése jan. 2-án Ki.36 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (119434) • * * Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett leányom, feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, testvérünk és sógornőnk, Papp Lajosné ftiss Rozália 48 éves korában hosszú, de türelmesen viselt szenvedés után elhunyt. Temetése Január 3-dn, délután fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család és rokonság. (149439) üres, két nagy egybenyíló szoba. csak egy család részére kiadó. Kaposvár, Virág u. 96. _______________(14941:1) C ipőfelsőrész készítését bedolgozásra vállalom ktsz cipőüzemtől. Kránicz József Balatónzamárdl I Kis ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Kaposvár, Május L utca 81. szám. '143U) Etádé 6 db 7,59—20 autó külső gumi. Marcali Építőipari Kisz, Marcali, Rákóczi U. 23. (4652) Kétnormás Benczúr tv 1500 Ét-ért üzemképesen eladó. Cím: Siófok, Mártírok útja 2. sz., virágüzlet. (137074) 10 °/Q-©$ áranoedménnys! vállaljuk a lakossági 1988. február 15-ig. PATYOLAT VÁLLALAT I db 160—200 kg-os príma hízott sertés eladó. Fülöp, Kapós- vér, Egyenes! u. 2. (143417) Kétszobás, konyhás ház meiléikhelyl bégekkel, beköltöznie tőén, 600 n-öl kerttel, költözködés miatt 15 000 Ft-ért eladó. Göll«, Szabadság u. L (140413) CH-s vizsgára fal- készített Wartburg eladó. Garai József, Balatonfettiyves. d^s-E Nagyméretű egyszobás, összkomfortos pécsi lakásomat elcserélném kaposváriért. Pécs, Kolozsvári u. 4, (1432) Elcserélném a Petőfi utcában kiutalt fö'Jérleli egyszobás, osszKomfórtos, gázvezetékes, új lakásomat aaonrtal beköltözhető, régi összkomfortos, nagyobb méretű lakájért. Érdeklődni: Kaposvár, Árok u. 2. (1443) 45 éves, 175 cm magas szőke, elvált traktorvezető házasság céljából megismerkedő» korban hozzáillő elvált vagy özvegy asszonnyal. Egy gyermek nem akadály. I/O velőt »Házam vám« jeligére 1437 számra a kiadóba. (1(37) Az. 1768/f». tanévben érettségiző és általános iskolát végzett fiatalok jelentkezését előjegyezzük szatankásíanuiónak asztalos, hőszigetelő, épületlakatos és bádogos, szobafestő, vasbeton- szerelő, kőműves, ács, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, és központifűtés-szerelő szakmába kaposvári székhellyel, kőműves, ác.s-all- ványoző szakmára pedig Barcs, Nagyatád, Marcali, Tab, Csurgó, Ea- fhtonboglár én Siófok székhellyel. Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Jelentkezés személyeset: vagy Írásban Kaposvár, Május 1 utca 52. gz. nlatt a munkaügyi oszt. - - lyon. (Ír""* ' ÉRTESÍTÉS Tévedések elkerülése végett, értesítjük a t. utazóközön séget, hogy 1968. január 1. után a távolsági vonalakon csak az új havi bérlettel lehet utazni. I Az »Igazoló lap« egymagában utazásra nem érvényei Ha az új havi bérletjegy még nincsen megváltoztatVr akikor a régi hetibérlet igazolvány mellé kell január 1-től 7-ig érvényes hetibérletet váltani, de ez esetben r január 7-től már csak a havi (félhavi vagy időszakos) bérletjegy érvényes az utazásra. (149342) 13. SZ. AKÖV