Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-01 / 233. szám

SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1967. október L V M Sportköri közgyűlések nyomában Kisebb létszámú vezetőséget választottak a karádiak A Karádi Búzakalász Tsz SK eredményeivel gyakorta találkoz­tunk az elmúlt két évben. Ez a kis sportcsapat a különböző sport­ágakban nemegyszer nagyszerű eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. Messze visszanyúlnak a sportélet hagyományai a falu­ban. Nagyon sok barátja van a sportmozgalomnak. Ez derült ki a minap is, amikor vezetőségválasz­tó közgyűlésre jöttek össze. A megjelenteket a színházterem szé­pen feldíszített helyiségében Sülle József, a közgyűlés elnöke köszön­tötte. Aztán átadta a szót Mészer Jánosnak, a Karádi Tsz SK elnö­kének. — Két év munkájáról adunk szá­mot. Változatos eredményeket ho­zott ez az időszak. Olykor úgy lát­szott, hogy előrelendülünk, aztán a balszerencse rendre nyomunkba szegődött. Labdarúgó-csapatunk például a határtalan balszerencse következtében esett el a lehető­ségtől, hogy a megyei L osztályú bajnokságban szerepeljen. A bal­siker azonban nem tört le ben­nünket, ott folytattuk, ahol abba­hagytuk. Mindenesetre az ered­ménytelenség érezteti hatását még az új bajnokságban is. Persze nemcsak balsiker jelzi a megtett utat. A tömegsport terén újabbat léptünk előre. Spartakiá- dunkon 191 fő vett részt, s amire különösen büszkék vagyunk, kö­zülük 44 leány volt. Női sporto­lóink egyre figyelemreméltóbb eredményeket érnek el. Közülük sok rendszeresen sportol. Célul tűztük magunk elé, hogy vala­mennyi szakosztályunkban folya­matos legyen a munka, rendsze­res az edzés, és ha lehet, akkor vegyünk részt a hivatalosan kiírt bajnokságban. Üj színfoltot jelent, NB III... NB III... NB z n Siófok is, kikapott Gyengén ment szombaton dél­után Pécsen a somogyi NB III-as csapatoknak. A Délnyugati csoport listavezetője, a Siófok tartalékos együttese (amelyben a nem telje­sen egészséges Erdei csak kény­szerből vállalta a játékot) veresé­get szenvedett a kiesőjelölt Pécsi Helyiipartól. Nem talál magára a K. Vasas sem, amely ugyancsak simán kikapott a közlekedésiek csapatától. A kettős vereség alapo­san lerontotta a mieink pozícióját. Lassacskán elfogy a siófokiak elő­nye. P. Helyiipar—Siófok 2:0 (0:0) Pécsbányatelep, 300 néző. V.: Vá- radi. hogy ifjúsági labdarúgó-csapatunk most már a felnőttekkel együtt hétről hétre a bajnoki pontokért játszik. Az ifikkel való fokozatos törődés, a velük kapcsolatos ál­dozatvállalás bizonyára meghozza majd a maga gyümölcsét. Nem kis büszkeséggel mondha­tom a sportköri közgyűlés részve­vőinek, hogy a pályaépítési mun­kát az elmúlt két évben sikerült tovább vinnünk. Tovább korszerű­sítettük meglevő ppporttelepünket, amely a járásban nemcsak azért szálúit elsőrendűnek, mert nekünk atlétikai pályánk is van. Akadt fogyatékosság is a veze­tés munkájában. Nem tudtuk le­gyűrni minden esetben az utazási nehézségek által emelt akadályo­kat. A sportköri tagság további növelése terén is van még tenni­valónk. összességében azonban mégis úgy érezzük, hogy a leg­utóbbi két évben előbbre léptünk. Anyagi téren — ha szerény anya­giakkal rendelkezünk is — vi­szonylag nincsenek gondjaink. Megszilárdult a sportfegyelem. Ha csak e két utóbbit vesszük, ak­kor sem kell szégyenkeznie a le­köszönő vezetőségnek — mondta többek között Mészer János. A számvizsgáló bizottság jelen­NB I CSEPEL—MTK 2:2 (2:#) A találkozón csak az keltett Iz­galmat, hogy a mérkőzés kezdete előtt a csepeli Losonczl rosszul lett. Emiatt a Csepel 17 percen át csak 10 emberrel játszott. Végül egy tartalék játékossal kiegészült a Csepel, amely már-már győztes­nek látszott. A végén azonban fel­javult az MTK és ki tudta egyen­líteni a vezető Csepel két gólos •előnyét. III... a Vasas is Pécsen Balogh talált a hálóba, 1:0. A 40. percben szögletet rúgtak a hazaiak s ennek beívelése után Sólymos II. riem hibázott, 2:0. A második félidő eleje ismét a kaposváriaké volt. A 10. percben a felfutó Szé­kács fejes góllal szépített, 2:L A várt folytatás azonban elmaradt. Sőt ismét a hazaiak vették át az irányítást és a 35. percben Sóly­mos II. újabb góljával be is biz­tosították megérdemelt győzelmü­ket, 3:1. Eléggé közepes színvonalon moz­gó mérkőzés volt. A kaposvári csapat csak az első negyedórában tudta kétessé tenni a Volán győ­zelmét. Jók: Sólymos 1., Kazári, Bőldogh, illetve Csapó és Gulyás. tését Vastag József terjesztette a hallgatóság elé. A két beszámolót vita követte. Általában az volt az alaphang, hogy a vezetők jól dol­goztak, annak ellenére, hogy volt néhány olyan tisztségviselő, aki csak »hivatalból-« volt tagja a sportkör irányító szervének. Ja­vaslat is hangzott el, ezen változ­tatni kell. Csak azok a személyek kapjanak tisztséget, akik azt el is látják. Ezért választottak kisebb létszámú vezetőséget a Karádi Bú­zakalász Tsz SK-ban. A sportkör elnöke ismét Mészer János lett. Elnökhelyettessé Árvái Józsefet, gazdasági felelőssé Rátkai Feren­cet választották meg. Az elnökség tagjai Diláver János, Szabó József Bárdos Márton és Sülle József let- tek. A sikeres közgyűlés után levetí­tettek a londoni labdarúgó-világ bajnokság filmjét. Ez történt pár nappal ezelőtt Ka­ródon. Azóta gyásza van a sport körnek. A közgyűlés elnöke, Sül­le József, akit az elnökség tagjá* vá választottak a karádi sportba- rátok, váratlanul elhunyt. A ka­ród! sportélet, elsősorban az asz­talitenisz-szakosztály veszített so­kat a . népszerű sportvezető halálá­val. Megyei bajnokság K. DÖZSA—TASZAB 4:1 (3:1) Kaposvár, 200 néző. V.: Horváth. A rangadó jellegű találkozón fél óra elteltével már biztosan veze­tett a kaposvári csapat. A 32. perc­ben Fülöp (Taszér) megsértette a játékvezetőt, ezért a bíró kiállí­totta. A Dózsa nem tudta haszno­sítani az emberelőnyt, hanem en­gedte ellaposodni, a játékot. G.: Veverán (2), Báli, Farkas, 111. Fü­löp. Jók: Ball, Máthé, Vermes, 111. Hein, Segé?di, Haraesl. Kitűnően fut Schirilla Szombaton délelőtt a menet­rendnek megfelelően érkezett Szolnokra Schirilla György, aki a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom ötvenedik évfordulója tisz­teletére futva teszi meg a távot Budapest és Moszkva között. A várakozók több száz főnyi tö­megének gyűrűjében a KIf«Z és a TST képviselői üdvözölték a vál­lalkozó szellemű sportembert. Kraivich József nemzetközi ver­senybíró, aki a Vasas-atlétát végig kíséri a szovjet fővárosig, elmon­dotta, hogy pénteken a Budapest Cegléd 71,6 km-es távot 5 ó 57:21.1 alatt tette meg Schirilla György. Ceglédről szombaton reggel hét órakor indult tovább. Abonyban harmincperces pihenőt tartott és tíz óra tizenöt perkor érkezett a tisza-parti város főterére. A har­minckét kilométeres távon Idő­eredménye: 2 ó 45:50.6 vplt. Dr. Prónal László sportorvos vé­leménye szerint Schirilla György kitűnő kondícióban van. A járási bajnokságokból jelentjük Fonyódi járás Ez alkalommal Somogyvámoson vesztett pontot a listavezető Tás­ka. A Szöll^sgyörök—Pamuk mér kőzés elmaradt. Hács—Somogyvár 3:1, Vitya- puszta—Balatonszentgyörgy 1:1, Somogyvámos—Táska 1:1. 1. Táska 14 11 2 1 47:12 24 2. Szöllősgyörök 14 10 2 2 34 :17 21 3. B.-szentgyörgy 13 7 3 3 31:14 17 Ignáczy György Nagyatádi járás Általában a papírforma érvénye sült. A görgetegi csapat, amely ve­zet a bajnokságban, a vártnál ne­hezebben győzött. Görgeteg—Kisbajom 1:0, Tarany —Szabás 1:3, Segesd—Beleg 2:2, Mike—Háromfa 4 :l, Nagykorpád— Otvöskónyi 1:1. 1. Görgeteg 18 14 1 3 51:20 29 2. Segesd 18 13 1 4 46:26 27 3. Beleg 17 12 2 3 57:20 26 Bokor Antal Marcali járás Somogyszentpál továbbra is biz­tosan vezet. A forduló meglepeté­sét az újonc horvátkútiak szolgál­tatták, akik Kéthelyen győztek. Kéthely—Horvátkút 2:3, Nagysza­kácsi—Kelevíz 0:6, Somogyszent­pál—Gadány 14:0, Mesztegnyö—So- mogyszitfa 2:0. 1. Somogyszentpál 9 9 - - 56:10 18 2. Mesztegnyö 9 7 1 1 42:11 15 3. Somogyszitfa 9 5 - 4 16:13 10 Kisgyura Károly Barcsi járás Az első három helyezett közül még bármelyik bajnok lehet. Az ötödik forduló legváratlanabb eredménye a bolhóiak veresége Lakócsán. Kálmáncsa—Vízvár 4:2, Drávata- mási—Istvándi 4:1, Lakócsa—Bol- hó 3:1, Heresznye—Bélavár 3:2, Potony—Szülök 5:0. 1. Potony 14 11 - 3 34:13 22 2. Lakócsa 14 10 - 4 30:16 20 3. Bolhó 15 8 3 4 27:20 19 Jánosa István Tahi járás Kél csoportban folyik a bajnok­ság. Az északiban a jól rajtoló Tab átvette a vezetést. Nagytoldi- pusztán az őszi három hazai mér­kőzésen rendre botrányos jelene­tek játszódtak le. A Déli csoport­ban Törökkoppány fölényes biz­tonsággal vezet. Északi csoport: 1. Tab 2. Bábonymegyer 3. Kapoly Déli csoport: 1. Törökkoppány 2. Bonnya 3. Somogyacsa Siófoki járás A fordulóban az esélyes csapa­tok nyertek. Előreláthatóan a Ba- latonszemes—Balatonújhely mér­kőzésen dől majd el a bajnoki cím sorsa. Ádánd—Bálványos 1:2, Balaton- szabadi—Kőröshegy 9:0, Nagycse- pely—Balatonszemes 0:1, Puszta- szemes—Balatonújhely 1^2. 1. Balatonszemes 10 7 1 2 21:8 15 2. Balatonújhely 10 7 1 2 29:13 15 3. Nagycsepely 10 5 2 3 19:20 12 Molnár József 8 6 - 2 25:17 12 7 4 1 2 14:12 9 8 4 1 3 12:12 9 8 7 1 - 41:11 15 8 5 1 2 23:17 11 8 4 1 3 23:17 9 Farkas István Újsághirdetést felvessünk I a Somogyi Néplap, a Népszabadság és a megyei lapok részére. TANÁCSOT, FELVILÁGOSÍTÁST ADUNK! Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latiiika Sándor utca 2. Tel: 11-512 (3-as mellék) és 11-516 liiiiniiiiiiniiiiiiiiniiniiininininninitnnimniiiiniiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiinn politikai hetilap I * | OLVASSA | AZ ( EGÉSZ ORSZÁG Előfizethető minden postahivatal­ban éa postás kézbesítőnél. Autósok, figyelem! A XIV. sz. Autójavító Vállalat, Pécs 1967—1868. évre vállalja Nysa és UAZ típusú gépkocsik teljes felújítá­sát, továbbá fődarabjainak (motor, kormány, sebesség- váltó, elsőhíd, hátsóhíd) felújítását. Ugyanitt Csepel-fődarabok (motor, kormány, sebes­ségváltó, első híd, hátsó híd) cserementesen eladók. Vállaljuk továbbá az 1967. évben Csepel motorok uoererendszerben való felújítását. (93176) Pécs: Kele — Vass, Magyar, Sey — Jandó, Győri-Kiss — Szalai, P. Kovács, Freppán I., Kamondi, Freppán II. Edző: Lendvai Mik­lós. Siófok: Iszak — Babán, Fehér, Vörös — Kresz, Scfíádl — Erdei, Németh, Kerényi, Somogyi, Tóth. Edző: Papp Gyula. Változatos első félidő volt. Ebben az időszakban mindkét oldalon ki­maradtak a helyzetek. Szünet után felülkerekedett a haz^i csapat, amely fölényét a 22. percben vál­totta gólra. Ekkor P. Kovács szer­zett vezetést, 1:0. Nem sokkal ké­sőbb Szálait a játékvezető után- rúgásért. kiállította. A siófokiak nem tudták kihasználni az ember­előnyt sem, sőt két perccel a be­fejezés előtt a csonka Helyiipar ért el újabb gólt. úgy, hogy a le­sen álló Freppán I-et elengedte a játékvezető. A középcsatár nem is hibázott, 2:0. Farkas kiválása bizonytalanná tette a siófoki védelmei. Ráadá­sul az erősen tartalékos csatársor is igen gyengén játszott, így a hazaiak teljesen megérdemelten szerezték meg a számukra igen értékes két bajnoki pontot. Jók: Győri-Kiss, a mezőny legjobbja, P. Kovács és Freppán I. A siófoki csapatból csak Fehér és Erdei já­tékát lehet dicsérni. Pécsi Volán—K. Vasas 3:1 (2:0) Pécs, 300 néző. V.: Ihos. Pécs: Kollár — Seres, Sólymos I., Balogh — Péterfai, Bartalovics — Kovács, Lubosics, Kazári, Bol- dogh, Sólymos II. Edző: Szabó Sándor. Kaposvár: Szarka — Csa­pó, Borda, Tüske — Székács, Ma- tisz II. — Balogh, Magyar, Bar- ta, Gulyás, Czeczeli. Edző: Szili Ferenc. A Vasas kezdett jobban. Tö^1 lövés és egy érvénytelen gól je lezte ezt.. Húsz perc múltán v- szont feljött a Volán, amely ha marosan gólt is szerzett. A pécsi DOLGOZÓKAT FÖLVESZNEK A Pamutfonó-ipari Vállalat Ka­posvári Gyára fölvesz 10—36 éves korig női átképzés tanuló­kat és 18 éves kortól férfi se­gédmunkásokat. Naponta há­romszori étkezés térítés ellené: ben. Szállást biztosítani nem tu­dunk. A felvételhez munkakönyv és személyazonossági igazolvány szükséges, férfiak részére mun­kaerő-irányító lap is. (6423, Gyakorlott műszaki anyagraktár- vezetőt azonnali belépéssel fel­veszünk. ÉM Tégla- és Cserép­ipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. utca 16. (6420) Szalma bálázásához állandó munkára gépi prés mellé So­mogy megye területére munká­sokat felveszünk. Fizetés: telje­sítmény szerint, kereseti lehető­ség 2700 Ft-ig. Kiküldetési költ­ségátalányt fizetünk. Erő- és munkagéphez értő dolgozók előnyben. Kaposvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet, Kaposvár, Bu­dai Nagy Antal u. 5. sz. (6404) Szakképzett ácsokat, autó- és motorszerelőket, valamint rako­dómunkásokat felveszünk. Bére­zés: teljesítmény és órabér alap­ján. Jelentkezés személyesen a szövetkezet vezetőségénél. Ktsz. Somogyvár. (6401) Fűtőket, fűtő-segédmunkásokat fűtési szezonra felveszünk. Je­lentkezés: Budapest, XIII. Vác Út 179. (6851) Böhönyei téglagyárunkba veze- ő gépészt felveszünk. Fizetés nogegyezés szerint. Jelentkezés: 'églaipari Vállalat, Kaposvár Május 1. utca 16. (gépészet) <6*m Az ÉM Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali be­lépésre fölvesz: kőműves, ács, vasbeton szerelő, lakatos, hőszi­getelő, festő szakmunkásokat, kubikosokat, segédmunkásokat, vagonkirakodókat és betonelem- előgyártásban jártas dolgozókat. (Brigádokat is.) Bérezés teljesít­mény alapján! Szállást, étkezést biztosítunk! Különélési pótlékot — 24 munkanap ledolgozása után —, haza- és visszautazási költ­séget térítünk. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Székesfe­hérvár, Ady E. 13. (6382) A Kaposvári Ingatlankezelő Vállalat nyugdíjas fűtőket és se­gédmunkásokat vesz föl. Jelent­kezni lehet a vállalat központjá­ban, Ady Endre utca 18. sz. (6426) A Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat vizsgával rendelkező ka­zánfűtőt keres azonnali belépés­sel. Jelentkezés Kaposvár, Mező u. 22. szám alatt a munka ügyi osztályon. (6393) 14. életévüket betöltött leányo­kat könnyű nappali munkára felveszünk. Magyar Pamutipar, Bp., IV. kér. Érkel u. 30. Tel.: 293—820. f2863) A Gyár- és Gépszerelő Válla­lat keres vidéki szerelési terü­leteire (B.-fűzfő, Almásfüzitő Székesfehérvár, Dunaújváros) he­gesztő, csőszerelő, lakatos, ko­vács szakmunkásokat és segéd­munkásokat felvesz; keresünk továbbá gépésztechnikusokat ve­zető szerelői és egyéb műszaki munkakörökbe. A külszolgálatra iáró összes juttatásokat biztosít- iuk. Jelentkezés írásban vagy -zemélyesen. Bp. VI. Paulay Ede u. 52. személyzeti főosztály. <2832) Fűtésszerelő, tetőfedő, bádogos, villanyszerelő, festő, parkettás, kőműves, asztalos szakmunkáso­kat, kubikosokat, rakodókat, be­tanított és segédmunkásokat. 16 életévüket betöltött fiúkat se­gédmunkásként azonnali belépés­sel felveszünk. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Je­lentkezni lehet: Bp. IX. Viola u. 45. sz. alatt a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán. (5081) A Somogy megyei Tanács Épí­tőipari Vállalat nyugdíjas ka­zánfűtőket keres felvételre. Je­lentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Május 1. u 52. sz. alatt. (117534) A Gyár- és Gépszerelő Válla­lat keres vidéki szerelési terüle­teire (B.-fűzfő, Almásfüzitő, Szé­kesfehérvár, Dunaújváros) cső­szerelő, lakatos, hegesztő, ko­vácsszakmunkásokat és segéd­munkásokat. A külszolgálatra vo­natkozó összes juttatásokat biz­tosítjuk. Jelentkezés személye­sen vagy írásban, Bp. VI., Paulay Ede utca 52. személyzeti főosztály. (2719) Fiatal férfi munkaerőt kere­sünk azonnali belépésre. Nagy­malom, Kaposvár. (117639) Gyakorlott gyors- és gépírói felveszünk. Állami Biztosító vá­rosi fiókja, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. (6429) Az ÉM Építőipari Szállító Vál­lalat (ÉPFU) állandó munkára kaposvári munkahelyre gépkocsi­rakodókat vesz föl. Szállást, ét­kezést biztosítunk. Jelentkezé ÉPFU-kirendeltség, Kaposvár. Vásártér út 10. 0-17777) Kaposváriak! Somogyiak! Az ÉM Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat kőműves szak­munkásokat, ezenkívül segéd­munkásokat keres építkezései­hez. Átlagkereset: kőműves 1800—3000 Ft-ig, segédmunkás 1350 Ft-tól 2100 Ft-ig. Vidékiek különélési pótlókban részesülnek a kaposvári építkezéseken. Csa-, ládfenntartóknak napi 15, nem családfenntartóknak napi 10 Fx- ot fizetünk. A vállalat székhe­lyén Kaposváron kívüli építke­zéseken családfenntartóknak napi 20 Ft, nem családfenntartóknak napi 15 Ft jár. A különélési pót­lék havonta 260—300, illetve 300— 500 Ft a munkabéren felül. Üze­mi konyha van, vidékieknek munkásszállást térítés ellenében biztosítunk. Indokolt esetben megfelelő létszám esetén a ka­posvári építkezésekre 60 km tá­volságon belül a dolgozókat gép­kocsival naponta hazaszállítjuk Jelentkezés helye: Kaposvár, 48- as ifjúság útja 5. sz., 2. sz. fő­építésvezetőség Siófok. Fő utca 200. sz., 3. sz. főépítésvezetőség Nagyatád, Acs utca 1—3. sz. (117776' Egy vízvezeték-szerelőt és eg; kőműves szakmunkást veszünk föl. Jelentkezés: Kaposvár, Lak­tanya u. 4. Fiúkollégium. (117789' Gyakorlattal rendelkező beosz­tott könyvelőt felveszünk. Tsz Hedrehely. (117654' Adminisztrációs munkában jár­tas dolgozót 5 órás munkaidőre felveszünk. Jelentkezés: TIT So­mogy megyei Szervezete, Kapos­vár, Dózsa György utca 18 (i17631 A Kelenföldi Hőerőmű Vállala (Budapest, XI., Budafoki út 52 ) fölvesz férfi segédmunkásokat 18 éves kortól. Munkásszállást biz­tosítunk. Üzemi konyha van. (2731) Kiemelt budapesti munkára, ki­emelt bérrel keresünk kőműve­seket, férfi és női segédmunká­sokat azonnali belépésre. Férfiak részére szállást biztosítunk. Je­lentkezés: Április 4. Magasépítő Ktsz Kp., Vin. Auróra u. 23. Egyhónapi időtartamra két négyórás munkaidejű nyugdíjas, szakképzett fűtőt, vagy egyv 8 órás munkaidejűt felveszünk. Csecsemőotthon, Kaposvár, Di­mitrov utca 26. (117691) Fonyódi telepünkre művezetőt és áruforgalmi vezetőt keresünk vezető beosztásokba. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezést önéletrajzzal együtt a vállalat központjába kérjük küldeni. Somogy megyei Ásványvíz- és Szikvízipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. utca 50. (117G39) A Somogy megyei Ütépítő Vál­lalat mélyépítési gyakorlattal rendelkező mérnököt felvesz ter­melési osztályvezetőnek. Jelent­kezni lehet személyesen vagy írásban, Kaposvár, Ady Endre u. 8. sz. alatt. Alkalmazás esetén la­kást biztosítunk. (117655) Egy faesztergályos szakmun­kást és két faesztergályos tanu­lót felveszünk. Asztalosipari Ktsz, Kaposvár, Berzsenyi u. 4. (117636) Kazánfűtőt vizsgával fölvesz az ÉM Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat Kaposvári köz­ponti munkásszállójához állandó munkára. Jelentkezés helye: Ka­posvár, 48-as ifjúság útja 5 sz. (117503) A kardosfai erdészet fölvesz három dolgozót üzemi fogat os- nak. Jelentkezni lehet október l-tól 7-ig az erdészet irodájában, Zselickisfaludon. Lakást, illet­ményföldet és tüzelőt biztosí­tunk. (117766)

Next

/
Oldalképek
Tartalom