Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)

1967-11-06 / 264. szám

Se szeri, se száma azoknak a honfitársainknak, akiket 1917 novembere orosz földön talált, és akik — Magyarország gyarmati sorsa, a magyar kizsákmányoló osztály ellen is lá­zadva — fegyvert ragadtak a cári uralom • leverésére, és fegyverrel védték a fiatal szovjethatalmat. Nem könnyű rá­juk találni. Sok közülük — túl a hatvanon, a hetvenen — annyi hősi küzdelem után feladta már a harcot, és eltávo­zott az élők sorából. Akik még gyönyörködhetnek harcaik eredményeiben, szerényen meghúzódva élnek szerte az or­szágban vagy túl a határokon. Nemrég egy filmes—fotós for­gatócsoport járt a Szovjetunióban, és felkutatott néhány ma- után ott telepedtek le. De az országot járó riporterek is nem- gyar internacionalista harcost, akik a iorradalom győzelme egyszer csak úgy véletlenül találtak rá a veterán harcosokra. A megyei pártbizottság megbízásából nemrég Somogy­bán is felkutatták a még élő internacionalistákat. Közülük szólaltatunk meg néhányat e hasábokon. TAGJA VOLT A BOLSEVIK PÁRTNAK »V. L Lenin születésének 9*. évfordulója alkalmából Formád! Sándor nagyberényl lakost, a Vörös Hadsereg volt katonáját, az orosz polgárháború részvevő­jét kitüntetem a szovjet hadse­reg kiváló katonája jelvénnyel és oklevéllel.. . « ségbe. Lelöktek valamenv- nyiünket egy pincébe, ahol húsz teljesen meztelenre vet- kőztetett oroszt találtunk. Vörösök voltak ők is, közü­lük többnek puskavesszővel szúrták ki a szemét. Az első éjjel tíz oroszt kivittek a pincéből, hamarosan hallot­tuk a puskalövéseket és víz- csobbanásokat. A folyóba dobták a holttesteket. A kö­vetkező éjiéi kivitték a má­sik tíz oroszt is. Már na­gyon féltünk, hogy ránk ke­rül a sor. Reggel, amikor a szakács hozta a reggelit a szakács — ő is magyar volt — anyanyelvűnkön /köszönt. Beszélgettünk vele, majd megkérdezük, hogyan lehet­ne meglógni. Ö azt vála­szolta, homr majd kikér minket krumplit hámozni, akkor megpróbálhatjuk. De ha elfognak, akkor ő min­dent letagad. így menekül tünk meg. Novorisziában csatlakoz­tunk ismét ezredünkhöz. 1921 szeptember vége felé haza jöttünk. Kint mindent tud­tak a hazai viszonyokról, azí is megmondták, hogy Gsóton fognak kikérdezni bennün­ket. Így is lett. Tizennégy napig voltunk itt. Sajnos hatot elkaptak közülünk, agyon is lőtték őket. 1945-ben végre eljött a szabadság számomra is. Fa­lunkban, Jákóban is megala­kítottuk a pártot, majd ki­osztottuk a földbirtokos földjét. Major Péter gyulai veterán részt vett a Nagy Októberi For­ral.'alomban és az intervenció leverésében. 1921-ben találko­zott Lenin elvtárssal. A SZOVJET HADSEREG KIVÁLÓ KATONÁJA Az úttörők is gyakran reszt vesznek a Nagy Oktober har­cosainak felkutatásában. Jutalmuk: egy-rgy élménybeszámo­ló, néhány autogramm. A képen: Németi Lajos (budapesti) az autogramkérők gyűrűjében. 1966-ban kapta meg ezt a kitüntetést Formadi Sándor. Az erről szóló oklevél egy rész­lete a fenti idézet. Élelútjáról így beszél: — Aratómunkás, voltam Nagybe- rényben. Emlékszem egy kepés sztrájkra még marokszedő gyerek koromból. Valami kis eredménye lett is. Aztán bevo­nultatok katonának. 1915. jú­nius 14-én éjjel estem fogság­ba. Először Nyikelovba, majd íazányba vittek. Itt kubiko?- munkára osztottak be bennün- et. A lágerben voltak lengye­llé és más nemzetiségűek is. Ezután a Kazánytól 15 kilo­méterre levő Kubasa báró Varga Jenő abonyi lakos, a Nagy Október egyik harcosa. A TURKESZTÁNI FRONTON dósok ellen harcoltunk. Az ellenség nagyon k' miien volt, foglyot nem ejtett, min­denkit agyonlőtt, aki csak a kezébe került. A harcok so­rán volt egy meleg esetem. Armabilban történt, ahol századunk letáborozott. Hár­munkat kiküldtek felderítés­re, megtudni, merre vannak a kozákok. Egy cserkesz köz­ségbe jutottunk. Mivel már nagyon megéheztünk, keres­tük a péket. Ahogy ott ta­nakodtunk, hogy merre le­hetne kenyeret venni, oda jön hozzánk kilenc lovas- kozák.. -Kik- vagytok?-« — kérdezték. »Magyarok« — vá­laszoltuk. »Mit akartok?« »Haza akarunk menni« — mondtuk. De ők ezt nem hit­ték el, hanem felraktak egy kocsira, és bevittek bennün­ket Szcárabcservinovka köz­Nagy Ferenc magyar in-, ternacionalistát 1959-ban Tanácsköztársasági Emlék­éremmel tüntették ki vendóst és ellenforradalmárt is levertük, a gabonarekvirálf * csoporthoz kerültem. Mi szed­tük össze az éhező városi pro­letároknak a kulákoktxg és más ellenforradalmároktól az elrejtett gabonát 1921 május elején ötszázhet­vened magammal hajón elin­dultunk haza. Német kikötő ben szálltunk partra, majd Berlinen, Bécsen, Pápán ke­resztül a hírhedt csőt: lesze relőtáborba kerültem két hétre. Mindenemet elvették. gazdaságába kerültem, itt me­zőgazdasági munkát végeztet­tek velünk. Kevés volt a mun­kaerő, elsősorban nők dolgoz­tak, mert a férfiak a fronton voltak. Ezért aztán télen is csépelték a gabonát. Tizenné­gyen voltunk itt magyarok. A birtokról két társammal együtt meglógtunk, mert kaszálni kel­lett volna menni, s csak halle­vest kaptunk enni. Később visszakerültünk a lágerbe. Tíz­napi elzárással büntettek ben­nünket, de ezt nem töltöttük le, mert egy villanytelepre munkásokat kerestek, és mi is jelentkeztünk. A villanytele­pen váltókezelő lettem. Itt az oroszok már suttogtak a bolse- vizmusróL 1917 elején a for­radalmárok felrobbantották a város mellett levő lőszerrak­tárt. »Forradalom lesz!« — mondták. Ügy is lett. A forradalmi mozgolódás után megkezdődött »a lakodalom«. Engem 1917 októberében szerveztek be a Vörös Gárdá­ba. Jöttek hozzánk az agitáto­rok, minden másnap volt va­lamilyen előadásféle. Mentünk, mert egy volt az érdekünk. Lovat és fegyvert kaptunk, s többször küldtek a környező községekbe rekvirálni, mert a kulákok nem adtak a város­nak élelmet. Egyik ilyen al­kalommal a közeli kolostorban levő papbanda ránk támadt Egész közel bevártak minket, aztán géppuskával tüzeltek ránk. Nyolcat közüliftik meg­csonkítottak. Én is megsebe­sültem. Moszkvába vittek kór- háztfe. ahol egv hónapig ápol­tak. Felgyógyulásom után . a második lett ezredhez osztot­tak be, s abban harcoltam ha­zatérésemig. — Az októberi forradalom Taskentben ért. Kun Béla felhí­vására ISIS márciusában a tas- kenti magyar hadifoglyok kö­rében is megindult a voróskato- nák toborzása. A mi táborunk­ban Kéményseprő Janos székes- fehérvári kőműves szervezte a Vörös Gárdát. Társaimmal — Török Bélával, Tóth Józseffel, Göndör Pállal, Danek Edévei, Szabó Pálial együtt — én is je­lentkeztem. Amikor kellett, mi, magyarok is mentünk harcolni, hogy az első proletárhaza fenn­maradjon. A szocialista forrada­lommal orosz földön mcgszUleten a munkások hatalma, amely ek­kor minden elnyomott, m.nden rabszolga közös hazája lett. M.: hadifoglyok, akik itthon az Oszt­rák—Magyar Monarchia munká sainak keserű kenyerét ettük, belekóstoltunk a cári Oroszország muzsikjainak életébe is. Meglát­tak a sorsközösséget. Amikor a világ munkásainak elnyomói rá­támadtak a fiatal prolctárhata- lomra, védelmére mi is fegyvert fogtunk. Turkcsztánban igen súlyos helyzet alakult ki. Az ellenforra­dalmi csapatok, a cseh íegionis ták segítségével elfoglalták Sza mára és Orenburg környéké Turkesztánt pedig elvágták eur pai Oroszországtól. Az angolo Perzsián keresztül nyomulta előre Turkesztán felé. Auguszta közepén a perzsa határról I nyomult angol katonaság cl: és elfoglalta a transz-Káspi va útvonalat, elérték Ashabád é Krásznovodszk vonalát. Az ellen­forradalmi szervezetek frontjai megerősödtek. Az eszerek, a mensevikek, a tdrkmén nacio­nalisták és fehérgárdisták 1918 júliusában több helyen ratámad- tak a szovjethatalomra. A mi egységünk is reszt vett Ashaoád védelmében. Az angolok által támogatott ellenforradalmi erő­ket a hosszú harc ellenére sem tudtuk leverni. Augusztusban a türkmen föld angol megszállás alá került. Ashabattban az ango­lok támogatásával megalakult a Kaspi-tengeren túli elleni orra- dalmi kormány. Az intervenció­sok és az ellenforradalmárok kivégezték az ashabadi népbizto­sokat, szörnyű fehérterror kez­dődött. Az ashabadi harcokban halt hősi halált közvetlen baj- társam, Szabó Pál is. Az inter­venciós csapatoknak és fehér- gárdistáknak mintegy másfél hó­napos harccal sikerült elfoglal­niuk a Kaspi-tengeren túli terü­let jelentős részét. Ezután min ’e- erejüket arra összpontosítottál, hogy betörjenek Turkesztán köz ponti vidékeire. 1918 november végétől egységűn kot az orenbtt arctérre ve zényelték. Ezen :. rontszakaszo Kolcsak és Dutov seregei eile indult támadás. foglaltuk esc kart, majd Aki- Vnszket. Orer 'mrgot 1919. ja» rác 22-én sza',? ■Ütöttük fel. Fz ismét helyre 'lit a kapcsolat o -Jct-Oroszo zág és Turkesztán között. — A mi cg - égőnket Ore/' >urg körzetének és az oren burg—teskenti - -V vonni bizf sítására osztották be. Alaktila tunk a turkesztáni front megin­— Húszéves voltam, ami­kor fogságba kerültem. A tízezer lakosú Kamasovát ne­vű kozák faluba vittek. Negyvenen voltunk itt fog­lyok, mind magyarok. 1918-ban, úgy május tá­ján a kozákok azt mondták, hogy vége a háborúnak, me­hetünk haza. Gyalog vág­tunk neki az útnak, az Azo- vi-tenger felé igyekeztünk, gondolván, hátha akad hajó, amely hazavisz. Útközben megtudtuk, hogy áll a for­radalom. Jeiszkben összeta­lálkoztunk a vörösökkel. El­mondták nekünk, mi történt, s kértek bennünket, hogy lépjünk be a Vörös Hadse- -«egbe. Kilencen be is áll­ítunk. Én a Pervüj divízióhoz kerültem. Lenint kétszer is hallot­tam gyűlésen. Először 1918 novemberében Moszkvában, ugyanis ezredünk két hóna­pig a moszkvai helyőrség­ben szolgált Lenin alacsony, sápadt arcú ember volt. Igen szépen tudott beszélni. Azt magvarázta, hogy a sze­gény ember mind egyforma. A bolsevikok azt akarják — mondotta —, hogy mindenki a saját földjén dolgozzék, s ne űzhessék el kunyhójából a muzsikot Ha hazajövünk, és harcolunk az elnyomóink ellen, nálunk is más világ lesz — mondotta nekünk Lenin. 1919. július 23-án léptem be a bolsevik pártba. Még ebben a hónapban háromhó­napos politikai iskolát szer­veztek számunkra. Mi, ma­gyarok huszonhármán jár­tunk oda. Ott világosítottak fel arról, hogy mi a kom­munizmus, s mit kel! csi­nálni, ha majd hazajövünk. Részt vettem Kaukávszka Armabil, Tiflisz, Rosztov vá­rosok elfoglalásában. Főként kozákok és cseh interven­Omszk mellett Belosziok falu Kalinyin kolhozában találtak rá a filmesek Veiser Dezsőre, Léba Dánielre és Svimmer Sándorra. Mindhárman a magyar internacionalista ezredben harcoltak a szovjethatalom győzelméért — aztán Belosztok faluban telepedtek le. utána hazaengedtek mint őommun istagyanús személyt, itthon Látrányban egy volt iszt fölismert, ezért három ívig állandóan rendőri fel­ügyelet alatt álltam. dulásükor viss7ü*/;-f Taskentba. •"’g-y : * - " • főleg ;\; imában harcolt a? cllcnfc.. 'aimárok és az intervenciósok ellen. I?)2l júliusáig: teljesítettem szol­gálatot a Vörös Hadseregben Perovszkban nősültein meg. Fele­ségem, Komon dór oüs ki Alxand- ápolónőként ugyancsak a Vörös Hadseregben szolgált, 1921 típusában szereltem le. Pozsony­ba mentünk, mive! a szüleim ott *’tek. Itt rendőrség» rpegfigyelés vlatt tartottak, s többévire al­kalmi munkásként dolgoztam, t.a?«; ófa é^k Somogybán, nyug- riíiazásnTvng a Lábodi Állam! Gazdaságban dolgoztam. A TULAI VÖRÖS EZREDBEN — Mint hadifogoly az orosz országi Grimacsova nevű fa­luban egy bárói földbirtokon dolgoztam, amikor lezajlott i két orosz forradalom. Bevonu lásom előtt idehaza a látrányi uradalomban voltam része., arató, volt tehát összehasonlí­tási alapom. Láttam, hogy az orosz szegényparaszt ugyan­olyan rabigában szenved, mint magyar testvérei. Ezér is volt könnyű az elhatározás amikor a forradalom fegyver be szólította az Oroszország­ban levő magyar hadifoglyo kát is. Én nem tétováztam most már tudtam, miért ki­kért kell harcolnom. Szavem a forradalomhoz húzott. 1918. május 10-én léptem be a tulaj III. Intemacionálé Vörös EzredJae. Mivel jól tud­tam lovagolni, a lovas felde­rítő egységhez osztottak be, melynek a magyar Dénes La­jos volt a parancsnoka. Az ez­red magyarokból állt. Harcol­tunk Genyikin és Kolcsak el­len. Amikor az utolsó inter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom