Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)
1967-12-02 / 286. szám
a z .mVz:m f M^e g v e i' b|j;z ó rtß A « a/ és a meg re .1: tanács l a p j a XXIV. évfolyam, 286. szám. Szombat, 1967. december 2. A uíur • r -l 1 A KTSZ ÍJ TERMÉKE: A MÁV bzimfonikusok a gyógyszertári Három a kislány filmen Kaposváron Sosztakuvict, Ünnepi nyitá nyával — az őszi ünnepségso rozathoz méltó koncertprogrammal — kezdődött a hang- verseinyévad az Országos Filharmónia, a Liszt Ferenc Zeneiskola és a Latinka Művelődési Ház közös rendezésében. Az Októberi Forradalom tizenhét évvel ezelőtti évfordulójára született mű fenséges, fanfárszerű indításával, kony- nyed hangvételű középrészével, kiteljesedő »öröm-kóru- saval« a világot megrengető történelmi eseménynek állít emléket. E rövid lélegzetű mű megszólaltatásával jól mutatkozott be az igencsak megfiatalított Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar, amelyet a beharangozott Lehel György helyett Németh Gyula dirigál! ezen az estén. A koncert második száma azonban már csak megválasztásával volt méltó az ünnepi hangulathoz, megszólaltatásával nem. Hacsaturján örmény népzenéből ötvözött világhírű hegedűversenye — nem tudni miért — szinte maga volt az összeomlás. A zenekar szokatlan módon kísérő szerepkört vállalt csupán, vendégművészünk pedig, az igen rokonszenves Masopust Rezső mindvégig sikertelenül birkózott a technikailag nagyon nehéz, zeneileg viszont félreérthetetlen, Önmagát kínáló műveL Pedig játékából könnyen lemérhető: nem rossz hegedűs. Most mégis — indiszpanáltság vagy fölkészülétlenség az oka? — rögtön hamis játékával, technikai botladozások sorozatával, memóriazavarokkal hívta föl magára a figyelmet. Ennél szomorúbb volt, hogy zenei leg szinte kongó üresség jellemezte hegedű játékát. Az ér zelmektől átfűtött, szinte páratlan lírai részeket (a rnáso dik tételt, a harmadik mellék témáját stb.) csupán lejátszó- La minden belső azonosulás .és- inspiráció nélkül. Ha Játéké bán az egyszerűt, a legkézzai- foghatóbbat, a letisztult lényé - get akarta volna visszaadni akkor is rossz úton járt... A hangverseny záró szám? Csajkovszkij V. szí mi óniá j volt. Az egyetlen mű, ami eze az estén maradandó nyomo hagyhatott a hallgatóságban Németh Gyula azonban égj kissé agresszív, nagyon sokszor értelmetlen pózoknak tűim, a »nagy varázsló« gesztusaihoz hasonló külsődleges eszközeivel csupán a második és a negyedik tételben tudott valóban tökéletességet megköze Utó tolmácsolást kihozni a zenekarból. A nagy romantikus zeneköltő szimfóniája második tételének megszólaltatását — kiváltképp a fúvcsgamitú- ra — de az egész zenekar egységes hangzása, kidolgozott ás elmélyült játék jellemezte. £ míg a keringő, a harmadik tétel unalmas, ásításra ingerlő volt, a zárótéted joggal késztette kitörő vastapsra a kicsi, de nagyon hálás kaposvári közönséget. S ha a hangverseny végén azzal távoztunk a teremből, hogy egységesebb produkció! vártunk a fővárosi együttestől és szólistájától, ez nem a túlzott várakozásból fakadt... Jávori Béla BERENDEZÉS Szakmai beikekben is nagy oikere van a csckonyavison- tai ktsz készítette gyógyszertári berendezéseknek. A szakemberek nagy elismeréssel nyilatkoznak a hagyományostól eltérő, modern vonalú, teljesen újszerű bútorról. Az első ilyen berendezést az újjáépített kafádí gyógyszertár kapta. A nyers színű, zárható üvégaj tokkal ellátott berendezés a gyakorlatban is jól vizsgázott. A polcokon elhelyezett gyógyszerek könnyen megtalálhatók, úgy tetszik, minden mindig kéznél van. A szakemberek számára is meglepő volt a szövetkezet által ajánlott ár. A szövetkezet már számos megrendelést kapott új berendezés készítésére. Vitaminból is megárt a sok... A közelmúltban jelent meg egy felhívás az egyik francia gyermekklinikán, hogy a vitaminok nem tévesztendők össze a közönséges élelmiszerekkel, amelyekből tetszés szerinti mennyiséget fogyaszthatunk, a vitaminok inkább orvosságokhoz hasonlítanak, csakis orvosi felügyelet mellett szedhetők. Főként a zsírban oldódó A-, D- és K-vitaminoknál tanácsos ügyelni bizonyos mennyiségi határok megtartására, mivel a szervezet nem tudja ezek tülten- gését kiegyenlíteni, s a következmény: betegség, hipervitaminózis. 1968-BAN: Többen üdülnek, mint az idén Tavaly 222 000 felnőtt és 50 000 gyermek nyaralt az ország különböző részein. Jövőre az ideinél 11 000 felnőttel és 4000 gyermekkel többen élvezik majd a kedvezményes szakszervezeti üdülés lehetőségeit. 65 ezren a Balaton mellett A Balaton mellett 65 000 felnőtt kap kéthetes elhelyezést. A magaslati helyeken, elsősorban a Mátra, Bükk, Söprőn, Pécs és a Duna-ka- nyar vidékén 63 000 dolgozó elhelyezésére van lehetőség. Gyógyhelyeinken: Hévizén, Hajdúszoboszlón, Párádon és Balatonfüreden 50 000 dolgozóra számítanak. A jövő évben bérelt szállókban, így az egri Park, a soproni Fenyves, az esztergomi Fürdő, a balatonfüredi Arany Csillag, a debreceni Arany Bika, a jóvsafői Tengerszem és a budapesti Ifjúság Szállóban 15 000 üdülővendéget hélyeznek el. A SZOT-szanatóriumokban 10 000 dolgozó számára van hely. Az idén 17 000 családot tudnak vendégül látni: ez 32 000 felnőtt és 21 000 gyermek pihenését jelenti. A SZOT 14 napos turnusokban 27 (.00 gyermek h ya- ralását biztosítja. Külföldi üdültetésben 10 000 félnőtt részesül. Egyelőre két hajója van :í SZOT-nak, a Budapest és a 200 személyes Szocialista Forradalom. Mindkét hajó a Puna alsó és féltő szakaszára jár majd. Ezeken kívül a SZOT a MA- HART-tól is bérel hajókat. Űj üdülő épül Siófokon és Fonyódon A SZOT az üdülők tatarozására és modernizálására 1968-ban 40 millió forintot fordít. A Csepel Vasművek Siófokon épít egy 200 személy befogadására alkalmas új üdülőt, a SZOT pedig egy 1500 személy étkeztetésére alkalmas konyhát és éttermet épít hozzá. Még a harmadik ötéves terv időszakában elkészül a budapesti Rózsadombon az 500 személyes gyógyüdülő, Gyulán a SZOT és a ME- DOSZ beruházásában a 400 személyes gyógyszálló, Bala- tonszéplakon pedig a 600 személyes családos üdülő, amely a SZOT és a Vasas Szakszervezet közös beruházása lesz. Sátoraljaújhelyen és Fonyódon 900—500 személyes gyermeküdülő épül. Három a kislány címmel dokumcntumfilmet forgat Bokor I,ászló rendező. A film három mai fiatal lányról: egy mérnökről, egy ejtőernyősről, és egy tánedalénekes- neről szól. Képünkön: Kozák Péter és a táncdalénekest alakító Fenyyesi G?bi, aki a íáncdalfesztiválon az > Adám, hol vagy?« című dalt adta elő — a felvevőgép előtt. Napirenden: Az alkoholelvonó kezelés tapasztalatai Az alkoholizmus kérdéseiről és veszélyedről tanácskozott tegnap délelőtt a Somogy megyei Alkoholizmus Elleni Társadalmi Bizottság. Dr. Gergely Ilona orvos az elvonó kezelés eredményeit ismertette. Eszerint 1967-ben emelkedett azok száma, akik kezelés után egyáltalán nem isznak, illetve viszonylag csökkent a kezelés után is változatlanul iszákosok száma az előző évhez képest. A kijózanító szoba és a kórházi helyek hiányából, valamint a rendszabályok meg nem tartása miatt az idegosztály orvosainak még sok a problémája és tennivalója. Ezután Kővári István, a Vendéglátóipari Vállalat, Nagy Pál pedig a MÉSZÖV képviseletében számolt be az alkoholfogyasztás helyzetéről. Mindketten megállapították: öx-vendetesen csökkent a töményszeszforga- lom, és nőtt a hűsítő italok és ételí'élék fogyasztása- Fokozták ezeknek a propagandája! és a fiatalok vagy részegek szesszel való kiszolgálása eseteiben szigorúan megbüntették a felszolgálókat, csaposokat. . Sajnos — mint az egyik hozzászóló kifejtette — az orvosi tapasztalatok szerint az esetek többségében éppen a tötnény- szeszfogyasztás okozta a páciens merev, öntudatlan állapotát. Elszomorító adatele derültek ki arról is, hogy az utóbbi fél évben több mint húsz fiatalkorú «-fogyasztót« szállítottak be súlyos alkoholmérgezéssel a kaposvári kórház idegosztályára — kijózanodni. Ennél a kérdésnél szenvedélyes vita alakult ki. Fölvetődött, hogy végre a helyére kellene tenni az ifjúsági szórakozóhelyek ügyét. Vagy legyen teljesen szeszmentes vagy pedig a KISZ és a felszolgálók biztosítsák azt, hogy részegek és fiatalkorúak ne jussanak ezekben szeszes italhoz. De az itt tanyázó már nem egészen fiatalok sem mutatnak mindig épületes, jó példát a presszó javarészt tizenéves közönségének. Mellesleg: nem ártana, ha a szövetkezet és a KISZ-bizottság közösen utólag kivizsgálná az említett eseteket. Ezt hangsúlyozta Tari János is, a megyei tanács művelődésügyi osztályának képviseletében. Honfi Istvánná, a Vöröskereszt megyei titkára összefoglalójában a sokoldalú megelőző munka fontosságát hangsúlyozta. W. E. AZ UTOLSÓ KEREKES GŐZHAJÓ & m m 45 éve szeli a Rajna vizét az Oscar Huber, az NSZK utolsó kerekes gőzhajója. < évvel ezelőtt még 150 hasonló gőzös tarkította a Rajnát, ma már csak motor' s jók szállítják rajta nehéz terhüket Öt megrakott uszály! húzott egykor mag? i:l n 75 méter hosszú Oscar Huber, am'g aztán egy napon nyugalomba vonult. Jeleni csak aAfcabajózásra használják — és filmezésre. Autóbuszjárat Csurgó és Nagyatád között Gyorsul az építőanyagellátás Berzencén (Tudósítónktól.) November 16-án régi vágyuk teljesült a berzen- ceieknek. Két autóbuszjáratpárt indított a MA VAUT Csurgó és Nagyatád között. Reggel 6 óra körül indul Csurgóról az első járatpár, és délután olyan időben indul vissza az utolsó kocsi, hogy a vidékre járók mindkét irányból hazautazhatnak munkahelyükről. Követésre méltó a berzen- eed tanács legújabb kezdeményezése is. Fölvették a kapcsolatot a babócsai TÜZEP-telennd, s a telep vezetője a berzenced tanácsházán írta össze, kinek menynyi raészre van szüksége a jövő évi építkezéshez. Több mint 300 mázsa meszet rendeltek, s ezt a napokban már le is szállítja a telep. Az építtetőknek így nem kell BaSocsára utazgatni anyagért A vagonban (•:' "uvarköltsége is 1 zen így a s- ego6zlik a x donosai között Kacsa A milánói rendőrség vádat emelt Guido Manfredi 36 éves cirkuszi alkalmazott ellen, aki — egyelőre ismeretlen okokból — megfojtotta a cirkusz egyik fő attrakcióját, két kacsát, amely az Orfei cirkusz sztárjaként Olaszország- szerte hatalmas sikert aratott a Kék Duna keringő elgágogásával. Bohóc gazdájuk hatévi kemény munkával tanította be a produkciót a bűntény áldozatául esett szárnyasokat A hírt az AP jelenti — reméljük kaosa... Különös kívánság Bewríy Harris 21 éves londoni lány nemrégiben különös kívánsággal fordult Erzsébet angol királynőhöz. Kölcsön akarja kérni közelgő esküvőjére a királynő aranyos hintó- ját <*Gyermekkoromban mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd úgy élek, mint a királynő, és gyönyörű hintában hajtatok végig London utcáin* — írja levelében. Kérvényére még nem kapott választ, de igen valószínű, hogy az elutasító lesz. Félig beteljesült jóslat — A lányom tavaly elment a látnokhoz — meséli egy éltesebb asszony Párizs egyik fodrászszalonjában —, s az azt jövendölte neki, hogy rövidesen megismerkedik egy jóképű fiatalemberrel, férjhez megy hozzá és ikreket fog szülni. — Na és beteljesedett a jóslat? — Igen. Kivéve a házasságot ... Hódítás A New Tork-Í Manhattanban kiállították Martha Meemouin szobrászművész alkotását, amely egy telefonfülkére emlékeztet. A látogató beléphet a fülkébe, közben, a falak szint változtatnak, a tetőn elhelyezett tv-képennyő fölemelkedik és tükrözi a néző fintorait, egy magneto- gon, visszajátssza a meglepett sóhajait, közben «jí- rénabúgás, stsélfúvás és kutyaugatás hallatszik, majd egy automata fényképpel ajándékozza meg a műbarátot, amelyen kapkodó, csodálkozó önmagát láthatja. Aki ezek után sem lesz barátja a szépművészeteknek, magára vessen. Somogyi Néplap A« MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lopja. Föszerbesztéú WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor a. 2. Telefoni 11-510, 11-511Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. n. 2. Telefon: 11-518. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. EJ6- izethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesltőknéi. Előfizetési díj egy hónapra 12 ft Indes: 25067. Cészült a Somogy megyed Nyomd»- ■pari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, LaUnáa Sándor utca A