Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)
1967-11-26 / 281. szám
▼Márnát», 1*67. november M. 7 SOMOGYI ífíPlAf Jonathan Swift ■'s Koézy Judit: H .uuiszaz évvel e*- előtt, 1667. novem- oer 30-án született Jonathan Swift, az angol klasszicizmus legnagyobb prózairója. Körülményei és természete egyaránt pamf- lettíróvá tette, a szatíra legnagyobb mesterévé a világirodalomban. Keserűségét és gyilkos iróniáját bzonyos fokig magyarázza, hogy tudatos karriercsináló volt, akinek éppen akkor tört meg karrierje, amikor a toryk hatalma idején már nagy és előkelő szerepet játszott az angol közéletben. A toryk bukása után Írországba, hazájába meneküli; Angliával szemben az írek nemzeti ügyét szolgálta, de mint anglikán lei- kész sem Londonban, sem Dublinben nem számíthatott sikerre. Még a XVI1L században sem tettek szívesen püspökké valakit, aki maró szatírát írt — a Hordó-mesét — valamennyi felekezet ellen. Szerencsétlen és komplikált magánélete is hozzájárult ahhoz, hogy sánte előre tudta: meg fog őrülni. Vagyonát az őrültek házára hagyta, műveit pedig az utókorra, amelyek közül elsősorban Gulliver utazásait ismeri a világ, ennek révén maradt fönn hírneve, nagysága. Gyermekkőnyvből — természetesen rövidített, enyhített és ezért bizonyos fokig hamisított formában — ismerik általában Gulliver első két könyvét, utazását* törpék és óriások birodalmában. A sors nagy iróniája az irónikussal szemben, hogy a világ legkeserűbb szatírájából a századok során bájos gyermekmese lett. Kevesebben ismerik a nagyszerű harmadik és negyedik könyvet, Gulliver kalandjait a tudósok szigetén és a nemes lovak országában. Más szatírák mind a mai napig általában egy-egy emberi gyengeséget vesznek cédba, visszaélést, hóbortot, múló divatot ostoroznak. Swift kiemelkedik az emberek közül ö az egész fajta gyengeségeit iéptan- nyomon tálalható gonoszságát, bosszantó és ártalmas ostobaságát mutatja meg Szerb Antal találó megállapítása szerait: »Iróniája ellen nincs menekvés, sima és éles mondatai behatolnak a legvastagabb önbizalom páncéljai mögé is*. Maga Swift mondja, hogy olyan mondatokat akart írni, amelyek ostorcsapásként hatnak az emberekre. Bár iróniája, mely művészetének mozagtóereje — általános, mégis leginkább azt a tulajdonságot gúnyolja, amely az embert leginkább kihozza sodrából: a nagyképűséget a fontoskodást, az arányérzék hiányát A nagy műben mégis leg mulatságosabb Gulliver, a komoly angol polgár, aka tiszteletet érez a lilliputiak iránt bátor az óriásokkal szemben, és semmi groteszk csoda nem tudja nagyképű komolyságából kibillenteni. Stílusának titka a halálos komolyság, a »-faarc«. A legnagyobb képtelenséget is tisztán klasszikus nyelven adja elő, és sohasem moso- lyodik eL A fantasztikus túlzásokba burkolt igazmondás hitedét Swift stílusfegyelme támasztja alá. Minden szenvedélyes kitörésnél hitelesebben tolmácsolja a sarok mögött izzó igazi szenvedély mérhetetlen gyűlöletét a társadalmi igazságtalanságok ellen Művészi fokon a realizmus igénye ás a szatirikus túl zás között nincs ellentmondás, sőt, Swift Gulhevere éppen a fantasztikum művészi szközeivel vált a társadalmi igazmondás világirodalmi remekévé. S wift főműve, a Gulliver kétségkívül a legnagyobb könyvek közé tartozik. Nemcsak iróniájának, szellemességének semmit nem csökkenő ereje révén, hanem úgy is, mipt emlékmű az ember természetéről és szenvedéséről. — k. L — Somogyi pásztormüvészet* Meglehetősen ritka somo- a rész, amely a pásztor faragyi kiadványaink között ‘ legutóbb egy sajátosan szép téma feldolgozása hagyta el a nyomdát Szerzője a Rippl- Rónai Múzeum fiatal néprajzi* munkatársa — mint Előszavában megjegyzi: — Somogy népművelésének régi adósságát kívánja leróni tanulmányával. kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak jelentős pásztormúvészeti gyűjteménye van. Mégis ebből a szép anyagból eddig csak néhány darab került publikálásra. A pásztor-művészeiről szóló dolgozatok túlnyomó részt az Országos Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeumának anyagát közölték. Ezért határoztuk el, hogy a somogyi pásztorművészet változatos ismertetésével a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményének jellegzetes darabjait is bemutatjuk. Ezeknek legnagyobb része még ismeretlen mind a nagyközönség, mind a szakmabeliek előtt.-* A mindössze 56 lapos vékony, de megkapóan érdekes kötet a somogyi pásztorélet rövid történeti áttekintését elemző néprajzi ismertetését adja. Másrészt a népművészet sajátos részéved, a pásztor művészet somogyi vonatkozásaival foglalkozik. Ez az utóbbi áll a tanulmány középpontjában. A díszített tárgyak fa- és egyéb anyagait, eszközeit (pL »bizsók«, »kusztora«) színes, érzékletes leírással mutatja be, a faragási technikákat (vésés, spanyolozás, karcolozás, domború faragás) kialakulásuk, fejlődésük rendjében vizsgálja a fiatal néprajzkutató. Különös érdeklődésre tarthat számot az góművészek művészi munkájával foglalkozik. A balta, fokos, ostor, a juhászkampó és a botfélék a pásztorok — az egymástól kasztszerűen elkülönülő pásztarkategórják — közvetlen munkaeszközei. Kívülük számtalan használati eszközét (pL ivócsanak, evőeszközök, tükörfa, hangszerek stb.) és a kedvesének, asszonyának ajándékul szánt tárgyakat pL a mosófát, mángorlót, tükörrámát stb. is megfaragta a somogyi pásztor. A díszítő faragások ornamentikáját, a motívum- anyag változását, gazdagodását a társadalmi-történeti fejlődés tükrében elemzi a szerző. Munkája másik nagy értéke: a forrásanyagok biztonságos Ismeretében a somogyi pásztormüvészet esztétikai vizsgálatát a népművészet és a néprajztudomány dialektikus kapcsolatánál? szempontjából közelíti meg és végzi eL Alátámasztva és hangsúlyozva egy fontos történeti igazságot: Népünk alkotó ihletében »a hasznosság és szépség harmóniája" valósult meg. A gazdag fotóanyaggal —a múzeumi gyűjtemény legszebb darabjairól készült harminc képpel — szemléltetett kis kötet szigorú szerkezeti rendben, lényeglátó szem mel; tudományos igénnyel, ugyanakkor világos, az érdeklődők számára is vonzó stílusban tárja elénk a somogyi faragóművészet keresztmetszetét Knézy Judit most megjelent munkája Somogy nép művészeti hagyományainak megismertetésében eltűntet egy fehér foltot a sok közül Mind a tudomány, - mind a népművelők és a honismereti Műveiadí-s’ü^r Osztályának *kta- szakkörök szolgálatában, dása. Kaposvár, 1967. W. E. ÉNEKLŐ LÁNYOK (Mohácsi Regős Ferenc grafikája.) Franz Loydolt: A MÜBOLYGÓ POLNER ZOLTÁN: A MADÄR Ha utánad lopődzom a zizegő csillagok sása között a kristálytöltetű vad szelekben, az erdőn túl a hajnali napot elönti a düh. A sömlyék mozdulatlan, zöldes üvegén eltűnik lábad nyoma, csak az ég kékjében beszélgetnek rólad az űrbe támaszkodó jegenyék. Te sugaras mezőket gázló, óriás madár: aranyló fákat hullató vidék, boldog, ki tollad megtalálja, és megfejti benne a nyár színét. A *7 AT) * amikor hazaiért ru-‘ -íi-rrv, a hivatalból, kényelembe helyezte magát a mély, párnázott karosszékben. Megnézte az órát, majd bekapcsolta a rádiót A hírekben nem sok újság volt, és az időjárás-jelentés a következő napra is »ugyanolyan nyugodt időt« jósolt mint ma. Semmi különös —■ mormogott magában. Kikapcsolta a rádiót Nyugalmat akart Kezébe vette az újságot Éppen átfutotta a nagybetűs címeket amikor Róbert odaszaladt hozzá. Róbert hétéves volt Vidám kis fickó, megszelídít- hetetlen szőke hajjal és jellegzetes szemmel, amelynek szine az ibolyára emlékeztetett És a gyerek értette ezeknek az ibolyakék szeBagó Bertalan: FÜREDI TÁJ meknek a hatalmát Bánni tudott velük úgy, hogy senki sem bírta sokáig, engedelmeskednie kellett Az apa is tudta ezt, ennek ellenére próbálta nem tudomásul venni a bűvös pillantást És mint mindig, ma is csődöt mondott ez a próbálkozás. Az apa egy kis sóhajtással összehajtogatta újságját és megkérdezte: — Na, Róbert, mit működtél megint? A kérdés feltevésének ex a művészi módja csak arra jogosította fel Róbertét, hogy röviden kérdezzen. Ez, ismerve a gyereket, elképzelhetetlen volt Mindent, amit hallott vagy látott el kellett neki meséink Buzgó hallgatója volt a rádió híreinek és olvasója — szülői tilalom ellenére — az újságoknak, mindennek, ami a kezébe került Mai kérdése is ennek a kíváncsiságnak az eredménye: — Apu! Mondd meg, mi az a műbolygó? És a papa elgondolkozva dörzsölgette ujjaival az állát és hogy időt nyerjen, hosszadalmasan tömködni kezdte a piMját (Te ma- gasságos ég, gondolt el, hogyan magyarázzam el egy ilyen pocoknak, mi az a mú- bolygó?) Csendesen töprengett: talán a politikai háttér érdekli? Nem! Végül nagy nehezen beszélni kezdett: — Igen, nézd csak Róbert, a dolog így van: Ma már kis mesterséges csillagokat lehet az égboltra juttatni, és ezek az izék azután mindig a Föld körül keringenek. Mint tudod, a Hold a Föld körül forog. Tehát a műbolygó is hold tulajdonképpen. Ha mégis közel kerül egy ilyen műbolygó a Földhöz, könnyen eléghet, de a Földnek semmiféle kárt nem okozhat Róbert lesütötte szempilláját — a földet nézte. Majd felemelve fejét, sugárzó szemekkel mondta; — Igen, papa, már értem! El tudom képzelni Köszönöm! Az apa pedig miután fia kirobogott a szobából megbékélve ismét elővette a félbehagyott újságot Folytatta az olvasást, és el volt ragadtatva pedagó^ai képességeitől RÓBERTÉT ismerősök csak a »későnjött gyerek« névvel emlegették. Az elnevezés alapja: nővére már a huszadik év küszöbén állt Helgának hívták, rendkívül csinos volt és nem csekély mennyiségű kérő le- gyeskedett körülötte. De csak egynek volt kilátása, hogy egyszer »igen«-t is halljon. Ez a kiválasztott minden volt csak nem férfiszépség. Még a legjobb aíkarattal Km lehetet csinosnak nevezni. Viszont jól öltözött és egy pompás biál- liánsgyűrű díszítette kövér kisujját Mipdig nyirkos, csúszós keze, vizenyős kék szeme kétes kinézést kölcsönzött neki. Fischlein úr annak a nagyáruház tulajdonosának a fia volt ahol titkárnőként dolgozott Ez azt jelentette, hogy Helga az ő hitveseként egész életében luxusra és kényelemre számíthat És pontosan ez az, amit Helga akart. Szerelem? Nem, szeretni nem szereti. Fischlein úr azonban őrülten szerelmes volt belé És ezért volt Helgának esélye. Két nappal Róbert műbolygóról feltett kérdése után a szülök estére egy kis társaságot hívtak meg. Helga unszolására Fischlein urat is meginvitálták. Szórakoztak és társalogtak erről-ar- ról. Helga nem törődve senkivel, ábrándosán nézte Fischlein arat, és úgy, ahogy egy jövendőbeli feleségbe* illik, minden kívánságát kiolvasta a ponty kidülledő szeméhez hasonló pislogásából. Oda vitt mindent: cigarettát, likőrt, édességet Ügy surrant ide-oda, mint egy lepke. Róbert Is benézett a vendégekhez. Mindenkit illendően köszöntött Végül odament Fischlein úrhoz, és kifogástalan meghajlással köszöntötte: k— Jó estét, Műbolygó úr! Fischlein úr szeme kimeredt, majd megsimogatta a gyermek fejét érthetően mondta: — De Róbert! Engem nem így hívnak! Én...! — Tudom — mondta Ró- bert — önt Fischlein úrnak hívják, de én azért Müboly- gó úrnak fogom nevezni. — Miért? — kérdezte Fischlein úr felháborodva. Róbert nyugodtan felelte: — Mert ön folyton Helga körül kering ugyanúgy, mint a műbodygó a Föld körül. Egy és ugyanaz! Róbert apja meghallva a beszélgetést, már-már fölemelte kezét hogy a gyereknek lekenjen egy pofont de Fischlein úr közibelépett: — És még mit tudsz a műbolygóról, Róbert? A fiúcska pontosan, szabatosan válaszolt: — Ha a műbolygók közel kerülnek a Földhöz, elégnek! MÉG GYORSAN elmondom a történet végét. Fischlein úr meghajtotta magát és eltávozott, mint akit becsületében sértettek meg. Helga sírógörcsöt kapott, és Róbert is megkapta a papától, amit megérdemelt. És ami a műbolygókat illeti, többet senki sem beszélt róluk, eltűntek a sötétségben ... (Fordította: Révész Mária]
