Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)

1967-11-03 / 261. szám

SOMOGYI NÉPLAP 5 Péntek, 1967. november S. Neki szurkol Somogy Az első eme­leti nyolcas szobában ülünk és be­szélgetünk. A munkájáról, a szórakozásáról. Néhány hete ismertem meg meg, mint a Ki tud többet a Szovjetunió­ról? című verseny egyik részvevőjét. Galgóczy Attilának hív­ják, és a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyá­rában dolgo­zik. — Nagyon régen, papír szerint 1966. június 28-tól, a valóságban azonban már 1960-tól. A kö­zépiskolát Győrben, a Rejtő Sándor Fonó- és Szövőipari Technikumban végeztem. Utána ide kerültem dolgozni egy évig, aztán mint a válla­lat ösztöndíjasa tanultam to­vább a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépész­mérnöki karán. Tavaly vé­geztem, most szervező tech­nológus munkakörben dolgo­zom. Azt nem tette hozzá, hogy • szakterületén, mert a tár­sadalmi életben mint párt­tag, KISZ-vezetőségí tag és szakszervezeti tag is lelkesen dolgozik. Sőt — felsorolni is hosszú — tevékenykedik a Fiatal Műszakiak és Közgaz­dászok Tanácsában és a Tex­tilipari Műszaki és Tudomá­nyos Egyesületben. Elmosolyodik. Megcsillan a szemüvege. — Sok? A technika olyan gyorsan fejlődik ... Tájékoz­tatni kell az embereket, most is éppen előadásra készülök. Az Idén az ipari tanulók technológiai képzését veze­Nem lehet venni a Petőfit Reléállomásokat építenek — Segít az URH Több mint egymillió televízió-előfizető van az országban Magyarországon a Posta jelenleg 2 425 987 rádió- és 1121 842 tv-előíizetőt tart nyilván: ennyi készülék után szedi be az előfizetési dijat. A tv- és rádiótulajdonosok egy része azonban hiába vár­ja a jó minőségű adást, mert az országban vannak olyan területek, amelyeken még nem lehet zavartalanul ■»fogni« a műsort. — Ml ai oka a még mindig előforduló zava­roknak, és mit tesznek a hibák elhárításáért? — kérdeztük a Posta­vezérigazgatóság illetéke­seit, akik felelősek t a műszaki föltételekért. — Jelenleg az ország te­rületének mintegy 70 száza­lékán kifogástalanul lehet venni a Kossuth rádió mű­sorát Az európai államok között szétosztották a hul­lámhosszakat, mégis ezek ja­varésze, nem törődve a meg­állapodásokkal, egyre na­gyobb teljesítményű adóállo­másokat állít fel, s ezek rontják a hazai adók vételi viszonyait Ezért és az úgy­nevezett »ipari zavarok« miatt kell növelni a Kossuth adó teljesítményét 300 kilo­wattra, hogy minden tekin­tetben kifogástalan vételt tudjunk biztosítani. A jövő év végére a Kossuth adó be­sugározza az ország terüle­tének 90 százalékát, s »el­éri-« a lakosság 95 százalé­kát a Lakihegyi adó segítsé­gével. — A rádió-előfizetők egy része elsősorban a Pető- fi-műsort keresi hiába a készülékén. Mit tesznek a Petőfi rádió adásának megjavításáért? — Jól tudjuk, hogy a Pe­tőfi adó műsora csak az or­szág 60 százalékába jut el kifogástalanul, noha Szol­nokról 135 KW-os adással sugározzák szét. Reléállomá­sokat tartunk fenn Nvíregy- házán, Miskolcon, Pécsen, Balatonszabadiban, Moson­magyaróváron, Gvőrben és Szombathelyen. Ezekkel a reléállomásokkal sem tudunk sokkal iobb eredményeket el­érni, tehát más műszaki megoldásokat kell keres­nünk. Elsősorban az elöre­gedett adóberendezéseket kell kicserélnünk — folytatta in­formátorunk —, és újabb re­léállomásokat kell felállíta­nunk, hogy a F etőfi műso­rát sugárzó adóhálózatunkat még 135 kilowatt össztelje­sítménnyel növeljük. Még ezzel a megoldással sem tud­juk a kifogástalan vételt 80 százaléknál nagyobb ellátott­ságra emelni, tehát más mód­szereket kellett keresnünk. Ez pedig az URH-adás. Eh­hez azonban az kell, hogy az olcsóbb 'rádió vevőkészü­lékekbe is beépítsék az URH-sávot. A gyárakkal tör­tént megállapodás alapján már az 1500 forint körüli készülékeken is lesz URH- sáv. Miután új középhullámú hullámhosszakat nem tu­dunk igénybe venni, csak az URH-val érhetjük el a kifo­gástalan vételt az ország minden területén. — Sokan panaszkodnak még a tv-műsorok vételi viszonyaira is. Mit tesz a posta a hibák elhárí­tásáért és a jobb vételi körülmények biztosításá­ért? — Budapesten kívül 10 reléállomás sugározza a tv- műsorokat A fővároson kí­vül Szentes, Kabhegy, To­kaj, Kékes, Pécs nagyadóknak számítanak, míg Miskolc, Sopron, ózd, Salgótarján és Szekszárd kisebbeknek. A nagyadók 1—30 kilowatt, a kicsik 20—50 watt teljesít­ményűek. Még így is csak az ország területének 70—80 százalékát tudjuk besugároz­ni. Üj tv-adókat, illetve -re­léket kell létesítenünk, hogy a harmadik ötéves terv vé­gére, tehát 1970-ig az or­szág területének 90 százalé­kát el tudjuk érni műso­runkkal. Ha a Nagykanizsa környéki tv-adó mellett fel­épül az ún. országos kisadó- hálózat, akkor ennek a be­kapcsolása lehetővé teszi, hogy az ország jelenleg »ár­nyékos területét« is besugá­rozzuk. Így 1970-ben az or­szág mintegy 95 százalékán biztosítjuk majd a kifo­gástalan tv-vételt. Zs. lu­tem, de a pártoktatásból is részt vállaltam. A műveze­tőknek és az előmunkásoknak tartok gazdaságpolitikai tan­folyamat. Nézem ezt a fiatalembert. Huszonöt éves, tele akarattal, tudásvággyal. Ennyi műszaki, szakmai elfoglaltság mellett vajon hogyan jut ideje szó­rakozásra? — Ha bemegyek a könyv­tárba, mindig úrrá lesz raj­tam egy érzés: mennyi könyv, s ebből milyen sok az, amit sohasem tudok majd elolvas­ni. Ezért van, hogy ritkán járok színházba, moziba. Amikor csak időm engedi, ol­vasok. Tolsztoj Háború és békéje a legkedvesebb köny­vem, ugyanúgy a szívemhez nőtt Solohov Csendes Donj. és az Emberi sors is. A költők közül Arany János áll hoz­zám a legközelebb. Ügy ér­zem, életem bármelyik sza­kaszán írt jelent számomra, ha verseit lapozom. Ráfit Végh István könyvei a cse­megéim. Egy kis szünet után teszi hozzá, hogy Tarle megjelent írásait szintén elolvasta, a technika történetével foglal­kozó kötetekkel együtt. — Még középiskolás korom­ban zsebpénzemet meglopvc kezdtem el gyűjteni a repro­dukciókat. Az Ermitázsról, e Tretyakovról... Csak nézem, és most ju. eszembe, hogy miért is jöt tem. A verseny miatt... — Az első nagyobb verse­nyen 1960-ban vettem részi itt, Kaposváron. A furfango­sok megyei bajnokságán el­ső helyezett lettem. Aztán öt év egyetem — szellemi ve­télkedők egész sora. 1967-ben a pamutfonó-iparban dolgo­zó fiatal műszakiak szakmai vetélkedőjére neveztem be. Budapesten bonyolították le az országos versenyt 51 je­lentkező részvételével. A má­sodik díjat hoztam el. Kapos­vár csapata harmadik lett Legutóbb pedig a Ki tud többet a Szovjetunióról? me­gyei vetélkedő eredményének örültem. Galgóczy Attila gépészmér nők megnyerte ezt a versenyt. Azóta megtörtént már az or­szágos selejtező is. A 24 in­dulóból nyolcnak sikerült a rajtja. Egyenesen a tv felé. Nem kívánunk neki sze- Norvégiába szállítják. rencsét — a közmondás sze­rint nem szabad —, de Ka­posvár és Somogy megye szurkolni fog neki. November 6-án, délelőtt a televízió képernyője előtt. Bán Zsuzsa NOVEMBER 3 Péntek Győző i A Nap kél 6.30, nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 3.09, nyugszik 16.54 órakor. Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Vál­tozóan felhős idő, inkább csak nyugaton szórványosan előfordu­ló esővel. Főként keleten erős párásság, helyenként köd, ködszi tálás. Mérsékelt, a Dunántúlon megélénkülő déli, délnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lénye ges változás nem lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 8—13 fok között lesz. imimiiiiil in in min 1:1 mm. j).;! — Slágerest. Fővárosi tánc- dalénekesek lépnek föl va­sárnap délután 5 és este 8 óraikor az Ifjúsági Ház nagy­termében. A kilenctagú együttes műsorát a Pannónia zenekar kíséri. — Háromnegyed év alatt teljesítette évi tej értékesí­tési előirányzatát a niklai Berzsenyi Tsz. 650 hektoli­ter tejet adtak el kilenc hónap alatt. — November 7-e tisztele­tére Ki mit tud? vetélkedő­vel összekötött ünnepélyes taggyűlést tartanak ma a Vas- és Fémipari Vállalat íénycsőfej-üzemének KISZ- fiataljad. — Készülnek a dohánysi­mításra a Somogyfa jszi tsz- ben. Ez a munka egy húsz­fős brigádnak biztosít majd tartós téli elfoglaltságot. — Érdekes újítást vezetett be a moszkvai főposta: tele­fonhívásra uázhoz megy a posta alkalmazottja, és fel­vesz ajánlott leveleket, táv­iratokat, pénzküldeményeket és csomagokat. — POTYAUTASOK. A Franciaországot és Olaszor­szágot összekötő alpesi alag­út nemcsak az autósok útját rövidíti meg. Franciaország­ból a költözőmadarak, mele­gebb tájakat keresve, ma már nem az Alpok felett repülnek, mint eddig, hanera az alagúton át vezető rövid utat választják. Sőt, már annyira megszokták az alag­utat, hogy »potyautasként« a gépkocsik tetejére teleped - nek. — Néger ember veséjével él tovább egy dél-afrikai fe­hér nő. A Die Beeid című újság hírt ad arról, hogy Edith Black fehér nőbe át­ültették egy néger ember veséjét. A néger az előző éjszakán motorbaleset áldo­zata lett. — Iskolások ünnepi műso­ra Kiskorpádon. Vasárnap a kaposfői általános iskola énekkara ünnepi műsort ac Kiskorpádon a hősi emlék­műnél. — Nézy országba exportál bort a Balatonboglári Á'la- mi Gazdaság. Állandó vevői Anglia, Ausztria, a Szovjet­unió és Finnország. A Szov­jetunió ebben az évben egy­millió palack bogiári bort vásárolt. — Bővítette üzemházát az ádándi Építőipari Ktsz. Anyagraktárai, szerelőműhe­lyeket és szociális helyisége­ket építettek háromszázöt­venezer forintért. — Háromezer pár jéghoki- eipőt készít a negyedik ne­gyedévben a kaposvári Bőr­ipari Ktsz. A sportcipőket 25 ÉVE, 1942. november 3-án ért vé­get, az október 23-án meg­kezdődött El Alametn-i csa­ta, a második világháború észak-afrikai arcvonalának fordulópontot jelentő hadmű­velete. Az Egyiptom területé­re benyomult és már-már Ale- xandriát fenyegető német— olasz fasiszta csapatok ellen támadást indított a Montgo­mery tábornok vezénylete alatt álló S. angol hadsereg. A csata a németek súlyos ve­reségével, nagyarányú vissza­szorításukkal végződött. Ezzel a kezdeményezés a szövetsé­gesek kezébe került, akik so­rozatos sikereikkel egész Eszak-Afrikából kiszorították a német—olasz fasiszta csa­patokat. — Megkezdte a próbaüze nelést a második műszálhú­zó olasz gépsor a Kefeanyag- kikészítő Vállalatnál. A mi­lánói Covema cég beállított gépsorán nylonszálat lehet húzni. — A húszmilliomodik ju­goszláv állampolgár. A Ju­goszláv Statisztikai Hivatal különleges részlegének meg­állapítása szerint ez év au­gusztus 29-én, pontosén 4.30 órakor született meg a hor­vátországi Pakracban a húsz­milliomodik jugoszláv ál­lampolgár. — A győzelem útján. Fen­:i címen jelent meg Szófiá­ban, a Bolgár Forradalmi Múzeum gondozásában az a 912 oldalas mű, amely a Nagy Októberi Szociálist": Forradalom 50. évfordulója alkalmából állít méltó em­léket az októberi forradalom­ban, a polgárháborúban és a szocializmus építésében a Szovjetunióban részt vett bolgár harcosoknak. DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK Gépírónöt keresünk. Kereske­delmi, műszaki jártasság előny­ben. Cím a kiadóban. (11*6) Az ÉVM 26. sz. Aliami Építő­ipari Vállalat AZONNALI BELÉ­PESSÉL ALKALMAZ KŐMŰVES, ÁCS, KÖVEZŐ, FŰTÉSSZERELŐ, IV- ÉS LÁNGHEGESZTŐKET, VASSZERKEZETI LAKATOS szak­munkásokat, KUBIKOSOKAT, be­tanított kövezőket, SEGÉDMUN­KÁSOKAT. TERMELŐSZÖVET­KEZETI TAGOKAT szerződéssel alkalmazunk. Bérezés: teljesít­ménybér. Szállás, étkezés bizto­sítva. Jelentkezés: DUNAÚJVÁ­ROS, Kenyérgyár utca 1. (8491) Kőműveseket, kőművesek mel­lé segédmunkásokat, (16 évet be­töltött fiúkat is) kubikosokat, festő, fűtésszerelő, villanyszerelő, tetőfedő, bádogos, parkettás szak- és betanított munkásokat rakodó­kat, azonnali belépéssel felve­szünk. Vidékieknek munkásszál­lást biztosítunk. Jelentkezni le­het: Bp., IX., Viola u. 45. sz. alatt a Prosperitás Ktsz munka­ügyi osztályán. (5098) A VBKM 11. sz. Kaposvári Vil­lamossági Gyára azonnali belé­pésre keres, lakatos, esztergá­lyos, marós szakmunkásokat, fér­fi és női betanított munkásokat, vizsgázott fűtőket és salait ózó se­gédmunkásokat. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán, Ka­posvár, Mező Imre út. (6192) A Zala megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat fölvesz kőművese­ket, segédmunkásokat, kubikoso­kat, továbbá 5 fő épületlakatost és elektromotorokhoz értő, gya­korlott villanyszerelőt. Jelentkez­ni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Zalaegerszeg, Berzse­nyi u. 30. (46929) Képesítés nélküli kazánfűtőt keres a Kaposvári Ruhagyár. Fi­zetés 1600 Ft, plusz egyéb ked­vezmények. (143*62) A Kaposvári Kefeanyag-kikészí- tő Vállalat mielőbbi belépéssel fölvesz szakképzett géplakatoso­kat karbantartási munkára. Je­lentkezni lehet a vállalat tmk- irodájában. (14S647) Azonnali belépéssel felveszünk vizsgázott fűtőt. Somogy megyei Húsipari Vállalat, Kaposvár. (118610) Férfi szabó szakmunkásokat, szakképzett női szabókat, szabá­szokat, levasaló munkakörbe (be­tanítással is) állandó munkára dolgozókat fölvesz a Kaposvári Ruhagyár. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon. (118672) Építészmérnököt azonnal felve­szünk. Építőipari Minőségvizsgáló Intézet, Pécs, telefon: 19-40. Krap- pai. 11419-51) Gyakorlott gép- és gyorsírónőt keres állami vállalat. Ajánlatokat 118660. számra a hirdetőbe ké­rünk. (148C60) Kőműves, ács, vízszerelő, vil­lanyszerelő, asztalos, lakatos, vasbet onszerel 6 s zakmunk ás o k at férfi és női segédmunkás dk at azonnal felveszünk. Lakást biz­tosítunk. vidéki munkahelyeké.' külszolgálat! költséget térítőn1’ Cím: Élelmiszeripari Javító Sze­relő és Szolgáltató Vállalat, « j Az 5. sz. Élelmiszeripari Xanu- sz. Gyáregysége, Budapest, TX. óiskola férfi fűtőt keres, a/.on­Soroksári út 48. (3675) nah belépésre. (U74) ' u. 14. életévüket betöltött leányo­kat könnyű nappali munkára fel­veszünk. Magyar Pamutipar, Bu­dapest, rv. kér., Erkel u. 30. Tel.: 293-820. (3671) Kaposváriak, Somogy Lak! Az ÉVM Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat kőműves szak­munkásokat, ezenkívül segéd­munkásokat keres építkezéseihez. Atlagek ereset: kőműves 1800—3000 Ft-ig, segédmunkás 1250 Ft-tól 2100 Ft-ig. Vidékiek különélés! pótlékban részesülnek a kapos­vári építkezéseken. Családfenn­tartóknak napi 15, nem család- fenntartóknak napi 10 Ft-ot fize­tünk. A vállalat székhelyén, Ka­posváron kívüli építkezéseken családfenntartóknak napi 20 Ft, nem családfenntartóknak napi 15 Ft jár. A különélési pótlék ha­vonta 250—300, illetve 300—500 Ft a munkabéren felül. Üzemi konj'- ha van, vidékieknek munkásszál­lást térítés ellenében biztosítunk. Indokolt esetben megfelelő lét­szám esetén a kaposvári építke­zésekre 60 km távolságon belül a dolgozókat gépkocsival naponta hazaszállítjuk. Jelentkezés helye: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 5. sz.; 2. sz. fö-építésvezetőség Sió­fok, Fő utca 200. sz.; 3. sz. fő- ópítésvezetőség Nagyatád, Acs ut­ca 1—3. sz. (148630) MŰVELŐDÉS — szórakozás CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ első lovashadsereg. Csiky-bérlet. Bemutató. Előadás 19 órakor. MOZIK Vörös Csillag: A K/ LÖZKA- PITÁNY. (Előadás este 9 óra­kor is). Szabad Ifjúság: A FÉRFI, AKIT SZERETEK. TELEVÍZIÓ Budapest 9.30: Egy nap a paradicsom­ban. Tv-film. (Ism.) — 10.20: A vapitik országában. (Ism.) — 10.40: Telesport. (Ism.) — 18.58: Ünnepi ülésszak. Részletek az SZKP Központi Bizottságának és az Orosz Föderáció Leg fel­sőbb Tanácsának együttes ülé­séről, felvételről. — Kb. 21.15: Ünnepi hangverseny Moszkvá­ból, a Kongresszusi Palotából. Zágráb 18.15: Ifjúsági koncert. — 20.00: Tv-híradó. — 20.40: Já­tékfilm. — 22.30: A nemzetkö­zi asztalitenisz-bajnokság köz­vetítése Karl óvacból. Hat kiló dohány a tüdőben Nemrég Ausztriában nem­zetközi orvoskongresszus volt, '.melyen sok szó esett a do- tányzás ártalmáról. Az egyik oécsi specialista érdekes beje­lentést tett a dohányfüst ösz- szetételéről: egyetlen cigaret­ta füstje 80 millió mokroszkó- pikus szilárd részecskét tar­talmaz. Az átlagdohányos húsz év alatt körülbelül 6 kilo­gramm ilyen parányt nyel el! A szervezetnek valamiképpen meg kell birkóznia a terhelés­sel, s szívósan harcol is a tü­dőt támadó dohányhamu ellen. Végül azonban elérkezik a lillanat, amikor az egyenlőt­len küzdelemben a tüdő kény­telen meghátrálni. — Papírból készült pizsa­ma. Párizsban legújabban be­mutattak különlegies, napír- ból készült pizsamamodelle- ket. Ezeket a pizsamákat egy éjszakai alvás után el lehet dobni. Az új hálókön- lehet dobni. Az új hálóol- könnyű, tetszetős, higiéni­kus, és már eddig is nagy sikert aratott. KÖZLEMÉNY A Felsőfokú Pénzügyi és Szám­viteli Szakiskola az 1968—<>9. tan­év felvételi vizsgáira előkészítő tanfolyamot szervez. Jelentkezhetnek mindazok, akik­nek középiskolai érettségi bizo­nyítványuk van, vagy ennek hiá­nyában másfél év szakmai gya­korlatot és a Pénzügyminisztérium által kiállított képesített könyve­lői vagy ennél magasabb könyve­lői képesítést igazolnak. Az előkészítő tanfolyamot ma- ematika, történelem, illetve po­étikai gazdaságtanból szervezzük. A tanfolyam részvételi dija két tárgy esetében 450 Ft. A közlekedési nehézségek megkönnyítése érde­dében a szakiskola 1967—68. tan­évtől kezdődően Keszthelyen is lé­tesített mezőgazdasági (levelező) tagozatot. A szakiskola előkészítő tanfolya­mára jelentkezési lapot és rész­letes tájékoztatást a megyei ta­nács vb pénzügyi osztályán Bo- zsó Istvánné szakoktatási főelő­adótól lehet kérni. Jelentkezési határidő: november 20. Somogy megyei Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya. (6499) A KPM Autóközlekedési Tan­intézete porlasztó beállító Diesel- adagoló szaktanfolyamot iriolit Kaposváron. Jelentkezés novem­ber 10-ig Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Telefon: 11-147. (1-18621) Az ÉVM Építőipari Szállító Vál­lalat (ÉPFU) állandó munkára kaposvári munkahelyre gépko- csirakodókat vesz föl. Szállást, étkezést biztosítunk. Jelentkezés: EPFU-kirendeltség, Kaposvár. Vásártér út 10. (143681) Dömpervezetöket keres íelvé- telre az ÉVM Somogy megyei Ál­lami Éoítőipari Vállalat. Fizetés megegyezés szerint. Gépkocsira- kodókat, kaposvári telephellyel ugyancsak felveszünk. Jelentke­zés helye: Kaposvár, Berzsenvl u. 41. alatti telepén. (143668) A Somosrv megyei Tanácsi fipí- ‘őipari Vállalat kazánfűtőket ke- e felvételre, nyugdíjasokat is. elentkezés: Kaposvár, Málus 1. “ 414**32)-+------­M egvételre felajánlunk A« kategóriába tartozó I db rotációskapát R. S. j9-es traktorhoz. Meg­tételre keresünk 400 db 250-300 cm hosszú, 8-12 cm átmérőjű fenyő- gombrúdfát. Cím: Vá­rosgazdálkodási Vállalat Nagykanizsa, Lenin út 1. szám. Telefon: 10-38. (67846» I

Next

/
Oldalképek
Tartalom